Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-21 / 118. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A kiváló munka elismerése Hartán a megyei pártbizottság első titkára adta át a kitüntetést <a-3S PETŐFI NÉPE AZ MSZMP B ÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXn. évf. 118. szám Ara: 90 fillér 1977. május 21. szombat Lázár György és Benke Valéria látogatása a BNV-n Nemzetközi mozgalommá szélesedett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére, a csepeli munká­sok által meghirdetett munkaverseny-felhí- vás. Ehhez csatlakozva a mezőgazdasági üze­meket szólították versenyre a hartai Erdei Ferenc Termelőszövekezet baromfitenyésztő szocialista brigádjai. Ma már az országban mindenütt ismerik e Bács-Kiskun megyei gazdaságot, kezdeményezésük nagy vissz­hangra talált. A közös gazdaság az élenjáró mezőgazda- sági üzemek közé tartozik. Kiemelkedő ered­ményeik elismeréseként 1962 óta hatszor vehették át a Minisztertanács vándorzászla­ját, illetve elismerő oklevelét, 1971-től pedig tegnap már ötödik alkalommal a Kiváló szö­vetkezet kitüntetést. A cím átadása alkalmá­ból a szövetkezetbe látogatott Horváth Ist­ván, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizott­ságának első titkára, Boza József, az MSZMP Kalocsai járási Bizottságának első titkára, dr. Varga Antal, a Bácskai és Duna melléki TESZÖV titkára, valamint a megyei és a járási politikai, társadalmi és gazdasági szervek képviselői, a társ- és part­nergazdaságok vezetői. Pénteken felkereste a Buda­pesti Nemzetközi Vásárt Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Benke Valéria, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai. A vendége­ket Bíró József, külkereskedelmi miniszter és Földes László, a HUNGEXPO vezérigazgatója fo­gadta. A vásár vezetői tájékoz­tatták vendégeiket az idei BNV jellegzetességeiről, számszerű adatairól, majd együttesen kör­sétát tettek a vásáron. Megtekintették a Magyar Tu­dományos Akadémia és az OMFB környezetvédelmi kiállítását, a vegyipari és bányászati, az épí­tőipari, az energetikai, a műszer­ipari és híradástechnikai, a jár­műipari, a gépipari és kohászati bemutatók hazai termékeit, s a többi szocialista ország kiállítói­nak anyagát. Hosszasan időztek az A-pavilon szovjet kiállítóinál, tájékozódtak korszerű műsze­reikről, híradástechnikai cik­keikről, s a látottakról elisme­résüket fejezték ki a kiállítók vendégkönyvében. (MTI) A kora délutáni órákban a tsz vezetői a vendégeknek bemutat­ták a szövetkezetét. Megnézték a gabonatáblákat, a jól kelt kuko­ricát, a rendben tartott réteket, legelőket, valamint az állatte­nyésztő telepeket és a mellék­üzemágakban folyó munkát.. A baromfitelepen találkoztak azok­kal a szocialista brigádokkal, akik útjára indították a versenymoz­galmat. Az ünnepi közgyűlésre a hartai Petőfi Művelődési Házban ke­rült sor. Hegedűs Lajos tsz-elnök beszédében kiemelte az egységet és egyetértést, amely a munka minden területén tapasztalható a szövetkezetben, és egyik legna­Luis Corvalán sajtótájékoztatója Látogatás a DÍVSZ székházában Luis Corvalán, a Chilei Kom­munista Párt főtitkára pénteken ellátogatott a DÍVSZ székházába, ahol részt vett az iroda ünnepi ülésén. Pietro Lapiccirella, a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség el­nöke üdvözölte Luis Corvalánt és tájékoztatta a DÍVSZ chilei szo­lidaritási tevékenységéről. Ezt követően Luis Corvalánnak át­adta a DÍVSZ Emlékérmét és diplomáját, amelyet még bebör­tönzése idején ítélt oda neki a világszövetség. Luis Corvalán ezután — szál­lásán — magyar újságírókkal ta­lálkozott. A Chilei Kommunista Párt főtitkárát Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője köszöntötte, majd megnyitotta a sajtókonferenciát. Luis Corvalán elöljáróban friss, hozzá is most érkezett hírről szá­molt be: a Santiago de Chile-i katolikus püspökség szolidaritási vikáriátusának információi sze­rint április 30. és május 13. kö­zött a junta újabb 12 embert, közöttük kereszténydemokrata, szocialista és kommunista politi­kusokat tartóztatott le. — Szeretném hangsúlyozni — folytatta —, hogy a hatóságok ta­gadják a letartóztatások tényét, nem tudunk elvtársaink, bará­taink sorsáról, tartózkodási he­lyéről. Föl kell tehát írnunk ne-' vüket az eltűntek hosszú, 2300 embert felsoroló, napról napra gyarapodó listájára. Mi lehet a célja a juntának a foglyok eltün­tetésével? az,, hogy az egész chi­lei népet' rettegésben tartsa, hi­szen ilyen körülmények között senki sem érezheti magát bizton­ságban országunkban. Az eltűn­tek között van Gladys Marin elv­társnő férje, Jorge Munoz is, akit tavaly májusban, körülbelül ugyanazokban a napokban tar­tóztattak le, amikor lebukott Victor Diaz elvtárs, a kommunis­ta párt főtitkárhelyettese is. teremtésének, a „kis” ütközetek­nek az idejét éljük. S ha kiko­vácsoljuk valamennyi antifasiszta erő egységét, következhetnek a nagyobb csaták. — A Chilei Kommunista Párt az antifasiszta egységbe — amelynek megteremtésén fárado­zik —• beleérti a keresztényde­mokratákat is. A széles körű szö­vetségi politika — a megértés politikája — valamennyi antifa­siszta erő között, s elsősorban a munkásosztály egységén, a szo­cialisták és a kommunisták kö­zötti megértésen a Népi Egység megerősítésén, kohéziójának nö­velésén alapul, és fő célja a diktatúra megdöntése az összes antifasiszta erő egysége révén. Luis Corvalán szólt arról is, hogy a fasizmusnak nem sikerült bázist teremtenie az ifjúság köré­ben, a chilei nép egyik rétegében sem. A dolgozó ifjúság tömegei juntaellenes akciókat hajtanak végre, a diktatúra és a terror el­lenére is folytatják a harcot. Néhány nyugati országban mostanában nagy zajt csapnak az emberi jogok körül. Ezzel kap­csolatban a következőket mon­dotta Luis Corvalán: — Chilében, Uruguayban, Bra­zíliában, Argentínában, Bolíviá­ban, Nicaraguában, El-Salvador- ban, s más latin-amerikai orszá­gokban, azután Dél-Koreában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Rho- désiában, Észak-írországban — s még folytatható a sor — valóban megsértik az emberi jogokat, a személyiség jogait. A kapitalista társadalom, s minden olyan tár­sadalom, amely antagonisztikus osztályokon alapszik, nyilvánva­lóan már magában is az emberi jogok megsértését jelenti. Az ipa­rilag legfejlettebb tőkés orszá­gokban is, ahol leginkább ragasz­kodnak a burzsoá demokráciá­hoz, nagyon sok alapvető, elemi emberi szabadságjog nem juthat érvényre, más jogok pedig egy­szerűen formálisak. (Folytatás a 2. oldalon) Gladys Marin levelet intézett Cesar Raul Benavides tábornok­hoz, a junta belügyminiszteréhez, s kérte: engedélyezzék, hegy fér­je felkutatására két hónapra ha­zautazhasson. Még arra is köte­lezettséget vállalt, hogy ez alatt a két hónap alatt ' semmilyen más tevékenységet nem folytat. Levelét április 22-én küldte el. Nem kapott választ. Gladys Ma­rin a napokban megbeszéléseket folytatott Kurt Waldheimmel, az ENSZ főtitkárával, s helyettesé­vel. Az ENSZ segítségét kérte arra a feltételezett esetre, ha a chilei hatóságok nem járulnak hozzá kérése teljesítéséhez. Ked­vező fogadtatásra talált, az Egye­sült Nemzetek Szervezetének ve­zetői biztosították, hogy az ENSZ égisze alatt tartózkodhat Santiago de Chilében a férje felkutatásá­hoz szükséges idő alatt. A Chilei Kommunista Párt főtitkára ezután az újságírók kér­déseire válaszolt. Elmondotta, hogy a Chilei Kommunista Párt — különösen 1976-ban — súlyos csapásokat szenvedett el, de erős nagyon szoros kapcsolatai van­nak a munkásosztállyal, szerve­zetei élnek, dolgoznak egész Chi­lében. A Központi Bizottság egy percre sem szüneteltette műkö­dését, ezer és ezer kommunista tevékenykedik a párt alapszerve­zeteiben. — Fői célunk a diktatúra meg­döntése, ezért dolgozik pártunk,, ezért tesz meg mindent a mun­kásosztály, a dolgozó tömegek egységéért. Küzdünk azért, hogy szabadsá­got biztosítsunk a bebörtönzöt- teknek, megszűnjenek az eltűné­sek, a kijárási tilalom, vége le­gyen a rendkívüli állapotoknak. E céljainkat akciók egész sora szolgálja. Nagyon sok megmoz­dulás a legszélesebb demokrati­kus erők részvételével követeli a politikai foglyok szabadságát. Most az erőgyűjtés, a minden demokratikus erő egysége meg­SALT-megbeszélések Gromiko és Vance között Pirityi Sándor, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: A genfi Gromiko^-Vance-talál- kozó harmadik napján ismét a SALT-témát vették elő a külügy­miniszterek azon az ülésen, amely délelőtt 11.00 órakor kezdődött a szovjet ENSZ-képviselet villájá­ban. A szerdán kezdett szovjet- amerikai tárgyalásokon Immár a harmadik megbeszélést szentelik a hadászati támadó fegyverrend­szerek korlátozásának. A közel- keleti rendezés problémájával —, amely eredeti tervek szerint a fő napirendi pont lett volna — csu­pán egy ülésen foglalkoztak csü­törtök délután. A Gromiko—Vance-találkozót körülvevő információs zárlatot csak igen homályos szóvivői nyi­latkozatok törnek meg. A Neue Zürcher Zeitung a két külügyminiszter közötti „mély differenciákról” ír és rámutat: a SALT-probléma egyértelműen uralkodó, minthogy az izraeli vá­lasztások teljesen új és bizonyta­lan helyzetet teremtettek a közel- keleti konfliktusban. Ami a SALT-témát illeti, a zü­richi lap szerint Vance és Gromi­ko feladata az, hogy „fellazítsák" a márciusban Moszkvában „meg­merevedett” álláspontokat és új utasításokat adjanak a két SALT- küldöttségnek, amely május 11-én, Genfben ismét munkához látott. Mint ismeretes, Vance külügy­miniszter moszkvai tárgyalásai során a vlagylvosztokl megálla­podásoktól eltérő, a Szovjetunió biztonságát figyelmen kívül ha­gyó „csomagtervvel” állt elő. Eze­ket a tervezeteket a Szovjetunió elfogadhatatlannak tartotta és el­utasította. (MTI) gyobb biztosítéka a további di­namikus fejlődésüknek. Szólt ar­ról, hogy a hatékonyabb terme­lés érdekében három éve elkezd­ték annak a termelési szerkezet­nek a kialakítását, amely ma már megvalósult, s a közös gaz­daság lehetőségeinek és adottsá­gainak legjobban megfelel. Ter­mékeik jelentős része jó minősé­gű, feldolgozott áruként kerül ki az üzemből. Elsősorban az ál­lattenyésztés és az élelmiszeripa­ri tevékenység — ennek megfe­lelő aránya — fellendítése ho­zott jelentős sikereket. A szö­vetkezetben megteremtették az iparszerű termelés feltételeit, a tagoknak és alkalmazottaknak egész évben folyamatos munka- lehetőséget biztosítva. A terme­lési szerkezetben csupán kisebb változtatásra lesz szükség, a nép- gazdasági feladatok teljesítéséhez való még jobb hozzájárulás érde­kében. Zöldségfélét már az idén nagyobb területen ültetnek mint korábban. Többek között magról termesztenek vöröshagymát az idén először 25 hektáron, kísér­leti jelleggel. A szövetkezet elnöke részleté­• Az Üzemlátogatás során a ven­dégek a termelőszövetkezet ve­zetőinek kíséretében megtekin­tették a búzatáblákat is. sen elemezte a szocialista bri­gádmozgalmat, amelyben ma már a tagság kétharmada részt vesz, valamint az országos verseny ne­gyedéves eredményeit. Egyebek között a következőket mondotta: — A verseny kezdeményezői és az ehhez csatlakozók felelősséget éreznek a vállalások teljesítésé­ért, örömmel jelenthetem, az el­múlt hónapok eredményei alap­ján, hogy minden résztvevő üzem és brigád helytáll, önkén­tes vállalásaikat többen túl is szárnyalják. Nagy taps köszöntötte e beje­lentést, mint ahogyan azt is, hogy az Erdei Ferenc Tsz barom­fitenyésztő szocialista brigádjai a vállalások mindegyikét eddig túl­teljesítették, sőt az elkövetkező hónapokban a jelenlegi kiemel­kedő eredményeken tovább akar­nak javítani. Befejezésként a szövetkezet elnöke a mezőgazda- sági és élelmiszeripari üzemek között kialakulóban levő szocia­lista együttműködésről, a kölcsö­nös segítség üzemi és népgazda­sági hasznáról szólt. Az ország, a megye párt- és ál­lami vezetőinek elismerését tol­mácsolta beszédének kezdetén Horváth István, a megyei pártbi­zottság első titkára. Méltatta a szövetkezet eddigi kiváló eredmé­nyeit, a kommunisták, a szocia­lista brigádok versenykezdemé­nyezését és helytállását, amellyel hozzájárulnak a Magyar Szocia­lista Munkáspárt XI. kongresz- szusán hozott határozatok végre­hajtásához. Részletesen elemezte hazánk társadalmi, és gazdasági fejlődését, a párt következetes és céltudatos gazdaságpolitikáját. Majd így folytatta: — A XI. kongresszus határoza­tai nemzeti programmá váltak. A magyar nép nemzeti egységben dolgozik megvalósításán, amely­nek eredményeként már ma is elmondhatjuk, hogy szocialista és nemzeti céljainkhoz vezető úton előbbre léptünk. Ebben kiemel­kedő szerepe volt annak is, hogy a gazdaság fejlesztésére reális tervvel rendelkezünk. Az ipar, a mezőgazdaság a körülményekhez képest kielégítően fejlődött. Mi­ként az országban a ml megyénk­ben is az ipari és mezőgazdasá­gi üzemekben a párt határozatai­nak és gazdasági terveinknek megfelelően alakult a termelés, bár az előrelépéssel nem lehe­tünk elégedettek. Az elmúlt esz­tendő népgazdasági tervének nem (Folytatás a 2. oldalon) Javult a tanyai lakosság ellátása Jobban felszerelt boltokra van szükség 4 Megyeszerte általában jelentős javulás tapasztalható a tanyai lakosság ellátásában — állapíthatjuk meg azoknak az információknak alapján, amelyeket kérésünkre a kiskun- halasi, kiskőrösi, kalocsai és bajai járásokból kaptunk. Garas Mihály, a kiskunhalasi járási hivatal osztályvezetője pél­dául arról tájékoztatott, hogy a