Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-31 / 179. szám

i • PETŐFI NÉPE • 19TJ. július 31. Helyes irányban hajózik a MAHAJOSZ Nincsen párja az országban a Magyar Hajó­fuvarozó Szövetkezetnek. Ugyanis a MAHAJOSZ az egyetlen hazai „vízen járó”, a Dunából kavicsot és homokot termelő ipari szövetkezet. A párt XI. kongresszusának határozata ki­jelöli a helyes irányt az ipari szövetkezetek számára, amikor azt mondja: „...tevékeny­ségükben erősödjenek a szocialista vonások”. A Pálmai István elnökkel és Mandl Antal párttitkárral folytatott beszélgetés arról győ­zött meg, hogy a bajai MAHAJOSZ közössége a megadott irányban hajózik. Dunaföldvár és Mohács között i C j kotróhajút építenek. Idestova huszonhét esztendeje, hogy a hajófuvarozó szövetkezet megalakult. Megyénkbelinek azonban csak három év óta te­kinthető, amióta a központját Budapestről Bajára helyezték. Az irányító stáb áttelepülését töb­bek közt Baja kedvező fekvése indokolta a Dunaföldvár és Mo­hács közti működési területen. A dunai átkelőhelyen rakják át a kavics nagy részét — naponta 30—40 vagonnal — az uszályok­ról vasútra. A víziút és a vasút szerencsés találkozásán kívül az új központ mellett szólt az is, hogy 1962-ben Baján hozták létre a javítóműhelyt. A MAHAJOSZ által a Dunából kitermelt kavicsot és homokot az ország déli részén használják föl az építkezéseknél. Baján, Ka­locsán, Mohácson és Pakson kí­vül még több parti településen vannak kirakóhelyei a szövetke­zetnek. Az idén ar terv szerint 620 ezer köbméter építőanyagot szállítanak a megrendelőknek. Ezer lóerővel, emberi erő nélkül A MAHAJOSZ-nak négy, ka­nalas rendszerrel dolgozó kotró­hajója horgonyoz és termel a Du­na említett szakaszán. Az össz­­kapacitásuk 250 köbméter kavics óránként, de erre az elhasznált­ságuk miatt már nem képesek a kotrók, öt kirakó gépcsoport (óránként 300 köbméteres összka­­pacitással), tizennyolc uszály (összesen 550 vagon hordképesség­­gel) és hét vontatóhajó, ezer ló­erővel — ezek a szövetkezet fő termelőeszközei. A hajósok három gépláncba szervezve dolgoznak. Egy-egy géplánc kotróhajóból, három uszályból, egy vontatóhajóból és egy kirakó gépcsoportból tevő­dik össze. A három csurma — ahogyan a vízi emberek a gép­láncot nevezik — Kalocsa térsé­gében, Baján, illetve Mohácson található. A hajó munkahely és szállás is — A létszámból százötvenen hajósok, mintegy félszázan pedig a javítóműhelyben dolgoznak — mondta el Pálmai István. — A hajósélet olyan, hogy hétfőn reg­gel hajóra szállnak az emberek, és a hét végéig a Duna hátán vannak, mindenféle időben. Az úszó egységek egyben munkás­­szállások. Némelyiken televíziót is néznek. Éves munkaidőkeretben dolgo­zunk, egy hajós évente 2450 órát van szolgálatban. Az átlagbér­­színvonal 50 ezer 500 forint a szövetkezetnél. A hajósoké, akik éjjel is dolgoznak, ha kell, eléri az 58—62 ezret. 1972: pártalapszervezet alakult — öt évvel ezelőtt alakult meg nálunk a pártalapszervezet, a szocialista vonások erősödéséről ettől az időtől fogva lehet be­szélni — idézte föl a „horgony fölszedésének” idejét Mandl An­tal. — Ezerkilencszázhetvennégy­­ben brigádokat szerveztünk, nyol­cat. Számuk azóta már tizen­kettőre nőtt. Tavaly három kis • A bajai csórna. A kavics emberi erő nélkül kerül a „szárazföldi'' szállítóeszközökre. közösség megkaphatta a bronz­jelvényt. — A MAHAJOSZ történetének első kommunista szombatját az idén májusban tarthattuk meg. Nem úgy, hogy az elnök, vagy a párttitkár javasolta, hanem a Takács Mihály vezette Petőfi szo­cialista brigád kezdeményezte, a csepeli versenyfelhíváshoz való csatlakozáskor. A pénzt szerető hajós társaság egy emberként vállalta a hét végi társadalmi munkát. Harmincnyolcezer forin­tot utalhattunk át a tanácsnak gyermekintézmények fejlesztésé­re, amit közgyűlési határozat alapján még nyolcvanezerrel megtoldottunk, más forrásból. 1974-ben KISZ-alapszer vezetet szerveztek a MAHAJOSZ-nál. A közösségbe hívott fiatalok ren­dezik azóta a munkahelyi poli­tikai ünnepeket. A bajai iroda­házban klubot kaptak, önálló társadalmimunka-akciókkál is dicsekedhetnek már a fiatalok. Közösségi szellem és munkaruha Pálmai István elnök és Mandl Antal párttitkár számos figye­lemre érdemes változásról tájé­koztatott még. — A szövetkezetalapító egyko­ri hajótulajdonosok éjjel-nappal gürcöltek, minden áron nagy jö­vedelmet akartak. 1973-ban, az új szövetkezeti törvény érvényesíté­se során első ízben határozták meg a MAHAJOSZ-nál a munka­időt. Emberibbek lettek a körül­mények. — Növelték — vagy inkább bevezették — a szociális juttatá­sokat. „Nem kell nekem munka­ruha, szappan, a pénzt adják ide!” — általában így fogadták a változást. De egy idő után fel­ismerték a hajósok, hogy kell a szabad idő a családdal való fog­lalkozáshoz, s hogy a szociális juttatások a javukat szolgálják. — Két év óta „él” a szövet­kezeti bizottság, amely korábban csak formális szerepet töltött be. — Erősödött a közösségi szel­lem, ami a munkában, egymás segítésében is kitűnik. Sikerült a közérdeknek az egyéninél való magasabbrendűségét érvényre juttatni, s a többséggel elfogad­tatni. — A munkahelyi demokrácia rendszeressé tett fórumai tartal­masak, a véleményt mondó dol­gozókat el sem lehetne hallgat­tatni. — Főként a fiatalok szívesen képezik magukat a hajós ’üiáik* mában.'A tanulóknak á tánfölyö*­­mok idejére átlagbért fizetnek. — Javítottak a szociális kö­rülményeken. Ebben segített, hogy Baján végleges parti telep­helyet kaptak. Ott már zuha­nyozó, öltöző várja a hajósokat. — A 44 órás munkahétre való áttérést most készítik elő a szö­vetkezetben. Csillogó téma A MAHAJOSZ az ötéves terv­ben 45 millió forintot költ a ter­melés korszerűsítésére, a kapa­citás növelésére és a munkakö­rülmények további javítására. Pálmai István ezt a beruházási tervet nevezte csillogó témának. Megvalósításával újabb tárgyi feltételeket teremtenek a szocia­lista vonások erősítéséhez. A. Tóth Sándor A Petőfi brigád tagjai egy uszály felújításán dolgoznak. (Méhes! Éva felvételei) 1 A hadnagy már nem feszé­' * lyezte magát. Rágyújtott, Szemiont is megkínálta: — Rágyújt? Füstszűrös, bolgár. — Köszönöm, épp most dobtam el. — Én nagyon rákaptam — mondta a hadnagy. — A főiskola előtt nem szívtam. S ami a leg­érdekesebb, kezdek érteni a do­hányhoz. Most már akármilyet nem tudok elszívni. És ami még érdekesebb, nekem színesnek tűn­nek a dohányok. Van sárga, piros, barna. Én a világosbarnát szere­tem. — A hadnagynak kedve lett beszélgetni, több órán keresztül némán ült. A szomszédja, egv idő­sebb hölgy, rögtön elaludt, alig­hogy elhagyták Moszkvát. — A szüleihez utazik? — kér­dezte Szemjon. — A szüléimhez — erősítette meg a hadnagy. — Az apja örülni fog, hogy a fia tiszt. — Nincs apám, a háború után meghalt. Sebesülten jött haza. Ál­landóan köhögött, átlőtték a tüde­jét. Csak anyám maradt, meg a húgaim. Ikrek. Most érettségiztek. — Az anyja dolgozik? — kér­dezte Szemjon. SZERZŐDÉSES FEGYELEMBŐL: ELÉGTELEN Hét hónappal a tervezett átadás után sxrar“ a kiskunfélegyházi tejüzemben •***’ Mindenekelőtt álljon itt egy icíézet 1976. december 10-i szá­munk Egy késedelmes építkezés okai és következményei című cik­kéből: „1976. december 31-e he­lyett — talán 1977. március 1-én megkezdődhet a termelés a kis­kunfélegyházi új tej feldolgozó­ban. Üsse kő, ha eddig Wbírták, az a pár hét már igazán semmi­ség. Utóvégre nem kívánható, hogy percnyi pontosággal szá­mítsanak ki a tervezők egy éve­kig tartó építkezést.” Utólag bevallhatom: az a köz­beszúrt „talán” szócska — az át­adási határidőt illetően — már akkor a bizalmatlanság, vagy legalábbis a bizonytalanság jele volt. Nem nagyon hiHem ugyan­is a március 31-ében és később — mert módosították a dátumot — a május 1-ében sem. De egy­általán: ki bízott benne? Talán az AGROBER? Patyi József, az üzem még tavaly kinevezett mű­szaki vezetője? Nem tudni. Egy biztos: Fricska Nagy János, az egyszerű társulás gesztorgazdasá­gának, a helyi Petőfi Tsz-nek az elnöke mindvégig inkább pesszi­mista, mint derűlátó volt. A kü­lönben igen mozgékony és agilis ember július közepe táján — amikor szót váltottam vele a még mindig csendes és tétlen, de már valóban az utolsó simítások köz­vetlen közelébe érkezett, 25 mil­lió forintos létesítmény ügyében — nagyon fáradtnak, kimerült­nek látszott. Képletesen kifejez­ve: valósággal beleőszült ebbe a nyomorúságos tejhistóriába. Re­­zignáltan közölte: több idejét, erejét vette igénybe, több gon­dot okozott neki a három év alatt, mint az egész szövetkezet. Ha annak idején, több mint hét hónappal ezelőtt szemrehányó megjegyzésekkel illettük, most kemény dörgedelmekben kellene elmarasztalnunk a felelősöket. Kellene, ha volnának, illetve, ha így, utólag is pontosan megne­­vezhetők lennének. Ám ennél sokkal komplikáltabb a dolog. BTissitsük fel talán az olvasó em­lékezetét, idézve egy másik rö­­videbb részt a decemberben le­írtakból: „A beruházás bonyolí­tásával az AGROBER-t bízták meg. Generálkivitelezőt nem találtak, maradt a különféle szak­ipari munkák egyenkénti meg­rendelése". És ezután sorakozott tucatnyi szövetkezet és vállalat. Amelyek részt vállaltak és vet­tek — a kettő nem ugyanaz! — az építkezésben, a gépek gyártá­sában, beszerelésében. Beszélgetésünk során itt vágott közbe először Fricska Nagy Já­nos: — Igen, gondoltuk mi azt már 1974-ben, az első kapavágáskor is. hogy bajos lesz. De hogy ennyi­re!... Sok volt, bizony rengeteg volt a bába, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, elsikkadt kezeik közt a gyerek. Ha tiltakoztunk, ha sürgettük őket, azonnal talál­tak magyarázatot: „akadályoztat­va voltam, sok az anyaghiány, behívták katonának az embere­met”, stb. Hogy elfogadhatók voltak-e a kifogások, azt eldön­teni akkor is nehéz lett volna, ma meg már teljességgel lehe­tetlen. A másik, hogy — szerin­tem — az AGROBER sem intéz­te kellő intenzitással és elegendő szakemberrel az irányítást. Hat­hatósabb segítséget kellett vol­na nyújtaniok már a legelején is. — Végül is mikor vonultak el az építők? — Március 22-én, tehát jóval később, mint ígérték. Utána kap­tak egy hónapot a hiánypót­lásra, de vannak munkák, ame­lyek még mindig nincsenek be­fejezve. Például a félegyházi épí­tőipari szövetkezet régóta tarto­zik a csövek színesre festésével. Apróság; mégis, ha nem jönnek sürgősen, nem kapjuk meg a mű­ködési engedélyt, mert így bal­esetveszélyes a csarnok. Követ­kezett a biztonsági berendezések, a tartályok, telepek felülvizsgá­lata. A kazánbiztosi ellenőrzések miatt is rengeteget csúsztunk. Bi­zonyos műszereket az NDK-bót szereztünk be, de nem küldték velük a műbizonylatokat, amik tanúsítanák, hogy megfelelnek a magyar szabványoknak. És, bár­mennyire furcsa, van gépegysé­günk, aminek egyszerűen elve­szett a működési engedélye. Hát ilyen bagatellnek tűnő problé­mákkal is küszködtünk az el­múlt hetekben. — És hol tartanak jelenleg? — A mikrobiológiai kísérletek­nél. A tejet átvezetik a rendsze­ren —, ezt háromszor kell meg­ismételni — és azután, a szeny­­nyezés mértékétől függően, de mindenképp csak teljes bizton­sággal, kezdődhet az üzemi fel­dolgozás. Ezt pedig — ki se me­rem mondani, nehogy elkiabál­jam — augusztus második felére várjuk. — Az indulás külső feltételei is adottak? — A kombinát hivatalosan na­pi 20 ezer liter tejet képes fo­gadni. A közvetlen környékből ennél több, mintegy 23—24 ezer liter várható. Az igény viszont megközelítőleg 13 ezer liter. Az üzemet 6 évvel ezelőtt tervezték — azóta nőtt a termelés, nem úgy a fogyasztás. Nagyobb terítési körzetre lesz tehát szükségünk, hogy a kapacitás ki legyen hasz­nálva. Ez egyben kérés is a Kö­zép-magyarországi Tejipari Vál­lalathoz. Kutas! Ferenc • Dolgoznak a szerelők a nagycsarnokban. (Pásztor Zoltán felvételei) — Ki más dolgozna? A kolhoz­ban könyvelő. Mostanában a lá­bát fájlalja. Estére megdagad. El kellene mennie egy jó orvoshoz. A lányokat is tovább kellene ta­níttatni. Nekem kell ezt magamra vállalnom — folytatta a hadnagy, már egy felnőtt komolyságával. Biztosan a főiskola valamelyik tisztiének szavajárását ismétli — gondolta Szemjon. Ránézett a se­bességmérő mutatójára: a 100-as körül mozgott. Lassan előbukkant egy város, és Szemjon csökkentet­te a sebességet. A lámpák fénylő pontjai nyomán kirajzolóltak az utcák és a terek. Az utastérből valaki kopogott a vezetőfülke ajtaján. Szemjon bó­lintott. A tükörben látta az idős asszony figyelmes arcát. Lehet, hogy a férje régesrég meghalt, hi­szen a háborúban sokan elestek. Meghaltak a fiatal férfiak, és a nők már nélkülük öregedtek meg. Ma már az anyja is több mint öt­ven éves lenne. ... Sokáig szaladt az autó után, aztán az aszfalton eltűntek a nyo­mok. Már sötétedett, amikor a fa­luba ért. Trágyaszag és kémény­ből bodorodó füst illata terjengett. Kongott a sajtár, ahogy a tehén felrúgta: a bádog hangja az egész faluban visszhangzott. — Hogy dögölnél meg! — kiál­totta egy asszony. Nagyon szeretett volna egv kis vajaskenyeret enni. és most saj­nálta igazán, hogy egyszer, amikor már nem bírta megenni, egv nagy darabot eldobott. Senki sem figyelt rá, csak a fa­lu legvégén szólította meg egy öregember a ház melletti földhá­nyásról. Az öreg sokáig faggatta. — A nagyapád Kirill, azt mon­dod? És anyádat hogy hívják? — Anna Kirillovnának. — Tehát Nyurka. És az apád kicsoda? — Komisszár — büszkélkedett Szemion. — Manapság mindenki egyfor­mán sorkatona — mondta az öreg, és behívta Szemjont a házba. Tejet és egy nagy karéj vajas­­kenyeret kapott, meleg, fekete ke­nyérből. A vaj olvadozott a ke­nyéren. Szemjon mindent elmesélt részletesen. A háziasszony köté­nyével törölte ki a könnyeit, és hirtelen hangosan felzokogott: az öreg ráripakodott. Másnap reggel az öreg befogta a lovat. — A nagyapád a mostani hata­lomban nagy ember — mondta az öreg és hümmögött még valamit. Este a nagyapjával tért meg. Szemjon a nagyapjának is min­dent elmondott részletesen az any­járól. meg arról a hadnagyról is. aki pisztollyal járkált a vetemé­nyesben. Nagyapának is volt Pisz­tolya. csillogó, sárga pisztolytás­kában. a karszalagján oroszul és németül volt valami felírva. Az öregek egész éjszaka vitáz­tak. Szemion felébredt, és hallot­ta. amikor az öreg azt mondta: — Oroszország nagy. Kirill, az egészet nem tudják elfoglalni. — Majd meglátjuk. — Visszajönnek a mieink. — Egyszer élünk — mondta Ki­rill nagyapa. — Áruló gazember vagy! — Mindjárt lekeverek egyet! — ígérte Kirill nagyapa. — Nehéz lenne ellenállni. Hi­szen Hitler áll mögötted! — Ne bőszíts — fenyegetőzött Kirill nagyapa. — Megjön a vejed, maid szá­­monkéri tőled... Az öregek végül egymásnak e9- tek. aztán lemosták a vért a mos­dóban. és másnap reggel Szemion a nagyapjával együtt elutazott • falubóL A városban a rendőrségre men­tek. Mindenkinek olyan karszala* volt a karján, mint a nagyapjá­nak. Az ügyeletes szobájában Hit­ler portréja függött, alatta egf állványos géppuska, a lövegtalp emelőkarral felfelé. Szemion itt találkozott először Oszipovval. Oszipov aranyfogait kivillantva mosolygott és közben minden ropogott rajta: a csizmá­ja. a vállszíja, a bőrzubbonya. A nagyapja félrehívta. Aztán elmentek a tábori csend­őrségre, és Szemjon sokáig ücsör­gött a váróban, a plüssdiványon. Az ajtó mögött telefonáltak, éa Szemjon néhányszor az anyja ne­vét hallotta: Buszlajeva Anna Ki. rillovna. Nagyapával és Oszipov­val egv tiszt lépett ki a szobából, a váll-laoia csavart volt, mint a krém a süteményen, megpaskolta Szemjon arcát, egy tábla csokolá­dét adott neki és mosolygott: — Fiú, meglátod, minden jó les* majd. — Ennél már jobb nem Is lehet — dörmögte a nagyapja. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom