Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-10 / 187. szám

1977. augusztus 10. • PETŐFI NÉPE 0 T SPORT • SPORT TÖMEGSPORT Rekordnevezések a megyei döntőre ŰSZÁS Hat országos csúcs a kecskeméti delfinbajnokságon A Bp. Honvéd volt a legeredményesebb A megyei tanács VB Testneve­lési és Sporthivatala, az SZMT, a KISZ megyei bizottsága, a ME- DOSZ megyei bizottsága és a Te­rületi Tsz Szövetség közös ren­dezésében tartják meg augusztus 28-án, Kecskeméten a Falusi Dolgozók XXVI. Nyári Sparta- kiádjának megyei döntőjét és a Munkahelyi Dolgozók Spartaki- ádjának megyei vetélkedőjét. A megyei döntőt megelőző, alapfokú versenyeken, amint azt Horváth Gábor, az MTSH mun­katársa elmondta, mintegy nyolc­ezren vettek részt a múlt évi 6704 fős létszámmal szemben. A tö­megsport iránti érdeklődés növe­kedésének egyik ösztönzője volt az Edzett ifjúságért mozgalom májusi rajtja. A városi-járási spartakiád-döntők szinte vala­mennyi helyen jól sikerült ren­dezvények voltak. A nagy érdek­lődés miatt többfordulós rend­szerben kerültek lebonyolításra. Különösen a kiskunhalasi járási rendezvény aratott osztatlan el­ismerést, amelyet Szánkon, a megye egyik legaktívabb tömeg­sport-központjában tartottak. A megyei döntő előkészületei már megkezdődtek, hiszen való­színű, hogy az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb versenyére ke­rül sor. A résztvevők ugyanis a A magyar labdarúgó-válogatott augusztus 18-i, torinói Juventus elleni mérkőzésére Baráti Lajos szövetségi kapitány hétfőn kije­lölte 16-os keretét. A csapatban a VB-selejtező első szakaszában kitünően helytállt játékosok sze­repelnek. Hiányzik közülük a fe- reiiépátosi Nyilasi, akit nemrég operáltak. Figyelembe vette a szövetségi kapitány a játékosok­nak a különböző kupákban mu­^több selejtezőn átesett, s sikeresen továbbjutott városi-járási első, második helyezettek atlétikában, míg a csapatsportágakban a leg­jobbak indulhatnak. A hagyomá­nyoknak megfelelően ezúttal is atlétikában (hét női és kilenc fér­fi versenyszámban), férfi kispá­lyás labdarúgásban, női kézilab­dában, férfi és női kötélhúzásban rendeznek megyei vetélkedőt. A megyei döntő 1—3. helyezettjei éremdíjazásban részesülnek. Ezen­kívül a KISZ megyei bizottsága és a MEDOSZ a 25. jubileumi évfordulója alkalmából vándor­serleget ad át annak a két alap­szervezetnek, amelyek a városi­járási döntőn a dolgozók létszá­mához viszonyítva a legtöbb versenyzőt indította. Tiszteletdí­jakat ad át a Területi Tsz Szö­vetség, a KISZ megyei bizottsá­ga, az SZMT, a MEDOSZ és az MTSH is. Díjat kapnak a leg­eredményesebb labdajátékosok, valamint a legjobb eredményt el­érő (három férfi, három nő) ver­senyző az atlétikai sportágban. ' A nagyszabású megyei döntő előreláthatólag 28-án reggel az ünnepélyes felvonulással és meg­nyitóval kezdődik, majd a kora délutáni órákban tartandó záró- ünnepséggel és díjkiosztással fe­jeződik be. tatott formáját is. Ennek megfe­lelően az utazó keret: Gujdár, Mészáros, Martos, Bálint, Kereki, Rab, Tóth J., Török, Magyar, Pásztor, Pintér, Zombori, Pusztai, Kovács L, Váradi, Fazekas. A válogatott együttes augusz­tus 15-én délelőtt tart edzést a Népstadionban, s másnap dél­után, majd szerdán reggel utazik Torinóba. Vasárnap befejeződött Kecske­méten a háromnapos országos delfinbajnokság, amelyen 32 egyesület 380 versenyzője vett részt. A nagyszabású versenyen 6 országos csúcs született. Sajnos egyik sem a kecskemétiek jóvol­tából. Eredmények, fiúk, 100 m gyors: bajnok: Szilágyi Zoltán (Bp. Hon­véd) 1:07.9 (országos csúcs), 2. Darnyi (Ü. Dózsa), 3. Vérségi (KSI) 200 m mell: bajnok: Vas­vári Zoltán (Nyíregyháza) 3:09,2, 2. Darnyi (Ü. Dózsa) 3:12,4, 3. Szabó (OSC) 3:13,4, 200 m vegyes: bajnok: Darnyi (Ü. Dózsa (2:44,8. (országos csúcs), 2. Váradi (BVSC) 2:46,6, 3. Vasvári (Nyíregyh.) 2:47,5. 400 m gyors: bajnok: Szi­lágyi Z. (Bp. Honvéd) 5:06,1, 2. Jeszenszky (Gyulai SE) 5:12, 3. Vasvári (Nyíregyh.) 5:14,4. 100 m pillangó, bajnok: Darnyi Tamás (Ü. Dózsa) 1:16, 2. Vasvári (Nyír­egyh.) 1:16,4. 3. Szilágyi (Bp. Honvéd) 1:18,4. 200 m gyors: baj­nok: Szilágyi (Bp. Honvéd) 2:25,6, 2. Vérségi (KSI) 2:30,5, 3. Je­szenszky 2:32,2. 200 m pillangó, bajnok: Vasvári 2:42,6, 2. Szilágyi 2:47,1, 3. Darnyi 2:48,0. 400 m vegyes, bajnbk: Darnyi 2:42,9, 2. Vasvári 5:47,2, 3. Szilágyi 5:47,3, ... 8. Csillag (Kecskemét) 6:28. 200 m hát, bajnok: Darnyi 2:40,2, 2. Váradi (BVSC) 2:42,8, 3. Obe- ritter (Pécsi Sí) 2:44,4. 1500 m gyors, bajnok: Szilágyi Z. 19:35,5, 2. Jeszenszky (Gyulai SE) 19:56,8, 3. Vasvári 19:58,8. 100 m mell­úszás, bajnok: Vasvári Z. 1:30,5, 2. Dlinglea (OSC) 1:30,7, 3. Bu­dai (Bp. Honvéd) 1:35,5 ....5. Csillag (Kecskemét) 1:32. 100 m hát, bajnok: Darnyi 1:15,1 (orszá­gos csúcs), 2. Váradi 1:17,3, 3. Oberifcter 1:18,2. 4x100 m gyors­váltó, bajnok: BVSC 4:56,8, (orsz. csúcs), 2. Bp. Honvéd 4:58,5, 3. Tatabánya 5:02,4. 4x100 m vegyes váltó: 1. OSC 5:33,6, 2. Bp. Honvéd 5:41,5, 3. Tatabánya 5:42,7. 4x200 m gyors váltó, baj­nok: BVSC 10:32,8 (orsz. csúcs), 2. Bp. Honvéd 10:46, 3. Tatabá­nya 10:46,3. Lányok: 100 m gyorsúszás, baj­nok: Kékessy M. (KSI) 1:12,3, 2. Reszter (Tatabánya) 1:13,8. 3. Pándi (Bp. Vasas) 1:14,1 ___6. B érezi I. (Kecskemét) 1:15,5, 200 m mellúszás, bajnok: Derdák Nó­ra (Tatabánya) 3:14,7, 2. Tánczos 3:14,8, 3. Komondi (Pécsi Sí) 3:19,5. 200 m vegyes, bajnok: Derdák N. 2:56,1, 2. Kemény (BVSC) 2:56,3, 3. Orosz (Bp. Spartacus) 2:59,9 ..........7. Bérezi ( Kecskemét) 3:11,6. 100 m pillan­gó, bajnok: Andrássy Judit (Bp. Vasas) 1:21,6, 2. Ormos (Nyír­egyháza) 1:24, 3. Zombori K. (Kmét.) 1:25,20. 400 m gyors: bajnok: Kékessy M. (KSI) 5:16, 2. Orosz (Bp. Sp.) 5:23,5, 3. Pándi (Bp. Vasas) 5:24,5. 200 m gyors, bajnok: Kékessy M. 2:33,4, 2. Orosz 2:35,7, 3. Reszter (Tatabá­nya) 2:36,5 ___7. Bérezi (KSC) 2 :43,4. 200 m pillangó, bajnok: Andrássy J. (Bp. Vasas) 3:00,0, 2. Ormos (Nyíregyh.) 3:01,0, 3. Nagy VÍZILABDA Egri Vízmű SK—Kecskeméti SC 5—3 (1—1, 1—0, 1—1, 2—1) OB II/a-s mérkőzés, Kecske­mét, vezette: Puskás F. KSC: Baán — Filep, Végh, Roz- gonyi, Szeleczkey, Nagysolymosi, Csornáik. Csere: Markó, Keskeny, Várkionyi, Németh. Edző: Bory István. Az első negyedben a KSC és az Eger is emberelőnyből sze­rezte a gólt. A KSC Rozgonyi ré­vén volt eredményes. A második negyedben az Eger 4 métereshez jutott, s nem hibázott. 2—1. A harmadik negyedben mindkét ol­(Nyíregyh.) 3:03,2. ... 5. Zombori K. (Kecskemét) 3:12,2. 400 m ve­gyes, bajnok: Derdák N. 6:08,6 (orsz. csúcs), 2. Kemény (BVSC) 6:15,0, 3. Sárkány (BVSC) 6:21,4. 7. Bérezi (Kecskemét) 6:37,0. 200 m hát, bajnok: Kemény Beatrix (BVSC) 2:52,4, 2. Kékessy (KSI) 2 A4,6, 3. Orosz (Bp. Sp.) 2:54,7, 6. Vörös (Kecskemét) 2:58,4. 800 m gyors, bajnok: Orosz Andrea (Bp. Sp.) 10:54,4, 2. Pándi (Bp. Vasas) 10:56,2, 3. Kékessy 11:12,9, 100 mell, bajnok: Komondi Mó­nika (Pécsi SI) 1:32,6, 2. Bende (Szolnok) 1:32,7, 3. Derdák (Ta­tabánya) 1:32,7. 100 m hát, baj­nok: Kemény Beatrix 1:22,0, 2. Kékessy 1:22,1, 3. Orosz 1:22,3, 7. Vörös (Kecskemét) 1:27,3. 4x100 m gyorsváltó, bajnok: Bp. Spar­tacus 5:07,7, 2. Nyíregyháza 5:16, 3. Tatabánya 5:16,6. 5. Kecske­mét 5:31,7. 4x100 m vegyesváltó: bajnok: Tatabánya (Albert, Der­dák, Emhő, Reszter) 5:47,2. 2. Kecskemét (Vörös, Polik, Zombo­ri, Bérezi) 5:48,6. 3. BVSC 5:51,1. dalon egy-egy akciógól született. A kecskemétiek gólját Keskeny lőtte. 3—2. A negyedik negyed az Egernek sikerült jobban, két akciógóljukra a KSC csak egy­szer tudott válaszolni, Keskeny révén 4 méteresből. így alakult ki az 5—3-as végeredmény. A két csapatnak hét napon belül újabb mérkőzést kell ját­szani . az MVSZ versenybírósága által kijelölésre kerülő helyen, mert mindkét csapatnak meg­egyezik a pontszáma és a gólkü­lönbsége is. így újabb mérkőzés dönt; ki marad, ki esik ki az OB II A osztályból. A Juventus elleni magyar keret A KSC nem bírt az egriekkel, újabb mérkőzés dönt I Bronzérmet szerzett a bajai csapat az OKISZ Kupa döntőben Huszonkilenc csapat több mint száz versenyzője ülte körül va­sárnap reggel a Körös egyik kun­szentmártoni holtágát, hogy el­döntse: melyik a legméltóbb az országos bajnoki cím, az OKISZ Kupa elnyerésére. Közöttük me­gyénk három együttese is. Az évek óta országos élvonalba tartozó Ba­jai Vas- és Fémipari Szövetkezet, a Bajai Lakberendező Ipari Szö­vetkezet és a Kiskunfélegyházi Asztalos Ipari Szövetkezet együt­tese. A reggel hét órakor vízpartra ült mezőny alapos „pusztítást” végzett a sekély vizű holtágban. Megkezdődött az etetés, horogra kerültek az addig fűrészporban hempergő csontkukacok, s partra a —• kishalak. Mert a versenyzők legnagyobb bosszúságára csak a „sneClik” haraptak. Meg itt, ott egy-egy szép vörösszárnyú keszeg. Az eszményi nagyhalat még a fe- nekezőknek sem sikerült elcsípni. Pedig az is volt. A szemtanúk ál­lítása szerint reggel hét óra kö­rül fenn „pipáltak” a harcsák. Volt közöttük másfél méteres is. De „pipáltak” horogra akadni... Hobler János, a bajai fémesek országos hírű versenyzője szinte percenként „szedegette” a kesze­geket. Mayer István csapatve­zető nem kis örömére, aki az egyes szektorokba osztott csapattagok között ingázott. Hozta, vitte a hí­• A bronzérmes bajai fémesek csapata (balról jobbra), guggol­nak: Hobler János, Orlovácz Pé­ter, állnak: Szvoboda Ferenc, Mayer István csapatvezető, Né­meth Emil. reket, tanácsokat. Miszerint most lejebb, vagy éppen a víz felszí­néhez közelebb próbálkozzanak. Nos, a délelőtt 10 óráig tartott próbálkozások — amikor is egy fülsiketítő lövéssel véget vetettek a hivatalos versenynek — az alábbi eredményeket hozták: OKISZ Kupa győztes (csapatban) a Kunszentmártoni járási Építő­ipari Szövetkezet, 5 helyezési számmal, 2. Kiskunlacházi Ve­gyesipari Szövetkezet, 8, 3. Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet (Hobler János, Németh Emil, Or­lovácz Péter, Szvoboda Ferenc, csapatvezető: Mayer István) 9, 4. Szarvasi Vas- és Fémipari Szövet­kezet 10, 5. Öcsödi Építőipari Szö­vetkezet 10, 6. Bajai Lakberende­ző Ipari Szövetkezet 14, 7. Kis­kunfélegyházi Asztalos Ipari Szö­vetkezet 17 helyezési számmal. Az azonos helyezési számot elért csa­patoknál a fogott hal darabszáma döntött. Az egyéni versenyben a követ­kezőképpen alakultak a helyezé­sek: 1. Kiss István (Kunszentmár- ton) 377 darab hallal, 2. Hobler János (Baja) 275. 3. Gere Pál (Kiskunlacháza) 271, 4. Kecs­keméti Sándor (Kiskunlac­háza) 279, 5. Agatity Mi­hály (Baja), 244, 6. Grecse Imre (Szentes) 265 darab hallal. Az ér­tékelésnél a kifogott hal darab­száma, s minden egyes gramm halhús ellenében kaptak a ver­senyzők egy-egy pontot, így tör­ténhetett meg, hogy például a ke­• A többszörös válogatott Hobler János leüti a kishalat a horogról. vesebb, de súlyosabb halakat fo­gott versenyző megelőzte a több halat fögott versenyzőt. — Nem vagyunk elégedettek — mondta Németh Emil, a bajai fé­mesek versenyzője. —, de elkese­redésről szó sincs! Ez is csak ver­seny volt, mint a többi. Vélemé­nyem szerint a vízismeret döntött a helyiek javára. Nem adjuk fel, legközelebb igyekszünk visszahó­dítani a dobogó legfelső fokát. Banczik István Kocsis Lajost kizárták a Bp. Honvédből A Bp. Honvéd fegyelmi bizott­sága hétfőn megállapította, hogy Kocsis Lajos, annak ellenére, hogy még az 1976. június 10-én megtártott fegyelmi tárgyaláson ígéretet tett sportemberi maga­tartásának és magánéletének jó irányú megváltoztatására a prob­lémákra hivatkozva továbbra is sportszerűtlen életmódot folyta­tott. Ez év július 11-től 22-ig iga­zolatlanul távol maradt az edzé­sekről és csak 23-án jelentkezett Tichy Lajos vezetőedzőnél. Ezért a fegyelmi bizottság Kocsis La­jos labdarúgót — mérlegelve azt a súlyosbító körülményt is, hogy az egyesület é& a Szakosztály ve­zetése az elmúlt időben több al­kalommal is büntetésben részesí­tette, valamint azt, hogy ígére­teit sorozatosan nem tartotta be —, kizárta az egyesület tagjai­nak sorából, és 1978. augusztus 31-ig minden nyilvános labdarú­gó-mérkőzésen való szerepléstől eltiltotta. (MTI) A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója KTE—KSC rangadó a szelvényen A totó 33. heti, augusztus 14-1 szel­vényén öt NB Il-es és tizenegy NB III-as mérkőzés szerepel. A második forduló előtt már megállapíthatjuk, hogy több együttes jól felkészült a bajnokságra, de még jó néhány együttesnél tovább kell építeni és ke­resni az ütőképes csapatot. A szel­vényre került öt NB Il-es találkozó (Budafok—Volán, Fűzfő—Nagykanizsa, Eger—Salgótarján, Vasas Izzó—Szol­noki MTE, Dorog—Kazincbarcika) mind jelentős és közülük három rang­adó jellegűnek látszik. Az NB III-as mérkőzésekről ugyan­azt lehet elmondani, mint az NB II-ről. A jó kezdés és a jó folyta­tás nagy erőt és lendületet adhat minden csapatnak a további jó sze­repléshez. Ez azért is fontos, mert jövőre az NB III. megszűnik, és csak az l—io. helyezett jut közvetlenül az NB Il-be, míg a többiek osztályozón vesznek részt és az ezen való sike­res szereplés után kerülnek be az új rendszerű NB Il-be. A totóban szerepel városunk két együttese, a KTE és a KSC. Minden alkalommal nagy harcot vívtak egymással, és bi­zonyára úgy lesz ez most is. A töb­bi mérkőzés szintén ezek közé tar­tozik. Tippjeink: 1. Budafoki MTE—Volán SC. NB II. A bajnoki rajt a Volánnak sike­rült jobban. A hazaiak a nagykani­zsaiaktól kaptak ki, igaz, nagyon szoros mérkőzésen. Háromesélyes ta­lálkozó, némi hazai esélytöbblettel. Tippünk: 1, x. 2. NIKE Fűzfői AK—Nagykanizsai Olajbányász SE. NB II. A fűzfőiek meglepetésre nyertek a nyitányon, Komlón. A vendégek is győztek ott­honukban, ám Fűzfőn nehéz mérkő­zés előtt állnak. Tippünk: x. 3. Egri SE—Salgótarjáni BTC. NB II. A tavalyi NB I-es gárda a nyitá­nyon nehezen győzött a BVSC ellen és Egerben is meg kell küzdenie a győzelemért, mivel érzésünk szerint ott is esélyesebb. Tippünk: 2. 4. Vasas Izzó—Szolnoki MTE. NB II. Az Izzónak nem sikerült Vácról pontot hoznia és vereséget szenve­dett az újonctól. A Szolnok nagy csatában nyert a DVSC ellen. Dön­tetlen körüli eredmény a legvalószí­nűbb, de bármelyikük nyerhet. Tippünk: x, l. 5. Dorogi AC—Kazincbarcikai Ve­gyész. NB II. A dorogi együttes Bé­késcsabán is nyerni tudott az első fordulóban és nem hisszük, hogy ha­zai pályán meglepetés érheti őket. Tippünk: 1. G. Soproni KSE—Répceiaki Bányász. NB III. Nyugati csoport. Mindketten egy-egy pontot szereztek az első bajnoki mérkőzésen. A hazaiak lát­szanak esélyesnek, ám a Bányász idegenben is veszélyes ellenfél. Tippünk: 1, x. 7. Aluminium SK (Ajka)—Oroszlányi Bányász. NB III. Nyugati csoport. A nagyobb tapasztalattal rendelkező ^vendégek idegenben is esélyesebbek, de nem lenne meglepetés a hazaiak győzelme sem. Tippünk: 2, 1. 8. H. Bem SE—Bp. Spartacus. NB III. Középcsoport. Az első forduló­ban mindketten vereséget szenved­tek. A Spartacus hazai pályán, míg a vendégek Balassagyarmaton. Dön­tő lehet a pillanatnyi forma és a hazai pálya előnye. Tippünk: x, 1. 9. AURAS SE—Pénzügyőr SE. NB III. Középcsoport. Az AURAS meg­lepetésre legyőzte a Spartacust a Kőér utcában és mint vendég szer­zett két pontot. Nem lenne feltűnő, ha hazai pályán megismételné ezt a bravúrt a jó képességű Pénzügyőr ellen. Tippünk: 1, x. 10. Kecskeméti TE—Kecskeméti SC. NB III. Középcsoport. A helyi rang­adó évek óta nagy küzdelmet ho­zott, ahol' váltakozva nyertek a csa­patok. Bizonyára így lesz ez most Is. A legvalószínűbbnek a döntetlen eredményt tartjuk. Tippünk: x. 11. Hajdúszoboszlói Bocskai SE—Le­hel SC (Jászberény). NB III. Keleti csoport. A tavalyi bajnokságban nem egy csoportban Játszottak és Így nem ismerik egymás játékát. A nyi­tány a Lehelnek sikerült jobban. Tippünk: 1, x. 12. Sátoraljaújhelyi Spartacus ME­DOSZ MÁV—Papp J. SE. NB III. Ke­leti csoport. A két együttes közül a vendégek rajtoltak jobban. Az ott­honi környezetben játszó MÄV nagy küzdelemben megszerezheti a két pontot. Tippünk: 1, x. 13. Miskolci VSC—Debreceni MTE. NB III. Keleti csoport. Rangadó jel­legű mérkőzés, ahol dqntő lehet a pillanatnyi forma. Tippünk: x. 4- 1 mérkőzés: 14. Borsodi Bányász—Szabó L. SE. NB III. Keleti csoport. A hazai gár­da a nyitányon súlyos vereséget szenvedett Szarvason. A vendégek nehezen győztek hazai pályán a gyu­laiak ellen. Tippünk: x, 2. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, x. D. I. MA: LABDARŰGÁS ' Edzőmérkőzések: ' -Kecskeméti SC—Szolnoki MTE, Kecskemét, Széktói Stadion, 16.30. Kecskeméti TE—Hetényegyháza, Kecskemét, Széktói pálya, 16,30. SAKK Bács-Kiskun megye -Veszprém megye 6,5:8,5 Az idén Baján került megrendezés­re a már hagyományosnak számító megyék közötti találkozóra. Veszprém megyét a Tapolcai „Mereszjev" HSE OB. I.-es csapata képviselte, míg me­gyénk válogatottját a Kecskeméti BACSÉP, a Bajai Spartacus és a Já­noshalmi Spartacus versenyzőiből ál­lították össze. Az első nap 27 fő részvételével vil­lámverseny került megrendezésre. A nyele fordulós svájci rendszerben le­zajlott versenyen szép megyénkben, kecskeméti siker született. Az első hat helyezett: 1. Kormányos Zoltán, 2. Abel Lajos, 3. dr. Erdélyi Tamás (valamennyi BACSÉP SC), 4. Gyur- kovics Miklós (Mereszjev), 5. Bran­dies József (BACSÉP SC), 6. Orsó Miklós (Mereszjev) stb. Vasárnap került sor a csapatmér­kőzésre, melyet a vendégek nyertek meg kis különbséggel. A részletes eredmények: Csala—Orsó 1:0, Kormányos—Fábián ' 0,5:0,5, dr. Erdélyi—Gyurkovics 0:1, Brandies—Rucska 0,5:0,5, Abel—Ros­tás 1:0, Sztrikinácz—Nagy 1:0, Szem­ző—Ondi 1:0, Fekete—Molnár 0:1, Czeglédi—Györkös 0:1, Pólyák—Szabó 1:0, Túri—Keszi 0:1, Kurucsai—Ger- gász 0:1, Matkovlcs—Porpáczi 0:1. Rajnai—Siket 0:1, Kurucsainé—Kovács M. 0,5:0,5. A barátságos találkozó jól szolgál­ta. a sakksport népszerűsítését és a már hagyományos sportkapcsolat to­vábbi erősítését. Portisch—Szpasszkij 5,5:5,5 Egyhetes szünet után a 11. játsz­mával folytatták a párosmérkőzést a világbajnokj elöltek döntőjébe jutá­sért. A játszma a 7. találkozóhoz ha­sonlóan indult. Később azonban Szpasszkij eltért attól és a 9. lépés­ben igen agresszív folytatást válasz­tott. Portisch aktívan védekezett, el­lenesélyeket teremtett, olyannyira, hogy az ex-világbajnok a 17. lépés uárt elfogadta Portisch döntetlen ajánlatát. A játszma: Szpasszkij Portisch (szovjet) (magyar) VB. párosmérkőzés, 11. játszma Genf, 1977. VEZÉRGYALOG MEGNYITÁS 1. d4 Hf6 2. Hf3 CG 3. Fg5 C5 4. e3 Fe7 5. Fd3 bG 6. c3 Fb7 7. Hbd2 ed: 8. cd: Hd5 9. Hc4 0—0 10. h4 (5 11. a* Hf6 12. Ve2 Fd5 13. Bel He4 14. Fe7: Ve7: 15. g3 HcG 16. 0—0 Bf6 17. Hcd2 Ild2: és döntetlen (0,5:0,5). HÍREK: — A Makói Hetek ünnepségsoro­zat keretében sakkversenyeket is ren­deztek, melyeken a BACSÉP SC ver­senyzői is részt vettek. A mesterjelöl- ti csoportban 12 fő indult. A verseny körmérkőzéses formában került meg­rendezésre. A verseny élcsoportja: 1. Salánki (Szentes) 8, 2. Rieger (Makó) 7,5, 3. Abel (BÁCSÉP) 7, 4. Orbán (Szeged) 6,5 stb. Az I. oszt. versenyen 17 fő indult, melyet 11 fordulós svájci rendszerben bonyolítottak le. Ezen szép kecske­méti siker született: Rajnai (BACSÉP SC) győzött. A verseny élcsoportja: 1. Rajnai (BACSÉP) 8, 2. Tarján (Makó) 7,5, 3. Sonkoly (Mereszjev) 7.5 4. Roszik (Szentes) 7,5, 5. Kiss E. (Makó) 7. 6. Centgráf (BACSÉP) 7, 7. Komoróczky (BACSÉP) 7 stb. A BACSÉP SC versenyzője, Donkó 3,3 pontot szerzett és a 13. helyen végzett. — A MEDOSZ megyei sportbizott­sága meghívására 13-án (szombaton) 16 órai kezdettel Kunfehértón az MTSH sporttáborában a MEDOSZ- spertnapok keretében 35—40 fős szi­multánt tart Ribli Zoltán nemzetközi nagymester. — Egerben az ,,AGRIA ’77" verse­nyen szerepeltek a BACSÉP SC ver­senyzői is, és szép sikert értek e). Az ,,A” csoportban (vegyés mester­verseny) az induló 14 fő közül Hara­gos Kálmán mj. 5.5 pontot szerezve a 10. helyen végzett. A „B" csoportban (mesterjelölt! verseny) 12 fő induló közül Lénáit János mj. győzött 9 ponttal. Molnár Zoltán mj. 6 pontjával az 5. helyen végzett. — A megyei sakkszövetség f. hó 12-én (pénteken) 16 órai kezdettel az MTSH székházában elnökségi ülést tart. Ennek keretében kerül sor az új tisztségviselők és elnökségi tagok megbízóleveleinek átadására, s a szö­vetség előtt álló feladatok megbeszé­lésére. — A Kecskemét) Tipográfia TE egyéni villám-versenysorozatának VII. fordulóját rendezte meg. Az ered­mény: 1. Zsíros 15. 2. Borsos 12,5. 3. Tő- zsér 11,5, 4. Kátay 10,5, 5. Paróczai 10, 6. Krizsány 10, 7. Mészáros 9,5, 8. Csa­bai 7,5, 9. Kiss D. 7, 10. Gór 7, 11. Nagy M. 5, 12. Balanyi 3, 13. Horváth T 3, 14. Darida 3, 15. dr. Huri 3, 16. Szebellédi 2,5. Az összesített verseny élcsoportjá­nak állása: 1. Zsíros 112,5, 2. Borsos 101, 3. Tő- zsér 98 stb. — A Pest megyei Sakkszövetség ez évben is megrendezte Nagymaroson a Béke Kupa villám-csapatbajnoksá­got, melyen a Kecskeméti Tipográfia Te is részt vett. A végeredmény: 1. Bp. Honvéd 54,5, 2. Ganz Villany 51, 3. Mereszjev HSE 48, 4. Ganz-MA- VAG 45,5, 5. Nyergesújfalu 42,5, 8. Vasútépítők „A" 39, 7. Medicor ,,A" 37. 8. Kecskeméti Tipográfia 33, 9. FTC 31,5, 10. Vízügy 30,5, 11. Vasas Izzó 28,5, 12. Szentendre 28, 13. Medi­cor ,,B” 27, 14. Veszprém 24,5, 15. Vác 24.5. 16. Beloiannisz 24,5, 17. Vasútépí­tők ,,B” 23, 18. Törekvés 18,5. A Kecskeméti Tipográfia verseny­zőinek egyéni teljesítményei: Gyarmati István 12, Mészáros Lajos 9.5, Körösi Imre 7, Somodi Béla 4,1 pontot szerzett. — A Kecskeméti MFSC és a Kecs­kemét Városi Sakkszövetség egyéni versenyt rendeznek mesterjelöltek. I—II—III. osztályú versenyzők részé­re. A versenyek VIII. hó 11—21. kö­zötti időben kerülnek leboriyolításra, az MFSC versenytermeiben. Gimes György • Halszámlálás, sok-sok izgalommal; vajon elcg lesz-e az elsőséghez?

Next

/
Oldalképek
Tartalom