Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-03 / 129. szám
1 Tanácskozott az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága Módosították a határidőt A Kecskeméti Katona József Színház és a Megyei Művelődési Központ közösen meghirdetett fotópályázata iránti nagy érdeklődés miatt a pályaművek beküldésének határidejét módosították: június 11-ig fogadják el a jeligével ellátott fotókat. A mezőgazdasági termelés technikai ellátottságát, a géprendszerek kihasználását és a mezőgazdaság energiagazdálkodását vitatta meg tegnapi ülésén az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága. A bizottság elé Váncsa Jenő mezőgazdasági ‘.és élelmezésügyi miniszterhelyettes terjesztett beszámolót. A mezőgazdasági termelés intenzitásának növekedésével szorosan együtt jár az ipari eredetű termékek, gépek, anyagok, energiahordozók egyre nagyobb mértékű felhasználása. Különösen a mezőgazdasági munkaerő folyamatos csökkenése játszik jelentős szerepet az anyag- és energiafelhasználás növekedésében.' 1960—1975 között a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 750 ezerrel, a nagyüzemekben Készül a bajai monográfia Baján a város egész történetét felölelő monográfia elkészítésére tekintélyes szerkesztő-szervező bizottság alakult. Elnök Or- tutay Gyula akadémikus, társelnök Major Máté akadémikus. A közelmúlt években már széles körű anyaggyűjtS és forrásfeltáró munka folyt a tanulmánykötet elkészítésének megalapozásához. Ennek következtében sor kerülhetett a szerzői munkaközösség első ülésére is, amelynek vezetője dr. Faludi Gábor. A monográfia felöleli a város természeti és földrajzi sajátosságait, vízügyi és állatvilágát, a földtani és éghajlati viszonyokat és gazdaságföldrajzát. Foglalkozik Baja történetével az őskortól a honfoglalásig, a török uralom időszakával, a szabadság- harc, a kiegyezés és a kapitalizmus kialakulásának történetével. Majd felöleli az első világháború és a két forradalom időszakát, az ellenforradalom negyedszázadát egészen a felszabadulásig. A mű történeti része a demokratikus átalakulással, a szocialista építés kibontakozásával, az ellenforradalom Utáni konszolidációval és a szocialista építés továbbfejlődésével foglalkozik egészen napjainkig. A készülő monográfia nagy teret szentel Baja településtörténetének, építészetének, műemlékeinek, néprajzának, művelődéstörténetének, egészségügyének és sporttörténetének. Felöleli az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, a közlekedés, az idegen- forgalom helyzetét is. A jeles szerzőgárda előreláthatólag az év végére juttatja nyomdába a kéziratot. Fél év tapasztalatai a gyógyszertárakban Márciusban és áprilisban csökkent a forgalom A lakosság és a szakemberek körében egyaránt nagy várako zás előzte meg a gyógyszerárrendszer egyszerűsítésére hozott intézkedést, amely január 1-én lépett életbe. Az első hónapok tapasztalatairól Harangi György, az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerészeti főosztályának helyettes vezetője nyilatkozott az MTI munkatársának. — A tapasztalatok egyértelműen kedvezőek — mondotta. — A rendelkezés egyik fontos célja az volt, hogy egyszerűsödjön az orvosok és a gyógyszerészek adminisztrációja, a gyógyszerek, vények elszámolási rendszere. A rendelkezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s ebben fontos szerepe volt annak, hogy a recept megszűnt pénzügyi bizonylat lenni. Csökkent a rendelők, főleg az üzemorvosi rendelők zsúfoltsága, az orvosok több időt fordíthatnak a betegekre, s ezáltal lehetővé vált a hatékonyabb gyógyító munka. A gyógyszerészek munkájáról nem lehet ilyen egyértelműen nyilatkozni. A betegek most sem várakoznak kevesebbet a patikákban, mint korábban, igaz, többet se. — Az új rendelkezés kulcskérdése volt;- hogyan alakul a lakosság gyógyszerfogyasztása? Könnyebben, egyszerűbben és olcsóbban lehet ugyanis hozzájutni a gyógyszerekhez. Soka«; még szakmai körökben is, attól tartottak, hogy megnő a gyógyszer- tárak forgalma. Mások, s ők voltak többen, úgy vélekedtek, hogy mivel ma már bárki hozzájuthat a medicinákhoz, kevésbé lesz „izgalmas” a gyógyszergyűjtögetés. Az első négy hónap tapasztalatai egyértelműen az utóbbiakat igazolják. Az első negyedév forgalma — régi árakon számolva — 6 ' százalékkal haladta meg 1976 első negyedévének forgalmát. Korábban a negyedévi növekedések nem maradtak a tíz százalék alatt az elmúlt tíz évben ilyen alacsony növekedés még soha nem volt. Különösképpen értékes ez, ha figyelembe vesszük, hogy az idén sokan betegedtek meg influenzában is. Márciusban és áprilisban a gyógyszerforgalom abszolút mértékben is csökkent, erre még nem volt példa. Nem volt felvásárlás a recept nélkül kapható gyógyszereknél sem. — Az Egészségügyi Minisztérium természetesen továbbra is figyelemmel kíséri az új gyógyszerárrendszer hatásait. Az év vége felé — kellő tapasztalatok birtokában — felülvizsgálja és ahol szükséges, és indokolt, módosítja azt — mondotta a gyógyszerészeti főosztály helyettes vezetője. (MTI) AUGUSZTUSBAN MÁR FOGAD i • Hajdúszoboszlón új. 13 szintes üdülő épül, mintegy 100 millió forint költséggel. A szobák nagy részét úgy alakították ki, hogy két szoba egybenyltásával a nagycsaládosok Is kényelmesen elférnek. Augusztusban már vendégeket fogad a híres gyógyfürdőhely új üdülője. (MTI-fotó Balogh P. László felvétele — KS) dolgozók száma pedig 120 ezerrel csökkent. A mezőgazdasági munkaerő várható éves csökkenési üteme 2,8—3 százalékos, így az 1990-es években mintegy 680—700 ezer mezőgazdasági dolgozóval számolhatunk. A mező- gazdasági ágazat V. ötéves terve a hatékonyság fokozását és a munkatermelékenység javítása érdekében a gépberuházások részarányának növelését jelöli meg az ötödik ötéves terv első évében a gépberuházási előirányzatok megvalósultak. Ügy ítélhető meg, hogy a mezőgazdaság gépellátása néhány területtől eltekintve a korábbi évnél kedvezőbben alakult. Mindez előnyösen befolyásolta a tavalyi aszály miatt bekövetkezett veszteségek mérséklését is. (MTI) Megalakult a könyvtárosok megyei szervezete A közelmúltban Kiskőrösön megalakult a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Bács-Kiskun megyei szervezete. A létrejött szakmai közösség célja a megyében dolgozó könyvtárosok öntevékenységének és továbbképzésének segítése, szakmai és politikai ismereteinek fejlesztése. Az alakuló ülésen részt vevő több mint nyolcvan községi és városi könyvtárat képviselő megbízott a megyei szervezet elnökéül Király Lászlónét, a Katona József Megyei Könyvtár csoportvezetőjét választotta meg, a titkári feladatokat pedig Németh Gábor, a kalocsai Nagy Lajos Könyvtár igazgatója látja el. A megalakulást követően a megválasztott vezetőség ismertette a tagság előtt a megyei szervezet 1977. évi munkatervét. SZEDIK A PAPRIKÁT • Évek óta számottevő anyagi forrása a bajai Augusztus 20 Termelőszövetkezetnek az üvegházi és a fólia alatti zöldségtermesztés. A szövetkezet saját boltjában és a város különböző élelmiszer-elárusító helyein értékesíti a termést. Az idén több százezer fej salátát adtak el. Most érik a paradicsom és a paprika. Felvételünkön a lányok, asszonyok a trópusi melegben szedik a paprikát. (Szabó Ferenc felvétele) Négymillió vendéget várnak a Balatonnál A Balatonon a szakszervezeti és a vállalati üdülőházakban már több mint 30 ezer beutalt tartózkodik. Csaknem mindenhová megérkeztek az első turnus vendégei. l A Balaton partján az idén 28; szezonját kezdte meg a szakszervezeti üdültetés. A két parton az idén turnusonként 13 000 vendéget fogadnak a szakszervezeti nyaralóházakban. Ezen kívül a balatoni fizetővendéglátó-szolgálat nyaralóiban, a kempingekben és a szállodákban az idén további százezrek, hazai és külföldi vendégek, élvezhetik a nyaralás örömeit. A víkendezőkkel együtt — becslések szerint — az idén jóval több, mint négymillió lesz azok száma, akik hosszabb-rövidebb időt töltenek el a Balatonnál. Lezárják a Tisza-hidat A KPM szolnoki Közúti Igazgatósága, miután a tiszaugi Ti- sza-híd útpályájának aszfaltburkolata javításra szorul, június 6- án, 7-én és 8-án este 19 óra 5 perckor félórás időtartamra a hidat teljes egészében lezárja. A lezárás ideje alatt a megkülönböztető jelzéseket használó járművek késedelem nélkül, szabadon áthaladhatnak. A lezárás idejére terelőutat nem biztosítanak, hiszen a közúti forgalom maximum félórás várakozás után továbbhaladhat. Az útlezárást piros fényű fényforrás jelzi. A 44-es számú úton Tiszaugot megközelíteni szándékozók figyelmét felhívjuk, hogy e három napon 19 óra 05 perctől 19 óra 30 percig a várakozás elkerülése céljából ne induljanak el útjukra. Gázrobbanás, közúti balesetek Szerdán a délelőtti órákban Lajosmizsén, a Kossuth utca 124. szám alatti házban szerencsés kimenetelű gázrobbanás történt. Banka Jánosné 23 éves segédmunkás egy 11 kilós gázpalackot akart felszerelni. A csatlakozó hollandért nem csavarta fel elég szorosan a palackra, ám a propán-bután palack csapját kinyitotta, s a gáz ömleni kezdett. Az asszony megijedt, nem zárta el a gázcsapot, hanem a szomszédba szaladt segítségért. Eközben a kiszivárgott gáz elérte az égő olaj kályha tűzterének magasságát, s felrobbant. A konyha, szoba és kamra fala kidőlt. Az egyik* ajtó ráesett az egyéves Banka Jánosra, akit a mentők könnyű sérüléssel a kórházba szállítottak. Az anyagi kár a becslések szerint 30 ezer forint. A mentésben a kecskeméti állami tűzoltók segédkeztek. A robbanás ügyében a vizsgálat a tűzoltóság szakértőinek bevonásával még tart. Kecskemét belterületén, a Szal- vai Mihály körút és a Nyíri út kereszteződésében a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen Bojkovszki Károly 16 éves, Kecskemét, Jász utca 32. szám alatti lakos figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart áthaladni. Ekkor érkezett oda motorkerékpárjával Pecznyik István Kecskemét, Tal- fája köz 8. szám alatti lakos, s a gyalogost elütötte. A gyalogos nem sérült meg, de a motorkerékpárost súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A megyeszékhelyen, a Mártírok útja 61. számú Ház előtt Gergely Lajosné veszprémi lakos személygépkocsijával az út szélére szorította Juhász Mihály Kecskemét, Alsószéktó 116/40. szám alatt lakó kerékpárost, aki emiatt az árokba zuhant. Juhász Mihályt súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A személygépkocsi vezetője ellen eljárást indítottak. Szabadszállás belterületén Gergely Gábor budapesti lakos egy rábízott személygépkocsival figyelmetlen vezetés miatt letért az út jobb oldalára, az árokba futott, majd egy csőkútnak, utána egy villanyoszlopnak ütközött és felborult. Gergely Gábor és Holler István nyíregyházi lakos megsérült. G. G. NAPTAR 1977. június 3., péntek Névnap: Klotlld Napkelte: 3 óra 50 perc. Napnyugta: 19 óra 35 perc. Holdkelte: 21 óra 07 perc. Holdnyugta: 5 óra 37 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 1-én a kózéphómérséklet 12,8 (az 50 éves átlag 19,5). a legmagasabb hómérséklet 18.6 Celslus-fok volt. A napsütéses órák száma 8. Június 2-án a reggel 7 órakor mért hómérséklet 9,7, a délben egy órakor mért hómérséklet 16,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 3,7 Celslus-fok volt. — Vándorgyűlés. Csütörtökön Szegeden, a technika házában megkezdődött a magyar régészeti és művészettörténeti társulat idei vándorgyűlése. A kétnapos programon az ország különböző területeiről mintegy nyolcvanan vesznek részt. A tanácskozás célja, hogy a társulat tagjai megismerjék a Csongrád megyei múzeumok elmúlt tizenöt éves fejlődését és tevékenységét, valamint a helyi régészeti és művészettörténeti emlékeket. (MTI) — A jövedelmezőség szerepe a gyártmánystruktúra dinamikus alakulásában — címmel tart előadást dr. Ladó László közgazdász, a közlekedéstudományok doktora június 8-án, szerdán délután 3 órakor. Az előadás színhelye Kecskeméten a Technika Házának emeleti tanácstermében. — Országos Képző- és Iparművészeti kiállítást nyit meg dr. Kodolányi János, az Országos Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese Kecskeméten, a Katona József Múzeumban június 5-én, vasárnap 11 órakor. A kiállítás rendezője Bánszky Pál művészettörténész. — Háromezeregynéhányan laknak Szalkszentmártonban, a községben élők közül mintegy félezren nyugdíjasok. A lakosság egy- hatodát jelentő öregeket rendszeresen látogatják, s tizenhármán szociális segélyben is részesülnek. A Petőfi Termelőszövetkezet évente megrendezi az öregek ünnepét, ami két napig tart: a jeles eseményre mindenki elmegy, s így csak kétszerre tudják vendégül látni a közsé gidős lakóit. — Két éve a Kiskunsági TE- SZÖV két termelőszövetkezete jelentett csak be újítást, tavaly pedig már 11 közös gazdaság ösz- szesen 49 új módszert javasolt. Ez két és fél millió forintos megtakarítást eredményezett. Kiemelkedő a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet, ahol az újítások másfél milliós eredményt hoztak. — A szántóföldi művelésre alig alkalmas területeken gyepesít a bugaci Petőfi Szakszövetkezet az V. ötéves tervidőszakban. A hasznosításra is kidolgozták a tervet: eddig 3 ezer anyajuhot állítottak be tenyésztésbe, s 1980-ig hatezerre emelik a közös anyajuhállományt. — Bár csökkent a termelésben dolgozók száma, tavalyi tervét az előző évihez képest 25,5 millió forinttal teljesítette túl a Bajai Lakberendező és Építőipari Szövetkezet. Az idén a tervek szerint 20 százalékkal termelnek többet a tavalyinál és 60 százalékkal többet szállítanak nyugati piacokra. — Ifjúsági alap. Az ifjúságpolitikai célok megvalósítását segíti a Kiskunfélegyházi Városi Tanács által létesített ifjúsági alap. amelynek összege évi 100 ezer forint. Az alap felhasználásáról, a városi KISZ-bizottság véleményét figyelembe véve, évről évre a tanács ifjúsági bizottsága dönt. — Kedvelt kulturális központja a bácsalmásiaknak a Vörösmarty Könyvtár. Májusig a 14 éven aluli kölcsönzők összesen kilencvenezer kötet könyvet vittek ki a könyvtárból. Ha figyelembe vesszük, hogy az ifjúsági könyvek száma hétezer kötet, akkor dicséretes forgási sebességről beszélhetünk. — Eredeti szépségükben pompáznak a felújított kőszegi fűrészfogas házak, amelyek a történelmi műemlék-belvárosban állnak. A tervszerűen haladó helyreállítás tovább folyik, a belváros szinte minden épülete új köntöst kap, s a lakásokat is kom- fortosítják. Irodalmi vetélkedők a Volánnál Jól sikerült a 9. Volán Vállalat KISZ-fiataljainak a könyvhét alkalmával rendezett szellemi- vetélkedő-sorozata. A Kommunista Ifjúsági Szövetség akcióprogramjának keretében szervezett irodalmi műveltségi verseny első fordulójába a vállalat vidéki telephelyein dolgozó több mint százhúsz fiatal kapcsolódott be és közülük került ki a döntőbe jutott hat csapat. A vetélkedő megválaszolásra váró témái között többségében mai magyar írók és költők alkotásai álltak, a versenyzők Sar- kadi Imre, Lengyel József, Fejes Endre, Illyés Gyula és mások egy-egy művét elemezték. A régebbi irodalomból Katona József és Radnóti Miklós életművét, a világirodalom nagyjai közül pedig Thomas Mann egy regényét kellett ismerniük a versenyzőknek. A nagy érdeklődést kiváltó döntőn a kecskeméti és a kalocsai üzemegység dolgozói osztozkodtak az első három helyen, a legjobb egyéni versenyzők és csapatok könyvjutalomban és folyóirat-előfizetésben részesül- tßle, Á vállalati KISZ-bizottság a könyvhét alkalmából szervezett rendezvényeit a ma délutáni író— olvasó találkozó zárja, amelyen a fiatalok Pintér Lajos költőt látják vendégül. ijílpni MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. JÚNIUS 3. 20 órakor: A gammasugarak hatása a százszorszépekre. A Nemzeti Színház előadása. Kiállítás Orosz János festőművész kiállítása. A Kossuth-kiadó könyvkiállítása. Előzetes 11-én 19 órakor: Az Állami Operaház balettegyüttesének vendégszereplése. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Június 3., péntek du. 3 és este 7 órakor: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÓ du. Ifjúsági D-bérlet este Ódry-bérlet. Szekszárdon este 7 órakor: FURCSA PAR MOZI 1977. június 3.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A POFON 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték KECSKEMÉT ARP AD: fél 4 és 7 órakor! VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla, 20%-kal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai—olasz westernfilm MESEMOZI: fél 4 órakor A NYUGHATATLAN GOMBOCSKA Színes, csehszlovák mesefilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor . Utoljára láthatják HIDEG PULYKA Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték PETŐFI NÉPE 'A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér Íja Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással SCHI 215—95162 jelzőszámúra Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotádős eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 6. Telefon: 1S-729 Igazgatő: Ablaka Istváa index: 16 095 hu issN oiss—au