Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-03 / 181. szám
Kecskeméti dolgozó nyerte # Moszkvai Rádió pályázatát A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában igen eredményesen működő MSZBT tagcsoporttól örömteli hír érkezett szerkesztőségünkbe. Mint a csoport ügyvezető elnöke írja: a Moszkvai Rádió magyar osztálya és a Komszomol KB a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére öt kérdésből álló pályázatot hirdetett. A pályázatra a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárából is sokan elküldték pályamunkájukat. A beérkezett válaszok között sok helyes megfejtés akadt, melyek közül sorsolás útján döntötték el az első három hely sorsát. A győztesek jutalma: Szovjetunió-beli utazás. A Moszkvai Rádió 1977. július 30-i esti, második adásában közölte a sorsolás eredményét és a zsűri elnökének nyilatkozatát. A hallottak nagy örömmel töltöttek el minket, hiszen az első helyezést a kecskeméti gyár szerkesztési osztályán dolgozó Kiss László vezette Vásárhelyi Pál szocialista brigád nyerte el. Kiss László a gyár MSZBT tagcsoportja elnökségének tagja, a Moszkvai Rádió hallgatói baráti klubjának vezetője. Kezdeményezésére alakult meg Kecskeméten — az országban tizedikként — ez a baráti klub. Rendszeres levelezést folytat a Moszkvai Rádió magyar osztályával. Nem ez az első pályázata, már több alkalommal részt vett hasonló pályázatokon. Az eddigi ■munka gyümölcse azonban most érett be igazán: jutáidéiként a helyszínen, a Szovjetunióban ünnepelheti a Nagy Októberi Szo- icialista Forradalom 60. évfordulóját. Vázsonyi Miklós Üzemi múzeum lesz a Konzervgyárban A Kecskeméti Konzervgyár olyan ipartörténeti múzeumot kíván létesíteni, amely bemutatná az üzem fejlődését az alapítástól napjainkig. Kérik, hogy az, akinek valamilyen, a konzervgyárral kapcsolatos dokumentum, tárgy, stb. van a birtokában, keresse fel a jogügyi osztályukat. Közérdekű előadások az építőtáborokban Megyénkben tizenhat központi szervezésű ifjúsági építőtáborban dolgoznak fiatalok. A napi munka és az ezt követő szórakozás közben akad mindig lehetőség arra, hogy a különböző helyekről itttartózkodó KISZ-eseket és szervezeten kívüli fiatalokat olyan közérdekű témákkal ismertessék meg, amelyek az életre készítik fel őket. A megyei rendőr-főkapitányság, a KISZ megyei bizottsága, mint minden évben, ezen a nyáron is megszervezte az ifjúsági táborokban dolgozók tájékoztatását. A Kiskőrösi Állami Gazdaságban kétszázan három előadást hallgattak meg, míg a kiskunhalasi járásban levő öt táborban hat- százan voltak ott az előadásokon. A Szikrai Állami Gazdaságban levő egy tábor lakói, illetve a kecskeméti járás öt táborában hatszá- zan kísérték figyelemmel az öt tájékoztatót. A megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói két alkalommal keresJ ték fel a bajai Petőfi-szigeten levő KISZ vezetőképző tábort, ahol az ifjúsági vezetőknek tartottak előadást. Miről volt szó ezeken a tájékoztatókon? A szakemberek — bűnügyi dolgozók — ismertették a fiatalkori bűnözés helyzetét, beszéltek az általános büntetőjogi ismeretekről. s vázolták a fiatalok által elkövetett bűncselekmények sajátosságait. A fiatalok kérdéseire válaszolva a nyomozók elmondták, mi motiválja a fiatalkori bűn- cselekményeket. Ezek közül elsőként említették a szülők alkoholista életmódját, a felnőttek befolyásoló szerepét, a rossz baráti környezetet és a vagyon elleni bűn- cselekmények elkövetésében az alkalomszerűséget. Csupán egyetlen számadatot emelnénk ki ezekből az előadásokból: minden fiatalkorú által elkövetett bűncselekmény esetében az elkövetők 10 százaléka alkoholista, vagy alkohol befolyása alatt állt. Az általános tapasztalatokat leszűrve, megállapítható, hogy az ifjúsági építőtáborok lakói nagy érdeklődéssel hallgatták ezeket az előadásokat, a fiatalkorú bűncselekményekkel kapcsolatos kérdéseken túl. érdekelte őket az egyéb, rendőri munkára vonatkozó isme- retanyag is. Érdeklődésük szerteágazó volt. s nem egyszer az 50— 100 perces előadás helyett, 3—4 óra hosszáig kellett az előadóknak különböző megtörtént bűncselekmények vizsgálatáról beszélniük. A bűncselekmények megelőzése érdekében az előadók vázolták a KISZ és a társadalom szerepét, valamint a kisebb közösségek visz- szatartó erejét. A tapasztalatok közé tartozik az is. hogy a fiatalok jogpropaganda előadásait hamarabb, már a tavasszal meg kell szervezni, s a jelenleginél több alkalommal kell felkeresni a táborokat, mert ezekre a tájékoztatókra. ismertetésekre a fiatalok igényt tartanak. G. G. Jégverés után a félegyházi határban Hírt adtunk arról, hogy Kiskunfélegyházán súlyos jégverés volt a napokban. Nemcsak a város lakott területein pusztított, hanem jelentős károkat tett a szántóföldi növényekben, a szőlőben, gyümölcsösökben, kertészetekben. Képeink a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben készültek, a jégverés utáni napon. A károk felmérése most folyik. • Jobb oldali képünk: háromszáz hektáron verte el a jég a kukoricatermést. ^ • Tönkrement az ötven hektár dohányültetvény.» • Szinte teljesen elpusztította az üvegházat a jégzápor. (Opauszky László felvételei.) NAPTAR 1977. augusztus 3., szerda Névnap: Hermina Napkelte: 4 óra 24 perc Napnyugta: 19 óra 16 perc Holdkelte: 21 óra 05 perc Holdnyugta: 9 óra 03 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: augusztus 1-én a középhómérséklet 17,6 (az 50 éves átlag 22,3), a legmagasabb hőmérséklet 19,6 Celslus-fok volt, a nap 2 órát sütött, 2,6 mm csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 14,6, 13 órakor 18,0 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 14,6 Celslus-fok volt. — Űtra keltek a sarlós fecskék — távoli telelőhelyükre: Dél-Afrikába és Dél-Indiába. A Mecsek- alja jellegzetes, gyorsröptű kismadarai legkésőbb érkeznek hozzánk, s a legkorábban indulnak délre. — Százötvenezer villanykapcsoló, konnektor, foglalat készül naponta a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyáregységében, a cikkekhez évente több száz tonna műanyagport használtak fel. A tőkés importból beszerzett anyag helyett az NDK-ban gyártott műanyag alkalmazására tértek át, s 2,5 millió forintot takarítottak meg az év első felében. — A mozgalmi év időszerű feladatait, végrehajtásuk módszereit is megbeszélik azon az előkészítő táboron, amely ma nyílik Baján, száztíz kecskeméti alapszervezeti KISZ-titkár számára. — A Várpalotai Szénbányák Vállalat rendezkedett be a bányákban történő termelés irányításához szükséges híradástechnikai berendezések gyártására. Az idén több mint 35 millió forint értékű speciális műszert készítenek, s szerelnek fel a dudari, a tatabányai és a salgótarjáni bányákban. — Finnországból érkezett, műanyaggal bevont, huzalból készült konyhafelszerelési és fürdőszobában használható cikkeket kínálnak szeptemberben a megye áruházaiban. A Vidia Nagykereskedelmi Vállalat első alkalommal 100 ezer forint értékű edényszárítót, zöldségtartót, cipőtartót, szappan- és szivacstartót küld a boltokba. — Paradicsom- és paprikaexport. Naponta 8—10 vagon paradicsomot és paprikát szállítanak a HUN G AROFRU CT kecskeméti telepéről Csehszlovákiába, az NDK-ba, valamint az NSZK-ba. A tervek szerint ezt a mennyiséget a lehetőségek szerint a to- vább.akban növelni kívánják. — OKTOBER FÉNYEI címmel nagyszabású fotó- és tárgydokumentációs kiállítás nyílik ma a Munkásmozgalmi Múzeumban. A tárlat a NÖSZF 60. évfordulója alkalmából tablók, történelmi dokumentumok, eredeti felvételek és tárgyi emlékek segítségével mutatja be a világ első szocialista állama születésének pillanataitj majd a kommunista építőmunka és a Szovjetunió politikai életének államosításait napjainkig. — Német nyelvtanfolyamra »utazott Potsdamba csaknem százötven magyar turista ezekben a napokban. A kéthetes intenzív nyelvtanfolyam mellett jut idő városnézésre, berlini kirándulásra, színházlátogatásra is a résztvevőknek. — Negyven százalékkal növeli a termelést a miskolci üveggyárban az a beruházás, amelyet a selejt csökkentése és a minőség javítása érdekében terveznek. Átalakítják a két olvasztókemencét és teljesítményüket nyolcvan tonnával növelik. — Ismét teljes kapacitással termel hazánk legnagyobb műtrágyagyára, a Péti Nitrogénművek. Az egymást követő karbantartásokkal — a szocialista brigádok felajánlása nyomán — határidő előtt végeztek. A kollektívák hathónapos garanciát vállaltak munkájukért. — ÉNEKES MADÁR. A lakiteleki művelődési házban ma este fél nyolckor a helyi irodalmi színpad bemutatja Tamási Áron: Énekes madár című székely népi játékát, Lezsák Sándor rendezésében. — Huszonhárom százalékkal többet, azaz, a tavalyi 87 vagonnal szemben 106 vagon gyapjút vett át az idén a tenyésztőktől a Gyapjú- és Textilnyersanyagíor- galmi Vállalat Szabolcs-Szatmár megyei kirendeltsége. A nagyobb mennyiség az anyajuhállomány számának gyarapodásából származik, kisebb mértékben javult a gyapjú minősége is. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. AUGUSZTUS 3. 20 órakor: A krimi mesterei Nyári filmsorozat: Gyilkosság péntek este c. film. vetítése. Belépődíj: 5 Ft. AZ ÜNNEPI HETEK ALATT Mit nézzünk meg, hova menjünk Szegeden? <1 Két hete ünnepi zászlók lengenek Szeged utcáin, terein. A szabadtéri játékok július 23-i nyitánya óta elsősorban az előadások napjain és természetesen hétvégeken több tízezer vendég érkezik a Tisza-parti városba, melynek kulturális intézményei, szórakozóhelyei talán még egy nyáron sem kínáltak annyi lehetőséget a művelődésre, kellemes időtöltésre, mint az idén. A közeliség, a gyakori vonat- és buszközlekedés, a jószomszédi kapcsolat, s nem utolsósorban a színvonalas, tartalmas program Bács-Kiskun megyéből jóval több látogatót csábít Szegedre, mint az ország más, távolabbi tájairól. Az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett idei szabadtéri játékokra, illetve az ünnepi hetek eseményeire is több tízezer megyénk'oeli dolgozó kiváncsi. Bács-Kiskun megye vállalatai, termelőszövetkezetei a dolgozók igényei alapján már jóval korábban megvásárolták a jegyeket az előadásokra, de zsúfolt vonatok, különautóbuszok indultak az eddigi rangos sporteseményekre, vagy a múlt hét végén nagy sikerrel megtartott (Szegedi Ifjúsági Napokra, melynek egyik leglátványosabb része a színpompás karnevál volt. Akik eddig szabad idejük ki- sebb-nagyobb részét Szegeden töltötték, minden bizonnyal jól érezték magukat. Akik most készülődnek a Tisza-parti városba, azoknak néhány tanáccsal szolgálhatunk, hogy az ünnepi hetek még hátralevő eseményei közül elsősorban melyeken érdemes résztvenni, s mit célszerű megnézni Szegeden? Kezdjük a hétvégi kulturális programmal, elsősorban természetesen a szabadtéri játékok szombat és vasárnap esti előadásával. Szombaton este a Dóm előtti téren Shakespeare drámáját, a Lear királyt láthatja a monumentális nézőtéren helyet foglaló több mint ezer néző. A csalódás elkerüléséért hozzátesz- szük: csak az lehet biztos abban, hogy szombaton este láthatja Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Mensáros László, s Lear három lányának Psota Irénnek, Olsavszky Évának és Vass Évának alakítását, akinek már a jegy a zsebében van, ugyanúgy, mint a vasárnap esti Aida előadásra. A július 29-i bemutatót követően a múlt vasárnap is telt ház előtt adták elő Verdi operáját a vendégművészek, már hagyományosan — negyedszer — Mikó András rendezésében. Kedvszegők mindenesetre nem akarunk lenni: az előadások színhelyén talán még lehet kapni pé- hány jegyet — próba-szerencse ... Csakúgy, min^ a dráma, az opera kedvelőinek, a képzőművészet iránt érdeklődőknek is ajánljuk a szegedi kirándulást. Néhány napja nyitották meg a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában a XVIII. Szegedi Nyári Tárlatot, melynek láttán csupán lokálpatriótái hiányérzetünk maradt, ugyanis a kiállításon Bács-Kiskun megye esetleg annyiban képviseli magát, amennyiben Révész Napsu- gárt Bács megyei képzőművésznek tekinthetjük. Nagy élményt nyújt Kátai Mihály kiállítása a Közművelődési Palota kupblájában, s Hajnal Gabriella kiállításáért érdemes felkeresni a Bartók Béla Művelődési Központot, a Technika Házában rendezett Szép Könyv ’76 című kiállítást, a Juhász Gyula Művelődési Központban Mónus Sándor népi iparművész fazekas munkáit. A hét elején két művésztelep nyílt Csongrád megyében: a KISZ KB megbízásából a KISZ megyei bizottsága tizenkettedszer rendezte meg Mártélyon az Ör~ szágos Ifjúsági Képzőművész Tábort, Makón pedig ugyancsak a hét elején nyílt meg a Maros menti művésztelep, ahol jelenleg huszonöt festő, grafikus, szobrász, keramikus dolgozik. Bács-Kiskun megyéből többen részt vesznek a Művelődéselméleti Nyári Egyetem július 26-tól tíz napig tartó előadásain, melyeken kétszázötven népművelő, könyvtáros, művelődési ház igazgató, tanácsi előadó a művelődéspszichológia témakörében tájékozódhat a hazai és külföldi kutatások eredményeiről. A mostani, szokatlanul hűvös időjárás nem kedvez a strandolásnak. így helyette a növény- ritKaságairól híres újszegedi Fü- vészkertet ajánljuk kellemes időtöltésül. Végezetül az étkező- és szórakozóhelyekről annyit, hogy e téren is igen nagy a választék a Tisza-parti városban. A Hungária Szálló átadása után néhány nappal nyitotta meg kapuját a 15 millió forintos költséggel átalakított Hági, amely hírnevéhez méltóan ízletes specialitásokat is kínál — másodosztályú áron. A híres szegedi halászlé kedvelői több étteremben és halászcsárdában a város legjobb halfőző szakácsainak készítményeit kóstolhatják meg... Tárnál László A Bács-Kiskun megyében lakó fiatalokat májusban tájékoztattuk a Német Demokratikus Köztársaságban magyarok számára teremtett munka- vállalási lehetőségekről. A Petőfi Népében publikált közlemény nagy érdeklődést keltett. A tervezett felvételi keretszámok nagyrészt beteltek. Csupán néhány szakmában van még szabad hely. Várják esztergályos szakmunkások jelentkezését. A forgácsoló szakmacsoportban is van még üres hely szakmát tanuló fiatalok számára. Természetesen fiúk és lányok egyaránt jelentkezhetnek. A részletes feltételekről és egyéb tudnivalókról az állandó lakhely szerint illetékes városi tanács, illetve járási hivatal munkaügyi osztálya, csoportja ad bővebb felvilágosítást. A külföldi szakmai gyakorlat időtartama általában három év, szakmunkások kettőre is jelentkezhetnek. Tizennyolc és huszonhat év közöttiek jelentkezését várják az említett tanácsi szakigazgatási szervek. Fontos feltétel: nőtlen, illetőleg hajadon családi állapot. Az NDK-ban eltöltendő évek alatt a szorgalmasok jól megtanulhatják a német nyelvet és magasszintű szakmai ismereteket szerezhetnek. Gazsó Endre MOZI 1977. augusztus 3.: VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! SZABALYTALAN SZABÁLYOS Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték 20%-kal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényeseid ÁRPÁD MOZI: / fél 4 és 7 órakor! FELRAGYOG tiszta SZÉP FÉNYŰ CSILLAG Kétrészes, színes, magyarül beszél® szovjet film Dupla helyárú! MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! ÖZ, A CSODÁK CSODÁJA Színes amerikai mesefilm JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL, ITTASAN, GYORSAN Györkei Ferenc 21 éves, Kalocsa, Makarenkó utca 1. szám alatti lakos kölcsönkérte barátja motorkerékpárját, s azzal a Szelidi-tóhoz indult kirándulni egy ismerősével. A tónál a rendőri ellenőrzés állj jelzést adott, ám Györkei, hogy kivonja magát az intézkedés alól, nem állt meg, hanem tovább hajtott. Mondani sem kell, hogy ennek ellenére elfogták, s a szabálysértési hatóság négyezer forint pénzbírsággal sújtotta. Háromezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték Schett- rer János, Harta, Hunyadi utca 18. szám alatti lakost, mert motorkerékpárjával Kalocsa és Du- napataj között az 51-es számú úton 100 kilométeres sebességgel közlekedett. A motoros vezetői engedélyét ezenkívül öt hónapra visszavonták. Háromezerhatszáz forintjába került a vezetői engedély nélküli közlekedés ifjú Honpoth Bálint, Kalocsa, Széchenyi lakótelep 1/C. szám alatti lakosnak. A fiatalember Kalocsáról a Szelidi-tóhoz indult, annak ellenére, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A motorkerékpár vezetését a tó közelében átengedte Fegyvári György kalocsai' lakosnak, aki szintén nem rendelkezett jogosítvánnyal. Ennyit nem ért a kirándulás. Egy pohár sört fogyasztott el Ba István, Kiskőrös, Délibáb utca 39. szám alatti lakos. Nem sokkal később motorkerékpárjára ült, s haza Indult. A rendőri ellenőrzés során nemcsak az elfogyasztott szesz mennyisége derült ki, hanem az is, hogy Ba István nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Büntetése 2400 forint. Nem járt jobban Király József, Soltvadkert, Felsőcsábor 71. szám alatti lakos sem. Motorkerékpárjával 5 is úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy nem rélidelkezett vezetői engedéllyel. Büntetése 2400 forint. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista . Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: űr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgat® Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-816 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHl 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-72» Igazgató: Ablaka István index: 23 081 J HU ISSN 0133—233X1 Szabálysértésért négyezer forint bírság Jelentkezés külföldi szakmai gyakorlatra