Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-21 / 170. szám
1977. Júliái 21. • PETŐFI NÉPE • 6 Képek, szobrok, közönség A mindenkori képzőművészeti — mint általában a művészeti — élet virágzásának két fő alapteltétele van; kellenek az alkotók, és nélkülözhetetlenek hozzá a befogadók; vagyis azok az emberek, akikért s akiknek a művek létrejönnek — a közönség. S jórészt e kettő kölcsönhatása formálja, munkálja ki szocialista fejlődésünk jelen szakaszában az időszerű művészetpolitikai elveket. A fentiekkel öszszefüggésben a képzőművészeti életnek ugyancsak két fő oldala van. Az egyik a szűkebben vett szakmai — alkotáslélektani, technikai — és a jóval tágabban értelmezett közművelődési — eszmei-politikai, ízlésformáló, tudatot gazdagító — oldala. E cikk keretében mi most a képzőművészek közművelődésünk egészét gazdagító szerepéről szólunk. A Magyar Televízióból megismert René Berger írja a hazánkban is napvilágot látott, s hamar népszerűvé lett A festészet felfedezése című kétkötetes művében: „Ha valamely műalkotás zavarba ejt bennünket, kötelességünk vizsgálat tárgyává tenni a művészt és magunkat is.” S ehhez a szerző még hozzáteszi. „A helyes magatartás nem az alkotás egyszerű elfogadásán vagy visszautasításán alapul, hanem a megalapozott ítéleten.” E sorok olvasása közben akaratlanul is eszébe jut az embernek, hogy manapság — vagy mindenkor így volt? — milyen sokan hivatottnak érzik magukat a képzőművészeti alkotásokkal kapcsolatos véleménynyilvánításra. Persze ez nem baj, sőt! Inkább az okoz sokszor gondot, az jelent problémát, hogy sokan és sok esetben — ne tétovázzunk kimondani — megalapozatlanul mondanak véleményt. Sietünk leszögezni, hogy szándékosan nem azt írtuk: hozzáértés nélkül. René Berger ragyogóan megfogalmazta: ne mondjunk elhamarkodott véleményt. Meg hogy kínlódjunk meg ezért a véleményért, a magunkénak vallott felfogásért, kritikáért. Ha abból indulunk ki, hogy nem tudhatunk mindent, hogy nem érthetünk eléggé olyasmihez. amit csakis sok-sok, fáradságos munkával, nagy erőfeszítéssel lehet nem csak megtanulni, de legalább részben megismerni is. Az olyan magatartás a rokonszenves — követendő is —, amilyen az egyik falusi asszony írt hozzánk intézett levelében. Elmondta, hogy megnézte a kecskeméti Kodály-emlékhelyet. Megnézte, s nem értette első alkalommal, nem nyerte meg a tetszését. S ekkor elhatározta; eljön, megszemléli máskor is, talán őbenne van a hiba; hátha első alkalommal nem volt képes a mű „befogadására”. Talán nem kell bővebben bizonyítani, hogy az emberek legtöbbje nem így közeledik a köz• Amikor e sorok napvilágot látnak, már naponta kedvükre válogathatnak a művészet barátai a Képcsarnok kecskeméti bemutatótermében. (Tóth Sándor felvétele.) téri alkotásokhoz. Hanem az első benyomások után, a végiggondolás nélkül, a fokozatos ismerkedés, az elmélyültebb közelítés nélkül születik meg az elutasító — vagy igenlő — véleménye. Sokszor ugyancsak durva megfogalmazásban. (Például így: „Ilyet én is tudnék csinálni!”) Egy-egy köztérre, utcára kihelyezett művet — különösen, ha az szokatlanabb, egyénibb megformálású alkotás — a tágabb és szűkebb környezetébe, a körülötte levő objektumokkal, természeti tárgyakkal összefüggésben kell szemlélni. S így, fokozatosan, lépésről-lépésre kell ismerkedni vele. S ezáltal kialakítani, megfogalmazni a véleményt. Hogy az ne lehessen elhamarkodott és igazságtalan. - túlzó, a teljes értetlenséget tükröző. Szerencsére, napjainkban tanúi lehetünk az új módszerek elterjedésének. melyek legfőbb célja, hogy a nagyközönség közelebb kerüljön a művészethez. Császártöltésen például a kiállításon közszemlére kitett művekről az alkotó jelenlétében rendeztek beszélgetést nem egy alkalommal. Halason egyre kedveltebbek a Szilády Galéria tárlatvezetéssel egybekötött megnyitói. A kortárs magyar képzőművészet legjava vált így ismertté az utóbbi esztendőkben az ott élő művészetbarátok előtt. Lakiteleken az irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat a legtöbbször kiállítások rendezésével kötik össze, Baján, a város központjában az év minden szakában képeket, szobrokat láthatnak a járókelők egy erre a célra átalakított tágas kirakatban. Kecskeméten időnként szabadtéri tárlatot rendeznek. Ugyanitt, a Megyei Művelődési Központban ankétokon, vitákon találkoznak egymással, s cserélnek gondolatot az érdeklődők. S ebben az intézményben naponta helyesléseket és heves ellenkezéseket váltott ki Melocco Miklós rendhagyó kiállítása, mely alkalmat adott a művésznek a klaszszikusok bírálatára — és a nézőknek az egyénibb \ éteményah kotásra. ÄÜ&lbs í A jó példákat, a bevált módszereket sorolhatnánk még tovább. Valamennyi azt bizonyítaná együttesen és külön-külön, hogy napjainkban világméretekben — és így hazánkban is — örvendetesen növekszik az érdeklődés a képzőművészek iránt. Éppen ezért kell fokozottan hangsúlyozni mindazok felelősségét, akik hivatásukból eredően valamilyen formában az alkotások közkinccsé tételén fáradoznak. S itt említjük meg azt is, hogy a Kecskeméten oly régóta várt Képcsarnok-bolt megnyitása nyilván hozzájárul majd e nemes célok valóraváltásához. Varga Mihály Népművelő jelöltek gyakorlata A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem negyedéves népművelés szakos nyári gyakorlatukat töltik a Megyei Művelődési Központban és a Bács- Kiskun megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályán. Az egyetem által megjelölt követelményekhez igazodva állították össze programjukat. Egész megyére kiterjedően látogatják az intézményeket. Horváth Kázmér módszertani csoportvezető és Szabó Csaba közművelődési főelőadó vezetésével ismerkednek a tanácsok szervezeti felépítésével, feladataival, a művelődési osztályok hatósági jogkörével. □ □ □ Tapasztalataikról, élményeikről szóljanak ők maguk. Kristonvizi József: — Másodszor kértem magam Kecskemétre. A vezetők kedvessége, itteni ismerőseim szívélyessége, s ahogyan törődnek velünk, nagyon jól esik. A gyakorlat célja egyelőre csak a tájékozódás, az ismerkedés, amire az elméleti tanulmányok kötöttsége idán feltétlenül szükség van. A kettőt csak akkor leszünk képesek összeegyeztetni, ha már önálló munkaterületet kapunk. A nyári időszakban erre sajnos alig van lehetőségünk, hiszen a közönség javarésze szabadságát tölti. Gyakorlatom művelődéspolitikai jellegű, ez azt jelenti, hogy tanulmányozom a Megyei Művelődési Központ munkatervét, felépítését, az üzemek kulturális tevékenységét, a felnőttoktatás módszereit, az ifjúság művelődésének ' és szórakozásának, a gyermekek foglalkoztatásának formáit. Hasznos számomra az itt töltött idő, hiszen tapasztalatain összegzésével. az átfogó jelentés elkészítéssel máris közelebbi viszonyba kerülök az egyetemen tanultak gyakorlati megvalósításához. □ □ □ Mika Edit: — Gyakorlaton vagyok szülővárosomban. Egy-egy kulturális intézmény szervezeti felépítését, tevékenységét tanulmányozom. A gyakorlat célja, hogy megismerkedjünk a ránk váró, szakmánkéhoz kapcsolódó népművelődési feladatokkal, .Figyelemmel kísérem a KISZ és a TIT megyei szervezetének a munkáját, az ifjúsági klubmozgalom helyzetét, és a szünidei gyermekfoglalkozásokat. Ellátogatok a helyi üzemekbe. beszélgetek a munkahelyi művelődésről, a dolgozók kulturális igényeiről. Tájékozódom a megyei levéltárban a hely történetírás helyzetéről, a könyvtárak munkatervéről és látogatottságáról. Elutazom Kalocsára és Bácsalmásra is, az ottani közművelődési életbe is betekintést kapok. Sok olyan ismeret, észrevétel birtokába jutok, amit hatékonyan felhasználhatok jövőbeli pályámon. Sz. V. Könyv Baja és Zombor kapcsolatáról A két város közös kiadásában látott napvilágot az a könyv a közelmúltban, amely a „Baja— Zombor testvérvárosok együttműködése 1966—1976” címet viseli. A kiadványt Tóth-Pál Zoltán és Vidovics Milán szerkesztette, Mándics Mihály lektorálta. A címlapot Klossy Irén készítette. A testes kötet a szabadkai „Minerva” Könyvkiadónál készült. Az előszó szerint Baja és Zombor „népeinek és nemzetiségeinek hagyományos kapcsolatai a régebbi időkből erednek”. A könyv elsősorban azzal a céllal készült, hogy a régi kapcsolatok jelenbéli tovább éléséről is számot adjon. A szerzők rövid áttekintést igyekeznek adni a két város történeti fejlődéséről, társadalmigazdasági életének alakulásáról. Ez — nyilván terjedelmi okok miatt — eléggé szűkre méretezett. Szívesen olvastunk volna többet például a nemzetiségek hagyományőrző tevékenységéről, a kulturális élet eredményeiről és gondjairól stb. A könyvből megtudjuk, hogy az egy évtizede aláírt megállapodás egy régebb óta már meglevő mindennapi gyakorlatot tett hivatalossá — és tervszerűbbé, szervezettebbé. Ez többek között kezdettől fogva kiterjed a politikai és tömegszervezetek közötti együttműködésre, a gazdaságok és vállalatok közötti kapcsolatokra, könyv- és folyóiratcserére, közösen előkészített és lebonyolított sportvetélkedőkre, a turizmus tervszerű bővítésére, a sajtó útján és más módon történő kölcsönös tájékoztatásra. Az eltelt tíz esztendő sok-sok eseménye bizonyítja: azoknak lett igazuk, akik hittek abban, hogy a hivatalos megállapodás szorosabb, hatékonyabb és ered» ményesebb együttműködést eredményez majd. Az ipari üzemek és gazdasági vállalatok is igyekeztek egymást közelebbről megismerni ezekben az években. Elég csak a bajai Finomposztó Vállalat és a zombori T kstilna Vállalat kapcsolatát említeni példának. De az egészségügyi vízgazdálkodási és más területeken dolgozók hasonló törekvéseiről is szólhatnánk. Különösen gazdag a kulturális kapcsolat a két város — és a városok környező községei — között. A képzőművészek és fotósok kölcsönösen kiállításokat szerveztek; a színházak bemutatták nagy érdeklődéssel kísért előadásaikat; kölcsönösen közkinccsé igyekeztek tenni egymás népművészetét; a muzsika barátainak ugyancsak kölcsönösen, hangversenyekkel kedveskedtek. E szerteágazó tevékenység közben ismerkedhettek meg Baján a zomboriak tekintélyes írójával. Herceg Jánossal és a rangos festőművésszel. Konjovics Milánnal. A hercegszántói—bracki bregi határátkelőhely kiépítése is a tervek között szerepelt; s azóta a megvalósítás is bekövetkezett. Az utóbbi időben így váltak még sűrűbbé és gyümölcsözőbbé a kölcsönös látogatások, tapasztalatcserék stb. A Baja környéki községek (Gara, Dávod, Bácsalmás, Hercegszántó) és a Zombor környéki községek (Csonoplya. Bezdán, Telecska) ugyancsak résztvesznek a baráti együttműködés színesítésében, ápolásában. A kötetet számos fotó és a kezdetektől napjainkig folyó sokoldalú kapcsolatról elkészített kronológiai táblázat teszi még érdekesebbé és gazdagabbá. —á. —y. Szervátiusz Jókait mintázza # Szervátiusz Jenő romániai magyar szobrászművész Pápa város megbízásából Jókai Mór születésének 150. évfordulója alkalmából emlékművet készít, amelyet ez ér szeptemberében a pápai kollégium udvarán állítanak fel. TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A látszat Nem is olyan bolondság ez a kocogás, amiről annyit szajkóznak a rádióban — gondolta Kerék Jakab és elhatározta, hogy minden este körbefutja a háztömbön. Két körrel kezdi, aztán majd lassan emeli az adagot, ötvenévesen, erősen megereszkedett pocakkal, igazán tenni kell valamit az egészség érdekében! Amikor első este lassú iramban kikanyarodott a belvárosi bérház kapuján, kis híján összeütközött Balázs Miskával, egyik hivatali kollégájával. Ez is mi a csodát tekereg most erre? — Mi az öregem? — torpant meg Balázs. — Majdnem feldöntöttél. Hova a fenébe rohansz? — Rohantam? — csodálkozott Kerék. — No, nézd csak észre se vettem. De tudod arról van szó, hogy... hogy elfogyott otthon a kenyér és sietek mielőtt bezárna az üzlet. Az asszony körömpörköltet csinált és kenyér nélkül, hát... — Ja, az más, de azért mégsem kéne így loholni. A mi korunkban már veszélyes ez a tempó. Lépj ki, de ne úgy akár egy kamasz. — Igazad van — törődött bele sóhajtva Kerék, majd gyorsan elköszönt a kollégától. Tempós, nagy léptekkel indult meg és csak azután váltott át futásra, amikor a másik már befordult a sarkon. De alig hogy nekieredt, a távolban közeledni látta Szilánkainét, a ház egyik legpletykásabb lakóját, aki hosszú évek óta tartó özvegységét kizárólag csak mások megfigyelésének szentelte. Remélem még nem látott meg — lassított ijedten Kerék —, arra igazán semmi szükség, hogy ez mindenfélét összefecsegjen. A legenyhébb változat, ha csak azt terjesztené, hogy megbolondultam. — Kezitcsókolom — emelte meg a kalapját —, hogy van, kedves asszonyom? Negyedóráig tartott, amíg Szilánkainé elsorolta, hogy van és újabb negyedórát vett igénybe, ahogy ráérősen eltotyogott a házig. Közben többször hátratekintett, mert azért gyanúsnak találta Kerék lakótárs szívélyes érdeklődését. Nem emlékezett rá, mikor érdeklődött utoljára a hogyléte felől és vajon most miért tehette? E mögött lehet valami, itt valami lappang, de az összes lehetséges kombinációk kiértékelését otthonra tartogatta. Érezte ennek a rejtélynek a kibogozása teafőzéstől lefekvésig fog '-tartani és már előre örült, hogy hasznosan töltheti el az estét. — Na végre — dobta el a második cigarettavéget Kerék és hátat fordított a virágüzlet kirakatának, amit Szilánkainé eltűnéséig nézegetett. — De most aztán rajta! Csak az elhatározásig jutott, mert az újabb nekiiramodás előtt még idejében észrevette a sarki hentest, aki éppen most húzta le a rolót és a szemközti fodrászüzlet ajtajában is kint állt a csinos szőke fodrászlány. Ezek előtt mégsem futhatpk — döntötte el szomorúan —, mit .gondolnának rólam? Ez a hentes mindig szívélyesen, kedvesen csomagolja be még a szalámivéget is, ezek után talán már meg sem ismerne. És áz a csinos kis fodrászlány? Kinevetne vagy legjobb esetben vicces mukinak, belevaló hapsinak léptetne elő és legközelebb kopaszra nyírna. Vagy csinálna egy helyre kis lófarkat a fejem búbján, amolyan törököset. Mit tehetnék? Várok. Üjabb várakozás, újabb cigaretta és újabb ismerősök. A zöldséges, a trafikos, az újságos, a körzeti orvos és olyanok is, akiket csak látásból ismert. Aztán egy kutyát sétáltató asszony is közeledett a házból. A kutya barátságosan vakkantott, amikor meglátta Kerékét, mintha üdvözletét tolmácsolná a bérház összes lakóinak. Nem lenne feltűnő -— töprengett lehangolva Kerék Jakab —, ha nem úgy ismernének, mint egy joviális, megfontolt, középkorú hivatalnokot, példás életű családfőt, aki mindig nyugodt, kimért léptekkel megy az utcán. De így egyszerre, minden átmenet nélkül...? Túl éles a kontraszt! És azért tekintettel kell lennem a reputációmra is! Állt a sarkon és úgy tett, mintha várna valakit. Ennek bizonyításául időnként az órájára nézett és ilyenkor rosszallóan megcsóválta a fejét, mint aki elképzelni sem tudja ezt a késést. ' Aztán végre... végre megtisztult a terep az ismerősöktől. Se közel, se távol senki emberfia. Büntetésből három kört futok — fogadta meg keményen — és az időt is stoppolom. Kíváncsi vagyok lassú kocogásban, mennyi kell a háztömb megkerüléséhez? — Na, megvetted a kenyeret? — Egy kéz nehezedett a vállára, és mintha csak a föld hányta volna ki, abban a percben, ott vigyorgott mögötte Balázs Miska. — Még nem — nyögte elkeseredve és magában a pokol mélységes fenekére küldte a másikat —, most... most akarom éppen ... — Akkor mi az ördögöt csináltál eddig? Levegőztél ? — Hát igen ... úgyis lehet mondani... — Azt látod jól tetted! A mi korunkban nem árt néha levegőzni, meg sétálgatni egy keveset... Egyébként meg fogsz lepődni éppen hozzád indultam. •>*■! — Hozzám? — Persze. Itt jártam Edelényi Jóskánál és elhatároztuk, hogy átcsallak egy ultipartira. Természetesen, ha elenged az asszony.., — Kérlek, a kenyér... — Megveszed, aztán felkísérlek, elkérlek és már jöhet is a zsuga. Na gyere, irány a közért! Aznap éjfélig csapkodták a lapot a telefüstölt szobában és amikor Kerék Jakab végre ágyba került, szentül megfogadta, hogy azért sem hagy fel a kocogással. Nem hagyja magát eltéríteni ettől a szándékától! És másnap este újra nekiiramodott. Otthon a lakásban loholt nyolc kört, az előszobától, a kétszemélyes családi heverőig, majd ismét vissza. — De Jakab — szörnyűlködött az asszony — mit fognak szólni az alattunk lakók? — Mit szólnak... mit szólnak? — lihegte Kerék. — Te mindenből ügyet csinálsz! Te most is csak azt nézed, mit szólnak az alattunk lakók, a szomszédok, meg mit tudom én kik?... És az eszedbe sem jut, hogy az én egészségem mindennél fontosabb? Legalábbis nekem, ha már neked nem! — Jakab, azért ezt nem lehet, azért valamit adni kel l a látszatra is ... — A látszatra?! Micsoda ostoba képtelenség! Kit érdekel a látszat, amikor az egészségemről van szó?! Az Őrség múzeuma Szalafőn, a Pityeszeren megnyílt az őrségi Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Ez a Vas megyei vidék a középkorban az ország nyugati határának őrterülete volt, s most a szabadtéri múzeum eredeti környezetben őrzi az. őrségi nép életét. L • Jellegzetes térbeállítással épült parasztházak. • Az őrségi parasztság használati tárgyai, bútorát láthatók a múzeumi házakban. (MTI-fotók, Kór zsás Sándor (elvételei — KS.)
