Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-30 / 152. szám
Űj szakmunkások a húsiparban és az állattenyésztésben 1 Kistermelők termékeinek elismerő díjazása A kertbarátok megyei találkozója alkalmából Kiskörösön június 24—26. között megrendezett zöldség-, gyümölcs- és dísznövény-kiállításon több mint 30 kistermelő mutatta be termékeit. Ezeket ismert szakemberekből álló bíráló bizottság értékelte, és a legjobbak munkájának elismerésére — kategóriánként — az alább felsorolt kistermelőknek ítélt oda értékes díjakat: Vegyes kategória: 1. Dr. Kolo- zsi R. Gyuláné, 2. Danics Menyhért, s a két harmadik díjas Sza- káts Rudolf és Melkvi János. Zöldségtermesztés: két első díjas Ludas Antal és Zombori Ferenc, 2. Matusik István, 3. Su- bicz Béla. Speciális különdíjak: paprikatermesztési — Haraszti János; rózsatermesztési — K. Szabó Sándor; őszibarack-termesztési — Solymosi Tivadar. Elismerő díjak: Rakonczai Sándor — Kiss Sándor; Kovács János, Fazekas János. A díjakat dr. Hodossi Sándor, a HNF megyei Kertbarátok Társadalmi Szövetségének elnöke adta át. Egyforma kockás zakóba, sötétkék pantallóba öltözött 32 fiatalembert köszöntött tegnap Bartos László, a Húsipari Kutató Intézet munkatársa, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola vizsgabizottságának elnöke. Elégedetten állapította meg, hogy az osztály alaposan felkészült a vizsgára, a jövendő életre. Váczi Mihály, Tyukász László és Fekete Sándor megérdemelten kapott kitűnő bizonyítványt, hárman jelesen végeztek, s a többiek eredménye is megfelel a várakozásnak. Az ünnepi beszéd után kiosztotta a fiataloknak a szakmunkás-bizonyítványokat, majd Véninger József az ÉJDÓ5Z képviseletében mondta el jókívánságait. Ezt követően Bíró Imre, a Bács- Kiskun megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója szólt a fiatal szakmunkásokhoz. Felhívta a figyelmüket a húsipar növekvő jelentőségére s arra, hogy egyre több jól képzett szakemberre van szükség. Emlékeztette a fiatalokat, akik a vállalatnál szerezték meg a gyakorlati tudást, hogy ott mindig szívesen látják őket mint „felnőtteket”. Mohos Jenő osztályfőnök átadta a munkakönyveket, majd megbeszélték az esti bankett pontos idejét... — Lakitelekről jártam be három évig — mondja Tyukász László, — akit megállítottunk egy percre. — Szüleim az ottani Szikra Termelőszövetkezetben dolgoznak és én édesapám tanácsára választottam ezt a szakmát. Nem bántam meg... A vállalatnál jól éreztem magam, de a bejárás nem nagyon tetszik. Szeretnék otthon elhelyezkedni egy üzemi konyhában, ha nem sikerül, akkor okvetlen ide jövök a vállalathoz. Mohos Jenő mérnöktanár osztályfőnök így jellemzi a kollektívát: — Jó osztály volt, a vizsga átlaga 3,7-re sikerült. Ketten különben már áprilisban „eltávoztak” közülünk, Debrecenben az országos verseny győzteseiként soron kívül kaptak szakmunkás- bizonyítványt. Ribárszki István a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban, Kovács Antal pedig Mélykú- ton dolgozik. Judik Menyhért igazgató is elégedett. — Július 1-én lesz vége iskolánkban a vizsgaidőszaknak — mondta. — Két húsipari osztály 56 növendéke, valamint egy szarvasmarha-tenyésztő osztály 26 és egy baromfitenyésztő osztály tizenkilenc diákja fejezi be tanulmányait. Külön érdekesség, hogy a húsiparosok közül hárman, a szarvasmarha-tenyésztők közül ketten lányok, míg a 19 baromfis közül ketten fiúk, a többi lány. Július 4-én és 5-én felnőtt húsipari szakmunkásvizsga lesz. Harmincán, közöttük heten nők — bizonyítják be, hogy alaposan elsajátították a szakmát. A vállalattal különben igen jó a kapcsolatunk s tapasztalataink szerint jól képzett szakoktatók foglalkoznak a gyakorlati oktatással. A jövő nagy létesítménye — a Bajai Húskombinát — részére is megkezdtük a szakmunkások nevelését. A most végzők közül tizennégyen kötöttek szerződést és szeptemberben már mennek Pápára gyakorlatot szerezni a dobozolt sonka készítésében. A másodikosok közül egy húsz-, az elsősök közül pedig egy huszonkilenctagú osztály készül a bajai életre, ősszel is tanuláshoz lát egy osztályban huszonöt fiatal, akik szintén Baján kezdik majd a felnőttéletet. O. L. Korszerűsítik a kiskunhalasi téglagyárat • Dobra Pál és Márton István a gőzölő kazán zárócsavarjainak karbantartását végzi. A kiskunhalasi téglagyárat 1904-ben építették, s azóta termel, megszakításokkal. Az építőanyag-ipari üzem jelenleg a Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalathoz tartozik, melynek Mezőtúron van a központja. A halasi utcákat járva lépten- nyomon látni olyan kerítéseket, lakóépületeket, amelyeket részben, vagy teljesen a helyi téglagyárban készített mészhomok fa- lazótéglából építettek. Lakos Benőtől, az üzem műszaki vezetőjétől hallottuk, hogy ilyen építőanyagot az országban máshol nem gyártanak. A mészből és homokból előállított kis méretű tégla.— a gyár egyetlen terméke — egyfajta jellegzetességet ad a • Molnár Dezső autószerelő és Vajda Imre kotrómester az E—302/B típusú kotrógépet teszi rendbe. (Méhesi Éva felvételei) csipkéjéről nevezetes város hagyományos építményeinek. A Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat halasi téglagyárának termékeit mintegy 50— 60 kilométeres körzetben tizenegy TÜZÉP-telepen és több ÁFÉSZ- nél hozzák forgalomba. Többek közt Kiskőrösön, Jánoshalmán, Borotán, Kunbaján, Öttömösönés Pusztamérgesen vásárolhatnak belőle a családiház-építtetők. Ebben az esztendőben 10 millió mészhomok téglát állít elő a gyár 38 tagú kollektívája. A műszaki vezető elmondta, hogy az első félévi tervet már május végére teljesítették. Június elején három hétre leállt a termelés, hogy elvégezzék a szokásos éves karbantartást. A gyár környékén kitermelt homokot használja fel téglakészítésre. Olyan dombokat hordanak el, amelyek útjában vannak a mezőgazdasági termelésnek. A város környéki alapanyag még hosszú ideig elegendő lesz az üzemnek, s ezt is figyelembe vette a vállalat, amikor fejlesztését elhatározta. Tavaly már meg is kezdték a rekonstrukciót, két új gőzölő kazán beépítésével. A korszerűsítés jövőre folytatódik, amikor mésztároló és -őrlő berendezést, préseket és téglanyomó automatákat állítanak majd be. A. T. S. Mégiscsak van biztonsági öv! - Holnaptól már kötelező Több telefont kaptam a hét elején a szombati számban megjelent Július l-től kötelező a biztonsági öv használata című cikkemre. A telefonálók azt kifogásolták, hogy bár a cikkben hangsúlyozottan arról írtam, hogy kapható biztonsági öv, a hét első két napján egyetlen kereskedelmi vállalatnál, sőt a különböző autójavító üzemekben sem lehetett vásárolni. A telefonálóknak ígéretet tettem, hogy személyesen győződök meg állításaikról — nem mintha kételkedtem volna szavahihetőségükben —, s a közvélemény elé tárom a tapasztalataimat. ígéretemhez híven, június 29-én felkerestem mindazokat a vállalatokat, üzleteket, ahol foglalkoznak autóalkatrész-eladással, illetve beszereléssel. Az AFIT-nál elmondták, hogy Dacia, Skoda, Trabant gépkocsikba 40 pár biztonsági övét tudnak beszerelni, s a fentieken kívül nyolcféle autótípushoz 90 pár öv áll rendelkezésre. A kecskeméti autósboltban 60 pár Trabant, Wartburg biztonsági öv volt, amelyeket az 1974. év előtti típusokba lehet beszerelni. A BÁCSMOBIL, az Alföld Kereskedelmi Vállalat sajnos, nem tudott biztonsági övvel szolgálni, ugyanis a készlet a múlt héten elfogyott. Ezek a tények, kommentárt ehhez nem tudok fűzni. A kereskedelmi vállalatok, az autójavító ipar helyi vezetői — amikor a biztonságiöv-éllátás után érdeklődtem — egyaránt elmondták, hogy hétfőtől kezdve szinte mindennap telefonáltak, te- lexeztek, sőt személyesen jártak az autóalkatrész-kereskedelmi vállalatnál, az AFIT központjában, s megpróbáltak a keresletnek megfelelő mennyiségű biztonsági övét beszerezni. Sajnos, az AUTOKER még ígéretet sem tudott adni, s ilyen módon a szövetkezeti kereskedelem, illetőleg a szövetkezeti javítólpar, az autóalkatrész-boltok a közeljövőben nem tudnak forgalomba hozni ilyen szerelvényt. Az AFIT— LIV biztonsági öv beszerzése reménykeltő, hiszen az AFIT-köz- pont talán rendelkezik jelentősebb készlettel. Mégiscsak van biztonsági öv, ha nem is korlátlan mennyiségben, s ma még lehetőség kínálkozik arra, hogy a „csodában” reménykedő autósok beszereltessék szakértő szerelővel, A premier holnap lesz, s jó lenne, ha minden — a KRESZ-ben mégha tá-; rozott autóban — ott lenne a biz-' tonsági öv, amelyet a vezető és az elöl ülő utas becsatolna. Ez egyébként a rendelkezés értelmében holnaptól előírás. Gémes Gábor Júliusi vásárnaptár Bács-Kiskun megyében 1977. júliusában a vásárok rendje az alábbiak szerint alakul: Július 3-án, vasárnap Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén autóvásár, Lajosmi- zsén országos állat- és kirakodó- vásár. Július 10-én, vasárnap Lajos- mizsén és Baján autóvásár, Du- navecsén, Izsákon és Szabadszálláson országos állat- és kirakó dóvásár. Július 17-én, vasárnap Kiskőrösön autóvásár, Kunszentmikló- son és Tiszakécskén országos állat- és kirakodóvásár. Július 24-én, vasárnap Kalocsán autóvásár. Július 31-én, vasárnap Kecskeméten autóvásár. Piros és fehér dlSlPi — Fiacskám, rossz látni, amit csinálsz! Muszáj neked fejjel lefelé lógni erről a piros játszótéri korlátról? A fejedbe megy a vér, te jóságos ég, csupa pír az arcod meg a nyakad, ha látnád magad, tudom, nem rémítenél tovább a mutatványoddal. Na ... gyere le szépen, kérlek, legyél jó kisfiú! Nézd inkább az eget sétálva, az könnyebb és veszélytelenebb. Látod, nekem ilyen rosszaság eszembe sem jutott volna soha! Gitta néni a másodikban dehogy nyúzott volna minket annyi mozgással, tornával, mint benneteket ma az Ilus néni! Mi testnevelési órán annak idején port törölgettünk és a dicsőségtáblát rendezgettük. De ti? Nem, nektek ez már nem elég! Futás, úszás, mindenféle erőpróba, és még itt, a játszótéren se bírtok nyugodtan maradni egy percre se... Kisfiam, most már elég, mássz le arról a korlátról, mert úgy jársz, mint a 93 éves Mihó néni! Annak is a fejébe ment a vér... Mit? .., Hogy Mihó nénit ágyban érte az eset?... Hát aztán! Agy vagy korlát egyre megy. Na, végre, hogy lejöttél! Rendes gyerek vagy. De most meg szaladgálsz, szilájul, mint egy indián. Hát nem veszed észre, hogy a szép, tiszta, fehér sétálózoknit húztam rád? Azért, hogy jól érezd magad benne.. Anya gyermekével Szöszke kisfiú a medence lépcsőjénél a kecskeméti fedett uszodában. A két kis előrenyúló kar két másik nagyobbá kulcso- lódik — az anyáéba. A kicsi ivizi útja nem több egy-két méternél, megegyezik évei számával. Élvezettel teszi meg a „távot”, a mama biztonságos vontatásában. Két picinyke pontot látok a gyermek arcán nevetéssé zsen- dülni. Mint két pólus, mellyel most kapcsolódik a víz áramához. Sokat hallani manapság körzeti orvosi rendelőink zsúfoltságáról, a táppénzesek számának alakulásáról. Arról, hogy hol, milyen egészségügyi beruházások valósulnak meg. A kisfiát a vízhez, a mozgáshoz szoktató anya jól visszatérülő „beruházás”-ba kezdett. Hasznát a jövőben az orvosi rendelők zsúfoltságának csökkenésében lehet majd lemérni. Még sok ilyen „beruházást"! K. A. NAPTAR 1977. Június 30.. ciOtörtök Névnap: Pál Napkelte: 3 óra S0 perc. Napnyugta: IS óra 45 perc. Holdkelte: 18 óra 50 perc. Holdnyugta: 3 óra 16 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, élénk, időnként erős déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete szerdán 11 órakor Siófoknál 21 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: Június 38-án a középhőmérséklet 17,3 (az 50 éves átlag 30.6), a legmagasabb hőmérséklet 33.9 Celsius-fok volt. a nap 13.4 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 16,9. 13 órakor 34.3 fokot mértek, a reggelt legalacsonyabb hőmérséklet 10,1 Celsius-fok volt. — Jövőre ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját a Fülöpszállás és Vidéke Takarék- szövetkezet. A kezdéskor 200 ezer forintos betétállományuk volt, 1970-ben 27,6 millió, tavaly pedig már 106,7 millió forintot őriz- tek. — Július végén Egerben rendezik meg a tévépedagógiai szabadegyetemet. Az ünnepélyes megnyitóra 25-én kerül sor, majd egy héten át előadások hangzanak el, összegezve a tapasztalatokat, tanulságokat — több filmrészlet bemutatásával együtt. — Biztonságoosabb munkakörülményeket elérendő módszerek, javaslatok kidolgozására írt ki pályázatot a Dorogi Szénbányák vezetősége. A biztonságtechnikai munka színvonalának növelésére jutalmazási rendszert is bevezettek: 32 ezer forintot kapnak az év végén azok az üzemek, ahol a tavalyihoz képest 5 százalékkal csökken a balesetek száma. — Az elmúlt ötéves tervidőszak elején 16 és fél millió forintos Volt az ÁFÉSZ-ek könyvforgalma, de 1975 végére már elérte a 26 milliót Bács-Kiskun- ban. Tavaly 28 millió 660 ezer forint árú könyvet adtak el, s az idei cél 31,5 millió. — Tavaly korszerűsítette peesenyecsirke-telepét az imrehegyi Üj Élet Szakszövetkezet, amikor is kicserélték az ólak szellőzőit. Így télen 17 ezer, nyáron pedig 15 ezer csirkét tudnak felnevelni egy turnusban. Tavaly' több mint 92 ezer szárnyast értékesítettek. kocsiatvételi sorszámok JÜNIUS 29-ÉN Trabant L. Trabant Special Trabant Combi Trabant Hycomat Wartburg 353 L. Wartburg 353 L. tolótetös Wartburg 353 de Luxe Wartburg 353 de Luxe tolótetős Wartburg Tourist Lada 1200 Lada 1200 Debrecen Lada 1300 Lada 1300 Debrecen Lada 1500 Lada 1200 Kombi Skoda S—100 Skoda S—100 L. Skoda S—110 L. Polski Fiat 125p (1500) Polski Fiat 126p (600) Zaporozsec Dácia Moszkvics ■ADt i 4./ / 10334 13642 1796 5832 4899 1552 6319 2191 1665 85177 39709 7223 3644 8691 9942 82953 8933 5293 12491 3812 25309 9408 ,*599 Gyorshajtás miatt balesetek •V4'.1 Lajosmizse határában, az 5-ös számú főútvonalon Kisjuhász Károly 21 éves raktárvezető, Lajosmizse, Gyár utca 2. szám alatti lakos egy kölcsönkért személygépkocsival Budapest irányába közlekedett. A felsőlajosi vasúti átjárón áthaladva, a jobbra ívelő kanyarban kisodródott, áttért a bal oldalra, ahol beton- gyámos villanyoszlopnak ütközött. A gépkocsi utasa, Szabó István 39 éves, Lajosmizse Batthyány utca 19. szám alatti lakos súlyosan megsérült, eszméletlen állapotban szállították kórházba. Kisjuhász Károly a baleset után a helyszínt elhagyta. Kiskunhalas és Pirtó között, az 53-as számú úton, Dági István 21 éves segédmunkás, Kiskunhalas, Járomszék út 16. szám alatti lakos motorkerékpárjával nagy sebességgel közlekedett. Későn vette észre az út jobb oldalán gyalogosan, kerékpárját toló Farkas Antal, Kiskunhalas, Felsőkistelek 84. és Zseni István 63 éves, Kiskunhalas, Felsőszállás 45. szám alatti lakosokat, s nekiütközött. Zseni Istvánt súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Kiskunfélegyháza határában, a XI. kerület 229. számú tanya előtt Födi Mihály 26 éves lakatos, Kiskunfélegyháza, X. kerület 80. szám alatti lakos személygépkocsijával jobbra akart kanyarodni. Az út nem volt belátható, s ezért későn vette észre a jobb keze felől érkező Kanyó János, Kiskunfélegyháza, XI. kerület 248. szám alatti lakost, aki motorkerékpárral közlekedett. Az ütközés következtében Kanyó János súlyosan, utasa, Kutas! Má-' tyás könnyebben megsérült. A balesetért mindkét jármű vezetőjét felelősség terheli. Helvécia határában, az 54-es számú úton, Patai Mlhályné, Ja- kabszállás, IV. kerület 104. szám alatti lakos lovas kocsijával jobbra akart kanyarodni, ám tévedésből a ló bal hajtószárát húzta meg, ezért a kocsi az úttesten keresztbe fordult. Ekkor érkezett oda Molnár Károly, Kecskemét, homokbányái lakos a rábízott tehergépkocsival, s a lónak ütközött. A lovas kocsin utazó Baranyi Rozália könnyebben megsérült. A ló kimúlt, a tehergépkocsiban 10 ezer forint anyagi kár keletkezett. G. G. A rendőrség felhívása A rendőrség kéri annak a Trabant gépkocsinak vezetőjét és utasait, akik ez év április 11-én délután 4 óra tájban. Kiskőrös határában, az 5301 Jelű úton történt halálos balesetet látták. Jelentkezzenek a közlekedési alosztá- lvon. (Kecskemét, Rákóczi út 17—19, vagy telefonon: a 12-735-ös számon, vagy a legközelebbi rendőri szervnél.) Kötelező a szövőlepke elleni védekezés A megyei tanács elnöke júni 15-én kelt 5/1977. ez. utasításób elrendelte az amerikai fehér & vőlepke ellené védekezést a n gye területén. A kártevő lej rajzása május első napjaiban dúlt meg. A tömeges rajzás ri jus utolsó hetében volt. A 1< kéket még június első hetét is fogták a területi fénycsapd A lárvakelés, az első hernyóié: kék megjelenése május harm, dik dekádjában kezdődött. A he nyófészkek tömeges megjelenési nek időszaka június középé* esett. A védekezést július el napjaiban kell végrehajtani. Lej alkalmasabb házikertben és szó: vány gyümölcsösben a median kai módszer, vagyis a hemyi fészkek levágása, összegyűjtése i elégetése. Vegyszeres védekezési felhasználható az Uniíosz 50 EC Fiiból E, a Metation 50 és a Unitron 40 EC. Az amerikai te hér szövőlepke karantén kárte vő, veszélyezteti a mezőgazdaság 'exportot. Akik a védekezést el mulasztják, azok terhére közér dekű védekezés rendelhető el, * szabálysértési eljárás indul el»? nük. A növényvédelmi és agrokémia' állomás felhívja a figyelmet a óvórendszabályok és várakozás: idők betartására. — Folytatják a Hévízi-tó év* százados fürdőházainak felújító sát, a vízi építkezést szakaszosan szervezték meg, hogy £ gyógyfürdőt egy napra se kelljen bezárni. A különleges feladatra 75 milliót költenek. — TEGNAP a Magyarország tartózkodó Egyiptomi Fém- Villamosipari Dolgozók Általá; Szakszervezetének küldöttség Ahmed Amer elnökhelyettes vezetésével Bács-Kiskun megyébe látogatott. A háromtagú delegációt Princz László, az SZMT titkára fogadta, és tájékoztatta a Szakszervezetek Megyei Tanácsának területi, valamint szervezeti tevékenységéről. — A Kiskunsági TESZÖV közös gazdaságaiban az év első negyedében nőtt a tejtermelés. A szakosított telepek például 34 százalékkal több tejet értékesítettek, mint tavaly ilyenkor. — Permetlétartályok gyártását kezdték meg a tatabányai Hungária Műanyagipari Szövetkezetben. Az üvegpaplan alapanyagú 1000 és 2000 literes edényekből fél év alatt háromszázat gyártanak. MŰSOR: MOZI 1977. Június 30.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor PÉNTEK, A BENNSZÜLÖTT Színes, magyarul beszélő angol filmszatíra KECSKEMÉT ÁRPÁD: Csak fél 4 órakor A COPFOS CSODA Színes szovjet Ifjúsági film háromnegyed 6 és 8 órakor MR. MAJESTYK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek t Színes amerikai kalandíllm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor BABSZEMJANKO A VARÁZSLÓN AI» Színes csehszlovák mesefllm-összeállitás PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelői kiadó: Prelszlnger András Igazgat« Szerkesztőség ét kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér Ve Telefon: lt-tlt, íi-nt (központi): 11-709, Telexszám: 36116 bmlv b Terjeszti a Magyar Poets Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést díj: havi 30,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 116-68163 jeizóazámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással, 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út á. Telefon: 13-71» Igazgató: Ablaka István Index: 11 Ml HU ISSN OllS-n«