Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-23 / 197. szám
1977. augusztus 23. • PETŐFI NÉPE t 5 Nevelési központ - korszerű módszerekkel Ki ne tudná, hogy a „jó pap is holtig tanul” általános igazságot megfogalmazó régi- régi közmondás manapság érvényesebb, mint valaha. Az állami oktatás — ez nemcsak Magyarországon van így, hanem világszerte — a jelenlegi körülmények között nemigen képes többet elérni, minthogy megalapozza a fiatalokban a munkakezdéshez szükséges, illetve a további ismeretszerzésre való képességet. Másképpen fogalmazva: tanulni tanít. Az évről évre korszerűsödő, változó termelési körülmények, a technika és tudomány vívmányai megkövetelik a szüntelen lépéstartást; szakmunkásoknak és mérnököknek időről időre ismét meg kell tanulniok az újat. így van ez a munkahelyeken, de odahaza is, hiszen napjainkban már a háztartások sem mentesek a korszerűsödés hatásától, a szüntelen változásoktól. Más szóval a permanens, az állandó tanulás követelménye alól akarva. akaratlan sem vonhatja ki magát senki. • A Kodály Zoltán Művelődési Ház a dunapataji közművelődési egyesülés egyik egysége lesz. • Kísérleti modellek példázzák a köztéri szobrászat sablonjait. Tanmese a kaptafáról Félreértések és visszaélések egy kiállításon Az Ismeretszerzés kötelezettsége tehát nem ér véget a szakmunkás-bizonyítványok, mérnöki diplomák, oklevelek átvételekor, hanem megváltozott formában — elsősorban az egyénnek, munkahelyek szükségletéhez alkalmazkodva —, tovább él, létezik a felnőtt korban is. A közoktatás és a közművelődés ily módon rendkívül szorosan kapcsolódik egymáshoz, a kultúra eme két területének összetartozása lényegi egymásrautaltságot jelent... A legkorszerűbb kultúrpolitikai elképzelések hangoztatói e gondolatnak megfelelően egyetlen, azonos feladat megvalósítóit látják az iskolák, könyvtárak, a mozik, a művelődési házak és a sportlétesítmények önálló tevékenységében. Az elképzelés lényege: valamennyi említett művelődési intézmény — Ide vehetjük még talán a múzeumokat is —, lényegében a harmonikus emberi életet, a testi, szellemi javak „bővített újratermelését” célozza. A közös tevékenységi kör pedig nem csak lehetővé teszi, hanem egyenesen szükségelteti is az önállóan dolgozó kulturális egységek közös irányítását, az azonos célkitűzések érdekében végzett összehangolt munkát. Ezt a szép gondolatot lennének hivatva megvalósítani hazánkban az úgynevezett komplex művelődési intézmények, amelyek egyelőre még csak az elképzelések formájában, vagy „papíron” léteznek. * Bács-Kiskun megyében Kece- len tervezik egy ilyen, jobb elnevezés hiányában komplex nevelési központnak elkeresztelt intézmény létrehozását. Az épületet úgy kívánják kialakítani, hogy az építendő tíz tantermes iskola egyben elláthassa a művelődési otthon feladatait, azaz a tanintézet hasznosítható legyen a művelődési otthon igényei szerint is. Ennek következtében javul az épületek kihasználtsága, a fenntartás és üzemeltetés gazdaságossá tétele is ... „A nevelési központ épülettömbjében ki kell alakítani még a legalább 40 ezer kötettel rendelkező ifjúsági—felnőtt könyvtár helyiségeit és ide tartozik még az ötcsoportos óvoda épülete is ...” írták a keceli intézmény tervezési programjának készítői. A nevelési központi osztálytermekben délelőtt a diákság tanul, délután pedig szakköri és klub- foglalkozások rendezhetők bennük. A napközi étterme a közétkeztetés feladatait is el tudja látni. A kiállítási helyiségeket, a színház- és tornatermet a tanulóifjúság és a felnőttek ugyancsak közösen használhatják. A terv kultúrpolitikai és gazdasági előnyeit nem kell részleteznünk. A keceliek csak dicsérhető szándékának csupán egyetlen „bökkenője” van. Az anyagiak. A beruházás megvalósításához még 1974-ben 34 millió forint lett volna szükséges. A pénzügyi nehézségek ellenére Kecelen megkezdték az előkészületeket az építkezésre. A szép terv előbb-utóbb valósággá lesz. Nyitva marad azonban még egy kérdés: Magyarországon a gyakorlatban még sehol nem működik hasonló, összetett feladatokat ellátó intézmény. Nincs tehát tapasztalat arról, hogyan lehet és kell egybehangolni a ma még különböző gazdasági és személyi adottságok között működő önálló egységeket. Ennek kipróbálására vállalkoznak Dunapatajon, s kísérletükhöz nem szükséges sok millió forintos költségű épület létrehozása. • Miként lehet a megfelelő célszerűséggel kialakított épülettömb nélkül próbálkozást tenni a komplex művelődési központ munkamódszereinek kidolgozására? — kérdezhetik mindazok, akik ismerősek a községben. A válasz egyszerű. Dunapatajon szerencsés módon kedvező helyi adottságok alakultak ki az óvoda, az általános iskola, a művelődési ház, a könyvtár, és a mozi, illetve a múzeum együttműködésére. A Kodály Zoltánról elnevezett korszerűnek mondható művelődési házban tartja a vetítéseket a mozi és itt van elhelyezve a könyvtár olvasóterme is. Tőszomszédságban az iskolaépület áll. A két intézmény udvara csaknem közös — és egyben határos a községi sportteleppel is. Így tehát lényegében azonos irányba, a település központjába indulnak alkalmanként a gyerekek, a sportolók, és a kulturális rendezvényekre készüld felnőttek is. Az óvodák és a múzeumok ugyan egy kissé távolabb találhatók, de ez a tény már nem akadályozhatja az együttműködés új formáinak kialakítását. A kísérlet célját a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága a következőkben határozta meg: A dunapataji közművelődési egyesülés a település adottságainak legjobb kihasználásával az óvodáskortól a felnőttkorral bezáróan a nevelés, a szabad idő kultúrált eltöltésére kíván lehetőséget teremteni. Egyben össze kívánja hangolni az oktatási, nevelési, művelődési feladatokat ellátó intézmények, a különböző gazdasági és társadalmi szervek, illetve azok művelődési bizottságainak munkáját. A cél a rendelkezésre álló, jelenleg szétaprózott tárgyi, személyi, pénzügyi lehetőségeknek az eddigieknél tervezettebb, tudatosabb hasznosítása. A nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága elfogadta a dunapataji közművelődési egyesülés létrehozásának előterjesztését, a tervet támogatták a helyi gazdasági és társadalmi szervek is. A határozatot követően megkezdik az egyesülés szervezeti és működési szabályzatának kidolgozását, a legcélszerűbb módszerek kiválasztását. Nem könnyű munkájukhoz segítséget kapnak a Népművelési Intézet és a megyei — és járási közművelődési szakemberektől is. Kísérletük indítását a jövő évre tervezik, s elképzelések szerint három évig folytatják. A Dunapatajon létrehozandó sajátos közművelődési egység egy olyan próbálkozásnak mutakozik, amely mindenképpen hasznosan szolgálja a jövő korszerű kulturális intézményeinek, a nevelési központok létesítésének ügyét. Pavlovits Miklós Kézenfekvőnek látszik, hogy az egyetértő kritika folytassa a Megyei Művelődési Központban megrendezett Köztéri szobrok kritikája című kiállítás gondolatmenetét. S hálásabb szerep is a mondvacsinált szerecsenmosdatásnál. Egyáltalán nem ritka jelenség a művészetek történetében, hogy egy-egy jelentősebb alkotás megszületéséhez már ismert művek szolgálnak kiindulópontul, modellül, sémául, Az összehasonlító művészettörténet egész sor bizonyítékát tudja felsorolni a „séma és kijavítása” koronként visszatérő formulájának. De Melocco Miklós igazán nem művészettörténeti igazságokat kíván szemléltetni, annál közelibb és valóságosabb meggondolások késztették vitára. A „Visszaélések” és „félreértések” vázlatpontok alatt jelzett szemléltető eszközök fekete iskolatáblák előtt sorakoznak, három részre osztva. Természetrajz-szertárából előkerült gipszöntvények, vászonból összetákolt bábuk, talált és csinált tárgyak mint kísérleti modellek példázzák — szerkezeti hasonlóságuknál fogva — a köztéri szobrászat sablonjait. A különböző történelmi kosztümökbe öltöztetett, de mindig ugyanott, ugyanabban a szerepben megjelenő gesztusokat leplezi le, halálosan komoly hősiességgel, vagy finomkodó gráciával jellemezve. Nem karikatúrákat rajzol, hanem az egymás mellett megjelenő, azonos méretű és testtartású bábuk helyzetkomikumára épít. Egyszerre komolyak és nevetségesek. Vajon nem ugyanilyen nevetségessé válna Michelangelo Mózese az egyiptomi íródeák mellé kicsinyítve? Vagy nem ugyanezt az értékcsökkenést mutatná a tetszés szerint összehordott, eredeti arányaikat az irrealitásig zsugorító vagy nagyító szobrok panoptikuma? Melocco kiállítása mégis telitalálat, ha nem is mindenki igazodik el a köztéri szobrok leleplező kritikájában, Melocco görbe tükre nyilván torzít, éppen azért, mert „görbe”. Ám mégsem lenne tanácsos a demagógia úthengerével ezt a görbületet kiegyenesíteni. Mit tehet a szakma közhelyeitől védtelen alkotó? Fogja a krétát, és odaáll a katedrára (kiállítási, és okosan elmagyarázza a zöldfülű hallgatóknak (nézőknek), milyen módon lehet félrevezetni, becsapni — művészet címén — a jóindulatú közönséget. A gyanútlanul bevetődő néző azonban többféle értelemben is gyanútlan. Egyrészt mert alkotásokat sejt öntudatlanul a szemléltető ábrákban (ezen a helyen ezt szokta meg), amelyek egy percig sem tartanak igényt a műalkotás címkéjére; másrészt mert kézenfekvő hasonlóságokat kell felismernie. Gyanútlan, aki a rosszat is mint jót nyeli le, s a „bizonyítékok” dokumentumaiban szembe találja magát a már megszokott és elfogadott értékekkel. A néző így kétszeres csalódás részese. Vajon ezek a vitathatatlanul bírálható gesztusok csupán lustán és igénytelenül megfogalmazott ábrázolások, a közízlésnek tett engedmények, hamisan megfogalmazott idealizálások? A közönség nem vette észre, vagy az alkotó maradt el azon igények mögött, amelyek átformálták, érvénytelenítették a hős, a politikus, vagy a munkás elképzelt ideálját? Lesznek, akik Melocco vállalkozását fogják „visszaéléseknek” tekinteni, s a közönséget provokáló fogásokat „importnak”. Sőt lesznek olyanok, akik bemutatott sablonjait Melocco saját műveire alkalmazzák. De ha mi, jó és rossz szándékú emberek, fontosnak tekintjük a köztéri szobrászat ügyét, érdemes és kell is vitatkozni, együtt gondolkodni Meloccóval. Csák) L. György Száz esztendeig pécsi papírra írtak Belgrádban A XVIII. és a XIX. szazadban l iragzó iparág volt a papírgyártás Pécsett. Dr. Szita László helytörténész kutatása során érdekes technika- történeti és kultúrtörténeti adatokra bukkant, amelyek azt bizonyítják, hogy annak idején Pécs és környéke a Habsburg- birodalom egyik fontos papírgyártó helye volt. Kisebb megszakításokkal egy évszázadon át működtek a papírmalmok a Mecsek vidékén, egy-egy bővizű patakra települve. • Pilzenben van Csehszlovákia legnagyobb terráriuma. A hatalmas ttvegtartályokban több mint 70 fajta tengeri halat és egzotikus hüllőt mutatnak be a látogatóknak. Képünkön: fiatal dél-amerikai kajmánok, a krokodilok újvilági rokonai. (Fotó: CTK—MTI—KS) Szabó Ervin 1877—1918 Kunfi Zsigmond és Lukács György más-más alapról ismerték el: „mindnyájunk szellemi atyja volt”. A tanítvány Révai József élete végéig viaskodott a tanító- mester teljesítményének értékelésével. Az egyre inkább eszmei ellenfél, Jászi Oszkár legközelebbi barátjának tudta. Halálakor az egész haladó magyar szellemi közélet meghajtotta előtte az elismerés és tisztelet zászlaját. S tulajdonképpen a mai napig sem csitultak el körülötte végleg a kedélyek. Életművének egyetemes értékelése, monografikus feldolgozása késik. Működésének legegyértelműbben megítélt —, korszerű és kiemelkedő — területe a könyvtárügy. A foglalkozása szerint jogot végzett, alacsony, vézna, bajuszos, szemüveges, beteges Szabó Ervin élete végéig könyvtáros volt. Gyors karrierje'1899 végétől 1904- re mindössze két közbeeső állomáson át vezette a megalakítandó Fővárosi Könyvtár élére. Nagyfokú függetlenséggel és a kor világszínvonalán építette ki Budapest máig működő nyilvános és tudományos (a szociológiai és a politikai) könyvtárát. A világháborús évekre a mai Ferenczy István utcában otthont talált, immár önálló intézmény a korszerű társadalom-tudományos műveltség fellegvára, a korban egyedülálló haladó és demokratikus művelődési központ lett. Édesanyjának orosz rokonsága révén került kapcsolatba 1898— 99-es bécsi tanulmányai idején az orosz forradalmárok — szociáldemokraták, ökonomisták, esszerek — egyes kiemelkedő képviselőivel. Egyben az osztrák szociáldemokrácia vezetőivel is szoros baráti viszonyt alakított ki. A bécsi környezetben vált szocialistává. Hazatérve igen hamar a Népszava főmunkatársa, állandó cikkírója lett — egyelőre ideálisan összeegyeztetve könyvtárosi-tudományos és pályakezdő mozgalmi tevékenységét. Már ekkor komoly fenntartásai voltak azonban a hazai szociáldemokrácia színvonalával — provincializmusával, időszerűtlen betegpénztári jellegével, esetenkénti amoralitásával szemben. Ügy érezte; magasabb, korszerűbb és forradalmibb szintre kell emelni a magyar mozgalmat. Elvi állásponttá vált idegenkedése a fegyelmezett pártkeretektől megkönnyítette számára a frak- ciós tevékenység vállalását. Fiatal értelmiségiek, egyetemisták csoportját (a Polányi-testvérek, Pór Ödön, Mérő Gyula, Vágó Béla, Beck Salamon, László Jenő) gyűjtötte maga köré, nevelve—képezve az alig fiatalabbakat. Tulajdonképpen neki köszönhető a szocialista diákmozgalom önálló, az agitációt és a kultúrmunkát segítő-fejlesztő tevékenységének megindítása. 1903-ban megvált a Népszavától és hajlamainak és képzettségének megfelelően a kor legszínvonalasabb és leghatékonyabb haladó értelmiségi folyóiratával, a Huszadik Századdal és az azt kiadó Társadalomtudományi Társasággal lépett kapcsolatba. Ez mindenképpen lehetővé tette, hogy a haladó- és liberális polgári értelmiség jelentős csoportjaival ismertesse meg a szocializmust. Egyben kritikája volt ez a lépés az SZDP- vezetésnek, amellyel szembeni ellenzéki frakciós tevékenysége is ettől az időponttól datálódik. Ekkor, ezekben az években fekteti le — a hagyományos, német típusú parlamenti munkáspárt alkalmatlansága feletti túlzó reakcióként — pártszervezési elveit; a decentralizált, demokratikus, frakciók alakítására is lehetőséget nyújtó, a szilárd vezetést és fegyelmet megkerülő pártfelépítési modellt. Ugyanekkor fordult a francia szindikalisták tevékenysége és elmélete felé. Bennük az általa mindig parlamentinek felfogott meddő politikai harc helyett a gazdaságilag szervezett munkásság közvetlen akciójának egy tényleges forradalmi változásnak az ígéretét látta. Ellenzéki tevékenységét nem adta fel, sőt, 1909-ben magával a párttal is szakított. Élete végéig ezután független szocialistának számított. Noha közvetlen környezetének jelentős része 1918- ban megtalálta az utat a kommunista párthoz, ő maga igazi tábort, tömegeket nem tudott, nem is volt képes maga mögé állítani. 1903-ban a Társadalomtudományi Társaság vitáján „A szociológia újabb irányzatairól" Szabó Ervin ismertette a szocializmust. Történelmi pillanat volt ez. „Magyarországon, magyar nyelven ekkor jelent meg a marxizmus teljes tudományos fegyverzettel. Magyar tudományos fórumon először lépett fel valaki a marxi és engel- si életmű ismeretében, ráadásul a kor szociológiai műveltségének birtokában” — írja egyik életrajzírója. Ahogy a pártról vallott felfogása végső soron késleltette a forradalmi, új típusú munkáspárt megalakítását, antidialektikus és esetenként etikai idealista nézetei a marxizmus teljességének átélésében és alkalmazásában gátolták. Írásai, cikkei, tanulmányai mégis a mai napig tartalmaznak fontos, meglepően aktuális mondanivalót, mindenekelőtt a marxista tudományos alapállásnak, az elmélet és a gyakorlat kapcsolata elválasztha- tatlanságának igényét. „Nem szabad elmaradnunk az elméletben. Régi megismeréseink állandó és folytonos revízió alatt kell, hogy legyenek. Le kell vonnunk a gyakorlati próbák tanulságait. És új megismeréseket kell szereznünk”. Szellemi-gondolkodói nyughatat- lanságának, a fennállót állandóan meghaladni törekvő marxi igényességének értékes vallomása ez. Az első papírmalmot 1764-ben alapította Klimó György püspök, az a nagy műveltségű főpap, aki megteremtette Pécsett az első nyilvános könyvtárat és kezdeményezésére nyomda is települt a városba. A KIimó-féle üzem volt a birodalom legszebb papírgyára. A Tettye-patak völgyében állt az impozáns barokk épület, amelynek harminc terme volt. Mint építmény is értékes volt, ma egyik dísze lehetne a városnak. Ám elhanyagolt állapotban lévén, 1895-ben sietve lebontották — Ferenc József pécsi látogatása miatt. Az üzemet egyébként egy holland mester fejlesztette fel, aki a papírgyártást európai színvonalra emelte. Minden munkafolyamatát gépesítette és ő alkalmazta először a Habsburg-biro- dalom területén a száraz gőzzel történő papírszárítást. 1847-ben — már tízezer rizsma, azaz ötmillió ív papirost állítptt elő a tettyei gyár. Termékei olyan jó minőségűek voltak, hogy külföldön is szívesen vásárolták. Belgrad város magisztrátusa például majd egy évszázadig pécsi papírra írt. Az 1848—49-es szabadságharc bukása után a kedvezőtlen gazdasági körülmények között — a pécsi gyár termelése rohamosan hanyatlott és 1860-ban végleg beszüntette működését. Azóta nem gyártanak papírt Pécsett. I. Z. §ie*|É^ ; :
