Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-27 / 175. szám

1971. Július 27. • PETŐFI NÉPE • % CSODAGYEREKBŐL NAGY ZENEMŰVÉSZ Dohnányi Ernő centenáriuma / Nagyszabású jubileumi ünnep­re Részül a magyar zenei élet. Július 27-én lesz száz esztende­je, hogy megszületett Dohnányi Ernő, a világhírű zongoraművész, zeneszerző, karmester és peda­gógus. Emlékére őszi kiállítást készítenek elő a Nemzeti Mú­zeum dísztermében, ahol bemu­tatják Dohnányi művészetének tárgyi dokumentumait. Az év­forduló alkalmából felelevenítjük életpályáját. Megkíséreljük ösz- Bzefoglalni a széles munkaterü­letet, amelyet a zenei életben 1960. február 9-ig (haláláig) ide­haza és külföldön betöltött. A tanár fia Dohnányi Ernő Pozsonyban született, gimnáziumi tanár fia­ként. „A zenélés Pozsonyban ak­kortájt — írja Ujfalussy József —, nemcsak az ünnepnapokat emelte ki, hanem a hétköznapo­kat is végigkísérte.” Dohnányi Frigyes hamar felfedezte fia tehetségét, Átsegítette a zongorá­zás kezdeti nehézségein: ő maga irányította, oktatta. Hatéves ko­rában zongorázni tanította és megismertette a zene alapele­meivel. Dohnányi professzor je­les — gordonkaművész volt. Bécs közelsége révén az ottani mesterek muzsikája hagyott nyo­mot a zenélő Pozsonyban: Mo­zart, Brahms művészete. (Bécs­­ben voltak a „Brahms tábor” hívei.) Forster Károly pozsonyi orgonista is ilyen szellemben ta­nította tovább a fiatal művészt, akinek első nyilvános fellépése a középiskolában zajlott le. Első szerzeményével 15 éves korában került a közönség elé. Bartók is azt vallotta később: „Brahms és a nálam négy évvel idősebb Doh. nányi hatottak rám akkor a leg­erősebben”. A Zeneakadémián 1894-ben Budapestre jött ta­nulni. Mestere Thomán István volt a zongorázásban, Koessler János a zeneszerzésben, mint Bartóknak is. Dohnányi hamaro­san elnyerte a Liszt Ferenc-díjat. Sokat komponált és Zrínyi-nyi­tányával milleneumi királydíjat nyert. Egyik kompozícióját Brahms is megcsodálta és aján­lására Bécsben is előadták. Egy évvel a századforduló előtt kezd­te meg zongoraművészi pályafu­tását ifjú Dohnányi. Londonban két hónap alatt harminckétszer zongorázott, úgy, mint a legna­gyobb virtuózok. Hírneve gyor­san terjedt. A következő évben már az Egyesült Államokban turnézott. Bravúros koncertsoro­zata egészen 1905-ig tartott, ak­kor-a berlini Zeneakadémia ta­• Dohnányi korabeli, fiatalkori fotója (Kristóf Károly gyűjtemé­nyéből). nára lett és egy évtizeden át oktatta az új zongoraművész nemzedéket. Az első világháború alatt Mihalovich Ödönnek, a bu­dapesti Zeneakadémia igazgató­jának felkérésére Budapestre jött és itt elfoglalta az őt meg. illető helyet Zeneakadémiánkon. 1919... A Tanácsköztársaság idején, Mlilhalovioh nyugalomba vonulá­sa után, Dohnányi Ernő lett a Zeneakadémia igazgatója, majd állását — a Tanácsköztársaság leverésekor — átengedte Huibay Jenőnek. Egy időre megvált az intézettől. Csak 1928-ban, az idő­közben Zeneművészeti Főiskolává alakult Zeneakadémiára hívták ismét vissza. De még 1919-ben az Opera'ház zenekarából álló Fil­harmóniai Társaság elnök kar­nagyává választotta. A főzeneigazgató Évekig élt ezután külföldön, mint karmester és professzor. Amikor aztán hazatért, kitünte­tésekkel halmozták el. A Zene­­művészeti Főiskola főigazgatói székében az új magyar muzsikus nemzedék legfőbb irányításával nehéz pedagógiai feladatokat ol­dott meg, de remek gárdát ne­velt. Ugyanakkor ő lett a Ma­gyar Rádió főzeneigazgatója is, szellemileg irányította a zenei műsort. így volt ez a második világháború végéig. 1945-ben előbb Ausztriába, majd Ameriká­ba emigrált. Argentínában tele­pedett le. 1949-ben az Egyesült Államokba költözött át, mint a tallahassee-i Florida-egyetem ta­nára. Idős korban is lankadat­lan erővel dolgozott, sokat komponált és ott írta meg II. szimfóniáját, II. hegedűverse­nyét és Amerikai rapszódiáját-Az életmű Gazdag és színes óp úszók egész serege jelzi Dohnányi Er­nő művészetét. Ezek közül a leg­ismertebbek a Ruralia Hungari­­ca, az ünnepi nyitány, a Szege­di Templomszentelő Mise, a Szimfóniikus percek című zene­kari műve. Szívesen dolgozott színpadra, vagy megengedte, hogy szerzeményeit színpadra alkal­mazzák. Ilyen volt a Magyar Te­levízióban is megörökített A te­nor című vígoperája, a Szent fáklya című balett, amelynek szövegét Dohnányiné Galafrés Elza táncművésznő és koreográ­fusnő írta, vagy A vajda tornya című opera. Legszebb balettje a Pierette fátyola Európa sok szín­padát bejárta. De az életmű nemcsak a kompozícióiban és az általa dirigált sok-sok hangver­senyben teljesül ki, hanem tanít­ványaiban, akik között ma olyan nagy művészeket tisztelünk, mint Fischer Annie. Egyébként ami a Tanácsköztársaság idején történ­teket illeti, Dohnányival kapcso­latban, őt még Károlyi Mihály nevezte ki igazgatónak a Zene­­akadémián, de a nyáron és az 1919 20-as év elején külföldön turnézott. Októberben jött haza, s akkor vette tudomásul, hogy „szabadságolták”. Dohnányi sza­badságolásának hírére 14 tanár sztrájkolni kezdett a Zeneakadé­mián... Az új igazgató, Hubay, számított Dohnányi segítségére, de a művész feltételt szabott: ne essék a sztrájkolás után tanár­társainak bántódása. Ezt a feltételt nem teljesítették! Még Kodály Zoltán ellen is vizsgála­tot indítottak „a kommün alatti magatartás” címén. Ezért nem vállalt Dohnányi állást Pesten, hanem hosszú évekre ismét kül­földre szerződött. A tervezett Dohnányi-emlékkiállításon en­nek az eseménynek a dokumen­tumai is láthatók lesznek majd. K. K. A gyerekek könyvtára Másfél hónapos szünet után ismét kinyitott Kecskeméten az ifjúsági könyvtár. A gye­rekek, akik már nagyon vár­ták ezt a napot, meglepődve néztek körül a megújított termekben. A falakat átfes­tették, műanyag padlóval bo­rították az aljzatot, neon vi­lágítótestekre cserélték ki a korszerűtlen villanykörtéket, és ezerötszáz kötettel bőví­tették a könyvkészletet. Je­lenleg húszezer különféle, majd minden igényt kielégítő könyv közül válogathatnak az érdeklődők. Az indián­történetek és kalandos regé­nyek nagy vonzását figye­lembe véve, inkább ilyen jellegű műveket vásároltak. A legkisebbeket nép-, állat-, versesmesék, színes Pif-újságok, s a Kincskereső, a Kisdobos, a Micky Maus és a kivágós játékok várják. Negyvenhét féle folyó­irat legújabb számai között kor­határ nélkül megtalálja min­denki a kedvére való lapot. De nemcsak a kalandos és fantasz­tikus elbeszéléseket keresik a na­gyobbak, hanem készülnek a kö­vetkező tanév kötelező irodalmá­ból is. Bele-belenéznek a tudo­mány és művészet világába, le­xikonokat lapozgatnak. Technika, barkácsolás, vadászat, mitológia, fényképészet, sport: már a cí­mek és jelzések is izgalmas vilá­got tárnak fel előttük. De ezeket a könyveket többnyire otthon is elővehetik, mégis itt ülnek dél­utánonként. Miért? Egyik kisfiú mondta el véleményét. — Olyan jó itt lenni. Akármi eszembe jut, mindjárt megkere­sem, és elolvasom. Ha zenét aka­runk hallgatni, szólunk a könyv­táros néninek, és azt a lemezt te­szi föl, amit mi kérünk. Rajzpa­pírt kapunk, színes ceruzákat, zsírkrétát. Lerajzoljuk élményein­ket, és a legszebbek a falra ke­rülnek, hogy mindenki lássa őket. Lemezjátszó, rádió, televízió — értük van, a gyerekekért, hogy szórakozzanak, játsszanak, tanul­janak, tartalmasán töltsék dél­utánjaikat, minél jobban megis­merjék. megértsék a körülöttük levő világot, s nem csak a spon­tán érdeklődésre bízzák ezt, ha­nem tervszerűen alakítják az is­meretterjesztő előadások, vita­­délutánok, vetélkedők programját Játékos formában fedezik fel a művészet, a tudomány legfőbb lé­nyegét. A közösségi nevelés kö­vetendő példáját valósítják meg Kecskeméten, a gyermekkönyv­tárban. Szórakozva tanulni Beethoven-partitúrára bukkantak A világ csaknem valamennyi nagyvárosának van szórakoztató parkja, amit Koppenhágában Ti­volinak Bécsben Práternek, vagy egyszerűen, mint Pesten. Vidám parknak neveznek. Népszerűsé­gükre mi sem jellemzőbb, mint hogy például a budapesti Vidám Parknak tavaly 2,7 millió látoga­tója volt. Mintegy fél évszázaddal ezelőtt kezdték üzembe állítani az első motorizált szórakoztató eszközö­ket. a villamosság, az elektromos hajtás elterjedésével párhuzamo­san. Korábban legfeljebb emberi erővel forgatott körhintákon, lán­cos hintákon élvezhették a sebes­ség és a lendület, a földtől való elszakadás nagyszerű érzését a szórakozni vágyók. A fejlődő tech­nika azután egyre raffináltabb gépezeteket, szerkezeteket hozott létre a szórakoztatás szolgálatá­ban is. Megjelentek az óriáskere­kek. a hullámvasutak és a pneu­matikus. hidraulikus segédlettel, optikai trükkök révén sok megle­petést keltő elvarázsolt kastélyok. A fejlődésben fontos szerepe volt annak is, hogy egyre nagyobb szilárdságú, majd egészen új tu­lajdonságokkal rendelkező anya­gok is megjelentek (könnyűfémek, műanyagok). A tömegszórakozta­tó eszközök tervezése semmivel sem kisebb felelősségű munka, mint bármely más konstruktőri feladat. Gondoljunk csak a hul­lámvasút pályájának nagy terhe­lésű íveire, a hosszú, karcsú rudak végén nagy sebességgel körbeszá­­guldó kis járművekre, a különfé­le lesiklópályákra stb. A szórakoztató parkok bonyo­lult ..kínzóeszközeivel” ismerkedő gyermekek, felnőttek akaratlanul is fontos fizikai fogalmakkal és jelenségekkel kerülnek életközel­ségbe. Bizonyára jobban megérti a fizikaórán a tanár magyaráza­tát a lendületről, a centrifugális erőről, a sebességről, gyorsulásról, holtponti helyzetről, ütközésről stb. az a diák. aki gyakorlati ta­pasztalatokat szerzett — a Vidám Parkban. Képünkön: szórakoztató eszkö­zök a moszkvai Gorkij parkban. (MTI Külföldi Képszolgálat - KS) A iBeethoven-év jegyében ren­dezték meg az idei Prágai Tavasz zenei eseményeit, s a nagyközön­ség először ismerkedhetett meg a Prágai Nemzeti Múzeum ze­nei archívumának egyik érté. kés leletével — a nagy művész egyetlen operájának, a Fideliónak második verziójával. A mű 1805- ből származik. Beethoven egy évvel később írta a második vál-9 Az utasok kinéztek az ab­­lakon. Áruházak kirakatai­val szegélyezett skatulyaszerű há­zak suhantak el mellettük. A fa­lak szürke alapszínét az erkélyek piros és sárga foltjai élénkítették. Moszkva peremkerületeibe érve egyre kevesebb lett a jelzőlámpa. A kilométeróra mutatója le-föl ugrált, majd a 80-on állapodott meg. Személyautókat előzött meg. Buszlajev észrevette, hogy egy Volga sofőrje a kormány fölé ha­jolva fokozza a sebességet. Egy szempillantás alatt majd kétszáz méterrel előzte a buszt. A kanyar­ban igyekezett áttérni a jobbolda­li sávra. A lejtőnél majd megelő­zöm, gondolta Buszlajev. és ő is növelte a sebességet. A motor tö­kéletesen működött. Benn az utastérben előkerültek az útra előkészített könyvek, a zubbonyos öregúr újságot olvasott. ... A szibériai nagyapjával Szemjon a háború előtt ismerke­dett meg. Az öreg csak azért uta­zott fel Szibériából, hogy a me­nyével megismerkedjen és meg­tozatát, s bár akkor már létezett a harmadik is — a második vál­tozatot küldte el 1814-ben Prágá­ba a Rendi Színház — a mai Tyll Színház — akkori karmesterének, Carl Maria von Webernek. We­ber a partitúra alapján a Fideliót még ugyanazon év novemberében bemutatta. nézhesse az unokáját. A nagyapa, posztó zubbonyán a Vörös Zászló Érdemrenddel, le-fel járkált a szo­bában és arról mesélt, hogy ő ma­ga bányász volt. meg arról is. ho­gyan csinálta Szibériában a forra­dalmat. Szemjon nem hitt neki. A moziban a bányászok piszko­sak meg soványak voltak, a nagy­apa pedig most is délceg, ápolt külsejű férfi. Szemjon előadta kétségeit az apjának is: — Lehet­séges. hogy a nagyapja nem is bá­nyász. hanem szabotőr? — Nagy­apja hosszan, harsányan nevetett, és unokája osztályöntudatáról mondott valamit. Az utastérben az öregúr és Szemjon szibériai nagyapja mégis hasonlítottak egy­másra. Az idősebbek egy egész nemzedéke régi katonaruháját vi­selte. Életük a háborúval kezdő­dött, a háború közti szünetek pe­dig olyan rövidek voltak, hogy nem tudták megszokni a civil öl­tözéket. Az öregúr mellett ült az uno­kája és mesekönyvet olvasott. EL- mélyülten olvasott, felvonta a szemöldökét, mozgatta ajkait, oly­kor felpillantott: látják-e az uta­sok. hogy igazából tud olvasni. Szemjon ötéves korában még nem tudott olvasni, de azért sok mindent ismert. Tudta, hogy a Naguán-rendszerű forgópisztolyt a feltalálójáról nevezték el. A gya­logsági harci szabályzat paragra­fusaira még ma is emlékszik. Szemion egy katonai települé­sen született, a déli határnál, in-A múlt megismerése • A gyorsan elsuhanó évek, évtizedek törvényszerűen és fo­kozatosan történelemmé válnak a múló időben. A mindenkori je­lenben élő embernek viszont egyik szép kötelessége, hogy az egységes folyamattá váló törté­nelmi eseményeket utólagosan magában feldolgozza és megértse, hogy ezen keresztül minél in­kább magáénak érezhesse, tud­hassa mindazt, ami valamikor is volt, megtörtént. Mert látó szem­mel és értő értelemmel kell él­nünk, ha azt akarjuk, hogy el­igazodjunk a dolgok bonyolultsá­gai között. Ügy kell szemlélnünk az embert általában és önma­gunkat, ahogyan Veres Péter ír­ta: amint jön a múltból, és a mán keresztül megyen a jövőbe. Ezek a gondolatok most azért jönnek felszínre belőlem, mert kinyitva áll előttem a Honisme­ret című folyóirat legutóbbi szá­ma, amelyben az Országos Köz­­művelődési Tanács Elnökségének állásfoglalását közük a honisme­reti munka tapasztalatairól és továbbfejlesztéséről. Ebben töb­bek között ez a sokat kifejező, cselekvésre és alapos elgondolko- : zásra serkentő szöveg olvasható: „Fejleszteni szükséges a honis­mereti munkában a települések, városrészek, körzetek helytörté­neti tevékenységére támaszkodó környezetismereti, településtörté­neti kutatást. A tanácsok, a mű­velődési és okatási intézmények támogassák a települések honis­meretét, múltjuk, szocialista fej­lődésük megismertetését szolgáló helyi és országos akciókat, kiál­lításokat, vetélkedőket, honisme­reti szakkörök, klubok alakítását. A megyei közművelődési bizott­ságok fordítsanak fokozott gon­dot a honismereti tevékenységet folytató művelődési közösségek munkájának segítésére, módszer­tani eredményeik összegyűjtésére és terjesztésére.” • Sokáig és hosszan lehetne elemezni, hogy mi-mindent fog­lalnak magukban a fenti monda­tok. Hogy a társadalom hányféle rétegét igyekeznek jobb, alapo­sabb és sokoldalúbb munkára ösztönözni múltunk tökéletesebb megismerése céljából. Azért, hogy ami valamikor is megtör­tént a szűkebben és legtágabban értelmezett szülőföldön, a hazá­ban, az ne maradhasson titok» ban, hanem épüljön bele szer­vesen minden mélyről „előbá­nyászott” tény, dokumentum, emlék az emberek tudatába, mű­veltségük egészét gazdagítva. Nemcsak • az említett kiad­vány, nem is csupán a történel­mi-helytörténeti szakfolyóiratok, sőt nem is csak a témánkhoz kapcsoló könyvek, melyek mos­tanában napvilágot látnak, és nemcsak az országos és helyi-te­rületi honismereti értekezletek mutatják a múlt iránti érdeklő­dés erősödését, hanem sok min­den más is még. Például az, hogy egyes múzeumokban, levéltárak­ban — a kecskemétiekben is — fiatalokból szakkörök szerveződ­nek, melyeknek lelkes tagjai fá­radhatatlanul gyűjtik a múlt em­lékeit. S faggatják a ma még élő idősebbeket, az öregeket a régi évekről, a fokozatosan múltba-ve­­sző egykori esztendők eseményei­ről. Hangszalagok és fotók soka­sága árulkodik az ilyen irányú tevékenység sokoldalúságáról, s eredményességéről. • Amikor e kérdésről szót ej­tünk, nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a forradal­mi örökség, a munkásmozgalmi hagyomány és az ezekkel össze­függő társadalmi mozgás, harci törekvés ugyancsak az érdeklődés középpontjában áll ma már mindjobban a honismereti-hely­­történeti munka végzése közben. Ezzel kapcsolatban mégis hang­súlyozni kívánjuk: nem lehet tel­jes mértékben eredményes az a munka, amely az ezzel kapcsola­tos, ezzel szorosan összefüggő eseményekre, történésekre nem igyekszik minél jobban fényt de­ríteni. Többek között éppen azzal, amit már említettünk: hogy a szakkörök, kutatócsoportok tagjai felkeresik a ma még élő idős em­bereket. Akik mondjuk 1919-ben harcoltak a társadalmi haladá­sért, de ma még itt járnak-kel­­nek közöttünk. Gondoljuk meg: az évek gyorsan telnek, és ro­hamosan fogy a száma azoknak, akik ma még értékes adatokkal szolgálhatnak haladó hagyomá­nyainkról, a múltba tűnt évek harcairól. Keressük hát, és beszélgessünk velük minél többet. V. M. „ÓVÓBÁCSIK” IS • Óvónénik és nevelők lesznek a „Kállai Éva” Egészségügyi Szak­­középiskola másodéves hallgatói. Érdekesség, hogy a lányok mellett fiúk is — nyári gyakorlatukat a budapesti Tihany téri bölcsődében végzik. nen apját később áthelyezték a nyugati határszélre. Az apja Pa­roliján két sötétvörös zománctég­lalapot viselt, az ingzubbonya uj­­ján pedig vörös posztócsillagot. Az apja mindig tanult. Esténként könyvekkel és térképekkel bás­tyázta körül magát, a könyvekben a sorokat piros ceruzával húzogat­ta alá. Régebben valahogy gyako­ribb szokás volt ez: minden régi tankönyv sűrűn alá van huzigál­va. Fiatal korában az apja szin­tén bányász volt. A háború előtt apja katonai akadémián tanult. Szem) ónnak élesen emlékezetébe vésődött ap­ja megérkezése. — Buszlajev megjött! — kiál­tották az udvarról. Szemjon apja elé futott. Az ap­ja kivette az autóból a bőröndjét. Szemionnak egy sárga doboz gyü­mölcszselét, egy riasztópisztolyt, hozzá kerek dobozkában tartalék játék-kapszikat hozott ajándékba. Az anyja is örült az új ruhának, krepdesin — jutott Szemjon eszé­be az anyag neve: az akkor na­gyon drága volt. Majdnem olya­nok voltak rajta a rózsák, mint ezen a diáklányén. Az anyja igye­kezett gyakran elmenni a tükör előtt, hogy láthassa magát új ru­hájában. Az apja mindig korán ment el hazulról, és egyre később tért ha­za. Egyszer úgy alakult, hogy Szemjon három napig nem látta az apját. Megfogadta magában, hogy feltétlen fel fog ébredni. amikor megjön az apja. Fel is éb­redt. mert apja egy hadnaggyal jött haza. akinek hangosan dübör­­gött a csizmája, az anyja mondta is neki: — Csendesebben, felébreszti a gyereket! Szemjon ismerte a hadnagyot, ukránul énekelt, s ez mindig olyan mulatságos volt. hiszen maid mindent értett, és mégse oroszul volt. Az apja felhívott valakit tele­fonon. — Igen. nyugtalan a helyzet — mondta. — Ügy látszik tankokat vonnak össze. Ezután apja az ezredparancs­nokkal. Ivan Anyiszomoviccsal be­szélt telefonon. Az ezredparancs­nok rövidesen megérkezett, a szomszéd házban lakott. Egy tér­képet terítettek ki az asztalon. A térkép még egészen új volt. és va­lahányszor megmozdították, erősen zörgött. — Csendesebben! — szólt rájuk az anyja. Szemjon jót mulatott magában, ahogy elnézte, hogy a felnőttek lábujjhegyen járnak az asztal kö­rül. nem veszik észre, hogy ő köz­ben felébredt: tenyerét szájára ta­pasztotta. nehogy elnevesse magát, — Küldjenek hírvivőket a pa­rancsnokokhoz. Holnaptól nincs eltávozás! — adta ki az utasítást az ezredparancsnok a hadnagy­nak. A hadnagy eltávozott. (Felijtatása kövztkczlk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom