Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-07 / 236. szám

1077. október 1. • PETŐFI NtPE 0 • „EGY SZÖRNYŰ, ÉS NEVETSÉGES ÁLOM Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon 0 A szálak, amelyek a festőt élettársához kötötték, egyre-másra szétszakadnak (Andorai Péter és Simon Éva). • Kis János és Vinczéné (Andorai Péter és Vasi Eva) a lassan kialakuló érdekközösség Jegyében. (Tóth Sándor felvételei) A Kecskeméti Katona József Színház évadnyitó előadásán Sar­kadi Imre Oszlopos Simeon cí­mű drámáját mutatták be Gábor Miklós rendezésében. A premier közönsége hossza­san megtapsolta a színészeket, de a színházból távozóban heves el­lenvélemények csaptak össze egy­mással ... Akadt kritikusa és pártfogója Sarkadi darabjának, még több az előadásnak... És ez jó dolog. Hozzá kell tennünk: jó. mert volt miről beszélni. No meg azt is, hogy a nézők egy nem min­dennapos színpadi kísérletnek voltak tanúi. Egy olyan jelenség­nek. amely a színháztörténetben is csak kivételes pillanatokban fordul elő ... Amikor egy ritka tehetségű színész „kivetíti” ön­magát, saját színpadi látomását. Azt a képet, amelyet egy szerep­ben alkotott magának a darab­ról. Hogy hasonló lehetett-e egy Moliére-előadás, amelyben a szer­ző is játszott, ezt nem tudjuk. De Sztaniszlavszkij vagy Copeau egy-egy rendezése minden bi­zonnyal a kecskemétivel azonos elvek alapján épült fel. Gábor Miklós megpróbálta az előadás egészébe átplántálni mindazt, amit maga, színészként átérez Sarkadi életművéből. Elsősorban az Oszlopos Simeonból. Kísérletét ugyanakkor nem rendezőként, hanem színészként végezte el. A szereplőknek nem „magyarázta’' a darab főhősé­nek, Kis Jánosnak világát, ha­nem átéreztette velük... Az élet-álom megdöbbentő de „él­hető” igazságát. Varázslata sikerült. A tragikus sorsú festőművész és drámabeli társai két és fél órára életre kel­tek a színpadon. Rútul, sebzet­ten, aljasul és ostobán, de létez­tek. A nézők indokolt ellenérzé­sét ez a valóságos tény keltette fel... Érthető módon ,.. □ □ □ „Simeon: egy szörnyű és nevet­séges álom. amelyből röhögve ébresztjük fel magunkat" — írta Gábor Miklós naplójegyzetében. És hozzátette; Kis János nem akar különbözni a világtól, mert a világ az, ami nem illúzió. Sar­kadi Imre darabja tehát — ér­telmezésében — az ébren álmo­dó ember valóságos patt-helyze­te. A drámai valóság a (minden­napok ténye, az álom pedig az, -iSOTit Kis János cselekszik... t<; Fogadjuk el ezt az állítást, hi­szen Gábor Miklós meggyőzően tudja bizonyítani logikájának he­lyességét. Egy egész előadással; amelyben sem jelzések, sem .ki­agyalt” pillanatok nincsenek. Csupán hiteles emberi szándékok és cselekvések, A kritikusok nagy teret szen­teltek korábban annak a kérdés­nek: Kis János festő vajon te­hetséges ember-e? Méltánytalan el nem ismeréséből fakad-e a vi­lággal való dacos szembeszegü­lése?... Nos, hát Gábor Miklós erre a „barkokba-játék” szabá­lyainak megfelelő választ adott: „nem jellemző”. Állítását Pauer Gyula érzékletes színpadterének segítségével fogalmazta meg. A díszletek ugyanis azt bizonyítják, hogy a festő műterme nem alko­tóműhely ... Lehet, hogy az volt néhány éve, de a közelmúltban már bizonyítható módon nem festett benne senkii. Sőt, nem is nagyon „élt”. Tagadja ezt ugyan­is az elhagyatott padlások, pin­cék. lomtárak mindent belepő porának átható szürkesége a bú­torokon és a képeken, hegedűn és könyveken... A színpadi la­kás olyan, mintha a szereplők több éves távollétük után épp most érkeztek volna vissza elha­gyatott otthonukba... □ □ □ A színész-rendezői, vagy az általa használt kifejezést ismé­telve; játékmesteri felfogás bi­zonyságaként szerepelteti Kis Já­nos alakjában Andorai Pétert is. Akitől mi sem áll távolabb, mint holmi kicsinyes bosszú a világon, a műitész zsűri által rajta esett sérelmekért, Az ő festője lénye­gében nem is drámai alkat. Sok­kal inkább álmodozó; egy logi­kusan gondolkozó ember ad-ab- szurdumig vitt kísérlete... In­dulatai valójában nincsenek is, vagy nem ösztönösek. Inkább jellemzi valami naiv kíváncsiság: furcsa megdöbbenés azon, hogy az élet dolgai éppen olyan kép­teleneknek tűnnek a valóságban, mint az jóelőre kigondolható... És nem is tehető ellenük semmi. Kísérletét szinte tudósi kö­zönnyel végzi el: vegyél egy go­noszságban szinte kiszámítható­an precíz, viceházmestert és nő­ket, férfiakat, akik nem akar­ják elhinni, hogy valaki azt cse- lekszi, amit mond. Az eredmény: létező emberi világok és kapcso­latok összeomlása, — amelyek lám nem voltak sem igazak, sem őszinték. Mi omolhatott akkor vajon össze Zsuzsiban és Bá­lintban? — kérdezhetné hango­san Kis—Andorai, ha az a bizo­nyos késdöfés ebben meg nem akadályozná. A látszólagos tisztaság töré­keny, a valóságos gonoszságból viszont oszlop állítható. Szilárd, masszív, amely el is bír egy Si­meont. Vass Éva Vinczéméje ugyancsak sokat hordoz magá­ban ebből a vaskosságból. no meg Andorai és Gábor Miklós kíváncsiságából... Fiának rút halála nem boszorkány! indula­tokat szabadít el benne, ő való­jában mindig is uralkodott kör­nyezetén. Nem tragikusan téve­dő embereken, mint Jágó, nem a hatalom megszállottjain, mint III. Richárd. Nem is saját ki­szolgáltatottságán akar felülkere­kedni. — hanem csak a ..poten­ciális” bűnösökön. Vass Éva jól érzékelteti azt, hogy Vinczéné „bűze”, lelki mocskossága egy konok szerep, „megálmodott” igazságszolgáltatás; mindenről leplet lerántó gyilkos indulat... És játék, amelynek embertelen iszonyatát éppen az okozza, hogy semmi nincs benne, ami nem em­beri. □ □ □ Igazság és hazugság bonyolult láncolata ez a színmű, s az elő­adás szereplői pontosan éreztetik ezt. A figurák többsége mögött valami nagy-nagy talány rejtőz­ködik. Máriának egy-két viselt dolgairól Vinczéné tudósít, Zsu­zsi rendszeres hűtlenkedéseiről bizonyító erejű sejtéseket ka­punk. Müller úr titka sem ke­vésbé érdekes — mégha mocskos is —, és folytathatnánk tovább a sort a rejtélyes Jóbbal, vagy a csaló és uzsorás Szabó úrral. A két fiatal nő szerepe mint­ha kiegészítené egymást. Vándor Éva Zsuzsija kíváncsi és üres, Simon Éva Máriája viszont már túl van az élet nagy ütésein. Túl­élte őket, most ezért hisztérikus. Az egyik még csak most kezdi, a másik már ismeri, — az előző még hisz. (ha hisz), az utóbbi már csak remél... A tevékeny emberek — így Áron László Bálintja is — fur­csa módon lelepleződnek az elő­adásban. Az ok: nem akarnak magukba nézni; az igazságot lát­szatnak könyvelik el. Bálint jobbkezes pofonja, amit* Kis Já­nos arcán helyez el, a sarokba- szorított önámítás csattanója; a bukás nyitánya... Jób viszont — különösen áll ez Hetényi Pál szerepfelfogására — csak szem­lélődő. Jön és megy. Mindig je­len van, de soha nincs ott iga­zán. Gesztusai pontosak, ele­mezhetőek, néha „felrobbanta­nak” egy-egy pillanatot, de lé­nyegében csupán leírják; átvilá­gítják a helyzeteket... Talán éppen ezért is elsősor­ban ő fogalmazhatná meg a da­rab Rilke szellemét idéző eszmei mondanivalóját: „Változtasd meg az életed...” Azzal együtt, amit az előadás tesz hozzá: „mert különben fe­nyeget a Müller úrrá válás ve­szélye”, — akit egyébként Kézdy György varázsol néhány szóval, torokköszörüléssel, nyakkendő­igazítással a színpadra pontosan, azaz visszataszítóan. Az egységes stílusú, pontos, és mindenekelőtt lélektani hitelű ' előadásból méltánytalanság len­ne bárkit is külön kiemelni. A kisebb szerepek (Szabó úr — Gyulai Antal, Postás — Budai László, Antal — Fekete Tibor, Férj — Varga Károly, Feleség —• Bölcsics Ágota, Orvos — Tucsni András) alakítói éppen olyan gondosan kimunkálták gondolati és lélektani kötődésüket a drá­ma egészéhez, mint a korábban említettek... Az előadás tehát a valóban meggyőző „ensemble”; azaz a közös színpadi játék sikerét hoz­ta. Pavlovlts Miklós Mit olvasott a kecskeméti nép régen? A múlt század második felében — az írni—olvasni tudás emelke­désével — a művelődésben jelen­tősen nőtt az olvasás szerepe a parasztság körében is; noha az olvasott művek skálája meglehe­tősen szűk volt. Első helyen kell említeni a ka­lendáriumokat. A csíziók, naptá­rak, kalendáriumok olvasóközön­sége a XVIII. században még fő­leg a kisnemesség volt. A kalen­dáriumok társadalmi szerepe a múlt században alakult át: a városi kispolgárság és egyre in­kább a parasztság olvasmánya lett, a Biblia, a zsoltároskönyvek és a ponyvafüzetek mellett. „A naptárnak hasonlithatatlan olva­sóközönsége lévén, mint bármely más könyvnek, a leghatalmasabb közlekedési eszköznek tekinthető, mellyel eszméket terjeszthetni." — írta 1854-ben Brassal Sámuel. A naptár időjelző, ismeretter­jesztő, szórakoztató és gyakorlati funkciókat egyaránt betöltött. Népszerűségét és olvasottságát jelzi, hogy sok kiadó kezdett nap­tári vállalkozásba. I860—75 között például 203 különböző naptár je­lent meg. Legismertebbek voltak a Budapesti Naptár, István Bácsi Naptára, Vahot Nagy Naptára, a Mezei Naptár, Protestáns Naptár, az Alföldi Naptár stb. Helyi ki- adásúak is jelentek meg, például a Kecskeméti Naptár, vagy a Kis­kunhalasi Reformátusok . Képes Naptára. A kalendáriumok számának nö­vekedésével a színvonaluk nem állt arányban. Olvasmányanyaguk főleg naiv történetszemléletet su­galmazó írásokból állt, amelyek az olvasó ismereteit, a világról alkotott képét jelentősen befolyá­solták. A kalendáriumok népsze­rűségéről szólt Horváth Ádám, a Kecskeméti Kör elnöke is, 1883- ban tartott „Mit olvas a kecske­méti köznép" című előadásában: ....... alig tud az ember képzelni K ecskeméten mestergerendát ka­lendárium nélkül” — mondta. A Kecskeméti Naptár a szokásos naptári részeken kívül (naptár, névnapok, címtárak, vásárok, idő­jóslás stb.) főleg földművesek számára közölt hasznos tanácso­kat. Gyakoriak voltak köteteiben a népdalok és történeti olvasmá­nyok. 1850-től sorozatban jelent meg Petőfi János vitéze, Kukori- cza Jancsi címmel. Rohamosan megnőtt ebben az időben a hírlapok szerepe. Sorra láttak napvilágot a helyi sajtó­termékek is. A lapok rendszere, sen közölték az előfizetők számát, így tudjuk hogy Halason és Kecs­keméten a helyi lapokon kívül volt 20—30 előfizetője néhány kedvelt országos lapnak, mint a Budapesti Hírlap, Pesti Hírlapi Vasárnapi Ojság, Pester Lloyd. Gazdasági Hetilap, Képes Csa­ládi Lapok, Fővárosi Lapok, Füg­getlenség, Uram-bátyám, Üstökös, Bolond Istók, Borsszem Jankó stb.' Ismeretes, hogy a Nép Zászló­ját a kecskeméti és félegyházi népikörökben rendszeresen felol­vasták és magyarázták. „Az új­ságolvasáshoz határozott hajlama van a mi népünknek” — mondot­ta a már említett Horváth Adám a Kecskeméti Körben. Kifejtette., hogy a nép számára való lap ke­vés, amit bátran lehetne ajánlani. Ugyanis: „Részemről nem vagyok barátja annak, hogy a nép főfi­gyelmét a napi politikára irá­nyozzuk, pedig a kecskeméti nép által olvasott újságoknál rend­szerint fő dolog a politika”. A könyvkiadás szintén fellen- oült a múlt század második felé­ben. Elözönlötték a könyvpiacot az olcsó füzetsorozatok, amelyek között volt vallásos és történeti témájú kiadvány, betyártörténe­tek, álmoskönyv, széphistória» „népies” mű, de megjelentek fil­léres kiadásokban Arany, Jókai, Mikszáth munikái is. A ponyvairodalom kizárását cé­lozták a sajtó, s a tanítók, tan4 felügyelők törekvései; Jókai. Arany, Garay műveit, s történel­mi olvasmányokat ajánlottak az egyre nagyobb számban megjele­nő rémtörténetek, hlstórlásfüzeteÜ helyett. Egy kecskeméti tanyai ta­nító, Szentmiklósy Sámuel, „Nép számára szánt olvasmányok” cí­mű munkájában egy fiktív falut mutatott be, amelyben az ifjú lel­kész rászoktatta az embereket az olvasásra, azok rákaptak a jő könyvekre, a tariulásra, s meg­szűnt a faluban a butaság és ba- bonaság. Ugyancsak ő a társadal­mi-történelmi ismereteket óhajj tóttá bővíteni. Állandóan felszínen volt a nyil­vános népkönyvtárak ügye, da megnyitásukra a legtöbb helyeit csak a századforduló körül került sor. Kecskeméten már 1863-ban, Kunszentmiklóson 1870-ben szép- irodalmi és történelmi munkák­kal jól felszerelt kaszinói könyv­tárakról tanúskodnak a nyomta^ tott jegyzékek; ám ezek olvasó- közönsége meglehetősen szűkkörQ volt. KőrSsI Ilona Lehet, hogy többet járunk majd moziba ? Az amerikaiak ismét járnak moziba. 1976 első kilenc hónapjá­ban az Egyesült Államok lakosai 3 milliárd 555 millió dollárt fi­zettek be a mozik pénztáraiba, többet, mint amennyi a mozik évi bevétele volt az 1968—1971 közöt­ti időszakban. Az amerikai mozitulajdonosoh szövetségének vezetője igy okolta meg a mozi reneszánszát: „A» embereket fárasztja a televízió.”, wmm mmmmm wmmmmmmm mm™ ííía&Wííí • A meisseni vár és a dóm látképe a folyón túlról. 0 Bonyolult boltozati megoldások a vár termeiben! És még egy szabadnap, hogy elkölthessük maradék pénzünket. Hogy mire is? Latolgatjuk, szá­molgatjuk, hogy azért a forint sem megvetendő pénz odahaza. Boldogan fedeztem fel az egyik élelmiszerbolt italpultján a cím­két: Kiskőrösi Kadarka, vettem is egy üveggel 7 márkáért (35 forintért), de nem azért, hogy hazahozzam. Aztán látom, hogy Egri bikavért is vehettem volna olcsóbban, 30 forint körüli árért. Vajon tudják-e ezt a kiskőrösi­ek? — tréfálkoztunk a dolog lát­tán. Aztán a búcsú. Este az öregek is táncraperdültek a szálloda „lemezlovasának" hangulatos melódiáira. Hajnalban már Günther szorgoskodik körülöt­tünk, nem látszik rajta a fá­radtság, s magyar kísérőnk is frissen ébredt, ragyog az öröm­től. Sokat van úton, s várja mér a család odahaza. És mi, turis­ták? „Mindenütt jó, de legjobb' otthon!” — mondja ki valaki kö­zülünk a bujkáló gondolatot 3 mivel vonaton utazunk, még egyszer látjuk az Elba menti Szász-Svájc csodálatosan szép hegyeit szikláit hangulatai völgyeit. Mintha csak ez lett volna utunkhoz a ráadás. F. Tóth Pál Őszi utazás Szász-Svájcban G Meissent messzire megelő­-zi a híre. Erről beszélnek már a drezdai Zwinger porce­lángyűjteményének bemutatása közben Is, ahol óriási kínai vá­zákat őriznek tucatszámra, ame­lyeket még a híres K’ang Hsi mester készített az 1600-as évek végefelé csodálatos kobaltkék és aranyozott színekkel. Ezeket sze­rette volna hát Európában ter­mett porcelánból leutánozni, „aranycsináló” alkimistákkal lét­rehozni Erős Ágost fejedelem. Drezdában még csak ennek a kezdeti sikerét láttuk, monumen­tális porcelánállatokat és apró rokokó figurákat, cirádás hasz­nálati tárgyakat, díszes edénye­ket. Meissenben már kitárult előttünk az iparrá vált porcelán­készítés útja is, s valami abból a titokból, ami által egyúttal a művészi színvonalát is megőriz­te. Bevallom, a nagy idegenforga­lomra berendezett, szinte óramű pontossággal működő bemutató- termekben nekem Kalocsa járt az eszemben, ahol ügyes leány- kezek festik a népművészet vi­rágait a magyar porcelánra. Meissen sok évszázados kultúrá­ját nehéz volna utánozni — bár a mi Herendünknek sem kicsiny a híre —, de talán múlik ám nem is kevés a „tálaláson”, a kí­nálaton, a vonzerő fokozásán, s hiába kerülöm a szót — még a reklámon is. Feltéve, ha mindez párosul a ténylegesen meglevő és féltve őrzött színvonallal. Hogy ezt észrevegyük, már ezért is érdemes volt eljönni Meissen- be, ahol mindez együtt példás módon megtalálható. Német—Szovjet Barátság Híd- ján, s rábukkantunk a parkban a meisseni gránitból készült kútra és J. Kandier, a XVIII. századi neves keramikus művész szobrá­ra, amit 1960-ban emeltek a porcelángyár 250 éves jubileu­méra, talán mondani sem kell, hogy meisseni porcelánból. Az­tán meghallgatok a porcelánha­rangok csenigését-ibongását, s azon töprengtünk, van-e ebben a városban .valami, aminek nincs köze a porcelánhoz? Még valamit őriznek minde­nütt az NDK városaiban, s ezt gyakran szóba is hozzák, itt is a figyelmünkbe ajánlották. S ezek a bőven megtalálható mun­kásmozgalmi hagyományok, és az a tanulság, melyet a II. vi­lágháború nyomai, szórványos, maradványai nyújtanak a szem­lélőnek. Megtudtuk, hogy Meis- seniben is — akárcsak a mi Bu­dapestünkön — a visszavonuló fasiszták felrobbantották a hida­kat. S a felrobbantott közúti hi­dat, mint nálunk is, először a szovjet csapatok segítségével ál­lították helyre, 1945—46-ban. A fasizmus áldozatainak emlékére szintén meisseni vörös márvány­ból állítottak emlékművet 1958- ban. A várba fel, a várból le, séta a zegzugos kis utcákon, bolyon­gás a városközpontban — hol is lesz a találkozó? —, és egy csé­sze jó erős feketekávé keresgélé­se közben végül Itt Is alaposan elfáradtunk. Még szerencse, hogy ezúttal autóbuszon térhettünk vissza megszokott és kényelmes szálláshelyünkre, Bad Schandau- ba. És még sok minden másért is jó volt eljönni ide. A várhegy különlegesen szép látványosságá­ért, a meisseni dóm művészi, im­pozáns, gótikus stílusú épületko­losszusának megtekintéséért. Azt is elmondták, vegyük észre, hogy az ötvenezer lakosú város ter­mékeny vidéke nemcsak a por­céi ánkészítésh ez nyújtott ele­gendő agyag- és kaolintartalmú földet, de a dombok lankás ol­dalait borító lössztalaj és a ki­tűnő klíma segítségével a szőlő- művelést is magas színvonalon honosították meg az ittlakók már vagy nyolcszáz esztendővel ez­előtt. Kellemes meglepetés volt a gyümölcsben szerény választék után látni és megkóstolni a fi­nom csemegeszőlőt, ami nem ke­rült többe, mint odahaza. Sétánk közben áthaladtunk a 0 A gyermekek mindenütt Ját­szanak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom