Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-31 / 126. szám

Katanics Sándor köszöntése Tegnap a megyei pártbizottság székházában ötvenedik születés­napja alkalmából köszöntötték Katanics Sándort, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságá­nak titkárát. Ez alkalomból Hor­váth István, a megyei pártbizott­ság első titkára tolmácsolta a testület nevében is kifejezett jó­kívánságokat, s kívánt további eredményes munkát és jó egész­séget Katanics Sándornak. A kö­szöntésen jelen voltak Erdélyi Ignác és Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkárai. Partizántalálkozó Baján Nemzetközi triticale tenyészkert Kecskeméten A külföldi kutatóállomások be­vonásával eredményesen dolgoz­nak a magyar triticalé-nemesítők Kecskeméten. A Zöldségtermesz­tési Kutató Intézet világhírességé­nek, a triticalenak a továbbjaví- tása azt a célt szolgálja, hogy egyes törzsei a föld különböző ég­tájain is gazdaságosan termeszt­hetők legyenek. Ehhez elsősorban a nappal közömbös fajtákat kere­sik. a hazai talajokra pedig a bú­zával versenyképes, nagyhozamú hibrideket szelektálják. Az inté­zet tenyészkertjében most végzik a párosításokat, keresztezéseket, s így több mint nyolcezer új egye- det nyernek a további kutatások­hoz. Külön nemzetközi tenyészkertje van a társintézetekből kapott, s külföldről már visszakerült ma­gyar triticale-törzseknek. Ezek alapanyagul szolgálnak a további nemesítéshez és az alkalmazkodó­képesség vizsgálatokhoz. Minden alap megvan ahhoz, hogy nemzet­közi összefogással, majdan az ázsiai földrészen, a Himalája kör­nyékén is termeszthető legyen a magyar származású triticale. Je­lenleg, még nem propagált, olyan törzsekkel rendelkeznek a kecske­méti kutatók, amelyek az eddigie­ket felülmúlják alkalmazkodóké­pességben, terméshozamban, és beltartalmi értékük is kiváló. V. E. Szombaton délután Baján ren­dezte meg a Magyar Partizán Szövetség azt a hagyományos ta­lálkozót, amelyen a második vi­lágháború idején a jugoszláv partizánegységekben harcolt tag­jai vettek részt. A Fegyveres Erők Klubjában rendezett, több mint száz egykori partizán rész­vételével megtartott találkozón Erdei László alezredes — aki maga is partizán volt — a klub parancsnoka köszöntötte az egy­begyűlteket, közöttük Úszta Gyu­lát, a Magyar Partizán Szövet­ség főtitkárát, dr. Vitomir Gas- parovicsot, Jugoszlávia budapes­ti nagykövetét és Mándics Mi­hályt, a Magyarországi Délszlá­vok Demokratikus Szövetségé­nek főtitkárát. A találkozón Úszta Gyula mondott beszédet, amelyben sze­retettel köszöntötte a résztvevő­ket, majd emlékeztetett azokra a harcokra, amelyeket a parti­zánok az ellenállási mozgalom­ban, a fasizmussal szemben folytattak. Elmondta azt is, hogy alig van Európában olyan or­szág, amelynek ellenállási har­caiban ne lettek volna magyar partizánok. Felszólalt a találkozón dr. Vi­tomir Gasparovics is, majd az egykori partizánok tiszteletére művészi műsort mutattak be. Sz. F. A SZOT ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE Tagdíjbesorolási irányelvek a jövő évre A SZOT Elnöksége hétfői ülé­sén megvitatta a szocialista mun- kaverseny-mozgalommal kapcso­latos szakszervezeti feladatokat. A továbbiakban az 1978. évre történő tagdíjbesorolás irányelvei­ről tárgyalt. A tagdíjbesorolás el­vei lényegében változatlanok ma­radnak. A besorolás alapja az éves, egyes szakszervezeteknél azonban az egyévesnél rövidebb időszakban elért átlagkereset. A besolorás időszakát a szakmai sa­játosságoknak megfelelően az érintett szakszervezet elnöksége határozza meg. A teljesítmény- és órabérben dolgozóknál a havi törvényes munkaidő alapján já­ró teljesítmény- és órabért, a bérpótlékokat, a bérköltség ter­hére elszámolt prémiumokat, ju­Kiskőrösi diák brüsszeli sikere Martinkó István, a kiskőrösi Pe­tőfi Sándor Általános Iskola VIII/a osztályos tanulója a múlt hét vé­gén érkezett vissza egyhetes bel­giumi tartózkodásáról, ahol öt társával együtt hazánk fiatalsá­gát képviselte a nemzetek közötti ifjúsági kerékpár- és kismotor­közlekedési és ügyességi verse­nyen. A magyar csapat, amelyben négy kerékpáros és két motoros tanuló vett részt, jól szerepelt; Spanyolország és Luxemburg mö­gött harmadik helyen végzett. A Brüsszelben megrendezett rangos nemzetközi vetélkedőn ti­zenöt ország csapatainak tagjai mérték össze tudásukat és ügyes­ségüket. A magyar úttörők közül a kiskőrösi Martinkó Pista szere­pelt a legjobban, meg tudta tar­tani az országos döntőn nyújtott, harmadik helyet elért teljesítmé­nyét és a nehéz és fárasztó ver­senyben, holtversenyben a harma­dik-negyedik helyen végzett. talmakat, az év végi részesedést és a másodállás utáni keresetet, a havidíjasoknál a havi alapbért, a bérköltség terhére elszámolt s rendszeresen folyósított kiegészí­tő kereseteket, a forgalomtól füg­gő jutalékot, a bérpótlékokat, a bérköltség terhére elszámolt pré­miumokat, jutalmakat, az év vé­gi részesedést és a másodállás utáni keresetet kell figyelembe venni. Ha valaki egy hónapnál hosszabb ideig betegállományban van, akkor a táppénznek megfe­lelő tagdíjat kell fizetni. Akkor is az új keresetnek megfelelően kell tagdíjat fizetni, ha év köz­ben jelentősen és tartósan csök­ken valakinek a keresete. Az át­lagkereset kiszámításakor nem kell figyelembe venni a túlmun­kadíjat, a jutalmazási keretből elszámolt jutalmat és a mellék- foglalkozásból származó jövedel­met. A nyugdíjba menők nyugdíj- összegük szerint fizetnek tagdí­jat. Aki magasabb nyugdíjat kap, önkéntesen az előírtnál nagyobb összegű tagdíjat is fizethet. A fizetésnélküli szabadságon, a gyermekgondozási szabadságon levők és az idénymunkások havi tagdíja három forint. A szabadsá­gon levők munkába állásuk után természetesen tényleges keresetük szerint fizetnek szakszervezeti tagdíjat. A szakmunkástanulók és a felsőoktatási intézmények hallgatói havonta két forintot fi­zetnek. (MTI) Megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák a dolgozók középiskoláiban Tegnap megkezdődtek az írás­beli érettségi vizsgák a dolgozók gimnáziumaiban és szakközépis­koláiban. A 37 ezer érettségire jelentkezett felnőtt diák első­ként a magyar nyelv és iroda­lomból dolgozta ki tételét. A nap­pali tagozathoz hasonlóan három tétel közül választhatnak és a ki­dolgozáshoz teljes négy óra állt a rendelkezésükre. Először végeznek az idén a szakmunkások szakközépiskolái­ban. Hároméves tanulás után 5400-an jutottak el az érettségi letételéhez Ma a dolgozók gimnáziumai­ban matematikából, a szakközép- iskolában ugyancsak matemati­kából, illetve egy szakmai elmé­leti tárgyból írják meg az írás­belit. A szóbeli érettségi vizsgák jú­nius 10-én kezdődnek és a hó­nap végéig tartanak. A dolgozók középiskoláinak al­sóbb osztályaiban a tanítás már befejeződött. A jövő héten meg­kezdődnek az írásbeli, majd a szóbeli osztályvizsgák, összesen 123 ezren adnak számot tudá­sukról. Megkezdődtek a jelentkezések a következő tanévtől, a munka mellett esti vagy levelező kö­zépiskolában továbbtanulni szán­dékozóknak. A jelentkezéseket a középiskolák szeptember 1-ig fo­gadják el. (MTI, Majális A Kunszentmiklósról Kerek­egyháza felé utazó autós az el­múlt vasárnap a 33-as kilométer­kőnél egy útszéli fára erősített táblával találta szemközt magát. Majális" hirdette a tábla, és a felirat alatti nyíl balra, valaho­va a fák közé mutatott. Az úttól néhány méternyire fehér falú tanyaépület mellett autók és motorkerékpárok tucat­jai várakoztak, s beljebb az er­dőben, jó kőhajításnyira a fut- ballpályányi gyepes tisztáson tar­ka sereg: farmeres, tréningruhás, bikinis fiatalok, vasárnapiasan öl­tözött jelnőttek és sok-sok gye­rek vidám kavalkádja. A tehenek bőgéséhez, tyúkok kárálásához izgkott vén akácok meglepetten figyelték a merőben új zajokat: az autók és motorok zúgását, a kiáltozást, a vidám ne­vetést. A kunszentmiklósi „Mé­dium” 200 wattal tolmácsolt, iz­mokat, idegeket megmozgató ze­néje csak fokozta a hangulatot. Így történt, hogy a tucatnyi tollaslabda a zene ütemére száll- dosott, és a focizó fiúk a csata hevében néha tánclépéseket is lejtettek, miközben a labda sér­tődötten cikázott közöttük és cáakazértis a kapu mellé ment. Kivételesen mindenki megbocsá­tott neki. A majálist a kunszentmiklósi ÁFÉSZ KISZ-alapszervezete szer­vezte. Helyről, feltételekről gon­doskodtak, zenekart hoztak, zsí- roskenyeret kentek az éhezőknek, és kólával, sörrel olthatták szom- jukat a szomjazók. Később még nagy izgalmat okozott a nagyszerűen megren­dezett lepényevő és lisztfújó ver­seny, a közönség nagy derültsé­gére. S ami talán a legfontosabb, több száz kunszentmiklósi és környékbeli lakos mozdult ki ezen a vasárnap délutánon ott­honából, hogy a pezsdítő tava­szi, erdei levegőn sétával, pihe­néssel, játékkal töltsön néhány önfeledten kellemes órát. Sitkéi Béla ■ Gyermeknapon A Csongrád-Bács megyei FÜSZÉRT Vállalat kecskeméti raktárhá- íak KISZ-fiataljai majálist rendeztek a gyermeknap alkalmából. A i játék közül legnagyobb sikere á karikadobó versenynek volt. Harmadik helyezés Sopronban Az elmúlt hét végén a várossá nyilvánításának hétszázadik év­fordulóját ünneplő Sopronban rendezték meg a fiatal gyógysze­részek Rozsnyay Mátyás emlék- versenyét. A Magyar Gyógysze­részeti Társaság Győr-Sopron megyei Szervezete által rende­zett vetélkedőn Bács-Kiskun képviseletében Tóthné Fekete Mária bajai, Rákóczi Gábor és Ormos László — császártöltési és nemesnádudvari — gyógyszeré­szek tartottak előadást. A tizenharmadik alkalommal megrendezett emlékversenyen sikert arattak a megyénket kép­viselők, Rákóczi Gábor és Ormos László a harmadik helyet sze­rezte meg. A fiatal gyógyszeré­szek kidolgozták azt az eljárást, amellyel tablettásítani lehet az élesztőgombát, ami így a célnak jobban megfelel, mint a korábbi kapszulás változat. A nagyüzemi gyártásra is alkalmas, különbö­ző ízesítésű tabletta a fogszuva­sodás megelőző gyógyszere. Hatá­sának lényege az, hogy a száj­ban végbemenő tejsavas erjedést alkoholos erjedéssé változtatja, s eképp megakadályozza a fog­szuvasodást. író-olvasó találkozók A megyei könyvbarát bi­zottság előzetes tervei alap­ján megyeszerte rendre folynak az irodalmi ren­dezvények. írók és olvasók találkoznak, beszélgetnek egymással közművelődési intézményeinkben s az is­kolákban. Az alábbiakban felhívjuk olvasóink figyel­mét a holnap sorra kerülő eseményekre. A hajósi pártház tanács­kozó termében este hét óra­kor Csák Gyula író és Bata Imre irodalomtörténész lép közönség elé. Előzőleg dél­után négy órakor a félegy­házi könyvtárban örsi Fe­renc, hat órakor a bajai Fegyveres Erők Klubjában Hegedűs Géza szerepel a könyvheti író—olvasó ta­lálkozón. Jó kenyérellátás A Felsőszentiváni Termelőszö­vetkezet sütőüzeme az egész köz­séget ellátja termékeivel. Na­ponta a tsz boltjaiban nyolc és fél mázsa kenyeret és kétezer kiflit adnak el. NAPTAR 1977. május 31.. kedd Névnap: Angéla Napkelte: 3 óra 52 perc. Napnyugta: 19 óra 32 perc. Holdkelte: 17 óra 51 perc. Holdnyugta: 2 óra 54 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk dél­nyugati, az ország északi felében északira, északkeletire forduló szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 7—12, leg­magasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. Távolabbi ki­látások péntek reggelig: megnö­vekvő felhőzet, elszórtan zivatar­ral. Általában kevés csapadék. A hőmérséklet átmenetileg csökken. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 29-én a középhőmérséklet 13,8 (az 50 éves át­lag 19,3). a legmagasabb hőmérséklet 19,7 Celsius-fok volt. A nap 7 órát sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 14,S, 13 órakor 24,1 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 11,2 Cel­sius-fok volt. — Az idén Császártöltésen is bevezetik az előfizetéses étkezte­tést. Ezt a Keceli ÁFÉSZ dolgo­zói november 7. tiszteletére vál­lalták. A községben, valamint Imrehegyen és Hajóson növelik saját készítésű hidegételeik és cukrászipari termékeik forgal­mát is. — Egy évvel korábban, tehát már az idén annyit termel a la- josmiz-sei Kefe-, Seprű-, Fa- és Vasipari Termékeket Gyártó Ipari Szövetkezet, mint amennyit csak 1978-ra terveztek. Tőkés exportra 55 millió, belföldre 76 millió forint értékű árut szállí­tanak. Növényvédelmi felhívás Mint korábbi közleményünkben már jeleztük, az almamoly rajzása folya­matos. a lárvák kelése is megkezdő­dött. A lárvák által károsított gyü­mölcsök lehullanak a fáról. A fertőzés megakadályozása végett a rovarölősze­res kezeléseket 8—10 naponként ismé­telni kell. A kaliforniai pajzstetű hímek rajzá­sa a hónap közepe óta folyamatos. A kaliforniai pajzstetű elleni védekezés nagyon hatásos, ha a hímek rajzás­ideje alatt permetezünk, mert elma­rad a megtermékenyítés és nem szü­letnek utódok. A nőstények vegysze­rekkel szembeni érzékenysége rendkí­vül megnő a szülés időszakában, tehát a lárvarajzás kezdetén nemcsak .& mozgó lárvákat pusztíthatjuk eredmé­nyesen, hanem a szülős nőstényeket Is. A jelenlegi időjárási viszonyok rend­kívül kedvező feltételeket teremtenek az almaía-varasodás fertőzés terjedé­séhez. A lisztharmatra fogékony al­mafajtákon lisztharmat ellen hatásos készítményeket is szükséges a permet- lébe keverni. A fentiek alapján az al­mafákat a következő szerkombináció­val kezeljük. Unlfosz 50 0,1 százalékos, vagy Bl 58 EC 0,1 százalékos, vagy Sinoratox 0,1 százalékos koncentrációjú Dlthane M— 45-öt. vagy 0,2—0.3 százalékos tömény­ségű Orthocid 50 WP-t, a lisztharmat ellen pedig 0,3 százalékos töménységű Thiovit—T célszerű felhasználni. Felhívjuk a figyelmet a munka- és egészségvédő óvórendszabályok betar­tására. — A KULTURÁLIS MINISZ­TÉRIUM, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a Magyar Rá­dió Ady Endréről rendezett mű­veltségi vetélkedőjén a Katona József Társaság csapata a Pécsi Ifjúsági Ház együttesével mér­kőzik szerdán 19.15 órai kezdet­tel. A műsorvezető ezúttal is Rapcsányi László. A Megyei Mű­velődési Központ színházterméből előreláthatóan Poór Klára közve­tít. Az Akarom, tisztán lássatok vetélkedő nyilvános. Az érdeklő­dök este 7 óráig foglalhatják el helyüket. — Bükfürdőn létesített gyógy­üdülőt dolgozói kívánságának megfelelően a Lakástextil Válla­lat kőszegi Posztó- és Nemez­gyára. Az épületet zömmel a ta­valy szervezett kommunista mű­szakokon teljesített és erre a cél­ra felajánlott munkákra járó pénzből hozták létre. — 11 ezer hektáron termeszte­nek iparszerűen cukorrépát a pe- tőházi cukorrépa-termesztési rendszerhez tartozó gazdaságok. A rendszer csaknem az egész Kisalföldet átfogja. A technoló­gia tökéletesítésére különböző kí­sérleteket is kezdtek, szigetközi, rábaközi gazdaságokban. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. MÁJUS 31. ÜNNEPI KÖNYVHÉT A marxizmus—leninizmus klasszikusainak időszerűsége. Előadás. ^ 20 órakor „Találkozás" Katona Klári, Bakacsi Béla, Weszely Zsuzsa, Délhúsa Gjon és a Titanic együttes. Belépődíjas. KIÁLLÍTÁS Orosz János festőművész kiállítása. ELŐZETES ] 3-án, 20 órakor A gammasugarak hatása a Százszorszépekre. , A Nemzeti Színház előadása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Kedd este 7 óra: MINDEN JÓ, HA VÉGE Jó Jókai-bérlet. Székesfehérváron este 7 óra: FURCSA PÁR MOZI 1977. május 31.: Közlekedési balesetek Kivilágítatlan, felszerelés nél­küli kerékpárral biciklizett szombaton este Kecskeméten Kovács István ipari tanuló, he­lyi lakos. A Liszt Ferenc utcán át a Czollner téri kereszteződés­hez érkezett, ahol nem vette fi­gyelembe az elsőbbségadás köte­lező táblát, s összeütközött egy személygépkocsival, amit Tor­mási László kecskeméti lakos ve­zetett. Kovács István súlyos, nem életveszélyes fejsérülést szenve­dett, kórházba szállították. Az anyagi' kár több mint ötezer fo­rint, az ügyben a rendőrség szak­értő bevonásával folytatja a vizs­gálatot. Vasárnap este a követési tá­volság be nem tartása miatt tör­tént baleset a megyeszékhely ha­tárában. Adorján Sándor kecske­méti lakos, hegesztő motorkerék­párjával az előtte forgalmi okok miatt lassító autó mellett jobbról kísérelt meg, az útpadkán elha­ladni, de ez nem sikerült, s a gépkocsinak ütközött. A motor vezetője és felesége könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A tassi Halászcsárdában töltöt­te a vasárnap délutánt Csepeli Gyula tassi lakos, műszerész, s feltehetően szeszes italt is fo­gyasztott. Záróra után motorke­rékpárjára pótutasként Gyenes Zsigmond kunszentmiklósi ze­nészt vette fel, s Kunadacsra in­dult. Tasson, a Lenin utcában egy jobbra íyelő, enyhe kanyar­ban áttért a másik oldalra, ahol egy beton kerékvetőt érintve előbb belerohant az árokba, majd az egyik kapu téglaoszlo­pának ütközött, és ismét az árok­ba csúszva jobb oldalra eldőlt. Csepeli Gyula súlyos, életveszé­lyes, koponyaalapi sérülést szen­vedett, utasa könnyebben meg­sérült. Tegnap délelőtt a megyei kórház illetékesétől azt a tájé­koztatást kaptuk, hogy Csepeli állapota továbbra is súlyos. Négyszer vonultak ki a tűzoltók Ha még nincs is itt az igazi kánikula, vigyázni kell a gyúlé­kony anyagokkal. Az elmúlt hét végén történt négy tűzeset is er­re figyelmeztet. Szombaton reggel Csávolyon, az Egyesülés Termelőszövetkezet Rokolya tanyán levő borjúneve­lője gyulladt ki. A szerfás épület mellett traktor ment el, de el­akadt, s a túráztatás közben szikrákat lövellt ki, tűz keletke­zett, ami a tetőzetre is átterjedt. A bajai, a kalocsai és a kiskun- halasi tűzoltóság, valamint a csávolyi önkéntesek 300 ezer fo­rint értéket mentettek meg a pusztulástól, az anyagi kár mint­egy 12 ezer forint. Ugyancsak szombaton délelőtt hívták a tűzoltókat Izsákra. A Béke utca 17. számú ház mel­léképülete kapott lángot, a ké­ményből kipattanó szikrától. Ko­vács Ferenc tulajdonos kára 3000 forint. Pálmonostorán a Gyapjas Pál út 24—26. szám alatt szombaton este 20 mázsa szalma, két mázsa tűzifa és 200 kéve kukoricaszár vált a lángok martalékává, egy szikra következtében. A tüzet a kiskunfélegyházi állami tűzoltók oltották el. Veiszhób Imréné, Orgovány, III. kerület 354. számú ingatla­nán egy eddig ismeretlen sze­mély által eldobott cigaretta, vagy gyufa okozott tüzet, s le­égett egy szénakazal, az anyagi kár 2000 forint. A kecskeméti állami tűzoltók vonultak ki a helyszínre. KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor EN NEM LATOK. TE NEM BESZELSZ. O NEM HALL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő, olasz bűnügyi filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 és 7 órakor VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Dupla. 20 százalékkal felemelt helyáru! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai—olasz westernfilm MESEMOZI: fél 4 órakor PETI KALANDJAI Színes magyar rajzfilm-összeállítás STÜDIÓMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Nagy rendezők-sorozat TÁJKÉP CSATA UTÁN 14 éven aluliaknak nem ajánlottl Színes lengyel film 1 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megye. Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér lfa Telefon: 12-819, 12-818 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Poet» Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint > Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jeizőszámlár* Készült a Petőfi Nyomdába® ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 28 061 1 hu issN 0113—mx .

Next

/
Oldalképek
Tartalom