járásban, ahol jelenleg 34 tanyai boltban vásárolhatnak a helybe­liek, mindennap friss kenyér, tej és tejtermék kapható. A FŰSZERT Vállalat havonta három alkalom­mal szállít ugyancsak alapvető, de raktározható élelmiszert. A tanyai boltok, s a túrajáratok számának növelésére nincs szükség, a ter­veknek megfelelően viszont az üz­letek berendezéseit felújítják, több helyütt hamarosan hűtőpul­tokat szerelnek fel. A kiskőrösi járás tanyavilágá­ban jelenleg 27 bolt működik. A IV. ötéves tervidőszak alatt egy új tanyai boltot alakítottak ki, s ötöt korszerűsítettek. Havonta 3— 4 alkalommal kapnak alapvető élelmiszert. Ez kielégíti a lakos­ság igényeit. Az viszont nem, hogy csak minden második na­pon van friss kenyér, mert a sü­tőipari vállalat 100 kilón -aluli megrendelést nem fogad el. A Kiskőrös és Vidéke Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetke­zethez tartozó kilenc tanyai bolt áruellátását úgynevezett főboltosi rendszerben oldják meg. Nemes Lajos, a járási hivatal osztály- vezetője ennek lényegét úgy fo­galmazta meg, hogy az ÁFÉSZ Kiskőrösön működő egyik vegyes­boltja saját szükségletein túlme­nően a tanyai boltok részére is beszerzi az árucikkeket, amiket saját gépkocsijaikkal visznek ki a külterületi boltokba. Ennek ered­ményeként a tanyai boltok tava­lyi forgalma 45 százalékkal ma­gasabb volt mint a korábbi évek­ben. A kiskőrösi vélemények szerint a tanyai boltok számának növe­lésénél fontosabb, hogy a nagyobb forgalmú boltok raktár- és eladó­tereit bővítsék, s új technikai eszközökkel lássák el. A kalocsai járás területén 13 majorban, illetve szálláson mű­ködik élelmiszerbolt. Al elmúlt években Szakmár-Részteleken ABC-kisáruházat, Homokmégy- Hillyén vegyesboltot adtak át ren­deltetésének. Mari Lászlónak, a járási hivatal kereskedelmi főelő­adójának tájékoztatása szerint a szállási és majori boltok felsze­relése nem kielégítő, hiányoznak a hűtőgépek, hűtőpultok . és az egyéb modern berendezések. Ezekbe a boltokba viszont min­dennap szállítanak alapvető élel­miszert. Mint azt Váradi Alberttól, a ba­jai járási hivatal osztályvezetőjé­től megtudtuk, a járás területén csupán Bácsalmáson, Bácsborsó- don és Hercegszántón működik külterületi bolt, melyek ellátását rendszeres túrajáratokkal oldják meg. Csakúgy mint másutt, itt sem szerveznek mozgóbolt-hálóza- tot a nyári mezőgazdasági mun­kák idejére, mert a termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok saját maguk látják el dolgozóikat friss, meleg étellel, üdítő itallal. T. L. Zöldségféle több száz hektáron A tavaly májusban felava­tott 1600 hektáros szabadszál­lási öntözőfürt vizének hasz­nosításával ez idén több száz hektáron teljesen gépesítve, nagyüzemileg termeszt kerti, veteményt a helyi Lenin Tsz. A zöldségfélék termését első­sorban az élelmiszeripari üze­meknek adja át. Jól bevált Szabadszálláson az úgynevezett étkezési kon- zervpaprika fajtajelölt, ame­lyet évek óta sikeresen ter­meszt a szövetkezet, palán­tázás nélkül helyre vetve és géppel betakarítva. Ugyan­csak gépesített a zöldbab, valamint a fűszerpaprika ter­mesztése, amelyre az elmúlt években jelentős összeget költött a szabadszállási közös gazdaság. • Kultlvátorral porhanyftják a helyre vetett paprikát a szabadszállási Lenin Tsz-ben. (Pásztor Zoltán felvétele.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom