Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-11 / 214. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET A város és a sziget „Fiatalon megbirkózni a nagy feladatokkal’' Az egyszer-volt-hol-nem-volt-egy-művész- íelep meséje már a múlté. Kecskemét „eladta” még 1959-ben. Ma a Képzőművészeti Alap tulajdona. Talán szerencse, hogy az épület szellemi hagyományait eladni nem, legfeljebb elfelejteni lehet. De nem érdemes. Azt is kár lenne felemlegetni — ez a tudományos kutatás feladata — milyen termékenyítő hatással volt a város kulturális szemléletére a Kada Elek által létrehozott művésztelep. Ha a Kecskeméten élő és dolgozó alkotók nem is közvétlen folytatói az Ivá- nyi-Grünwald és Révész Imre nevével fémjelzett hagyományoknak, folytatói és részben fenntartói egy város szellemi életének. A Kecskeméti Művésztelep jelene r • •• ff es jovoje Évek óta eltökélt szándéka a város vezetőinek a telepen dolgozó művészek bevonása a város kulturális életébe; s nem hagyható figyelmen kívül a helyi alkotók közeledési, kapcsolatteremtési készsége sem. Ám, ha éppen a helyi művészek azok, akik elzárkóznak attól, hogy partnernek tekintsék a telepre beutalt kollégákat, ez kérdésessé teszi a város és a művésztelep kapcsolatának életrevalóságát. Amíg a helyi kollégák csak „egyéni bulit” látnak a művésztelepiek feladatvállalásában, jószándékú együttműködés nehezen képzelhető el. Van azért jó példa is. Kerényi József és Melocco Miklós közös alkotó vállalkozása évek óta gyümölcsöző kapcsolat. Melocco köz- művelődési kiállításai serkentői a város szellemi életének. S Fekete Tamás életfája, amelyet a városnak ajándékozott, legvitathatatlanabb alkotása a Kodály-emlék- helynek. Az Alap által fenntartott művésztelepek eltérnek a közös szellemi programot vállaló művésztelepi hagyományoktól. Céljuk nem eszmei, hanem jobbára szociális természetű. Az alkotók egy részének — saját műterem híján — csak itt nyílik módja nagyobb méretű, megbízásos feladatok elvégzésére. Fekete László, az alkotótelep gondnoka: — Legfőbb gondunk az épület felújításának előkészítése. Bár az alkotótelep jelenlegi állapotában is egyike azoknak a művésztelepeknek, ahol legjobban adottak az alkotómunka feltételei. A fenntartó több millió forintos beruházásával ez év októberével elkezdődhetnek a felújítási munkálatok. Sor került a régi épülethez egy új szociális létesítmény hozzáépítésére. Sok még a tennivaló a kapcsolatok kiépítésében is. Az eddiginél nagyobb mértékben lehetne bevonni az itt dolgozó szövetségi tagokat a zsűrizés munkájába. Az évek óta visszajáró művészek a sokféle érdeket kielégítő művésztelepnek lassan önálló arculatot adnak. Sváby Lajos, Fekete Tamás, Melocco Miklós, Rékassy Csaba. Z. Cács Zoltán, Novák András, Szentirmai Zoltán: országosan elismert alkotók. A kecskemétiek előtt kevésbé ismert művészeket kerestünk fel ez alkalommal. A beszélgetések az alkotás iránti mély felelősségről és közéleti érdeklődésről adtak számot. Fekete Tamás Az elesettek és „megszomorí- tottak” szobrásza. Nem embereket és elfelejtett mozdulatokat állít emlékezete talapzatára; elhagyott sorsok emléknyomait, tárgyakat emel magához közel. A kisemberek észrevétlen tragiko- mikumát személyesíti meg a múlandóságával magára hagyott négyajtós konyhakredencben, a cipészműhely hátrahagyott szerszámaiban, a sodronyos rézágyban, a többé még nem szólaló világvevő rádióban, a kávéházi ru- hafogas-állványon felejtett kalapban. Az egy-két arasznyi, néha ósak tenyérnyi rézplasztikák-, ban az ember nyomait oxidálja az elfelejtett idő. Fekete Tamás nem az ócskás raktárából megmentett tárgyak felszínes érdekességét vásárolja meg az olcsó naturalizmus aprópénzével. De nem hivalkodik a mintázás egyéniséget fitogtató gesztusával sem. Mégis tévedhe- letlenül ráismerünk szobraira. Ezek a parányi tárgyak éppen kicsinyítettségükben válnak fontossá. Hasonlítanak valóságos másukra: esetlenek, kopottak, dísztelenek, megnyomorítottak. • Szentirmai Zoltán: d£ry TIBOR A Ballada a géppuskás katonáról a modern szobrászat egyik legmegrázóbb alkotása. A szétlőtt szovjet géppuska roncsai igazabban és valóságosabban idézik a háborút, az erőszakot, az önmagát irtó embert, mint a hősies pátoszba merevült allegóri- kus figurák. Taláp a csúfondáros magánytól megmentheti a szobrot a kerek- egyházi felszabadulási emlékhely terve, s „a felszabadulás és áldozat emlékezetét” példázhatja az egész közösség számára. Novák András öt a szegedi festőt is az emlékkiállítás feladata izgatja. Szeged város tanácsának pályázatát megnyerve, nagyméretű táblaképet készít a pártbizottság tanácskozó terme számára. A szénkar- tqn és a készülő kompozíció előtt a részleteken töprengve beszélt munkájáról: — Az alkotásnak a jelen—múlt —jövő eszméjét kell kifejezni. Égető kérdés, de hosszú idő után újra hozzányúlni, iszonyú feladat. Á teljes festői és eszmei megvalósítást azonban nem látja előre az ember. Az alkalmankénti megbízás 6—8 évet jelent. Ha folyamatos lenne, jobban meg tudnánk felelni az elvárásoknak. Szinte megoldhatatlan feladat egyetlen képen megfogalmazni a kiírás eszméjét. Legfeljebb egy elbeszélő képsorban lehetne megcsinálni, nem egyetlen képben. A szabadságeszményt valahol élménysíkon szerettem volna megragadni. Így jutottam el a május elseje gondolatához, amely kifejezi az emberi együttlétet és jelenlétet. Olyan nagyméretű, a teljes emberi kommunikációban részt vevő képet szeretnék festeni. amely nem a divatos értelemben vett emlékmű, hanem a ma emléke, ahogy a táblaképen megjelenik. A máról szóló, a mai életből származó. Bele akartam lopni azokat a trivialitásokat, amelyek meghatározzák mai életünket. De nem tudok másképp triviális lenni, minthogy „natu- ralizálódom”. Ezért jobb, ha a festészet és a szobrászat is nem a formai, hanem a tartalmi oldalról fogalmaz. És ez ünnepélyesebb is. Szentirmai Zoltán Nemcsak a művésztelep és kevés számú kecskeméti barátai kötik a megyéhez. Tavaly Melocco segítőjeként részt vett a Mi- chelangelo-galéria létrehozásában. Jelenleg Kalocsán a barokk palotában önállóan végzi a Szép- művészeti Múzeum által elajándékozott húsz, kisebb-nagyobb reneszánsz és barakk szobor restaurálását. Sokoldalú szobrász. Plasztikái töprengő, finom intellektusű emberről vallanak. Lassan építkező művész, aki tudatosan végigjárja a lehetséges kompozícióé megoldásokat. Mindig az elemi formákból ' indul ki, és a lehető legegyszerűbb plasztikai eszközökkel fogalmaz. De sohasem végletesen elvont. Mindig felismerhető bennük az ember eszméje. Számos plasztikájában az elvont és a pop art-os naturalista részletek ötvöződnék. Szépen mintázott Déry ülő figuráját, az író eszméjét, sorsát a kockaszerkezet légüres terében, zsinórokon felfüggesztett alak kompozíciójával jellemzi. Moldova György negyven prédikátorának állít emlékművet a prédikátorokat elhurcoló gályával. Az egymásra épített három kőtest, a kővé vált, gályába vésett negyven név hirdeti az „ama harcot végigharcoltam, futásomat elvégeztem, hitemet megőriztem” gondolatát. Csáky L. György Baján született, s ötéves korában kezdett el zongorázni Gajdon Olga magántanítványaként. Égy év múlva tanárnője elvitte Kodályhoz, aki meghallgatta és tanulásra buzdította. Azt tanácsolta, hogy ének-zenei általános iskolába írassák be. Szerencsére, éppen abban az évben indult meg az első osztály Baján. Néhány évig gordonkázni is tanult, közben a zeneiskolában Aszalós Endrén é irányításával folytatta a zongorázást. Mint zeneiskolai növendék, számos kamarazene-fesztiválon. úttörő seregszemlén vett részt; Csillebércen díjat nyert. Középfokú tanulmányait a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte el — Polgár Mariann tanítványa volt —, majd Budapesten folytatta, ahol Rados Ferenc, később Hambalkó Edit voltak a zongoratanára!. 1970-ben vették fel a Zeneművészeti Főiskolára, Bacher Mihály osztályába. Tanulmányai utolsó két évében a művészképzőt végezte, ezalatt a legkiválóbb zongorista hallgatók részére Bartók Bfláné Pásztory Ditta által adományozott ösztöndíjban részesült. 1976-ban megnyerte a főiskola Nagydíj Versenyét. Ezt követően egy évig Moszkvában tanult tovább a Kulturális Minisztérium ösztöndíjával. Ez dióhéjban Kan- csár Vera zongoraművésznő eddigi életútja. Ami e szabályos, egyenletesen felfelé ívelő pálya tényei mögött van, azt — arra kértem — mondja el ő maga. — Elősorban kiváló tanáraimnak köszönhetem, hogy törések, megtorpanások nélkül haladtam végig tanulóéveimen. Mindegyiküktől nagyon sokat tanultam. És hadd tegyem hozzá a felsoroltakhoz Ludmilla Roscsina nevét, akinek a Csajkovszkij Konzervatóriumban voltam a tanítványa: művészileg ő is ugyanazt az irányt képviselte, mint hazai tanáraim, legfeljebb más oldalról közelítette meg a feladatokat, talán úgy is mondhatnám: a színvilágomat gazdagította. A magyar iskola nyilvánvalóan más, de nem éreztem, hogy mi ne feleltünk volna meg az ottan igen magas követelményeknek. Szakmai nehézségek így nemigen voltak, csak a nyelv okozott eleinte gondot. No és még egy: a hazai ízeket alig tudtuk olyan hosszú időn át nélkülözni; ezért megtanultam főzni is. Tizennyolcán laktunk magyarok egy kollégiumban, ideális körülmények között: mindegyik szobában volt hangszer, ez is segítségünkre volt a fejlődésben. Általában napi öt órát gyakoroltam, nyilvánosság előtt nem szerepeltem, ez az elmélyült műhelymunka éve volt. Közben alkalmam nyilt az igen tehetséges, fiatal szovjet zongorista-nemzedékkel megismerkedni. Közülük a hazánkban ismert Eliszo Virszaladze, valamint Bella Davidovics nevét emelném ki. — A főiskolai versenyen Liszt: Haláltánc-ával aratott sikert, szóló-diplomahangversenyén teljes brahms-estet adott, zenekari koncertjén pedig Csajkovszkij: b- moll zongoraversenyét játszotta. Valamennyi a zongorairodalom nagy és nehéz művei közül való. Azt jelenti-e ez, hogy általában a „nagy" feladatok vonzzák? — Ügy érzem, fiatalon kell a nagy feladatokkal megbirkózni. Most is erre törekszem; hisz így lehet fejlődni — tanulni. A „kis” darabok ráérnek később. Egyébként az utóbbiak a nehezebbek; minél rövidebbek, annál inkább. A koncentrált mondanivaló aprólékos kidolgozásához maga« művészi érettség kell. Nem véletlen, hogy a legnagyobbak idős korukban szinte kizárólag ilyen bölcs, rövid darabokat játszanak. — Hadd térjünk vissza oda, ahonnan pályája elindult. Milyen kapcsolata van a szülővárosával, milyennek látja Baja zenei iletét? — Rendszeresen hazajárok, rengeteg emlék köt hozzá, különösen a Dunához. Nagyon szeretem a vizet, a napfényt; a nyár egy részét mindig ott töltöm. Két hangversenyem volt Baján, amióta eljöttem: egyszer a zeneiskola rendezett nekem önálló estet, majd a vízügyi igazgatóság zenekarával játszottamegy Bach-koncertet Azon a zongorán, amely jelenleg a művelődési központban van, én játszattam először; „élvezve” az új hangszer összes előnyét és hátrányát. Sajnos, ez a zongora borzasztó állapotban van, s a hangversenyek egyéb körülményei sem kielégítsek. Bár nem nagyon ismerem Baja jelenlegi zenei életét, az én tapasztalatom az, hogy a közönségben él az igény az értékes zene és a magas színvonalú hangversenyek iránt. — Mik a tervei a közelebbi ét a távolabbi jövőre? — Mit mondhat erről egy ma- gamféle pályakezdő?! Természetesen szeretnék minél jobban és szebben zongorázni! És szeretnék minél több fórumot ennek a bizonyítására. ősztől az Országos Filharmónia ösztöndíjasa leszek; ezért bizonyos számú koncerten lépek fel. önmagában nem sok, de én nem is a mennyiséget, hanem a minőséget szeretném előtérbe helyezni. Megpróbálom a tőlem telhető maximumot nyújtani. Pillanatnyilag nincs zongo- ' rás lakásom. Egy fiatal művésa számára a lakás kétszeresen nagy gond, hiszen sok helyen — főleg lakótelepi házakban — a szomszédok nehezen (vagy sehogyse) viselik el, ha egy zongorista napi négy-öt órát gyakorol a fülükbe. A tanítás is vonz — alkalmilag tanítottam is már —. de a jelenlegi szerződésem mellett erre nincs lehetőségem. Nagyon készülök arra, hogy valamelyik nagy nemzetközi versenyen részt vegyek, esetleg már az 1978. évi Cziffra-versenyen, Franciaországban. S a többit... majd meghozza az idő. KSrber Tivadar agagqgaggaaaaaEmaaHaagggqgqggnaggaa: RADNA1 ISTVÁN: Füzek nyárfák és gesztenyék A partról azt a kőpadot magaddal ha elvontatod jobb lesz ha viszed a bokrokat füzeket kövezetei a szobrokat jobb lesz a várost is elviszed neked már semmi számunkra sem lehet jobb lesz ha elviszed itt hagytál minket mint kabátot jegyeket futást s a parlagok sarát utat a kertet füveket kétszeresen hűtlen barát a gesztenyék sorát • Bozsó János grafikája. EEEHBEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEBEEEEEEEEEI Mindenki kinn volt, aki számított valamit az uszodában. Azok hatan már fenn álltak a rajtkőn. Integettek, vigyorogtak. Egy borsózöld úszósapkás férfira vártak: a tus vízsátrában álldogált. — Na mi lesz már, Bényikém? Mindjárt indítják a számot! Kilépett a vízsugárból, ráérősen elzárta a csapot. Néhány ma- lomkörzést csinált. Oldalazó járásával a hármas rajtkő felé indul. Szőrös karjai szinte a nyakából nőttek ki, komoly szertartásossággal haladt. Minden évben övé volt a hármas. — Bízunk magában, mester! Néhány térdropogtató guggolás után fellépett a rajtkőre. A tömeg felmorajlott. A hangszóró: Hagyományos évadzáró versenyünk utolsó száma következik, a 100 méteres férfi gyorsúszás. Indulnak: Egyes pályán Benkő, SZVSE, kettesen Kasza. Kinizsi, hármason Bényi, egyesületen kívüli, négyesen Büky SZ AK, ötösön .,. Úszósapkáját igazgatta, fakó fecskéjének a madzagjával babrált. Az indítót figyelte, járomcsontján megfeszült a bőr. .... A verseny indítása a legújabb olimpiai versenyszabályzat alapján történik! A versenyzők izmaikat lazították. ötven évének egész szánan- dóságában állt ott, a napbarnított, fiatal testek között. Az indító hangja harsant: — Felkészülni, vigyázz, egy, kettő, három, négy... most! A Kinizsis Kasza háromnál belevetette magát a vízbe. Fütty, taps, vihogás. Visszamászott a rajtkőre. Hiába, ez az új szabály! Kasza széttárta a karját. A második rajt már sikerült. Végre, igen. ö ismer engem, gondolta. Behunyt szemmel úszott. A többiek most ugrottak a vízbe. Valaki egy labdát dobott be nekik 'a tribünről. Passzolgat- va haladtak fölfelé, három-négy testhosszal mögötte, ö csak úszott. Kimérten, konokul. Mindent bele, mester! Bényikém, mutassa meg nekik! (Ott ül az asztalnál, és gépel. Fáradt, szürke arc. Most az órájára néz. Még tíz perc, iktatja magában a tényt. Tovább gépel. Kat-kat-kat-kat. Szavak, számok, rubrikák. Kat-kat-kat. Gyakorlott ujjak. Kat-kat-kat. Havi ezerkilenc a levonásokkal. Kat- kat-kat-kat ... Az ajtó résnyire nyílik. Kimért hang a folyosóról: — Bényi kartárs! Nem hallja, gépel tovább. A kinti hang ingerülten ismétli: — Bényi kartárs! Felkapja a fejét, riadtan tekint körül. Észreveszi a nyitott ajtót, félbetört mozdulat. Feláll. Az ajtó még jobban megnyílik. Egy szögletes fej jelenik meg a nyitásban : — Az osztályvezető kartárs hivatja. Zavartan gombolgatja a zakóját. — Igenis, azonnal. Valamelyikük visszadobta a labdát a tribünre. Taps, fütty. Fogózni kezdtek. A tribün elismerő röhögéssel nyugtázta az ötletet. Mindjárt itt a forduló. Az inas karok ólomlassún lapátolták a vizet. Meg kéne próbálnom a bukófordulót, gondolta. Izgalmában rosszkor vett levegőt, ivott. Nem, mégse próbálom meg a bukót. A többiek felhagytak a fogócskával, s a forduló után álmos csapásokkal követték. Lehet, hogy kifogytak az ötletekből, vagy csak unták már. A tribün: — Bé-nyi! Bé-nyi! (Fújtat, mire felér a negyedikre. Sajnálja a liftre a pénzt. „Egy sportembernek ez meg se koty- tyan, a rendszeres tréning teszi, tudja Baloghné, az a legfontosabb!” Az ajtó előtt áll, mélyeket lélegez. Bentről kaparászás, csaholás hallatszik. — Jó napot! Mi újság? — jön elébe a főbérlőnő. Mintha ő csaholt volna az imént. — Jó napot, Baloghné — indul a szobája felé. Azelőtt úgy éltek, mint a házasok. Mosott, főzött rá az özvegy, és illedelmesen fel-fel- nyikkant a savanyú, kutyaszagú ágyon. Most maga varrja meg az alsóit, stoppolja a zoknikat A vállalati koszt is tűrhető, csak ne lenne olyan nehéz beletalálnt abba a fnánya tűbe. — Bényi úr! — kocogtatja meg az özvegy az ajtót — Tessék! — Ne haragudjon, hogy szólok, de tegnap megint égve felejtette a villanyt a vécében. — Maga meg ma is beengedte a szobámba a kutyáit! — Mi baja velük? Ne olvasson a vécében, azt mondom! — Semmi köze hozzá! Én viszont megtiltom, hogy beengedje ide azokat a húgyos, bolhás dögöket, érti?! Bevágja az asszony előtt az ajtót. — Finis, Bényikém! Fini-i-i-s! — A lábtempó, erősítse a láb- témpót! Szinte fájt a víz. A gyomorszája összeszorult a megerőltetéstől. Istenem, segíts, hogy kibírjam! Karjai akaratától független, ma-, kacs evezőként működtek. — Ha most valaki rámúszik! Lehetetlen. hogy ne én ... Elsőnek fordultam, és az időmérő is... — Nem mert körülnézni, szemhéja görcsösen lehunyva. A célnál beleütötte a kezefejét a medence falábá. A többiek ekkor gyorsítottak. A hátára feküdt, krallozott egy kicsit. Szaggatott sóhajokban szakadt ki belőle a levegő. Krétafehér arccal, a nyálát köpködve, elindult kifelé. A versenyzők még a vízben gratuláltak, ahogy szokás. Jobban megszorítottál, mint tavaly, veregette meg az egyik a vállát. Csak tudod, ahogy a vízért nyúlsz, nem jó a szög... Majd megmutatom egyszer. — Köszönöm, mester — mondta Benkő az SZVSE-ből. A parton kezek, virágcsokrok, mosolyok. Valaki a vállára terítette a fürdőköpenyét. — Fantasztikus! — jött a versenybíróság elnöke. — Űj Eurá- zsia-csúcsot úszott a mester! Fantasztikus! Gratulálok. — Az idő? — kérdezte tétován. Arcok táncoltak feléje mindenhonnan. A kezét rángatták, mint egy fogantyút. — Köszönöm, igazán semmiség — rebegte sugárzó arccal. — Már benne volt — bólogatott a SZAK Béla bácsija. — Már a múltkor is benne volt ez a nagy idő. Én tudtam. És aztán a dobogó. Az érem az egyik kezében, sorra kezet rázott a vezetőkkel. A helyezetteknek gratulált. Vaku villant, feldübör- gött a taps. Vaku villant, feldübörgött a taps. Mindenki fölött állt. A vizet nézte. A tömeg nevetve körülfogta a dobogót, a vállukra vették. Ha ezt a Baloghné látná, gondolta.
