Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-28 / 176. szám

VILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜUETEKI PETŐFI AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évi. 176. szám Ára: 90 fillér 1977. július 28. csütörtök Továbbra is súlyos harcok Etiópia két tartományában Továbbra is súlyos harcok dúlnak Etiópia két területén, Ogadenben és Eritreában. Szomáliái, illetve etiópiai források­ra hivatkozva különböző nyugati hírügynökségek egymásnak ellentmondó hadíjelentésekről számolnak be. Addis Abeba-i jelentések szerint Ogaden térségében a Szomáliái hadsereg egységei nehézfegyverekkel folytatnak harcot az etiópiai csapatok ellen, míg a mogadishui rádió arról számolt be, hogy a Nyugat-szomáliai Felszabadítási Front harcosai elfoglaltak négy falut, amelyek a határ kör­nyékén fekszenek. Etiópiái részről ezt cáfolják. Az etiópiai rádió leszögezi, hogy Ogaden térségében a Szomáliái hadsereg támogatta akciók miatt olyan helyzet alakult ki, amely Etiópia déli és keleti részének biztonságát súlyosan veszélyez­teti. Az etiópiai hírügynökség kedden egyidejűleg arról is beszámolt, hogy Mogadishuba „fontos külföldi erők érkeztek” tengeri úton. Ezek feladata, hogy segítsék az Ogadenben harcoló Szomáliái fegyvereseket, valamint közreműködjenek Kádár János hazaérkezett a Szovjetunióból ,i.-' ■/ • Kádár János, az MSZMP KB első titkára, aki a Krímben találko­zott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB tőtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével, szerdán hazaérkezett a Szovjetunióból. Képünk: Kádár János hazaérkezése után a Ferihegyi repülőtéren Aczél György, az MSZMP PB tagja, Borbély Sándor és Győri Imre, a KB titkárai társaságában. (MTI-fotó: Vigovszki Ferenc felvétele—Telefotó—KS) Helytállnak a jubileumi versenyben Körkép a mezőgazdasági kombinátokból A kiskőrösi járási hivatal munkája és a kereskedelem tennivalói a megyei tanács vb napirendjén Tegnap ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Dr. Glied Károly, az ülést levezető elnökhelyettes, üdvözölte a megjelenteket, köztük Mihály Lajost, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezető-helyettesét. A testület a napirend során megvitatta és értékelte a megyei tanács vb kiskőrösi járási hivatalának munkáját, majd a kereskede­lem feladatairól és a tervidőszakra vonatkozó tapasztalatok­ról készült beszámoló került sorra. a rend fenntartásában. Tuniszi sajtóértekezletén" az eritreai gerillák egyik vezetője kedden közölte, hogy az Eritreai Felszabadítási Front (ELF) egysé­gei elfoglaltak egy stratégiailag fontos várost a nyugati országrész­ben. Azt állította, hogy Eritreában három város kivételével minden fontosabb település a felkelők ke­zén van. * Az Etiópia körül kialakult rend­kívül éles helyzetnek határozott politikai és stratégiai magyaráza­ta van. Ami a politikai részt illeti: egyre több jel mutatott arra az utóbbi időben, hogy a Mengisztu Mariam vezette katonai forradal­mi tanács a tudományos szocializ­mus elvei alapján igyekszik az országot elindítani a fejlődés út­ján. s hogy a Szovjetunió sokol­dalú támogatásával kíván előre Etiópia élszigetelésére és megfoj­tására. A legközvetlenebb szerepet ebből a szempontból Szudán játsz­­sza. amely az ellenpropaganda és az eritreai szeparatista hadsereg fő támogatója. Mögötte sorakozik fel Egyiptom, majd bankárként Szaúd-Arábia, s persze háttérben az egész stratégia kidolgozója: az Egyesült Államok. A front másik szárnya Szomá­lia. Rendszere megtartotta ugyan belpolitikai forradalmi orientáció­ját, viszont objektív szövetsége­seivé váltak mindazok az erők, amelyek Etiópia megfojtására tör­nek. Éppen ezért a helyzet kul­csát Etiópia és Szomália viszonyá­ban kell keresni. A nemrégiben „magasabb osz­tályba” lépett mezőgazdasági nagyiüzemek — a hat mezőgazda­­sági kombinát — a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulóját köszöntő jubileumi versenyben is az élen jár. A me­zőgazdasági fcombimátök dolgozói helytállnak a nagy vetélkedőben. A világ legelső baromfitenyész­tő cégei közé tartozó Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát export­­lehetőségeinek még nagyobb ará­nyú kihasználására 700 millió fo­rintos beruházással bővíti ba­romfitermelő kapacitását. A ju­bileumi versenyben fontos he­lyet foglal el e beruházási prog­ram gazdaságos és gyors meg­valósítása. Ezért különösen ki­emelkedő a kombinát Kiss Fe­renc által vezetett 54 tagú „Dó­zsa” építőbrigádjának munkája. A brigád már átadott egy 12 is­tállóból álló új szülőpártelepet. Az egyenként 1100 négyzetméte­res épületek felépítése és beren­delése az alapozástól kezdve mindössze négy hónapot vett igénybe. A Dózsa brigád most azért tesz erőfeszítéseket, hogy au­gusztus 20-ig még két hasonló, tehát együttesen 24 istállóból ál­ló telepet adjon át a rendelte­tésének. Az általuk készített 36 istállóból évente mintegy 27 millió broyler keltetőtojás kerül majd ki. A Bólyi Mezőgazdasági Kom­binát dolgozóinak jubileumi ver­senyében ugyancsak fontos sze­repet kaptak a beruházások: a most épülő három új üzem ha­táridőre történő elkészítése. Az egyik beruházás a kombinát sa­ját dunai kikötője Mohácsnál. Az 55 millió forintos beruházás be­fejezésének időpontja szeptember vége, s mint ez most már megál­lapítható, az építők ígéretüknek megfelelően át is adják ekkorra az új „vízi pályaudvart”. A ki­kötő évente 47 ezer tonna külön­féle árut fogad és küld az olcsó vízi úton, s ezzel nagymértékben csökkennek majd a kombinát ra­kodási és szállítási költségei. Az előzetes számítások szerint éven­te csaknem 8 millió forintot ta­karít majd meg a vízi szállítással a bólyi nagyüzem. A másik be­ruházás egy új baromfitenyész­tő üzem, a harmadik pedig az agrokémiai bázis. (Folytatás a 2. oldalon.) A járási hivatalok tevékenysé­ge rendszeresen visszatérő témá­ja a vb-üléseknek. Alkalom ez arra is, hogy értékeljék és figye­lemmel kísérjék a tanácstörvény­ben megfogalmazott alapelvek ér­vényesülését, s tovább növeljék a hivatalok tevékenységének ha­tásfokát. A téma jelentőségére utal, hogy ezúttal a tanácsülés is megtárgyalja majd a vb előtt szereplő előterjesztést. A kiskőrösi járási hivatal ve­zetője, dr. Papp Géza által elő­terjesztett, igen alapos munkával készített és tartalmas beszámoló arról adott számot, hogy a hi­vatal apparátusa, szakembergár­dája erejét és tudását latbavetve dolgozik, de a feladatokat illető­en nincs könnyű helyzetben. Bár a községi tanácsok növekvő önál­lósága révén az ügyintézés je­lentős része helyi tennivalóvá lett, a járási hivatalhoz az el­múlt évben csaknem nyolcezer ügyirat érkezett. A törvényességi, hatósági felügyelet ellátása köz­ben a hivatal szakigazgatási szer­vei több mint négyszáz célellen­őrzést végeztek. Tanácsi intézmé­nyeknél a gazdálkodást vizsgálták átfogó felügyeleti és szövetkezeti ellenőrzést is tartottak. Természetesen, a hivatal tevé­kenysége nem merül ki a tör­vény által ráruházott hatósági jogkör gyakorlásában. Az is fel­adatai közé tartozik — s adott esetben ez kerül előtérbe —, hogy segítse a községi tanácsok önnáló tevékenységének fejlődését és az ehhez szükséges feltételek megteremtését. Vizsgálja a hozott határozatok törvényességét, gon­doskodik a megyei döntések ér­vényesítéséről. Segíti a tanácsi bizottságok munkáját, 'hogy azok ne váljanak formálissá. Fontos feladata a személyzeti és káder­­munka, a hivatal és a községek tanácsi apparátusának szakmai és politikai képzése, illetve annak elősegítése. A járás gazdasági éle­tében bekövetkezett változások­nak nemcsak szemlélője, hanem gondos elemzője, a pénzügyi ter­vek teljesülésének őre és serken­tője is a járási hivatal. Mindezt nem egyedül, hanem a járási pártbizottság elvi, politikai irá­nyítása mellett és a községi, s más pártszervekkel is szorosan együttműködve végzi. Nemkülön­ben a területen működő társadal­mi, állami és gazdasági szervek­kel szoros összhangban, a lakos­ság támogatását megnyerve és arra támaszkodva. Munkájukat, a vitában elhang­zott vélemények alapján is, ked­vezően ítélte meg a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága, el­ismerve a kiskőrösi járási hivatal eddigi tevékenységét. Ugyanak­kor kötelezte, hogy intézkedési tervben határozzák meg a legfon­tosabb feladatokat, a munka szín­vonalának további javítását szol­gáló tennivalókat. A végrehajtó bizottság a to­vábbiakban megvitatta azt a je­lentést, amely az V. ötéves terv kereskedelmi feladatainak végre­hajtását, eddigi eredményeit és tapasztalatait összegezte. A napi­rend tárgyalásán részt vett Mol­nár Károly belkereskedelmi mi­niszterhelyettes is. Gerőcs István osztályvezető előterjesztésében is­mertette a tervezés folyamatát és az V. ötéves terv legfontosabb céljait, a jelentősebb előirányza­tokat, majd a vállalati, szövetke­zeti tervek néhány gyenge pont­jára világított rá. A tervcélok valóra váltását, mint más terü­leten, itt is nehezíti az építő­ipari kapacitás elégtelensége, mely főként a lakótelepi üzlet­­hálózat megépítésénél jelentkezik. A legnagyobb elmaradást a me­gyeszékhelyen okozták már eddig is. (A IV. ötéves tervben esedé­kes boltnyitások egy részére még a mai napig sem kerülhetett sor!) A jelentés érzékelteti a munka­erőgondokat is, amelyek leküzdé­sére az anyagi eszközök célirá­nyos szabályozását, a kereskedel­mi dolgozók munkájának fokozott anyagi és társadalmi elismerését javasolja a vállalatoknak. Az idei esztendő egyébként a kereskedelemben lényegesen job­ban indult az előzőnél, ami dön­tően a népgazdasági tervek tel­jesítésével kapcsolatos. Az egye­di hiányok ellenére is, kiegyen-_~ súlyozottnak mondható az ellátás, élénkebb a kereslet, egyenlete­sebb az árak alakulása. A közép­­' távú tervét, mivel az reális, a kereskedelem teljesítheti, s a ter­vekben még mutatkozó feszültsé­geket is lehet enyhíteni. A terv valóra váltása egyébként feltétele a követüező tervidőszak jó elő­készítésének. A végrehajtó bi­zottság a jelentést jóváhagyta, ni£ jd bejelentéseket tárgyalt. Irányelveket fogadott el a la­kosság lakó- és üdülőtelep-ellátá­sának és az állami telkek tartós használatba adásának — a már rendeletileg is előírt — szabályo­zására. A megyei tanács elé ter­jesztik elfogadásra a jelenleg Bu­gac nagyközséghez tartozó Kis­(Folytatás a 2. oldalon.) L haladni. Mindez akkor is kiváltaná az imperialista és neokolonialista erők ellenreakcióját, ha egy ki­sebb és kevésbé fontos fekvésű országról lenne szó. Etiópia azon­ban tizennégyszer akkora, mint Magyarország, lakossága afrikai viszonylatban is tekintélyes: meg­közelíti a 30 milliót. Az ország — nagy kiterjedésénél fogva — stra­tégiai összekötő kapocs Kelet-Af­­rika északi és déli része között (Egyiptom és Szudán, illetve Ke­nya és Tanzánia között). Bonyolítja a helyzetet, hogy Etiópia ugyan rendelkezik vörös­tengeri partvonallal, ez azonban Eritrea tartományban van. ahol — mint ismeretes — még a csá­szári időszakból „örökölt” szepa­ratista mozgalom működik. Per­sze az előjel itt is megváltozott, mivel más dolog leszakadni egy feudális császárság testéről, és megint más megbontani egy poli­tikailag haladó, forradalmi rezsim egységét. Eritrea nélkül Etiópiá­nak nincs vörös-tengeri partvona­la. Ezzel összefügg a Szomália és Etiópia közötti viszony. Szomália ugyan szintén forradalmi politikát folytat, a két ország között mégis éles a feszültség, mivel Szomália igényt tart Ogaden etióp tarto­mány egy részére. Szomália e pil­lanatban valószínűleg egész Afri­ka stratégiailag legfontosabb álla­ma, mivel fekvésének köszönhe­tően szemmel tarthatja a Nyugat- Európa felé tartó közel-keleti olaj nyolcvan százalékát. Ha tehát Etiópia és Szomália szövetséges lenne, akkor Kelet-Afrika straté­giai helyzete döntően megváltoz­na mind politikailag, mind kato­nailag és gazdaságilag — mégpe­dig az imperializmus kárára. A jelenlegi helyzet lényege tehát éppen az. hogy a legkülönbözőbb politikai erők eddig sikerrel tor­­pedózták meg Etiópia és Szomália közeledését. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy óriási erők mozdultak meg Fél év - ötvenmillió Ennyi értékű munkát végeztek az első félévben a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dol­gozói a kecskeméti 680 ágyas kórház építkezésén. Ez évi tervü­ket időarányosan teljesítették. Az építkezésen naponta 150—160-an dolgoznak, köztük olyan kiváló munkáskollektívák, mint Ágó György tizenkétszeres szocialista brigádja. Ä kórház építésével párhuzamosan épül a 84 lakásos szolgálati épület a kórház dol­gozói részére. (Pásztor Zoltán felvételei) • Először a trafóházat adják át a DÉMÁSZ-nak. • ősszel már jöhetnek a kazán­házba is a szerelők. • Jön a beton! Agó György irányítja a betonozást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom