Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-26 / 252. szám

1977. október 86. • PETŐFI NEPE • I Mausz Rezső „Ki volt Mausz Rezső? — Olyan, mint te meg én. Tömegember. Egyben azonban ki­vált a tömegemberek közül: gondolkodásban. Egyenes, becsületes, nyílt, tisztaagyú.” — írják róla kortársai. Bácsalmáson született 1877. október 23-án. Édes­apja szabósegéd volt. Rezső másodszülött volt a tizenhárom gyermekes családban. Miután Baján kitanulta a nyomdászmesterséget, több hazai és külföldi városban megfordult. Hosszabb Ideig dol­gozott Szombathelyen, ahol „lelke volt az általános munkásmozgalomnak". 1903. decemberében a szom­bathelyi rendőrség letartóztatta és kéthetes börtön, büntetés után kiutasította a városból. Budapesten 1904. februárjában telepedett le véglegesen. Dol­gozott a Budapest Székesfőváros és a Világosság Könyvnyomda Részvénytársaság nyomdájában. A második kerületben — az öntudatos budai Ifjú­munkásokkal — megalakították a Testvériség Mun­kás önképző Szervezetet, s alapító tagja volt az első kerületi pártszervezetnek. Később mindkettő­nek éveken át elnöki tisztét Is ellátta. A Keleti Károly utcában lakott. Szabad estéit és napjait föl­áldozva szervezett és irányított, Intenzív és ered. ményes munkát végzett a pártszervezetben, előfi­zetőket szerzett a Népszavának, s tevékenyen részt vett a természetbarátok mozgalmában. A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűön­tők Szakegyesületének — amelynek 1901. november 20-tól tagja volt — 1909. áprilisától 19.12. január 28-ig központi vezetőségi tagja volt. 1912. januárjá­ban megválasztották a Központi Munkaközvetítő Hivatal vezetőjének, s a vidéki városokban nevé­hez fűződik a munkaközvetítő hivatalok megszer­vezése. □ □ □ 1912. május 28-án kötött házasságot Bácsalmá­son Fiedler Erzsébettel. Szülőfalujába évente több­ször is visszatért, s a Bácsalmási Járás című heti­lapban több haladó szellemű írása jelent meg. Munkát címmel az 1914. március 8-i számban irt vezércikkében olvashatjuk: „Éhezünk, adjatok en­ni és munkát... Minden embernek joga van az élethez!” 1914. április 5-én Munka és bér címmel írja: „Sem a szellemi sem a kézi munkásnak nin­csen értéke, csak silány ára van... A munkásnak hogy dolgozni képes legyen meg kell adni a tehet­séget, hogy fenntarthassa önmagát, ml több, hogy övéit is fenntarthassa, hogy így a jövő munkás­nemzedék is biztosítassék. Ez kell hogy legyen a tanulság Marx jóslatából.” Ilyen nehéz gazdasági helyzetben hagyta ott csa­ládját 1914 novemberében, amikor behívták kato­nának. A négyéves frontszolgálat idejét több mint 150 tábori levelezőlap dokumentálja. Egy 1917. március 27-én kelt levelében (a cenzúra nem látta) így ir húgának: „Egy halvány reménysugár a ret­tenetesen bizonytalan és reménytelen helyzetben: az orosz forradalom. Ha azok fogják magukhoz ra­gadni a hatalmat, akik a leghlvatottabbak a nép érdekelnek képviselésére remélhetjük, csak a há­ború gyors befejezését. És akkor a gyűlölt, megve­tett nép1' Iránt' a milliók hálája fog kifejezésre jut­ni, hogy megmentették az emberiséget a végpusztu­lástól. Ellenkező esetben tovább fog tartani a kí­méletlen emberpusztítás. Bér ne sikerülne a buj- togatók gonosz terve.” Elvhűsége nem lankult a fronton sem, Itt Is az öntudatra, a meg nem alku- vásra nevelte társait. □ □ □ Leszerelése után 1919. január 28-án jelentkezett munkahelyén, a Központi Munkaközvetítő Hivatal­nál. Ott volt a két párt közötti egyezmény meg­kötésénél: „Bogár Ignác mellett Mausz Rezső és Sebők József szaktársak voltak azok, akik mindent elkövették, hogy a kommunista párt föltételeit megismerjék és ezek alapján módot találjanak ar­ra, hogy az egyesülés megtörténhessék.” írja a Ty- pográfia 1919. április 25-i száma. Mausz Rezső még áprilisban bevonult a Vörös Hadseregbe, s fölszólltásra hivatalt vállalt a had­ügyi népbiztosságban. Munkáját becsülettel látta el, de ebben az Időben családjával sokszor napokig nem találkozott. Levelezésben állt velük, pedig Budapesten éltek. „Jól vagyok, sokat gondolok rá­tok. A gyerekekre vigyázz. Amikor Időm engedi hazaruccanok.” — írja feleségének. Rokonsága többször tette fel a kérdést, hogy miért vállal annyi munkát, hiszen a négyéves frontszolgálat ideje alatt minden levelében szeret­teihez, övéihez vágyott. Köteles volt ilyen nagy áldozatot hozni? Hivatalból nem, de a szebb, a jobb, az emberibb élet megteremtéséért folyó küz­delem ezt követelte. Azt akarta, hogy jobb legyen a szakadt ruhájú, sápadt nyomdász és proletár gye­rekek élete, hogy ne legyen az évi 250 ezer újszü­löttből 50 ezernek sírboltja a temetőkben, hogy ne legyenek életúnt emberek, akik az öngyilkosságban keresik a megnyugvást. A Tanácsköztársaság leverése után több mint két hónapon át nyomdászbarátainak lakásán búj- dosott az üldözés elől. Október 12-én hazament — egy órán belül a rendőrség letartóztatta. A Horthy- kormány az első íőtárgyalását 1920. december 6-ra tűzte ki. A fegyházban arra akarták rávenni, hogy „mondjon le kommunista elveiről, fogadja meg, hogy soha többé nem politizál, akkor szabad em­ber lesz.” ö erre azt válaszolta: „Százszor inkább választom a halált, mintsem árulója legyek az igaz ügynek.” A tárgyalás előtti napokban levelet Irt húgának: „Én Jól érzem magam. Remélhetőleg nem tart már sokáig. Ne csüggedjetek. Proletárok nem félnek semmitől. Bátran viselik sorsukat az eszméért ál­dozatokra készen. Ha most veszítünk Is, majd Is­mét rendbejön minden.” □ □ □ Főbüntetésként egy év és hat hónapi fogházra ítélték. A fogolycsere-egyezmény alapján 39 társá­val 1922. márciusában a negyedik csereíogoly- szállítmánnyal elindult a Szovjetunióba. Vele uta­zott felesége Is. A szabadság és reménység azonban csak rövid Időre tűnt fel életében. 1922. április 11-én Rigában megbetegedett, kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. Ott temették el, a ravatalnál diszőrséget álltak barátai, akikkel jóban- rossZban, viharban és napsütésben együtt harcolt. Koporsóján elhelyezték a megemlékezés virágát, amelynek gyászszalagján ez állt: „Felejthetetlen drága Mausz Rezső elvtársunknak." A orosz nyelven írt szöveg: „Mausz Rezső drága elvtársnak, az Orosz-Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság kormányától.” Szülőfalujának lakossága emléktáblát állított fel: „E helyen állt az a ház, melyben Mausz Rezső had­ügyi népbiztoshelyettes, a munkásmozgalom már­tírja 1877. október 23-án született. A Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján ezen táblával emlékezik Bácsalmás lakossága. 1969. már­cius 21.” Fekete Dezső Óvoda fél év alatt • Bokros, fás, fUves, hatalmas az óvodaudvar. Figyeljünk föl Lajosmlzsére! Fél év alatt, a szó legszoro­sabb értelmében vett társadalmi munkában, terven felül felépítet­tek egy óvodát. A legtöbb esetben a három do­log közül egy Is elég a „megdi­csőüléshez". Sőt, van olyan vá­ros a megyében, ahol mindegy lenne, hogy miként, csak mái lenne óvoda, de nincs — ponto­sabban nincs elég. Ezért érdemel figyelmet Lajos- mlzse. Az elhatározás Tavaly augusztus—szeptem­berben a nagyközségi óvodai bi­zottság tagjai vitatkoztak, dü­höngtek, sírtak, .mert hetven gyereket nem tudtak felvenni. Annak ellenére, hogy ami óvoda van, az lényegében az utóbbi öt évben lett. Az iparosodás, az át- nétegződés azt hozta magával, hogy ma már a külterületen (ta­nyán) lakók többsége is bent, a faluban dolgozik, s közben nincs kire hagyni a gyereket. Reggel kocsiba ültetik, Irány az óvoda, délután indulás haza. Ha van óvoda. Nem volt. A nagyközségi párt-végrehajtó­bizottság ülésére előterjesztést készítettek. Feltették a kérdést: .^merjünk-e Lajosmizse fennállá­sának 100. évfordulójára vállalni egy 100 személyes óvoda felépí­tését?” S válaszoltak: „merjünk". Tették ezt annak ellenére, hogy központi keretből — s egyáltalán semmiféle keretből! — egy fil­lérjük sem volt. A pártvédnökség — Az óvodaépítés! akciót a pártbizottság védnökségével el­indítottuk, Ki kétkedéssel, ki örömmel fogadta. Azt mondtuk: ha törik, ha szakad, meglesz. Hegedűs Miklós a nagyközségi pártbizottság titkára, amint az kiderült a beszélgetésből, nagy lokálpatrióta. Akkortájt kezdőd­tek az Ifjúsági parlamentek. Az ÁFÉSZ fiataljai megértéssel fo­gadták a tervet. Csatlakoztak, felhívást intéztek az összes üzemhez, intézményhez: tegyék ők is magukévá az óvoda ügyét. (Ettől kezdve gyorsan követték egymást az események. Az építés idejére a társadalmi szervek kép­viselőiből megalakult az óvoda- bizottság. A koordinációs érte­kezletet összehívták, az ülésen ki-ki voksot tett az ügy melletti» Meg pénzt, a fejlesztési alapból. A költségvetési üzem vezetője Ratkai István munkatársaival vállalta a tervek elkészítését. A posta alig győzte a nagyközség minden lakosának kézbesíteni a párttitkár, a tanácselnök, a HNF-elnök, és a KISZ-titkár aláírásával ellátott felhívást, amelyben ezt írták: „Kérünk minden lajosmizse! dolgozót, hogy negyedévenként egy napi, az 1977. augusztus 20- ig átadásig összesen háramnapl munkabérének megfelelő összeget ajánljon fel Lajosmlzséért, az óvodásokért." Az átadás A háromnapos akcióból 850 ezer forint gyűlt össze. Februér­• Kövest Gabriella a középső csoportosoknak tart foglalkozást. ban elkészült az alap. Kivitele­zőt kerestek és találtak. Osszej fogtak, hát könnyen és gyorsan ment minden. És elkészült a* óvoda az alkotmány napjára. Szeptemberben egyetlen gyereket sem kellett elutasítaniuk. Mert így olcsóbb volt, az újat a régi óvoda mellé építették, nem kellett konyhát létesíteni* füti a régi kazánja a most átadottat la. Hatalmas udvara — sőt: kertjei — elég nagy a kétszáz gyerek­nek, Jókat lehet játszani, annyi bizonyos. Csoda? Nem akarom felsorolni, aa óvodán kívül mi mindent építe­nek még Lajosmlzsén, annyira szép lenné, hogy félő, sokan el se hinnék. Holott csodáról szó sincs. Az alaphelyzet az volt, ' hogy nem tudtak felvenni óvo­dába hetven gyereket. Elgondol­koztak, megtalálták a megoldást, s megvalósították. Összefogással) Hiábavaló lenne minden kom­mentár. A jó példát célszerű kö­vetni. B. J. GERENCSÉR MIKLÓS: Ady Endre élettörténete 3. ZILAH, A FELEJTHETETLEN „Talán — s ha igen, alaptala­nul — katolikus hatásoktól fél­tettek otthon, amikor az ötödik gimnáziumi osztályra elvittek a vármegye ősi 'kálvinista kollégi­umba. Z Hahón is eminens diák voltam, habár a szorgalom ak­kor se volt sajátságom, a maga­viseletéin pedig fogcsikorgató, de gyakran megvaduló szelídség" Zilah, a hepehupás Szilágyság székhelye maga is dombokra, lankákra épült város: hátát a magasodó hegyeknek veti, s nyu­gati széle már egészen lapos. Ki­csi város. Különösen a várme­gye nagyságához képest. De ha körbe is lehetett sétálni egy rö­vid óra alatt, kurta utcáiban, dísztelen, jobbára földszintes há­zaiban élénk, vidám, felvilágosult élet zajlott. A város közepén, a néhány tekintélyesebb középület egyikeként emelkedett a Wesse­lényi kollégium amely alapítói­ról, patrónusairól kapta nevét, s amelynek falai között kiváló ta­nárok egész sora őrizte a min­den tekintetben tiszteletet ér­demlő Wesselényi Miklós hala­dást szolgáló szellemét. A lomhább vénkeringésű Nagy­károly után gyorsan föltalálta magát Ady a mozgékonyabb szi­lágysági megyeszékhelyen. Hiába állítja magáról a költő, hogy „a szorgalom akkor se volt sajátsá­gom”, zilahi diákéletének fordu­latos zsúfoltsága azt bizonyítja, hogy igenis csillapíthatatlan tett- vággyal aknázta ki a fiatalság kínálta összes életlehetőséget. Szorgalma e tekintetben messze meghaladta az átlagot. Ennek kö­szönhetően kevéssel Zilahra ke­rülése után — tehát 1892 szep­temberétől — a város legismer­tebb fiatalemberei (közt tartották számon. Gyorsan és talpraesetten barátkozott, tekintélytartó nyá­jassága a felnőttség korai voná­saival ruházta fel, így a nálánál korban Idősebbek Is szívesen fo­gadták egyenrangú legénytársuk­ká, sőt mérvadónak ismerték el' akaratát. Csodálatos, hogy a minden heccet, murit, legényes- kedő virtust kihasználó Ady so­ha nem keveredett közönséges bonyodalmakba, habár későbbi prűd bírálói szerint Zllahon szo­kott rá a lump életmódra. Nézőpont kérdése. Márpedig a kollégium tanárai — Kincs Gyu­la, Nagy Sándor, Both István, Fóris Miklós, Kapus Samu. aki­ket Ady élete végéig gyengéd szeretettel dicsőített — szabadel­vű szellemben hagyták élni diák­jaikat. Mindössze egyszer for­dult komolyra a dolog a megen­gedhetőnél nagyobb mértékű kocsmázás miatt. Ekkor ki csa­patossal ijesztettek rá Adyra, aki válaszképpen levelet írt a kalo­csai érseki gimnáziumba, hogy fölvennék-e noviciusnak, azaz olyan felsős diáknak, aki később pappá őhajtja magát szenteltet­ni. Logikátlan és szükségtélen lé­pés volt, szerencsére következ­mények nélkül. Kalocsáról vá­laszt nem kapott. Ami a tanulási szorgalmat ille­ti, lehet, hogy kevesellette a kü­lönös egyéniségű diák, de köny- nyedén állta a versenyt társai­val. Amit nyújthatott a gimná­ziuma, azt mind elsajátította, márpedig Zilahon nem volt ala­csony a mérce. Példa rá, hogy hajdani diákjai közül sokan vál­tak országos tényezővé. A köte­lező leckék mellett — a renge­teg szórakozás dacára — Ady mohón olvasta végiig az összes magyar klasszikust, költőket, pró­zaírókat egyaránt. Már az első zilahi tanévben vezéregyénisége lett az önképző körnek. Szelle­mes, mindamellett kíméletlen bí­rálataival fölényes tekintélyt szerzett, de persze ellenségeket is. Erre az Időre esnek első 'köl­tői megnyilatkozásai. Nemcsak az önképzőkörben olvasta fel verse­lt, de kinyomtatásukat is Igé­nyelte. Költeményei — melyek Kölcsey Ferenc és Kisfaludy Sán­dor modorában íródtak — meg Is jelentek a „Szilágyság” című vármegyei lapban. De annak el­lenére. hogy önképzőköri társai között kiemelkedően a legjobb­nak számított, szigorú kritikái miatt soha nem választották meg vezetőnek, pedig becsvágya sze­rint erősen áhított erre a rangra. Am reá is érvényes volt Bal­zac híres mondása* mely szerint a kudarc csak a tehetetleneket töri le, míg az igazi tehetségeket a vitathatatlan bizonyításra sar­kallja. Hosszú poémát írt fclasz- szikus, időmértékes verseJéssel: Ballada Márkó szerb királyról. E munkájával végképp megalapoz­ta vezér,poéta tekintélyét, és a hetedik gimnáziumi tanévet — diákéletében először és utoljára — színjelesen végezte. Nagy am­bícióval szépirodalmi diáklapot indítottak „Ifjúság” elnevezéssel, ezt a lapot szinte teleírta, s a klasszikus költők hatására Mú­zsa fynak nevezte magát. A la­pot Jákó Sándor barátja lakásán szerkesztették, de hamar meg­szűnt, mert a szerkesztésre szánt időt kártyázással pazarolták el. Azonban a „Szilágyságába, az igazi újságba változatlan szorga­lommal Irta verseit, aminek kö­szönhetően elismert helyi költő­nek tartotta számon a közvéle­mény. A felnőtt társasági élet Jó benyomást keltő érdekes alak­ja lett. Szombat esténként öröm­mel borozgatta'k vele a városka hivatalnokai, iparosai a zenés vendéglőkben, annál is inkább, mert nemcsak az ivásban, tár­salgásban bizonyult vonzónak, hanem a muzsika melletti dalo­lásban is. Ekkor még szép bari­tonja volt, hangja 'később vált rekedté, suttogóvá. Ziláhra ke­rülése után gyorsan erősödött to­vább fizikuma, megférfiasodott, élénken érdeklődött a nők iránt, nem éppen sikertelenül. Érzelmi­leg mély nyomot hagyott benne egy Zsóka nevű helybéli úri­lányihoz fűződő plátói szerelme, első erotikus élményeit pedig egy kötetlen felfogású szerb lánynál szerezte. Nem véletlen, hogy ép­pen Márkó szerb király balladá­ja ihlette a hosszú önképzőköri poéma megírására. Mindent összevetve, cseppet sem állítható, hogy Ady Endre Zilahi diákoskodásánaik extrém vonásai példaképül szolgálhatná­nak a középiskolások számára. De igenis példát lehet venni akarat­erejéről, szorgalmáról, a komoly kötelességek iránti felelősségtuda­táról. Mert ha bohémül kocsmá- zott is, felnőtt módjára fogta fel az életet: diákoskodásával egyddő- ben tanulta meg a kenyérkereső munkát. Érdemjegyei alapján ki­érdemelte az ösztöndíjat, írásaival részben fedezte önfenntartó költ­ségeit, amellett igen lelkiismere­tesen korrepetálta a gondjaira bízott kisdiákokat. Egyike volt ezeknek a szilágyszeérl körjegy­ző fia, a másodikos Kun Béla — a későbbi kommunista államfér­fi. Mivel pedig öccse, Lajos is a zilahi kollégium tanulója volt, ennek szellemi és dologi érdeke­it példás testvérként viselte • szívén. Olyan ideális bátynak bi­zonyult, amilyen ritkán tapasztal-! ható még a jó fivérek között Is. Kész férfiként érettségizett 1898-ban, a Millennium évében,' Magyarország fennállásának ez-' redik évfordulóján. Ez alkalom-' ból Iskolai kirándulás keretében járt először Budapesten, de az utazás úgyszólván semmi nyomot nem hagyott benne. Nyugtalan lelkű, nyugtalanító hatású, nem mindennapi egyénisége ekkor már egész környezete számára nyíl-' vánvaló volt. Nehezen vált me8 a felejthetetlen Zilahtól. s dön­teni kellett a zsenik és az átlag­emberek számára egyaránt nagy kérdésben: hogyan tovább az iga­zi felnőttkor felé. 4. A BOTCSINÁLTA JOGASZ Kíméletlen választás elé került a jövőre néző fiatalember. Vá-. gyai szerint homlokegyenest máé életre kívánkozott, mint aminői szülei akartak neki. Apa és any« jóelőre megérlelt óhaja volt, hogy Bandi fiuk végezze el a jogot, ú ebbéli felkészültségével csináljon közhivatalnoki karriert. A fiú ez­zel szemben mitől sem irtózott jobban, mint a nyárspolgári ki-> látásoktól. Nem hiába írta mai gáról: „Sohase elégített ki a rei mény, hogy mint jámbor törvényi széki bíró, vagy főszolgabíró béi kés, nyugodt életet éljek — ne­kem izgalom, hír, dicsőség keli lőtt.” (Folytatjuk.) Az Idén senkit sem utasítottak el. (Méhes! Éva (elvételei.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom