Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-05 / 131. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1977. június 5. Embertelen és drága NAGYOBB LÉPÉSEKKEL HALADNAK A lap olvasóinak körében ismert, hogy a megye párt- és tanácsi vezetői, valamint a járási és városi párt- és állami vezetők az elmúlt hét két napján tapasztalatszerzés cél­jából kétnapos megyei körúton vettek részt. Az erről szóló tudósításunkban beszámoltunk a megyei, járási vezetők, sorozatot indítunk bízva, hogy olvasóinkat is érdekli; mit láttak a megyei járási vezetők, sorozatot indítunk a bemutató látogatás egyes állomásairól. A sorozat nem pontosan követi nyomon a két­napos programot, de annak minden színhe­lyéről, az ott szerzett tapasztalatokról ripor­tokban, tudósításokban adunk számot. Szanki változások mmmmm • Egyelőre senki nem tudja mikorra készül el a nyolc lakásos épület. • Most még az udvaron tornáznak a szanki iskolások, de az új tan­évben már a sportcsarnokot is birtokukba vehetik. (Méhesi Éva felvételei) A szanki olaj- és földgázüzem kialakulásáról közel sincs olyan érdekes anekdota, mint például a tápéi mezőről, melynek hiteles története szinte mesébe illő: ár- tézi vízért nyomták a földbe a fú­rófejet, s egyszercsak feltört a fe­kete arany. Noha a szakemberek régen bi­zonyosak voltak abban, hogy a gyengén termő szanki földnek csak a felszíne szegényes, a mé­lye nem, itt is adódott meglepe­tés: sokkal több az olaj, a földgáz, mint amire számítottak. Algyő után hazánk legnagyobb kőolaj­termelő vidéke Szánk és Tázlár. Földgáztermelésben is csupán Al­győ és Hajdúszoboszló előzi meg. Az első kutak fúrását a 60-as évek elején kezdték a mezőke­resztesi, s a dél-dunántúli olajme­zőkről a Duna—Tisza közi kis fa­luba irányított vándoréletű olaj­bányászok. — Tizenkét évvel ezelőtt Zala megyéből jöttem át az Alföldre, először a majsai fúráshoz, aztán a szanki üzemhez kerültem — ma­gyarázta Vimláti Dezső gépészeti művezető. — Huszonöt éve az olajiparban dolgozom. Évekig a kutatófúróknál voltam, egyik helyről a másikra vándoroltunk. Idejét éreztem a letelepedésnek. Most csak szabad időmben, szó­rakozásból utazom a Zsigulival. Elmegyek néha a dunántúli roko­nokhoz, vagy Novára, a szülőfa­lumba, de már nem köt oda sem­mi. Jól érzem magam Szánkon. Megbecsülnek. Most április 4-én Munka Érdemrend bronz fokoza­ta kitüntetést kaptam. Amint évről évre nőtt az 1969- től már önálló szanki üzem olaj- és földgáztermelése, egyre na­gyobb gondot okozott a szakem­berhiány. A felvételre jelentke­zők túlnyomó többsége a nyolc osztályt sem végezte el. A buda­pesti gyárakból, üzemekből, a ta­tai szénbányákból segédmunkások jöttek Szánkra. Pontosabban: visszajöttek. Felvételüknél ugyan­is kiderült, hogy szanki születé­sűek. — Az ötvenes évek végén itt- hagvtam a falumat, s évekig bá­nyában dolgoztam — mondta Pintér András szanki kazánkeze­lő. — Miután indult az itteni üzem, az elsők között jöttem ha­za. Vagy száz-százhúszan követték példánkat, pedig senkit sem csá­bítottak. Mégis mintha valameny- nyien összebeszéltünk volna... ... Nem volt erre szükségük, hisz anélkül is tudták, a faluban ismét lehetőségük nyílik kertész­kedésre. jószágnevelésre. A szanki üzem négyszázvalahány dolgozója közül elvétve