Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Ady - mindenütt A nemzedékemhez tartozók egyik maradandó és máig is továbbhullámzó, nagy élménye Ady Endre volt. Ifjúkorunkban, amikor a világ egyre inkább kitárult, s érthetővé vált előttünk, megragadott, s erőt adott egyéni hangja, min. denki mástól eltérő nyelve, stílusa, s mindentlá- tása, merészsége. Aki „letegezte” az istent, „utcasarkok rongyának” nevezte a menyasszonyát, geszti bolondnak” a nagyhatalmú miniszterelnököt, s aki egy képmutatással, csalással, szemforgató álnoksággal önzéssel teli országban képes volt önmaga legteljesebb s legemberibb belső világát megmutatni, az érthetően „magába bolondította" híveit, s az utána jövő nemzedékek teli-lángolású fiait. Ifjú szívekben élt és él tovább, amint megjósolta. S ma, születésének századik évfordulója idején, 1977-ben az Ady-év heteiben, hónapjaiban él-e eléggé a költő? Vajon visszhangoznak-e szavai, eszméi, egykori akarásai a ma élők tudatában és szívében? Hatnak-e nagy példányszámban közrebocsátott művei, gazdaoítják-e a jelen és a jövő építőinek akarását? Elég csak egy röpke pillantást vetni az Ady- kultusz ápolásának mai sokszínűségére, műfaji és módszerbeli változatosságára hogy a kérdésre igennel válaszoljunk. Ady Endre nem csak egyszerűen él és hat reánk, de valósággal mindenütt ott van: társadalmunk valamennyi rétegében, nemzedékében. Közművelődésünk irányítói — az intézmények, szervezetek és fáradhatatlan szakemberek — éppúgy gondoskodnak erről, mint a pedagógusok; de talán mindenekelőtt a sajtó, a tömegkommunikációs eszközök szer. kesztői, vezetői. Szembetűnő, s nagyon örvendetes, hogy a nagy évforduló alkalmából nem a szokványost üresen ünnepélyes, hamisan csillogó megemlékezések, formális nagy rendezvények a divatosak, hanem inkább az igazi Adyt megismertető események, foglalkozások. Van valami megható, s lelkesítő abban, ahogyan például ezrek és ez. rek mondják az Ady-verseket, vagy uhogy előadásokat, sőt előadássorozatokat hallgatnak róla. Lendületbe jöttek, szinte ,,megtáltosodtak” az írók, művészek. Hazai és külföldi folyóiratok szentelnek külön számot, külön rovatot a költő emlékének. Tanulmányok, cikkek elemzik egy- egy korszakát, művét, életének valamely ma- gyarázásra szoruló időszakát> kapcsolataitj mű. veinek forrásaitj társadalmi háttereit. Számba- veszik külföldi fogadtatását, hatását stb. A müveitől, gazdag életétől ihletve megcsillogtatják alkotó kedvüket a költők, a festők, grafikusok, szobrászok, zeneszerzők; idehaza és külföldön egyaránt. Többek között arra is jó, azért is kell ez a kerek évforduló, hogy még világo- sabbá váljék előttünk Ady világirodalmi rangja. Romániától Varsóig és Párizstól Moszkváig sok beszédes tény bizonyítja: zsenije túlnő országunk határain. Ady Endre tehát mindenütt ott van ma is, halála után csaknem hat évtizeddel, ahol jő szándékú, s haladó gondolkodású emberek élnek. Ott van mindenütt, ahol szükség van forradalmi tettre és emberi szóra. V. M. ADY ENDRE: Fölszállott a páva „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására.” Kényes, büszke pávák, Nap-széditő tollak, Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap. Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre', Üj arcok, új szemek kacagnak az égre. Üj szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat. Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. Üj lángok, új hitek, új kohók, új szentek, Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek. Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra, Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva. Vagy lesz új értelmük a magyar igének, Vagy marad régiben a bús, magyar élet. „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására.” • Konecsnl György Illusztrációja.' j§§ GÁL FARKAS: Fekete páva Csak egyszer lehettem volna melletted a szeszes éjszakákon. Ha váltamra ütsz, egy buta nóta ki is buggyan a számon, talán erőtlen tenyeremmel a pecsétes abroszra csapok, mert én is Dózsa György unokája, Góg és Magóg fia vagyok. Mert van még ugar, van még dudvás parlag a fejekben, félig élők és kontár hegedűsök pöffeszkednek elégedetten. Liliputi lelkűek, kgpasz ügyeskedők csalnak a forradalom templomában — hol van csillagnehezékes ostorod, ha nem kopott meg a suhogtatásban, hol van a dpc, a tiéddel rokon, a hajlithatatlan, a tiszta? Testvérnek, vallunk, de lelkünk nedveit sunyi bűnök sok férge issza. Gyónni kellene itt mindenkinek véresen, könnyesen, önmagát megalázva de közöttünk sétál a képmutatás csörgőit rázva ... Csak egyszer ülhetnék asztalodnál a szeszes éjszakákon: nem szólnánk semmit. de tudnánk mi fáj s hagynánk, hogy fájjon. Belemerülnénk az átgondolt, értelmes hallgatásba te istentorkú magyar, te érchangon zengő fekete páva. A csúcsai fészek FÉJA GÉZA: Verssorok visznek fölfelé, a hegyoldalba vájt, meredek 'lépcsőkön. Keresek vagy kergetek valamit; talán nyughatatlan árnyát annak, kit „rettenet űzött” ide, a zord és fenséges csúcsai magányba, hogy „vénülő kezével” megfogja Boncza Berta szép, fiatal kezét és hátat fordítson a világnak. Aki nyugalmat és békét akar, ennél alkalmasabb helyet keresve sem találhatna. A csúcsai kastély úgy áll a hegyek között, a nagyvárad—kolozsvári országút mentén mint egy megközelíthetetlen különc. Az idő keveset változtatott rajta. Ma múzeum, A kastélyt ugyanis Ady román költőbarátja Octavián Goga vásárolta meg a Boncza-családtól, és a termek eredeti berendezése, a festmények, könyvek, emléktárgyak, dokumentumok mind rá emlékeztetnek. Adyhoz írt és tőle kapott levelek tanúsítják kapcsolatukat. Neki is köszönhető, hogy a tulajdonképpeni lakóház, amelyben Adyék éltek máig úgy maradt, ahogyan hagyták. Csak egy emléktábla került a falra. Valójában nem a várkastély, hanem ez a derűsebb, egyszerűbb és kisebb ház volt a költő otthona. Itt dolgozott ebben a meghitt környezetben, amelynek nyugalmát festett népi bútorok, kancsók, tányérok színesítettek. Milyen volt Ady csúcsai élete? Csendes, termékeny? Erre a korszakára esik a „Halottak élén” javarésze. Születésük körülményeit a jóbarát, Bölöni György írja le, Az igazi Ady-t bemutató könyvében. „A házban körülötte már mindenki lecsön- desedett, lepihentek a nagy bernáthegyi kutyák. A várkert kis házában lámpavilágnál ül Ady az asztal mellett. Zsebórája előtte az asztalon. Fut a mutató. Az óra ketyegését hallani a szoba csöndjében. Ady felfülel: MeSszi zúgást hoz a szél. A Körös moraja-e, vagy dohog az éjszakai gyors, mely jön Brassó felől és fut Budapest felé? Egy percre megáll itt mintha utas híján csak az volna a kötelessége, hogy felvegye a levelet, amely a .Világinak vagy a .Nyugat’-nak címezve Ady verseit zárja. Messziről morajlik, zeng a sín. a keskeny völgy visszaveri a vágtató gyorsvonat robotját. A magas hegyi mozdony prüszkölve megáll és újra rohan a háborús éjszakában Ady verses üzenetével tovább.” Így teltek a napok Csúcsán. Munkával, „szerelemben és háborúban”, amely őt is zaklatta, ingerelte és felháborította. Bölöni György vidámabb emlékeket is őriz róla. „Forró volt a nyár. A vár alatt a Sebes-Körös rohanó, hideg vízében fürdéseket rendeztünk. Mindennap velünk tartott Ady, törülközőből turbánt csavart a fejére és amint a kert útjain lépegetett le a folyóhoz, olyan volt barna bőrével, mint egy maharadzsa.” A kert útjain most turisták lépegetnek. Gyönyörködnek a fás lombos parkban, megmártóznak a csendben és az emlékekben. Nincs itt szobra, emlékműve, mégis minden Adyra emlékeztet. A kétszobás ház, a szerény bútorzatával. A sebesen to- vairamló Körös, a méltóságteljesen őrködő hegyek, a táj megejtő varázsa és a falusias egyhangúság, • Ma is szinte érintetlen csend és nyugalom honol a csúcsai parkban. (Fényképezte; fiadó Gyula.) • A ház, amelyben Ady élt a feleségével. amely vonzotta, de ki nem elégítette. Vágyott ide és elvágyódott innét, hátatfordított a világnak de nem vonta meg tőle az érdeklődését. Csúcsai „remetesége” nem megfutamodás volt. Kései és fényes boldogságban, dacos magányában, kétségek és reménytelenségek között vergődve, betegen és megbántottan is felragyogtatta verseiben gondolatainak messze sugárzó fényét: „A végesség: halhatatlanság / S csak a máé a rettenet, / Az Embernek míg csak van ember / Megállni nem lehet.” Vadas Zsuzsa 1934-ben történt. Hatvány Lajos egy könyvet nyújtott át, Ha hív az acélhegyű ördög volt a címe. vidékies külsőt viselt, eléggé sok sajtóhiba volt benne. Nagyváradon jelent meg, és Ady Endre ottan írt újságcikkeiből adott hevenyészett gyűjteményt. A könyvet mégis kézről kézre adtuk, nem csupán azért, mert Ady írta, de a kötet egészen új, eddig alig ismert oldaláról mutatta meg a költőt. A fiatal újságírót hozta elérik, aki „diákéveit” éli, napról napra csaknem teleír egy vidéki lapot, és minden írása bizonyság, hogy nagy pályára készül. Mindenről írnia kellett, ezáltal egyre tágult érdeklődése, és a „tós” vidéki lapban olykor szabadabban nyilatkozhatott meg, mint a különféle pártok és érdekcsoportok szolgálatában álló tekintélyes fővárosi újságokban. Sommásan; szabad pályát kapott, ez pedig nem csupán rangot, de elkötelezettséget is jelentett. Az elkötelezettség pedig többarcú volt, nem csupán világnézeti, s politikai, de színvonalbeli és esztétikai kötelességteljesítés is. Ady és a méltó sajtóorgánumokhoz került írók a szabad véleményalkotás fejében újságcikkeiket „teljes erőből” írták. A folytonos munka nem csupán megerőltetés volt, de teremtő láz is, és legjobb képességeiket vonzotta fel. Ady publicisztikái, miként egymás után megjelenő kötetei igazolják, irodalmi művek, mivel igénnyel írta őket, életművének szerves részét alkotják. Költészetét is akkor értjük meg igazán, ha újságcikkeit magunkba fogadjuk. Ady a bizonyság, hogy miben rejlett az újságírás másik jótékony hatása az irodalomra. Nem engedte az írót elefántcsonttoronyba húzódni, „elvonulni”. „kivonulni", merőben egyéni világba húzódni, „elidegenedni”. Az újságírás a napi életbe, a hol forró, hol hátborzongató valóságba kényszerítette az írót. Megismertette a tényleges társadalommal, az igazi problémákkal, állásfoglalásra kényszerítette, közösségi emberré avatta. Ez a folyamat pedig a századforduló idején Ady Endre újságcikkeiben ment végbe leglán-. golóbban. Néha valójában attól kellett tartani, ‘hogy lángot vet a papír. A közösségi hevület Adyban forradalmivá növekedett, ezért írta, írhatta joggal nemsokára nagy közéleti verseiben, hogy az ország megérett és felkészült a forradalomra. Menet közben, munka közben, az élet sűrűjében mérte meg a nép és az ország „hőmérsékletét”. Hatvány Lajos 1934-ben nem csupán Ady újságcikkeinek Nagyváradon megjelent gyűjteA publicista költő ményét adta át, de biztatott, hogy szerkesszek bővebb és Ady forradalmiságát a maga teljességében megmutató gyűj töményt. Meg is csináltam „Jóslások Magyarországról” címen. Előbb azonban lázas hónapok következtek, nap mint nap vastag régi újságkötegeket, folyóiratok évfolyamait tettek elembe a könyvtárban: a Nagyváradi Naplót, a Budapesti Naplót, majd a Huszadik Század, a Figyelő, a Nyugat és a Világ került sorra. Gyűjtöttem, még jobban lelkesedtem Adyért, és sokat, igen sokat tanultam tőle. Végre le kell számolnunk azzal a gonosz szándékú és még mindig felbukkanó suttogással, hogy Ady alig olvasott és műveltsége hiányosnak tekinthető. Nagyon sokat olvaTÁRNÁI LÁSZLÓ: falka nélkül (ADY ENDRÉNEK) arcom cserepei a tükör-robbanásnak? a körte füstje utolsó cigarettám?.- elkóborolt az éjszaka falka nélkül maradt a vers kezem kék erezete a reszketésé? félek a vaságyak rácsain kihullanak papírjaim karomat örvénylő fagy rántja magasba ... és cirkuszi lábaim körbe-körbe járnak itt nem szégyenletes? ti lényeg se szent? csapda a vers is? tükör-robbanásos arcom örök-gyermekké szelídítem elkóborolt az éjszaka falka nélkül maradt a vers . sott, a kor minden jelentős szellemi és köz-- életi mozzanatáról tudomást vett, az élet előtt teljesen megnyitotta a lelkét, mindent befogadott; mérlegre tett, s eldobta, vagy magáévá szenvedte érdeme szerint. Irodalmi kritikái ma is helytállók, ő írta legkülönb Petőfi-tanulmányun- kat (Petőfi nem alkuszik). <3 „fedezte fel”, mivel elsőnek méltatta érdemük szerint: Móricz Zsigmondot, Krúdy Gyulát és Tersánszky J. Jenőt. Betegen utazott Szegedre, hogy hitet tegyen Tömörkény István mellett. Az irodalomban és a szellemi életben éppenúgy mindig a lényegre talált, akár a közéletben, a politikában. Harmadik nagy, egész életre szóló tanítást is adtak Ady újságcikkei. Az atomizálódó, min-' dig széteső, nagy történelmi mozdulatokra képtelen társadalmat,1 különösen az írókat arra intette, hogy mindig az Egészet nézzék, Egészben gondolkozzanak. Tudta, hogy mi történik falun, egy nagy novellának beillő cikke milyen félelmetesen világítja meg a kivándorlás igazi okait. Ady nyitott szemmel járta Európát,’ észrevette, hogy a bajor paraszt- ház palota a magyar nádtetős falusi házakhoz képest. Hallatlan érzékenysége mindent felfogott, ami itthon és a nagyvilágban történt. Szívügye volt Adynalc a városi proletariátus sorsa. Midőn jött a hír, hogy hat nagyvárosunkban sztrájkol a munkásság, elment a varróleányok sztrájktanyájára, ahol asszonyok is voltak: „beesett mellű, négy-öt gyermekes asszonyok”. És nem csupán nyomor-riportokat írt; hallgassuk csak: „Tegnap este,' amikor Burián meghallgatására világították ki az Operát, egy csendes utcában nagy csődület támadt. Egy sarokházban, valami iskola internátusában zongorázott egy diák. Szépen, komolyan játszott a fiú... s hallgatta vagy háromszáz ember, talán négyszáz is. Diákok, elszabadult munkások, masamódlányok, kereskedelmi alkalmazottak, s más efJ félék”; Azután fölvetette, hogy kiké legyen Budapest, és a válasszal sem késlekedett: „Csak azoké, akik lent vannak, s akik igézett népe a kultúrának”. Adynak, a közírónak a feltámasztása robbanó erővel hatott 1936-ban. Kenyeremtől akartak megfosztani, s azzal vádoltak, hogy Ady publicisztikájának „exhumálásával” a forradalmat kívánom feltámasztani. Vádjuk igaz volt, de hiába kísérleteztek ellenszerekkel, visszahatással, erőszakkal és hamis tanúsággal. A történelem Adyt igazolta.
