Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

1917. augusztus 11. ® PEfÖFl

BÁCS-KISKUNBÓL INDULT

A rektorhelyettes

A József Attila Tudomány- egyetem Dugonics téri központi épületében szőnyeges, széles folyósóról nyílnak a rektori hivatal irodái. Csalóka a csend, a párnázott ajtók mögött élénk munka folyik. Az intézmény irányítása nagy gond, felelősség.

Dr. Rácz János oktatási rektorhelyettes előjegyzési naptárában alig találunk üres ablakot. A kiskunfélegyházi származású kandidátus elfoglalt közéleti ember. Tanszéket vezet, a felsőfokú oktatási intézmény szakszervezeti bizottságának az elnöke, tagja az országos vezetőségnek, fontos pártmegbízatásokat teljesít. Szívesen látott vendége az egyetemi ifjúság rendezvényeinek, támogatója a jó ügyeknek, leköti tudományos tevékenysége. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy családos ember, két nagylány apja, akkor értjük a kicentizett időbeosztás szükségességét.

Örömmel keres és talál alkalmat a Petőfi Népe munkatársának fogadására.

Kérdésekkel kezdi a beszélgetést. Mi épült, mi változott amióta otthon járt. Otthon, Kiskunfélegyházán, Bács-Kiskunban. Kicseréljük híreinket, értesüléseinket és már forog a magnó, rögzíti a professzor emlékeit.

— 1930. szeptember 9-én, a Héderi Antal utca 2jben születtem. Édesapám téglagyári munkás volt. Ez a tény és az, hogy fiatal koromban munkások között éltem, döntő volt szemléletem kialakulására. A forradalmár Eszik István bácsi is erősen hatott rám.

Nehezen találtam pályámra. A mezőgazdasági szakiskola után az asztalos szakmával kísérleteztem. Fájdalom, hamar bebizonyosodott, hogy kézügyesség hiányában nem sokra vihettem. Csepelen helyezkedtem el a Vasműnél. Itt választottak függetlenített SZIT-titkárnak.

Rájöttem, hogy az új idők tanult embereket követelnek. Érettségiztem. 1953-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán szereztem matematika—kémia szakos diplomát. Itt is tisztségviselő voltam az ifjúsági szervezetben. Érdeklődésemmel és mozgalmi múltammal magyarázható, hogy egészen fiatalon kineveztek az egyetem marxista—leninista tanszékére. Akkoriban egységes szervezetben dolgozott a két felsőoktatási intézmény.

— Maradjunk még a szülővárosnál. Rektorhelyettes elvtárs kitűnő tanulmányt irt az első világháborút követő forradalmak kiskunfélegyházi eseményeiről. Érződik, büszke a helyi haladó hagyományokra.

— Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha saját kutatásaimra hivatkozom. A forradalmi baloldal március 18-én, a proletár- diktatúra kikiáltása előtt gyakorlatilag átvette a hatalmat. Hatékony erős volt a munkástanács.

A mozgalom egyik alföldi erősségének számított akkoriban Kiskunfélegyháza, nem utolsósorban földrajzi fekvése miatt. Kisteleknél húzódott a demarkációs vonal. Az ettől délre fekvő területekről, majd az előrenyomuló román csapatoktól fenyegetett vidékről ide húzódtak a legöntuda- tosabb elvtársak. Itt adták ki a Tiszántúli Proletárok Lapját. A lelszabadulás után is nagyszerű emberek vezették a demokratizálódási folyamatokat.

Lelkesít a város gyors fejlődése. Különösen az utóbbi években érzékelhetők a változások. Kulturális téren is számottevő a gyarapodás. Jártam az ottani művelődési házban: egyetemi színpadunk Kőműves Kelemen előadására megtelt a nagyterem. Mindvégig feszülten figyelték az előadást. Korábban nagyon jól szerepeltek egyetemünkön a Móra Ferenc Gimnáziumban végzett diákok. Mostanában, sajnos, ve- gy es ebbek a tapasztalatok.

— Húsz év alatt lett a fiatal

tanársegédből egyetemi tanár. Viszonylag fiatalon kapta meg e megbízással, címmel kifejezett elismerést. Kérem, ismertesse pályafutásának fontosabb állomásait. \

— Levelezőként végeztem el a Lenin Intézetben az SZÉP története és előadói szakot. '

Az ellenforradalom után újra kellett szervezni a marxizmus— leninizmus tanszéket, egyedül maradtam a párttörténet oktatói közül. Az egyetemi pártbizottságon előbb szervező titkárként dolgoztam, majd titkárnak választottak.

Közben elvégeztem a bölcsészkaron a történelemtudományi szakot. 1960-ban doktoráltam.

Két év múlva jelentkeztem as- pirantúrára: a népi demokratikus korszak történetével azóta foglalkozom behatóan. Különösen az üzemi bizottságok története érdekel. Negyven közleményt publikáltam e témakörben. Az Akadémiai Kiadó 1967-ben jelentette meg munkáimat összefoglaló könyvemet. Jelenleg akadémiai doktori értekezéseimen dolgozom.

15—20 ezer oldalnyi dokumentumot másoltam, ismerek. Témája a két agrárátalakulás hatása Dél-4 Magyarországon (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye).

1966-tól vezetem a tudományos szocializmus tanszéket. 1975-ben választottak rektorhelyettessé. Tavaly meghosszabbították a megbízást. t

— Oktatási rektorhelyettesként, tanárként nagyon jól ismeri a mai fiatalságot. Mi a véleménye az ifjúság történelmi szemléletéről, magatartásáról?

— A felületes szemlélőknél jobb a véleményem. Könnyen zsákutcába jutunk, ha általánosítunk, nem fogalmazunk árnyaltan. Igaz, a mai fiatalok csak közvetve, a családi környezetből, vagy olvasmányokból ismerik a történelmi eseményeket, nincsenek cselekvési élményeik, de az is tény, hogy érdeklődőkké válnak. mihelyt tanulmányaik során belekóstolnak a számukra már történelmi eseményekbe. Huszonnégy éve vagyok oktató, mindezt vizsgákon is tapasztalom. Pezsgő légkörűek a politikai vetélkedők, vitakörök.

Dr. Rácz János kandidátus, rektorhelyetteis tehát élete delén is fogékony az újra, a frissre. Fiatalosan gondolkodik.

Az ifjúság nem érdem, szokták mondani, hanem állapot. így van, de az sem vitatható, hogy csak azok vihetik sokra, akik a fiatalos lendületet, nyitottságot, ambíciókat szerencsésen vegyítik a kor és tanulás adta tapasztalatokkal.

Ezzel a gondolattal távoztam a hajdani asztalostanuló szegedi hivatalából.

a Heltai Nándor

FILMJEGYZET

„Jól megvagyunk egymással...”

Senki sem szereti a feszült légkört. Még az is lehangoló, ha az utcán, az üzletben vagy egyéb semleges helyen csetepaté támad körülöttünk. Az meg különösen feszélyező, ha ez a családban vagy a munkahelyen történik. Miután ez a két utóbbi a közvetlen környezetünket, érzelmi világunk talaját jelenti, itt még az is zavaróan hat, ha csupán néma nehezteléssel találkozunk. Érthető, hogy aki csak teheti, igyekszik — néha még önérzetének rovására is — nem szolgáltatni okot a feszültségekre, konfliktusokra.

□ □ □

Ámde a családi életben, a magánérintkezésben is előbb vagy utóbb visszaüt, ha őszintétlenül

— elvtelenül — mindig, mindent a békesség szelíd takarója alá söprűnk, ahol aztán idővel úgy felgyülemlik az indulati salak, hogy lassan-lassan eltorlaszolja az utat embertől emberig.

Életünk legfőbb társadalmi közegében, a munkahelyen pedig nemcsak egyéneknek, hanem egész közösségeknek, és nemcsak erkölcsi, hanem anyagi vonatkozásban is mérhetetlen károkat okoz a békesség kedvéért való mindent elnézés, mindent elhallgatás.

Tudjuk, — szinte már közhely

— a vezető poszton levőket a legegyszerűbb bírálni. A kirívó kivételektől eltekintve alig van veszélytelenebb dolog, mint a két emelettel lejjebb vagy feljebb dolgozó főmérnök, igazgató, főorvos, üzemvezető — bárki vezető tisztségben levő munkatárs vélt vagy valódi hibáit, mulasztásait feltárni. Mi történhetik? A munkahelyi demokratizmus, a bírálat szabadsága szilárd erődítmény, falainak biztonsága mögül többnyire nincs nagy kockázata a szókimondásnak.

