Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-10 / 135. szám

APROHIRDETESEK Ingatlan TANYA eladó 2 hold terü­lettel, melléképületekkel, fúrott kúttal. Villany meg­oldható. Érdeklődni: Felső­méntelek 268. szám. Dömö­tör Sándoroknál. _______2208 HÁ ROMSZOBAS komfortos, felújított kertes ház. garázs- zsal eladó. Kecskemét. Szé- chenyiváros 57/a Vargáék. (Arvaház mögött jobbra.) __________________________2223 ELADÓ 2 szoba*, konyhás ház, 400 négyszögöl terület­tel. városhoz 3 km-re. Autó- buszmegálló 10 perc járásra. Villany, víz van. Érdeklődni a helyszínen, mindennap reggel 8 órától. Kecskemét. Öallószög 216. Baják!. (Kor­hánközi útban.)_________2229 KERTES családi ház város- központban eladó, vagy el­cserélhető társasházi 2 és félszobás lakásra. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Kalap u. 2. DAV mellett. __________49526 . JÓ állapotban levő. tanya eladó. szoba, konyhával, melléképületekkel és 1200 négyszögöl szőlővel, özv. Oláh Ferencné, Szánk. Fél­egyházi u. 59. (Bács-Kiskun megye). __________________786 EL ADÓ egy és fél hold őszi- barackos szőlő, részletekben is, vagy hobbikertnek ki­adó. Érdeklődni: Kecskemét. Belső-Ballószög. Kiskőrösi úton 8-as kilométerkőnél. Tóth Gáspár. 49521 SZOBA, konyha, spájzos, fáskamrás házrész eladó. Kecskemét. Budai utca 22. Garai Mária.______ 2190 EL ADÓ Soltvadkerten. Vad­kerti-tónál 79 négyszögöles üdülőtelek. Érdeklődni: dr. Karászinál. Dankó Pista u. 15. __________________ 49509 .•'.LAD Ó azonnal beköltözhe­tő ház. Kecskemét. Körösi- hegy 130/10. (Reszelőgyár után első zsákutca) 2230 TISZAKÉCSKEI üdülőtele­pen strand közelében két­szobás hét végi ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Kecskemét. Nándorfehér­vári u._8. _______________2111 EL ADÓ tanya. 800 négyszög­öl területtel. Zana. Nyárlő- rinc, II. kerület 3. (Békés­csabai úton. 14-es km mel­lett) ____________________2166 SZ OBA, konyhás, belső ház­rész eladó. Kiskunfélegyhá­za, Almos u. 51. Fejesék. 1244 ELADÓ Kiskunfélegyháza. Pálffy u. 3. számú ház ut­cai része, kedvezménnyel. Ugyanott gáztűzhely és hü­tőszekrényJ_____________1277 KÖ ZÉPSŐ házrész eladó. Kiskunfélegyháza. Kálvária U. 16. ________________1268 LI BATÖMÉSRE alkalmas ta­nya. 1600 négyszögöl terület­tel. sok melléképülettel, gyümölcsössel eladó. Kis­kunfélegyháza. XII. kér. 43. Érdeklődni Kiskunfélegyhá- za. Hunyadi u. 19, 1251 ELADÓ Kiskunfélegyháza, Kálvária utca 15. szám alatti ház 360 négyszögöl kerttel. _________________________1250 KE RTES, családi ház be­költözhetően eladó. Érdek­lődni: egész nap. Kecske­mét. Kertváros VII. u. 6. _ 49398 KÜLÖN bejáratú, kétszobás ház eladó. Kecskemét. Al- sószéktó VI. ű. 18/b, 49504 ELADÓ kétszobás ház. áron alul. Kecskemét. Kórház ut­ca 38. Farkasék. Érdeklőd­ni: délután.___________2220 KE CSKEMÉT, Közép utca 16. számú kétszobás, utcai házrész eladó.________2192 ELADÓ kétszobás házrész, kecskeméti Katona József Gimnázium közelében. Le; veleket „Beköltözhető 182 506” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. _ __________________2152 EL ADÓ szoba, konyha, üz­lethelyiségből álló. családi ház nagy telekkel. Kecske­mét. Erzsébet kit. 42.__49547 EL ADÓ beköltözhető ház. Kecskemét. Holló u. 7. ______________49546 ÜD ÜLŐ Tisza partján, üdü­lőtelepen eladó. Tiszaalpár. Napsugár u. 26. Megtekint­hető: szombat, vasárnap. _____________49543 20 0 VAGY 400 négyszögöl gyümölcsös szőlő azonnal eladó (átírható). Érdeklőd­ni : Füle Józsefnénál. Kecs­kemét. Bogovicsfalu 90/3. Reggel 8 órától 11 óráig. _______________________2254 KE CSKEMÉT, Munkácsy ut­ca 11. számú ház belső por­tája eladó. ____________2266 KE CSKEMÉT. Ifjúság útja 28. szám alatti kertes ház eladó. Megtekinthető: Június 12-én.___________________49276 TÖSERDEI telek és 22 kg-os gázpalack eladó. Kecske­mét, Kertváros V. utca 8. ________________________2222 BE KÖLTÖZHETŐEN eladó Kecskemét, Dózsa György utca 15. számú ház. __2246 FE LÚJÍTOTT álapotban le­vő. közművesített, családi ház. 300 négyszögöl telek­kel. sürgősen, megegyezés­sel, őszi beköltözéssel el­adó. Érdeklődni lehet: Mik- lásity János, 6351 Bátya, Al­sószállás 64. szám alatt, az italbolttal szemben, egész nap._____________________208 KÉ TSZOBÁS, konyhás ház­rész külön udvarral eladó. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinsz­ky utca 24.________2290 JA KABSZALLAS, Dobó ut­ca 2. számú ház eladó. Ér­deklődni: Jakabszállási TÜ­ZÉP-irodában, _________2293 EL ADNÁM, elcserélném kecskemétire szegedi nagy kertes, kis házamat. Szabó Vince. Kecskemét. Volker- telep III. utca 3. 2295 ÉPÍTÉSI telket veszek Kecs­keméten. Leveleket „Talfái köz környékén 64 776” jel­igére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._______2298 VÁ ROSKÖZPONTBAN két­rendbeli lakással (két szo­ba. komfortos és egy szoba komfort nélküli), családi ház eladó. Ajánlatokat ..Cse­relakással beköltözhető” jel­igére a kiadóba kérek. 49555 ELADÓ kerekdombi üdülő­telek. Érdeklődni: Kecske­mét. Lenin tér 12. II. em. 9. Délután 5—7 óráig._____49551 EL ADÓ háromszobás ház, sok mellékhelyiséggel. Kecs­kemét, Horog u. 8/a. (Szín­ház mögött.)____________49560 KÉ T szoba, konyha, spáj­zos ház, beköltözhetően el­adó. Tálas János. Kecske­mét. Szolnokihegy 22/a. _________________________49550 EL ADÓ 2 szoba, komfortos, adómentes ikerház fele ré­sze. 100 négyszögöl kerttel. Ajánlatokat ..Szőlőskert” jeligére a kiadóba kérek. _________________________49548 KI SKUNFÉLEGYHÁZÁN. Lónyai utcában egyszobás házrész eladó. Érdeklődni Kölcsey u. 9. Solymosiék. __________________________1342 LE VÁLASZTOTT belső ház­rész eladó. Kiskunfélegyhá­za, Tanácsköztársaság u. 25. Érdeklődni Fürst Sándor u. 17._III._em. 14. Holló. 1339 TISZAALPARON épülő, négylakásos társasházban 2 szoba plusz 2 ^félszobás, összkomfortos, garázsos. be­fejezés előtt álló lakrész költségmegtérítéssel átadó. Érdeklődni Tiszaalpár. „Bú­zakalász” Mg. Tsz iroda. Kecskeméti Istvánná. 1338 ELADÓ kétszobás, félkom­fortos lakás ingatlan. Irány­ár: 90 000 plusz 25 000 forint OTP-hitelátvállalás. Kiskun­félegyháza, Alkotmány u. 18. alatt. _________________1335 LA KÁSNAK átalakítható házrész eladó. Kiskunfélegy­háza, Jókai u. 17. Érdeklőd­ni péntek, szombat, vasár­nap 15—17 óráig. 1333 JÓSZAGTARTASRA alkal­mas tanya, melléképülettel, 1000 négyszögöl területtel, állomáshoz, buszmegállóhoz közel, eladó. Villany van. Tiszaalpár. Vasút körzet 38. Érdeklődni Dudás István, Tiszaalpár. Csongrádi kör­zet _8._____________________1331 KÜ LÖN bejáratú belső ház­rész. 2 szoba, konyha, elő­szoba, kerttel, beköltözhe­tően eladó. Kiskunfélegy­háza. Dessewffy u. 33. Po- máziné. Ugyanott perzsa- szőnyeg-szövő eladó. 1325 HÁROMSZOBAS, félkész ház eladó. Kiskunfélegyhá­za. Czuczor u. 62. 14—16-ig. _____________ 1321 FIZETÉSI kedvezménnyel eladó Kiskunfélegyháza. Ló­nyai u. 2. sz. alatti kétszo­bás, összkomfortos ház. ___________________________1319 LAKITELEK, Tőserdő üdü­lőtelepen 82 négyszögöl te­lek eladó. Érdeklődni Su- bicz Károlynál. Lakitelek 21, vagy Kiskunfélegyháza 633. telefonon.___________1305 ELADÓ kertes, új családi ház. Kiskunfélegyháza. Per­czel u. 9/c. _______________1303 KI SKUNFÉLEGYHÁZA. Pálffy u. 4. számú romos ház eladó. Érdeklődni Te­leky u. 1. Kovácsék.___1302 KÜ LÖNPORTAS családi ház, illetve leválasztva belső házrész eladó. Kiskunfél­egyháza. Csongrádi u. 9. __________________________1300 KI SKUNFÉLEGYHÁZA. Romhányi János u. 40. szá­mú ház belső része eladó. __________________________1295 BE KÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kiskunfélegyháza, Némedi Sándor u. 28. 1294 TANYA, egy hold földdel eladó. Érdeklődni Kiskun­félegyháza. Hámán Kató u. з. ________________1290 HÁ ZHELY. 118 négyszögöl eladó. Kiskunfélegyháza. Szemere u. 7._________1289 EL ADÓ Kecskemét, város­hoz közel jó termő szőlő, részletekben is. Érdeklődni: Nyíri út 18. este._______2304 UT CAI ház Kiskunfélegy­házán (Szegedi úton) Fel- szabadulás útja 33. alatt be­költözhetően eladó. Érdek­lődni: helyszínen kizárólag 12-én. Későbbiekben: Klap­ka utca 11. alatt megbízott­nál. ______ 2316 EL ADÓ közművesített. 614 négyszögöl szőlő, gyümöl­csös. Kecskeméten. Ceglédi útban. Kuti-bolt mellett. ■___________________ 2203 EL ADÓ ház beköltözhetően. Kecskemét. Halmos Lajos и. 7. (Katona József Gim­názium_mögött.)_______49566 EL ADÓ az 5-ös főútvonal mellett, Lajosmlzsén, nagy ház. üzlethelyiséggel. Leve­leket „Közületeknek is meg­felel” jeligére a kiadóba ké­rek._____________________ 49567 SÜ RGŐSEN eladó, belsőpor­tás ház. Kecskemét. Liliom utca 7. Érdeklődni: minden­nap 3 óra után. vasárnap egész nap. 2323 Lakás MÁSFÉLSZOBAS szövetke- kezeti lakás, olcsón eladó. Kecskemét, Halasi út 15. III. emelet 28.________________2268 KE CSKEMÉT. Békefasor 12. szám alatt négylakásos társasházban háromszobás, garázsos. földszinti lakás azonnal beköltözhetően el­adó. Egyszobás vagy gar­zonlakást beszámítok. Ér­deklődni : helyszínen ked­den és pénteken 18—20 óráig. __________ 2237 SZÖVETKEZETI, gázfűtéses lakás eladó. Kiskunfélegy­háza. Ságvári Endre u. 3. I. em. 3. (17 óra után.) _________ 1314 KE CSKEMÉTI kétszobás, öszkomfortos. garázsos, szö­vetkezeti lakásomat kisebb­re cserélem. Ajánlatokat „Szétköltözünk 64 620” jel­igére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ________2116 TA RSASHAZBAN kétszobás összkomfortos lakás eladó. Kecskemét. Kertváros, V. utca 4/7. 2228 KECSKEMÉT, széchenyivá- rosi, kétszobás, összkomfor­tos szövetkezeti lakás eladó, kp. plusz OTP-hitelátválla- lással. Leveleket „Júniusi beköltözéssel 64 761” jeligére a kecskeméti Magyar Hir­detőbe kérek. 2283 2 SZOBA. összkomfortos, OTP-s lakás, sürgősen el­adó. Kecskemét. Műkert, István király körút 6/b. II. em. Horváth. 2300 KALOCSA. Széchenyi lkt. 12-es épület, III. emelet 14. szám alatt, OTP-s. összkom­fortos. 2 szobás lakásom, erkélyes. parkettás, beköl­tözhetően, OTP-hitelátválla- lással. megegyezéssel, azon­nal eladó. Érdeklődni lehet: Matos Istvánnál, a fenti cí­men, egész nap.__________215 KE CSKEMÉT. ~ Akadémia krt. 30. X. em. 59. szám alatti egy plusz 2 félszobás. OTP-s öröklakás készpénz plusz OTP-hitelátvállalással eladó. Érdeklődni a helyszí­nen minden este 6—8 óráig. __________ __ 49529 KE RESEK kétszobás, kony­hás lakást költségmegtérí­téssel, esetleg keceli három­szobás. fürdőszobás cseré­vel. Érdeklődni Oláh Jó­zsef. Kiskunfélegyháza. Ber­csényi u. 38._Húsbolt. 1322 ELADÓ 2 szoba, összkom­fortos szövetkezeti lakás, OTP-hitel átvállalással, készpénzért. beköltözhető. Kiskunfélegyháza. Ságvári Endre u. 3. III. em. 13. aj­tó. Érdeklődni szombat 12 órától, vasárnap egész nap. _____________________1281 AZ ONNAL beköltözhetően eladó egy szoba, összkom­fortos lakás Műkertváros­ban. Érdeklődni: Kecske­mét. Szilágyi E. u. 12. ______ 49535 GA RZON gáztűzhely pa­lackkal és olajkályha eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Irt­nyi u. 21. II. 20._______49542 EL ADÓ zongora, új olaj­kályha, erkélyajtó. Kecske­mét. Miklovicsfalu III. u. 18.__________ 2189 KÖ ZÉPBARNA, szép kom­binált szekrény és modern háromajtós szekrény eladó. Kecskemét, (Leninváros). Zalka Máté u. 7. III. emelet 12. szám._______ 2274 ELADÓ klhúzhatós. 8 sze­mélyes étkezőasztal, négy kárpitozott székkel. Kecske­mét. Széchenylváros, Gőz­hajó utca 3. földszint 2. délután 15 óra után. 2280 ELADOK: szép hálóbúto­rok. konyhabútorok, reka- miék, sezlon. Kecskemét. Vak Bottyán utca 9. (Rá­kóczi _út_végénél.)_____ 2282 HU NGÁRIA győztes, fekete hát. vörös végtagú. 4 éves. K. I. vizsgás németjuhász, fedezőkan. eladó. Nagyszü­lei a két világgyőztes Wie- nerau. Érdeklődni lehet: Szabadi István, 6300 Kalo­csa, Széchenyi lkt. 14/C fsz. 29. szám alatt, egész nap. __ _ 207 ÜJ SZERÜ állapotban levő. NDK variálható gyermek- kocsi eladó. Kecskemét. Mükertváros. III. utca 2. Gajdácsiék.____ 2244 EL ADÓ egy szoba, összkom fortos, garázsos. földszintes VÁLASZTÁSI üsző borjú el­lakás. Kecskemét. Műkert­város I. utca 19. földszint 2. Érdeklődni: minden pénte­ken 18 órától 20 óráig, szom­bat, vasárnap egész nap. 2251 Gépek és alkatrészek BENZINMOTOROS vízszi­vattyú eladó. Kecskemét. Budaihegy 77; Nagy Mihály MELY gyermekkocsi, sport­adó. Érdeklődni lehet: Ma­tos András. 6341 Homok- mégy-Hillye 33. szám alatt. egész_nap. ______ 212 KÉ T colos csőbe. 5 negye- des, egy colos biztonságo­san záró lábszelep 200.— Ft-os egységáron, utánvét­tel. vagy helyszínen kapha­tó. Lajosmizse. Dózsatelep 12. Máté Sándor. 2294 ra átszerelhető, jó állapot­ban eladó. Kecskemét. Ár­pád körút 19. I. emelet 40. 19 óra mán.____________2296 KE TTŐ db ágyneműtartós heverő, 2 fotel és egy mo­dern íróasztal eladó. Kis­kunfélegyháza. Kossuth u. 5—7. II. em. 11. Récziék. __________________1336 MO DERN hálószobabútor, konyhabútor, egyszemélyes heverő, hordók eladók. Kis­kunfélegyháza. Nefelejcs u. 12. Érdeklődni szombat, va­sárnap.__________________1332 BERAKOTT cserépkályha, sötét. 7x5-ös, jó állapotban eladó. Kiskunfélegyháza. Gábor Áron u. 13. 1320 FELVONULÁSI épület, zsa­ludeszkából 6x3 m eladó, Alpáron, régi szeszfőzdével szemben, üdülőtelepen. Ér­deklődni helyszínen szom­bat. vasárnap, vagy Kis­kunfélegyháza. Bajcsy-Zsi- linszky utca 6. Soós. 1316 STlL ebédlőbútor eladó. Kiskunfélegyháza. Kálvária u, 15. ________________ 1313 CI PÉSZ stoppológép eladó. Kiskunfélegyháza. Korvin Ottó u. 1._________ 1311 EL ADÓ négyszemélyes re- kamié és egy világvevő rá­dió. Kiskunfélegyháza. Ki­lián György u. 27.______1309 VI BROMAT harisnya szem­felszedőgép eladó. Kiskun­félegyháza. Jósika u. 2. Mi­hályiné._________________1306 EL ADOK: 2 ágy, 2 szekrény, vaságy, páncéltőkés zongo­ra. 100—200 literes boros­hordók. Kiskunfélegyháza. Csongrádi u. 11. sz. 1301 KOMPLETT gáztűzhely, konyhabútor. háromajtós szekrény, ágyneműtartó, el­adó. Kiskunfélegyháza, Ta­nácsköztársaság u. 48. _________________________1299 MO DERN szobabútor, reka- mié, gyermekágy, konyha­bútor. olaj kályha, gáztűz­hely eladó. Kiskunfélegyhá­za, Liszt Ferenc u. 11. Dr." Fontos._________ 1298 VI NYISZTö kazán másfél négyzetméteres, melegvíztá­roló. szerelvények eladók. Kiskunfélegyháza. Liszt Fe­renc u. 11. Dr. Fontos. _____ 1297 MU NKAGÉP. Jáwá kismo- ATSZERELHETö gyermek­tor es 250-es MZ motorke- kocsi, olajkályha és nád el­rekpar eladó. Kiskunféiegy- adó. Kiskunfélegyháza,. háza. Attila u. 46._______1285 Tompa u. 8. 1287 1980-IG érvényes műszaki NDK gyártmányú! mély vasával Wartburg de Luxe gyermekkocsi eladó. Kis­kituno állapotban, jutányos kunfélegyháza. Szilfa utca áron eladó. Kecskemét. Má- 42. 1284 riahegy 81/d. Zana. (10-es autóbusz végállomásánál.) _____________________________ 2302 (H egedűs köz) 2235 KIADÓ garázst keresek a Nyíri út környékén, vagy a Széchenyivárosban. Telefon: 12-858.________________49544 CO r endszámú. 60l-es Tra­bant igen előnyös áron. megegyezéssel eladó. Érdek­lődni lehet: Simon István 6328 Dunapataj, Táncsics M. utca 30. szám alatt, egész nap.__________________ 214 GARÁZS kiadó. Kecskemét. Magyar u. 30.___________49534 WA RTBURG 353-as sze­mélygépkocsi eladó. Érdek­lődni: Kecskemét. Budai­hegy 84/a. Antalék._____2265 HO SSZÜPLATÖS IFA teher­gépkocsi új műszaki vizsgá­val. tipizálás miatt eladó. Dózsa Tsz Városföld. Érdek­lődni: 11-023-as telefonon. Szilágyi, gépkocsielőadónál. __________________________2299 ELADÓ most vizsgázott Skoda Octávia Super. Kecs­kemét. Szalvay Mihály kör­út 13. Márk. _____________2301 EL ADÓ kifogástalan álla­potban levő. MTZ traktor pótkocsival. Ladánybene. Rákóczi út 14.___________49559 KERTITR AKTOR és Babet- ta kismotor eladó. Petőfi- szállás, tanya 243. szám alatt_________________ 1330 MZ 125-ös eladó. Kiskun­félegyháza. Wesselényi u. 51-___________________ 1317 WA RTBURG 312-es. friss műszakival eladó. Kiskun­félegyháza. Hunyadi utca 1L________________________1316 ZSIGULI UG-s. húszezer km-rel eladó. Kiskunfélegy­háza. Apaffy u. 33.___ 1296 MO SZKVICS 407-es hétezer forintért eladó. Pesti Ist­ván, Kiskunfélegyháza, Aranyhegyi csárda mellett. _____________ 1293 MZ 125-ös sürgősen eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyhá­za. Móraváros, Akácfa utca 42. alatt. 17 órától. 1292 ZSIGULI jó álapotban el­adó. Érdeklődni 17 órától, Kiskunfélegyháza. Körösi u. l6-______________________1288 SI MSON Schwalbe és 6 db- ból álló stílbútor eladó. Kis­kunfélegyháza, Korvin Ottó u. 2. Galla._____ 1286 JA PAN, új motoros kapáló 19. eladó. Kecskemét. Bocskai utca 8._____ 2315 LA KÖSZOBABÜTOR eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyhá­za. Petőfi tér 4—5. III. em. 1283 HORDOZHATÓ gázkályha (palackos), olajkályha, két- tűzteres gázfőző. palackkal, villanysütö, olajoshordók, üresen és tele. konyhaszek­rény eladó. Kiskunfélegy­háza. Rákóczi U. 3._____1282 SZALMA eladó, a Magyar EGYÉVES csikó eladó. Kecs­-Szovjet Barátság Mg. Tsz- kémét. Katonatelep 39. Má­tén. Érdeklődni a tsz köz- nyoki János. 49562 pontjában, ügyintéző: Ben­ks. jgye Vegyes VERHOVINA Moped eladó. Kiskunfélegyháza. Ságvári u. 1/a. I. em. 6. 1312 Égyéb adásvétel ELADÓ tetőfaanyag, tégla, cserép, vasgerenda. Baja, Kölcsey u. 27. Érdeklődni: június 10-ig,____________ 2098 EL ADÓ 6 éves heréit ló. Kecskemét. Vacsihegy 54. Bozsikék. (Talfái közben.) 2248 KÖZPONTIFÜTÉSES szoba, középiskolás diáklányoknak szeptember 1-re kiadó. Kecskemét. Széchenyi körút 8. 2255 KÜLÖN bejáratú szoba, konyha, költségmegtérítéssel átadó. Kecskemét, VII. ke- rület. Zsinór utca 32. 2260 NAGYMÉRETŰ Vinyisztó kazán olajégővel eladó. ----------------------------_ -------­Ke cskemét. Kelemen László NAPI nyolcórás elfoglalt­------------—--------------2269 Sággal keresek középkorú. GA RÁZSAJTÓ (új) billenős vagy nyugdíjas asszonyt eladó. Érdeklődni: 7—16 háztartásomba. Kecskemét, óráig. Kecskemét, ll-427-es Sárkány utca 10. 2218 telefonon.________________2256 biztonsAgiöv beszere­2 GYENGEFIAS tehén bika- LÉSE soron kívül minden borjúkkal eladó. Kecske- hétfőn, kedden, szerdán, mét, Urrét 72. Károlyéknál. Érszegi, autókarosszéria-la- (Ceglédl útban) 2243 katos. Kiskunfélegyháza, Jó­NAPOSCSIBE ötszáztól 5,— zsef Attila u- u- 1170 Ft/db. díjtalan szállítás, elő- BOTOROZOTT szoba fiók­neveit négyhetes vegyes színű csibe 15,— Ft/db. Medve. Jászberény, Kürt u. !•________________________790 EL ADOK: vemhes sertések, választási malacok, fejőste­hén. Kecskemét. Méntelek 82. (Benei út. Héjjas-tanya) 49523 nak vagy lányoknak kiadó. Kiskunfélegyháza, Romhá­nyi János u._5.________1267 FI ATAL házaspár idős sze­mélyt lakásért, családtag­ként eltartana. Kert és vil­lany szükséges. Leveleket „Nyugodt öregkor 64 766” jeligére a kecskeméti Ma­MASSZÁS libatömőgép és *yar Hirdetőbe kérek._ 2288 18 méhcsalád kaptár nélkül ELADÓ 3x4 csővázas pala­eladó. Kiskunfélegyháza, tetős hobbiház. szalagcse- Akácfa u. 2. 1245 rép. Kecskemét. Eszperantó GYERMEK sportkocsi el- u- 6-___________________49441 ad ó. Ugyanott kisgyermek KÜLÖN bejáratú, bútoro- gondozását vállalom. Kis- zott szoba kiadó. Kiskun- kunfélegyháza, Lenin u. 4. félegyháza. Damjanich u. 24. 127) 1329 HAZTARTASIGÉP javítást, villanymotor tekercselést rö­vid határidőre vállalok. Gaj­dácsi József elektronikai műszerész-mester, Kecske­mét. Műkertváros III. utca 2* ____________ __ 2245 KÜ LÖN bejáratú bútorozott szoba, konyha, spejz, kis­igényű. gyermektelen há­zaspárnak egy évre kiadó. Kecskemét. Szinyei Merse Pál utca 14. Műkertváros. 2292 ELVESZETT deres, heréit ló. Becsületes megtaláló, vagy nyomravezető 500 fo­rint jutalomban részesül. Bugac, Alsómonostor 110. 1343 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba két nőnek kiadó. Kis­kunfélegyháza. Fadrusz Já­nos u. 11. 1327 ELVESZETT 1977. május 25-én a reggeli órákban fe­kete tacskó, nőstény ku­tyám. „Picurka” a neve. szeme felett egy-egy pont és négy lába sárga papu- csos. Becsületes megtaláló lutalomban részesül. Cím: Kiskunfélegyháza. Károlyi u. 26. Plell kertészék. 1323 MOSÓGÉP, centrifuga, ke­rékpár javítását vállalom. Kocsis István. Kiskunfél­egyháza. Bercsényi u. 55. ________U10 KÜ LÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegy­háza, Petőfi u. 67._____1308 KÜ LÖN bejáratú bútorozott szoba két személynek, vagy fiatal házaspárnak kiadó. Kiskunfélegyháza. Verseghy u. 8. 1307 FELESLEGES földet, építési törmeléket belvizes telkem töltésére felhasználok. Kis­kunfélegyháza. Sallai Imre u • 1291 NYUGDÍJAS pedagógusnő elfoglaltságot keres szep­tembertől. Leveleket „Baja és környéke” jeligére a ki­adóba kére íl_____________824 FI ÜT fogtechnikus tanuló­nak felveszek. Kecskemét. Csáki utca 16. Sindúla. 2317 Házasság HÁZASSÁG céljából megis­merkednék olyan helybeli. 65 éves nővel, akinek leg­alább 1200 forint nyugdíja van. Levelet „Magányos le­gyen” jeligére Kiskunfél­egyháza, Ady Endre u. 8. hirdetőbe. 1341 FEKETEHAJŰ, 22 éves. 158 cm magas. közgazdasági érettségivel rendelkező, csi­nosnak mondott leány ke­resi házasság céljából ko­moly gondolkodású, intelli­gens férfi ismeretségét. Minden fényképes levélre válaszolok. Levelet „Alföldi város” jeligére Kiskunfél­egyháza. Ady Endre u. 8. alá, hirdetőbe kérem. 1334 59 ÉVES. egyedülálló, kö­zéptermetű. házzal, kocsi­val rendelkező kisiparos ke­resi magányos, vékonyter- metü. lehetőleg önnyugdíjas nő ismeretségét házasság céljából, aki otthonomba jönne. Levelet „Rossz egye­dül” jeligére Kiskunfélegy­háza. Ady Endre u. 8. hir­detőbe. 1364 Június 10-én, pénteken és 11-én, szombaton Szabadtéri kemping bemutató Kecskeméten A Centrum Áruház mögött. LAKÓ- ÉS TÜRASÁTRAK, KEMP1NGBÜTOROK gumimatrac és kempingfelszerelési cikkek nagy választékban kerülnek kiállításra. A bemutatott áruk a helyszínen is megvásárolhatók, 1000.—Ft-on felüli vásárlásnál OTP-hitellevélre is. 2325 MUNKAALKALOM A KISKUNHALASI Építőipari Válla­lat kiskunfélegyházi főépitésvezetősé- ge felvesz magasépítési szakon végzett Üzemmérnököt, vagy gyakorlattal ren­delkező építésztechnikust, előkészítő munkakörbe. Jelentkezés: Kiskunfél­egyháza, Izsáki út 16/b. szám alatt. DÖZERKEZELO szakmunkást, kerté­szeti szak-, betanított és segédmunká­sokat, konyhai dolgozókat, takarítónő­ket felveszünk. Jelentkezés helye: ÉBKM. Vízmű Vállalat munkaügyi osztálya. Kecskemét. Vízmű utca 1. 2346 AZ IGV. Sokszorosítógép Gyára. Kecs­kemét, Matkói űt 2. szám alatti tele­pére: köszörűs, esztergályos, marós, automata gépbeállító, forgácsoló, fes­tő. mechanikai műszerész, présgépke­zelő munkakörben férfi és női szak- és betanított valamint segédmunkáso­kat felvesz Fülöpháza, Agasegyháza községekből. A felvételre kerülő dol­gozókat a kecskeméti munkahelyükre és lakóhelyükre vissza autóbusszal szállítjuk. 2683 A MÁV Kecskeméti Vontatási Főnök­ség felvételre keres kiskunfélegyházi telepén létesítendő akkumulátor javí­tórészlegéhez elektroműszerészt, vil­lanyszerelőt. segéd- és betanított munkásokat. Kiskunfélegyházi és kör­nyékén lakó munkavállalók jelentke­zését várjuk. Címünk: Kecskemét. Kandó Kálmán u. 34. 1269 A BACS-KISKUN megyei Tervező Vállalat, Kecske- • mét, Reiszmann S. u. 25. sz. mfl- , szaki rajzolói munkakörbe fel­----------------------------„ vesz építőipari sz akközépiskolában, vagy gimnázium­ban érettségizett fiatalokat. Jelentkez­ni a vállalat főmérnökénél, vagy sze­mélyzeti vezetőnél lehet. 2241 A MÁV Vontatási Főnökség Kecske­mét. felvételre keres: 18 évet betöl­tött. fiatal érettségizett munkavállaló­kat Diesel-mozdony vezetőnek, akiket várhatóan 1980-ig villamosmozdony-ve- zetőnek is kiképzünk. 1977. évben érettségizők előzetes jelentkezését Is várjuk. Kiképzési idő 2 év. Jelentke­zés: Kecskemét. Kandó Kálmán utca 34. 1266 MEZŐGÉP Vállalat Központi Gyára tmk-gyakorlattal rendelkező villany- szerelőket felvesz. Jelentkezés: MEZŐ­GÉP Kecskemét, tmk-főművezetőnél, Külső-Szegedi út 136. 2289 A KECSKEMÉTI Mentőállomás javító- műhelyébe autószerelő szakmunkást és betanított munkást felveszünk. Jelent­kezés személyesen, vagy írásban a kecskeméti mentőállomáson. 811 AZONNALI belépéssel alkalmazunk hivatalsegédet és nyugdíjas könyvelőt, közterület-ellenőrt. Jelentkezni lehet: Kommunális Költségvetési Üzem Kecs­kemét, Bagi L. u. 4. sz. 2181 A VOLÁN 9. sz. Vállalat felvesz köz­gazdászt. üzemmérnököt, érettségizett férfi munkavállalókat forgalmi szolgá­lattevőnek. valamint érettségizett női munkavállalókat menetlevél-felül vizs­gáló, darabáru elszámoltató, bevétel­ellenőr munkakörökbe. Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási osztá­lyán Kecskemét. Csáktornyái utca 4— 6. 2211 ARANYHOMOK Szálloda, Kecskemét felvételre keres női üzemi segédmun­kást. konyhai dolgozót, szobalányt, londinert, éttermi számlázót. üzletve­zetőt, vízvezeték-szerelőt, szakácsot, eladót, italmérőt. 2270 EE3 K 1 M R7 BÉRMUNKÁBAN VÁLLALUNK ACÉLLEMEZ DARABOLÁSÁT 6 mm-es vastagságig. Hetény egyházi Egyetértés M.G. Szakszövetkezet Ügyintéző: Vörös Péter Telefon: 11 820 K R L □ plasztik A BÁCS-KISKUN MEGYEI MŰANYAG- ÉS GUMI­FELDOLGOZÓ VÁLLALAT minden munkanapon az alábbi útvonalakon közle­kedteti SAJÁT AUTÓBUSZÁT — Foktő—Úszód—Duna- szentbenedek—Géderlak —Ordas—Dunapataj— Kalocsa és vissza. — öregcsertő—Homok­mégy—Miske—Kalocsa és vissza. Az autóbusz csak a Mű­anyag- és Gumifeldolgozó Vállalat dolgozóit szállítja kedvezményes térítés elle­nében. Az Igénybevétel lehetősé­géről bővebb felvilágosí­tást a Műanyag- és Gumi­feldolgozó Vállalatnál (6300. Kalocsa, Gombolyagi út 1. Telefon: 402) kaphatnak az érdeklődők. 807 Az MHSZ Kecskeméti Iskolája SZEMÉLYGÉPKOCSI- VEZETŐI TANFOLYAMOT INDÍT. Jelentkezés: MHSZ Kecskemét, Bajcsy Zs. u. 2. Az elméleti előadásokon túl, díjmentes korrepetálás, tesztlap-gyakorlás. 2257 A Volán 9. számú Vállalat „D” KATEGÓRIÁS AUTÓBUSZVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZ, 2 éves gépkocsivezetői gya­korlattal rendelkező, 21. életévét betöltött jelentke­zők részére. Jelentkezés: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Kecske^ mét, Csáktornyái u. 4—6. Baján, Nagy István út 39. személyzeti és oktatási csoportnál. 2250 ÉRETTSÉGIZETT FIÜK jelentkezhetnek autódaru-kezelő tanfolyamra A tanfolyam helye: Kecskemét Kezdete: 1977. július 5. Oktatási idő: 6 hónapos A TANFOLYAM VIZSGÁJA ORSZÁGOS ÉRVÉNYŰ! A jelentkezőkkel szerződést kötünk. A tanfolyam ideje alatt és után folyamatos munkát bizto­sítunk. A tanfolyam költségeit a vállalat viseli. Szociális juttatások a kollektív szerződés szerint. Minden héten szabad szombat. Jelentkezés: személyesen, vagy írásban. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. 2142 KARPITOSSEGÉDET felveszek. Kecs­kemét, Bocskai utca 8. 2314 A KECSKEMÉTI Konzervgyár felvé­telre keres női és férfi fizikai dolgo­zókat. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. Kecskemét, Szolnoki út 35. 1959 Közlemények A DÉMÁSZ értesíti a lakosságot, hogy Városíöldön. a Kossuth L. utcában lé­tesített 20 kV-os légvezetéket és transz­formátorállomást 1977. június 14-én fe­szültség alá helyezi. Fenti időponttól a létesítmények érintése és megköze­lítése életveszélyes és tilos! 2175 A DÉMÁSZ kalocsai kirendeltsége ér­tesíti Kalocsa város lakosságát, hogy június 12-én. vasárnap 6—12 óra között, a munkamenetétől függően, a város különböző területein áramszünetet tart. karbantartási munkák miatt. Közöljük továbbá, hogy a villamos energiával ellátott területeken sem lesz megfele­lő feszültség, különös tekintettel a hű­tőgépek, vagy motorok üzemeltetésé­re. A közöltek miatt fogyasztóink szí­ves türelmét kérjük. DÉMÁSZ, Kalo­csa. 811 Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hopry szeretett édesapánk, nagyapánk 1 keresztapám, testvérem VIDA SÁNDOR I Kecskemét. Zöldfa utca 33. szám alatti lakos, életének 48. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése f. hó lí-éh, szoinbaíön délelőtt fél 12 órakor les# A kfettfy keméti köztemetőben. Gyászoló I család. 2345 * * * I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó férjem, édesapám, apó- I som, szeretett nagypapánk LADÁNYI ANDRÁS I életének 58. évében, hosszú, sú­lyos betegség után elhunyt, f. hó fi-án. Temetése f. hó 10-én, három­negyed 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 49 578 Köszönetnyilvánítás I Ezúton mondunk köszönetét a 608. I sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, a Bajcsy-Zs. Alt. Iskola tantestü­letének. a Volán javítóműhely dol­gozóinak. rokonoknak, ismerősök­nek. akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk FARAGÓ RÓKUS temetése alkalmából sírjára koszo- [ rút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak, ö. Fara­gó Rókusné és családja. Kiskunfél­egyháza. 1315 ... Hálás köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik felejthetet- | len édesanyánk, nagymamánk, déd- nagyanyánk ÖZV. TOLDI JANOSNÉ temetésén résztvettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, fájdal­munkban együtt éreztek. A gyá­szoló család, Kiskunfélegyháza. 1324 ... Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak. | szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen fiúnk, unokánk, drá­ga jó testvérünk IFJ. BARTUCZ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, kimond­hatatlan fájdalmunkban részvétük­kel osztoztak. Gyászoló szülei, nagyszülei és testvérei. Kunszál­lás. 1326 ... Hálás köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, a Halász- csárda, GELKA, Kiskunság Étte­rem. Vendéglátó Vállalat kiskun­félegyházi kirendeltsége, Petőfi 1 Vendéglő, Bács megyei Vendéglátó, I Magyar Nemzeti Bank, Vendéglátó I Vállalat Kirendeltség üzletvezetői I és szakszervezete. Észak-pesti Ven­déglátóipari Vállalat központi rak­tár dolgozóinak, sportbarátoknak, I akik szeretett férjem, édesapánk, I nagyapánk TAKÁCS ISTVÁN I temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, és rész- I vétükkel, nagy fájdalmunkat eny- I hiten! igyekeztek. Gyászoló család. I Kiskunfélegyháza. 1340 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó barátok- I nak, ismerősöknek, akik felejthe- I tetten édesapánk és nagypapánk SIMON JÁNOS (nyugalmazott postás) I temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, és ezzel mély fájdalmunkat enyhíteni Igye­keztek. A gyászoló család. Kalo­csa. 209

Next

/
Oldalképek
Tartalom