Petőfi Népe, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-20 / 169. szám

I 1977. július 20. PETŐFI NÉPE • 5 Örömök, gondok a bácsalmási könyvesboltban FASZOBRÁSZOK A VILÁGBÓL A MAGYAR TUDOMÁNY ARCKÉPCSARNOKA: Szántay Csaba akadémikus Aki belép a bácsalmási köny­vesboltba, azt a falak mentén körben elhelyezkedő polcok kö­zött két fiatal nő fogadja udva­riasan, kedvesen. Vida Márta öt éve — egy esztendeje ő a vezető —, Mrekva Rozália tavaly óta fáradozik azon, hogy minél több lakásba, egyre több emberhez el­jussanak könyvkiadásunk egyre gazdagabbá váló termékei. A ba­rátságos fogadtatás mellett a bolt tisztasága, gondozottsága tűnik a szemünkbe először. A vezető készségesen válaszol kérdéseink­re. Növekszik a forgalom — Mennyi könyvet adnak el átlagosan egy esztendő alatt? — öt évvel ezelőtt volt egy nagyobb ugrás; azóta évről évre egyenletesen százezer forinton fe­lüli összegben fogytak el a mű­vek. S az idei első félév tapasz­talata alapján határozottan ál­líthatjuk: 1977-ben még kedve­zőbb lesz az eredmény. — Vannak-e kipróbált és be­vált módszereik? — Azon vagyunk, hogyameny­­nyire tőlünlk függ, mindig le­gyen megfelelő választék. Igyek­szünk jól láthatóan elhelyezni az eladásra szánt köteteket. Külön helyezzük el az újdonságokat. Ha módunk van rá, engedi az időnk, és amennyiben igény mutatkozik erre, segítünk a válogatásban. Igyekszünk a könyvszeretők ked­vébe járni. A mellettünk levő könyvtárral jó a kapcsolatunk. Szervezünk közösen_ író-olvasó találkozókat; ez is hozzájárul ah­hoz, hogy egyre többen kedvet kapjanak a vásárláshoz, a könyv­gyűjtéshez. Legutóbb Ágh Ist­ván költő találkozott az olvasói­val. Keresik a klasszikusokat — Milyen műveket keresnek leginkább a bolt vásárlói? — Sokan keresik a klassziku­sokat. Magyar és külföldit egya­ránt. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a mai magyar irodalom háttérbe szorulna. Örkény, Mol­dova és Déry műveit például nem sokáig őrizzük a polcokon; ezeket hamar elviszik. A verse­ket már kevésbé. A mai magyar költészet iránt nem nagy érdek­lődés mutatkozik meg. Legfeljebb Ladányit, Vácit kérik olykor. — A keresletet tekintve tapasz­taltak valamiféle változást az el­múlt évekhez képest? — Ügy tűnik, mintha többen érdeklődnének a művészeti köny­vek, albumok iránt. Főleg az utóbbi időben mutatkozik meg ez. Diákok, értelmiségiek keresik a magyar és külföldL.^0pUkkal foglalkozó műveket. — S a tudományos munkák? Cigányok Jegyzet néhány könyv margójára Tíz éve is talán, hogy riportot írtam a szomszédos Fejér me­gyében élő cigányok helyzetéről. A summázathoz mindenképpen Bertolt Brecht sorait kellett idéz­nem: „Kérlek, az ítélettel ne si­essetek itt se A. Mindenkinek el­kel. hogy mindenki segítse.” LiÍ9Í3lH9ÍX! A hivatalos statisztika szerint Magyarországon ma 320 ezer ci­gány él 1990-re már mintegy 500 ezer: 15 év múlva tehát minden 22. magyar állampolgár cigány­származású lesz. Valamilyen formában a hely­zetük mindenki előtt ismeretes. A párt és a kormány életszínvo­­nal-politiKája egyértelműen meg­határozta, hogy a legelmaradot­tabb néprétegek helyzetének az átlagosnál gyorsabban kell javul­nia, s ezért több állami intézke­dés született: szociálpolitikai, munkaügyi, lakás- és hitelpoli­tikai, oktatás- és kultúrpolitikai intézkedések — és még mások. Az említett cigányriport óta ol­vashattam Bari Károly költő könyveit. Lakatos Menyhért Füs­tös képek című regényét. Búcsú a cigányteleptől című riport­könyvet, s most Csalog Zsolt Ki­lenc cigány című költői szociog­ráfiáját. Kölcsönkaptam Tamási Bélától, a megyei tanács műve­lődési osztálya cigánypolitikai fő­előadójától (e munkakör az idén júliustól létezik), az Egészségügyi Minisztérium szociálpolitikai fő­osztálya által a cigányság szociá­lis gondozásának és nevelésének kérdései témakörben szervezett szakmai továbbképzésében el­— A néprajzi, filozófiai és szo­ciológiai művek gazdára találnak néha. De például a gazdaságtör­téneti, közgazdasági tanulmányok nem. Gondok is akadnak — Ha panaszkodni akarna, mi­vel kezdené? Leginkább mi okof gondot? — Elsősorban az, hogy késve kapjuk a könyveket. Az újdon­ság nálunk már nem újdonság. Néha el is felejtik már mire ide­ér. Van rá eset, sajnos sokszor, hogy az állandó vásárlóink Ba­jára, Kecskemétre utaznak az újonnan megjelentetett művek­ért. Ez nagy baj. Egyetlen példa erre: többen keresték már az „Engedélyezett növényvédő sze­rek” című könyvet, s azt kell mondanunk: nincsen. Pedig jó­magam Szegeden már *egy hó­nappal ezelőtt láttam. — Más probléma is van? — Nagyon szűk a raktárunk. Alig lehet mozogni benne. S a boltban kicsi a csomagoló rész. Kinőttük ezt az üzletet. — Azt nem fájlalják, hogy az üzletük eléggé kiesik a forga­­galomból, hogy a környékükön nincs is másik bolt? — Bizony jobb lenne, a köz­pontban lenni1... V. M. Harmadszor nyitotta meg kapuit Nagyatádon a nem­zetközi faszobrász tábor. A meghívott művészek, alko­tásaikat a művésztelepen hagyják, ahol az elkészült művekből szabadtéri tárlatot rendeznek. Az idén meghí­vottak közül ketten, Jorge Dubon mexikói, valamint Mészáros Mihály magyar szobrászművész már a mű­vésztelepen dolgoznak. (MTI- fotó — Bajkor József — KS.) >AWXWAW.WAV hangzott előadásokat tartalmazó kiadványt. Hogy e jegyzet nem egy, ha­nem — képletesen persze — több könyv tudományos elemző munka margójára íródik, annak az a kézenfekvő oka, hogy az irodalmi, közírói és tyfoijr^nyos munkák egyértelműen bizonyít­ják annak az egyedül érvényes szemléletnek a kialakulását, ma már általános jelenlétét, hogy a cigányság helyzetének javítását a cigányság nélkül megvalósítani lehetetlen. Űj ez a szemlélet? Nem mond­hatnám. Elégséges tapasztalat igazolja hogy a szabályozottság (az intézkedések rendszere), va­lamint az intézkedésekhez való viszony egymást feltételezik, az együttműködés alapját tekintik. Bács-Kiskun megyében a ci­gánylakosság száma 9 ezer fő. A férfiak foglalkoztatottsága körük­ben kedvezően alakult s eléri a száz keresőre (országosan) 224 eltartott jut. (Az arány megyénk­ben sem lehet kedvezőbb). Min­denképpen a foglalkoztatottság elterjedésének köszönhető, hogy zsugorodnak a cigánytelepek, sor­ra épülnek a lakások, s ez a ten­dencia tovább tart, új lehetősé­gek adódnak. Persze a foglalkoz­tatottság és a telepinél valami­vel jobb lakáskörülmény még kö­zel sem old meg minden szociá­lis problémát: gondoljunk csak az iskolázottságra, arra, hogy na­gyon kevesen fejezik be a ci­gányfiatalok közül a nyolc osz­tályt. De ez már újabb feladat, több, s ennek a reális tudati fel­tételei javulnak. A „velük és értük" szemlélet azonban még nem mindenütt — nem minden munkahelyen, köz­­igazgatási és más fórumon —, lett általános a különböző intéz­kedések kidolgozásában. Márpe­dig ez az együttműködés alapfel­tétele. Hasonlóan, mint Somogy megyében, nálunk is magasabb szintre kell emelni az úgyneve­zett koordinációs bizottságok tar­talmi munkáját. Erre minden le­hetőség megvan, s ehhez csupán eszköz, hogy a mostani ötéves tervben Bács-Kiskun megyében közel 300 lakás épülhet. Csató Károly Dolgozószobájába laboratóriu­mán vezet az út. A polcokon ana­litikai vegyszerekkel telt üvegek, eszközök, melyeken látszik, hasz­nálja őket. Szántay professzor a kísérletes tudomány híve. Ezt életműve is igazolja. 1928-ban született Salgótarján­ban. A Budapesti Műszaki Egye- ^ temen 1950-ben avatták vegyész­­mérnökké. A kandidátusi, majd akadémiai doktori cím megszer­zése után 1970-ben választotta tagjai sorába a Magyar Tudomá­nyos Akadémia. Székfoglaló elő­adását új témáról tartotta: az indol-alkaloidok szintéziséről. In­­dol-alkaloid... így önmagában nem mond sokat. Még úgy sem, hogy yochimbin, vagy reserpin. De ha azt tudjuk, hogy a reser­pin például a Rausedylnek, a fél ország által használt vérnyomás­­csökkentőnek a hatóanyaga, ak­kor már ismerősebb a téma ... Jelenleg Szántay professzor a BME szerves kémiai tanszékén dolgozik, egyúttal ő az MTA itt működő tanszéki munkaközössé­gének elnöke is, amelyhez a szer­ves kémián kívül az általános és analitikai kémiai és a szerves technológiai tanszék is tartozik. Társadalmi feladatokat is vállal, az MSZBT egyetemi szervezeté­nek elnökhelyettese, ugyanakkor más irányú tudományos feladatai is lekötik: az Akadémia szerves kémiai bizottságának elnöke, a MTESZ kémikusok egyesületében az oktatási bizottság elnöke. Ugyanakkor „másodállásban" a Központi Kémiai Kutatóintézet természetesen szerves anyagok szintézise osztályának vezetője is. Az akadémikusi cím elérése után sem „pihent”. Vezetésével a Vinca minor nevű növény al­­kaloidjainak ipari totálszintézisét 1970 és 1975 között oldották meg „csoportmunkában”. És ezekből is sokféle gyógyszer készül. Pél­dául Devincan néven agyértágito került forgalomba. (A gyakorlati gondot itt is az okozta, hogy a vinkamin, a kérdéses alkaloid iránt túl nagy volt a kereslet, növényi alapanyag viszont kevés állt rendelkezésre.) Az Állami­díjat is e kutatásokért kapta. Szántay Csaba és két munkatársa Szabó Lajos és Tőke László. Pillanatnyilag új, minden ed­diginél talán érdekesebb témán dolgozik: a bis-indol-alkaloid fél- és totálszintézisének kidolgozá­sán. Ennek eredménye a szinteti­kus Vinkrisztin és a Vinblastin. Aki nem szedte még, nem tudja, mit jelent ez. De a leukémiában (azaz fehérvérűségben, vérrák­­ban) szenvedőknek az életet. A Kőbányai Gyógyszerárugyár már gyártja ezt a szert, és elsősorban a gyermekkori fehérvérűség gyó­gyításában értek el vele komoly eredményeket. Most a félszinteti­kus előállítás kidolgozásának ele­jén tartanak. Másik fő kutatási munkája a prosztaglandinhoz fűződik. Az F—2-alfa változatot már enge­délyezték, mint gyógyszert. Ezt például mentsruációt indukál (magyarul az igen korai terhes­séget mechanikus beavatkozás nélkül megszakítja), a 3 hóna­pon túli, orvosilag indokolt ter­hességet is meg lehet vele szakí­tani abortusz-műtét nélkül, ha pedig mégis művi abortuszra kerülne a sor, annak legveszélye­sebb fázisánál, a méhszájtágítás­nál segít. Az állattenyésztésben is hasznosítható, a szülések idő­pontját lehet vele beállítani. Kutatómunkájának harmadik területe a mezőgazdászok számá­ra öröm. Ismerjük a rovarirtó­szerek veszélyeit, a felhalmozó­dást, a környezeti ártalmat, a rovar hozzászokását, reziszten­ciáját. Gondoljunk csak a DDT- re, — az Aldrin, Dieldrin is ve­szélyes. De akkor mi legyen a rovarokkal? Szükség van gyor­san elbomló — melegvérű állat­ra, emberre veszélytelen — re­zisztenciát kizáró szerre. Ilyen a rovar saját harmonja, például a juvenil-hormon (juvenil latinul ifjúsági). Ennek hatására a báb­állapot tartósan fennmarad, az ivarérettség előtt ilyent kapó ro­var nem tud szaporodni. Ezzel szemben a rovar nem válhat re­­zisztenssé, ráadásul semmiképp sem ártalmas más állatra, és könnyen le is bomlik a szer. A feromonokkal, a csalogató anya­gokkal, amelyek például nemi jellegük révén vonzzák a hím ro­varokat, tömegesen lehet csapdá­ba csalni őket. Egy kutató — sok terület, ér­tékes eredmények. A professzor még 50 éves sincs. Munkatársai­val a rák egyik fajtájának gyógy­szerén dolgozik. Talán ezen a vonalon is tovább tudnak lépni. Reménykedjünk... Sz. J. I. Kísérleti zeneterápia A bolgár orvostudományi aka­démia pediátriai intézetében 11.30-tól 12 óráig „csendrendelet" van érvényben. A gyermek pa­ciensek ágyaikban fekszenek, s a csend annyiban nem teljes, hogy e félóra alatt zenét hallgatnak. Csajkovszkij „Hattyúk tavát", Schubert „Ave Maria” és Mozart „Kis éji zene" cimú művét. A fárasztó vizsgálatok, kezelé­si eljárások és a kórházi iskola óráinak kimerítő látogatása után a zene rendkívül kedveiden hat a gyermek páciensekre. Feloldja a szokatlan, kórházi környezet okozta szorongásokat, megnyug­tatja őket és a tapasztalatok sze­rint elősegíti, hogy jó étvággyal megebédeljenek, majd lepihen­jenek. A „zeneterápia" ötletét pedagó­gusok adták, de természetesen az illetékes orvosokkal folytatott konzultáció után /vezették csak be. Egyelőre csak kísérletről van szó. Az első tapasztalatokból le­szűrték, hogy a beteg gyermekek­nek a szokatlan környezetből és egyéb tényezőkből eredő lelki egyensúly-felborulását a „muzi­­kóterápia" nagy százalékban helyrebillenti. A zenét nem hall­gató kontrollcsoport kedvezőtle­nebb pszichikai tüneteket, gyen­gébb koncentrálóképességet ta­núsított a kórházi iskola foglal­kozásain. Az eljárást már sikerrel alkal­mazzák a Szófia mellett fekvő Bankja felnőtt keringési zava­rokban szenvedő betegeinél is. (BUD APRESS—SOFIAPRESS) BABA MIHÁLY: /llpi, az admi­­nisztráció leg­fiatalabb üdvöskéje, fe­hér köpenyben leb­­bent be a szerelőcsar­nokba. Fintorgott, orrát húzogatta, mert az erős gáz- és füstszag hirtelen csapta meg az arcát. A zaj a hozzá nem szokott fül számára kibírhatat­lan volt. Olgi is füléhez kapott az első pillanatban, mert éppen akkor „ejtett’ a daru egy lemezt, ami csörömpölve csapódott a be­tonpadlóra. A daru lánca nyiko­rogva zörgött, emelkedett a ma­gasba. A fülkéből egy sovány ar­cú nő hajolt ki, megszólalt a csengő és a daru a szerelőcsar­nok túlsó végébe siklott. — Mit akarsz, cicuskám? En­gem keresel? — kiáltott Olgára egy maszatos arcú fiú. Olgi száját tátogatta és kezé­vel mutatta, hogy nem ért egy szót sem. — Csak nem vagy süket? — nevetett a fiú. Olgi a fülére bökve mutatta, hogy a zajtól nem hall semmit, aztán a kezében szorongatott dossziét kinyitotta és egy névre Suki bácsi mutatott. A fiú Olgi arcába ne­vetett. — Mit akarsz vele? Itt vagyok én, gyere a sarokba ... Olgi füle lassan megszokta a zajt és már megértette a fiú szavait. — Menjen a ... — Menjünk együtt — kacagott a fiú, aztán hirtelen nagyon ko­moly arcot vágott. — Na, mutasd csak. Az előbb vicceltem. Hogy hívják azt az ipsét? Szoliák György? — Anyagmozgató — tette hoz­zá Olgi. A fiú svájci sapkája alá nyúlt, mutatóujjával megvakarta a fe­je bőrét. — Ilyen hapsi itt nem surmol — mondta. — Dehogynem! Nálam szerepel a kimutatásban. — Ott szerepelhet, de itt még nem lépett fel. De várjál csak — infett Olginak és elszaladt. Olgi bosszankodva nézett utá­na. O, micsoda pimasz alak, rám száll és rögtön letegez a huli­gán. Vállat vont, tovább akart menni, de már negyed magával ott volt a fiú. Nevetgéltek, lök­­dösték egymást. — Kit keresel, kiscsibém? — Szoliák György elvtársat — mondta komolyan. — Es hol dolgozik? — kérdez­te Olgihoz hajolva egy szökés szemöldökű fiú. — Itt — mondta Olgi. — Hol? — Itt, a kettes szerelőcsarnok­ban. A fiúk hangosan nevettek. — Jó vicc, mi? Vállal lökdösték egymást és vihogtak. — Mióta dolgozik itt? — ha­jolt Olgi fölé egy hórihorgas le­gény. Olgi kinyitotta a dossziét, be­lelapozott. — öt éve — mondta. — Behúztak a csőbe, kis­­anyám, de rá se ránts, majd én felveszem a lóvét a holt lélek után. Hogy hívják? — Szollák György. És itt dol­gozik — makacskodott a lány. Egy pillanatra elhallgattak, mert a daru ismét „ejtett" egy vaslemezt és a fülsüketítő csö­römpöléstől még saját szavukat sem hallották. Olgi tovább akart menni, de a fiúk nem engedtek, sodródtak vele, délutáni randira hívták, táncolni. Olgi hevesen tiltakozott: nem, nem, neki haza kell menni. Menetközben a fiúk­hoz csatlakozott egy-két idősebb férfi is. — Dolgozik itt Szoliák György? — Itt? Szoliák? Sose hallottam a nevét — vonogatták vállukat a férfiak. Olgi durcásan megfordult, hogy lerázza magáról a csapat fiút. Csakugyan beugratták volna? Tehetik, mert ő a legfiatalabb nemrégen dolgozik és most szó­rakoznak vele. De, ha ez a Szoliák nem dolgozik itt, akkor miért szerepel a kimutatásban? Vagy valaki valóban az ő nevé­ben szedi fel a pénzt? Semmiért? Hallott már ilyent, de lehetet­lennek tartotta. — Hol találom meg Szollák Györ­gyöt? — kérdezte az egyik pad fölé hajló férfitól. — Szollák? Nem ismerem. A fiúk erre kórusban: — Nyuszika, hát nem hiszel ne­künk? Gyere délután csörögni... Tudunk egy klassz helyet... — Megyek, ha meglesz a Szol­lák — toppantott. — Van egy idézése. At kell adnom. Alá kell írnia. A nyurga a dosszié után ka­pott. — Ide vele, majd én alá sráj­­bolom annak a holt léleknek a nevét. Ismét hangos nevetésben rob­bantak ki. Egy kék köpenyes, őszes hajú férfi sietett át a daru alatti üres téren. Amikor meglátta Olgi kö­rül a jókedvű csoportot, egyene­sen feléjük ment. — Mi ez itt, elvtársak? Kaszi­nó? — mordult a fiúkra. — A, főnök elvtárs, csak segí­tünk a kicsikének egy holt lel­!, kel megkeresni. — Miféle holt lelket? — von­ta össze szemöldökét a műhely­­főnök. — Valami, hogyishívják? ... — Szollák György — mondta Olgi komolyan. — Mit akar vele? — Ezt kell aláírnia, hogy át­vette ... — nyitotta ki a dosz­­sziét Olgi. A főnök rápillantott, aztán a fiúkhoz fordult. — Akkor meg mit bohóckod­nak itt az elvtársak? Miért nem szólnak Suki bácsinak? A fiúk meghökkentek. — Suki bácsinak? — Igen. Nem tudják, hogy ő a Szollák György? Na, ez is jel­lemző ... magukra — mondta a műhelyfönök gúnyosan és to­vábbment. Ki két, ki három éve dolgozik már Suki bácsival, a csendes kis öreggel, de eddig sohasem gondoltak arra, hogy Suki . bá­csinak becsületes neve is ran. Olgi összecsapta a dissziét, fel­kapta a fejét, megvillant a te­kintete. — Ezek maguk. Biztosan még a feleségük nevét sem fogják tudni... na hiszen ... El viharzott. A fiúk nem ló­dultak utána, összenéztek, aztán szó nélkül mentek a helyükre. Leégtek a kis csűri előtt, alapo­san. De ki rr isten tudta, hogy az öreg Suki bácsinak nerc is vc.n?l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom