Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-13 / 215. szám

Szovjet vendégművészek a színházban Őszi vásár az OFOTÉRT-nél Egy hete tartózkodik Kecske­méten a Katona József Színház vendégeként Anatolij Grigorje- vics Novikov, a.szlmferopoli Gor­kij színház igazgató-főrendezője és Ludmila Danilovna Bajarsz- kaja, a társulat díszlet- és jel- mezter vezőj e. A két szovjet színházi szak­ember a kecskeméti társulat ve­zetőségének meghívására érkezett a megyeszékhelyre és mindket­ten részt vesznek Alexandr Stein: Verzió című drámájának színre- állítási munkálataiban. A no­vember 4-re tervezett bemutató előadást Novikov rendezi, a Szim­- _ Az OFOTÉRT a fényképezési időszak meghosszabbítása és a házi laborálás további népszerű­sítése érdekében az idén is megrendezi hagyományos őszi vásárát. A szeptember 13-tól 30- ig tartó akcióban fényképezőgé­peket, villanólámpákat, filmvetí­tőkért, nagyít ágé pékét és egyéb fotó- és optikai cikkeket hoznak forgalomba 20 százalékos áren­gedménnyel. Ugyancsak 20 szá­zalékkal olcsóbban kínálják a Forte fekete-fehér és színes fotó­papírokat, valamint többféle írásvetítőt és episzkópot. A vásár idején mintegy 110 millió forint értékű fotócikk kerül forgalomba engedményes áron. Úttörő lapterjesztők jutalmazása A kedvezményes akcióban .az OFOTÉRT-szakboltokon kívül részt vesznek az áruházak, a megyei ipa re iikk-k iskereSkedel - mi vállalatok és az ÁFÉSZ-ek kijelölt boltjai is. A megyei úttörőelnökség és az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat min­den évben meghirdeti az úttörő- csapatok gyermeki ap-terjesztési versenyét. Tavaly 194 csapat vá­laszolt a felhívásba, azaz Bács- Kiskun mindegyik vörös nyak- kendős kollektívája. A csapatok értékelése már a tanév végén megtörtént, a legjobb egyéni ter­jesztőket pedig tegnap jutalmaz­ták meg Kecskeméten, a KISZ Bács-iKiskun megyei Bizottságán. A városok között Baja, a ba- jaszentistváni általános iskola 934. számú Dózsa György úttörő- csapat révén lett első, ahol a kisdobosok és úttörők 71,7 száza­léka olvasója a Pajtásnak. A kecskeméti méh es lap oki általános iskola 3828-as Petőfi Sándor út­törőcsapata 51 százalékos ered­ményei a második, a kalocsai ének-zenei általános iskola 398- as számú II. Rákóczi Ferenc csa­pata pedig 42,6 százalékos olva­sottsággal a harmadik lett. Ju­talmuk 2500, 2000,, illetve 1600 forint. A járások közti versengésben a kiskunhalasiak vitték el a pál­mát. A jánoshalmi 1916-os szá­mú Szatmári Sándor úttörőcsa­pat 73, a második helyezett rémi 900-as számú. Ságvári Endre csa­pat pedig 71,8 százalékos ered­ményit ért el. A harmadik helye­zett lakiteleki 3081-es Vak Boty- tyán úttörőcsapat lett. Jó eredményeket ért el, és jutalomban részesült az 1350. számú ladányibenei Ady Endre, a kerekegyházi 655. számú Ság­vári Endre, a dunaszentbenedeki 44001-es számú Vörösmarty Mi­hály és a drágszéli 81-es számú Móra Ferenc úttörőcsapat. Természetesen sor került a legszorgalmasabb pajtások meg- jutalmazására is. Húszán kaptak társasjátékot, könyvutalványt vagy más ajándékot jó munká­jukért. Fodrászok, kozmetikusok Alföld Kupája Vasárnap, a kecskeméti Megyei Művelődési Központban négy megye — Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok — férfi és női fodrászainak, kozmetikusai­nak részvételével rendezték meg az Alföld Kupa elnevezésű, ha­gyományos szakmai versenyt. A reggeltől kora estig tartó vetél­kedő szép számú nézőközönséget vonzott (divatbemutatót tartott az Alföld Áruház is). A férfiak feladata divat- és sportfrizura- vágás és fésülés volt. A női fod­rászoknak nappali hajviselet fé­sülésében, majd vidal-sassoon komplett elkészítésével kellett bi­zonyítaniuk tudásukat. A kozme­tikusokra három fajta munka várt: nappali, színházi, illetve' „kisfantázia" kikészítés megvaló­sítása. DÚSÍTOTT TAKARMÁNY a HANSÁGBÓL A férfifodrászok egyéni és csa­patversenyét — felnőtt és után­pótlás kategóriában is — Bács- Kiskun megyeiek nyerték. A fel­nőttek közül Földházi Tibor, az utánpótlás csapatból pedig B. Szabó Ottó lelt az első. Az Alföld Kupát — összetett eredményei alapján — Szolnok megye versenyzői vihették haza. Szakmai tanácskozás Tataházán a növényvédelemről és a műtrágya-ellátásról A jobb együttműködésért feropolban már nagy sikerrel ját­szott darab díszleteit, a színészek jelmezeit pedig Bajarszkaja ter­vezi meg. A darab próbái ezen a héten kezdődtek meg. A Kecskeméten tartózkodó vendégrendezőt néhány napja kellemes hírrel örvendeztették meg a hazaiak. Anatolij Novikov ugyanis értesítést kapott, hogy tavollétében odaítélték a számá­ra az Ukrán Szocialista Köztár­sság Érdemes Művésze kitünte­tést a szimferopoli Gorkij szín­házban kifejtett kiemelkedő mű­vészi teljesítményéért. A megyei tanács osztályvezető­je hangsúlyozta, hogy feladataik ellátásához nagy segítséget kap­tak a Belügyminisztérium állo­mányától, különösen közlekedés- rendészeti szakkérdésekben. A két testület jó együttműködésén sok múlik, hiszen a közlekedés- politikai irányelvek végrehajtása, a közlekedésrendészeti feladatok szorosan összefüggenek. Az érte­kezlet végén dr. Tóth Antal rendőr őrnagy annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy az ed­digi jó együttműködés tovább gyümölcsözik. / A Forrás szeptemberi száma A Kecskeméten megjelenő szépirodalmi, szociográfiai és mű­vészeti folyóirat, a Forrás idei szeptemberi, legújabb számában külön rovatban, vezető helyen ál­lít emléket a nyolcvan esztendő­vel ezelőtt született Sinka István költőnek és írónak. Ezen belül is nagy teret szentel a szerkesztés azoknak az eddig még nem kö­zólt kéziratoknak és dokumentu­moknak, amelyek Sinka hagyaté­kából kerültek elő. Az emlékező és elemző-értékelő írások között szerepel többek között Pomogáts Béla, Lator László és Czine Mi­hály cikke illetve tanulmánya. • Elkészült az ország egyik legnagyobb tömegtakarmány üzeme, amelyet mintegy 30 milliós beruházással létesített a Lajtahansági Állami Gazdaság. Évente megközelítően 10 ezer tonna dúsított ta­karmányt állít elő a gazdaság jánossomorjai telepén létesült üzem. (MTI-fotó — Tóth Gyula felvétele — KS.) A folyóirat új számában köz­ük Szekér Endre Tornai József­fel készített interjúját a népi és törzsi költészetről, valamint töb­bek között Bella István műfordí­tásait a’török népköltészetből. A határainkon túli magyar iroda­lomra való kitekintést segíti elő a lap azzal, hogy közli Bori Imre Valóságfolyamatok útján a jugo­szláviai magyar irodalom című tanulmányát. A valóságfeltáró írások között szerepel Zám Tibor Bormelléki zsiványságok című új sorozatának első része is, mely az alábbi címet kapta: Ki adta el a halott borát? HÍREK- HÍREK Rendhagyó, de mindenképpen jó kezdeményezés történt a mi­nap a megyeszékhelyen. A me­gyei rendőr-főkapitányság közle­kedési osztálya, valamint a me­gyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya együttműködési megbeszélést tartott. Az értekez­leten dr. Tóth Antal rendőr őr­nagy, a megyei réndőr-főkapi- tányság helyettes vezetője és Sándor Béla, a megyei tanács osztályvezetője, illetve dr. Ger­gely Sándor rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályvezetője szólalt fel. Megállapították, hogy a két testület között az évek hosszú so­ra alatt jó együttműködés alakult ki, főleg szakmai vonatkozások­ban. NAPTAR 1977. szeptember 13., kedd Névnap: Kornél Napkelte: 5 óra 18 perc Napnyugta: 18 óra 01 pere Holdkelte: 5 óra 14 perc Holdnyugta: n óra 53 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: nyugat felől megnövekvő felhő­zet, elszórtan eső, záporeső. Több­felé megélénkülő, helyenként megerősödő nyugati, északnyuga­ti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, leg­magasabb nappali hőmérséklet) 19—24 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 11-én a középhőmérséklet 13,6 (az 50 éves átlag 17,6), a legmagasabb hő­mérséklet 16,5 Celsius-fok volt, a nap nem sütött ki. Tegnap reggel 7 óra­kor 14,2 13 órakor 23,9 (okot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérsék­let 13,0 Celsius-fok volt. — Az Amerikai Egyesült Álla­mokba utazott Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, delegáció élén. Tárgyalásokat folytatnak a legnagyobb amerikai pénzintézetekkel. Tímár Mátyás megnyitja New Yorkban az MNB képviseleti irodáját is, amelynek az a rendeltetése, hogy elősegítse a két ország bankjai közötti kap­csolatok bővítését. — Tizenöt magyar külkereske­delmi és export—import joggal felruházott ipari vállalat mutatja be berendezéseit, műszereit a szerdán nyíló Brnói Nemzetközi Gépipari Vásáron. A hét szakosí­tott csarnokban és szabadterüle­ten 1270 négyzetméteren 200 gé­pet, berendezést, több mint 50 üzem termékeit vonultatják fel. — Gyümölcskarnevállal nyílt meg vasárnap a Nyírségi ősz, Szabolcs-Szatmár megye hagyo­mányos kulturális rendezvényso­rozata. Nyíregyházán kórustalál­kozót, országos Trabant-találko- zót rendeznek, s megnyitják a sóstói nemzetközi művésztelep al­kotóinak tárlatát is. — Kettős jubileum jegyében rendeztek vasárnap ünnepséget Budapesten, a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetségében. Megalakulásának 25. évforduló­ját ünnepli a MABÉOSZ, és most került sor az 50. magyar. bélyeg­napra is. Hazánkban egyébként már 180 ezer a szervezett bélyeg- gyűjtők száma. — Részegen kerékpározott Kecskemét belterületén az Izsáki úton Nagy Pál, Kecskemét, Csóka utca 37. szám alatti lakos, s jár­művével elesett. Nagy Pál ellen a rendőrség eljárást indított. — A nedves úton fékezett Akasztó határában Mester Endre, Kiskőrös, Saliai u. 6. szám alatti lakos, a rá­bízott teherautóval, s az árokba bo­rult. A vezetőfülkében utazó Kuhl Árpád és Zámbó Árpád könnyebben megsérült. A járműben 20 ezer forint anyagi kár keletkezett. AZ ÜTKÖZÉS OKA: GYORSHAJTÁS, SZABÁLYTALANSÁG A több mint 130 ezer hektáros kalászos vetés előkészítésének időszakában a mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei részvé­telével tanácskozást szervezett Tataházán a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület növényvédelmi szakosztálya, a megyei növény- védelmi és agrokémiai állomás, a Bácskai és Duna melléki Ter­melőszövetkezetek Területi Szö­vetsége. A tegnap megrendezett szakmai napon előadás hangzott el a gazdasági és növényvédelmi helyzetéről, az agrokémiai társu­lások szervezésének tapasztalatai­ról. Tájékoztatót tartott az AG- ROKER a műtrágya- és növény- védőszer-kínálatról, a vegyszerek beszerzési lehetőségeiről. A táj­értekezlet résztvevői megvitatták a növényvédelem és agrokémia jövő évi teendőit is. Halálos és súlyos közlekedési balesetek Szombaton a késő esti órákban, Tass határában, az 51. számú úton tragikus szerencsétlenség történt. Varga László, 20 éves, Kunszent- miklóg, Somogyi Béla utca 18. szám alatti lakos motorkerék­párjával a nagy sebesség miatt nem tudta követni az út vonalve­zetését, letért az útpadkára, ahol többször egymás után a jármű el­ső kerekén átbukva, az útpadkán megállt. Varga László 'olyan sú­lyosan megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt. Utasát, Víg Lajost, eszméletlen állapotban a kórház­ba szállították. Űtjára indul a vándorkiállítás A közlekedési gyermekrajz-pályázat díjai Az iskolai év megkezdése előtt, a közlekedési hónap keretén bé­lül, hirdette meg a Megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács a közle­kedési gyermekrajzpályázatot. Kettős célt tűztek a pályázat elé, egyrészt megtanítani a gyerme­keket az alapvető közlekedési sza­bályokra, másrészt arra ösztö­nözték a legkisebbeket, hogy ma­guk tárják fel a rájuk leselkedő veszélyeket. A szakemberekből álló zsűri ér­tékelte a gyermekek által bekül­dött rajzokat, s a következő dön­tést hozta. Csoportdíjban (500 fo­rint) ,a Kiskunmajsai Általános Iskolát részesítették. Az egyéni díjakat és 200 forintos vásárlási utalványt a következők nyerték: 1. Balogh Gyula, a Kiskunmajsa belterületi általános iskola nyol­cadikos, 2. Daubner Attila, a bajai II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola nyolcadikos tanulója, 3. Ke­cel rajzszakkör, 4. Baran Anikó, a kunszentmiklósi általános iskola második osztályos tanulója. Az óvodások százforintos vásárlási utalványt nyertek. Az első három kispajtás: Martinovics Krisztina, Kiskőrös^ Batthyány óvoda, 2. Major Judit, Kiskunfélegyháza, petőfivárosi óvoda, 3. Tokody Ró­bert, Kecskemét, Kisfaludy utcai óvoda. A gyermekek által készített közlekedési rajzokat elsőként Kecskeméten állítják ki, majd a vándorkiállítás anyagát bemutat­ják a megye városaiban és nagy­községeiben Is. Vasárnap reggel fél nyolc táj­ban ugyancsak halálos baleset történt Kisizsák határában. Szik- szai László 28 éves, Kiskőrös, Ár­pád utca 9. szám alatti lakos, Volkswagen Automatic Golf tí­pusú személygépkocsijával Izsák felől Kisizsák irányába közleke­dett nagy sebességgel. Egy balra ívelő kanyarban kisodródott, át­tért az út bal oldalára, s nekiüt­között Zaporozsec gépkocsiján vele szemben szabályosan közle­kedő Rovó Imre 46 éves, Izsák, Uzovics-telep 10. szám alatti la­kosnak. A baleset következtében Rovó Imre a helyszínen meghalt. Szikszai László — aki nem csa­tolta be a biztonsági övét — ki­törve a gépkocsi szélvédő üvegét, az úttestre zuhant, s életveszélyes sérülést szenvedett. A mentők eszméletlen állapotban vitték a kórházba. A két járműben 180 ezer forint anyagi kár keletke­zett. történt. Kábái János budapesti lakos a Hungarocamion nyerges­vontatójával a város belterülete felé haladva, nem tartott kellő követési távolságot, s nekiütkö­zött az előtte már álló Halasi Ti­bor, Kecskemét, Szepesi utca 1. szám alatti lakosra bízott kiste­herautónak. Ez előre vágódott, s nekiütközött Kása József, Kecs­kemét, Mátyás király körút 45. szám alatti lakos személyautójá­nak. Halasi Tibor gépkocsija át-' gurult az út bal oldalára, ott a be­tonfalnak csattant, s az itt közle­kedő ifjú Kiss István, Tiszaalpár, Bacsó Béla út 14. szám alatti la­kos motorkerékpárjával a teher­autónak rohant. Á négyes ütkö­zés következtében ifjú Kiss István súlyosan, utasa, idős Kiss István könnyebben sérült meg. Lajosmizse határában, az 5. számú főútvonalon, részegen ke­rékpározott Sátrán János, Lajos­mizse, Sallai utca 13. szám alatti lakos. Balra akart kanyarodni, de nem adott elsőbbséget a vele szemben motorkerékpárjával köz­lekedő Drabant István, Lajosmi­zse, Alsólajos 338. szám alatti la­kosnak, és összeütköztek. Sátrán Jánost és Drabant Istvánt eszmé­letlen állapotban, súlyos sérülés­sel a kórházba szállították. Mélykút határában Tancsik György 29 éves mélykúti lakos motorkerékpárjával figyelmetlen vezetés miatt, nekiütközött a ve­le szemben szabályosan közleke­dő lovas kocsinak. T^ancsik Györgyöt súlyos sérüléssel szállí­tották a kórházba. « Jakabszállás belterületén, a Mező Imre 9. számú ház előtt Tóth István 77 éves, Jakabszállás, IV. 54. szám alatti lakos az úttest bal oldalán gyalogolva, a motor- kerékpárján szabályosan közle­kedő Törteli Sándor, Helvécia, Matkó II. kerület 32. szám alatti lakos elé lépett. A motoros ugyan fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. Tóth Istvánt sú­lyos sérüléssel, eszméletlen álla­potban szállították kórházba. Kunszentmiklós belterületén motorkerékpárjával a falu köz­pontja felé haladt Ordasi József, Kunszentmiklós, Kecskeméti út 38. szám alatti lakos. A nagy sebes­ség miatt későn vette észre az előtte kivilágítatlan kerékpárján közlekedő Űjszászi Sándor 68 éves, Kunszentmiklós, Kecskemé­ti út 20. szám alatti lakost, és há­tulról nekiütközött. A kerékpá­ros súlyosan megsérült. Kecskemét belterületén, a Bem utcai aluljáróban súlyos baleset Kecskemét belterületén, a Szol­noki út 33. számú ház előtt, Tóth Sándor, Ágasegyháza, Béke utca 20. szám alatti lakos a 9. sz. Vo­lán autóbuszával Lakitelek irá­nyába közlekedett. Vezetés köz­ben hátranézett, ezért az autóbusz elejével elütötte az előtte kerék­párjával balra kanyarodó Szo- boszlai Miklósné, Kecskemét, Szélmalom utca 45/a. szám alatti lakost. A kerékpárost súlyos sé­rüléssel a kórházba szállították. A kottametszés tudománya • Régi hagyománya van Lipi csében a kottametszésnek. EbbeA az NDK-beli nagyvárosban van az Andersen Nexö grafikai vál­lalat, ahol sok fiatal sajátítja «I ezt az igényes, ősi mesterséget^ (Fotó — ADN/ZB — MTI — KS.) — Ezentúl minden hónapban rendeznek közlekedési stúdiót • kecskeméti Megyei Művelődési Központban. Holnap a forgalom- biztonságról és a vezetéstechni­káról tart filmvetítéssel egybekö­tött i előadást Szabó András, as ATI igazgatóhelyettese. A ren­dezvény a színházteremben dél­után 5 órakor kezdődik. — Az első országos érembien­nálét Sopron középkori belváro­sában, a most helyreállított Lá­bas-házban vasárnap nyitottál* meg. A kiállítás 59 művész 304- alkotását mutatja be. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. SZEPTEMBER 13. 18 órakor a színházteremben: Az Egészségügyi Klub alakuló foglalkozása. Tájékoztató a megye egészségügyi helyzetéről. ELŐZETES: 16-án 19 órakor: A Vietnami Néphadsereg Művészegyüttesének vendégjáték«. Belépődíjas. MOZI 1977. szeptember 13. VÁROSI MOZI: fél 4 és 7 érakori PILLANGÓ Csak 18 éven felülieknek! Dupla, 50";o-kal felemelt helyárúf Az Ifjúsági bérletek nem érvényeseit Kétrészes, színes amerikai kalandfilm ÁRPÁD MOZI: 4 és fél 8 órakor! PILLANGÓ Csak 18 éven felülieknek! Dupla, 50%-kal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényeseit! Kétrészes, színes amerikai kalandfilm MESEMOZI: fél 4 órakor! PIM, PAM ES PUMELKA Szines, magyarul beszélő nyugatnémet ifjúsági film STÜDIÓMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor! PAULINA 1880. Csak 16 éven felülieknek! Színes francia—nyugatnémet fiiir» PETŐFI NÉPE G. G. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001, Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással XHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X j

Next

/
Oldalképek
Tartalom