Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-14 / 242. szám

Grósz Károly látogatása Szabadszálláson Október 20-tól Nyugat-Berlin- ben nemzetközi játékfilm-bemu­tatót tartanak, s ezen Kosa Fe­renc „Tízezer nap” című alkotása képviseli a magyar filmművésze­tet. A rendezvénnyel egy időben Tegnap délután járási kom­munista aktívát tartottak Szabadszálláson. A több száz résztvevőt, községi pártbizottsági 'és párt-alapszervezeti titkárt, tanácselnököt, a párt propa­Szabó István „Hat rövidfilmjét”, az „ősbemutató” című tévéfilm­jét, az Álmodozások kora, a Tűz­oltó utca 25. és a Budapesti me. sék című játékfilmjeit mutatják be. gandistáit, a járási hivatal vezetőit, valamint a járásban működő társadalmi és tö­megszervezetek képviselőit, Horváth Antal, az MSZMP Kecskeméti járási Bizottsá­gának titkára üdvözölte. Kü­lön köszöntötte Grósz Ká­rolyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága agitációs és propaganda osztályának vezetőjét és Ge­ra Sándort, a megyei pártbi­zottság osztályvezetőjét. A járási kommunista aktí­ván Grósz Károly tartott elő­adást a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Magyar filmbemutatók Nyugat-Berlinben EGÉSZSÉGESEK, SZÉPEN GYARAPODNAK Iker-látogatóban Kállaiéknál Alig néhány nap múlva három­hónaposak lesznek a Kállai-ik­rek: Ferenc, Mária, Attila és Zol­tán. Tegyük rögtön hozzá, hogy egészségesek, szépen gyarapodnak. Édesanyjuk fellapozza gondo­zási naplójukat., sorolja: — Ferenc, Mária, Attila négy kilósak, Zolika, a legkisebb is 3430 grammos. — Sokat esznek? — Bizony — feleli" elégedetten Hevér Sándorné gondozónő, aki a Kállai-anyukát segíti a munká­ban. — Naponta ötször kapnak ételt — kétszer főzeléket, három­szor pedig feles, vagy kétharma­dos tejet. A száznyolcvan gramm meg sem kottyan nekik, Zolika is megeszik ennyit. Az ikrek szobájában kellemes meleg van, amíg nem volt fűtés, elektromos radiátort használtak. Viszont a fertőtlenítő lámpának nyoma sincs. — Elég idősek már — magya­rázza Szántó Mária, aki a megyei kórház megbízásából tevékenyke­dik napi három órában az apró­ságok mellett —, s eddig még meghűlésen kívül más bajuk nem volt — Pedig sétálunk is velük — veszi át a szót Hevémé — még­hozzá, ha jó az idő, másfél óráig is, hadd edződjenek. A nagyszobában Kállai Ferenc, néhány pillanatig a nevezetes napra gondol vissza. — Én nem dohányzom, de mi. kor a szülőszoba előtt meghallot­tam, hogy már van három gyere­kem, lerohantam, vettem egy do­boz cigarettát, muszáj volt rá­gyújtanom. De azóta se szívtam.. Vészi Lászlónénak, a KPVDSZ központi vezetősége titkárának, • Kallai Ferencne es Hevér Sándorné sétára indul az ik­rekkel. • Vészi Lászlóné, a KPVDSZ Központi Vezetőségének titkára hozta el a szakszervezet ajándékát a szülőknek. (Karáth Imre felvételei.) aki a szakszervezet nevében ér­kezett látogatóba Kállaiékhoz, bo­ríték van a kezében. — Magyarország pillanatnyilag legboldogabb családjának hoztuk el a szakszervezet ajándékát, tíz­ezer forintot. Ügy gondoljuk, egyszerre négy gyerek négyszeres boldogság de négyszeres gond is, aminek megosztásában az egész társadalom részt vesz. Eljött Mihályi László, a Gyü­mölcs-, Zöldség-, Göngyölegellátó és Gyártó Országos Szövetkezeti Vállalat vezérigazgatója is, Pálfi Sándornak, a kecskeméti gyáregy­ség vezetőjének társaságában. Ok Kállai Ferencné munkahelyének újabb ajándékát: kabátokat hoz­tak a kicsiknek. A rövid hivatalos aktus után az ikrekre terelődik a szó. — Attila már megfordult, has­ról hátra, s azóta próbálgatja is­mét. — Nagyon figyelmes. Marcsi örökké alszik, de már ő is emel­geti a fejét. Zolika a múltkor a csörgővel játszott, mosolyog, ha megzörrentjük. Ferike is játszik már, és ha hason feszik, igyek­szik felemelni a fejét. Persze mindezek apróságok, de mégis fontosaik, különösen, ha azokról a csecsemőkről van szó, akik most a figyelem középpont­jában növekednek, fejlődnek. B. J. HÍREK. HÍREK Nevelési tanácskozás Kecskeméten Tegnap reggel kétnapos peda­gógiai tanácskozás kezdődött Kecskeméten, az Országos Nevelő Intézetben. A kecskeméti Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet és a megyei tanács művelődésügyi osz­tálya közös szervezésben Bács- Kiskun, Békés, Csongrád, Szolnok és Pest megye nevelő—szülői fel­ügyelőit hívták meg azzal a cél­lal, hogy megvitassák a soron kö­vetkező feladatokat. A mintegy nyolcvan nevelési szakembert, Tóth Imre, a kecs­keméti Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója köszöntötte, majd Tövis Ferenc, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályveze­tője tartott tájékoztatót az idő­szerű kérdésekről. Ezt követően Szcnási László, a Szegedi Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet igaz­gatója tartott előadást. A tanács­kozás ma folytatódik. A hét végén kommunista műszakot tart a Volán Szombaton és vasárnap kom­munista műszakot szervez a megyei Volán vállalat. Az akció­ra a rendkívüli Volán-műszakok keretében kerül sor, s részt vesz benne a vállalat teljes rakodó­gép- és gépkocsiparkja^ valamint összes dolgozója. Céljuk, hogy a hét közben nem teljesített szál­lítási feladatok elvégzéséivel elő­segítsék a megnövekedett őszi forgalom zavartalan lébonyolítá­sát. Négy héttel ezelőtt a megyei Volán már végrehajtott egy ha­sonló, eredményes rendkívüli szállítási műszakot. A főiskolások köszöntése Hagyomány már a megyeszék­helyen, hogy a tanév kezdetén egybehívják és köszöntik a hírős városban tanuló főiskolai hallga­tókat. Ennek a szép szokásnak megfelelően tegnap késő délután a Megyei Művelődési Központ­ban egybegyűltek a műszaki és kertészeti főiskola hallgatói, va­lamint a leendő óvónők, hogy megismerkedjenek egymással, a várossal, s a város vezetőivel. Gádor József, Kecskemét vá­ros tanácselnöke a köszöntő sza­vak után ismertette a megye- székhely gazdasági, társadalmi és kulturális életét, majd arra biz­tatta a leendő diplomásokat, hogy itteni tanulmányi éveikben kapcsolódjanak be a város min­dennapi életébe, és ismerjék meg minél inkább az itteni eredmé­nyeket és törekvésekét. naptar 1977. október 11., péntek Névnap: Helén Napkelte: 6 óra 01 perc. Napnyugta: 16 óra 59 perc. Holdkelte: 7 óra 44 perc. Holdnyugta: 18 óra 07 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október lZ-én a kózéphőmérséklet 13,6 (az 50 éves átlag 11,7), a legmagasabb hómérsék­let 17,5 Celsius-fok volt, a nap nem sütött ki. Tegnap reggel 7 érakor 9,1, 13 órakor 18,9 (okot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 7,8 Cel­sius-fok volt. — A Corvina Kiadó társadalmi, politikai és népszerű tudományos munkákat tartalmazó sorozatá­nak, a „Corvma-könyvek”-mek új kiadványa jelent meg. Aczél Györgynek, a Minisztertanács el­nökhelyettesének „Egy elmaradt vita helyett” című, Jacques de Bonis francia újságíró által ké­szített interjúkötetét adták ki — német nyelven. — Novemberben házitészta üze­met nyit az akasztói Béke Szak- szövetkezet. A szakszövetkezet sa­ját építőbrigádja által készített üzemben a kalocsai Sütőipari Vál­lalat részére készítik majd a há­zitésztát. — Nyugdíjasok napja. A kis­kunfélegyházi Lenin Termelő­szövetkezet másfélszáznál több nyugdíjasa gyűlik össze szombat délelőtt 9 órakor a Petőfi mozi­ban, hogy egy kellemesnek ígér­kező délelőttöt töltsön a régi munkatársakkal, s a fiatalokkal, akik átvették helyüket Az idős embereket kulturális műsorral is köszöntik. Növényvédelmi előrejelzés Az ország valamennyi repcetermesz- tő körzetében észlelték már a veté­seken a repcedarázs álhernyóit. Szá­muk csak néhány helyen éri el a ve­szélyest. de még további lárvák meg­jelenésére lehet számítani. Rendszere­sen vizsgálják ezért a területet és négyzetméterenként két. vagy több álhernyó előfordulása esetén védekez­ni kell. A kártétel! veszély megítélé­sénél figyelembe kell venni, hogy a védekezés a fiatal lárvák ellen a leg­hatásosabb. s hogy az idős lárvák rö­vid idő alatt tarrágást okozhatnak. Kisebb gócok formájában a mocs- kospajor-fertőzöttség is védekezést te­het szükségessé. A foltszerű állo­mánypusztulás megakadályozására szükséges felderíteni a fertőzött góco­kat. s rövid idő alatt elvégezni a táb­larészek vagy az egész tábla kezelé­sét. A repcekártevő ellen ajánlható az Unitron 40 EC. a Ditrifon 5 porozó, a Ditrifon 50 WP, a Vofatox 5p, vala­mint a Vofatox porozó. A repceda­rázs álhemyója ellen alkalmazható még a Safidon 40 WP és a mocskos­pajor ellen is hatásos Unifosz 50 EC. — A Szovjetunióról tart mi délután 5 óraikor diavetítéses elő­adást Bállá Sándor Kiskunhala­son, a Gőzön István Művelődési Központban. A jubileumi előké­szület jegyében sorra kerülő ren­dezvény szervezője a népfront nő- bizottságának asszonyklubja. — A Nagy Október tiszteletéri kptött szocialista szerződésben a dabasi nyomda vállalta, hogy az egyetemi, főiskolai jegyzeteket már a tanév kezdetére átadja a Tankönyvkiadó Vállalatnak. Vál­lalásukat teljesítették, így az elő­ző évek 60—70 százalékos arányá­val szemben 90 százalékban áll­tak az idén a hallgatók rendelke­zésére a jegyzetek. — Az Orenburg! gázvezeték építőinek tizenötezer fős nemzet­közi kollektívája sikeresen telje­sítette a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett vállalását, s ha­táridő előtt végrehajtotta az épí­tő-szerelő munka éves tervét. — Galambtenyésztéssel is fog­lalkoznak a kiskunfélegyházi Le­nin Termelőszövetkezet kisállat- tenyésztő szakcsoportjának tagjai. Az idén 120 ezer galambot érté­kesítenek háztáji gazdaságokból. — Jól dolgoznak a felsőszent; ivániak, egyebek közt a takarék, betét-állomány is mutatja ezt. A postán és a takarékszövetkezet­ben 28 millió forintot őriznek A községben fokozatosan emelkedik a személygépkocsik száma, s je­lenleg már több mint 130 család­nak van autója. — Harminckétmillió forintét érnek a jánoshalmi Petőfi Ter­melőszövetkezet gépei, köztük a tizenhét teherautó. Üzemanyagra nyolc és fél milliót költenek éven­ként. A fejlődés megköveteli a tmk mind magasabb szinten tör­ténő ellátását, ezért az idén új, 500 négyzetméteres javítómű­helyt építettek. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Október 14., péntek este 7 órai TÍZ KILO ARANY Blaha-bérlet Kelemen Színpadon este fél 8-kori AIGISZTOSZ Bemutató előadás! MOZI KERESETT A BArANYHŰS Fejlesztik a juhászatot a Kiskunságban A kor követelményeinek meg­felelően modernizálva élesztik újjá a Kiskunság ősi mesterségét: a juhtenyésztést. Sürgeti ezt a magyar bárányhús hazai és kül­földi keresettsége és az ország gyapjú-importjának csökkentése. Ennek figyelembevételével lát­tak hozzá az ágazat szakosításá­hoz, a több hasznú állat tartásá­nak nagyüzemesítéséhez. Zárt rendszerű a bárányhústermelés, s ehhez a külterjesen tartott anyák adják — évenkénti kétszeri él­tetéssel — a szaporulatot. Ezek­ben a juhászatokban most kez­dődött meg az őszi bárányozta- tás, amit az év végi ünnepekre pecsenyeáruként hoznak majd forgalomba. így a többi között őszi kisfbárányokat gondoznak a kiskunfélegyházi Dózsa és a kis­szállás! Bácska Tsz júhászatában. Ahhoz azonban, hogy elegendő hús és gyapjú kerülj ön a piacra, a jelenlegi állományt kétszeresére kell növelni a megyében. Ezért a tavaszi szaporulat nagy részét a nyáj gyarapítására szánják a gazdaságok. 1977. október II.: KECSKEMÉT VÁROSI: i fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A SCOTLAND YARD VENDÉGE Színes, magyarul beszélő angol bűnügyi film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 50 százalékkal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesekl KECSKEMÉT ÁRPÁD: „ lél 4. háromnegyed 0 és 8 órakor A CSALÉTEK Színes, magyarul beszélő olasz film MESEMOZI: fél 4 órakor A VARAZSSAPKA Színes szovjet mesesorozat stüdiOmozi: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor CONRACK Színes, magyarul beszóló amerikai film Megyei jogsegélyszolgálati bizottság alakult FIGYELMETLEN GYALOGOSOK, KERÉKPÁROSOK Életveszélyes sérülések Megalakult a Szakszervezetek Bács^Kiskun megyei Tanácsának jogsegélyszolgálati bizottsága. A társadalmi megbízatásra vállalko- zó — jogszabályokból és jogi te­rületen dolgozó szakelőadókból álló — csoport feladatait Nemedi Sándor, az SZMT titkára vázolta a tegnapi alakuló ülésen. El­mondta, hogy a miegyében eddig létrejött nyolcvan jogsegélyszol­gálat tevékenységének tapasztala­tai alapján vált szükségessé az új bizottság létrehozása. Egyik fel­adatuk, tehetőséget nyújtani a dolgozóknak, hogy közvetlenül fordulhassanak jogi tanácsért, se­gítségért, esetenként képvisele­tért is az SZMT-bez. Ugyanakkor a már működő, illetve a később megalakuló vállalati jogsegély- szolgálatok eredményes munkájá­hoz kívánnak hozzájárulni a szükséges szervezési, irányítási és ellenőrzési feladatok ellátásával. Az új bizottság elnöke Almási Tibor, az SZMT közgazdasági ősz-; tályának helyettes vezetője a jö­vő évi munkaterv feladatait is­mertette. Kérte a bizottsági tago­kat, hogy mielőbb vegyék fel a kapcsolatot néhány üzemi jogse­gélyszolgálattal. Gyűjtsenek ta­pasztalatokat, hogy hasznos ész­revételekkel segíthessék munká­jukat. Feladataik gerincét ugyan­is a SZOT által létrehívott, a dol­gozók érdekképviseletét szolgáló jogsegélyhálózat társadalmi sze­repének növelése, munkafeltéte­leinek figyelemmel kísérése je­lenti majd. A bizottság tagjai az alakuló ülésen máris számos kérdésre, megoldandó problémára hívták fel a figyelmet. Munkájukat — a jogsegélyszolgálatok látogatását — a közeljövőben megkezdik. A jo­gi tanácsot kérő dolgozókat pedig naponta fogadják az SZMT szék­házában, ahol dr. Berényi György nyújt számukra tájékoztatást, il­letve segítséget. Zs. A. Kunfehértó határában Bálint István 33 éves, Kiskunhalas, Al­só-Öregszőlők 215. szám alatti la­kos kerékpárjával indokolatlanul, körültekiinjtós nélkül áttért az út bal oldalára. A vele szemben ha­ladó Lógó József 37 éves, Sükösd, Petőfi utca 141. szám alatti lakos­nak a rábízott tehergépkocsival még fékezni sem volt ideje, össze­ütköztek. A baleset következtében Bálint Istvánt eszméletlen álla­potban, életveszélyes sérüléssel szállították kórháziba. Lógó József közlekedési szabályt nem szegett meg Sükösd belterületén, a Dózsa György út 23. számú ház udvará­ra akart bekanyarodni kerékpár­jával Soós Sándor 75 éves férfi. Figyelmeden volt, mert eléje ka­nyarodott az őt már személygép­kocsijával előző Polgár Ferencné, Sükösd, Kossuth utca 25. szám alatti lakosnak. A kerékpárost eszméletien állapotban, életve­szélyes sérülésekkel a bajai kór­házba szállították. A kerékpáros az 'irányjelzés szabályát szegte meg. Izsák határában Szabó Károly, Izsák, Batthyány utca 13. szám alatti lakos személygépkocsijával Ágasegyháza irányából közleke­dett a község felé. Későn vette észre az úttest jobb oldalán erő­sen ittas állapotban ülő Farkas Pál 48 éves, Izsák, Pihari dűlő 7. szám alatti lakost és elütötte. Farkas Pált a mentők eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel szál­lították kórházba. A megyeszékhely belterületén, a Mártírok útja 9. számú ház előtt, Baranyi-Tóth István 76 éves, Kecskemét, Mártírok útja 17. szám alatti lakos figyelmetle­nül, körültekintés nélkül egy te­hergépkocsi elé lépett, amelyet Szabó Sándor, Orgovány, II. ke­rület 8. szám alatti lakos veze­tett. Baranyi-Tóth Istvánt a men­tők a kórházba szállították. Q. G. Talált tárgyak a ruharaktárban Az ember sok jellemzőinek egyike a feledékenység: különösen Igaz ez az utazókra, akik gyakran hagyják el dolgaikat vasúton, vagy buszon. A VOLÁN 9-es Vállalatnál is — termé­szetesen — összegyűjtik az elhagyott tárgyakat. Fura egy kiállítást lehetne belőlük rendezni, annyi bizonyos. „Ez az év is jól kezdődik” mond­hatta például az a kisdiák, aki ja­nuár első napjaiban táskáját, tan­könyveit, tornafelszerelését veszítette el. „Aranyt sem keresnek?" írhat­nánk egy értékes medál alá, amelyet februárban találtak a kalauzok. A VOLAN-nál 1971 óta vezetnek nyilvántartást a talált tárgyakról. Jel­lemző, hogy milyen kevesen hisznek a megtaláló becsületességében: száz­negyvennégy esernyőt találtak már. de csak tizenkét tulajdonos jelentke­zett. Két éve selejteztek, azóta Ismét összegyűlt több mint 250 tárgy. Bár a sláger továbbra is az esernyő, kar­óra, orkándzseki, pénztárca is szere­pel a listán. Várta egy darabig gaz­dáját már egy felpucolt kacsa is. A buszon gyógyult meg? Ezt attól le­hetne megkérdezni, aki mankóját hagyta a járművön .. . A íelhalmazódott tárgyakat az elő­írt idő után a Bizományi Aruháznak kínálják fel, ami nem kel el, azt a MÉH Vállalatnál értékesítik. Száz szó­nak is egy a vége: ha elveszítünk valamit, érdemes benézni a VOLÁN 9-es Vállalat kecskeméti központi ru­haraktárába — hátha megvan ... Kerekes Ferenc PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős ldadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619, 12-51» (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—MIX j, Attila, Mária, Ferenc és Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom