Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
/ 1977. augusztus 14. • PETŐFI NÉPE • t Bács-Kiskun gazdaságának 1977. első félévi fejlődése (Folytatás az 1. oldalról.) százalékban teljesítette, tehát a múlt évinél nagyobb arányban. A megyei kivitelező építőipar fejlődése ugyan mintegy 8 százalékkal meghaladta az országosét, mégis fokozódott a beruházási igények és az építőipari kapacitás közötti feszültség. Ezt jelzi, hogy az elutasított építési igények együttes összege növekedett. Az építőipari ágazatban foglalkoztatottak száma június végén csaknem 12 ezer fő volt, 4 százalékkal több mint egy évvel korábban. Mezőgazdaság A szántóföldi növénytermesztésben emelkedett a búza és az árpa, kissé csökkent a burgonya és a kukorica, nagyobb mértékben visszaesett a silókukorica és a csalamádé vetésterülete. Az országos célkitűzéseknek megfelelően az üzemek a múlt évinél nagyobb területen termelnek ipari növényeket és zöldségféléket. A szántóföldi zöldségfélék közül a vöröshagyma vetésterülete 18, a paradicsomé 13 százalékkal nőtt. A nagyüzemek használatában levő növényházak alapterülete 900, a fóliasátraké 5 ezer négyzetméterrel volt nagyobb az előző évinél. Az idei gabonatermés mennyisége elmarad az előző évitől, minősége viszont eléri a múlt éviét. A megye állatállománya a június 30-i összeírás alapján jelentősen növekedett. A szarvasmarha-állomány 4700, a sertésállomány 119 ezer darabbal emelkedett egy év alatt. A kisüzemi gazdaságokban fokozódott az állattartási kedv. Ez a felvásárlásban is érezteti hatáfát. Az év első felében'-« megyei tenyésztők összesen 40 ezer tonna vágósertést adtak át a felvásárló szerveknek, az előző évinél 25 százalékkal többet. A tejfelvásárlás 14 százalékai emelkedett, a vágómarha-értékesítés viszont 3 százalékkal csökkent a múlt évi első félévi mennyiségéhez képest. Foglalkoztatás, lakossági jövedelmek A lakossági készpénzforgalom 1977. első hat hónapjában 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ez 3 százalékkal volt több az országosan tapasztalhatónak A munkabér-kifizetések ugyancsak az országosat meghaladó ütemben, 10 százalékkal növekedtek, legnagyobb mértékben — csaknem 13 százalékkal — az építőiparban. Jelentősen, több mint 8 százalékkal nőttek az átlagbérek a közlekedésben és az iparban. Ezt a növekedést az iparban és az építőiparban a termelékenység emelkedése meghaladta. Az előző évi csökkenéssel szemben idén számottevően — 18 százalékkal — nőtt a lakosság mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos pénzbevétele. A pénzbeni társadalmi juttatások az egy évvel korábbi 3 százalékos növekedési ütem után 1977. első felében 16 százalékkal emelkedtek. A félév folyamán 377 millió forinttal nőtt a lakossági betét- állomány, és június végére meg• A fóliasátrak alapterülete ötezer négyzetméterrel nőtt egy év alatt. 9 Lendületesen fejlődött a kecskeméti MEZŐGÉP Vállalat termelése. Képünkön: készül az ubor- ka-osztályozó gép első példánya. közelítette az 5,4 milliárdot. A vizsgált időszak alatt 227 millió forinttal bővült a lakossági hitel- állomány, ezen belül jelentősen növekedett a lakásépítési célra kölcsönzött összeg. A megye kiskereskedelme az év első felében több mint 6 milliárd forintos forgalmat ért el, folyó árakon számítva 12,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az árszínvonal növekedése miatt azonban a forgalom ténylegesen csak 7,3 százalékkal haladta meg az előző évit. Kedvezően hatott az árszínvonalra, hogy növekedett a vizsgált időszakban a zöldségfélék felhozatala. Ennek tulajdonítható, hogy a zöldségfélék átlagos árszintje ez évben jelentősen csökkent. Életkörülmények A megye egészségügyi alapellátását az első félévben 234 körzeti orvos végezte, az orvosi körzetek száma 246, az állásoknak azonban 5 százaléka betöltetlen. A kórházi ágyak száma megközelíti a 3600-at, a vizsgált időszakban összesen 44-gyel növekedett. Az év első hat hónapjában valamelyest csökkent a három napon túl gyógyuló üzemi balesetek száma az állami vállalatoknál. Az év első felében a megyében 1303 új lakás épült fel, 257-tel több, mint a múlt év első hat hónapjában. Az új otthonok kétharmadát állami és szövetkezeti építőipari szervezetek készítették. A kivitelező vállalatok erősödő lakásépítő tevékenységére utal, hogy a vizsgált időszakban 35 százalékkal több lakás építését kezdték el és 40, százalékkal töb- < bét fejezték be, mint a múlt év azonos időszakában. Június vé- ■ gén az épülő lakások száma több mint 340-nel haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül azonban változatlanul alacsony — mintegy 8 százalékos — volt az állami lakások aránya. A személy- és áruszállítást szolgáló járműállomány növekedett. A közúti forgalom emelkedésével párhuzamosan nőtt a közlekedési balesetek száma is. Az év első négy hónapjában a megye területén 278 személyi sérülést okozó közlekedési baleset történt. Ezek során 26-an vesztették életüket, 360-an pedig ki- sebb-nagyobb sérülést szenvedtek. Az áldozatok száma csaknem 8 százalékkal volt több az előző évinél. A balesetek bekövetkezésében változatlanul nagy szerepe van az ittasságnak. Gyorsvonat-sebességgel kerültek jegyzetblokkomba a mondatok Balatonedericsen. „A tavalyi építőtábor után az idei egészen más. Múlt évben a pesti diákok megállították a vonatot, kicserélték a sebességjelzőket, botrányokat csináltak, és nem is dolgoztak. Az idén megváltozott a helyzet.” Csak örült az ember szíve ennek. Elvégre is Bács-Kiskun megyei középiskolások, Kecskemétről, Kiskunhalasról, Kunszent- miklósról és Bajáról ásták az árkot, nyesték a füvet. A mi fiaink ugye, kitesznek magukért. Aztán a vasút emberei ilyen mondatokat is fogalmaztak: „Kérem, az itt tanultakat elviszik magukkal a fiatalok az életbe, munkára neveljük őket”. Optimista hangvételű riportot kell írnom, mondogattam magamban, különösen, hogy kiderült, egyedül a vasútépítéshez jöhettek gyorsvonattal a diákok táborozni. Persze, ez még valami plusz-romantikát is jelent. Sőt. Belényes Sándor a MÁV celldömölki építésfőnökségének vezetője olyat is mondott, hogy „minket elsősorban nem a teljesítmény érdekel, arról inkább szeretünk zárójelben beszélni, mert a lényeg az, hogy a gyerekek tudják, hogy miért vannak itt, s nevelődjenek felnőttségükre.” Ennyiből azt hiszem bárki következtetett volna arra, hogy Balatonedericsen minden szép és jó. Ebben a hitben tartott a fiúk nyilatkozata is. A 15-ös brigád tagjai- például- úgy beszéltek munkájukról-, ahogy csak tisztesség- ben megőszült mesteremberek szoktak: szeretettel és büszkeséggel, romantikus hevülettel. A 8-as brigád pedig egyenesen rekordokról számolhatott be. Százhatvan százalékos csúcsról, munkáról. És hogy a legnehezebb nem a kapa, meg a csákány, hanem az ötórai felkelés. Holakovszky István, táborparancsnok is mesélt egy történetet. „Bejött hozzám egy fiú. Azt mondja, baj van. Csak kilencven százalékra teljesítették a normát. Mondom, számoljon utána, összead, csak csóválja a fejét. Megismétli, akkor is csak hümmög. Mi van, kérdezem, mi baj? Hát, válaszolja, mi eddig csúcsokat állítottunk fel, a negyedik építőm ez, szégyellem, hogy csak kilencven százalék. Aztán kiderül, hogy új bandával jött. Van aki itt látott először kapát. Most mit csináljak, kérdezi, verjem meg? Szóval ilyenek. Dolgoznak, számolgatják a százalékokat és büszkék, ha sok.” A táborba visszatérve kezdett valami gyanússá válni. Vagy, enyhébben mondva: furcsává... A gyerekek erejüket nem kímélve hajtják magukat, a legnehezebb fizikai munkát végezve. Aztán bejönnek, hideg víz alatt lezuhanyoznak, sorba állnak az ebédért. Szerdán például karfiolnak híresztelt tányérka levest, s féltenyérnyi, rágós húst, szaft nélkül, tésztakörettel — ezt kapát* t>ruuaovts«.iv ták. Hivatalnoki üzemi konyhán bőségesebb az adag, pedig ott nincs szükség ennyi kalóriára. Stílustörés közvetlenül ezzel folytatom, de így hozta a sors: meséltek a — hogy is mondjam? — latrináról is. Hát tényleg az ... Délután pedig kupaktanácsot hívott össze a vasút embere. Sztrájkot emlegetett, amit a srácok enyhe derűvel, vagy éppenséggel dühösen hallgattak. Mert az egyik brigád csak hat százalékra teljesítette a normát. Ebből aztán keveredett egy jó másfél órás ádáz vita — parlamentáris forma nélkül, a diákok vajmi keveset szólhattak (!) — s kiderült: igenis fontos a teljesítmény a MÁV-nak, s hogy ami aranynak látszik, az még alumíniumból sincs, s ami csillog rajta, az csak a víz. Arról van ugyanis szó, hogy £ brigád a rosszabbik munkahelyi-« került. Előtte való héten teljes erőbedobással százhatvan körüli százalékokat teljesítettek, moslt ugyanannyi verejtékkel csak százat. Elkeseredtek, mert nem értették. (Sőt: a vasutasokon kívül" senki sem értette.) S ekkor jött az: nincs értelme a munkának, pontosabban: ennek a munkának. Hallgattam a vitát, a szabályzat-mondatokat, amiből egyértelműen kiderült, hogy puszta szavakkal nem lehet érthetővé tenni az érthetetlent, célszerűvé a célszerűtlent. A munkára — igaz — nevelni kell. De nem szóvirágokkal, könyvmondatokkal. Hanem például azzal, hogy a munkakedvet — rossz szó? — felszítjuk, élénkítjük. Úgymond érdekeltté tesz- szük a termelőt a termelésben. A fiúk egyébként joggal mondhatták volna, hogy jó munkát csak ahhoz illő szerszámmal lehet elvégezni. Teljesítményük mindazonáltal (egészében persze) meghaladja a száz százalékot. Amiből azért kiderül, hogy ők a maguk részéről mindent megtesznek. S nem pénzért, hanem azért, hogy eredményhirdetéskor az ő brigádjukat, az ő iskolájukat mondják. Hogy büszkék lehessenek. Ballai József • A kunszentmiklósi Damjanich Gimnázium Pásztory Zoltán vezette 6-os brigádja. Hétköznapi hős Ha ezt halljuk — utcakép —, képzeletünkben nyomban megjelenik egy általános, vagy legalább is több ismert utca egymásra montírozott képe. Úttest, földszintes és emeletes házak, glédája, lombos vagy pucéran zörgő fák, emberek, vibráló hang. zavar, járművek, üzletek, színek, zajok, szagok. Napfény vagy csillagtalan sötét. De ha azt mondják — Nagykőrösi utca Kecskeméten — az előbb felsoroltak már „konkrét” mivoltukban foglalják le emlékezetünket. Középen a sárga kera- mitút téglaalakú pikkelyei törekszenek a Vasúikért imbolygó fái, bokrai irányába. Kétoldalt a lombok lugasa alatt szürkéllő betonjárda s az enyhe hajlatok, amint az utca a főtér felé keresi a legrövidebb távolságot. Sarkon az új — „Zöldfa” vendéglő, aztán utcatorkolat, majd a kis pinceműhelyek, bizsutéria, élelmiszer- bolt, TÜZÉP a saját mintaboltja után, bizományi áruház, fodrászat — hogy át is ugorjunk néhány más „konkrétumot” —, s akkora másik oldalról még semmit nem említettünk. Persze — a járókelőket sem hagytuk ki, csak őket már — úgymond — arc nélkül szemléltük. Hiszen melyik utca az, ahol ne változnék szüntelen az embersűrű „összege”. A Nagykőrösi utcán mégis tudok egy arcot, aki épp úgy a maga állandó valóságában tartozik az utcaképbe, mint teszem azt — a „Zöldfa”. Csak még úgyabbul, hiszen sokkal régebbről Nagykőrösi utcai honos, mint ez az „egység”. Ez az arc egy töpörödött emberkéé. Akinek a neve.... a neve... Nos, ez az. Hiába ismerem őt látásból legalább egy évtizede, a nevét nem tudom. Valószínűleg számosán nem tudnák őt nevén nevezni azok közül, akik — mint a Nagykőrösi utca törzslakói —, nap mint nap látják őt. Legalább • is akkor, midőn az ablakuk alá ér a söprögetéssel. Arról a különös kis emberről van szó, aki immár hosszú esztendők óta ennek az utcának a takarítója. Köznyelven — utcaseprője. Vagy — hivatalos titulusával — köztisztasági dolgozója. Bár amennyire szakma-, s em- berközelibb az utcaseprő megjelölés. Hiszen a szó szoros értelmében ezt csinálja a mi derék kis emberünk is. Akinek akkurátüs munkatempójához akár órát is lehetne igazítani. Jössz, a fél tízes személlyel Pest felől; biztosra veheted, hogy a Nagykőrösi utcán azon a tájon találkozol vele, ahol Kacsóh Pongrác emléktáblája díszíti a ház falát. Avagy túlnét, attól függően, hogy az árnyék ízlik-e jobban, vagy a napsütés. Ilyenkor sziesztázik a mi kis öregünk. Ugye, milyen jó volna tisztes nevén nevezni őt? De ha úgy nem ismerjük. Kerekes kukája takarosán’ igazodik a járdaszegélyhez, ö maga csöndes békességgel foglal helyet a betonjárda partján. Miután két hasas aktatáskáját leakasztotta a kuka-targonca kampójá- • ról, most szertartásszerűen lát hozzá a „terítéshez”. Elrendezi a kicsatolt táskákat. Szorosan a csípőjéhez azt teszi, amelyikben a harapnivaló van. Azon túl jön, amelyikből a literes fiaskó dugja ki a nyakát — mutatva, hogy szép fényesbarna tea van benne. A két ’ csontos térdre bojtos-rojtos szalvéta tgrül, arra meg az összfordí- tott, foszlós kenyérkarélyok. Közrefogva ‘ egyszer húst, másszor szalonnát, vagy fehér ikrás ‘zsírt, zöldpaprikát. Már munkában is a bicsak, s a piros képű kis ember angyali gyönyörűséggel szeli, szabja, küldi le egyik falatot a másik után. Időnként szájához emeli a teás üveget, éá behunyt szemmel kortyolgat belőle... Reggelizik, vagy a délebédet hozta előre? Nem tudom. Pedig tizenvalahány éve megtudakolhattam volna már. Csakúgy, mint a nevét. Meg' egyebei is. Attól az első téli ködös reggeltől, amikor a Széchenyi téren elpattyogott mellettem. Előbb csakugyan a „pattyogásra” lettem figyelmes, aztán hogy felbukkant előttem a szürkeségből, kicsit meg is lepődtem. Már csak a roppant tisztességes köszönéstől is, ahogy fura micisipkáját megemelve kívánt jó reggelt. Aztán meg a különös járásától. Félelmetesen előregörnyedve iparkodott, s úgy tűnt, hogyha nem rakná oly sebesen rokkant lábait, menten elesne. Szegény kis ember — gondoltam. Biztosan veleszületett testi nyűgje, hogy olyan erőfeszítéssel kell megdolgoznia minden lépésért, mintha az ő gyenge lábait másokénál sokszorosan nagyobb dühvei fogná a föld nehézségi ereje. Ügy véltem, valahol éjjeliőrködik, és műszak végeztével igyekszik hazafelé. Csak a tomporát verdeső, szíjjal a nyakába vetett bőrtáska kövér égét nem tudtam mire vélni. Kilátszott a szalvéta fehérje, a papírcsomag zsírfoltja, a zöld literes üveg, s észre lehetett venni, hogy még egyikhez se nyúltak. Talán nincs étvágya, s most úgy visz haza mindent, ahogy bepakoltak neki — gondoltam. Másszor is vitt egymás mellett az utunk. S csak álmélkodtam, hogy le tud hagyni a bice-ibóca lábával... Évek múltán — s már a Nagykőrösi utcán fedeztem fel, hogy az én hajnali „éjjeliőröm” utcaseprő. S műszakiba megy — nem pedig aludni. Csak bámultam, hogy birkózik a nálánál magasabb seprűvel felfegyverkezve a mindennap újranőtt szeméttel. Ahogy szinte egymást támogatva ember és szerszám — takarodik suhintásuk nyomán a szemét, s gyűlnek a kupacok és tűnnek el a szögletes, nyeles lapátról a gömbölyű tartályban. Láttam olyat is, hogy a már patyolat tisztán elhagyott keramitra újra ráhullott pár kósza levél. A kis ember nem restellt visszabotorkálni értük, s a többihez terelni őket. * S Hát' a minap! Kijön a Kacsóh Pongrác „oldali" házból egy idősebb asszony. Borzasztó nehezen vonszolta el lábait a járda pereméig, ahonnét aztán se té, se tova. Csak nézdegélt segélykérőén, karját meg-megemelintve, hogy segítene neki valaki — lelépni a járdáról, s átkelni a szemben levő élelmiszerboltba. Bizony várhatott volna, ha ... — milyen jó lenne a neve most különösen! — a mi kis utcaseprőnk észre nem veszi szándékát. Odabukdácsolt a maga ólomne- hezékes lábán, gyermekien kis alakjával, s kezét nyújtva a félig béna asszonynak, egyszerűen felajánlotta. — Jöjjön, majd átvezetem. S mentek. Jobbról az egyenesre merevedett asszony, balról a kis utcaseprő szinte előrebukva. Pedig dehogy esett el akármelyikük is. Olyan pontosan egyesítették erejüket, hogy biztonsággal vonultak át a sárga keramiton. A gépkocsik is tisztelettudóan lassítottak, leálltak, míg ők átértek. Ez az epizód vétette fel velem a telefont. Hívtam Pólyák Pétert, a kommunális üzem vezetőjét. — Ki az a törékeny kis ember, aki a Nagykőrösi utcán söp- röget? — kérdeztem Azonnal hangzott a válasz. — Horváth ... várjon csak, mi is a másik neve? tudom, kiről van szó. Épp itt van a főnöke, a köztisztasági hivatal vezetője... Ferenc. Igení Horváth Ferencnek hívják. Kilencszázhatvankilenc január 1-től dolgozik a vállalatnál, azelőtt meg a jogelődjénél. A legmesszebbmenőkig elismert munkásunk, megbecsült törzsgár- datagunk... Bárcsak sok ilyen lelkiismeretes emberünk volna... Jólesett hallani, hogy főnökei így tartják számon a kis utcaseprőt. A szorgalom mintaképeként. Elgondolkoztam ... Vajon kor. látozott fizikai képessége miatt, netán „védekezésből” ilyen szorgalmas ez a kis törékeny ember? Hogy neki kivált meg kell becsülnie magát, mert róla köny- nyen lemondhatnának, ha nem fektetné munkájába minden erejét? Inkább hiszem, hogy — ez a természete. Hiszen ellenkező eset. ben éppen önhibáján kívül csökkent testi adottságait „gyümöl- csöztetné” — szánalmat, kíméletet, kivételezést kunyerálva. Nem. ö ehelyett szinte a megszállottak akaraterejével, önfegyelmével küzd. Teljes képességével. Történetesen — környezetünk higiéniájáért. Már meg ne haragudjanak aa erős emberek a példáért. Mármint az olyanok, akik kitűnően „felmondják” — mindenki képességei szerint... Csak mikor tenni kell, erről gyakran megfeledkeznek. No, persze nemcsak utcaseprőkre értem ezt... Tóth István Vasútépítő tábor ',v' ’; ' *m>Kv».
