Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
1977. június 1. PETŐFI NÉPE • S ÉVADZÁRÁS KECSKEMÉTEN SHAKESPEARE-REL Minden jó, ha vége jó A KÖNYVHÉTRE JELENT MEG Politika, riport, szépirodalom, zenemű összefércelt zenés játékkal, tingli-tangli másodrendű operettel, malackodó kétértelműséggel búcsúzott hajdan közönségétől a legtöbb vidéki társulat. A betoppanó meleg elfújta az évad elején fennkölten hirdetett elveket. A repertoárt szórakoztató, azaz bruhahás, érzelgős, könnyen emészthető — és művészi, azaz unalmas, komolykodó, ünnepélyes művekre osztó szemlélet alakította ki és tartotta fenn ezt a gyakorlatot, noha már Shakespeare megtalálta a különféle kívánságok, óhajok, ízlések egyidejű kielégítésének a módját. Tőle mindenki kapott valamit. O □ □ Színházigazgató volt, naponta küzdött a nézőkért, a tapsért. Egyaránt kiszolgálta az ifjú humanistákat és a vén tengeri medvéket, a bárányszelidségűeket és az oroszlán bátorságúakat. A szellemi teljesítményeket becsülőket gyönyörű képes beszédben kifejtett filozófiai fejtegetésekkel, elmés megfigyelésekkel ámította. Szájtátva nézték mások a szikrázó kardviadalokat. Voltak, akiket a bűbájos mese, az érzelmek áradása andalított. Zseniálisan vegyítette a sokféle hatáselemet, még a valamit játszani kell kényszerére összekapott művekben is. Jól tette a Katona József Színház, hogy Shakespeare-vígjáték- kal zárja az évadot. Nyilván nemcsak azért, mert hamiskásan, sokat sejtetőn összekacsint az előadás címe és időpontja. Érezzék jól magukat az őszön, télen, kora tavaszon ezért-azért csalódottak. A derűs jókedv, a bölcs mosoly, a fiatalok egymásra ta- láltatásával koronázott mese, a finom pikantéria, és mindenekelőtt a brit óriás feledteti majd a félsikereket, visszaidézi a tap- sos estek hangulatát. Minden jó, ha vége jó! □ □ □ Szurdi Miklós rendező érdekes, napjainkban különösen időszerű üzenetet olvasott ki a Hamlettel csaknem egyidőben írt vígjátékból. Azt játszatta el — ha jól értettem — a fiatal Bertram gróffal, hogy az ifjak időnkénti dacos ellenszegülése tulajdonképpen kiszolgáltatottságuk reakciója. Kénytelenek hazugsággal védeni igazukat. Valóban minden jó, ha vége jó? Többet vitatkoztak, töprengtek e mű mondanivalóján, az író szándékain, mint sok híres, gyakrabban játszott Shakespeare-al- kotáson. Már műfaja is talányos. Mondták keserű, komor, lírai, regényes, problematikus, tragikomikus vígjátéknak, vegyít realizmust és romantikát. Kinek van igaza, ki cselekszik helyesen, a késői, erőszakolt nász igazolja-e a királyi szándékot, menti-e a sértettség az ifjú jellemében mutatkozó hibákat? Az öregkor alkalmazkodó bölcsessége, megalkuvó nyugalma rokonszenvesebb-e a fiatalság ösztönöktől, érzelmektől, indulatoktól fűtött, szertelenségükben is őszinte megnyilvánulásainál? Egy halk, halvány kérdőjel mindenképpen odakívánkozna az előadás végére. Az ifjú férj valóban megszerette csellel, a hatalom súlyával hozzákényszerí- tett asszonyát? Jó, hogy a békesség kedvéért, a kialakult szokásoknak megfelelően végül is beadja a derekát, elfogadja a frigyet és az ezzel járó rangot és vagyont? Felismerte: sorsa, léte, megítéltetése a királyi kegy, szeszély függvénye („nem tudsz róla, hogy ott növeljük meg becsületedet, ahol akarjuk.”)? □ □ □ Mai felfogásunk elmarasztalja a magánéletbe is beleparancsoló királyi (elöljárói, szülői stb.) mindenhatóságot. A nézők mégis a frigyért drukkolnak, a kezdetben reménytelenül szerelmes Helena sikerét kívánják, mert ő mutatkozik gyengébbnek, mert a firenzei Diana egy pillanatra sem tekinthető méltó versenytársnak, mert megkapó őszinteséggel szól a test jogairól, mert kitartóan küzd céljáért. (Simon Éva alig- alig érzékelteti, hogy ez a szenvedélytől elvakított nő mitse törődik a másik érzelmeivel, milyen ravaszul Szövi a férj-madarat fogó hálót, még azt sem veszi észre, hogy Bertram mennyire megalázza.) Ilyen a szerelem, igaza van Shakespeare-nek, de mihez kezdjünk Bertram hirtelen „megtérésével”. A boldog vég, a happy end igénye hozta meg a fordulatot? Shakespeare, a rutinos színházi ember szól az epilógusban a király szájával: „Kész már a darab: — Ügy jó a vége, ha sikert arat.” Szó, ami szó, az új eszméktől tartózkodó, a megszelídült feudalizmust tisztelő Shakespeare számára az egyéniség jogát hirdető új szemlélet, morál nem túlságosan rokonszenves. Mennyi jó tulajdonsággal ruházta fel a két öreget, a francia királyt és Rousillon grófnőt, még szelíd erőszakukat is igazolni látszanak a fejlemények. Ráadásul Simor Most, az ünnepi könyvhét félidején már bizonyossá vált, hogy a száz- egynéhány új kiadvány különleges értékeket, irodalmi felfedezéseket hozott a könyvbarátoknak. Ezek a kötetek az irodalmi jelenségnek jó- szerint minden övezetét érintik. A klasszikus és az új magyar irodalomtól a világlíráig és a regényig, az ismeretterjesztő és népszerűsítő szakirodalomtól a ritkaságokig terjed a választék — jelezvén mintegy az érdeklődés és a könyvkínálat örvendetes, kedvező alakulását is. • Minden tisztázódott... happy endig! Eiöl balról—jobbra: Koós Olga, Simon Éva, Simor Ottó, Hídvégi Miklós (Méhesi Éva felvétele.) Ottó és Koós Olga erős színészegyéniség, odafigyelünk mit mondanak, csinálnak. Így tovább halványodik a két fiatal,t Hídvégi Miklós és Simon Éva szerepe. Igaz, kiszolgáltatottságuk így nyilvánvalóbb, de kevéssé hatnak indulataik, kevéssé fontosnak tűnik, érződik, ami bennük történnek. A két szerep alaposan próbára teszi képességeiket, eszközeiket, nem mindig győzik szusszal. Kettejük közül a fiú került közelebb a figura lényegéhez. A nihilista, senkiházi Paroles (Andorai Péter) majomkodása, a figura mulatságosságának hang- súlyozása sok mosolyt csalt ki a nézőkből, de kicsit el is fedte a szélhámos udvaronc mérhetetlen aljasságát. Pedig Shakespeare azért írta bele a darabba, hogy így is óvja a fiatalokat az engedetlenségtől. Lám, lám, aki nem hallgat a jó öreg uralkodóra, ilyen emberek játékszerévé válhat. Az udvari bolond ebben a Shakespeare-műben is a realistán cinikus népi bölcsesség szócsöve. Lavache (Hetényi Pál) a helyén volt. Bölcsics Ágota, a fullánkos nyelvű aggszűz ezúttal is kitűnő figurát formált kicsiny szerepében. Kölgyesi György, Monyok Ildikó, Balogh Rózsa, Lakky József, Géczy József beilleszkedett a közös játékba. A díszleteket Najmányi László, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezte. A vígjátékot Vas István leleményes, szemléletes fordításában játszották. □ □ □ Sajnos, az előadás megdöccenő ritmusaiban, a szellemes megoldás ellenére mégiscsak zavaró sűrű színváltozások üres járataiban elillant sok jó íz, szín, hangulat. Így is többet kaptunk az évad végeken szokásosnál, így is tanúsíthatom Shakespeare jelenlétét. önmagában ennyi elég az érdeklődés felkeltéséhez, ha nem is élményes, de kellemes színházi estéhez. Heltai Nándor E skála természetesen nem a speciális érdeklődés, a szorosabb szakmai igények kielégítésére vonatkozik. Az ünnepi könyvhét szakkönyvei, nem szépirodalmi kiadványai mindenekelőtt olyan kérdéseket, problémákat tekintenek át, amelyek általánosabb értelemben is szerves részei az egyetemes és magyar művelődésnek. Ilyen — régen várt és régóta időszerű — kötet a Néprajzi lexikon első kötete (Akadémiai), a Corvina Kiadó gondozásában megjelenő Művészet évkönyve vagy Czeizing Lajos Magyar tájak című fotóalbuma (Képzőművészeti Alap.) Gyakorlati célú a Medicina Kiadó néhány újdonsága. A Magyarországi kirándulások a hazai turisztika és honismeret ösztönzésében jár elöl, kitűnő példával, Ember Mária: Berlin útikönyve pedig kitűnő ösz- szefoglalást ad az NDK fővárosáról. Mind többen érdeklődnek hazánkban a politika és az ideológiai élet kérdései iránt. A Kossuth Könyvkiadó most sem feledkezett meg gyarapodó olvasótáboráról. A szabadság jelene, jövője a szocializmus című kötet Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának miniszterelnökhelyettesnek az elmúlt két évben elhangzott beszédeit, illetve hazai és külföldi folyóiratokban megjelent írásait foglalja egybe. •Az Európa-kiadó memoár-sorozatában Angela Davis „politikai önéletrajzát” adta közzé. A sorokból kibontakozik előttünk a harcos filozófusnő romantikus, indulatos és egyszersmind nagyon is fegyelmezett egyénisége. MOLDOVA GYÖRGY A könyvhét „törzsanyaga” természetesen ismét a szépirodalom. Különösen az új magyar irodalom termékeit övezi ilyenkor kitüntetett figyelem. Különösmód mégis tényirodalmi műalkotás, szociográfia kívánkozik az élre, nevezetesen Moldova György már folyóiratközlésben is nagy hatású írása, az Akit a mozdony füstje megcsapott. A vasútról, a vasutasok élet- és munkakörülményeiről írott, érdekfeszítő tényanyagát lendületes prózastílusban feldolgozó munka kétségkívül a könyvhét slágere. Moldova olyan életkörbe vezeti el olvasóit, amelyben emberek ezrei élnek át — már-már a létükre kiható — konfliktusokat: a vasutasdinasztiák hagyományos szakmai elkötelezettsége és az emberre, egészségre veszélyes, korszerűtlen munkakörülmények közötti ellentmondás feszíti e mélységesen humánus, mindvégig a tárgy és téma iránti felelősséggel írott szociográfia sorait. A szépirodalmi termés több kiemelkedően érdekes, újszerű művet hozott. A közel-keleti népcsoportok világába, történelmi harcok színterére vezet Kardos G. György A történet vége című könyve, a modern regény kedvelőinek pedig Tan dóri Dezső prózaírói bemutatkozása jelenthet csemegét. (Itt éjszaka koalák járnak). Különös álomregény Mándy Jván története (Álom a színházról): az író színdarabja bemutatására készül, s a várakozás során nyomasztó álomképek gyötrik. Logikailag magyarázhatatlan jelenetsorokból áll össze a mű cselekménye, de közben olyan emberi tartalmakra derül fény, hogy az epikum rangjára emelkedő álomi történés érdekfeszítő esztétikai élményként hat az olvasóra. A Körkép novelláihoz és a Szép versek válogatásához líra- történeti antológia is társul: a Szimfónia című kötet százhuszonhat költőnk több száz alkotását közli, reprezentálva harminc év költészetének fejlődését, alakulását. örvendetes a Szépirodalmi Kiadó három nagy igényű vállalkozása, a klasszikus magyar irodalom néhány fontos művének új megjelentetése is (Babits: Arcképek és tanulmányok. Ady Endre: Publicisztikai írások I— III.. Magyar Elbeszélők 20. század, Vajda János összes versei.) Rangos műveket kínál az idei könyvhét a klasszikus és a modern világirodalomból is: Vargas Llosa, H. Martinson, Mao Tun, U. Becher, Alejo Carpentier, Stephan Hermlin, Bek, Austen, Bondarev és Garnett könyveit. Néhány vállalkozást külön is érdemes kiemelni. Az osztrák Hermann Broch Vergilius halála című regénye a huszadik századi próza egyik magányos csúcsteljesítménye. A nyelvi közlés és az esztétikum végső határait megkísértő, jelképes-filozofikus műalkotás a halálfenoménnal viaskodva a modern költői-művészeti lét nagy kérdéseire keres választ. A lengyel romantika klasszikus- költőjének, Adam Miczkiewicznek a Pan Tadeus című — műfajilag nehezen meghatározható — remekét is az Európa-kiadó jelentette meg. A monumentális verses elbeszélés az 1830-as lengyel felkelés tragikus bukása után — mintegy költői vigaszt keresve — idillikus, visszavágyódó képekben idézi fel a múltat, a régi Lengyelország szokásait, mindennapjait elevenítve meg. Az eposzi méretű történetet Tadeus és Zos- ka poétikusan szép szerelmi epizódja színezi és teljesíti ki. A Lyra Mundi sorozat új kötete a modern francia és a világirodalom kiemelkedő költőjének, Paul Eluardnak a verseiből közöl válogatást, amely a teljes életművet reprezentálja, a korai daraboktól a szürrealista kísérleteken át a klasszicizáló, szintézisteremtő versekig. A Kossuth, Szépirodalmi, a Magvető, az Európa és a már említett Medicina kiadók kötetei mellett ritkábban szokott szóba kerülni a Zeneműkiadó tevékenysége. Pedig számos érdekességgel hívja fel magára a figyelmet. Az örök muzsika címen napvilágot látott zenetörténeti olvasmányok a történelem előtti időkbe mutató emlékek születésétől a huszadik század hajnalodá- sáig eltelt 22 évszázadot ívelik át. A Kalevalától Debussyig, mintegy hetven forrásmunkában a mindenkori kortársak foglalják szavakba a zenei stílusnak, -a zeneelméletnek és gyakorlatnak — a maguk idejében — legfontosabb problémáit. Legányné Hegyi Erzsébet ÉNEKTANÁR- KÉPZÉS t KODÁLY PEDAGÓGIAI I MÜVEI ALAPIÁN Zeneműkiadó Több más újdonság mellett első ízben jelent meg olyan összefoglaló jellegű pedagógiai kiadvány — Énektanárképzés, Kodály pedagógiai művei alapján — amely a kecskeméti születésű zeneszerző pedagógiai művei fel- használásával ad rendszeres, a tanítás minden mozzanatára kiterjedő részletes útmutatást a magyarországi — és a világon egyre szélesebb körben terjedő — korszerű ének-zeneoktatás valameny- nyi ágában. A leendő vagy már gyakorló énekpedagógusok az elméleti anyagot a könyv irányításával dolgozhatják fel, és a gyakorlatokat is az idézett Kodály-művek alapján végezhetik. •.v.w.v.v.v.v.v.v.v.v.sv.v.v.v w.v.v.v.sv.v.y.y.v (43.) — Két gyertya zárlatos, a második meg a harmadik henger... De ha már cserélnek, cseréljék mind a négyet. — Ne. hülyéskedj! — horkant rá a művezető. — Hát akkor mitől volt jó, amikor a művész úr átvette? — Megpiszkálták, egy időre jó lett. — Odatartotta a két gyújtógyertyát: — Nézze meg műszerrel, ha nem hiszi, Marci bácsi. Elfordult tőlük. Perec kezébe nyomta a gyertyakulcsot, s eléje ment Misinek, aki az erőlködéstől kivörösödve cipelte ölében a Pobjeda akkumulátorát. — Add ide. — Tessék hagyni, bírom én! — fújt a fiú, és feje egy lendítésével kidobott a homlokából egy szőke tincset. A rendező az Opelra támaszkodva halkan tárgyalt a művezetővel, s közben oda-odasandí- tott Torkosra, aki új gyertyákat csavart a hengerfejbe. Piros-fekete csíkos a rendező nyakkendője. Erika azt mondta, csíkos nyakkendő jobban állna az új öltönyhöz, Hétfő reggelre kialudta a vasárnapot, a sok érzelmes szövegét is, jóllakott a szép teste, és ha újra megéhezik, majd keres valaki mást, és ugyanolyan könnyű dolga lesz, mint most volt, Ugrai Bélához hasonló hülyéket nem nehéz találni, bepörgethetők és egyszerűen dobhatók, mint egy elhasznált zsebkendő. Elég ... Hallotta, hogy egészségesen felbőg az Opel motorja, dolgozik mind a négy henger, harapnák a túráztatásra. Beemelte Misivel a Pobjedá- ba az akkumulátort. Hagyta, hogy a gyerek erősítse fel a kábelsarukat és húzza meg a rögzítő csavarokat. — Kérem fiatalember ... Észre se vette, mikor került mögéje a filmrendező. — Jobban húzd meg — mondta Misinek, s csak • ekkor fordult meg. — Tessék parancsolni. — Kérem, sajnálom, hogy nem azonnal a maga kezébe került a kocsim. Béla vállat vont. Mit akarhat? Eddig észre se vette a sötét táskákat a rendező szeme alatt. Távolabbról fiatalos, közelről csaknem öreg. — Ha már minden hiba ki van zárva és csak egy marad, nem nehéz az ember dolga. — Akkor is köszönöm a segítséget — húzta ki nadrágzsebéből a kezét. Barabás. A három-négy összehajtogatott tízest Béla ingzsebébe dugta. — Viszlát. Marci bácsi is, Torkos is figyelte, mennyit ad a rendező ... Béla odanézett Misire, végzett-e a gyerek a csavarokkal. Mögötte az Opel kizúgott a kapun. Hallotta, hogy Perec behajtja a nyikorgó kaput, s már mellette is állt a fiú. — NB egyes volt, főnököm! — ragyogott a szeme. Béla elvett két tízest a rendező pénzéből. — Hozz belőle sört. Perec vigyorgott, és halkra fogta reszelős kamaszhangját: — Keserűt a keserűségükre? — Indíts. Nőnöd kell még, hogy megjegyzéseket tehess a felnőttekre. ... — Nem úgy gondoltam, főnököm ... — mozdult a gyerek. — Még mindig itt vagy? * Lia szórakozottan dobolt a Renault műszerfalán. Okos zöld szeme Erika arcát fürkészte: — Engem te nem tudsz átejteni, elég régen ismerlek. Erika leállította a motort. Ha senki más, Lia mindig észreveszi rajta, ha valami nincs rendben körülötte. Közömbös képet kellene vágnia, de nincs ereje hozzá, minden idege független az akaratától. — Mondom, hogy semmi bajom. — Csak éppen a torkod véres. Olyan fáradt a szemed, angya- flom, mintha napok óta, nem aludtál volna. Csak egyet árulj el. összefügg-e az idegességed a vasárnapi kirándulásoddal? Most szembe fog nézni Liával. össze kell szednie magát, magabiztosnak kell látszania. — Egyedül voltam a Balatonon. Lia lustán megnedvesítette nyelvével vastag száját: — Én azt is elviselem tőled, ha hülyének nézel. Ide figyelj, ha az a gondod, hogy itt Pesten nem tudsz nyugodt körülmények között találkozni vele... Belevágott á szavába: — Hagyd abba! — Dehogy hagyom. Ismersz, amit én elkezdek, mindig végigmondom. Szóval, nálunk a manzárd kedved szerint rendelkezésedre áll. Ha bejelented magad, a hátsó lépcső kulcsát mindig időben megkapod, senki nem lát meg benneteket. — Nem ilyen egyszerű ... Ijedten hallgatott el, de már későn. Lia felkacagott, s mint a vércse a zsákmányra, csapott le az elszólásra: — Megvan a kisnyúl, kiugrott a bokorból. Ó, az én próféta lelkem, hogy Hamlet szavával éljek ... Nem megjósoltam-e hogy egyszer te is fennakadsz? Húztad, halasztottad, de most felbukkant valaki az emberárból, rád nézett, és te megbűvölten zuhantál a karjába. Jó, jó, nem kell semmi süketítő szöveg, és a pirulás is jól áll a szép arcodon, kifejezetten izgalmas tőle az arcod. Hány éves? — Kértelek, hagyd abba... — Kérésed parancs. így még izgalmasabb nekem, szabadjára engedhetem a fürge fantáziámat. Tehát... csendet kérek, koncentrálok ! Rá kellene borulnia a kormányra, odacsapkodni a kemény kerékhez a homlokát, hogy fájjon minden ütés, kínlódjon, de múljon el végre a fejéből ez az őrület, amire csak hétfőn reggel ébredt rá rémült megdöbbenéssel, akkor fogta fel, hogy ami történt, szinte hipnózisban történt vele, észre se vette, hogyan szuggerálta magába, hogy elrepüljön azzal a fiúval a Balatonra, beleszédítse magát abba a mámorba, amit még sohase érzett, hétfőn reggel hasított bele a halántékába az ijedt felismerés, hogy ezután már semmi se tőle függ, kiszolgáltatottá vált, mert nem számolt előre azzal, hogy annak a fiúnak is van akarata, látta a máskor nyugodt szemében a szenvedélyt, és ez a felbiztatott akarat 'ezután jogot formál majd őrá, Béla követelni fogja a jussát, s ő engedelmeskedni lesz kénytelen, mert a fiúnak hatalma van felette, messziről is idesugárzó ereje, itt érzi minden idegében a távoli akaratot, naponta ezerszer borzong végig a testén a kívánság, hogy érte menjen, és újra megőrüljön tőle... — Orvos? — Lia zöld szeme éberen figyeli az arca minden rezzenését. — Mérnök? — Liát minden játék izgatja... — Színész? — Hagyj... — Ezt már hallottam. Nos, fordítsunk a nyomozás irányán. Hány éves? Negyven? Meddig lesz még elég az ereje, hogy uralkodjon magán? Meddig sikerül még megkapaszkodnia a semmiben? Mikor pattan el a tartása? Iszonyú ez, akarni és nem akarni, reszketve kívánkozni hozzá, s reszketni attól, is, hogy ismét elveszítse a fejét. Harmadik napja állja ezt a kínzást, a váratlanul felvibráló víziót, ahogy ezek a vasárnap esztelen perceit játsszák elé újra meg újra. Fulladozva lüktet a szíve, mintha a levegőben úszna a teste, erőtlenül fekszik a fiú karjában, a két kar könnyedén tartja-viszi az ő súlytalanná vált testét a kis ház felé, nesztelenek a léptei a sűrű, puha fűben, forró a vállán a bőre... őrület! Hallja a saját hangját a hídfőnél, ahol emberek nyüzsögnek az estében, ha volna hatalmam hozzá, intézkednék, hogy mindenki lássa, amikor megcsókolsz ... És rögtön jeges hideg borzong a homlokán a félelemtől, hogy elveszejtette magát, menekülnie kell, be kell zárkóznia valahová, rá ne találjon, meg ne béníthassa az a nyugodt, szürke szempár, ne Jjényszeríthesse, hogy össze- döntsön maga körül mindent, szétlökje maga körül az élete falát, a biztonságát, amihez annyira hozzászokott, hogy mindeddig eszébe se jutott félteni, egyhangú élet, de éppen ettől nyugodt. (Folytatjuk.)
