Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
1977. augusztus 20. • PETŐFI NÉPE • 9 Megbirkóztak a természettel semmi sem termett. Az idén először vetettük ezt a fontos fűszer- növényt a volt belvizes területen, kísérletképpen. Mintegy 12 mázsa magra számítunk hektáronként. Egy mázsa magért 1300 forintot kapunk. Ahol eddig veszteséges volt a termelés, most jövedelmezővé vált. Györki István hangsúlyozza, hogy mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a megyei párt- és tanácsvezetés annak idején meghallgatta a község vezetőinek javaslatait és támogatta a meliorációs elgondolásokat. Valóságos természetátalakító munka folyik itt, amelynek az eredménye már az idén sok millió forintos termelési érték. — Ilyen csodálatos változásokra én sem számítottam — állítja beszélgető partnerem —. Itt születtem, ebben a községben, szegényparaszt családból, magam is béres, cselédember voltam. A fel- szabadulás után részt vettem a történelmet formáló eseményekben. Hosszabb ideig voltam tanácselnök, illetve -helyettes. Csaknem tíz esztendeje vagyok párttitkár. A gazdasági élet változásai a szemem előtt zajlottak. Bátran mondhatom, hogy ilyen búzatermés, mint az idén, nem volt még mióta a község fennáll. Csaknem negyven mázsát takarítottunk be hektáronként. Homokmégyen évről évre megemlékeznek augusztus 20-án a fejlődésről, az alkotmányunk, a kenyér ünnepéről. — Az idén — mondja nem kis büszkeséggel Györki István — arról is szólhatunk, hogy községünk élete fordulóponthoz érkezett. A munka ugyan még nem fejeződött be, mert készül a terv újabb legelőterületek alagcsöve- zésére. Száz hektáron jövőre megkezdődik az új feladat végrehajtása. Ügy látszik sosincs megállás, mindig lesz itt tennivaló ... A szanálás után, a pártvezetőség javaslatára, szakosították a termelési szerkezetet. Búzát, kukoricát és olajos növényeket termesztenek, az állattenyésztés periig a szarvasmarha- és juhtartás- ból áll. Beléptek a Bajai Kukoricatermesztési Rendszerbe. Részt vesznek a húshasznú szarvasmarha-tenyésztési programban, ennek keretében 300 férőhelyes telepet építettek. — Ez csak a kezdeti lépés volt — hangoztatja a párttitkár —. Lényeges feladatnak tartottuk, hogy a belvizes területet termővé tegyük. Elkészítettük a meliorációs tervet. Már 1972-től altalajlazítást végeztünk évente 600— • A volt belvizes területen jó termést hozott az idén a mustár. Györki István Horváth László traktorossal beszélget. (Méhes! Éva felvételei) Homokmégy 2500 lakosú község. Szétszórt, szállásrendszerű település. A szállások lényegében tanyacsoportok. A lakosságnak jelenleg is több mint 50 százaléka ott lakik. A község egyetlen termelőszövetkezetében hatszázötven tagot tartanak nyilván, ennek mintegy fele nyugdíjas, járadékos. A szabad munkaerő többsége Kalocsára jár dolgozni, kisebb része budapesti, dunaújvárosi üzemekben talált munkát. Az eljáró dolgozók közül több mint hatvan személy 30 éven aluli. A Kalocsai Háziipari Szövetkezetnek kétszáznegyven bedolgozója van a községből. így jellemzi Homokmégyet Györki István, a községi pártvezetőség titkára, aki egyúttal az Aranykalász Termelőszövetkezet alapszervezeti titkára is. A számokból az is kitűnik, hogy a mezőgazdasági termelés színvonala meghatározó jellegű a községben, hiszen ez szabja meg a lakosság jelentős részének élet- körülményeit. Ezért az a fordulat, ami az idén bekövetkezett Homokmégy életében. Nézzük csak sorjában, tekintsünk egy kicsit vissza néhány évre. Ebben segítségünkre van Györki István. — Homokmégyen az elmúlt esztendőkben évente több mint ezer hektáron pusztított a belvíz. Községünk az úgynevezett sárközi öblözetben fekszik és a magas talajvíz miatt jelentkeztek állandóan gondok. Bizonytalan volt a gazdálkodás, hiszen a már említett területen alig termett valami, vagy egyáltalán semmi. 1970-ben szanálni kellett a termelőszövetkezetet a gazdálkodás veszteségei miatt. Ekkor határoztuk el, hogy hosszabb távra kidolgozunk egy olyan tervet, amely megszünteti ezt az áldatlan helyzetet. 700 hektáron, amelyhez jelentős állami támogatást kaptunk. Ezenkívül 1975-től folyamatosan a Duna menti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat közreműködésével csatornák épültek, levezetődött a belvíz, megszűnt a bizonytalanság. Az utóbbi két évben 4 millió forintot ruháztunk be erre a célra közös erővel. Az idén tovább folytatódik a munka. Üzemi utak épülnek, bővül még a csatornahálózat. A leglényegesebb az, hogy idén már nincs belvízveszély. A párttitkárral a mustártábla szélén állunk. — Látja, itt azelőtt jóformán • A növekvő mennyiségű termés elhelyezésére szükség van a tárolótér bővítésére. Épül az új 200 vagonos raktár. Augusztus 20. Azok az üzemek és munkacsapatok, amelyek e napot nevüknek is választották, kétszeresen ünnepelnek. Számadást készítenek, vajon e jelentős nemzeti naphoz méltón élnek, dolgoznak-e. A bajai Augusztus 20. Termelőszövetkezet ugyanilyen nevű szocialista brigádjának tagjai érzik felelősségüket, mint ahogyan a tsz is, amely a magyar mezőgazdaság élen járó, kiváló szövetkezeti közössége. □ □ □ Rekkenő a hőség, dél van, ebédidő. A Duna felett is, a véd- gát menti hagymaföldön is áll a levegő. — Ott lesznek az asszonyok, a lakókocsi mellett — mutat a hagymaföld közepére kísérőm, Majzlinger Józsefné. ö is brigádtag, de az irodában dolgozik. Elindulunk. Ilyen időt! Egy vers sorai jutnak eszembe: „Lángol a nyár, mint a pulyka taréj / a porcfű csupa rozsda / a kánikulába vatta-fehéren / habot izzad a bodza”. És az asszonyok? A nap tüze alatt a hagymaszedés közben? Nem irigylésre méltó munka, bármennyi pénzt is kapnak érte — megérdemlik. A kőkemény, agyagos földből kapával szedik ki a hagymát. Az egyik el is tört. Talán gépekkel kellene. — Dughagyma ez, nem lehet géppel szedni — magyarázzák. — Próbálkoztak már, tárcsával lazították a földet, de akkor a hagyma minősége rossz lett. fgy aztán maradt a kapa, meg a kezünk, ehhez a munkához. Ezt is meg kell csinálni valakinek ... Szőlőben dolgoznak legtöbbször az Augusztus 20. szocialista brigád tagjai. A kisujjukban van a szakma. — Tavasszal vagy hetven napig metszettünk — mondja Horváth Andrásné. — Szakmunkások vagyunk, kijártuk az iskolát. Gyerekkorunk óta tudjuk, hogyan kell a szőlőt metszeni, kötözni, bújtatni, szaporításhoz vesszőt vágni. A szakmunkás- képzőben viszont szakszerűen megtanították. Ügy, ahogyan a nagyüzemi ültetvényeken kell csinálni. Az iskolába járás, a könyvvásárlás és olvasás, a mozi- és színházlátogatás a brigádvállalások közé tartozik. Most már csak egy társuknak szorítanak, hogy sikerüljön a következő tanévben kijárni a nyolcadikat. □ □ □ A szocialista közösség vezetője, Gyurákovics Miklósáé. Tudván, hogy újságíró érkezik, elhozta magával a hagymaföldre (gondosan becsomagolva) a brigád összes kitüntetését. Közöttük látom a sajátját is, amit az idén a felszabadulás évfordulóján kapott: a Mezőgazdasági Kiváló Dolgozója. — Ügy van, hogy én kaptam, de valójában az egész csapaté is ez. Egyszál magamban nem sokra vittem volna. A brigáddal együtt más. Tudunk úgy dolgozni, olyanokat csinálni, amit elismernek jutalmaznak vezetőink, s úgy látom időseknek, gyerekeknek, meg az egész tsz-nek hasznos. A gyerekek is? Ezt, első szóra nem értettem. Miután a brigádvezető sorolni kezdte a felajánlásokat, vállalásokat, no meg a teljesítéseket is, megvilágosodott minden, az is kirajzolódott, milyen lelkes, összetartó munkásközösség. Mindehhez bizonyíték is a brigádnapló. Minőségi, mennyiségi többletvállalás, társadalmi munkák, nyugdíjasok és óvodások segítése — idei prog• Gyurákovics Miklósné: „Egyszál magamban nem sokra vittem volna.” ramjuk gerince. Amikor híre érkezett a hartai felhívásnak, ahhoz is nyomban csatlakoztak újabb vállalásokkal. Kiemelkedik a százórás társadalmi munka a zöldségtermesztésben. Egy hektár parlagon az idén konyhakerti növényeket termesztenek a szövetkezetben, amelynek műveléséből valamennyi szocialista brigád kiveszi a részét. Baja ellátását segítik ezzel. Az áruért járó pénzt a tegnap avatott szövetkezeti klub felszereléséhez adják. S hogy miként részelnek munkaidőn túli tevékenységükből a gyerekek, erről Szabó Lász- lóné szólt: — Szerződést kötöttünk a ba- ja-szentistváni napközis óvodával. Vagyis, hogy segítjük őket, rendben tartjuk az udvart, a kertet, kirándulni visszük a kicsiket, megvendégeljük a brigád pénzéből és készítünk nekik játékokat is. □ □ □ Az Augusztus 20. szocialista brigád a nyugdíjasokról sem feledkezik meg. Vidákovics Istvánná egy április végi napra emlékezik. — Amikor megkapta a téesz, meg Maris néni is a kitüntetést a Nótás-erdőben összejöttünk, s meghívtuk a csapat tíz; ma már nyugdíjas tagját. Kilenc kakas főtt a fazékban, meleg rétes pihegett a tányéron... a nyugdíjas asszonyok örültek, hogy együtt ünnepelhetnek velünk. Büszkék vagyunk rájuk, elődeinkre! Havonta, de ha kell, hetente meglátogatjuk őket, segítünk, amiben tudunk munkával, s olykor kis ajándékot is viszünk. Elbeszélgetünk velük a múltról, a máról... „Emlékezzünk a fényes kaszákra / a hajolásra, takarodás- ra /, gyűrűs kalácsra, gőzös ebédre / nagy munka múltán fehér kenyérre!" Ilyen hangulatúnak éreztem, ahogyan a vers sorai zenélik, e találkozókat. Hajlongásból most is kijut, legalábbis ezeknek az asszonyoknak, de az asztalaik gazdagon terítettek. Az ünnepeken, mint most is, sok helyen nem marad el az otthoni kemencében sütött kenyér sem. A kenyér, az alkotmány, augusztus 20. — egy csokor virágai. — Nyugdíjasaink el-elmond- ják: bár csak most lennének fiatalok — folytatja Huber Gyulá- né. — Mennyivel más, könnyebb most. Tudja, a téesz-klubban még a kézimunka-szakkörünknek is lesz állandó terme! — Meglepett a gyors gondolatváltás, a jelenbe pottyanás, a felcsillanó szeme. — Régóta hímezünk térítőkét, kiállításon is bemutattuk, most meg állandó helyük is lesz. A brigádunk összegyülekezik majd ott többször is. Egybetartozunk, összeforrtunk örömben, bánatban. Olyan kis csapat a miénk, hogy itt több a mosoly, az akarat, a segítés, mint hogy el tudná képzelni... Csabai István • Vidákovics Istvánná: „Elbeszélgetünk a múltról, a máról.’* \ Szüleivel élt Kiskunfélegyházán. Édesanyja két évvel ezelőtt meghalt, s azóta 67 esztendős édesapja látja el gondozását. Nem könnyű feladat a szoba- konyhás, minden komfortot" nélkülöző lakásban. — Jó lett volna néha levenni a terhet édesapámról, s nem utolsósorban a bátyámnak is kis kikapcsolódást szerezni azzal, hogy őt elhozom magamhoz. Én már Kiskunmajsán élek, itt van lakásom, de sajnos emeleten. Komoly akadály ez, mert béna testvéremet s tolókocsiját egyedül nem tudom felvinni az emeletre. Majoros Máriával munkahelyén, a majsai OTP-fiókban beszélgetünk. Kiderül, hogy bátyja már nála nyaral. — Az idő is sürgetett — meséli. — Félegyházi lakásunk aláfalazásra szorult, a bátyámat mindenképpen el kellett hozni. Természetesen — szomszédaim minden esetben segítségemre voltak, de Józsi nagyon nehezen tudta ezt elviselni. Igen érzékeny, nem akar terhére lenni senkinek. Inkább vállalta a szobába zártságot. Mit lehetne tenni? — töprengett Majoros Mária. Tudta, hogy bátyjánál van egy rajz, amit egy derék embertől kapott Budapesten. Különösebb műszaki ismeretek nélkül tervezett az illető felvonót emeleten lakó mozgássérült részére. Hogy lehetne ezt a majsai Móra Ferenc utcában kivitelezni, — el sem tudta képzelni a lánytestvér. Mígnem támadt egy ötlete. Felkereste Matos Andrást, a MEZŐGÉP 6. sz. gyáregységének igazgatóját, előadta problémáját, s kérte segítségüket. Bekapcsolódott a párttitkár, Szigetvári Miklós, aki termelési osztályvezető a gyárban. Aztán már szinte „forgató- könyv” szerint alakultak az események. Munkahelyén egy kék szemű, szívélyes arcú fiatal férfi keresi fel Majoros Máriát. Mondja a nevét — Horváth János, és mosolyogva közli. — Mi vállaljuk a felvonó elkészítését — társadalmi munkában. — Nagyon örülök, előre is köszönöm ... Foglaljon helyet, s beszéljen: kik azok ami? így történt az Április 4 — ötszörös szocialista brigád bemutatkozása, június 21-én. Ezután mozgalmas napok következtek. Irány Budapest, megtalálni a tervezőt, s megtekinteni az egyszerű rajz alapján készült felvonót. — Körülnéztük alaposan Szigetvári elvtárssal, mert ilyen „ferde” felvonót még nem láttunk — emlékezik Horváth János brigádvezető. Már ott kitűnt, hogy egy az egyben nem lehet lemásolni a szerkezetet. Az a pesti csak egy 5 lépcsős földszintre szól, a Móra^ Ferenc 4-ben viszont 17 lépcsős emeletmagasságra kell szolgálnia a felvonónak. Helyszíni szemle az anyagszükséglet, a méretek, s az alapötlet módosításának műszaki tisztázására. Felvonul az Április 4. brigád négy tagja, Ország János, Bende Antal, Szívós István, s magától értetődően a brigádvezető. — Mindenki jönni akart, de a végén így döntött a brigád. Többen tudniillik nem fértünk volna egymástól az egy méter tíz széles lépcsőházban. Közénk állt a művezetőnk, Gál Károly is. öt ki ne hagyjuk — kötötte ki. Két héten át minden délután 3 órától este 8-ig, fél tízig dolgozott a brigád. Leszabva, esztergálva, milliméterre kidolgozva hozták már ide a legkényesebb alkatrészeket, de végső formát itt kaptak, a lépcsőház falához itt szerkesztették a felvonó mechanikát. Satuasztaltól hegesztő- apparátig sok szerszám kiköltözött ide, a ház előtti szabadtéri műhelybe. Naponta hol Matos András, hol Szigetvári Miklós • Üt a napfényre. — Majoros József mögött Horváth János. vagy Nagy Béla főmérnök látogatott ki, s a gyakorlati kivitelezőkkel együtt keresték menetközben is a legötletesebb, legbiztonságosabb műszaki megoldásokat. Pedig a brigádtagok közül nem egynek a háztájiján is bőven volt dolog ezekben a napokban. De ez eszükbe se jutott. Késő este volt, mire hazaértek. A gyerekek lefeküdtek már, s csak az asszonynak mondták el, milyen érzés fogta el őket, amikor a bénult Majoros József kigurult tolókocsijával az ajtó elé, és figyelte őket. Szemében az izgatottan nyugodt öröm, hogy szobafogságából eljön a kiszabadulás. — Siessünk, fiúk, hadd lásson napfényt minél előbb ez a fiatalember! — biztatták egymást a brigádtagok. * 4 „Elmés szerkezet” — ezt a nevet adta az Április 4. annak a csörlőszerkezetnek, amely mozgatója a görgőkkel, sodronykötélvontatással, teljesen biztonságos fékmegoldásokkal a fal menti sínen közlekedő felvonólapnak. Hogy iparkodott mindenki, hogy örömet szerezzen! A teher- próbákba — három-négyszeres túlterheléssel is — a kivitelezőkön kívül a szomszédok is beszálltak. Elejtett szavakból tudta meg Majoros Mária, hogy az Április 4. brigád ezenközben a vasas centenárium alkalmából rendezett szellemi vetélkedőre is készül. Szoros volt már az idő a versenyig, ezért úgy könnyített a brigádon, hogy munkájuk közben felolvasgatott nekik a vetélkedőhöz szükséges irodalomból. — Egyetlen pont különbséggel szorultunk második helyre — mutatta a brigád a híradójukra kitűzött oklevelet. A villámkérdéseken dőlt el..» — Pedig még a verseny előtti éjszaka is készültünk. Milyen jól illene hasonló helyzetekben ilyen versengéseken is fair play gesztus a partner részéről. — Az egy pontnál sokkal többet ér, hogy láthattuk a boldog meghatottságot, amikor Majoros Józseffel először siklott le szép menetelesen a felvonó. — Idézi fel az avatás torokszorító perceit Horváth János. A szó szoros értelmében az emlékezetes percet. — Tizennyolc óra 43 perckor üzemelt először, július 27-én. Majoros József a kedvünkért — s a brigád iránti szeretetből — tett egy utat lefelé és fölfelé. Elhaladt a kék szalagdarab mellett, amely még az átadó kis házi ünnepségen a szalagátvágás után ott maradt a vason. A leollózott darabka a brigádnaplóba került. S mikor úgy gondoltuk, hogy a kis felvonó „tulajdonosa” túl elérzékenyült állapotban lehet most is, nagyon nyugodtan csak ennyit mondott. — Ez nekem az életet jelenti. Ha hátralevő éveimben csak tízszer jutnék le rajta, akkor is. Tudják, mit jelent kiszabadulni a napsütésbe... friss levegőre?! Tóth István A dolgos, szorgos Augusztus 20. brigád