sem találni olyant, akinek nincs párszáz szögöles földje, jószága. Munkások, de nem szakadtak el teljesen a földtől. Éppen ezért az üzemben szívesen vállalják a három műszakot. — Otthagytam a helyi szakszö­vetkezetét, most a gázüzemben műszakfelelős vagyok, de a csalá­di házam melletti 900 négyszög- öles kert nélkül aligha tudnék meglenni — jegyezte meg Cson­tos Ignác, aki hét éve dolgozik az üzemben. — Azelőtt a falutól ki­lenc kilométerre tanyában laktam. Bejártam naponta, míg, föl nem húztuk a kétszobás házat. Az éj­szakai pótlékkal együtt havonta három és fél, négyezer forintot keresek. A szakmunkás-bizonyít­vány nélkül persze nem jönne ösz- sze ennyi. Algyőre jártam tanfo­lyamra. Mások, mondhatni a segédmun­kások nagy része helyben tanulta ki az olajos szakmát. Először két évig képezték őket esti tagozaton, aztán lerövidítették a tananyagot, s a jelentkezők egy év alatt meg­szerezhették az okmányt, amely olajipari szakmunkássá léptette elő őket. — Kezdetben minket is megle­pett, hogy minden rábeszélés nél­kül annyian jelentkeztek az esti oktatásra, hogy már problémát okozott az elhelyezésük — mond­ta Fáik Miklós üzemvezető. — Eddig csaknem 170 segédmunkás­ból lett olajipari szakember. Ügy vélem, nincs semmi különös ab­ban. hogy amint igényesebbek lettek önmagukkal szemben, dol­goztak, tanultak, művelték a ker­tet, nevelték a jószágokat, mások­tól is többet vártak. Például az üzem. a vállalat, a falu vezetőitől. Való igaz, amit még ma is sokan megjegyeznek. Szánknak nincs semmi érdeme abban, hogy olaj­mező van alatta, így hát miért kapnának nagyobb anyagi támo­gatást, mint más község. Nem is kaptak, de a szanki vezetők jól gazdálkodtak az olajipar adta le­hetőséggel, s az alapjaiban rende­zett települést céltudatosan fej­lesztették. Somogyi László, a községi párt­vezetőség titkára az olajosok ha­gyományos járművén, a sárga te­repjárón kalauzolt a község ut­cáin. — Aki először teszi a lábát a községbe, az sem tévedhet el: há­rom párhuzamos útból, s az eze­ket összekötő pár méteres utcák­ból áll — magyarázta a párttit­kár, aki tanulmányai befejezése után természetesnek tartotta a családi hagyomány folytatását, s az olajiparban helyezkedett el. Először Hajdú-Biharban, apja munkahelyén, aztán Szolnokon dolgozott, úgy került ide. — A fő- útról jobbra van az olajosok koló­niája, ahol 18 család lakik. Kez­detben nehezteltek ránk. amiért az egy helyen épült szolgálati la­kások köré vaskerítést húztunk. Azt hitték el akarunk különülni, amiről persze szó sincs. Sőt... Papp Jenő tanácselnök így foly­tatta a párttitkár gondolatát: — V) Kétségtelen, hogy az itteni olaj­ipar többszörösére gyorsította a község fejlődésének ütemét. Jelen­tős anyagi segítséget kaptunk tő­lük a kommunális beruházásokra, s enélkül nem épülhetett volna fel egy-két év alatt a vízmű, a víz- és gázvezeték, vagy a Kiskunmaj- sa—Szánk közötti út. Minden ház­ban van víz, a legtöbb lakásban gázzal fűtenek. A község lakóinak összefogására csupán egyetlen bi­zonyíték: az elmúlt évben ötmil­lió forint értékű társadalmi mun­kát végeztek a szankiak, akik alig vannak többen négyezernél. Szí­ves-örömest segítenek a járdaépí­tésben, a sportpálya kialakításá­ban, most pedig az iskola melletti fedett sportcsarnok építésében. Minden bizonnyal a majsai szö­vetkezetnek is segítenének társa­dalmi munkájukkal, hogy az ola­josoknak készülő újabb nyolc szol­gálati lakás építését három év, s többszöri határidő-módosítás után végre befejezzék. Több okuk is van a sürgetésre: új szakembere­ket akarnak letelepíteni, amihez lakás szükséges. A másik is nyo­mós indok. Az épület földszintjén üzletek lesznek. Most, néhány ap­róságot kivéve ha vásárolni akar­nak Majsára, Halasra, Félegyhá­zára, vagy ha nagyobb kirándu­lásra van kedvük, a megyeszék­helyre kell utazniuk. Még szeren­cse. hogy vándoréletükben hozzá­szoktak ehhez az olajbányászok. Persze nem vennék rossz néven a nagyobb segítséget... Tárnái László • Köznapi, kilogrammokhoz szokott súlyérzékünknek fölfog- hatatlan árutömeg a 358 millió tonna. Márpedig tavaly ennyit tett ki az áruszállítás teljesítmé­nye, amiben nincs benne az anyagok, termékek, termények üzemen belüli mozgatása. Köz­hely értékű igazsággá kopott a tény, hogy a népgazdaságban minden ötödik embert az anyag- mozgatás köt le; egymillió főt. Tavaly csupán a fuvarozó válla­latok tehergépkocsijai havonta 12,4 és 19,2 millió tonna közötti árut továbbítottak rendeltetési helyére, s a majdnem hétmillió tonnás ingadozás sejteti a szál­lítási szervezet lázait, görc.seit. Idén, az első negyedévben 43 millió tonnát hordtak el hátu­kon a tehergépkocsik, s csak a Volán Tröszt vállalatainál 30 millió tonna terhet rakodnak le és fel, kézzel! • Figyelemben, törődésben nincs hiány. Már a közlekedés- politikai koncepció megkülön­böztetett helyet adott a rakodás, s általában az anyagmozgatás gépesítésének, 1974-ben, a Mi­nisztertanács határozatot hozott az anyagmozgatás gépesítésének fejlesztésére. A népgazdaság ötö­dik ötéves tervéről elfogadott tör­vény az áruszállítási teljesítmé­nyek 32—34 százalékos növekedé­sét jelölte meg feladatként, s II. fejezete 16. paragrafusában külön kitért az anyagmozgatás korsze­rűsítésének szükségességére. A központi szándékok helyi meg­valósítása azonban — amint arra jogos elégedetlenséggel mutatott rá az országgyűlés építési és köz­lekedési bizottsága a közelmúlt­ban tartott ülésén, a rakodás gé­pesítéséről, az árufuvarozás hely­zetéről tárgyalva — lassú, követ- kezetlen, olykor ellentmondásos. • Nem mentség, nem vigasz, puszta tény: világszerte akado­zik a gyors iramban növekvő áruhegyek továbbítása, vannak vasutak, kikötők, ahol hetekig nem fogadnak el szállítási, be­vagy kirakodási megbízást. A megoldás elvben kézenfekvő: szervezés és gépesítés. A megol­dás gyakorlata viszont ingová­nyos terepen halad. Beérve ha­zai gondjaink fölvillantásával: a rakodógépek gyártása szerény, a választék még inkább az. A kül­földi beszerzés nehézkes, mert mindenütt rendkívül nagy a ke­reslet az ilyesfajta berendezések iránt, készítőik hosszú határidők­re vállalják a megrendelések tel­jesítését. S ha lenne elég gép valami csoda folytán egyik nap­ról a másikra, akkor sem sike­A BAM mentén elterülő kelet­szibériai vidék 100—200 kilomé­ter széles sávja — geológiai ku­tatások bizonyítják ezt — bősé­gesen rendelkezik ásványi kin­csekkel. Ezek kiaknázására 15— 20 éves tervek készültek. Egy nagyobb szénmedence feltárása máris folyamatban van. Az itt kitermelt szénnel az egész távol­keleti körzet ellátása megoldható. Az elmúlt hónapokban megkezd­rülne az ugrás. A szállíttatok je­lentős részénél ugyanis hiányoz­nak a gépi rakodás feltételei, olykor raktáraiknál még az a rámpa sincs meg, ahonnét szint- különbség nélkül rakhatnák meg a járművet... • Esztendőnként a közlekedé­si vállalatoknak 1,3 milliárd ton­na árutömeg rakodását kell meg­oldaniuk, géppel és kézzel, olykor már-már bármi áron. Miközben azonban egyre nagyobbak a szál­lítási igények, az, ami könnyí­tené a munkát, csak lassan ta­lál hívekre. Tavaly a vasúti áru- továbbítás mindössze 0,5, igen fél százalékát tették ki a konté­nerek. Elég tág tehát a tér a ha­ladásra, de ehhez közös akarat, jól felhasznált pénz, szorosan szervezett rakodási rend kell, ahogy a rakodólapok gyorsabb terjedéséhez szintén. A legna­gyobb fuvarozóknál — a közle­kedési tárca vállalatainál — 1975-ben kétezer rakodógép könnyítette a munkát, s az ötö­dik ötéves tervben összesen egy- milliárd forintot költhetnek e cégek ilyen célra. A megvásárol­ható, körülbelül 1500 gép na­gyobb része azonban a selejte­zések pótlása, a bővítés ezek sze­rint szerény mértékű. • A realitásokhoz ragaszkod­va kell azért a terveket kialakí­tani, Számítások szerint az áru­szállítási rakodások 150 ezer em­ber munkáját kötik le, s ennek az izomerőnek az egy része na- Igyon hiányzik a 'népgazdaság más területeiről. Ahhoz, hogy ezt az embertelen és drága munkát — a lehetséges határig — átve­gyék a gépek, a biztatás nem elég. Ma különösebb haszna, elő­nye nincs a szállíttatónak abból, ha korszerű rakodási módokat vezet be, azaz ösztönözni kelle­ne erre. Ahogy a gépgyártást is, rakodó- anyagmozgató berende­zések előállítására. Céltudatosabb külkereskedői munkával fölku­tathatok a szocialista országok­ban, s másutt is az itthon ha­szonnal működtethető egyszerűbb rakodóeszközök. S persze, a meg­értésen alapuló együttműködést sikeresebbé teheti a fegyelem be­tartása és betartatása, az éssze­rű szigorúság. Nem többet, csak annyit állítunk: az adott kere­tek és fejlesztési lehetőségek kö­zepette is eredményesebbé vál­hat az árutovábbítás bonyolult mechanizmusa. S ez valóban megér néhány milliárdot, mert e milliárdok buzgón fialják a nép­gazdaság más területein a ha­szonforintokat. M. O. ték egy másik fontos ásvány, az azbeszt föltárását is. A vasútvonal a jelek szerint kedvező távlatokat teremt ahhoz, hogy a távol-keleti országrészt jobban bekapcsolják a szovjet gazdaság vérkeringésébe. Kiváló összeköttetést biztosít Nyugat- és Kelet-Szibéria ipari üzemei kö­zött, és nagymértékben elősegí­ti majd a nyersanyagexport fej­lesztését is. (BUDAPRESS—APN) Ásványkutatás a BAM körzetében (47.) Erika úgy állt meg a kocsival, hogy ő jól lássa a Stark-mühely kapuját, de az udvarról senki se vegye észre a parkoló Renault-t. Mindjárt este lesz, éppen attól, hogy végig a hosszú mellékut­cában kigyúlladtak a villany­lámpák. Talán már haza is ment a fiú. Ide kellett volna telefo­nálnia, de ahhoz is alig volt ere­je, hogy a káposztáspincét fel­hívja, ugyanaz a félelem feszítet­te akkor is, hogy hátha otthon lesz Béla, mint most, s ahogy délután megkönnyebbült, amikor Majer úr megmondta, hogy nincs itthon, kérem, most is abban bí­zik, hogy Béla már hazament Starkéktól. A sarki iskolából sötétkék kö­penyes gyerekek özönlöttek az utcára. Tamás is délutános ezen a héten. Az éjjel rosszat álmod­hatott szegényke, félig alva ta­pogatózott be a hálószobába, és odabújt hozzá, érthetetlen szava­kat motyogott, és csapzott volt a rossz álmától a kócos feje. De amint összekuporodott mellette, rögtön újra elaludt, s reggel cso­dálkozott, hogyan kerülhetett az anyuci heverőjére, álmosan pis­logott, és azt ismételgette, hogy milyen jó szagú a párnád ... Q az! Tüdeje összepréselődött. A villamos felé megy, utol kell érnie! , A kocsi megugrott alatta, olyan hirtelen eresztette fel a kuplung pedálját. Vigyázni kell, tele az utca gyerekekkel! Béla nem vet­te észre a Renault-t, sohase tud­ja meg, hogy ő itt várt rá a ko­csival, ha most nem megy utána. Gázt adott, visszafojtotta lé­legzetét. Mindjárt utoléri... most... már meg is előzte, oda kell húzni a kocsival a járda mellé. A tükör megmutatta, hogy Bé­la rögtön megtorpant, mihelyt észrevette a Renault-t. Ha most megfordul és elmegy... Erika ijedten nyitotta ki az ajtót, s bi­zonytalanul állt meg a jádán. Ide jön. Lépésnyire állj előtte a fiú. Nyugodt a szürke szeme, akár azon a délelőttön, amikor először látták egymást. Nincs fölény a szemében, de nincs öröm se, itt áll lépésnyire, fel kell nézni rá, mert magasabb, Ágostonra soha­se tudott felnézni, és amikor di­vatba jöttek a magas, tűsarkú cipők, Ágoston oldalán sohase járhatott ilyen cipőkben, nehogy az emberek észrevegyék, hogy magasabb a férjénél. Nem lepődött meg ez a fiú, tudta, hogy ő előbb-utóbb jönni fog. de amikor meglátta a kocsit, az arcának egyetlen rezzenése se árulta el, hogy várta volna. Meg kell alázkodnia előtte, de most megkönnyebbülés lesz, ha meg­alázkodhat. — Nem bírtam tovább... — Úristen, mit fog mondani! Ha most gúnyosan elhúzza a száját... Legalább megmozdulna, érte nyúlna, magához rántaná vagy pofon vágná ... — Félt. Messziről jön a hangja, csöndes, szinte öreges, az apja szava lehet ilyen, az apja bölcs ember, a Vár­sétányon beszélgettek róla. ami­kor először érezte a fiú száját és bordákat az ingén át, most is ha­sonló kockás gyapjúing van rajta, és a vállán ugyanolyan hanyagul átvetve lóg a pulóvere, meg kell mozdítani, mert magától sohase mozdulna, könyörögnie kell neki, és előre érzi, hogy nem fog szé­gyenkezni a könyörgése miatt... — Soha többé nem fogok félni. Taposs meg, ha egyszer is észre- veszed, hogy gyáva vagyok... Csak ez a gyengeség múlna már a lábából... Ha odatámaszthatná a homlokát a vállához, nem kelle­ne félnie, hogy rögtön összecsuk- lik. — Miért nem szólsz hozzám? Mosolyog és zavart a mosolya. Mert ez a fiú erős, és restelli az erejét, idegen tőle, hogy fölény­ben legyen egy nővel szemben, akit három napja szédülten szere­tett és a karjába emelve úsztatott a levegőben. Most nem szabad el­rontania! Nem szabad észreven- nie, hogy emberek mennek el mel­lettük, és látni fogják, amit cse­lekszik. Hozzásimult a fiúhoz. Hátrahaj­totta fejét: — Nézd, cserepes a szájam. Gyógyítsd meg... Keserű a szája, sok cigarettától keserű. Miért nem csókol tovább? Kinyitotta szemét, tíz ujja be­lemélyedt a fiú karjába. Mosolyog, kedvetlenül. — Bebizonyította, hogy nem gyáva? — Legalább végre beszélsz hoz­zám. Gyere, vigyél, nagyon gyön­ge vagyok. Arcához nyúlt, hogy tenyerével hűsítse égő bőrét. Mintha megver­ték volna ... Fáradtan dőlt hátra az ülésen, megkönnyebbülés bi- zsergett a bőrében. Elég, ha a két sebhelyes kezét látja, egyiket a kormányon, másikat a sebesség- váltó botján, ennyi is elég. hogy egyszerre biztonságban érezze magát. Az ég világosszürke még, de itt lent a házak között már es­te van a lámpák fényétől, ö meg­feledkezett volna róla, de a kocsi kormányán nyugvó erős kéz tud­ta, hogy be kell kapcsolni a vilá­gítást. * Méternyire a kocsi orrától a meredek hegyoldal korlátja, a kor­láton túl a mélyben a város. — Tavaly jártam a Júliái Al­pokban ... — Az hol van? Valahol Auszt­riában? — Majdnem eltaláltad. Jugo­szláviában. Közel az osztrák ha­tárhoz. Van ott egy város. Bled. A város fölött a hegyekben egy gyönyörű tengerszem, a tenger­szem közepén egy kicsi-kicsi szi­get, a szigeten egy templom, a templom tornyában egy harang, és aki meghúzza a harangot, telje­sül a kívánsága, amit közben gon­dol. de csak akkor teljesül, ha senkinek se árulja el. mit kí­vánt. .. Elmennék veled oda, meg­húznám a harangot, és sohase árulnám el neked, mit kívántam közben. Feje a fiú vállán pihent, tenye­rét rászorította a fiú kezére, amely a csípőjére simult, s nem tudta levenni szemét a város rengeteg fényéről. Álló és mozgó fények sokasága, mozdulatlan villanyok és futó fények, autók lámpái. Mintha minden fény külön életet élne ott a mélyben. Innen a hegy­ről távolinak tűnik a város. — Mindennap látni akarlak. — Meddig? — Ne bánts. Ígérd meg, hogy nem fogsz bántani. Bántom én eleget magam. — Nem kell. Nem mondom töb­bet. — Kedves vagy. Nagyon hiá­nyoztam? — Rossz három nap volt. — Nekem is. El kell felejtened. Elfeledtetem veled. Van egy kis manzárdszoba, akkor lesz a miénk, amikor akarjuk. Senki se látja meg, ha felmegyünk... Ezt nem kellett volna monda­nia. Ennek a fiúnak a büszkesége tiltakozik a bujkálás ellen. Nem szabad hagynia, hogy megszólal­jon! Maga felé fordította Béla fejét, és csókolni kezdte a száját, apró, ütögető csókokkal, hogy megnyíl­jon, és rásimuljon az ő szájára. Semmi mástól nem kell félnie, csak a huszonhárom esztendős ön­érzetétől, ami nem viseli el a fe­lemás megoldásokat, nem képes osztozkodni, és hiába is próbálná elhitetni vele, hogy Ágoston hozzá se nyúlhat, ha ő nem akarja, és amióta először gyengült el ott a Vársétányon az öleléstől, irtózat tölti el a gondolattól is, hogy Ágoston megkívánhatja. Hogyan szuggerálhatná bele ezekbe a ko­moly. sötét szemekbe, hogy ne nyugtalanítsa magát fölösleges té- pelődésekkel? összerezzent a léptek neszétől. Mit akar ez a rendőr? — Jó estét kívánok. A pocakosodé, szuszogó törzsőr­mester zseblámpájával bevilágí­tott a kocsiba, de nem irányította arcukra a fényt. — Gyönyörködünk a panorámá­ban? Bocsánat a zavarásért. A csizmás léptek elcsikorogtak a kavicsokon. — El tudná képzelni, hogy ne legyen olyan gazdag, mint most? Mióta készült ez a fiú, hogy erő­sebb legyen a természeténél, és képes legyen kimondani ezt a né­hány szót? — Csacsi vagy. Honnan veszed, hogy gazdagok vagyunk. — Tudom. — Relatív gazdagság ez. Mit forgatsz az okos fejedben? (Folytatjuk.) ..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom