Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
6 • PETŐFI NÉPE 0 1977. május 1. „Nem az iskolának, az életnek tanulunk ..." E közkeletű pedagógiai mottó általános igazságot fogalmaz meg. Ám, hogy mi az, amit az „Életben” leginkább hasznosíthatnak a fiatalok, arról megoszlanak a vélemények ... Az iskolában a pedagógusok oktatnak és nevelnek, s a tanterv szerint közvetítik a tudásanyagot. A nevelés ügye viszont bonyolultabb, már csak azért is, mert a fiatal személyiségek formálása nem egyszerű folyamat, hanem sok-sok emberi, társadalmi ráhatásként alakul ki. désére történik. Végeredményben a mezőgazdaság gépesítése is ebben az irányban hat. — A tanműhely beindítása mellesleg még egy haszonnal járt, az iskola régi mezőgazdasági földterületét átadtuk a nevelő- otthonnak használatra, s az ott lakó gyerekek nagy lelkesedéssel dolgoznak rajta — fűzte hozzá az igazgató. — Megismerik, megszeretik; a munkát, és — ez sem elhanyagolható szempont —, hasznosan besegítenek az intézmény zöldségszükségletének előteremtésébe. Kívülállók el sem képzelhetik, milyen sok pedagógiai hasznot tartogat egy olyan étkezés, amikor „saját” termékeiket fogyasztják a gyerekek. • Bartucz István az egyik kompresszornál. A felsőszentiváni mezőgazdasági gyakorlati foglalkozások hasznossága a községi tanulók esetében is elgondolkodásra késztetett: a bejáró diákok többsége szintén ipari pályát választ. A kötelezően oktatott kertészeti alapismereteket a gyerekek már otthon elsajátítják, hiszen a családok mindegyike kertes házban lakik, ahol hagyományos a gyümölcsfák gondozása, a zöldségtermesztés. Ezért is tűnt hasznosabbnak a tanulók ipari jellegű gyakorlati ismeretekkel való megismertetése. — Az iskolában két éve tértünk át az ipari gyakorlati oktatásra, a jelenlegi ötödik-hatodikosok már nem mezőgazdasági politechnikát tanulnak — folytatta Pataricza Máté. — A feltételek legfontosabbikát, az udvarban felépített könnyűszerkezetes műhelyt a mélykúti ipari szövetkezettől kaptuk. A 100 négyzetméteres helyiség alkalmas a szerelőpadok, a gépegységek felállítására. A szükséges berendezést saját erőből beszereztük. Jövőre harmadik alkalommal kérvényezzük már, hogy a „szabályoktól” eltérően az új ötödikesek ismét ipari képzésben részesülhessenek. Ez a szülők ■és a diákok osztatlan megelége• A kerékpár „nagyjavítása" is alapos kézügyességet igényel. helybeli termelőszövetkezettel kötött szerződés alapján a munkáért kapott ellenérték fele az osztályok tavaszi szünetben rendezett kirándulásainak költségeit fedezi. A hiányzó hányad a szövetkezet által vásárolni kívánt autóbusz beszerzéséhez való iskolai hozzájárulás; a gazdaság ennek fejében vállalta, hogy évről évre az intézmény valamennyi felső tagozatos tanulócsoportját országjáró kirándulásra viszi az autóbuszon. — így hosszú távú, négyéves országjáró programot állíthatunk össze a tanulóinknak — tájékoztatott az igazgató. — A fiatalabbak a község környékével, a megyével, a hetedik-nyolcadikosok pedig az ország távolabbi tájegységeinek nevezetességeivel, ismerkednek meg. — Azt már mondanom sem kell talán — mondta végezetül —, hogy a gyerekek nagyon szeretik az eseményekben gazdag őszi munkát. A közös szüret hagyományai régiek. Ugyancsak hagyományossá vált a diákok nyári szüneti kukoricacímerezése. Az iskolaihoz hasonló szervezettségű munkacsoportokban szegődnek el a szövetkezethez, és tizenöt—húsz napot dolgoznak. Még a gimnáziumba, szakmunkásképző intézetbe járók is visszatérnek a nyári munkák alkalmával. De miért is ne tennék? Hiszen húsz nap alatt szép összeget tudnak keresni, és ami a leglényegesebb, egymásra utáltán, közös munkával, azzal a tevékenységgel, amire az életben a legnagyobb szükségük lesz. Ez az a cél, amelynek megvalósításán az iskolában is fáradozunk ... Pavlovits Miklós A tágas ebédlőben kék alapon, fehér betűkkel a jelszó: „Munkaminőség = Emberminőség”. E két fogalom egyenlőségi jellel való összekapcsolása elgondolkoztató. Hiszen ha azok, akik a félegyházi 60&. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulóotthonában — a négyágyas szobákban, s a klubteremben, könyvtárban — készülhetnek fel napi feladataik elvégzésére, ilyen szavakat írnak ki önmaguknak figyelmeztetésül, akkor ez nagyszerű! Ebből kiindulva beszélgetünk öt harmadikos, végzős tanulóval. Papp Béla építőipari gépszerelő (a tánccsoport vezetője), Bartucz István (ugyancsak gépszerelő, a diáktanács titkára), B. Vincze Mihály villanyszerelő (a szenvedélyes barkácsoló), Kiss János kőműves (a kertészkedés szerelmese) és Seres István autószerelő (a KlSZ-alap- szervezet titkára) mondja el e rögtönzött „kerekasztal-beszélgetésen” véleményét. 0 Seres István a kedvelt szakmai lapját olvassa. • Papp Béla a vontatón „bütyköl” valamit. Felsőszentivánon, a községi általános iskolában ezekről a kérdésekről beszélgettünk Pataricza Máté igazgatóval. Elmondta, hogy véleménye szerint a tanintézetek politechnikai foglalkozásai önmagukban kevésnek bizonyulnak a munkára nevelés összetett feladatainak megvalósítására. A gyakorlati foglalkozásokon a fiatalok bizonyos készségeket elsajátítanak, megismernek szakmai fogásokat, de a pedagógiai cél ennél több: sikerélményt adni. Ezért rendkívül fontos hogy a tanintézetekben ne formálisnak tekintsék a politechnikai oktatás kötelezettségét, hanem építsék be a pedagógiai rendszer egészébe. A felsőszentiváni iskolában egyébként a munkára nevelés kérdése különös fontosságot kapott. A község nevelőotthonában élő és a tanintézetbe bejáró gyerekek közötti ellentmondásos helyzet élezte ki a problémát. Amíg a községiek csak-csak besegítenek otthon a családi háztartási feladatok ellátásában, a ház körüli tennivalókba, a nevelőotthoni fiatalok számára mindez teljesen hiányzik. Egyszerűen nincs alkalmuk rá, hogy hasznos munkával töltsék szabad idejük egy részét. A munkára nevelés másik fontos, nagy területe Felsőszentivá- non a hagyományos közös szüret. Mint az ország valamennyi iskolájában, itt is tíz napot dolgoznak a diákok minden ősszel. A 0 A könnyűszerkezetes műhelycsarnok a felsö- szentiváni általános iskola udvarán. — A gond nagyon is érezhetően jelentkezett — magyarázta az igazgató. — A mindennapi gyakorlat vetette fel á kérdést: hogyan képesek majd a munkahelyek emberi környezetéhez alkalmazkodni azok a gyerekek, akiknek ismeretlen érzés a közös tevékenység öröme. A nevelőotthoni tanulók túlnyomó többsége a nyolcadik osztály elvégzése után .szakmunkásképző intézetekbe jelentkezik s a bizonyítvány megszerzését követően gyárakban, üzemekben kezd dolgozni... Beilleszkedésüket viszont nem tudja elősegíteni az iskola. Ráadásul, az ipari környezet igen különbözik a mezőgazdaságitól, attól, amit itt nálunk, a gyakorlati foglalkozásokon tapasztalnak a tanulók. Iskolánkban ugyanis, mint a községi tanintézmények mindegyikében, eredetileg mezőgazdasági politechnikai gyakorlatot szerveztünk. De mindinkább kérdésessé vált ennek valóságos, pedagógiai célszerűsége. . . — Talán közhelynek tűnik a kérdés mégsem kerülöm meg: nagyon meg kell küzdeni azért, hogy majdan értékes és megbecsült szakmunkás lehessen valaki? B. Vincze Mihály: — Nem éppen könnyű; de meg lehet csinálni. Szerintem az a fontos, hogy mindenki kezdettől • fogva rendszeresen tanuljon, s gyakoroljon a munkahelyen. Megmondom őszintén: ha újrakezdeném, jobban, elmélyültebben tanulnék. Ma már ezt tisztán látom, nem úgy, mint néhány évvel ezelőtt. Rájöttem, hogy az iskolapadban éppen úgy, mint bárhol az életben, mindig árt a közömbösség. Bartucz István: — Az a baj még, hogy a tanulók nem egyformán kedvelik a tantárgyakat. Némelyiket egyáltalán nem szeretik. Ez visszaüt később. Hiszen a lemaradásokat nagyon nehéz pótolni. Kiss János: — Van olyan akadálya is az eredményes tanulásnak, ami elsősorban nem rajtunk múlik. Az például, hogy harmadikban a munkahelyeken túlzottan a termelésre szorítanak minket; míg az iskolában a jobb tanulást szorgalmazzák. A kettőnek egyforma súllyal kellene szerepelnie. A vállalati vezetőinket anyagilag is érinti a teljesítményünk, ezért erőltetik a termelést. Ez pedig sokszor akadályozza az alaposabb tanulást. Ahhoz időnként meg kellene állni, megbeszélni a felvetődő problémákat. Papp Béla: — Rendszeresen össze kellene dolgozni vezetőnek és tanulónak, öregnek és fiatalnak. Több megértésre, türelemre lenne szükség. Kiss János: — Igen, mert az öreg szakmunkásnak nagy gyakorlata és sok tapasztalata van; a fiatalokban meg több a lelkesedés. Nem úgy gondolom, hogy az idősebbek nem lelkesek. Ha becsületes munkás valaki, még akkor is lehet tekintélye, ha nem tudja úgy az elméleti dolgokat. Mi megértjük, hogy az ő idejükben másként tanítottak. , — Sokszor támad vita a fiatalok és régi munkások között? Előfordul, hogy hiányzik a megértés, a kölcsönös bizalom? Bartucz István: — Van elégszer vita. De egyet meg kell mondani. Azt, hogy a vitát mindig csakis a gyakorlat döntheti el. Az élet. Az, hogy ki hogyan végzi a dolgát, milyen minőségű munka kerül ki a keze alól. Enélkül semmiféle vita nem ér semmit. A megértés és összedolgozás: persze fontos. Enélkül nem megy. Ha mondjuk, be kell állítani egy új gépet, alkalom nyílik egymás előtt a bizonyításra. Seres István: — Hogy ez így lehessen, az is szükséges, hogy lehetőleg mindannyian sokkal többet tudjunk, mint amit a napi munkánk megkövetel. Hiszen találkozhatunk — különösen majd a későbbi években — sokszor olyan feladatokkal, amilyenekre nem is számítottunk addig. Ha az ilyeneket jól végre tudjuk hajtani, akkor lesz igazán becsületünk. ,,Az élet követeli a tanulást — Eddig a szakmai tudás szükségességéről volt szó. Ám ez bármilyen nagyszerű legyen is, önmagában nem elég. A fejlett világnézet, a megfelelő politikai ismeret és az általános műveltség is fontos. Seres István: — Én azt mondanám, hogy tanuljon csak mindenki, akinek alkalma van rá. Márpedig ez mostanában igazán van. Hozzátenném, hogy nemcsak az iskolában; anélkül is lehet tanulni. Például nyelveket a TIT- \jen, vagy ilyesmit. És bárki járhat könyvtárba; ma már a munkásoknak is ott a helyük. Papp Béla: — Jó dolog, ha a szakmunkás-bizonyítvány kézhezvétele után sem marad abba a tanulás. Mert hisz, ha mondjuk művezető vagy más vezető beosztású lesz majd valakiből, magasabb iskolával nagyobb tekintélye lehet. Bartucz István: — Én is szeretnék érettségizni. Nem azért, mintha utána nem akarnék majd a szakmában dolgozni. Hanem, hogy műveltebb lehessek. Az élet követeli a tanulást, a magasabb iskolát. Kellemetlen, amikor egy ember meg sem tud szólalni a vitákban, mert az ismeretei hiányosak. Rossz érzés az ilyesmi. B. Vincze Mihály: — Nekem is meglesz majd az érettségim; 0 Kiss János a vakolókanállal. szinte biztos, s az osztályunk fele legalább ezt akarja. Papp Béla: — Az se baj, ha utána nem keresünk többet. Szerintem elsősorban senki nem azért csinálja, hanem a nagyobb tudás miatt. ,,A szakmában gyönyörködni kell” — Igen fontos a fentiekkel ösz- szefüggésben a hivatás, a szakma szeretete. Mit gondolnak erről? B. Vincze Mihály: — El sem tudom képzelni a munkát anélkül. hogy ne szeressem azt. ,yo- gyan is lehetne jól dolgoznl’ r^nd- szeresen, ha tehernek érezné aü'’ ember? Előbb-utóbb ez kiderülne. Nekünk ezekben az években kell olyanná formálódnunk, amilyennek lenni szeretnénk, egész életünkben. Aki megszokja a fegyelmezett, becsületes munkát, az sohasem lesz rongy ember. Bartucz István: — Ha valamit megcsinálunk, és remekül sikerül, olyankor elégedettek vagyunk. Azt is lehet tapasztalni, hogy segítenek egymásnak az emberek egy-egy olyan esetben, amikor valaki elakad a munkában. Kiss János: — Erről van szó. Fontos, hogy akik együtt dolgoznak, mondjuk egy brigád tagjai, azok közt összhang legyen. Hogy egyformán törekedjenek. Ha rá• B. Vincze Mihály tanyavilla- mositásl munkán. (Tóth Sándor levételei.) döbben mindenki, hogy szégyen a csúnya, rossz munka, akkor másképp lesz. Seres István: — Az én szakmámból mondok egy példát. Ha nagyon lerobbant, rozoga kocsit hoznak elénk, ne féljünk tőle. Akarni kell, s úgy nekikezdeni, biztosan sikerül jól megjavítani. Ha ilyenkor nem riaszt el bennünket a sok akadály, elégedettek lehetünk majd. B. Vincze Mihály: — Nincs szebb dolog annál, mint amikor mondjuk egy óvoda elkészítésedkor . feszültséget kapcsolunk az .jú'iéWOKörre. I : sikerült-e minden? Ha igen, megvan az öröm. És azt gondoljuk, hogy nem dolgoztunk hiába. Epilógus: öt fiatalember egy iskolából, öten azok közül, akik néhány héten belül bizonyára kézhez kapják a szakmunkás-bizonyítványt. A legutóbbi három esztendőben tanultakról való számvetés nyilván sikerül nekik. Mi már másért „szurkolunk” értük. Azért, hogy a következő esztendők, évtizedek ezerféle ' apróbb-nagyobb „vizsgáin” is képesek legyenek, helytállni. Hiszünk bennük. Varga Mihály VAS-ÉLET Kevés már a patkóin! való ló, kesereg Varga István, három fuvaros van csak Jászszentlászlón. Régen több munka -rövidítette a napokat. Régen, mondja Varga István, nyolcvanharmadik évében, amikor ötvenkilencedik esztendeje izzítja a vasat. Dolgozni jó, mert kell az embernek, hogy hasznosat tegyen. Hát nem furcsa? Fia, István, aki szintén kovácsnak tanult, már nyugdíjas ... Varga István műhelyében naponta izzik a vas -*■ az anyag, ami az idős mesternek több mint munka — maga az élet. (Pásztor Zoltán képriportja) Töprengések a „rajt” előtt kell kezdeni