□ □ □

A közvetlen kollégával már más a helyzet. A szomszéd gépnél, a szemközti íróasztalnál dolgozó munkatárssal hétszámra, évszámra naponta nyolc órát kell eltöltenünk. Baráti, szinte családi kapcsolat köt vele össze. Sokadi- kán tőle lehet kérni egy százast, János-napkor együtt rúgtunk ki a hámból, közösen lottózunk, ismerjük egymás családi gondjait. Hogy rosszul vagy semmit sem dolgozik? Hogy amit csinál, azt egyszerűbben, okosabban is lehetne?

Mondja meg neki más. Minek keverni a dolgokat? Jól megvagyunk egymással — fő a nyugalom. Minek mindent szóvá tenni? Egy ember úgysem tudja megváltani a világot. Különben is: a főnök dolga, hogy szóljon, ha valami hibádzik. Csak semmi fontoskodás, végül is a szekér döcög tovább.

Sok hasonló, szélesvásznú és színes áltörténelmi kalandfilm után érkezett hozzánk a közönség nyári szórakoztatására a négy különböző szerző által összebarkácsolt „Zsoldoskatona”. Aki játssza ezt a szerepet, Búd Spencer, szakértője a hasonló alkotásoknak. A kitűnő humorérzékkel rendelkező, vaskos, nagyerejű színész már egyik korábbi filmjében, a Különben dühbe jövünk című történetben is bebizonyította, hogy mindenkinél jobban ért a verekedéshez és utolérhetetlen lelkesedéssel tudja variálni ennek a tulajdonképpen rendkívül egyszínű szerepkörnek a lehetőségeit. Sajnos, azonban a szereposztás az ő személyén és zsoldos- társain kívül nem valami jól sikerült. Az olasz filmekben hasonlóképpen jól ismert Philippe Leroy alkatától és adottságaitól például messze távol áll a középkori páncéloslovag figurája. A kitűnő tehetségű, és mindenképpen jobb sorsra érdemes színész tehát szabályszerűen kínlódik ebben a nem neki való szerepben.

A történet rendkívül egyszerű. Arról szól, hogy a zsoldoskatonák újabb és újabb jó „bunyó” után vágyakozva hol a harcban álló egyik, hol a másik fél segítségéA zsoldoskatona

re sietnek és természetesen végül is győznek. Az ismert kaland- film-fordulatok egyébként eléggé ügyes sorrendben követik egymást és néhány egészen jó ötlet is található egyik-másik epizódban. Mulatságos például, hogy a zsoldoskatona egyik barátja mindenáron a pápától akar szerezni engedélyt arra, hogy jó keresztény létére legalább féltucat jóvérű menyecskével lépjen házasságra, tekintettel arra, hogy már egyébként is seregnyi gyerek származik tőle. Rendkívül vicces az is, hogy a holttestek boncolásával foglalkozó, egyik bátor tudós férfiú pontosan Leonardo da Vincit tartotta az olasz nép legnagyobb szégyenének, mert azt találta állítani, hogy az ember majd egyszer repülni tud. Kedves ötlet volt az is, hogy a zsoldoscsapat íródeákjáról a történet legvégén derül ki, hogy a krónika, amit vezet, a hős harcosok csodás tetteiről, olvashatatlan ákom-bákomokat tartalmaz, tekintettel arra, hogy az íródeák analfabéta.

A fordulatos, szórakoztató filmen természetesen mindenki jól

• Egyike a számtalan vívás! jelenetnek,

szórakozik, aki nem / keres minden eseményben és fordulatban kérlelhetetlen logikát, és aki szívesen néz meg olyan jeleneteket, melyeket hasonló kalandfilmekben már únos-untalan ismételgettek a forgatókönyvek szerkesztői. Mindenért kárpótolnak azonban az izgalmasabbnál izgalmasabb verekedések, melyekben egész hadseregnyi kaszkadőr segít az ügyes, és korábbi filmekből jól ismert epizód istáknak és a főszereplőknek.

Cs. L.

□ □ □

Meggyőződésem, hogy milliár- dokba kerül az országnak, az egész társadalomnak ez a lelki kényelem. És mennyi energia, idő, bizalom, munkakedv csordogál szét a semmibe csak azért, mert nem akarjuk, nem tudjuk megkeresni, megtalálni azt a hidat, amely a „fő a békességtől" átvezet a valóban bensőséges munkatársi kapcsolatig. Pedig enélkül nem lehetünk meg igazán jól egymással.

N. I.

1 *7 Egy ponyvával borított 1 ' • pótkocsi bukkant föl előttük. A fényszórók fényében egy térdelő, meggörnyedt alak látszott. A sofőr láthatóan tengelyt cserélt. Ügy elmerült a munkában, hogy a fejét sem fordította feléjük.

Szemjon fékezett. Éjszaka sosem tudott csak úgy elmenni a lerobbant autók mellett. Még egészen kezdő sofőr korában alakult így a dolog. Egy útján egyszer kiestek a csapágyai, ott ült a kocsiban, majdnem sírt mérgében, hiszen csak magát hibáztathatta a balesetért. De ekkor megállt mellette egy dömper, a vezető kiszállt, és vontatókötélre vette.

Szemjon odament a teherautóhoz egy Diesel MÁZ volt. A sofőr felegyenesedett.

— Segíthetek? — kérdezte Szemjon.

— Köszönöm. Elboldogulok magam is. — A sofőr ötvenéves múlhatott. „Nyugdíjig nem száll le a nyeregből” — gondolta Szemjon.

— Mostanában kevesen állnak meg — jegyezte meg a sofőr. — Megesik, hogy egész éjszaka bütykölhetsz, senki sem fékez. Túl sokan vagyunk tán?

— Külön tantárgyat kéne bevezetni a vezető tanfolyamokon a sofőrszolidaritásról — mondta Szemjon.

— Embere válogatja — ellenkezett a sofőr. — Van, aki egész életében tanul, de mégsem lesz ember belőle.

— Akad ilyen is — helyeselt Szemjon.

— De ha egy pár cigarettát adnál — kérte a sofőr. — Az enyém elfogyott. Rosszul számítottam ki.

— Szemjon kivett néhányat a dobozból.

Rágyújtottak.

— Maradt neked elég? — kérdezte a sofőr.

— Persze — felelte szemjon, — Egyébként is tele a busz, az utasok többsége cigarettázik.

— Mégiscsak jó itthon élni — mondta hirtelen a sofőr. — Találkoztunk, beszélgettünk, egy keveset, te is értesz engem, én is megértelek téged, a cigarettát is megfeleztük. A háború után külföldön szolgáltam. Tudod, milyen honváÜJ KÖNYVEK

A Kossuth Könyvkiadó több érdekes újdonsága közül ez alkalommal emeljük ki P. P. Vla- gyimirov, Kína különleges körzete 1942—1945 című kiadványát, amelyet a Kárpáti Kiadóval közös gondozásban jelentetett meg a Kossuth. A könyv szerzője éveken át a TASZSZ kínai tudósítója volt, majd a Komintern összekötőjeként a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának vezetősége mellett dolgozott és 1945 novemberéig tartózkodott a különleges körzetben. Naplójának följegyzései doku- mentumértékűek; hiszen amiről tudósított, arról közvetlen tanúként szerzett tudomást. Most került a könyvesboltokba a Portugál Kommunista Párt 1976 novemberében megtartott VIII. kongresszusának rövidített jegyzőkönyve, amely — egyebek közt — tartalmazza Alvaro Cunhal- nak, a Portugál Kommunista Párt főtitkárának beszámolóját és Nemes Dezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának kongresszusi felszólalását is. Dr. Bar- tus Imre és dr. Kilényi Géza közös munkájaként látott napvilágot a Nyugdíjasok kézikönyve; ez sok hasznos útbaigazítást ad a nyugdíjasoknak, illetve a nyugdíjba készülőknek. Kővágó László tanulmánykötete Kisebbség — nemzetiség címmel jelent meg. A szerző tisztázza a nemzetiség és a kisebbség fogalmát, ismerteti a kisebbségek típusait, társadalomba illeszkedésük formáit stb. A Népszerű történelem sorozatban adták ki Hollósi Tibor Hosszú kések éjszakája című könyvét. A szerző megismertet az SA és az SS történetével, elmondja az 1934. július 30-i vérfürdő előkészületeit, s vázolja annak az éjszakának a történetét, amely során a Führer parancsára végeztek Röhmmel, az SA korlátlan urával, alvezéreivel és több ezer emberrel. Megjelent I. Frolov A tudomány haladása és az ember jövője című tanulmánykötete; füzet alakban a Magyar Népköztársaság Alkotmánya; továbbá a Gazdaságunk a termelő és a fogyasztó szemével című válogatás, az utóbbi kötetet Simán Miklós szerkesztette.

A Gondolat Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot a Roland polgártársnő című kötet, Dániel Anna tollából. A szerző reális képet rajzol Madame Rolandról, a művelt francia pol- gárlányról, a felvilágosodás lelkes hívéről, aki a nagy francia forradalom első felében jelentős szerepet játszott, mint a jómódú, tanult, haladó polgárság pártjának, a Gironde-nak egyik kiemelkedő személyisége. A kötet bemutatja Roland-né tevékenységét és azt is, hogy miként osztozott a Gironde többi vezetőjének sorsában, vérpadon fejezve be életét. A könyvből az olvasó eleven, színes, reális képet kap a francia polgári forradalom első feléről. Lőrincz László, akinek már több műve jelent meg a mongolok történetéről, kultúrájáról, Mongólia története című új műivében az őskortól napjainkig tárgyalja e távoli ország múltját, történetét. Roland Melzack kanadai professzor könyve A fájdalom rejtélye. Viktor Pekelisza szerzője A kibernetika érdekes kérdései című kötetnek, amelyet a Gondolat a szovjet Mir kiadóval közösen jelentetett meg. A Társadalomtudományi Könyvtár népszerű sorozatában látott napvilágot Gordon W. Allport Az előítélet című tanulmánykötete.

A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom ismert alakja Jász Dezső, akinek most A sok közül egy címmel jelentek meg visszaemlékezései.

Az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg Juhász Géza Csokonai-tanulmányok című kötete, amelyet Juhász Izabella rendezett sajtó alá, s látott el bevezetővel és jegyzetekkel. Említésre méltó A magyar hangtan válogatott bibliográfiája is. (KS)

gyám volt?! Régóta ülsz a volánnál?

— Kilenc éve. Hat éve egyfolytában ezen az útvonalon.

— Ez már igen. Én már a negyven felé tartok. GAZAA-on kezdtem. Olyat te talán bizony már nem is láttál.

— Csak képen. Gyere, mégis segítek.

— Nincs mit. Tízperces munkám van még vele. Tartsd be a menetidőt — mondta a sofőr.

„Egy srácnak szerencséje volt — gondolta Szemjon a sofőr fiáról — visszatért az apja.” A háború után még sokáig csodálkozott azon, hogy más gyereknek van apja.

— Minden jót, fiam! — köszönt el a sofőr. És Szemjonnak összeszorult a torka ettől a megszólítástól.

— Minden jót! — Szemjon odament a buszhoz. Már távolodott, amikor meghallotta a MÁZ elnyújtott búcsú-dudálását. Szemjon válaszul rövidet dudált, hogy fel ne ébressze az alvó utasokat.

Mégiscsak nehéz ez a sofőrmunka — gondolta Szemjon. Eszébejutott, egyszer télen, amikor egy

nagy teljesítményű Diesellel járt» Cseljabinszknál egyszerre két gumija durrant ki. Több mint negyven fok hideg volt. Ügy cserélte ki a kerekeket, hogy ötpercenként ment be melegedni a kabinba, mégis megfagytak az ujjai. Aztán leállt a motorja, és egész éjszaka a teherautó körül rohangált, hogy meg ne fagyjon. Kocsik csak reggelfelé jöttek arra, egyenest a kórházba vitték.

De mégis több a kellemes emlék. Néhány évig autókat szállított a gyárból a megrendelőknek. Néha megállt a városokban, ahol még sohasem járt, bement a múzeumba, elment a piacra, moziba. Ha elálmosodott, letért az útról; felmászott a platóra és lefeküdt a ponyvára. Szeretett éjszaka vezetni. Nem porzik az út, nem dudálnak az előzni akaró autók, nincsenek kerékpárosok, lovas kocsik, rendőrsípolás, iskolások, felemelt karú gyalogosok, akik mindig egyet akartak: hogy felvegye őket. Éjszaka a levegő is tiszta, friss, mentes a benzingőz és a por keverékétől, éjszaka a fáradtság is nehezebben vett erőt rajta. Nyáron, amikor a felhevült assfalt-, vas- és porszag töltötte meg a szobáját, szeretett volna már minél előbb a volánnál ülni.

(Folv tatjuk) !