Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-22 / 145. szám

1977. június 22. » PETŐFI NÉPE • 5 A SIKER TITKA: SZAKÉRTELEM + LELKESEDÉS + TECHNIKA Kezdeményezők előnyben Látogatás a sárga iskolában A kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói az 1976/77-es tanulmányi verseny városi döntőjén öt első, két második és három harmadik helyet szereztek. Nagyszerűen szerepeltek a megyei vetélkedőn. Berki Katalin a nyolcadi­kosok közül a legjobbnak bizonyult orosz nyelvből az ország­ban. Vámos Ildikó harmadik, Kozma Vera hetedik helyezést ért el. Némi irigység, irónia bujkált az egyik gratuláló hangjában: — Könnyű nektek! A megyében nincs még egy ilyen nyelvi laboratórium, az országban sem sok. Féligazságot mondott. Másról, többről van szó! A kilencvenéves Vajthó László köszöntése Matematikában, földrajzban is a legjobbak között vannak, ki­tűnően helytállnak a kémiai, tör­ténelmi versenyeken is. Az idei eredményekről már szóltunk. 1976 tavaszán a legjobb kecske­méti magyaros, kis kémikus, tör­ténész a Petőfi iskolából került ki. Két esztendeje történelemből, kémiából és magyarból bizo­nyultak Kecskeméten a legjobb­nak, többen a megyei versenyen is megszerezték az első helyet. Hely hiányában tekintünk el to­vábbi sikereik felsorolásától. Ennyiből is nyilvánvaló, hogy a nyelvi laboratórium — például — aiigha járult hozzá a színvonalas kémiaoktatáshoz. Kialakult az oktató-nevelő te­vékenység sajátos stílusa! Az ál­landóság és az igényesség pillé­reire alapozódik a pedagógusok munkája. Melyik nagy létszámú tantestület mondhatja el a me­gyében: a nyugdíjra jogosulta­kon kívül senki sem távozott. A fiatalok alkalmazkodnak, illesz­kednek, átveszik a meghonoso­dott módszereket, igyekeznek teljesíteni a követelményeket. A nemes versengés a tapasztaltabb kartársakat tudásuk szüntelen frissítésére, az új iránti fogé­konyságra készteti. Kibontakoz­tathatja mindenki képességeit, segítik a kezdeményezőket. Az egységes szemlélet feltéte­lezi a jó közösségi szellemet. Mindnyájan örültek dr. Várnagy Istvánná Budai Dezső-díjának, őszintén gratuláltak Dianovszky Katalinnak a Kiváló .Tanár cím­ért és a többi kitüntetettnek. n □ □ Sietve leírom, hogy azok is té­vednek, akik kirakatpolitikának vélik a tanulmányi versenyéken elért jó helyezéseket. Az ilyen sikerek fénye csak átmenetileg takarná el az árnyékokat. Az az elv, hogy a gyengébbek és a ki­emelkedők az átlagosnál több fi­gyelmet, ösztönzést kapjanak. A fejlődésben átmenetileg vissza- maradottak számára létesített osztályban Csereklyei Sándorné sok gyermeknek ad a további ta­nulmányokhoz elegendő alapot. Ennek is köszönhető, hogy nincs olyan nagy különbség egy-egy osztályban a jobbak és a gyön­gébbek között, mint sok más he­lyen, bár itt is nagyon nehéz a közös nevező megtalálása. A követelmények viszonylag szigorú érvényesítése ellenére, kisebb a bukottak aránya, mint másutt. Színvonalas az iskola kulturá­lis élete, idén az éneklő ifjúság napján a bíráló bizottság kóru­sukat minősítette a legjobbnak. A sportban is megállják helyü­ket. # Gyakorló óra a nyelvi laboratóriumban. • Dr. Sztanojev Györgyné a korszerű katedrán. Az a sokat emlegetett „tech­nika” sem az égből pottyant. Ki­lincseltek Kecskeméten és a fő­városban, keresték, hogy hol, mit kaphatnának. Bizonyították;. jó helyre kerültek a nekik jutta­tott eszközök. A Magyar Rádió­tól néhány hete éppen ilyen ér­vekkel szereztek sok százezer fo­rint értékű hangtechnikai beren­dezéseket (stúdiómagnók, keve­rőasztal stb.). □ □ □ A közhiedelemmel ellentétben az oktatás gépesítése növeli a pedagógusok elfoglaltságát. Az eszközök kezelését többhetes, -hónapos tanfolyamokon sajátít­ják el. Egy-egy program előké­szítése rengeteg időbe kerül. Ko- monyi Dezső lanár például há­rom perc alatt, bemutatja írás­vetítő segítségével a rügy kibom­lását, a szétnyíló virágszirmokat. A rajzok, felvételek elkészítésé­re azonban rámegy egy délután, ha nem több. A nyelvi laboratóriuruban egy- egy program előkészítése 30—40 órát is igénybe vesz. Ezért egy fillért sem kapnak, órakedvez­ményben sem részesülnek. □ □ □ Szepes Lajos, a menedzser- igazgató és dr. Sztanojev György - né (minden évben van országos döntős növendéke), mutatta be, mit is tud a nyelvi laboratórium. Szinte mindent! Hat előkészített program közül válogathat egy­szerre az órát irányító tanár, tetszés szerint gyorsíthatja- las­síthatja a szöveget kiegészítő ké­pek ritmusát. A gyerekek külön­féle gombok lenyomásával felel­nek. válaszolnak a feltett kérdé­sekre. És beszélnek, sokat, han­gosan ! A vezérlő-asztalnál ülő peda­gógus közös feleleteknél felvált­va hallgathatja diákjait, ha szükséges mikrofon és fejhallga­• Üj programot helyez el Szepes Lajos igazgató. (Méhesi Éva felvételei) tó segítségével teremt kapcsola­tot egy-egy tanulóval.' Többnyire orosz anyanyelvűek mondják föl a szöveget, így a legtökéletesebb kiejtést sajátítják el dr. Sztano- jevné, dr. Béllei . Lajosné és Cson­gor Attiláné növendékei. Mind­hárman nagy érdemeket szerez­tek a nyelvi laboratóriumban rejlő lehetőségek kiaknázásában, kísérőnket kérte fel a megyei módszertani kabinet a tanyai audió-vizuális orosz tanításhoz szükséges programok kidolgozá­sára. Angol tagozatos diákjaik az UNESCO program szerint tanul­nak. Jártam a világ egyik leghíre­sebb nyelvoktatási intézményé­ben.. Az NSZK-ban látott, kipró­bált kabinet kétségtelenül ele­gánsabb, szebb volt. Szőnyegpad­ló, kárpitozott falak, elegancia. A többnyire- magyar gyárak által készített eszközök teljesítménye azonban szinte semmiben sem marad el a reklámozott nyugat­német berendezéstől. Heltai Nándor Kevés magyar alkotónak adatott meg az a szerencse, hogy megérje saját „utókorát”. Mert Vajthó László — nagyszerű szellemi és testi frisseségben — ünnepli most kilencvenedik születésnapját ked­ves családja, unokái körében, ta­nítványai tiszteletével és szerete- tével körülvéve. Vajthó László még a századforduló híres lapjá­ba írt, A Hétbe; melynek szer­kesztője Kiss József volt. Zilahon találkozott 1912-ben Ady Endré­vel. Járt 'Kosztolányinál, ismerte Juhász Gyulát, beszámolt a Kas­sák Lajossal való találkozásáról, beszélgetett József Attilával, se­gítette Radnóti Miklóst. Ez a váz­latos, rövid felsorolás érzékelteti, hogy Vajthó László részese volt a modern magyar irodalom utób­bi, körülbelül hetven esztendejé­nek. Még ismerte az Ady és a Nyugat előtti magyar írókat, de volt szeme észrevenni, megfele­lően értékelni a Nyugat alkotóit, a két világháború közötti magyar irodalmat, s részese lett a mai magyar irodalomnak. Kilencven- évesen is; Az elfelejtett keringek című emlékezésregénye 1976-ban jelent meg a Magvetőnél. Sokoldalú alkotó. Irodalomtör­téneti munkáiban főleg a múlt század vége vonzotta (Reviczky Gyula) és a felvilágosodás kora (Bessenyei György). Korán felfi­gyelt Ady költészetére, doktori dolgozatát is róla írta (Én, Ady Endre). Benedek Marcell nagy tömegekhez szóló, irodalomnép­szerűsítő munkáihoz tudom ha­sonlítani Vajthó László munkáit. A magyar irodalomról szóló rövid összefoglalásai ma is példát mu­tatnak arra, hogy miként lehet megszerettetni irodalmunkat a széles olvasóközönséggel. Tiszta, világos mondatai lényegre törőek. Középkori irodalmunkról így ír: „Líránk komoly arcot ölt, vidám­sága csak a lelkekben lappang”. Széles látókörére, biztos ítéletére jellemző, hogy kortársait milyen jól értékeli. Például: „A proletár­elet szemléletének kifejezője Jó­zsef Attila, a tragikus sorsú költő, egyike legmélyebb lírai tehetsé­geinknek.” Felfigyelt a környező országokban élt magyar írókra: például az erdélyi Áprily Lajosra, a vajdasági Szenteleky Kornélra és a szlovákiai Győry Dezsőre. Nagy közönséghez jutottak el kitű­nő antológiái (Mai magyar múzsa, Mai magyar költők). Irt regénye­ket (Tanárok), megírta emlékezé­seit (Tanári pályám emlékezete), szellemes epigrammái nagyon jel­lemzőek rá. Például: „Az ízlésem, jajajjaj, (Nem forr ki már soha, soha.) Mért is voltam annyi faj Professzora?!” Vajthó László tanári munkája — végtelenül nagy hatású volt. Nemcsak azért, mert irodalmunk nem egy jelentős egyénisége, így Vas István költő sem felejtette el szeretett tanárát, hanem azért is, 'mert kitágította tantárgya szűk kereteit, kutató munkája részeseivé tudta tenni növendékeit, ö adta (s adatta ki) tanítványaival a Magyar Irodalmi Ritkaságok kö­teteit, elfelejtett régi magyar mű­veket. így fedezte fel az utókor számára Bessenyei néhány mű­vét. Meg kellene ismerkedniük Vajt­hó Lászlóval! Örök fiatal szellem­mel dolgozik ma is. Ír, alkot. So­hasem pihen. Varázsos egyénisége mindenkit megtölthet optimizmus­sal. Igen, egy kilencvenéves író, tanár derűt tud sugározni! Hihe­tetlen szerénységét is példaként követhetnénk, önkritikus, öniró- nikus szelleme bírálón ítéli meg korábbi munkáit. Nagy humanis­ta, mint az igazi tanárok általá­ban. Kilencvenedik születésnapján további alkotó éveket kívánunk, s azt, hogy sokáig sétálhassunk vele a Kéttemplom közben beszél­getve az irodalomról. Szekér Endre MEGŐRZIK A TALPAS HAZAT • Az Ormánság ősi központjában, — Sellyén — szabadtéri múzeumot alakítanak ki, ahol a helyi népi építészetnek állítanak emléket. A híres ormánság-kutató Kiss Géza nevét viselő sellyei múzeum köz­pontja a jellegzetes talpas ház. Ez a gerendakoszorúra épített, vessző- fonatú és sárral tapasztott épület — a gyakori árvizek miatt — mozgatható volt. (MTI-fotó, Bajkor József felvétele — KS) gSj^gj LAJOS (61.) — Kérem, erre egyszer már feleltem. — örülni fogok, ha a munka­társam is ugyanilyen feleletet kap az ön jogtanácsosától, mármint attól a Beckertől, aki a levelet aláírta. — Nem értem ... Becker.., — Nem vette észre, hogy hiány­zik az értekezletről, ahonnan volt szíves kijönni miattam? Még egy­szer elnézést kérek, hogy igénybe vettem az idejét. Szolgáljon ment­ségemre, hogy a magyar légierő egyik legkiválóbb vadászrepülő­jéről van szó. így vágnak a filmeken is eré­lyes arcot a gondterhelt káderek. Mármint azokon a filmeken, ame­lyekből a mimikát tanulta, ked­ves Leilei elvtárs. — Említettem, hogy a jogtaná­csosunk ellen azonnal vizsgálatot rendelek el. — Bizonyára helyes, ha így gondolja. Meg kellene ropogtatni az el- puhult kezét, ahogy annak ide­jén a kollégiumban játszották ezt az erőpróbát, de ez most nem lenne szabályszerű, hiszen a srá­cok annak idején maguk közül választott döntnökökkel ellen­őriztették, nincs-e erőfölényben egyik kölyök a másikkal szem­ben. A srácok? Mi voltunk ezek a srácok, és én is voltam dönt- nök, én is voltam versenyző a kézcsontok ropogtatásában ... Behúzta maga mögött a pár­názott ajtót. — Máris végeztek, Tatár elv­társ? Ha mindenki ilyen rövid látogató volna a vezérigazgató elvtársnál... .— Remélem- nem vet rám kö­vet, kisasszony, ha netán még egyszer kénytelen leszek igény­be venni a vezérigazgató elvtárs idejét. Azt hiszem. hamarosan teszem megint tiszteletemet. — Addigra én már tudni fo­gom, mi az, amivel mégis meg­kínálhatjuk. — Gondolja? — Izgalmasan feszíti a melle a blúzt. — Ne fáradjon kitalálok egyedül is. Ha már ilyeh kedves, hogy kikísér, megmondaná, hol találom a jog­tanácsosuk szobáját. — Három jogtanácsosunk van. — Bizonyos Becker.. Mással is így csinálja ez a kis nő? Véletlenül hozzáérni a ma- nusz karjához, és ott felejteni az ujjait a bicepszén? — Itt fel tetszik menni a páternoszteren, második emelet huszonhét. Mikor látjuk újra? Ez a kis szexbomba a legfá­radtabb estéjén se lenne könyö­rületes ahhoz a férfihez, akinek befekszik az ásvába. Talán fel is lehetne frissülni mellette. Akkor is ilyen magabiztos lenne, mint most megszokta a hímektől, hogy az ilyen lift előtti pillana­tokban nem mulasztják el meg­kérdezni. mit csinál estefelé. — Azt hiszem, előfordulok még itt. De mintha már említet­tem volna pár perccel ezelőtt. Belépett a páternoszterba, és visszamosolygott a lányra, aki­nek nedves alsóajka talányos- lassan simogatta meg a felső ajkát. Stark úr hátrább gurította ma­gát a tolószékkel, nehogy rá­fröcsköljön a lavórból szétcsap­kodó víz. — Már végeztem is — prüsz­költ egyet Béla. Megrázta vizes fejét, és arcára borította a törül­közőt. — Szóval, kitölti a két hét fel­mondási időt a vállalatnál... Mit csináljunk, ha ez a szabály? Én szívesebben vettem volna, ha már holnap belép. Tehát két hét múlva ... Meg fogja látni fiam olyan hírünk lesz rövid idő alatt, hogy szállnak ránk a kuncsaf­tok mint mézre a legyek, ak­kor már nem muszájból küldjük el. akit elküldünk, hanem annak alapján, hogy megéri-e hozzá­fognunk, érti, egyáltalán hozzá­fognunk ... Mikor szabadult maga, Béla? — Lassan hat éve hogy szak­munkás vagyok. — Ezek szerint, ha jól szá­molom, huszonhárom-huszon- négy éves. — Most leszek huszonhárom. Jövő csütörtökön. Június hato­dikén. — Boldog ember. Mit is mon­dok? Bodog gyerek! — Stark úr megigazította a térdén a koc­kás pokrócot. — Amikor én hu­szonhárom voltam ... Minden nyáron berángattak katonának. Evett a méreg, pedig vernem kellett volna a seggem a falba örömömben, hogy egészséges vol­tam, nem ilyen roncs, mint most. Minden nyáron behívtak. Har­minchétben pótkiképzés. Har­mincnyolcban diadalmasan bevo­nultam a Felvidékre, és szidtam Hitlert hogy miért pont akkor kellett visszaajándékozni a lo­vastengerésznek a Felvidéket, pedig még nem is tudtam, hogy nagy ára lesz annak a kassai be­vonulásnak, és az árát majd én is fizetni fogom. Harminckilenc­ben Kárpátaljára vonultam be. Negyvenben Erdélybe. Negyven­egyben kezdődött a törlesztés az adományokért. Én már kint a keleti fronton törlesztettem, és annak is örültem néha, hogy lyuk van a fenekemen. Ha én huszonhárom évesen előre sej­tem, hogy mi vár rám... Bol­dog ember maga, fiam, hogy ma huszonhárom éves. Béla felakasztotta a törülközőt a műhelyajtó oldalába vertkam- pós szögbe. — Mert még 'nem tudok sem­miről, ami énrám vár? — Maguké a világ, Béla. Maga fiatal, egészséges, nem is akárki a szakmájában... Magáé a vi­lág. Béla magárahúzta az ingét. — A napokban említette ne­kem valaki hogy egy idős va­gyok a kibernetikával. Azóta se megy ki a fejemből, amit mon­dott ... Mert ha olyant monda­nak az embernek, amin el kell gondolkodni, akkor tényleg el­kezd járni az esze. Ahogy utá­naszámolom nem is az a lényeg, hogy a kibernetikával vagyok egyidős. Az a baj hogy sok min­den mással is egyidős vagyok. összerántotta derekán a nad­rágszíjat. Kinézett a műhely ablakán. Az égen még mindig ott van a három kondenzcsik, pedig jó másfél órája dörgöt át a város felett a három szuper­szonikus vadászgép. — Ahogy utána gondoltam, kiderült, hogy alig születtem meg, Japánra máris ledobták az első két' atombombát. Na, me­gyek, Stark úr. A tolókocsi gumikerekei meg­mozdultak : — Várjon. Mondja tovább. Nemcsak azt szeretem nézni, ami­kor dolgozik, azt is szeretem, ha néha rászánja magát, hogy be­szélgessen velem. Maga nagyon szórakoztató dolgokat tud, fiam. Folytassa, folytassa. — Ha Stark urat szórakoztat­ja. — Mondja csak, mondja. Ki­vel beszélgessek komoly dolgok­ról, a feleségem, szegény, ő a menü meg az üzlet rabja. Na? Strak úr azt várja, hogy most is olyasmit hall, amit mégnem hallott, a múltkor is meglepő­dött, hogy a tudósok már le tud­ják fényképezni speciális elekt­ronmikroszkóppal az atomokat. — Hol hagytam abba? — Hogy a hirosimai atom­bomba a maga születésnapi ajándéka. — Körülbelül. Nem sokat kés­tek vele. Ha így vesszük, akkor a hároméves születésnapomnak az elkésett ajándéka az oroszok atombombája volt negyvenki­lenc őszén. Hétéves voltam, amikor az amerikaiak felrob­bantották az első hidrogénbom­bát, és a Csendes-óceánon az Enivetok koráll szigetcsoport egyik szigete, az Elugelab egy­szerűen volt-nincs, a szuperbom­ba úgy vágta szét mint egy ló­citromot, elsüllyedt a tenger­ben. — Hogyan tud maga megje­gyezni ilyen neveket — Olvastam. — Aztán? — Nyolcéves voltam, amikor az oroszok is felrobbantották a hidrogénbombájukat. Azóta at­tól élek, meg mindenki attól él, hogy nukleáris egyensúly van. Szuper repülőgépek vannak meg szuper rakéták vannak, meg a szuperbombáknál is vannak még szuperebb bombák, ha a Stark úr nem akkoriban lett volna ka­tona hanem most,' akkor megta­nulta volna az elméleti kiképzés­ben, hogy mi az a megatonna meg a trinitrotoluol egység. — Hát mondja el. — Majd máskor. Mennem kell. Viszontlátásra, Stark úr. — Itt a pénze, fiam. Szóval két hét múlva kezemben a mun­kakönyvé. Jó mulatóst, Béla. Mit csinál estére? A szombat es­tét ki kell használni. Hétfőn majd folytatjuk. Ne hagyja el­felejtenem! (Folytatjuk) c

Next

/
Oldalképek
Tartalom