Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

^ ® PETŐFI NÉPE • 4977. augusztus 20. Üdülnek a szövetkezetiek A mezőgazdasági termelés sok-sok teendője, az egész évi küszködés az időjárás viszontagságaival, a tavaszi faggyal, nyári aszállyal, jégveréssel ál­landó helytállásra készteti a mezőgazdasági szö­vetkezetek tagságát. Bács-Kiskun megyében leg­feljebb ilyenkor, az aratás után tarthatnak kisebb szünetet, amikor a kenyérnekvaló már a magtárba került. Miközben a szerelők a gépműhelyben a kukori­ca, a cukorrépa betakarítására, a szőlő, a gyümölcs és a zöldségfélék szedésére készítik elő a munka­eszközöket, a kombájnosok, gépkezelők és szállítási dolgozók rövid időre szabadságra mentek, hogy erőt gyűjtsenek az őszi nagy munkára. Mélykútról a napokban az Alkotmány Tsz-nek tizennyolc kombájnosa utazott Harkányba, hogy ott pihenje ki a többhetes aratás, a napi 14—16 órás műszak fáradalmait. Rajtuk kívül más közös gazdaságokból több száz szövetkezeti dolgozó és családtag pihen a melegvizű fürdőhelyeken, a ma­gaslati üdülőkben, vagy országjáró kiránduláson ismerkedik hazánk legszebb vidékével, esetleg a a szomszédos baráti országokban tölt néhány na­pot csereüdültetés keretében. Amióta a TOT és a Szakszervezetek Országos Tanácsa a szövetkezeti dolgozók szervezett üdülte­tésére, az ország különböző helyein összesen ezer üdülőhely létesítésére, két esztendővel ezelőtt meg­állapodott, a kiskunsági szövetkezetek 16, a Bácska és a Duna mellékiek öt részjegyet vásároltak, és huszonegyszer négyszázezer, összesen 8.4 millió fo­rintot fizettek ki erre a közös alapra. A részjegyet vásárolt közös gazdaságok ez év végéig öt, a követ­kező esztendőtől kezdve pedig évente 21 beutalót kapnak az ország valamelyik üdülőjébe. A Bácska és a Duna melléki körzetben a hajósi József Attila, a dunapataji Űj Élet, a bátyai Pirospaprika, a mis­kei Március 15. Tsz és a Bátya—Fájsz—Miske Ser­téstenyésztő Szövetkezeti Közös Vállalat dolgozói részesülhetnek ebben az üdültetési akcióban. A jánoshalmi Petőfi Tsz saját maga tart fenn üdülőt Harkányban, ahová hetenként 15—16 tsz-dol- gozó utazik szabadságra. Emellett jelentős összeget költ a jánoshalmi tsz országjáró kirándulások szer­vezésére, amelyet leginkább a közös gazdaság fia­talabb dolgozói kedvelnek. A Petőfi Tsz tagságá­nak 32 százaléka 30 éven aluli. A mélykúti Alkotmány Tsz gazdái közül évente 280—300 aktív és nyugdíjas tsz-tag üdül a szövet­kezet kulturális bizottságának szervezésében me­legvizű fürdőhelyen. Tavalyelőtt Csehszlovákiába és Lengyelországba, az idén pedig Jugoszláviába uta­zott nagyobb kirándulócsoport a mélykúti közös gazdaságból. A tompái Szabadság Tsz-ben az Ismerd meg ha­zádat mozgalom keretében szervezik az országjáró kirándulást. A jelentős háztáji gazdálkodást folyta­tó tompái. szövetkezeti dolgozók 2—3 napnál hosz- szabb útra, nagyobb távollétre nem szívesen vállal­koznak. Ezzel szemben az idén is százan tekintik meg a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorait. A mezőgazdasági szövetkezetekben is megalakul­nak a szakszervezeti csoportok. Eddig hatvannál több közös gazdaságban létesült MEDOSZ-alap- szervezet Bács-Kiskun megyében. A mezőgazdasá­gi, erdészeti, vízügyi dolgozók huszonötezres tag­ságának elég szerény üdülőbeutaló-keretéből ily módon a termelőszövetkezeti dolgozók is részesül­hetnek. Ebben az évben félszáznál több szövetke­zeti dolgozó és családtagja tölthette szabadságát a MEDOSZ-tól kapott üdülőjegy birtokában az or­szág legszebb tájain. A hartai, solti, izsáki, tiszakécskei, kiskunfél­egyházi termelőszövetkezetek már évek óta hatá­ron túli gazdaságokkal tartanak testvérszövetkeze­ti kapcsolatot. A szomszédos népek közötti barát­ság elmélyítésén kívül jó alkalom ez a csereüdül­tetés megszervezésére a magyar, a csehszlovák, az NDK-beli szövetkezeti dolgozók és hozzátartozóik számára. A közös gazdaságok, valamint a kiskun­sági, a bácskai és Duna melléki területi szövet­ség szorgalmazzák e kapcsolatok ápolását és újak teremtését. A mezőgazdasági nagyüzemek fejlődése lehetővé tette, hogy a szövetkezeti dolgozók is évente rend­szeresen fizetett szabadságra menjenek. Így válik teljessé számukrá az alkotmányban biztosított üdü­lési, pihenési jog. Kiss Antal Egy munkásnő emlékei — En olyan vagyok, hogy ami munkát elkezdek, annak neki!... Csak amikor készen vagyok, ak. kor engedek magamnak pihenőt.. Ez,,a~ ma­gyarázkodás vezette be ái ismerkedésünket Ternai b Máriával, a Bajai Finomposztó Vállalat nyugdíjas munkásnőjével. Házimunkát tett félre Kálvária' ut­cai lakásán, amikor harapós házőrzője csaholva je­lentette jöttömct. Egy percre egyedül hagyott ven­déglátóm az utcai szobában. Fi­gyelni kezdtem, mit mondanak a tárgyak a ház lakójáról. A színek és formák mértéktartó, jó ízlését dicsérték. A tükrösfényű bútorok, s a szoba minden szeglete tiszta­ságra kényes természetéről be­szélt. A könyvesszekrényen sereg­lő porcelánszobrocskák, csecsebe­csék arról árulkodtak: Sokan sze­retik és tisztelik Máriát. — Mintha mindennap vasárnap lenne, úgy telik az idő, amióta nyugdíjban vagyok — mondta az őszülő munkásnő a szobába lép­ve. — Mindenre jut belőle... — fűzte hozzá, s könny szökött a szemébe, arról tanúskodva, hogy nyugdíjasnak lenni nem egyértel­műen örömteli állapot. A díszpolgárságára tereltem a szót, s attól földerült az arca. Ki­nyitotta az egyik szekrényt, s elő­vette a Bajától, szülővárosától ka­pott díszes dobozt, benne a szé­pen pingált oklevéllel és a se­lyemstólával. Előkerültek más, féltett tárgyak is: a Munka Érdem­rend bronz fokozata, az oklevelek garmadájában nem is egy olyan, amelyik a Könnyűipar Kiváló Dolgozója címmel tüntet ki. Ter­nai Mária negyvenkét esztendeig szorgoskodott a Finomposztó Vál­lalatnál. — Gyerek voltam még, amikor 34-ben sikerült bejutni a gyárba. Akkor Posztó és Takarógyár Részvénytársaságnak hívták. Itt, az alvégen, Homokvároson lak­tunk a Szeremlei utcában. Apám földműves volt. Felesben művelt, földet, meg napszámba járt, ami­kor fölfogadták. Nálunk élt két nagyszülőnk is, velünk, az öt gye­rekkel kilencen voltunk. Testvé­reim közt én voltam a legidő­sebb. Vékony, copfos kislány. Ott lakott a házunkban egy posztógyári mosómester, Gyuri bácsi. Ó szólt a főmesternek, hogy vegyenek már föl dolgozni. Hét­főnként tartottunk munkásfelvé- teJt. olyankor mindig rengetegen álltak a porta előtt. Ha kellett ember, kijöttek a mesterek és vá­logattak maguknak. Ok olyan üzemvezetőfélék voltak. Fárad­tabb kinézetű munkásasszonyt nemigen vettek föl. Tizennégy éves voltam, mikor dolgozni kezdtem, Gyuri bácsi jó­voltából. A munkakönyv kiváltá­sakor öregebbnek mondtam ma­gam, mert a fölvételhez legalább 16 évesnek kellett lenni. Sandítva néztek rám a gyárban, nem na­gyon hitték, hogy már betöltöt­tem a tizenhatot. De nem én vol­tam az egyetlen a munkáslányok közt, aki öregebbnek adta ki ma­gát, csakhogy kereshessen. Rászo­rult a családunk. Először úgy volt, hogy szövő leszek. A szövőkhöz úgy vettek fel valakit, ha talált munkást, aki betanítja. Ha a megszabott rövid idő alatt belejött a munkába, ak­kor adtak az új dolgozónak gépet. Ha nem, elbocsátották és mást vettek föl helyette. Hétfőnként elegen ácsorogtak a porta előtt. A barátnőm vállalta, hogy meg­tanít a szövésre. De mégsem le­hettem szövőnő, mert a kikészítő­be tettek. Itt adják meg a nyers szövetnek a végleges minőségét. Ehhez több műveletet végeznek rajta. Engem egy nyírógép mellé állítottak. Csak néztem a nagy termet, meg a gépet. Ezt csinálom majd mindennap? — kérdeztem. — Ezt bizony — mondták. Meg­unom, gondoltam magamban. De nem unhattam meg, mert kellett a keresetem otthon. Tizenkét fillér- órabért kaptam, hetente megke­restem 10—12 pengőt, persze nem nyolcórás műszakban. Ez akkori­ban gyönyörű fizetésnek számí­tott. Aki bekerült a gyárba, az annak fölért egy lottónyeremény- nyel. Csütörtökön volt a fizetés, de én csak a negyedik héttől kap­tam pénzt a munkámért. Előbb hiába szóltam a mester úrnak, kurta szóval elintézte az ügyet. Szigorú tanítóim voltak a kiké­szítőben. Esetleg egyszer vagy kétszer megismételték még, amit a munkafogásokról elmondtak, de többször nem. Figyelni kellett. Megtanultam becsületesen dolgoz­ni. Reklamálni vagy feleselni a mesterrel, osztályvezetővel a Posztó és Takarógyárban nem le­hetett. Ha valaki panaszkodni mert, az másnap ' már megkapta a munkakönyvét, elküldték. Az apreturán, így hívták az üzemrészt, rengeteget túlóráz­tunk. Reggel hattól este hatig tar­tott a „rendes” munkaidő. Dél­ben, akinek hoztak ebédet, evett főtt ételt, akinek nem, az ette a zsíros kenyeret és hasonlót. Mit nem adtam volna akkor délben egy tányér jó meleg levesért! Ál­talában este 8—10 óráig túlóráz­tunk, de az is előfordult, hogy éj­jel két órakor ballagtam haza a szentjánosi úton. Egyszer, ahogy a német meste­rek mondták, durchmarsot csi­náltunk: egy nappalt, egy éjsza­kát és még egy nappalt dolgoz­tunk egyfolytában. Tizenöt éves voltam, elaludtam a gép mellett és az bevágta a Párizs-szövetet. Nem büntettek meg, de meg kel­lett vennem az anyagot. Megállni, beszélgetni nem i le­hetett munkaidőben. Mi, fiatalok, néha mégis csintalankodni meré­szeltünk. Emlékszem, hogy egy­szer papírcsíkot ragasztottam az egyik lány hátára. Ki volt az? — kérdezte Krausz úr, a főnökünk. — A Mariska — mondták a töb­biek. — Na, fogod a kabátod, ha­zamész, és egy napot nem jössz dolgozni! — mondta a mester. Nem volt mit tennem, hazamen­tem. Egy másik alkalommal, már később, álltam a gép mellett, vár­tam, hogy hozzanak anyagot. Oda­jött a mester: miért állsz? — Az anyagot várom — mondtam. — Hazamész! — förmedt rám a mes­ter úr. Hiába magyaráztam, hogy nem tudok anyag nélkül dolgozni, hazaküldött. Sokat meséltem ezekről az idők­ről a mai fiataloknak, munkatár­saimnak. — A felszabadulás után, amikor újra termelt a gyár, tetszett ne­kem, hogy egyszer már visszaszól­hatok a vezetőknek is. Egy gyűlé­sen fölálltam, és kértem valamit. Ez után az eset után foglalkozni kezdtek velem. Rábeszéltek, hogy lépjek be a szakszervezetbe. Be­vittek a Szociáldemokrata Pártba is. A kommunista párttal való egyesüléskor tagja lettem a Ma­gyar Dolgozók Pártjának. Szak- szervezeti bizalmiként, majd üze­mi bizottsági titkárként tényked­tem. A háború után visszajött Krausz úr, a volt mesterem is. Még mindig a régi hangon akart beszélni az emberekkel. Nem so­káig tűrtük meg magunk közt... A. Tóth Sándor A megyében, alapos becslés szerint, tíz ember közül hétnek az életkörülmé­nyeiben, többé-kevésbé a jövedel­mében is szerepet játszik a mezőgazdasági termelés. Ha a statisztika nyelvén „kettős jövedelműeknek” nevezettekről szólunk, ál­talában jövedelmük kettőzött voltán szere­tünk elmélkedni. Ritkábban gondolunk arra, hogy életük is alapvetően kettős — kettőzött — foglalatossággal jellemezhető. A külön jö­vedelem forrása az a munka, amit a fő el­foglaltság után végeznek a „kisüzemben”. Fontos ez a sor­rend a kiskőrösiek életében is, akikről az alábbi riport szól. Munkájukra ma már nagy szükség van az iparban is, s esze­rint alakult a városban a foglalkoztatás. Mégsem hagytak fel a hagyományossal, s megművelik a régi szőlő nagy részét. Nem kis részben köszönhető nekik, hogy az alföldi gyümölcs- és bortermelés folyamatosan fejlődik. Mit hozott a szőlő ? Mit hozott, s mit hoz még Kis­kőrösnek a szőlő? Közhelynek hangzik: fejlődést. Gyarapodnak a körösiek, s jövedelmük egy ré­sze adóvá válik. Csak a lakosság befizetéseiből 11 millió forintnál többet kap az idén a város. A jö­vedelmek másik része a családok és egyének személyes szükségle­teit, életmódbeli változását szol­gálja. Családi ház ötévenként megközelítően 500 épül a város­ban, nagy a keletje az OTP-la- kásoknak is. A közművesítés ter­heiből tekintélyes hányadot vál­lalnak magukra a városiak és a tanyaiak. A 15 ezer főnyi népességnek 15 százaléka él külterületen, so­kan közülük szívesen. A „tartó­san fennmaradónak” minősített cebei részek lakóinak a múlt év­ben tovább javultak a körülmé­nyei. Lehetőségük nyílt tanváiuk nagyobbítására, komfortosítására. Legtöbbjük törekvése, hogy oda­kint teremtsenek maguknak jobb életkörülményeket, s onnan jár­janak be dolgozni a városba a családtagok. Kiskőrösön, az Egyesült Me­zőgazdasági Szakszövetkezetnek 3700 tagja van. De közülük csak néhány százan dolgoznak rend­szeresen a gazdaságban, meg kö­rülbelül félezer alkalmazott. A tagság zöme — minteev három­ezer ember — másutt áll munka- viszonyban. Más oldalról világítja meg a kiskőrösiek kettős elfog­laltságát, hogy a több mint öt­ezer nem mezőgazdasági foglal­koztatottból legalább három és fél, de inkább négyezren foglal­koznak mezősazdasáai ^emelés­sel is. Naevrészt a szakszövetke­zet parcelláit művelik. Másfajta fáradtság • Megyeri István. Tízből nyolcán Az IrodaeéDinari és Finomme­chanikai Vállalat kiskőrösi gyá­rában hétszázhuszonöten dolgoz­nak. Tíz közül nyolcuknak van köze szőlőhöz. Emiatt — ma már — nem kell. hogy főiön a vezetők feie. Ieaz. azt sem mondhatiák, hoev köT»r>víti helyzeteket a,kér. nyék szőlős hngvománva. Egy­szerűen rsak eleve számolnak a hatásaival. Tudomásul veszik, ho°v a legtöbb «azdasáeot a nvá- ri-őszi dologidőben, különösen szüretkor kell kiadniuk. S év­ről évre sokan kérnek ilyentájt fizetésnélküli szabadságot is. En­nek mértéket szigorúan korlátoz­zák. de csak annyira, hogy azért megtartsák dolgozóikat. Az ittenieknek még nem ha­gyományos életelemük az ipari munka, annál inkább a mezőgaz­dasági. Itt ezt is tiszteletben kell tartani. • Petróczi Istvánná. Igaz, a napszám- közvetetten konkuvrenciát .jelent. Rendszerte­lenül ugyan, de napi 200—300 fo­rintot lehet vele keresni, s hpz­zájön az ingyen koszt. Vannak napszámhoz húzó emberek a vá­rosban, de nem az üzemben. A fizetetlen szabadság inkább arra kell az itteniek legtöbbjének, hogy kisegítsék egymást a szüreti munkában. Nézzük meg azonban, hogy mit jelent nekik a szőlő! Kettős kötődés A satuműhelyben dolgozik Gyurján Istvánné. Betanított munkás, alkatrészeket készít. To­vábbi elfoglaltságáról a szőlő gondoskodik. Három tagban levő másfél holdat művelnek a férjé­vel. A nagyobb munkában segít­ségükre van húszéves fiuk, aki­nek gépszerelő a szakmája. A szülők szakszövetkezeti tagok, de munkahelyük mindig másutt volt. — A szőlő — mondja az asz- szony — afféle takarék nekünk. — öreg már a telepítés, tavaly egy hold 25 hektó bort adott. Új­ra kéne telepíteni, de azt na­gyon meg kell még gondolnunk! Belekerülne egy hold negyvenezer forintba, és aztán még nagy a bizonytalanság, hogy szépen meg- ered-e, vagy ^foltozgathatjuk még tíz év múlva is. Egyszóval — a telepítés nagy- gond. Gyurjánéknak egyébként megvan mindenük. Tizenöt éve építették a városban a házukat, kétszobásat. Nem tartoznak már érte az OTP-nek, inkább az tar­tozik nekik. Ha rászánják ma­gukat. lesz miből szőlőt telepí­teni. S ha a fiú megnősül, úgy tervezik, hogy adnak át neki a szőlőből. Vállalja-e? bizonyára, hiszen beleszokott ő ebbe a mun­kába. Petróczi Istvánné — a brigád­társ — csak 300 négyszögöl sző­lőt művel, s ha nekikeseredik, azt mondja, inkább az se lenne. Mert igen öreg ez az örökség, lassan azon a 30—40 négyszögö­lön is lesz annyi termés, amit a házuk portáján telepítettek né­hány éve. — Ha időm van, legtöbbet a nővéremékhez megyek ki segí­teni. ök a szakszövetkezetben vannak. Négy holdat művelnek, abból kettő új telepítésű. A se­gítségért terményeket, főleg gyü­mölcsöt kapunk tőlük. Jól jön az, főleg a két kislányomnak. A mi szőlőnk nemigen hoz pénzt. Szabad időt még keveset hagy a munka, de amúgy sem járunk sehová a férjemmel. Én szoktam inkább elmenni a szocialista bri­gádunkkal. Zászlójuk ott díszeleg a mű­helyben, mellette tabló a brigád­élet eseményeiről. Nagyot nézek, amikor többszörös munkavcrsimy- győzelmükkel hozakodik elő szé­gyenlős-büszkén a két asszony. A telken még megmarad Petrócziék félúton vannak a szőlő — nem szőlő dilemmájában. Szilágyi János géplakatos viszont más utat választott. Most adja le a szakszövetkezetnek 1500 négy­szögölét. Három éve vették a fe­leségével, de most megválnak tőle. — Nagyon sok munkát elvitt az öreg ültetvény, s annyit nem há­lált vissza a terméssel. Ráadá­sul egyedül kellett benne dolgoz­nom. A feleségem körzeti ápoló­nő, a munkabeosztása, meg ^ most hároméves kislányunk mel­lett nem segíthetett nekem. Szóval abbahagyják. No, nem teljesen, a telkükön lesz szőlő, vagy kétszáz négyszögöl. Mert á jó szőlőt még ha kicsi is, érde­mes munkálni. Lezárva a néhány rövid beszél­getést, megyek elköszönni Me­gyeri István csoportvezetőtől, aki a segítségemre volt. Mondom ne­ki, hogy úgy látom, itt természe­tes dolog az üzemi munka után kijárni a szőlőbe, nem is megy a benti feladatok rovására. A cso­portvezető helyesel: — Én is, ha reggel megperme­tezem a magunk 900 négyszögö­lét és utána bejövök a gyárba, még fáradt sem vagyok. Illetve, az másfajta fáradság... Zsembery Ágnes Szárnyat adtak „Tudom, hogy önöknek nem szokatlan dolog az alábbi törté­net, de a magam és családom számára életünk egyik legkedve­sebb emléke marad.” — Így kez­dődik Majoros Mária — Kiskun- majsa, Móra Ferenc u. 4. sz. alatti lakos szerkesztőségünknek küldött levele, amelyben megír­ja, miként vizsgázott emberség­ből jelesre egy szocialista bri­gád. A dióhéjban összefogott ese­mény — szikár tárgyilagossággal szólva — egy társadalmi munka története. Ügy érezzük azonban, hogy a brigádnaplóba való be­jegyzés mellett — nyilvánosságot érdemel. Már az előzmények sem mindennapiak. A levélíró bátyja, Majoros Jó­zsef 1960-ban idegbénulást szen­vedett. Tizenkilenc éves volt ak­kor. Ifjú szakmunkás, akinek a • Az Április 4. szocialista brigád négy tagja kivitelezte a felvonót. Jobbról balra: Horváth János brigádvezető, Benke Antal, Ország János és Szívós István. Velük szorgoskodott művezetőjük, Gál Károly is. lábában még éppúgy benne vol­tak a séták, korábbi kerítésmá­szások, focizások reflexei, mint a vele egykorú fiúkéiben. Úgy­szólván egyik napról a másikra következett be a tragédia, és az­óta teljesen járásképtelen. Kell-e részletezni, micsoda csapás ez áss életútjára egészségesen, boldog, tervezgetésekkel indult fiatalem­bernek ... • A műszaki tervezésben a vezetőség segített. Szigetvári Miklós rajzol, Matos András , figyeli.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom