Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-03 / 129. szám

1977. június 3. • PETŐFI NÉPE • 5 „...CSAKHOGY JÓ TANÍTÓ Hajdani pedagógusokról A közeledő pedagógusnapon gyermekek és szülők virággal köszöntik a tanítókat, taná­rokat és megköszönik tudásvágyat ébresztő munkájukat. Megérdemelt elismerés ez; tár­sadalmunk nélkülözhetetlen, megbecsült tag­jai ők. Vessünk egy pillantást most a múltra; ré­gi pedagógusaink életére. Hogyan éltek a ta­nítók egy évszázaddal ezelőtt? ... Tanítóválasztások A múlt század második felében négy tanítóképző volt a környéken: Baján, Kalocsán, Kiskunfélegy­házán és Nagykőrösön. A tanítói állásokra pályázatot hirdettek, s az ér­deklődők közül a legtöbb „érdemet" felmutató je­lentkező kapta meg az állást. A lebonyolítás a he­lyi iskolaszék feladata volt. A választásba olykor beleszólt a helyi lakosság is. Az 1868. évi „viharos" vadkerti tanítóválasztáson kívül még sok hasonló esetet ismerünk. Kiskunfélegyházán 1900-ban a szentkúti tanító kinevezésekor a katolikus iskolaszék ragaszkodott olyan tanítóhoz, aki a tanyai lakosok között a kán­tori feladatoknak is megfelel. A szentkútiak 26 alá­írással ellátott levelet küldtek az iskolaszékhez, s kérték, hogy Petróczky Ilonka kisasszonyt nevezzék ki hozzájuk tanítónőnek, aki „lankadatlan szorgal­ma, szelíd bánásmódja, kedves, jó modora által oly szép eredményt ért el gyermekeink oktatásában". Az aláírások után többször javítgatott, düledező betűkkel írt megjegyzés olvasható: „Nemohajtyuk it a kántor tanítót csakhogy jó tanító legyen”. Ez a mozzanat is bizonyítja — szemben a korabeli hivatalos állásfoglalással, amely a nép közömbös­ségét hibáztatta az oktatás elmaradottságáért — hogy a helyi lakosság fontos eseménynek érezte a tanítóválasztást, s nem volt mindegy számára, ki oktatja gyermekeit. „Keserves kántortanítóság ez... ” Sok fennmaradt tanítólevél jellemzi így írója sorsát. Sűrűn emlegetik az anyagi nehézségeket, a mindennapi kenyér gondját. A tanítók legalacso­nyabb évi díját az 1868. évi népoktatási törvény 300 forintban határozta meg, ami az egyre növek­vő árakhoz viszonyítva nem volt sok; de hosszú ideig még ezt sem kapták meg rendszeresen. A so­kat idézett kis naptári vers nem túloz: „Az volna hát szerény De komoly kérésem Hogy a kanász hivatalát Adnák oda nékem”... A kanásznak gyakran több jövedelme volt, mint a nevelőknek. Megyénk területén a tanítói fizetés legmagasabb Kecskeméten volt, ahol már az ötvenes években el­érte a 400, a hetvenes években a 700 forintot. Sok­kal rosszabb volt a helyzet Kiskunfélegyháza, Kis­kunhalas és Kiskőrös környékén. A tanítói díjle­velekben feltüntetett fizetés egy része valamilyen termény volt. Ezt a tanítók maguk szedték össze tanítványaik szüleitől. Gyakori panasz volt, hogy nem jutnak hozzá rendesen a búzailletményhez, nem tudják megkapni a szülőktől a tandíjat, mert azoknak is alig van kenyérrevalójuk. Csekély jö­vedelmük kiegészítésére a tanítók általában egyéb tevékenységre kényszerültek: a tanítás, a kántor­kodás mellett gyakran írnokok, jegyzők, postames­terek is voltak, s foglalkoztak jószágtartással, föld­műveléssel. A tanítók műveltsége és társadalmi megbecsülése A néptanítók egy része a nép alsóbb rétegeiből származott, s tőlük, — saját felemelkedésük révén — gyakran végleg elszakadt. A vidéki értelmiség viszont ritkán fogadta be a csiszolatlanabb, s nyo­morúságos anyagi körülmények között élő tanító­kat. Mindez megnehezítette beilleszkedésüket egy- egy község életébe. A falusi környezetben állandó­an figyelemmel kísérték: milyen életmódot foly­tat a tanító, hogyan neveli családját, milyen a fe­lesége. és istenfélő-e. Emellett a lakosság megbe­csülte tanítóját, főleg ha az a gyermekek oktatásán túl az ügyes-bajos gondok megoldásában is segí­tett. Mivel a tanítók hivatásuk mellett kénytelenek voltak más munkát is végezni, tudásuk szélesíté­sére alig maradt idejük. Többségük általános mű­veltsége, szakképzettsége alacsony színvonalon mozgott. A lassan kiépülő iskolai szakkönyvtárak és a szaklapok minden intézményben kötelező elő­fizetése nagy segítséget jelentett; lehetővé tette az önképzést. A pedagógusok a helyi tanítóértekezle­teken, a megyei és az országos tanítói gyűléseken érintkezhettek egymással, s bővíthették módszerta­ni ismereteiket. De még e lehetőségek mellett is nagy erőfeszítést követelt minden tanítótól a gyer­mekek eredményes oktatása. Többségük a haladás mellett A tanítók elleni panaszok azok vallástalanságá- val vagy hanyag munkájával, de leggyakrabban a gyermekekkel való bánásmóddal kapcsolatosak. „Fiamat naponkint megverte... s be tudom bizo­nyítani, hogy akitől bort, tojást és egyéb ajándé­kot kap, aztat rendesen tanítja, míg a többieket üti-veri... Sokszor megbotránkozással szemléltük a télen, hogy kocsiját azokkal az apró gyermekek­kel mosatta és lovát is azokkal gondoztatja" — írta egy félegyházi gazda fiának tanítójáról, 1894- ben. Nem lenne viszont teljes a kép, ha nem szögez­nénk le: szép számmal voltak az Alföldön is olyan tanítók, akik csak a hivatásuknak éltek, s kiváló eredményeket értek el az oktatásban, őket köztisz­telet és megbecsülés övezte. Ilyen kiemelkedő hí­rű pedagógus volt Kecskeméten Pásthy Károly, Tormássy Sándor, Kiskunhalason Hetesy Dániel, Grósz Móric, Szalai Zsigmond. A halasi és félegy­házi tanítók közül néhányan — időt és fáradságot nem sajnálva — megkezdték a felnőttek esti ok­tatását is. A pedagógusok többsége a társadalmi haladás mellett állt akkor is, amikor ez nem volt könnyű dolog. Gondoljunk például a szabadságharcban részt vett tanítókra, a kiegyezés-ellenes alföldi paraszt­mozgalmat megelőző félegyházi szegényparaszt- mozgalom vezetőjére. Csernák Lászlóra, vagy az önkényuralom idején a németesítő törekvésekkel bátran szembeszálló kecskeméti pedagógusokra. Az utókor tisztelettel emlékezik rájuk. Körösi Ilona Hazaszeretet hatéves nyelven MINDIG első és második osz­tályosokat tanítottam, 6—8 éve­seket. Legszebb feladataim közé tartozott a rámbízottak hazasze­retetre nevelése. Hol is kezdjem? Hogyan hoz­zam közel a kis gyermekekhez ezt az érzést? Tudtam, hogy ezt „tanítani" nem lehet. Egyik év­ben csupán kíváncsiságból meg­kérdeztem elsőseimet: „Ki tud­ja megmondani, mit jelent ez a szó: haza?” Sokan jelentkeztek és kedve­sen magyarázgatták ilyesféle­képpen: — Apukám este haza­jön a munkából; 5 órakor haza­megyek a napköziből; Anyukám hazahozza a kistestvéremet az óvodából. SOROLHATNÁM tovább a vá­laszokat, amelyek rádöbbentet­tek arra, hogy „haza" hatéves nyelven az otthont jelenti. Ezzel máris körvonalazódott előttem, hol kell elkezdeni a ha­zaszeretetre nevelést. Ha a haza az otthont jelenti annak a kisgyermeknek, akinek még nincsenek földrajzi ismere­tei, akkor ott kell kezdődnie a hazaszeretet érzésének, hogy a szűk kis hazáját, az otthonát szeresse a gyermek. Legyen ott békés és jó a hangulat, érezze jól magát, siessen, vágyódjon ha­za, szeresse családtagjait, akikkel együtt él. Ez a születő „haza”- szeretet iskolás korban szép fo­kozatosan bővül, kiterjed a má­sodik otthon, az iskola, az osz­tálytársak szeretetére. Ahogyan tágul a gyermek fo­galomköre, megismerkedik az iskola környékével, a környező utcákkal, terekkel, a várossal, a faluval, annak nevezetességeivel. Megszereti a „mi utcánk"-at, úgy beszél róla, hogy a „mi falunk", s valóban kicsit magáénak is ér­zi — most már — a tágabb kör­nyezetét. Büszke az új létesít­ményekre, egy-egy szép szoborra, műemlékre, különösen akkor, ha meghallja, hogy a rádióban is be­széltek róla, a tv-ben is bemu­tatták, s az újságok is írnak róla. 8—9 ÉVES KORÁRA már a falu, a város jelenti a hazát, föld­rajzi ismeretei még csak eddig érnek el. Az alakuló érzést ápolgatja a tanítónő, de táplálni kell a szü­lői házban is. Az úgynevezett „hazafias” ünnepekre való készü­lődést lelkesíteni kell. Kis zász­lókat ragasztanak már a legki­sebbek is, nemzetiszínűt, vöröset, kéket a fehér békegalambbal. Verseket, énekeket tanulnak áp­rilis 4-ről, május elsejéről. Fel­vonulásra, koszorúzásra készül­nek. Tartsunk velük, hacsak le­het! Hadd lássa a gyermek, hogy nekünk is ünnep a haza felsza­badulásának ünnepe és a többi társadalmi ünnep is! Olyan ked­ves dolog, amikor az egész csa­lád együtt vesz részt a május el­sejei felvonuláson, vagy közösen nézik meg az alkotmány ünne­pén rendezett tűzijátékot. A GYERMEK megszokja, hogy szülei vele együtt ünnepelnek, s mire elér arra a fokra (10—12 éves korra), hogy a haza fogal­ma valóban a magyar hazát je­lenti számára addigra ki is alakult beitne a hazaszeretet ér­zése. G. K. Pajtások! Az elmúlt szombaton és vasárnap több ezer kisdobost és úttörőt avattak fel megyénk­ben. A csapatok vezetői minden­hol emlékezetes ünnepséget ren­deztek, hagyományos, vagy, ha új iskoláról van szó, olyan esemé­nyeket iktattak az ünnepségbe, amit a továbbiakban hagyomány- nyá akarnak tenni. így volt ez Kecskeméten, a hu­nyadivárosi iskolánál, ahol az avatás után nagyszerű tornagya­korlatokban gyönyörködhettek a jelenlevők: az ifjú atléták bemu­tatójában, a fiúk bot-, a lányok szalaggyakorlatában és a kosár­labdacsapat tagjainak ügyességé­ben. A megyeszékhely egyik leg­ifjabb iskolája úgy tűnik hagyo­mányt kíván teremteni, erre sarkallják őket az eddig elért kimagasló sportsikerek is. Hagyományos, hiszen negyedik alkalommal rendezték meg a me­gyeszékhelyen a gyermeknapi aszfalt-rajzversenyt. A művelődé­si központ és a megyei tanács közötti útszakaszon hatvanan raj­zolták színes krétával legszebb úttörőélményüket. A kisdobosok közül lttzés Gergely, az úttörők közül Kolozsvári Piroska, illetve Lukács Mária rajzát értékelte legjobbnak a bizottság! Megyénk négy csapatánál az idei ünnepség különösen emlé­kezetes marad: kitüntették őket, munkájukat. Bizonyára olvastá­tok, hogy ilyen kitüntetés érte a jánoshalmi, bajai, nemesnádudva­ri, kerekegyházi csapatot, ahol a KISZ KB selyemzászlaját, il­letve a selyemszalagját nyerték el. Megyénk négy csapata jó munkájáért oklevelet kapott! Szívből köszöntjük valamennyiü- ket! Tudósítóink jelentik Oriold Karcsi Bácsalmásról küldött levelében örömmel szá­mol be arról, hogy a helyi mű­velődési ház nagyszerű dolgot kezdeményezett: félévenként egy alkalommal ingyen mehet mozi­ba minden úttörőigazolványát felmutató úttörő. Ketten írták a következő beszá­molót, a Kecskemét leninvárosi csapattól: Szurok Eszter és Brun- csák András. Levelük arról szól. hogy Bakonyi László és Grosán Pál tanárok irányításával nagy­szerű honvédelmi- és sportvetél­kedőn vehettek részt az elmúlt napokban a fehértói erdőben. A kiránduló két raj számhábo­rút rendezett — „nagyszerű csa­ta volt” —, amelyet a 8'b-s út­törők nyertek meg. Délután kü­lönböző labdajátékokra került sor, amivel mindannyian nagyon jól szórakoztak. * Az elmúlt napokban rendezték meg a kecskeméti parkerdőben a járás csapatai az úttörő-aka- dáíyversenyt. A csapatok küldöttei — hattagú őrsök — ötletesen elkészített menetlevéllel érkeztek a vetélke­dőre. Ezekben a menetlevelek­ben a csapatvezetőségek leírták véleményüket az őrs egész évi munkájáról, csapatban kifejtett tevékenységéről. Az „akadályok” az úttörő- és a KISZ-élettel kap­csolatos kérdésekből, táborozási feladatok megoldásából álltak. Legjobban a tiszaalpáriak szere­peltek, jutalmuk kéthetes zánkai táborozás lesz. A második helyen végzett kunszentmiklósiak Bala- tonfenyvesen üdülhetnek. * Ülést tartott Hetényegyházán az úttörőtanács — írja Nagy Ágnes csapattudósító. Ennek keretében elbúcsúztak a nyolcadikos ta­nácstagoktól, jutalmakat adtak át a munkájukat jól végzőknek. Megbeszélték a még soron levő feladatokat és újraválasztották az úttörőtanács elnökségét. A csa­pattudósító feladatkörével to­vábbra is Ágit bízták meg. * Nagyszerű programot tervez­nek június 5-én, a Szelidi-tó- mellett a dunapataji pajtások, ír­ják Fa Julikáék. A tervek sze­rint a sportnapon a járás úttö­rői számot adhatnak majd tudá­sukról. Bemutatkoznak a járási úttörőolimpián helyezést elért pajtások is. Egyelőre azonban egy valamiért szurkoljunk a pataji- aknak: szép, napfényes legyen az idő! * Kiskunhalasról kaptuk a kö­vetkező híradást: az úttörőházban a pajtások érdekes előadássoro­zatot hallhatnak: Ismerjük meg megyénk városait — címmel. Legutóbb Kiskunfélegyházát mu­tatta be Fekete János helytörté­nész. Az úttörőház művészeti szak­körének tagjai a Pajtás szerkesz­tőségébe küldték azokat az aján­déktárgyakat, amelyekkel a szo­cialista országok úttörő-folyó­iratainak szerkesztőit kívánják köszönteni. őszintén remélik, hogy valamennyi megnyeri tet­szésüket. Páhiról a hatodikos őrsvezető, Farkas Ildikó jelentkezett. A kis­kőrösi járásban is megtartották az „Együtt — egymásért” vetél­kedőt az elmúlt napokban. Ildi- kóék a versenyző 10 őrs közül a második helyen végeztek, ami balatonfenyvesi üdülést jelent. Gratulálunk, és reméljük, hogy az Űttörőéletnek is írtok egy ké­peslapot Fenyvesről! Rejtvény fejtőknek Petőfi p«yik köitrmónyórwík i-uy sorát rejti az itt látható betunegyzet. A megfejtéseket a szokásos módon, levelezőlapon küldjétek be szerkesz­tőségünk címére (Petőfi Népe Szer­kesztősége 6000 Kecskemét, Szabad­ság tér la.) június 9-ig! A levelező­lap címoldalára ne felejtsétek el rá­írni: Üttörőrejtvény! A helyes meg­fejtést beküldők között tíz darab könyvet sorsolunk ki. Selmecl Katalin (43.) — Mit beszélnek? — Ez megfelelő volt, ez az unott hang­súly. — összefoglalva, az a lényeg, hogy nem hiszik el Dorogiról, hogy visszaéléseket követett el. Többek szerint valakinek szemé­lyi bosszúja ... — Nem baj. Annál hatásosabb lesz, ha megtudják, hogy az ügyészség elrendelte Dorogi le­tartóztatását. Bocsáss meg — ránézett az órájára —, kezdődik az értekezlet. Ha jól emlékszem, te is hivatalos vagy. Odalépett az ajtóhoz, amely a szobájából a kis tanácsterembe nyílt. Tudta, hogy Becker utána mozdul. — Megkérlek, te a folyosó fe­lől... — mondta, anélkül, hogy hátranézett volna. Becker arra számított, hogy ha a vezér szo­bájából a vezér mögött lép be a kis tanácsterembe, mindenki arra fog gondolni, hogy a vezér bizalmi emberévé lépett elő. Rá kell ébreszteni, hogy a fej­lődésnek nem ilyen gyors az üte­me. A hosszú asztal két oldalán minden arc feléje fordult. Akinek a szemével találkozik a tekinte­te, biccent vagy meghajol ülté­ben. Friss léptekkel sietett oda az asztalfőre. Már megszokták, hogy mielőtt a tárgyra tér, pil­lantása gyorsan végigsiklik min­den arcon. Mindjárt megszűnik minden mocorgás a székeken, de előbb kell megszólalnia, hogy aki még mindig mozog, kényelmetle­nül érezze magát. — Elvtársak, kedves barátaim, a mai értekezlet célját mindenki ismeri. Piackutató osztályunk fel­állításának javaslatával szemben előbb ellenvélemény volt hallha­tó, ezekre kívánok most vala­mennyiük előtt reagálni, mert ilyen fontos elhatározásoknál mindig súlyt fektettem arra, hogy a cselekvés egysége ne csupán a fegyelemre, hanem a meggyő­ződésen alapuló egyetértésre épül­jön ... Dorogi egyik utolsó ötlete volt a piackutató osztály felállítása. Akkor még nem gondolta, hogy hamarosan ő védi meg Dorogi helyett ezt a javaslatot. Mihók az asztal végére húzódott. ö hangoztatta, hogy bármilyen je­lentős vállalattá fejlődött is az INVESTCOOP, ahhoz mégsem elég nagy, hogy önálló piackuta­tó osztályt tartson fenn, olcsóbb volna, ha a Piackutató Intézet szolgáltatásait vennék igénybe. — Ma már az a paradoxon ér­vényes, hogy az informáltak szá­ma annál kisebb lesz, minél több információ áll rendelkezésre, mégpedig azért, mert az infor- van. Az információk gyűjtése le­hetőségből kötelességgé vált. Az Egyesült Államokban jelenleg hivatalos és magán információs intézmények különféle program mok szerint tizenötmillió ameri­kait ellenőriznek állandóan, és további tízmilliókat kevésbé rendszeresen. Az egyik nagyobb amerikai város egyetlen magán­tudakozó vállalata naponta ki­lencvenezer információt gyűjt be, és körülbelül hatvanmillió ame­rikairól rendelkezik adatokkal. Más információs cég például nyolcvannégyezer olyan idősebb férfi nevét tartja nyilván, akik szexuális teljesítőképességük fo­kozása céljából ösztönzőszereket vásárolnak... Hagyni kell, had derüljenek néhány másodpercig. És jó volna elegendő információval rendel­kezni arról is, mit forgatnak a fejükben. Némelyiknek az eseté­ben kifejezetten fontos is volna. Verebes nem mosolyog együtt a többiekkel. Kusza ábrákat rajzol a jegyzetfüzetébe. Az utóbbi na­pokban Dorogi miatt el is feled­kezett erről a fiatal titánról. Amikor az ő finom tartózkodása ellenére — csak annyit jegyzett meg, hogy a jelölt harminchat éves, vajon van-e elég tapaszta­lata — Verebest mégis kooptál- ák a pártvezetőségbe, a kerületi pártbizottság embere túlságosan is dicsérte: Verebes elvtárs bá­nyász családból származik, apja a bányából ment nyugdíjba, és maga Verebes elvtárs is bányász volt, amíg a párt ki nem emelte, és miután a tanulásban ugyan­úgy helytállt, mint a fizikai munkában ... Túlságosan keve­set hallani Verebes hangját, ép­pen ezért nem szabad szem elől téveszteni. — Nem elégedhetünk meg annyi és olyan információval, amennyit és amilyent pénzért szerez meg számunkra egy má­sik intézmény, amely nem ismer­heti olyan mélységig sajátos prob­lémáinkat, mint mi magunk. Nők, ezzel érkeztünk el a kérdés lé­nyegéig ... Béla beillesztette a szeleptá­nyér alá a hézagmérő hajlékony pengéjét, s lassan húzni kezdte a csillagkulccsal a csavart. Most jó itt Starkéknál, most nagyon kell ez a tempós ütem, amit itt a munka diktál, időnként sike­rül elfeledkeznie mindenről, csak az marad, amit éppen csinál, most a Volkswagen szelephézag­jai. Kényelmesebb lenne, ha az aknából csinálhatná, nem így a kocsi alatt fekve, de az aknán a Fókusz zenekar mikrobusza áll, a nagy hajú beatzenészek ötkor vidékre indulnak, Zágoni és a két inas csipkedheti magát, hogy időben végezzenek vele. Kibújt a kocsi alól, hogy a túl­só oldalon feküdjön ismét alá a másik két hengerhez. — Béla, kérem! Stark úr gurult feléje gumike­rekű tolókocsiján. Paralizistől sorvadt lábszárain a meleg el­lenére is rajta volt a vastag gyapjútakaró. Béla eléje ment. — Fél órán belül vihetik a Volkswagent — mondta. — Nem sürgetni jöttem— kor­mányozta odébb a tolókocsit Stark úr, és a kis hordóra mu­tatott, amiben a desztillált vizet tárolták. — Üljön le egy percre. Stark úr foghíjaktól horpadt képe szokatlanul barátságossá szelídült, a hangja se pattog, mint máskor. — Sokat gondolkodtam magá­ról, Béla. Mert alaposan meg kell gondolni, ha az embernek valakivel komoly tervei vannak. — Gyors, kutató pillantással mérte végig, mintha valamire, amit még ki se mondott, máris választ várt volna. — Maga lát­ja, mi a helyzet itt a műhelyben, alig győzzük a forgalmat. — Nekem* tiszta haszon. — Nekem is, hogy maga itt van. De nem így. Nézze, a vál­lalatnál is tapasztalhatja, hogy nehéz lépést tartani a forgalom­mal. Most a tavasszal valami tízezer új kocsival nőtt a lét­szám, a zöm Pesten fut. A Tra- bant-szerviz már annyira nem győzi a garanciális javításokat se, hogy az új kocsik nagy ré­szét leadta garanciálisra a szö­vetkezeti műhelyeknek. És ak­kor még a többi típusok. Nem győzik a vállalatok meg a szö­vetkezetek, de nem győzöm én se. Naponta hat-nyolc kuncsaftot küldök el, mert nem győzzük. Tegyük fel, hogy négy nem ér­dekes a hat-nyolc közül, de a többi jól fizető munka lenne. Béla bólintott. — Kevés egy segéd meg két inas. Stark úr úgy mutatott rá he­gyes mutatóujjával, mintha vala­mi mulasztással készülne vá­dolni: — Látom, megértett. Nekem kevés, hogy maga csak két-há- rom órát dolgozik nálam. Nekem egész emberre van szükségem. Béla nyelt egyet. Hát ide akart kilyukadni Stark úr. Felvesz Zá­goni mellé egy másik segédet, ez­után nincs szükség az ő két-há- romórás bedolgozásaira. Ezzel persze előre számolhatott. Mind­egy. Majd körülnéz a városban a többi kisiparosnál. Ha nem is talál ilyen jó helyet, ha keve­sebb is lesz a pénze, mint Star­kéknál, valamennyit máshol is megkeres. — Holnap már ne jöjjek? Stark úr ideges kék szeme dü­hössé kerekedett: — Mit beszél? Maga engem teljesen félreértett. Én éppen azt akarom ajánlani magának, hogy jöjjön ide hozzám egészen. Lát­hatta, nálam megvan a pénze. Igaz, vagy nem igaz, mondja meg őszintén! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom