Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-05 / 131. szám

PETŐFI NÉPE Szentendrei nyári program Elkészült a Szentendrei Teát­rum idei részletes programja. Ez évben július 2-án elevenedik meg először a főtér Shakespeare: Tévedések vígjátéka című be­mutatóján. Tizennégy alkalom­mal játsszák a klasszikus művet Kerényl Imre rendezésében. A Szentendrei Teátrum prog­ramja az idén érdekes esemény­nyel bővül, a hétvégeken éne­kes-táncos vásári komédiákat mutatnák be a Templom téren, „Templom téri játékok” címmel. A vásári látványosság alcímet viselő program a képzőművészeti főiskolás hallgatók alkotásainak megtekintésével kezdődik. Ezt követően a Vujislcs együttes ad műsort, közben borral, zsíroske­nyérrel, csevapcsicsával kínálják a nézőket. A prológust követően a Bakfark lant-együttes szólal­tatja meg hangszereit, majd a tér túlsó sarkában megkezdődik a népi, vásári komédiákból össze­állított előadássorozat. A brigád- mozgalom eredményei A Bácskai és Duna melléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének körzetében az el­múlt esztendőben tovább széle­sedett a szocialista versenymoz­galom. A hatvan termelőszövet­kezetben és öt társulásban 623 brigád 10 800 taggal versenyzett a szocialista cím elnyeréséért. A mozgalom elmúlt évi tapasz­talatait, valamint az idei fel­adatokat vitatták meg szomba­ton Érsekcsanádon azon a ta­nácskozáson, amelyet a területi szövetség verseny- és propagan­dabizottsága kezdeményezett. Szabó István, a bizottság elnöke ismertette a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordu­lójára kibontakozó versenymoz­galmat. Az idén 663 brigád kez­deményezett versenyt több mint 11 200 taggal. Az összes termelési vállalások összege meghaladja a 104 millió forintot. A bizottság elnöke hangsúlyoz­ta, hogy a versenybizottságot sok segítségei adnak a gazdaságok vezetőinek. Ahol még nem hoz­tak létre ilyen testületet, érde­mes azt megalakítani. Nagyon lé­nyeges, hogy a brigádok munká­ját évközben folyamatosan érté­keljék. A tanácskozáson sor került a jó eredményt elért szocialista brigádok, valamint a verseny­szervezésben példát mutatók ju­Négyévi munka mérlege a Vöröskereszt kecskeméti városi küldöttértekezletén • Gyapai József, a küldöttértekezlet levezető elnöke zárszavát mondja. (Pásztor Zoltán felvétele) Szombaton Kecskeméten, a me­gyei pártbizottság székházában tartotta küldöttértekezletét a Magyar Vöröskereszt Kecskemét városi szervezete. Az .értekezletet megelőzően dr. Kőrös Gáspár, az MSZMP városi bizottságának el­ső titkára fogadta az eseményre Kecskemétre érkezett Hantos Já­nost, a Magyar Vöröskereszt fő­titkárát. Dr. Fára Zsófia, a Vöröske­reszt városi vezetőségének elnöke nyitotta meg a küldöttértekezle­tet, majd Petróczi Éva titkár szá­molt be a IV. kongresszus hatá­rozatainak végrehajtásáról, s a vezetőség előtt álló feladatokról. Elöljáróban szólott arról a támo­gatósról, amelyet a szervezet a városi pártbizottságtól és a mun­kahelyi pártszervezetektől a fel- ' adatók megvalósításához kapott és kap; a megelőzően lebonyolí­tott, (lói szervezett, kritikusan ér­tékelő és reálisan összegező tag­gyűlésekről. Ami a szervezet IV. kongresz- szusa óta végzett munkát illeti, az mennyiségében is, de főleg minőségében egyenletesen fejlő­dött. Az egészséges életre neve­lést szolgáló előadásokat például az elmúlt négy évben több mint 19 ezren hallgatták meg. Az egészségnevelési munka alapelve:' korszerű egészségügyi műveltsé­get nyújtani, hatékony módsze­rekkel. Sajátos feladata a szervezet­nek a környezetvédelmi törvény­ből adódó tevékenység. A tárgy­körbe tartoznak a többi közt a „Tiszta udvar, rendes ház”, a ..Tiszta, virágos' városért” akciók. A városi tanáccsal és a Hazafias Népfronttal közösen szervezett tisztasági, környezetvédelmi moz­galmak jelentőségét bizonyítja, hogy ezt napjainkban már a vá­rospolitikai program szerves ré­szeként1 értékelik. NaDjainkban a Vöröskereszt egységes családvédelmi, illetve családpolitikai tevékenységet fejt ki. Ezt tükrözi az a szerep, amit a szervezet a felnőttek körén túl az ifjúság családi életre nevelé­sében vállalt. A tanintézetekben rendezett különböző tanfolyamok segítenek a helyes szemlélet ki­alakításában. azok záróversenyei pedig a gyakorlati ismeretek el­mélyítésében. Az időskorúak társadalmi gon­dozásában a hivatásos házi gon­dozók munkáját hasznosan egé­szítik ki a vöröskeresztes társa­dalmi aktivisták, köztük szép számmal szocialista brigádtagok. Az öregek napközi otthonában harminc magányos Időskorú ta­lál szórakozást, s élhet napköz­ben közösségben, a városi szo­ciális otthon pedig kétszázhúsz gondozottnak nyújt jelenleg haj­lékot. Az elsősegélynyújtással kapcso­latos tudnivalókat, ismereteket 251« felnőtt és 3 ezernél több is­kolai tanuló sajátította el tan­folyamokon az utóbbi négy év­ben. A mozgalmi-szervezeti életről szólva az előadó elmondotta, hogy a legutóbbi felmérés szerint Kecs­keméten 4591 a Vöröskereszt tag­létszáma; az iskolákban, taninté­zetekben pedig csaknem 1600 ifjú vöröskeresztes tevékenykedik. Ezután a küldöttértekezlet na­pirendjén hozzászólások, javasla­tok következtek, amelyek során Hantos János főtitkár is felszó­lalt. Ünnepélyes mozzanata volt az értekezletnek a városi szervezet aktivistáinak kitüntetése. A Vö­röskeresztes Munkáért kitüntetés arany fokozatát dr. Bacsó Károly- né főorvos, ezüst fokozatát Orosz Berta, a kecskeméti 2. számú ka­tonai kórház Vöröskereszt szerve­zetének titkára, bronz fokozatát Végh Ferenc, a Vöröskereszt vá­rosi vezetőségének IVK-felelőse vette át. Kiváló Véradásért okle­velet^ kapott a Reszelőgyár Bánó István vezette „MEO Egyetértés" szocialista brigádja. A Kiváló Egészségnevelő kitüntetéssel Ug­rói Zoltánnét, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gál Gpvlánét, a Béke téri Általános Iskola IVK tanárelnökét, Körösi Józsefnét, az egészségügyi szak­iskola nevelőjét és Berkes Máriát, a szakiskola növendékét jutal­mazták. A Magyar Vöröskereszt tizenöt tagú Kecskeméti városi vezetősé­gének elnökévé dr. Fára Zsófiát, alelnökévé Végh Ferencet, titká­rává Petróczi Évát választották, majd megtörtént a háromtagú számvizsgáló bizottság megválasz­tása. A küldöttértekezlet Gyapai Jó­zsefnek, a kecskeméti Városi Ta­nács , elnökhelyettesének zárszavá­val fejeződött be. J. T. Kitüntetett pedagógusok Óvodafelújítás Csátalján A tanév befejeztével megkez­dik a csátaljai óvoda felújítását. Kicserélik a tetőt, s új ajtókat, ablakokat építenek be, szigetelik a falakat a nedvességtől. A fel* újítási munkákra félmillió forin­tot fordít a tanács és ugyancsak félmillió forintot ad a Ganz Vil­lamossági Művek bajai készülék- gyára is, amelynek csátaljai te­lepén sok olyan dolgozója van, akinek a gyereke az említett óvodába jár. A pedagógus nap alkalmából péntek délután rendezett ünnep­ségen a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben megjutalmazták a ki­emelkedő munkát végző tanáro­kat. Krajcsovszki József igazgató Bár április elsejével városkör­nyéki községgé nyilvánították Ballószögöt, Helvéciát, Városföl­det, s negyvenkettővel nőtt a kecskeméti magánkisiparosok szá­ma, az 1974. januárihoz képest mégis harminckettővel keveseb­ben vannak. A megyeszékhely tanácsának végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén meghallgatta azt a tájékoztatót, amely a csökkenő létszámhoz még hozzáteszi: e há­rom év alatt jóval kevesebb lett a főfoglalkozású kisiparosok szá­ma, viszonylag magas a fluktuá­ció. Nem a kellő mértékben nőtt a munkaidőn kívüli, valamint a nyugdíj mellett ipart folytatók száma sem. A felmérések szerint a kecske­méti kisiparosok főként javító­szolgáltató tevékenységet végez­nek, amelynek értéke tavaly 30 millió forint volt, ami az összes szolgáltatásnak nem egészen egy­negyedét jelenti, örvendetes ez a tény, hisz az előbb már írtuk: számuk közben csökkent. A meg­állapítások azt mutatják, hogy jó néhány szakmában, és különö­sen a városkörnyéki községekben a lakosság ellátása csakis a kis- ipaiosokra marad. Persze nem­csak kül- hanem belterületen is kedvezőbb helyzetet teremtettek az adóztatást könnyítő jogszabá­lyok, amelyek esetenként adó- mentességet is lehetővé tettek. A városi tanács ipari csoportja által készített tájékoztató hang­súlyozza, törekedtek arra, hogy azok, akik minden feltétellel bír­nak, tegyenek mestervizsgát, és váltsanak működési engedély he- lyett a szakma teljes körére ki­terjedő iparigazolványt. Azonban éppen a legfontosabb ágazatban, az építőiparban, ezt a kívánatos fejlődést csak nagy áldozat árán lehet elérni, több hetes bentlaká­sos tanfolyam után, ugyanis kő­az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést adta át dr. Kálmán La­jos szakcsoportvezető tanárnak és Domonkos Sándorné gyakorló- óvodai óvónőnek, ketten pedig Kiváló Dolgozó jelvényt kaptak. műves, ács szakmákban például helybgn nem lehet mesterVizsgáz- ni. Fokozott figyelemmel ellenőriz­ték a magánkisiparosok szabta árakat is. Három év alatt 198 vizsgálatot végeztek el, az ered­mény: több mint száz esetben kellett szabálysértési eljárást kez­deményezni, s figyelmeztetésben részesíteni kisiparost. A tájékoztató megállapítja azt is, hogy kevés eredményt tud fel­mutatni az ipari csoport az en­gedély nélküli iparűzők felszá­molásában. Sok esetben nem is a szó szoros értelmében vett kon­tárok dolgoznak, hanem szakem­berek, akik ilyen vagy olyan ok miatt nem váltották ki az enge­délyt. Ezekben az esetekben a bírságolás mellett célszerűnek tartották a tevékenység legalizá­lását is, tehát javasolták az en­gedély kiadását. Még egy gondo­latit. a kontárkodásnál maradva: az ipari csoport dolgozói úgy vélik, hogy a KIOSZ nem segít eleget a felderítésben, s a kon­tárellenőri munkával megbízot­tak sem tesznek sokat. Mind kevesebb a kisiparosok munkájával kapcsolatos panasz — állapítja meg végezetül a tájé­koztató — s a megszüntetésben jó segítséget nyújtanak a KIOSZ szakmai bizottságai; s csak el­vétve kerül egy-egy ügy bíróság elé. Az előterjesztés szerint 17 ké­pesítéshez kötött ipar hiányzik Kecskeméten és a városkörnyéki településeken. Felsorolásuk azon­ban jelzi, hogy nem ezek hiánya okoz gondot, hiszen csónakkészf- tőre és bronzművesre bár szük­ség lehet, de csak jóval keve­sebb, mint például kőművesre, ácsra vagy éppen vízvezeték-sze­relőre. B. J. HÉT VÉGI JEGYZET A nadrág A történelemben és a világ- irodalomban többször játszot­tak főszerepet ruhadarabok. Napóleon kalapja, Gogol kö­penye bizonyítja ezt. Lehet, hogy az alábbi históriát nem fogják följegyezni a króniká­sok, bár ez is megérdemelné. Történt egy nyugatnémet mi­nisztériumban. hogy valamely kistisztviselő nadrágját baj ér­te: felszakította a hivatali szo­bában levő szék. A tisztviselő 80 márka kártérítést követelt a minisztériumtól, de az nem volt hajlandó fizetni, és így perre került a sor. A bíróság összeült, kivizsgált minden kö­rülményt és ítéletet hozott. Le­szögezte. hogy „egy szolgálati megbeszélés alkalmával a mű­anyagborítású székből kifelé álló szög valóban felszakította a panaszos ruhájához tartozó nadrágot". S mi több „a mi­nisztérium mint munkaadó el­vileg köteles óvni a beosztottak személyi tulajdonát". E köte­lezettség azonban nem terjed olyan mélyre, mint a jelen eset. „A munkaadótól nem várható el, hogy menet közben ellen­őrizze a fentemlitett szék elő­forduló hibáit". Ezt csak akkor köteles megtenni, ha írásban fölhívják a rendellenességre a figyelmét. Tekintettel arra, hogy a tisztviselő elmulasztotta a szög kiállását előzőleg írásba foglalni és közölni a hivatal illetékes szervével, nem. jár neki a 80 márka. De — és itt némi igazságot szolgáltat a bí­róság a tisztviselőnek — a dol­gozóktól sem lehet elvárni, hogy leülés előtt ellenőrizzék a szék felületét, így 9 márka 60 pfennig kártérítési díj mégis­csak megilleti a nadrág tulaj­donosát. Feltételezem, hogy a szakadás megvarrásához szük­séges cérnapénz gyanánt, hadd emlékeztessen ez mindenkit (akinek tekintete odatéved) arra, hogy a bíróság az eset minden oldalát figyelembe vet­te. Itt be is fejeződne a történet, ha a panaszos nem derítette volna ki, hogy még régebben dr. Éflmke miniszter 464 már­kát kapott kártérítésül, mert egy szék — az előbbiekhez ha­sonlóan — felszakitotta a nad­rágját. Hol itt az igazság, az egyenlőség? — fordult ismét a bírósághoz panaszosunk. Hiába. Maradt a 9 márka 60 pfennig, bizonyítva, hogy akik e különb­séget tették a kistisztviselő és a miniszter között és az egyen­lőtlen elbírálást jóváhagyták, nemcsak a sérült nadrágot vet­ték figyelembe, hanem azt is, ami benne van. Tatár Imre FÖK£rtT A SZOLGÁLTATÁSBAN VAN SZEREPÜK Kevesebb kisiparos Kecskeméten HÍREK • HÍREK ■ ■- -v • ’ ■ — • ' ' ■■■ ________- - - • • NAP TAR Un. Június 5., vasárnap Névnap: Fatima Napkelte: 3 óra 48 perc. Napnyugta: 18 óra 37 perc. Holdkelte: 22 óra 39 perc. Holdnyugta: 7 óra 56 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap es­tig : ^ változóan, időnként erősen felhős idő. Szórványos esők, zá­porok. Több felé megélénkülő helyenként megerősödő észak- nyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 6—II, legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap: 17— 22 fok között. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 22. já­tékhéten egy darab öt találatos szelvény volt. Nyereménye 3 339 578 forint; négy találatot 61 fogadó ért el, nyereményük 54 747 forint; három találatot 7 729 fogadó ért el, ezekre egyen­ként 432 forintot fizetnek; két találata 251 767 fogadónak volt, nyereményük 17 forint. A nye­remények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — KAMARAHANGVERSENY BAJÁN. Az Alsó-dunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság kamarazenekara hétfőn este a bajai József Attila Városi Művelődési Központ szín­háztermében hangversenyezik. A városi szocialista brigádok tagjai számára rendezett koncerten az együttes Vivaldi, Händel, J~ C. Bach és Schubert müveit szólal­tatja meg Bolberitz Tamás ve­zényletével. — Zöldborsó és spárgatök. Na­ponta átlagosan 50 mázsa zöld­borsót küldenek a ZÖLDÉRT Vállalat központjából a kecske­méti boltokba. Hétfőre — esetleg keddre — szeretnék a soronlevő primőrt, a spárgatököt is boltok­ba szállítani. — Tanévzárő hangverseny. Kedden, június 7-én, 18 órakor Kecskeméten, a Megyei Műve­lődési Központ színháztermében kerül sor az Állami Zeneiskola tanévzáró hangversenyére. Az iskola öt — az esztendő folyamán legeredményesebben tanuló — növendéke lép fel a tanárokból és a társaikból alakult kamara- zenekar kíséretében. — ÍRÓ—OLVASÓ TALÁLKO­ZÓ. Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor városi könyvtár hétfőn délután író—olvasó találkozót szervez. Az ünnepi könyvhét al­kalmából az intézmény olvasóter­mében rendezett beszélgetésen László-Bencsik Sándor írót látják vendégül, aki a találkozó végén dedikálja műveit. Jogi tanácsok fiataloknak. Gáz- és Olajszállító Vállalat jogi tanácsadást vezettek be. Az üzemek fiataljai elsősorban mun­kajogi és családjogi kérdésekben kapnak segítséget a hetente rendszeresen igénybevehető jog­segélyszolgálattól. — Raffal Sarolta országgyűlé­si képviselő, az országgyűlés al- elnöke június 6-án, hétfőn dél­után 19 órakor tartja képviselői beszámolóját Hajóson, a művelő­dési házban. Jutalom a brigádoknak. A szabadszállási Egyesült Lenin Mezőgazdasági1 Termelőszövetke­zetben tavaly 17 brigád vett részt a szocialista munkaver­senyben, 232 taggal. A múlt évi versenyeredmények alapján most 78 ezer 400 forint jutalmat fi­zettek ki a kis közösségeknek. A pénzt a korábbiakhoz hason­lóan közös kirándulásokra hasz­nálják fel. — Utasstatisztika. Egyre töb­ben utaznak Kecskeméten a he­lyi autóbuszokon, — ezt jelzik a statisztikai adatok. Áprilisban például 1 millió 746 ezren: Ez azt jelenti, hogy a megyeszék­hely minden lakója 19 alkalom­mal utazott a városi autóbuszok valamelyikén. — Sikeresen védte meg a Ma­gyar Tudományos Akadémia Tu­dományos Minősítő Bizottsága ál­tal hétfőn az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetemen megtartott nyilvános tanácsülésen és vitán kandidátusi disszertációját Ki­rály László, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője. A TMB le­velező aspiránsaként „A mező- gazdaság amerikai utas tőkés fej­lődése és a népi demokratikus agrárátalakulás Bács-Kiskun me­gyében” címmel írta a kandidá­tusi értekezését. Elhunyt Kovács Margit Hosszú szenvedés után 1977. június 4-én életének 75. évében elhunyt Kovács Margit szobrász­keramikus, Kossuth-díjas, ki­váló művész. Művészeti életünk kimagasló alkotóját veszítette el. Temetéséről később történik in­tézkedés. Kulturális Minisztérium Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Illés Endre kitüntetése A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Illés Endre Kos­suth-díjas írónak, a Szépirodal­mi Könyvkiadó igazgatójának irodalmi és irodalomszervezői munkássága elismeréseként 75. születésnapja alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság babérko­szorúval ékesített zászlórendje kitüntetést adományozta (MTI) MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor Filmvetítés gyermekeknek KIÁLLÍTÁS Orosz János kiállítása 6-án hétfőn 17 órakor Jogi tanácsadás ELŐZETES 9-én 18 órakor Európai körutazás c. sorozat Római séták 11-én 19 órakor Az Állami Operaház művészei­nek közreműködésével: Balett-est Belépődíjas. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Június 5., vasárnap du. 3 és este 7 óra: MINDEN Jó, HA VEGE JÓ du. Móra-bérlet este Tóth László-bérlet Martfűn este fél 7 órakor: FURCSA PÁK MOZI 1977. június 5.: KECSKEMÉT VÁROSI*, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A POFON 14 éven aluliaknak nem ajánlott I Színes, magyarul beszélő francia film víg játék Környezetvédelmi világnap A TERMÉSZET VILÁGÁBÓL KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A LEGENDÁK LOVAGJA (JÁNOSIK) Színes, magyarul beszélő lengyel kalandfilm MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A NYUGHATATLAN GOMBOCSKA Színes csehszlovák mesefilm-összeállitás 1977. június €.t KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor BÉGI IDŐK ROCK ZENÉJE 90 százalékkal felemelt helyárút Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, zenés amerikai film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A LEGENDÁK LOVAGJA (JÁNOSIK» Színes, magyarul beszélő lengyel kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A NYUGHATATLAN GOMBOCSKA Színes csehszlovák mesefilm-összeállitás STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) 8 órakor Utoljára láthatják HIDEG PULYKA Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6081 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-418, U-U4 (kózpontl): 11-704, Telexszám: 20 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Poéta. Előfizethető • helyi postahivataloknál' és kézbesítőknél Előfizetést dU: havi 20.— forint Postautalványon, valamint átutalással i tan 219—89162 Jelzőezámlár» Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. 4001 Kecskemét Külső-Szeged! út 4. Telefon: 14-124 Igazgató: Ablaka István ludest «4444 J HD ISSN 4124—ma J X i

Next

/
Oldalképek
Tartalom