Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-26 / 174. szám

K PETŐFI NÉPE SZERDÁN ESTE: Rádióközvetítés Kecskemétről Sikeresen szerepelt a Katona József Társaság a Magyar Rádió, a Kulturális Minisztérium és a SZOT Ady műveltségi vetélkedő* jen. A szerdán este 7 óra 20-kor kezdődő döntőn a Miskolci Városi Könyvtár és a Dunaújvárosi Mun­kás Művelődési Klub együttesé­vel mérkőznek a körkapcsolásos műsorban. A közvetítést a budapesti stú­dióból Rapcsányi László vezeti, a zsűri elnöke Juhász Ferenc Kos­­suth-díjas költő. Az egyenesben sugárzott mű­sor nyilvános, az érdeklődőket ez­úton is meghívja a Megyei Műve­lődési Központba a Katona József Társaság. A belépés díjtalan. Helyfoglalás negyed nyolcig. Igazi júliusi vasárnap Háromezer embert csalt ki vasárnap a harmincfokos hőség a felújí­tott széktói strandra. Sokan várakoztak a pénztárnál, a csónakázó tó­nál és a tókerti sörözőnél. SS Kg ' KM • Bal oldalt: az új medencében. VENDÉGEK A TESTVÉRMEGYÉBŐL Az állami gazdaságok szőlő- és gyümölcs­­termesztését tanulmányozzák Bács-Kiskun és Krím testvér­­megyei kapcsolatainak keretében az állami gazdaságok vendége­ként vasárnap este szovjet álla­mi gazdasági vezetők érkeztek Kecskemétre. L eonyid Grigorje­­vics Volkov, a Krím Szovhoz Vín­­tioszt vezérigazgatója és Vaszilij Ambroszjevics Kozacsuk, a Zolo­­toe Pole Szovhoz igazgatója egy héten át az állami gazdaságokban a szőlőtermesztést, -feldolgozást és a borászatot, a szénsavas üdí­tőital-készítést, valamint a gyü­mölcs és néhány szántóföldi nö­vény iparszerű termesztését ta­nulmányozza. A tapasztalatokat a látogatás végén összegzik. A szovjet Vendégek hétfőn a Kunbajai Állami Gazdaságot ke­resték fel. A hét többi napján a Bajai Mezőgazdasági Kombinát, a Hosszúhegyi, az Izsáki, a Kis­kőrösi és a Kiskunhalasi Állami Gazdaság munkájával ismerked­nek. megtekintik a Borgazdasági Vállalatok Trösztje budafoki pin­cészetét és a Közép-magyaror­szági Pincegazdaság kecskeméti ü d í t ői ta l-üzemét. A krími delegációt fogadják a megyei pártbizottság vezetői is. fotökiallítas ,,Hazánk és a KGST’ Az utóbbi két hétben jelentő­sen megnőtt a Madách téri Va­das Ernő-terem látogatottsága: már eddig is sok érdeklődő ke­reste fel az MTI-fotó „Hazánk és a KGST" címmel rendezett kiál­lítását. A különböző szocialista hírügy­nökségek és lapok tudósítói, va­lamint számos, hazánkban ak­­reditált diplomata, sajtóáttasé megszemlélte a KGST-országok együttműködésének 60 nagy je­lentőségű mozzanatát felelevenítő tárlatot. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordu­lóját köszöntő összeállítás képei híven tükrözik: a szocialista or­szágokat és népeiket együttes tö­rekvések, közös eredmények fű­zik testvéri egységbe. (MTI) HÍREK • HÍREK Az első lépések. i és a második. (Méhesi Éva képriportja) NAPTAR 1977. július 26., kedd Névnap: Anna Napkelte: 4 óra 14 perc Napnyugta: 19 óra 26 perc Holdkelte: 15 óra 30 perc Holdnyugta: 0 óra 10 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon nyugat felől időn­ként erősen megnövekszik a fel­hőzet, szórványosan lesznek zá­porok, zivatarok. Máshol jobbá­ra derült, száraz idő várható. Napközben sokfelé élénk, időn­ként megerősödő délkeleti, déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—lí), a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 29—32 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: eleinte változóan felhős idő, elszórtan záporokkal, ziva­tarokkal, majd időnként borult­ságig növekvő felhőzetből sokfelé lesz eső. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 26—31, ké­sőbb 20—25 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 90 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 24-én a középhőmérséklet 20,1 (az 51) éves átlag 22,5), a legmagasabb hőmérsék­let 27,5 Celsius-fok volt. A napsüté­ses órák száma 13. Július 25-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 18,3, a délben egy órakor mért hő­mérséklet 28,2, a legalacsonyabb hő­mérséklet 13,6 Celsius-fok volt. — Ajándék a Kállai-ikreknek. Tegnap délután a kecskeméti Centrum Áruház igazgatója, dr. Weither Dánielné, és szb-titkára, Kovács Lászlóné köszöntötte a Megyei Kórházban Kállai Fe­­rencnét, a négyes ikrek édesany­ját. Az áruház vezetői és dolgo­zói nevében 10 ezer forintos, az ország bármelyik Centrum Áru­házában beváltható ajándékutal­ványt adtak át. — Nemzetközi ifjúsági építő­tábort nyitottak hétfőn Nyíregy­házán, a Bessenyei György Ta­nárképző Főiskolán. A pedagó­gusképző intézmény szovjet, len­gyel és NDK-beli testvérfőisko­láiról érkezett fiatalok mellett a tábori munka résztvevői azok az idén felvételizett hallgatók, akik szeptembertől a főiskolán folytat­. ják tanulmányaikat. —• Fekete krónika. A hét vé­gén 122. személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az or­szágban. Ebből 9 halálos, 55 sú­lyos, és 58 könnyű sérüléses ki­menetelű volt. (MTI) A HÉTVÉGE SZOMORÚ REKORDJA Aratási körkép Csongrádban már a végén tartanak Három halálos, tizenegy súlyos sérülés A szombati erős ütem után va­sárnap is folytatódott az aratás. Számos megyében a perzselő napsütés és meleg ellenére is hét­köznapi képet mutatott a határ: megfeszített erővel dolgoztak a földeken az emberek és a gépek. Teljes aratási üzem volt a Kisalföldön. A tájegység főbb mezőgazdasági körzeteiben — a Rábaközben, a Szigetközben, a Mosoni-hátságon és a Győrtől keletre eső síkságon — több mint 5 ezer hektár területtől aratták le a gabonát ezen a na­pon-Csöng rád megyében is az ara­tás utolsó „menetéhez" érkeztek a gazdaságok. Vasárnap is teljés erővel dol­goztak az arató-cséplő berendezé­sek, s úgy számítják, hogy. hét­főn az utolsó szálig levágják az idén termett kenyérnekvalót. Somogy megyében, ahol a hét végéig, az összes kalászos több mint háromnegyedét learatták, vasárnap sem szünetelt a mun­ka. A gyakori esőzéstől és vihar­tól erősen megdöntött gabona­táblákban ugyanis lassabban ha­ladhatnak a gépek, így a ked­vező időjárást igyekeztek, kihasz­nálni. A vasárnapi műszak ered­ményeként a nagyatád-háromfai Május 1 Termelőszövetkezet ha­tárában a ^100 hektárnyi búzá­ból már csak egy napra való maradt lábon. A Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat a megye gazdasá­gaitól vasárnap estig . több mint tizenkétezer vagon új gabonát, közte esetnem tízezer vagon ét­kezési búzát vett át. (MTI) Megszépültek a kiskőrösi Petőf i-emlékházak Petőfi Sándor szülővárosából, Kiskőrösről kaptuk a hírt: meg­szépültek a költő emlékét idéző múzeumi épületek. A helyi Ve­gyesipari Szövetkezet Petőfi ne­vét viselő szocialista brigádja lá­tott neki a nádfedeles öreg szü­lőház és a mellette levő irodalmi múzeum csinosításához. A hazai és külföldi látogatók ezreit fo­gadó épületeket kívül-belül teljes egészében tatarozta, kimeszelte a szorgos kollektíva. Mindezt ön­zetlenül, társadalmi segítségként, a nagy költő iránti tiszteletből. A „Petőfi” szocialista brigád nevé­hez méltóan cselekedett. Ráadá­sul jó időben készültek el az emlékházak rendbehozatalával. E hónap utolsó napján, július 31-én ugyanis a költő halálára emléke­zik majd szülővárosa. A Kiskő* rösi Petőfi Társaság által ren­dezett ünnepség résztvevőit — a szocialista brigád jóvoltából — a forradalmár költő hírnevéhez, emlékéhez méltó külsővel fogad­ják a Petőfi-ereklyéket őrző épü­letek. A hétvégén — szombaton és vasárnap — a megyében 16 köz­lekedési baleset történt, amelyek közül három halálos áldozatot is követelt. Szánk határában, a Kiskunfélegyháza és Kiskunha­las közötti úton Zippai Ferenc, Szánk, Kisasszony dűlő 14. szám alatti lakos a rábízott vontatóval egv háromkerekű rendsodrót vontatott. Hogy utat biztosítson a mögötte jövő személygépkocsi­­nak-, lehúzódott a jobb oldalra. A rendsodró egy gödörbe hup­pant, átcsapódott a bal oldalra és elütötte László Mihály 88 éves, Szánk, Kisasszony dűlő 10. szám alatt lakó gyalogost. Az idős em­ber olyan súlyosan megsérült, hogy az orvoshoz való szállítás közben meghalt. Zippai Ferenc vezetői engedélyét elvették. Jakabszállás határában, az erdészházhoz vezető úton Ko­vács József 22 éves, Jakabszállás, I. kerület 69. szám alatti lakos, motorkerékpárjával a homokos dűlőúton elesett, s arccal a ho­mokba zuhant, ahol megfulladt. Kovács József holttestére egy óra múlva találtak rá. A közlekedési baleset okát a rendőrség vizsgál­ja. Vasárnap délután Kerekegyhá­za belterületén, a Dózsa György út 26. számú ház előtt. Boda Mi­hály, Kerekegyháza, Papszék dűlő 84. szám alatti lakos a rábízott kétpótkocsis vontatóval balra ka­nyarodás előtt nem győződött fneg annak veíszélytelenségéről, s eléje kanyarodott a már előzés­ben levő Varga István, Kerek­egyháza, Engels utca 64. szám alatti lakos vezette motorkerék­párnak. Varga hirtelen fékezett, elesett, s a vontató és az. első pótkocsi közötti . részen ütközött. A pótkocsi 18 métert tolta maga előtt. Varga Istvánt életveszélyes sérülésekkel a kórházba szállítot­ták, ahol néhány óra múlva meg­halt, A vontató hatósági jelzéseit elvették, mert műszaki érvényes­ségi ideje lejárt. Kecskemét belterületén, a Szé­chenyi városi építkezés névnélküli útján Hegedűs András 17 éves, Kecskemét, Néphadsereg útja 20. szám alatti lakos figyelmetlenül vezette motorkerékpárját, s el­ütötte az út szélén gyalogló Diós Janos 38 éves, Kecskemét, Bu­daihegy 53. szám alatti lakost, ős annak 6 éves Anita nevű kis­lányát. Mindkét gyalogost sú­lyos sérüléssel a kórházba szál­lították. Kiskunfélegyháza belterületén, a Szabadság tér 7. számú ház előtt, az autóbusz-megállóból Nagy Árpád, a 9. számú Volán autóbuszával a garázsba akart indulni. Az első ajtó még nem volt bezárva, amikor odalépett Tímár Sándorné, Kiskunfélegy­háza, VIII. kerület. Tanya 65, szám alatti lakos, s érdeklődött, merre indul az autóbusz. Az au­tóbusz eközben elindult, s Timár Sándorné a kerekek alá került. Súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Tiszakécske belterületén Ju­hász Károly alsónémedi lakos személygépkocsijával egy belát­hatatlan útkanyarban áttért a bal oldalra, s ott összeütközött a vele szemben szabályosan sze­mélygépkocsijával közlekedő Da- : rabos Sándor, Tiszakécske, Szik­halóm dűlő 187. szám alatti la­kossal. Juhász Károly súlyosan, felesége és Éva nevű gyermeke könnyebben megsérült. Darabos Sándor is könnyű sérülést szen­vedett. A járművekben 65 ezer forint anyagi kár keletkezett. . Ittas állapotban vezette sze­mélygépkocsiját Izsák határában Albert Gábor budapesti lakos. Az egyik útkanyarban . sebességét nem csökkentette, ezért letért az út jobb oldalára, ' visszarántotta, a volánt, s a. bal oldali árokban egy lelefőnoszlopnak ütközött. A • gépkocsi hátsó ülésén helyet fog­laló Hideg István, Kiskőrös, Dé­libáb utca 24. szám alatti lakos súlyosan, felesége ‘ könnyebben megsérült. Solt határában, Solt és Duna-­­földvár között, figyelmetlenül ve­zet fi személygépkocsiját Kozári Imre pécsi lakos, ezért nekiütkö­zött az előtte megálló Radics László, Kiskunmajsa, Sallai utca 26. szám alatti lakos vezette te­hergépkocsinak. A személygépko­csi hátsó ülésén utazó Kozári Mária 15 éves kislány súlyosan megsérült. A biztonsági öv az el­ső ülésen utazókat megmentette. Kecskemét belterületén, a Nagykőrösi és a Sárkány utca ke­reszteződésében Dobosi Éva, 8 éves Kecskemét, Nagykőrösi ut­ca 42. szám alatti lakos kerékpár­jával úgy hajtott ki a Nagykő­rösi utcára, hogy nem biztosítot­ta az elsőbbséget az ott közleke­dő nyergesvontatónak, s nekiüt­között. Dobosi Évát súlyos sérü­léssel a kórházba szállították. Kalocsa határában Vargácz László 18 éves rakodó, Kalocsa, I. István utca 30. szám alatti la­kos motorkerékpárjával szabály­talanul fordult meg, ezért össze­ütközött Horváth Szilveszter, 18 éves, Kalocsa, Nagy utca 53. szám alatt lakó motorossal. Vargácz súlyosan megsérült. Kiskunhalas és Kecel között Kiss László 17 éves, Kiskunha­las, Rekettye 123. szám alatti la­kos motorkerékpárjával egy fel­ugró nyúlnak ütközött, élesett és súlyosan megsérült. Dunapatajon, a Szelidi-tóhoz vezető úton Földesi Antal 19 éves, Dusnok, József Attila utca 35. szám alatti lakos ittas állapot­ban, nagy sebességgel vezette motorkerékpárját. Jármüvével le­tért az útpadkára, majd az árok­ba borult. Földesi- súlyosan, utasa Husztik József dusnoki lakos könnyebben megsérült. Földesi Antaltól vezetői engedélyét a . helyszínen elvették. Tataháza belterületén a Rákóczi úti eszpresszó előtt Juhász Péter 57 éves, tataházi, lakos oldalko­­csis motorkerékpárjával' a park kerítésének ütközött. Juhász Pé­tert — aki feltehetően ittas ál­lapotban volt — súlyos sérülé­sekkel' szállították á kórházba. G. G. — A X. Nemzetközi Tisza-túra­mezőnye vasárnap Csengéméi a Szamos folyón vízre szállt: Öt nemzet 129 vízitúrázója mintegy 570 kilométeres útvonalat „hajó­zik végig”. Szolnokra augusztus 6-án érkeznek majd. — A III. BÉKÉSI ALKOTÓ­TÁBOR vasárnap fejeződött be. Képzőművészek, amatőr filme­sek és néprajzgyűjtök i'ettek raj­ta részt. A közel hatvan művész, mintegy 150 alkotást készített, ezekből kiállítás nyílt a helyi múzeumban, — Gyiimölcsszedő diáktábor nyílt a szomszédos Tolna megyé­ben vasárnap az Alsótengelici Állami Gazdaság alsópéli kerüle­tében. Paksi és szekszárdi közép­­iskolások két turnusban körtét, almát és barackot szednek. — Szakmai tapasztalatszerzés­re Pest megyébe látogatnak szer­dán a Bácska és a Duna mellék 28 gyümölcstermesztő szövetke- j zetének szakemberei. Az alma- I termesztési rendszergazda dán- | szentmíklósi Micsurin Tsz-ben, a Kertészeti Egyetem szigetcsépi tangazdaságában tanulmányozzák a telepítést, valamint az alma és a csonthéjas gyümölcs termeszté­sét. — Sörhír A Bács-Kiskun me­gyei Vendéglátó Vállalat egyse- I geinek 99 százaléka a városok­ban van. Sikerül úgy megszer­vezni a sörellátásukat, hogy a vendégek igényeit ki tudják elé­gíteni. Tavaly 70 ezer hektoliter sört adtak el: az elmúlt év első félévéhez viszonyítva az idén jú­nius 30-ig 18,2 százalékkal fo­gyott több. — AZ ELSŐ ÜTTÖRÖMÜ­­ZEUM hazánkban Baján épül fel, s már folyamatosan érkez­nek a gyűjtemény leendő darab­jai. Szép anyagokat küldtek a le­­ninvárosi, pécsi, sárospataki és gyömrői pajtások is, és minden bizonnyal megyénk úttörőcsapa­tai sem maradnak el. Az intéz­ményt a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évforduló­ján adják át. — Törökök Magyarországon. Néhány napos turistaútra ezen a héten összesen százötven török vendég érkezik hazánkba. Meg­tekintik a főváros nevezetessé­geit, különös tekintettel a török­kori emlékekre. MŰSOR: MOZI 1977. július 26. KECSKEMET VÁROSI: fél 4, hárorritlegyed 6 és 8 órakor A PIROS ALMA Színes, magyarul beszélő szovjet film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KALAND A SZIGETEN Színes, magyarul beszélő román—német—francia ifjúsági film MESEMOZI: fél 4 órakor! CSIZMÁS KANDÜR Szines, magyarul beszélő japán rajzfilm STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Utoljára láthatják! SZERTARTÁS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes japán film PETŐFI NÉPE a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-619, 12-51« (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáelős eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út «. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istváa Index: 25 0(1 ) HU ISSN oi»-mx — 41 különféle tehergépkocsit vásárolt az esztendő első felében a Volán 9-es Vállalat. Ezzel egy­­időben 22 tehergépkocsit selejtez­tek ki. Így 19-cel növekedett a tehergépkocsik száma. Akik napozás közben sem unatkoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom