Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-28 / 228. szám
Mt «September SS. © PBTOFI NEPI • I TÖPRENGÉS A KÉPZŐMŰVÉSZETI NEVELÉSRŐL A Megyei Művelődési Központ kiállításai A Megyei Művelődési Központ olyan intézmény Kecskeméten, amely egyebek mellett megfelelő kiállítóhelyiségelíkel is rendelkezik. Ezért a város képzőművészetének gazdagításában, a vizuális kultúra fejlesztésében végzendő feladata és felelőssége is nagy. Az intézménynek egyrészt az a feladata, hogy fórumot adjon a művészeknek alkotásaik bemutatására. Ugyanakkor gondot keli fordítania arra is, hogy a kiállításokat minél többen megnézzék. Másrészt vállalnia kell és ki kell alakítania egy olyan folyamatos sorozatot, amely az alapok lerakását elvégzi; mivel a vizuális befogadás és gondolkodás a kiállításlátogató közönségnél meglehetősen hiányos. És feladata a művelődési központnak az is, hogy kiállításaira a társadalom minden rétegéből új közönséget neveljen. 1976 januárjától 1977 augusztusáig a művelődési központban csaknem harminc képzőművészeti kiállítást rendezték. Ebből tizenkettő festészeti, öt grafikai, hat iparművészéti, kettő módszertani, kettő szobrászati. A tárlatokat megtekintő látogató számára bizonyára az a legszembetűnőbb, hogy az alkotók munkássága, szemlélete és tehetsége sok vonásban eltért egymástól. (A festészeti anyagban például amatőrök és ismert, nagy tehetségű művészek kiállításait is láthattuk. A látogató másik következtetése az lehet, hogy a kiálli- tásokat inkább véletlenszerűen, nem pedig alaposan átgondolt koncepció szerint rendezték meg. Mi indokolja például a festészeti anyag ilyen arányú többségét? Hisz a mai magyar grafika minősége legalább annyi figyelmet érdemel. Ez persze nem azt jelenti, hogy a festészeti kiállítás volt sok, hanem inkább grafikai kevés. (Dicséretes viszont, hogy e kevés között egy Kondor-emlékkiállítás is szerepelt.) Az iparművészeti kiállítások sorában Németh János keramikus bemutatkozása jól reprezentálta a népi fazekasság hagyományainak továbbélését és megújhodását. Sajnos a folytatás elmaradt. Kár, hogy a két textilkiállítás közül egyik sem képviselte eléggé a modern, sokszínű, színvonalas mai magyar textilművészetet. A szoborkiállítások közül Szervá- tiusz Jenő és Melocco Miklós tárlata érdemelt nagyobb figyelmet. Módszertani kiállítása „Természet—Látás—Alkotás I.” címmel Lantos Ferencnek volt. A második rész tavasz óta a raktárban várakozik. És várnak rá azok a látogatók is, akiket a kiállítás első része „megérintett”, kiváncsivá, érdeklődővé tett. Az építészeti kiállítások teljesen hiányoztak, pedig a képzőművészet megértésére az építészet mellőzésével teljesen lehetetlen nevelni. Különösen aktuális lett volna ez Kecskeméten, ahol az új városiközpont átalakítása idején megnőtt az érdeklődés e művészeti ág iránt. E nem teljes felsorolás után feltehetjük a kérdéseket: milyen koncepció alapján állították ösz- sze ezt a kiállítássorozatot? Mi volt a célja és mit akaijt igazolni? Talán az alkotások minőségbeli és műfaji különbségeit? Vagy csak azt, hogy milyen sok helyről milyen sokféle kiállítást tudtak bemutatni? Az e kérdésekre adandó válaszok még váratnak magukra. Tudjuk, hogy a kiállításlátogató nézők felkészültsége igen különböző. Különfélék az érdeklődések és a szükségletek. De nemcsak a közönség összetétele érdekes, hanem a müvek bemutatásának módszere is. A bemu- tatásos, vizuális módszer a felnőtt emberek zömének és a fiataloknak kevesebb idő alatt több tényt mutat be, mint a szóbeli vagy írásos közlés, ám mégis szükség lesz jó ideig elemző értékelésekre, s pontos információkra a kiállított művekkel kapcsolatban. Ez sajnos nem mindig valósult meg az ismertetőkben, katalógusokban. Nem hiszem, hogy csák anyagi okai lennének ennek. Az intézmény a közművelődés más területein már bizonyította, hogy céljait, terveit megfelelő módszerekkel következetesen el tudja érni. Ám hangsúlyoznunk kell, hogy a műértésnek, a művészeti nevelésnek kérdését sem lehet ötletszerűen rendezett kiállítások egymásutánjával elintézni. Hozzáértő pedagógiai, sőt filozófiai tudással, megfelelő műértéssel bíró és azt továbbadni tudó emberekre van szükség e munka végzéséhez. A művelődési központnak az lenne a feladata egyebek között, hogy a városban élő művészeket és az igazi műértőket bevonja a munkájába: tanácsaikat kikérje, ötleteiket, tájékozottságukat, szaktudásukat megfogadja és felhasználja. Csak így tudná ellátni a ráháruló, s jelenleg talán erejét meghaladó feladatát. Kecskeméten több példa is bizonyítja, hogy az itt élő művészek igénylik a város közművelődésében, kulturális életében való aktív részvételt. Biztosak lehetünk abban, hogy a képzőművészek és a közművelődési szakemberek együtt gondolkodásából újáblb eredmények, sikerek születnének. Cél lehetne a többi között) ^ hogy -városunkban < i -kor- • társ művészetünk bemutatásának egyik új központja alakuljon ki. Kecskemét térbeli és természeti adottságai révén valóban jelentős kiállítóhellyé válhatna, különösen akkor, ha saját profilt, saját arculatot sikerülne kialakítani. Olyan korszerű műveknek kell fórumot adni, amelyek szocialista valóságunk kérdéseire keresnek választ, a művészet mai eredményeinek birtokában. Minderre a lehetőségek adottak, csak élni kellene velük, okosan, átgondoltan. Borbély Ferenc Soproni kapuk Sopron az idén ünnepli városi rangra emelésének 700. évfordulóját. Ebből az alkalomból közöljük ezt az összeállítást. Egy jó mozgalom paródiája Akasztott emberek és az osztályvezetők pénze Hiába töröm az agyam, meg nem mondom, hogy hány embert akasztatott föl Vili. Henrik. Ha agyonütnek sem tudom: mi volt az egykötetes Papp Márió eredeti foglalkozása. Bevallom, egy csöppet sem szégyenlem tájékozatlanságom. Felesleges adatokat, ismereteket minek tároljunk? Ilyenek kinyomozásával miért háborgatják a könyvtárosokat, miért lopják dolgozók idejét, miért keltik azt a hitet, hogy efféle „tudományok” birtokában művelt valaki. A Közúti Építő Vállalat szellemi totóin ennél cifrább csudabogarak is találhatók, összeállítói szerint ország—világra tartozik. hogy mennyi volt az osztályvezetőik átlagos jövedelme 1976- ban. (Talán egy feleség szeretné kinyomoztatni férje ura keresetét?) Attól még nagyon okos, tájékozott ember leket valaki, ha nem tudja a puskagolyó kezdősebességét és az sem érdekli, hogy melyik csapat nyerte a csekély sportértékű Bajnokok Tornáját. Félve ironizálok e vetélkedőn, mert összeállítói alighanem No- bel-dijat kapnak rövidesen. Pontosan tudják, hogy hányán éltek Földünkön az időszámítás kezdetén. (Vajon milyen módszerrel számolták össze az akkoriban a „művelt világ" számára ismeretlen földrészeken a népességet. (Még abban sem tudnak megegyezni a magyar statisztikusok, történészek, hogy Mátyás korában mekkora volt hazánk lakossága. Más vetélkedőkön is lenne mit csipkedni, de ennél telt meg az a bizonyos pohár. A kérdések összeállítói általában elfeledkeznek arról, hogy a versengés nem cél, hanem eszköz. Az időben megadott és könnyen hozzáférhető könyvekből, újságokból megtanulható, kiegészíthető, pontosítható témakörök önművelésre ösztönzik a résztvevőket; akkor, ha a megszerzett tudás értéke arányos a ráfordított idővel, energiával. Az üzemi, hivatali, házi vetélkedők többsége ide-oda kapkod, valamiféle elgondolás még nagyítóval sem fedezhető fel. Jó kivételként a KPVDSZ rendezvényeire hivatkozom. A ZIM vetélkedőin is érzékelhető a tudatosság. Sorolhatnék több példát is, de ennyiből is nyilvánvaló, hogy a szellemi totók összeállítása nem ördöngösség. A Megyei Művelődési Központ, az SZMT Művelődési Központja, a járási-városi művelődési intézmények (könyvtárak, művelődési házak stb.) szívesen segítenek az előkészítésben, a megrendezésben. Keressék fel őket a kezdeményezők, a szervezők, mert így — remélhetően — téves hiedelmek terjedését is megelőzhetik. Előfordult ugyanis, hogy az összeállító rosszul tudta a „helyes” választ és a pontos feleleteket minősítette hibásnak. Jelentéktelen, haszontalan ügy feleannyi szót sem érdemelne. A vetélkedők azonban a közművelődés korszerű, hatékony formái, ha hozzáértők szervezik. Ezzel a javaslattal be is fejezhetném írásomat, ha időközben nem fészkelt volna agyamba a sanda gyanú. A cikk elején említett vállalati vetélkedőt talán paródiának szánták; azt akarták megmutatni, hogy miként nem szabad, nem lehet... Az ilyen vetélkedők nem gondolkodásra tanítanak, hanem elgondolkodtatják az embert az időpocsékolásról...-I -r Sopron gyakran szerepel az országos lapokban, a rádióban, a televízióban. A soproni híreket, eseményeket minden szerkesztő „veszi”, mert veszik az olvasók, nézők, hallgatók is. Sopron évente egymillió hazai és külföldi turistának jelent egy vagy több napra való élményt: műemlékek, erdők, ligetek, múzeumok, borospincék látogatását. A város elsősorban műemlékeivel hódít. A középkor és a barokk építészet ritka szép együttese maradt meg a belvárosban, s ehhez az Országos Műemléki Felügyelőség tervezőinek és építészeinek olyan szakértelme, jó ízlése társult a feltárásban és megőrzésben, hogy Európai Műemlékéremmel tüntették ki Sopront. Ahova egyébként nemcsak turisták járnak nézelődni, hanem építészeti szakemberek is — tanulni. Nagy szellemi értékek halmozódtak föl Sopron falai között az elmúlt évszázadokban. A történelem és művészet számos kiemelkedő alakja fordult meg a városban,: Mátyás király, Bethlen Gábor és Széchenyi István, Révai Miklós, Batsányi János, Berzsenyi Dániel és Petőfi Sándor, Coldmark Károly, Liszt Ferenc, Franz Suppé ... Sopron évszázadokig élt szinte két világ határán: magyar, német és horvát nyelvű lakossága okos diplomáciával biztosította magának a kereskedelemhez, iparhoz, művészetpártoláshoz szükséges békét az egymással csatázó magyar, osztrák, török hadseregek között. A német kultúra hagyományai ma is elevenen élnek Sopronban. De a város mindig szorosabban kötődött Magyarországhoz, s erre történelmünknek egy nehéz időszakában mutatott bizonyítékot: 1921- , ben népszavazás döntött arról, hogy Magyarországhoz, s nem Ausztriához akarnak tartozni a soproniak. Erre utal címerében a „Civitas fidelissima”, a „leghűségesebb város” felirat. Az idén a szokottnál is többet hallunk Sopronról: jubileumot ünnepel. 1277-ben IV. László szabad királyi városi rangra emelte, mert polgárai túszként fogva tartott gyermekeik élete árán is kaput nyitottak a magyar királynak. A város szolid eseménysorozattal emlékezik meg a nevezetes évfordulóról. Nem voltak, nem lesznek látványos létesítményavatások: hacsak az új GySEV-pályaudvar átadását nem számítjuk annak. De mint a művészeti, politikai, tudományos események alkalmasak arra, hogy az ország közvéleménye a szokásosnál is jobban odafigyeljen Sopronra, a nagy vendégjárás arra készteti az itt lakókat, hogy a tükörbe nézzenek, s még a szokásosnál is többet tegyenek városukért. A soproni polgárok — iparosok, szőlőtermelők, kereskedők — mindig is sokat áldoztak a város szépségéért: legendás lokálpatriotizmusuk évszázadokon át növelte a város gazdagságát, tekintélyét. Az idén minden soproni lakos egynapi fizetését adja a városszépítő tevékenységre. A gyárakból, üzemekből „700 perc a 700 éves Sopronért” elnevezéssel társadalmi munkaakció indult útjára, s ez azt is jelzi, hogy a textiliparban, vasiparban, élelmiszer-gazdaságban dolgozók magukénak érzik a történelmi hagyományokat és készséggel munkálkodnak továbbfejlesztésén. Hiszen a híres műemlékek mellett új városrész nő ki a földből itt is, új kultúra és művészet, szocialista életmód van kialakulóban a régi és új falak között. A gyors fejlődés magával hozza a gondokat is: kevés a szállodai hely, kevés az autószerviz, a benzinkút, nyaranta néha nem folyik a víz a csapból. Mindez sok türelmet és megértést kíván helybelitől és idegentől egyaránt. Ügy tetszik, ez meg is van, hiszen a soproniak szinte túláradó vendég- szeretettel fogadják az idegent. A város címerében ősi jelkép a nyitott kapu: a vendéglátásnak évszázados hagyományai vannak. Az ünneplő város a jubileum évében még sok érdekes eseménynyel várja a hazai és külföldi turistákat. Hagyományőrző rendezvényekkel és hagyományteremtőkkel egyaránt: nemcsak nemzetközi vörösbor- és vöröspezsgő-fesztivál- lal, hanem az első országos érem- biennálé házigazdája is Sopron lesz. G. B. Kilátás a Tűztoronyból. SARKADY SÁNDOR: Egy régi téren A régi téren új a tábla. Márvány az ünnep ürügyén. A másikat jobban szerettem: Az vas volt; egyszerű, kemény. Az aranyport a szél lefújja; A betűk holnap feketék — Kapkodj kalaphoz vagy szavakhoz, Itt emlékezni nem elég. Egy betemetett patak zúg itt, Ropog egy elporladt fahíd; Cingár őrszem dobbantja rajta Ormótlan nagy bakancsait. A szemek szuronyéle villan, Es; „Hátra arc!” — ha áltatod. Ide a jelszó nem belépő. Jöhetsz, ha — mint ő — vállalod. t Jtt állni kell a sarat sírig. S győzni, hetente hat napig, A világteremtés — a munka — Szikrázó hétköznapjait! I A régi szél süvít a téren S harsog — kelettől nyugatig. Megállsz-e minden förgetegben, Ahogy ő állott ugyanitt? f Itt silbakolt a tél havában (Sopron egyik kis közterén) Az emberiség szolgálatára Petőfi Sándor közlegény! • Az úgynevezett Keipál-ház: Storno-syűjteaoény. «Mt itt található « • Konyharészlet a Fabricius-ház kiállításáról. Érdekességek Sopron múltjából Sopron városi rangra emelésének 700. évfordulójával kapcsolatban legtöbbször IV. László király kiváltságlevelét idézik, mint a város történelmének egyik nevezetes dokumentumát. Az elmúlt hét évszázadból azonban sok más érdekes oklevél, feljegyzés, történelmi, irodalmi emlék is fennmaradt: szomorúak és vidámak, ünnepélyesek és tragikus eseményről szólók. Hiszen égettek boszorkányokat, de alapítottak tudós társaságot a művészetek és tudományok művelésé-, re is — díszpolgárrá választották Széchenyi Istvánt, de a Sopronkőhidán kivégzett Bajcsy Zsilinszky Endrére is itt emlékeznek. Lapozzunk bele a régi írásokba: keressünk néhány érdekességet a város történelmében. Sopronban jegyezték fel azt a verset, amely ma „Soproni virágének” címen ismeretes, és amely a magyar nyelvű szerelmi költészet egyik legkorábbi emléke. A városi jegyző, Gugelweit Jakab írta fel egy pergamenre 1490 táján. Ezt azonban később könyvkötésre használták fel, s ezért ma már csak ez az egyszerűségében is megindító két sor olvasható az eredetiből: „Virág tudjad, tőled el kell mennem, / És te éretted kell gyászba öltöznöm.” Egy 1529. július 19-én kelt feljegyzés: Bernát soproni tehénpásztor kihallgatásának és vallomásának részleteit foglalja magában. Bernátot a soproni polgár- mester megverte, ezért ő bosszút esküdött, megfogadta, hogy varázsszereket ás el a polgármester ajtaja elé. A jegyzőkönyv szerint Bernát elismerte, hogy kilenc évvel azelőtt a cinfalvi pásztor ajtaja elé békát és varázsszereket ásott el, amitől ez „elszáradt”. Egy másik pásztorra „farkasokat küldött”, és „szert” adott asszonyoknak, hogy több tejet adjon a tehén. Sopron városának ebben az időben pallos joga volt: halálos ítéleteket is hozhatott. Bernát pásztort „megégetésre ítélte” a tanács. • Lackner Kristóf, Sopron humanista polgármestere, aki jónevű ötvösmester, képzett jogtudós és művelt költő volt, 1631. novembet 19-én kelt végrendeletében is a városra gondolt. Ingó és ingatlan vagyonának kamatait három fő célra szánta. „Polgári ápolda” építésére és az ott lakó szegények eltartására: a még török fogságban élő soproniak kiváltására vagy „szegény polgárok becsületes, elárult leányainak kiházasí- tására”; és végül szegény polgárok gyermekeinek segítésére, akik egyetemeken „hasznosan és szorgalmasan” tanulnak. A végrendeletet követő időben két-három soproni diák tanulhatott ebből • pénzből hazai és külföldi egyetemeken. * A soproni ünnepi hetek hangulatos, népszerű eseménye a toronyzene. A hangverseny előzménye arra az időre nyúlik vissza, amikor a tűztoronyban vigyázó őrtől nemcsak az időt jelző trombitaszót, hanem a szórakoztatást, zenét is elvárták. Egy 1546-ban kelt, toronyőrnek szóló utasítás szerint az őrnek éjjel-nappal a toronyban kellett laknia, nappal egyedül őrködött, éjjel segítő társsal. Reggel és este trombitálással jelezte az időt, és külön is jelzett, ha csoportosan idegenek vagy soproniad érkeztek vagy távoztak. A muzsika iránt érdeklődő toronyőrök egyre többen művelték a világi zenét, és 1601-től kezdve a tanács külön megkövetelte, hogy ünnepeken, vasárnap, sőt hétköznap is „szép motettákat, madrigálokat, virágénekeket'’ játssza^ nak. A toronyőrök segítettek a templomi orgona mellett, és közreműködtek lakodalomban, főúri összejöveteleken is. Ma a Sopron városi tanács fúvószenekara szólaltatja meg a régi dalokat, táncokat a turisták nagy érdeklődés# közepette. 9 A Festő köz. • Niké-szobor a Május 1. téren. (Lobenwein Tamás felvételei — KS.) • Ikva-parti részlet.
