Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-17 / 270. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1977. november 17. A SZOVJETUNIÓ, MAGYARORSZÁG ÉS AZ NDK ELŐTERJESZTÉSÉRE Űjabb leszerelési javaslat kerül az ENSZ-közgyűlés elé események sorokba n hanoi ____________________________ A FAO, az ENSZ mezőgazda­sága és élelmezésügyi szervezete 7,5 millió dolláros élelmiszer- gyorssegélyt nyújt Vietnamnak. Az élelmiszert az elmúlt időszak két pusztító tájfunja által súj­tott mintegy hárommillió ember megsegítésére fordítják. (MTI) MOSZKVA___________________ A Szovjetunióban ez év de­cember elsejétől újból emelik a dolgozók munkabérét, illetve fi­zetését. Csaknem kilencmillió szovjet állampolgár kap átlago­san 18 százalékkal több fizetést, mint eddig — közölték a TASZSZ munkatársával az állami munka­ügyi bizottságba«. A kormány a béremelés céljára évente több mint 7 milliárd rubelt fordít. Fi­zetésemelésben részesülnek most. a közoktatási, az egészségügyi, a kulturális-népművelési, a keres­kedelmi és közétkeztetési dolgo­zók, valamint a közigazgatási szervek, intézmények és más szervezetek alkalmazottai. DETROIT ~ Felipe Gonzales, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára kedden , egyesült államokbeli körútja első állomására, Detroit- ba érkezett, ahol a gépkocsi­gyártó ipar irányítóival és szak- szervezeti vezetőikkel tárgyal. Csütörtökön Washingtonban Wal­ter Mondáié alelnökkel és Cyrus Vance külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket. (EFE) ~ABÍTbHABI ~ Abu Dhabiban szerdán, kivé­geztek egy 19 éves. Palesztinái származású fiatalembert, aki — a vádirat szerint — október 25- én a város repülőterén meggyil­kolta Szaif Bin Szaid al-Ghobast, az Egyesült Arab Emírségek külügyi államminiszterét. A gyil­kos állítólag Abdűl Alim Khad- dam szíriéi miniszterelnök-he­lyettes, külügyminiszter életére tört — aki éppen Abu Dhabiban volt látogatóban, de golyói célt tévesztettek és az államminisztert sebezték meg halálosan. (MBNA, Reuter) EDWARDS A Boeing—747-es fedélzetéről útjára bocsátott űrrepülőgép ked­den sikeresen megtette négy tar­tós repülésből álló programjának első útját. A NASA szóvivője sze­rint ez az első repülés három és fél órát tartott, a rrvísik háromra szerdán és csütörtökön kerül sor. Az űrrepülőgépet 1979 tavaszán bocsátják először Föld körüli pá­lyára. (AFP) ~tokió Májgyulladás elleni hatékony oltóanyagot kísérletezett ki egy japán kutatóorvos-csoport. Az új vakcinát kipróbálták állatokon, majd embereken Is és megálla­pították, hogy hatása megbízható, nem káros az emberi szervezetre. Ennek ellenére még egyéves kísérletsoroz ut előzi meg az oltó­anyag tömeggyártását. A felfe­dezésről a tokiói orvostudományi kutatóintézet november 25-én számol be az Egészségügyi Vi­lágszervezet Kuala Lumpur-i ülésszakán. (UPI) NEW YORK Az ENSZ 32. közgyűlésének politikai és biztonsági kérdések­kel foglalkozó bizottsága kedden 87 igenlő szavazattal elfogadta azt a Szovjetunió, Magyarország és az NDK által előterjesztett ha­tározati javaslatot amely meg­tiltaná a tömegpusztító fegyverek újabb típusainak és rendszerei­nek gyártását, illetve kifejleszté­sét. Befejezte magyarországi látoga­tását a kubai ifjúsági küldöttség, amely Luis Orlando Dominguez- nek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Kubai Kommunista Ifjúsági Szö­vetség első titkárának vezetésével a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának meghívására tett látogatást ha­zánkban. A kubai ifjúsági vezetők meg­beszéléseket folytattak Maróthy HAMBURG Szerdán délelőtt Helmut Schmidt kancellár beszédével folytatódott a Nyugatnémet Szo­ciáldemokrata Párt (SPD) ham­burgi kongresszusa. A kormányfő beszámolójának külpolitikai részében a kelet— nyugati enyhülési politika folyta­tása és elmélyítése miellett fog­lalt állást. Kitért Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége el­nökének közelgő NSZK-beli lá­togatására. Hangsúlyozta: „Leo­nyid Brezsnyev személyében olyan tárgyalópartnerrel van dol­gunk, akinek — hozzánk hason­lóan — kétségtelen meggyőződé­se, hogy a világbéke megőrzése minden más politikai feladatnál előbbre való. A béke iránt mind­két oldalról megnyilvánuló akarat megbízható alapot jelent a két ország tartós együttműködéséhez. Az együttműködés folytatása a nyugatnémet külpolitikának ezen az évszázadon túlmutató felada­ta marad" — mondotta. A kormányfő reményét fejez­te ki, hogy a szovjet—amerikai SALT-tárgyalások mielőbbi si­kerrel zárulnak. A beszámoló részletesen fog­lalkozott a bonni kormány je­lenlegi helyzetével és jövőjével. Schmidt leszögezte: az SPD és az FDP szövetsége kiállta a pró­bát, A két párt konmáfíykoalícló- jának a jövőben is a béke bizto­sításán, belpolitikai téren pedig a munkanélküliség felszámolásán, a fiatalok helyzetének javításán, a társadalmi rendszer megrefor­málásán és a terrorizmus elleni harc sikerén kell munkálkodnia. A hamarosan a világszervezet közgyűlése elé kerülő tervezet ugyanakkor felszólítja a Genfi Leszerelési Bizottságot, hogy foly­tassa a most elfogadott javaslat alapján az annak megfelelő szer­ződés megszövegezését. Ehhez a munkához kívánatos lenne kor­mányzati szakértők közreműkö­dése. A bizottság másik határozata felszólítja a tagállamokat, hogy aujanak több ösztöndíjat és kép­Lászlóval, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjával, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkárával és a KISZ más vezetőivel a testvéri ifjúsági szövetségek együttműködésének időszerű kérdéseiről, a nemzetkö­zi ifjúsági mozgalomban adódó közös tennivalókról, az 1978-ban Havannában sorra kerülő XI. Vi­lágifjúsági és Diák Találkozó előkészítéséről. (MTI) Rendkívül veszélyesnek minő­sítette a nyugatnémet jobboldal, elsősöilban a bajor CSU próbál­kozását egy „negyedik párt” lét­rehozására. Felhívta a figyelmet arra, hogy a belső zűrzavarral küzdő kereszténypárti ellenzék­ben „senki sem képes megfe­gyelmezni” Strauss szélsőséges ki­rohanásait. A terrorizmus jelentette kihí­vás okait elemezve a kancellár elismerte: a nyugatnémet társa­dalom belső ellentmondásai, az oktatási rendszer válsága, a fia­talok nemzedékeinek korábbinál kilátástalanabb helyzete mind­mind hozzáiárult a radikális cso­portok tevékenysége erősödésé­hez Visszautasította azonban azt a keres zteshad járatot”, amelyet a jobboldal a haladó értelmiség ■kiemelkedő személyiségei ellen folytat e témáiban. A szociálde­mokraták támogatásáról biztosí­totta a társadalmat bíráló Írókat, művészeket. A jelenlegi rendőri és törvénykezési eszköztár „tel­jes kimerítése” a terrorizmus el­leni harc sikerének alapfeltétele — szögezte le. Ez azonban nem vezethet olyan újabb törvények elfogadásához, amelyek „szükség­telen mértékben korlátozzák a polgári szabadságjogokat”. A kormány és a kormánypárt viszonyára kitérve a kancellár az SPD és a szocláUiberális koalí­ció .kölcsönös szolidaritása” mel­lett foglalt állást, ugyanakkor je­lezte: kormányfőként a jövőben Is kénytelen lesz olyan döntése­ket hozni, amelyek nem találnak egységes támogatásra pártja kö­rében, (MTI) zési lehetőséget a palesztin mene­külteknek. A testület folytatta a vitát Iz­raelnek a megszállt arab terüle­teken folytatott politikájáról. A PFSZ megfigyelői minőségben részt vevő képviselője elmondta, hogy a megszállt területeken 1967 óta összesen húszezer embert tar­tóztattak le, s közülük háromezer még mindig izraeli börtönök fog­lya. , (ADN) Amivel nem számol Szadat NEW YORK Nanszur Kikhia, Líbia állandó ENSZ-képviselője, a Biztonsági Tanács november havi elnöke élesen bíráLta Szadat egyiptomi államfő tervezett izraeli láto­gatását. — Ha sor kerül a látogatásra — mondotta —, az talán heves reagálásokat fog kiváltani Sza­dat ellen magában Egyiptomban Is... Kifejtette, hogy az egyiptomi vezető izraeli látogatása és fel­szólalása az izraeli parlamentben nemcsak a cionista állammal va­ló kapcsolatfelvételt, hanem Je­ruzsálemnek a cionista állam ré­szeként való elismerését is je­lentené. Szélesedik a nyugat-szaharai konfliktus? PÁRIZS, ALGÍR, DAKAR Az Elysée-palota szóvivője ked­den cáfolta, hogy a maurítániai elnök 10 ezer katonát kért volna Giscard d’Estaing francia elnök­től. „Ez teljes képtelenség” — mondotta a szóvivő. Az idevonatkozó információt Bumedien algériai államfő adta közre, utalva arra, hogy Mauri­tánia fra«cia katonai segítséget kíván igénybe venni a Nyugat- Szaharára vonatkozó igényei ér­vényesítése végett. Ugyanakkor Szalek, a Poüsario- kormány tájékoztatásügyi minisz­tere kedden este kijelentette: A maurítániai francia katonai je­lenlét „beigazolódott”, minthogy a Nyugat-Szuhara függetlensé­géért küzdő Pollsacio-erők moz­gását francia felderítő repülőgé­pek követik, Szalek közölte azt is, hogy Mauritániában, Zurate mellett francia katonák egy 3000 méter hosszú betonsávot építenek, amely alkalmas lesz Mirage típu­sú harci repülőgépek és DC—8-us nagy utasszállító repülőgépek fo­gadására. Végül Párizsban Robert Fabre, a baloldali radikálisok vezetője hangoztatta, „az aggodalom, hogy a francia kormány beavatkozik Mauritániában, az eddiginél is nehezebbé fogja tenni a Pollsario fogságában levő túszok kiszaba­dítását és általában: nem hasz­nál a nyugat-szaharnl konfliktus csillapodásának". (AFP) Luis Orlando Dominguez elutazott Magyarországról Schmidt kancellár beszéde pártjának kongresszusán Valutaviharok „Ha az amerikai pénzügyminisz­ter, Michael Blumenthal ezekben a napokban be akarná váltani dollárjait az amerikai turlatákhoz hasonlóan Bonnban vagy Tokió­ban, hogy valamit vásároljon, va­lóságos sokk érné. A dollár ugyanis ismét süllyed". A Time amerikai hetilap gazdasági szak­írója kommentálta Így a nemzet­közi valutapiacok legfrissebb fej­leményeit. a valutapiacok bizo­nyos átmeneti nyugalom után is­mét méhkashoz hasonlítanak. Mi­közben a dollár árfolyama a Ja­pán Jenhez, a nyugatnémet már­kához és a svájci frankhoz ké­pest napról napra változik, tenden­ciájában süllyed, a tőkés világ­gazdaságban mind több Jel mu­tat egy nagyszabású kereskedelmi háborúra is. Vajon mi okozza a szüntelen mozgást a nemzetközi valutapia­cokon? Ah idén már a nyári hó­napokban tanúi lehettünk ha­sonló jelenségnek. Akkor a középpontban a dollár és a nyu­gatnémet márka állt. Szakírók véleménye szerint a dollár nyá­ri „mélyrepülését”, vagyis árfo­lyamcsökkenését döntően mes­terséges tényezők Idézték elő. Elsősorban hivatalos amerikai pénzügyi szakemberek, főleg Blumenthal pénzügyminiszter nyilatkozatai, amelyeknek lénye­ge az volt, hogy „őket nem lep­né meg a dollár árfolyamának zuhanása”. A következmények rögvest nyilvánvalóvá lettek: a spekulánsok — a dollár „pincébe agitálása” nyomán — kezdtek szabadulni az amerikai valutá­tól, s a nyugatnémet márkára és a svájci frankra nyergeitek út. A manőver magyarázata A dollár árfolyamának csök­kenése semmiképpen sem állt összefüggésben az amerikai gaz­dasági helyzettel. Hiszen a fej­lett tőkés országok gazdasága kö­zül éppen az amerikai gazdaság tudta felmutatni a legjobb nö­vekedési eredményt. A manőver magyarázatát akkor abban kel­lett keresni és lehetett megta­lálni, hogy Blumenthal és a mö­götte álló pénzügyi, ipari hatal­masságok az amerikai áruk nem­zetközi versenyképességének ja­vítására törekedtek — a többi tőkés partner rovására. Tudniil­lik, a dollár árfolyamának esése nyomán az Egyesült Államok többet és olcsóbban tud expor­tálni, mint konkurrensei, még egyszerűbben ugyanannyi nyu­gatnémet márkáért több ameri­kai terméket lehet vásárolni, mint korábban. Az amerikai magatartást még- egy nagyon fontos tényezővel magyarázták, azzal, hogy noha az amerikai gazdaság mozdonya a többi fejlett tőkés országoké­hoz viszonyítva valóban johban húzott, a konjunktúra koránt­sem volt teljes, éppén az idő tájt megingott. A dollár-játékkal kí­sérelték meg fenntartani, sőt gyorsítani. Jen-ügyek Az idei valutaviharok második szakasza október közepén kez­dődött és e napokban is tart. A célpont ezúttal a japán valuta, a jen. Ám a mesterséges eszkö­zök mellett itt a piac tényleges erőviszonyai is érvényre jutnak. A folyamatot újra csak Blumen­thal „nyitottszáj-politikája” in­dította el. Október közepe táján egy tucatnyi újságírót hívott meg és a beszélgetés során közölte velük, véleménye szerint „a dol­lár még mindig túlértékelt — elsősorban a jenhez képest”. Ezzel párhuzamosan mind több amerikai vélemény látott napvi­lágot arról, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje az Idén megközelíti a 30 milliárd dollárt és ebből hétmllliúrd a Japánnal folytatott kereskede­lem rovására írható. Továbbá amerikai Ipari körök mind han­gosabban követelték a kormány­tól, hogy korlátozza a japán áruk beáramlását az amerikai piacra, illetve azt, hogy a kor­mányzat gyakoroljon nyomást Tokióra, több amerikai áru vá­sárlása érdekében. És a jen szinte robbanásszerű­en megindult felfelé. Amíg szep­tember végén egy dollárért 268 jent adtak, addig most már csak 247-et. Egy év alatt a jen csak­nem 18 százalékkal értékelődött fel a dollárhoz képest. A jen árfolyam-emelkedése persze tük­rözi a japán gazdaság szilárdsá­gát és nemzetközi versenyképes­ségét Is. (A teljes igazsághoz tartozik, hogy Tokió hosszú éve­ken át mesterségesen alacsonyan tartotta a jen árfolyamát, így biztosítva az alapvetően export­ra épülő japán gazdaság nemzet­közi versenyképességét.) Most a jen erősödése, gyakorlatilag fel- értékelése, korlátozhatja a japán exportot. Emellett Tokió — a jelek szerint — arra kényszerül, hogy "az export önkéntes korlá­tozásával párhuzamosan más ke­reskedelmi engedményeket Is te­gyen az Egyesült Államoknak és a Közös Piacnak. Vagyis kö­telezettséget vállaljon importjá­nak nagyszabású növelésére, s így kísérelje meg elejét venni, hogy ellenlábasai tilalmakkal vagy védővámokkal sújtsák a japán exportot. És az olajár ? A dollár-játék még egy na­gyon is komoly 'következmények­kel járhat, immár az egész vi­lággazdaság szempontjából. A Kőolajexportáló Országok Szer­vezete éppen a nemzetközi gaz­dasági stabilitás szempontjából hajlott az árak befagyasztására Am a dollár' árfolyamának tar­tós esése folyamatosan csökken­ti bevételeik vásárlóerejét. Ha a dollár nem stabilizálódik a va­lutapiacokon, könnyen bekövet­kezhet, hogy az olajtermelők de­cemberi ülésükön az áremelés mellett döntenek. Igaz, az elmúlt hetekben az amerikai pénzügy- miniszter felkereste a legfonto­sabb közel-keleti olajtermelőket, s a hírek szerint úrbefagyasz- tésra akarta rávenni őket. Biza­kodó nyilatkoztai azonban in­kább gyanút, mint reményt kel­tettek. Ne feledjük, az újabb olajáremelés súlyosabban érinte­né Japánt, és a Közös Piacot, mint az Egyesült Államokat. Z. I. NAPI KOMMENTÁR ___________ T örzsvevő a Pentagonnál Raza Pahlavi iráni sah ameri­kai látogatásának első mérlege: 82 sebesült. Várható hogy a to­vábbi tiltakozó megmozdulások, tüntetések és ellendemonstrációk következtében a kórházi ápoltak száma jelentékeny mértékben to­vább emelkedik. Ritka esemény, hogy a Fehér ház parkjában, Washingtonban könnyezve fogadja az elnök ven­dégét, most mégis ez történt: mindkét államfő sűrűn törölgette szemét a csípős könnygáz miatt, amit a tüntetők ellen vetettek be ■a rezidencia tőszomszédságában. Ám ez az incidens sem zavarta Carter elnök és vendége első, ki­lencven perces tárgyalását, amelynek során főleg arról esett szó, hogy az Egyesült Államok továbbra is folytatni kívánja az Iránba irányuló fegyverszállítá­sokat, különös tekintettel a két országnak az elmúlt harminc év alatt kialakult különleges kapcso­lataira. Nos, ami e kapcsolatok külön­legességét illeti bizonyos tekin­tetben csakugyan egyedülállóak. Irán ugyanis az amerikai hadiipar legszámottevőbb vevői közé tarto­zik. Csupán az 1977-es pénzügyi évben több mint ötmilliárd dol­lár értékben kötött az Egyesült Államok fegyverszállítási szerző­dést Iránnal. Kilenc esztendő alatt 18 milliárd dollárt tett ki Teherán fegyvervásárlási szám­lája az USA-ban. A sah tehát megbízható vá­sárló, úgy is mondhatnák, törzs­vevő a Pentagonnál. Mostani út- ja is aféle bevásárló körút. Nem kevesebb, mint 250 F—18-as va­dászrepülő, 140 F— 16-os vadász­bombázó, száz katonai szállító­gép, három különleges rendelte­tésű Boeing 707—E—3 típusú óriásgép, hat őrhajó és egyéb korszerű fegyverzet szerepel a kívánságlistáján. Cserében persze a Fehér Ház­nak is vannak követelései. Irán az olajtermelő országok egyik ve­zető hatalma. Decemberben Ca- racasban ülésezik az OPEC, s a hírek szerint ismét az árak eme­lését latolgatják a kőolaj-expor­tálók. Az VSA olajszükséglete évről évre magasabb, s az im­port csupán 1977-ben legalább 45 milliárd dollárt tesz ki. A fegy­verüzlet ellentétele alighanem kézenfekvő: Irán■ vesse latba te­kintélyét, s beszélje rá partnereit, ne emeljék a kőolajárakat. Reza Pahlavi bizonyára eleget tesz en­nek a feltételnek, más kérdés, hogy Caracasban miként értéke­lik majd álláspontját. Gy. D. Vizsgálat Dél-Afrikában Súlyos törvénysértésekről, a dél-afrikai börtönökben sínylődő politikai foglyokkal való kegyet­len leszámolásról rántotta le a leplet a 'kedden kezdődött bíró­sági vizsgálat, — amelyet a világ­közvélemény nyomására a preto­riai hatóságok kényszerültek meg­indítani Steve Biko diákvezető halála körülményeinek kideríté­sére. . Biko szeptember 12-én súlyos fejsérülések következtében halt meg börtönében. A sérüléseket még a Dél-afrikai Köztársaság igazság- és börtönügyi minisztere is kénytelen volt elismerni, és azt kedden a vizsgálatra beidé­zett rendőrök is megerősítették. Bikót letartóztatása után 19 na­pon át ruhátlanul egy magánzár­kában tartották, majd első kihall­gatása után bilincsekkel a cella falához láncolták. A második „kihallgatáson" — ahogyan az több rendőr szavai­ból 'kiderült — „erőszakot alkal­maztak” vele szemben, hogy „megfékezzék agresszív magatar­tását”, és eközben néhányszor „a falba és az asztalba verődött” a diákvezető feje. A bíróságon ismertették az or­vosi zárójelentést, amelyet Biko boncolásáról készítettek. E doku­mentum is kiterjedt agysérülése­ket jelölt meg a halál okaként. (TASZSZ) • Leonyid Brezsnyev kitüntetése Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének szerdán a Kremlben át­nyújtották a Marx Károly aranyérmet. Ez a kitüntetés elismerése an­nak a kiemelkedő szerepnek, amelyet Leonyid Brezsnyev a marxis­ta-leninista elfnélet fejlesztésében, a fejlett szocializmus kérdései­nek, a kommunista eszmékért, a világ tartós békéjéért vívott harc időszerű problémáinak tudományos kidolgozásában betölt. A Marx Károly aranyérem a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának legma­gasabb kitüntetése, amelyet a társadalomtudományok területén elért kiemelkedő eredményekért Ítélnek oda. (MTI) • Harc a rendőrökkel Washingtonban Az iráni sah látogatása elleni tüntetők a Fehér Húz előtt. (Telefotó — UPI — MTI — KS.) • Az NB I-es labdarúgó-mérkőzések eredményei Szombathelyi Haladás VSE—Ferencváros 1—1 (0—0). Zalaegerszegi TE—Székesfehérvári MÄV Előre 2—3 (2—2). Békéscsaba—Tatabánya 0—0: Bp. Honvéd—Pécsi MSC 3—0 (2—0). Vasas—MTK VM 1—2 (1—0). Csepel—Dunaújváros 2—1 (1—0). Videoton—Újpesti Dózsa 6-4 (3—0). SZEOL AK—Diósgyőri VTK 2—2 (1—0). LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETI Az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülése A kenyérellátásról, a korszerű hűtőJánaról, a csomagolásról és sok egyélb, az egész lakosságot érintő kérdésről tárgyalt szerdán az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, és az élelmiszertörvény végrehajtásálnak eddigi tapaszta­latait elemezte. Az intézkedések hyomán elsősorban a csomago­lásban és a választók szélesedé­sében saemibeszököek az eredmé­nyek. Jellemző például, hogy míg 1960-ban 1300-íéle termái: közül választhattak a vásárlók, addig 1977-ben már 4000 különböző cikket kínál a kereskedelem. Nőtt az Ipart csomagolású termékek aránya is. A szavatosság, az eltarthatóság és a felhasználhatóság eddigi sokféle és nehezen kiismerhető jelzéseit a MÉM végrehajtási ren­deleté alapján egyszerűsítik, a gyorsan romló élelmiszereik, pél­dául a tej, a tej termékek, a hús- készítmények és a baromfiter­mékek csomagolásán a fogyászt- hatóság határnapját kell feltün­tetni. , Az iparban tartott hatósági el­lenőrzések szerint az erősödő üziemi szabályozásnak köszönhe­tően mind kevesebb a minőségi kifogás. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom