Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-14 / 242. szám
1977. október 14. • PETŐFI NÉPE • 5 A BRIGÁDNAPLÓT LAPOZGATVA Miről árulkodnak a bejegyzések? Aigisztosz kőoszlopa Bemutató a Kelemen László Stúdiószínpadon Dolgoztak már a nappali műszak letelte után órákig; végeztek társadalmi munkát szabad szombatokon; segítettek egymásnak és másoknak nem egyszer, vasárnap. A hívó szóra, ha az elért hozzájuk, eddig már sokszor cselekedni kezdtek. S nem anyagi ellenszolgáltatásért, nem is hiúságból, és még inkább nem parancsszóra; hanem abból a mély meggyőződésből, hogy hasznára vannak másoknak. Róluk szólunk most néhány szót: a Bánki Donát szocialista brigádról. Vállalások sokfélesége A „Lampart” Zománeipari Művek kecskeméti gyárában dolgoznak. Hegedűs Béla vezetésével kőművesekből, lakatosokból és villanyszerelőkből alakult meg négy esztendővel ezelőtt a brigádjuk, s rögtön felvette a Bánki Donát nevet. Belelapozva az int. már vastagra duzzadt naplójukba, hamar meglátjuk, hogy a leginkább szokásos vállalások (takarékosság, munkafegyelem, tervtúlteljesítés, munkavédelem stb.) mellett mekkora hangsúlyt kap a kultúra, a művelődés. Csak egyet emelünk ki ezek közül, ami ugyancsak fontos: azt, hogy ebben a brigádban valamennyien feladatuknak érzik a rendszeres olvasást. Mint a tanulást általában. Ezért is volt nagy öröm, amikor ez a szerény, de sokat eláruló mondat bekerült a napló egyik oldalára: „Brigádtagunk, Fekete János eredményes érettségi rizs- gát tett." Ebben a törekvésükben sokat segít nekik Cs. Tóth Pál művezető, aki „patronálja”: biztatja és támogatja kicsi közösségüket. Gyakran van köztük, ismeri és szereti őket; valósággal brigádtagnak számít már. Jóné- hány előadást is tartott nekik eddig, a legkülönfélébb témákról; például a tudományos-technikai # forradalomról. Miért utaztak Győrbe? A Bánki Donát szocialista brigád tagjai az átlagosnál többet vannak együtt, munkaidőn kívül is. Nemcsak amikor a kispályás focibajnokságban játszanak, s nem is csupán akkor, amikor filmet néznek, előadást hallgatnak, vagy kirándulnak, közreműködnek a munkatársuk családi házának építkezésénél. Ilyenekről is árulkodik a vaskos napló. Meg más egyébről még. Egyik oldalán ezt olvastuk: a brigád tagjai a „Vasas” című üzemi lapból arról értesültek, hogy Győrben él egy nyolctagú család —, s nincsen fürdőkádjuk. Akkor azt mondták a brigádgyűlésen: ennek a családnak miért ne segítsünk éppen mi? És a szót tett követte, összeadták a pénzt, megvették a fürdőkádat, és utaztak a tőlük távoli Győr városába. S ott hogy meglepődött és mennyire megörült a család! Később a megajándékozottak az egyik újságírónak így nyilatkoztak: „Megható, hogy az olyan messze élő emberek tudnak törődni egy család hétköznapi gondjaival." S mit mondott az egyik brigádtag?” „A teknőben való fürösztés nehézkes és fáradságos.” E szerényen kiejtett szavak mögött — talán nem kell bizonygatni — sok-sok emberség rejlik. „Köszönjük, hogy megértették " Említettük már vállalásaik sokféleségét. Tegyük hozzá: nagy-nagy előszeretettel végeznek munkát- a gyermekintézményekben. Készítetlek bútorokat bölcsődéseknek; térelválasztót az óvodásoknak; s s kerítést, szökőkutat általános iskolásoknak. Mindenütt szeretettel emlegetik őket. A lelkes Bánki Donát brigád —, így szólnak róluk, ahol egyszer is megfordulnak. Erről egyébként a naplóba beragasztott köszönő levelek is beszélnek. De szólhatnának dicsérő mondatokkal a nemzetközi tűzzománctábor művészei is. És szóltak is, a naplón keresztül meggyőződhetünk róla. Legutóbb az egyik kecskeméti óvodában segítettek a költözködésben. S olyan szívvel-lélekkel dolgoztak hogy mindenkinek feltűnt. Valaki akkor azt mondta róluk: „Aki pénzért csinálja, az sem igyekszik így.” S más valaki: „Pedig nem is jár Ide a gyerekük.” (Amikor ezeket a véleményeket megtudtam, akaratlanul is az jutott eszembe: hogyne, hiszen a győri családhoz sem volt „több közük”. Ez aztán az önként vállalt társadalmi munka után szép levelet kaptak az intézmény vezetőjétől. Ebből idézünk: „Köszönjük, hogy megértették: a kisgyermekek zavartalan nevelése és a szülők nyugalma, valamint a nevelők munkájának folyamatossága miatt gyors közreműködésre volt szükség," Ez a levél is ott van a naplóban; bárki elolvashatja. A soksok egyéb bejegyzéssel együtt ez is azt bizonyítja, hogy a Bánki Donát szocialista brigád megérdemli, hogy rájuk figyeljünk. Varga Mihály Országos játék: Riadó 77 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére országos játékot hirdet a Magyar Üttörők Szövetsége. A játék három részből áll: az előkészítésből, a riadókészültségből és a riadóból. Az előkészítés szakasza a csapatzászló ünnepétől október végéig tart. Valamennyi csapatnál ekkor kell előkészíteni a játék helyi lebonyolítását. Parancsnokságot kell életrehívni, és minden rajból egy. úttörőt híradós tevékenységgel megbízni. Riadókészültség november első napjaiban lesz. öntevékenységet,' pontosságot, szervezettséget kíván ez a szakasz valamennyi pajtástól és a játékot irányító parancsnokoktól. Ebben az időben kell megalakítani a Forradalmi Osztagokat, és lezárt borítékban átadni részükre az egész csapatnál érvényes jelszót! A hírvivők dolga lesz az országos riadó elhangzása után tudatni az osztagokkal: hol, mikor, kinél, milyen felszereléssel kell jelentkezniük. Pajtások! Nagyszerű játéknak ígérkezik a Riadó ’77. Mível még he-J tek választanak el tőle, — most többet nem írunk róla. Annál inkább! várjuk majd a beszámolókat, tudósításokat a játék lezajlása után tőletek ! Ma este bemutató előadást tartanak Kecskeméten, a Kelemen László Színpadon. Helyi író, Pavlovits Miklós Aigisztosz című drámáját mutatja be a színház társulata. A szerző nem kis feladatra vállalkozott, amikor az antik Oreszteia tetralógiájának újraértelmezését kísérelte meg annyi rangos próbálkozás után. A dráma eredeti alapkonfliktusa; a kikerülhetetlen végzet sorsszerűsége és a sorsszerűség elleni lázadás. Ez a gondolat lehetőséget teremt a küzdő ember morális, mai is érvényes tanulságú kérdéseinek megválaszolására. ' Pavlovits drámája szakít a hagyományos feldolgozás módszerével, s kevésbé járt ösvényen próbálkozik. Aigisztosz a háttérből főszereplővé lép elő. ö hordozza a mítoszromboló erőt, amely megkérdőjelezi a tragikus hős küldetésének értelmét. Aigisztosz, ebben az értelmezésben nem intrikus szereplő többé, nem vágyódik gyilkosság árán szerzett hatalomra. Az önkénnyel szemben a népgyűlés akaratát választja az ország uralkodójának alapeszméjéül. Az erővel szemben az okos hatalmat. A végzetszerűség mégis beJózsef Színház jól teszi, hogy vállalkozik Pavlovits drámájának stúdió-előadására, amely Kecskemét friss szellemi életének újabb kisarjadása. Hihető, hogy a bemutatóval egy folyamat veszi kezdetét, amelyben helyi alkotók tehetségének, szellemi lehetőségeinek kipróbálására nyílik alkalom. Ezt a szemléletet tükrözi az előadást „kísérő” kamarakiállítás. Bodri Ferenc tíz lapból álló grafikai sorozatával járul hozzá a darab megértéséhez. Rajzaiban hangsúlyosabbak a drámai elemek, szinte ellenpontozzák a művet. Lapjai nemcsak illusztrációk, de önálló vallomás, töprengés is az Aigisz- toszban felvett kérdésekről. A Bodri-grafikák többféle jelentés- rétege egyaránt kapcsolódik a görög drámák világához és Pavlovits művéhez. A képzőművészet és a színház ilyen értelmű kapcsolata jól segíti az alkotók közös gondjainak feltárását, egy újfajta közösségi szemlélet kilakulását. így juthatunk el ahhoz, hogy dolgainkról azonos módon gondolkodjunk. Az előadást Szurdl Miklós rendezte, szereplői: Kézdy György, Tímár Éva vendégművész Szolnokról, Farády István, Sára Bernadette, Szűcs András, Jánoky Sándor és Juhász Tibor. Csáky L. György Tudósítóink jelentik Lehóczkl Marika Soltvadkertről küldött levelet, amelyben a csapatzászló ünnepélyről Ír. „Községünk melletti Vadkerti-tónál tartottuk a csapatzászló ünnepére rendezett akadályversenyt. Lázas Izgalommal készültünk valamennyien a nagy eseményre, hiszen arra számítottunk, éppen a ml rajunk lesz az első . .. Elméleti, ügyességi feladatokat oldottunk meg. Játszottunk számháborút. másztunk kötélen, énekeltünk, futottunk, összesen 10 kilométeres túra után értünk célba, kimerültén, és mégis boldogan. Csapatvezetőnk eredményt hirdetett: szinte fej fej mellett végeztek a rajok, — és ez valóban Így Is volt. Nyugdíjas tanárunk Nagypál István köszöntött bennünket ezután, és elmondta, hogy kutató munkáját siker koronázta: megírta községünk történetét. Az Irásmü egy példányát csapatunknak ajándékozta”. * Vonattal indultak csapatünnepélyeket megtartani a közeli Tős- erdőbe a kecskeméti hunyadivárosi iskola csapatának úttörői. A vetélkedő résztvevői úttalan utakon közelítették meg a rejtjelekről felismerhető állomásokat. Itt fogós kérdésekre kellett választ adniuk, utána futva célhoz érni. Csak ezután kereshették fel a főzőbrigádokat, hogy megkóstolják a remekművet. Valóban az volt ...) Az eredményhirdetés után nagyon fáradtan, boldogan indultak haza a Tóth László úttörőcsapat tagjai, — Írják a tudósítók: Járfás Zsuzsa és Bene Irén • Kecskemétről érkezett a következő beszámoló is, a halasi úti iskolából, Szurok Margit és Szabó Piroska írta. „Szeptember 28-tg csapatunk valamennyi őrse elkészítette az első negyedév „iránytűjét”, azt a tervet, ami szerint a következő hónapokban dolgozni fogunk. Ezután alig vártuk a következő reggelt, hogy részt vehessünk a fegyveres erők napján, a csapatzászló ünnepén. Sportpályánkon gyülekeztünk meghallgatni csapatvezetőnk köszöntőjét, az énekkar és a szavalok műsorát. Vendégünk, Szabó József honvédtiszt olvasta fel a csapatvezetőség díszparancsát, amelyben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére szólít fel bennünket. Dallal, tánccal, tábortűzzel ért véget ez a szép nap.” • Nagyszerű vállalásokat tettek november 7-re a kiskunhalasi Szüts József csapat úttörői — erről számolnak be a tudósítók, (Nevüket sajnos, nem írták meg!) A hetedikes és nyolcadikos rajoll hat napot töltöttek mezőgazdasági munkával, egy napot pedig a csapa« Javára dolgoztak, hogy a munkáért kapott pénzből tábori felszerelést vásároljanak. összesen ezemégyszáz(t) óra parkgondozást vállaltak a Hazafias Népfront vezetőinek felhívása nyomán. Valamennyi őrs résztvesz a hasznos anyagok gyűjtésében — a kisdobosok pedig az iskola környékének tisztán tartását, rendszeres gondozását vállalták el. Az Edzett Ifjúságért — akció keretében a hetedikesek és nyolcadikosom sportoláson és kiránduláson kívül részt vállalna!* az új tornaterem környékének rend- behozatalában la. a városi sportpálya építését társadalmi munkával segítik. • Jól sikerült akadályversenyről küldött beszámolót hetényegyhá- zi tudósítónk, Nagy Ági. A közeli erdőben rendezték meg csapatuk akadályversenyét, amelyen a Szabadság őrs végzett az első helyen, hiszen elméleti és gyakorlati tudnivalókból egyaránt jól vizsgáztak. Végül labdarúgó-mérkőzést rendeztek, és nagyon jól szórakoztak valamennyien. » Pajtások! örömmel köszöntjük mindazokat az úttörő-tudósítókat, akik sorra jelentkeznek beszámolóikkal. Várjuk azonban azokat a krónikásokat Is. akik eddig csak a csapat- és a raj naplóban kamatoztatták tudásukat. Minden bizonnyal az ő csapatuknál Is történik említésre méltó kezdeményezés, érdekes esemény, Selmecl Katalin teljesedik rajta; a felsőbbrendűségtől megrészegült Oresztész meggondolatlan hatalomvágya miatt. Azaz a vérbosszú önigazolásával. Aigisztosz halála előtti kérdése sűríti össze a drámai mondanivalót: „ .,. mikor jön már valaki, aki elég erős lesz, hogy ne toroljon meg bűnt bosszúval?" A Katona • Jelenet a próbáról. A címszerepet játszó Kézdy György, Szurdl Miklós rendező és az Elektrát alakitó Sára Bernadette. Bodri Ferenc grafikája: Hazatérés HALMOS FERENC: Az edzőműhelyben- Részletek egy szociográfiából Munkahelyem a gyár edzőműhelye lett. Nem önálló műhely ez, csupán egy nagyobb üzemrész, a csigafúró műhely tartozéka egy másik kis műhellyel, a barnító- val együtt. Szorongva néztem szét, amikor először a kis műhelybe léptem. Nem rettentett a meleg, se a munka nehézsége, de éreztem, hogy most évekre választok. Az üzemvezetőnél jelentkezem. Karonragad. Gyors mozgású, hadaró beszédű energikus ember. — Hát ez az edzőműhelyünk — kezdi. — Meg fogjuk tanítani edzeni. Tizenegy forintos órabért tudok adni magának. Most egy kicsit meleg van itt, de majd meglátja, télen milyen kellemes lesz. Figyelmesen hallgatom. Odaál- lunk az egyik kemence mellé. Idősebb, vékony férfi dolgozik. Észreveszem, hogy időnként a falon levő órára pillant. — Nem nehéz munka — folytatja az üzemvezető —, csak arra kell vigyázni, hogy az Időt pontosan betartsa. Ismeri az órát? — néz rám kérdően— Láttam már — dadogok zavarodottan. — No, akkor jó munkát. — Kezet fogunk, azután kisiet a műhelyből. Formaságok következnek. Bemutatkozás. Ismerkedő kérdések. A kis műhelyünk tizenötször nyolcméteres lehet. Két nagy vasajtóval. Az egyik a gyárudvarra, a másik egy folyosóra nyílik, ami a nagyműhelybe vezet. Az ajtók a leghidegebb telek kivételével mindig sarkig tárva vannak. A meleg sokszor még így is elviselhetetlennek tűnt. A műhely egyik oldalán sorakoznak az edzőkemencék. Egy előmelegítő gázkemence, mellette egy 850 fokos sóval töltött előmelegítő edzőkályha, közvetlenül amellett pedig egy 1220 fokos — szintén sóval töltött — úgynevezett gyors, edző. Itt történik tulajdonképpen a fúrók edzése 12-es méret fölött. A méret a munkadarab átmérőjét jelenti milliméterben. • Feri már ott van, látom, mérges. — Mi van? — kérdem nevetve. — Nézd meg, ezek az indiánok mennyi melót hagytak itt. Mondtam nekik: nem jó ez a játék. Éjszaka nem lehet annyit dolgozni, mint nappal. Nekünk itt van az edzés, a megeresztés, a lapedzés, és be is kell gyújtani az automatát. Hát mindent nem lehet egyszerre, és akkor még csináljunk is annyit, mint a nappalosok, akiknek mindebből csak az egyiket kell csinálni. Megegyeztünk, hogy egy hétig Feri gyújt be, egy hétig én. Ez nem nehéz, csak veszélyes és hosszadalmas munka. Az automatából minden este kiszedték a sót — energiatakarékosságból, mert azon éjjel nem dolgoztunk —, és nekünk reggelre be kellett gyújtani. Az abból állt, hogy a darabossá dermedt sót össze kellett törnünk kalapáccsal. Vigyázva, hogy a pattogó sószilánkok nehogy kiverjék a szemünket. Azután a kályha két elektródája közé egy grafitrudat raktunk és egy vassal a grafitrúdon keresztül — ami ez esetben egy ellenállás szerepét töltötte be — ösz- szekötöttük az elektródákat. Kezünkkel kellett tartani a vasat, mert egyébként eldőlt volna. Rákapcsoltuk az áramot, a grafit- rúd felizzott, és felolvasztotta a tetejére szórt sót. Vigyázni kellett, mert ha a grafit elmozdult és a vasak összeértek, akkor rövidzárlat keletkezett és kicsapta a biztosítékot. Több kritikus pont volt. Az egyik, mikor a grafitlz- zani kezdett, mindjárt az elején. Olyan szikraesőt produkált, hogy nem egyszer meggyulladt a hajunk, de nem engedhettük el a vasat, mert akkor kezdhettük elölről. Ügy próbáltunk állni, hogy a szikra elkerüljön bennünket. Néhányszor előfordult, hogy egy idegen betévedt, vagy egy új dolgozó, aki nem Ismerte még a begyújtással járó kellemetlenségeket, meglátva a szikraesőt, kimenekült a műhelyből. Sokszor nagyobb szikrát csináltunk, mint ami elkerülhetetlen lett volna, hogy megrémisszük az arrajáró- kat. A második kritikus pont az volt, amikor a só olvadni kezdett. Soha nem tudtuk, hogy mikor kerül nedves só a száraz közié. Ilyenkor kirobbant a kályha- Ezt már mi is komolyan vettük. Lehetőleg távol tartózkodtunk a kályhától, és csak akkor mentünk közelebb, ha sót kellett rátenni, vagy a vasat kellett megigazítani. Akkor is óvatosan, vigyázva. Éjszakázásom alatt egyszer robbant csak ki a kálytha, de azt soha életemben nem fogom elfelejteni. Már félg volt a kályha alvadt sóval. Ilyenkor már magától olvadt tovább. Rátettem a maradék darabos sót Is, és odamentem Ferihez neki edzeni. hogy mielőbb meglegyünk a munkával. Ez volt a szerencsém, mert így elég távol voltunk a kemencétől. Nyugodtan dolgoztunk. Egyszercsak egy fénycsóvára kapom fel a fejem, amit hatalmas robbanás követ. Egymásra nézünk. Mintha megbénultunk volna, moccanni nincs lelkierőnk. Feri ocsúdott előbb. Odaszalad, lekapcsolja a kályha elektromos kapcsolóját. Most mór közelebb merészkedünk. A kályha majdnem üres. Az ötven kiló nyolcszáz fokos folyékony só egy része a plafonon, a többi szétfröcs- csenve és megdermedve a kályha körül, a vasszekrényen, a betonpadlón. — Ha itt áll valamelyikünk a közelben?... — nem fejeztembe a mondatot, de mindegyikünk agyán végigfutott, hogy mi lehetett volna akkorMindegy most már. Űjra kell kezdeni a begyújtást. Soha nem féltem annyira, mint az alatt az egy óra alatt, amíg újra elindult a kályhában a só olvadása. Mikor megnyugodtunk egy kicsit, kiderítettük, mi okozhatta a robbanást. A folyékony só a kályha aljában a hőmérséklet emelkedésével terjedni kezdett. A tetején viszont még egy megdermedt egybefüggő sóréteg volt. És mielőtt az felolvadt volna — utat engedve a folyékony só feszítésének — kirobbant. A nyomás- ellenállás egyszerű fizikai törvénye szerzett érvényt magának. És ezeket a véletleneket bele kellett kalkulálni a munkánkba. Mikor Tibi reggel megjött, már nevetve meséltük az esetet. — Képzeld, úgy megijedtünk, hogy mozdulni se tudtunk. Ott álltunk az edzőkályhánál, mint két balfácán. Ezen mindenkinek át kell esni egyszer, aki ilyen helyen dolgozik. Hiába magyaráztuk az új dolgozóknak hogy vigyázzanak erre, meg arra, amíg maguk is ót nem estek a tűzkeresztségen, nem hitték el. Nekünk ez volt a tűzkeresztségünk. * A felolvadt és 1200 fokra felhevített só nagysn veszélyes. Ha hideg vagy nedves anyagot mártottunk bele, robbanásszerűen kifröccsent. Elugrani nem volt ilyenkor idő, legfeljebb elfordulni, hogy a szemünket ki ne égesse. A műanyag arcvédőt nem használtuk, mert könnyen bepárásodott, és nem láttunk tőle. De ugyanígy kirobbant a só akkor is — csak még hevesebben —, ha víz került bele, vagy akár csak egy izzadtságcsepp hullott a homlokunkról az anyagra, amit edzeni akartunk- Erről ugyan nem beszéltünk soha egymás között, de valamennyien — akik egy-két robbanást átéltek már — féltünk a sótól. Mindig csodáltuk az új dolgozókat, akik az első napokban olyan bátran már.to- gatták a fúrókat a sóba, olyan magabiztosan öntötték a lapátról a darabos sót a kemencébe — mikor utána kellett tölteni —, hogy nem győztük figyelmeztetni őket. — Ne olyan hirtelen rakja bele, mert rosszul jár. / Nem hittek nekünk. Mindaddig, míg át nem estek a tűzkeresztségen, Volt, aki szerencsésen, egy alapos ijedtséggel megúszta, de többen meg is égtek. Ki • kevésbé, ki jobban. Egy-egy nagyobb sórobbanásnál a plafonig felcsapott a só, és a kályha körül másfél-két méteres körzetben szétfröccsent. A bőrre esve beleégett az emberbe, és ez még súlyosbította az égési sebet. Komolyabb baleset nem történt soha, de ilyen kisebb égések mindany- nyiunk testét tarkították. Erre a félelemre alapozódott a'z egyik leggyakoribb heccelődés, ami komoly következményekkel is járhatott volna. Sokszor elkerülhetetlen volt, hogy nedves, vagy hideg anyagot kellett a kályhába tennünk. Ilyenkor nem raktuk rögtön bele, hanem hosszú kampós vassal a kályha fölé tartottunk és így szárítottunk, aztán lassan, szinte milliméterről-mil- ltméterre eresztettük bele a sóba. Nem is lélegeztünk ilyenkor, készenlétben állva arra az esetre, hogy ha kicsapna a só, azonnal vissza tudjuk rántani az anyagot, és meneküljünk, ha még lehet. Két érzés munkált ilyenkor min- denkibel: a félelem és a vigyázó, megfeszített figyelem. Ekkor jött a tréfa. Valaki észrevétlenül az illető háta mögé lopódzott egész közel, és a füle mögött tapsolt egyet, vagy kalapáccsal ráütött valami vaslemezre, ami hasonlított a robbanás hangjára. Az illető hanyatt-homlok menekült ki a műhelyből, az ijedtségtől a gyomrában kezdett verni a szíve. aztán hirtelen elmosolyodott, aláfestve a többiek nevetését, és magában már tervezte is, hogy miként tudná visszaadni a kölcsönt. Az egyik nyugdíjasunk, aki bejárt ledolgozni a 840 óráját, úgy meg tudott ijedni, hogy két percig csak kapkodta a levegőt. Ennek ellenére ő volt a legnagyobb „tréfamester”. És is hányszor megijedtem, de később aztán valahogy megszoktam, és nem zavart, de a félelem bennem maradt- Néha előfordult, hogy tudatosan Idéztük elő a robbanást. Két műszaki fejlesztő — legalábbis a fejlesztésen dolgoztak, a pontos beosztásukat nem tudtuk — egy időben minden nap két- szer-háromszor lejött a műhelybe, kerestek egy megfelelő fogót, és szó nélkül megedzettek valami anyagot, azután ugyanúgy szó nélkül továbbálltak. Másnap újra jöttek. Bosszantott bennünket, hogy még jónapot sem mondanak, és mindennap olykor többször is zavarnak bennünket. Leg-’ alább mondanák, hogy mit akarnak, még segítenénk is nekik. Egyszer ismét jöttek edzeni. Szó nélkül neki is láttak, de úgy látszik elfelejtettek valamit, mert az anyagot itt hagyták, súgtak- búgtak és elsiettek. Tibi — akinek önérzetét legjobban sértette az ügy — odament és ráköpött az egyik anyagra, aztán visszatette a helyére. Embereink alig pár perc múlva megérkeztek, még hoztak valami edzeni valót, és a szokott módon rakták is bele a sóba. Mi a műhely másik végében tettünk- vettünk, várva a hatást. Nem Is maradt el. A nedves anyag, ahogy a sóhoz ért, robbant, a ső kifröccsent, két emberünk hanyatt-homlok menekült. Az egyiknek a hajából kiégett egy rész, a másik még napok múlva is viselte kopasz fején az égési sebeket. Azóta nagyot köszönnek, ha megjelennek a műhelyben, és mindig megkérnek valamelyikünket, hogy eddzük meg nekik ezt, vagy azt, így és így, ha van időnk. És mintha tisztelettel néznének ránk azóta. Így fizettünk a magunk módján, ha érzékenységünket megbántották. Hogy történhetett volna másképp is? A kopasz fej helyett a szem is kiéghetett volna? Lehet. De ez a kérdés akkor sem merült fel. Csak az munkált bennünk, hogy miképp tudnánk visszaadni, kompenzálni a „sértést”.
