Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-24 / 120. szám

Elutazott a testvérmegyei Komszomol-delegáció Megnyitották a balatoni szezont Vasárnap Balatonfüreden — 110 éves hagyomány szerint — koszorút dobtak a Balatonba és a Himnusz hangjaira ünnepélye­sen felhúzták a hajók árbocaira a fehér vitorlákat. A hagyományos vitorlabontó ünnepséggel megkezdődött a ba­latoni nyári idény és a vitor­lás évad. A Balaton-parton — a vasár­napi szezonnyitó ünnepséget meg­előzően — már zömében meg­nyitották a szakszervezeti és a vállalati üdülőházakat, amelyek­ben több mint húszezren kezdték meg üdülésüket az első turnus vendégei. (MTI) Gazdag programot szerveztek a Krím területi Komszomol Bi­zottság háromtagú delegációjá­nak a hét végére. A pénteket Ba­ján töltötték, szombaton Érsek- csanádra és Bácsbokodra láto­gattak. Bácsbokodon nemcsak a vaj üzemet tekintették meg, de részt vettek a helyi termelőszö­vetkezet fiataljainak majálisán is. Vasárnap a Kiskunhalasi Ál­lami Gazdaság vendége volt a küldöttség, s bár szeles volt az idő, csónakázás és fürdés is sze­repelt a programban, amelyet este a gazdaság központi telepé­nek KISZ-szervezetével való ta­lálkozó zárt. A Tumanova Valentyina, a Krím területi Komszomol Bizott­ság titkára, a területi úttörőel­nökség elnöke által vezetett de­legáció, amelynek tagja volt Alekszandr Gáláin, a szimfero- poli kerületi Komszomol-szerve- zet titkára és Georgij Lazurenkó, a bahcsiszeráji Cskalov Állami Gazdaság mérnöke, tegnap dél­után befejezte Bács-Kiskun me­gyei látogatását. Elutazásuk előtt fogadta őket Terhe Dezső, a me­gyei pártbizottság titkára. A szí­vélyes, baráti légkörű beszélge­tésen szóba kerültek a megyében szerzett tapasztalatok. A találko­•A Delegációt a megyei pártbizottságon Terbe Dezső fogadta. (Méhest Éva felvétele.) zón részt vett Németh Ferenc, a megyei KISZ-bizottság első tit­kára is. A testvérmegye Komszomolr küldöttsége ma délelőtt Budapest nevezetességeivel Ismerkedik, majd a késő esti órákban haza­indul. PAPRIKAJANCSI, SZITAKÖTŐ ÉS TÁRSAI Bábtalálkozó Hajóson A XIII. Bács-Kiskun megyei bábtalálkozónak a hajósi műve­lődési ház adott otthont vasár­nap. összesen 21 csoport vett részt a jól előkészített, sikeres rendezvényen. Legtöbben a kecs­keméti járásból érkeztek. Zömében általános iskolás ta­nulók mutatták be produkcióikat. Tizenegy olyan csapat is jelent­kezett, amely a közelmúltban alakult meg, s vezetőiket jórészt a Megyei Művelődési 'Központ tanfolyama készítette fel a mun­kára. A zsűri tagjai — Hollós Róbertnál a Nemzetközi Bábmű­vész Szövetség magyarországi ta­gozatának titkára és Báron László óvónőképző intézeti ta­nár — értékelésükben kiemelték a színvonalas rendezéseket, ki­fejező díszleteket és az érthető, szép beszédet. A megyei tanács tízezer forin­tos jutalmat a hajósi „Paprika­jancsi", a kiskunhalasi „Három Mackó", és a nyárlőrinciek együttese vette át. A Hosszúhé- gyi Állami Gazdaság által fel­ajánlott fődíjat a tiszakécskei „Szitakötő” kapta meg. A Hajósi Vegyes- és Építőipari Szövet­kezet a helybeli művelődési ház, a József Attila Tsz, valamint az 1033. számú Kossuth Lajos út­törőcsapat díjait — népművésze­ti tárgyakat — a hartai báb­szakkör, a kalocsai csoport, a kecskeméti „Kis Ciróka", a ba­jai „Törpe” és „Tapsifüles” báb­játszó csoport érdemelte ki. Az elismerésben részesült résztvevő­ket Illés Lászióné, Ancsin Jánosmé, Felföldi Zoltánné, dr. Tóth Géza, Juhász Ottóné, András Miklósné, Szalay Imréné, Pigay Bertalanné és Beck Istvánná készítette fel a megyei seregszemlére. Megkezdődtek a közös érettségi felvételi írásbeli vizsgák Fiatal vontatóvezetők erőpróbája Szombaton délelőtt a KISZ megyei és kecskeméti járási bi­zottsága szervezésében az Izsáki Állami Gazdaság 1-es számú ke­rületében zajlott le a vontatóve­zetők megyei szakmai és politi­kai vetélkedője. A résztvevők — összesen huszonkilencen — Bács- Kiskun megye mezőgazdasági üzemeiből, a már előzőleg meg­rendezett járási versenyekről ke­rültek az izsáki döntőbe. A vetélkedő két fordulóból állt. Az első részben elméletből — műszaki, KRESZ- és általános politikai tudásukból, felkészült­ségükből — vizsgáztak a vonta­tóvezető fiatalok, majd a gyakor­latban, a bonyolult feladatokkal és nehéz akadályokkal teletűz­delt „rutinpályán” bizonyíthat­ták ügyességüket, a szakmára való rátermettségüket. Az össze­sítés alapján első helyen vég­zett Mikóczi Zoltán, a hartai Erdei Ferenc Tsz ifjú traktoro­sa. Második és harmadik lett Jung Ádám, a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet, illetve Zetkó Sándor, az Izsáki Állami Gazda­ság dolgozója. A megyeszékhelyek, négy nagy­városunk, valamint a főváros ki­jelölt iskoláiban hétfőn reggel 9 órakor megkezdődtek a közös érettségi felvételi írásbeli vizs­gák. Az írásbelik egy részére kedden kerül sor. A vizsgákon azok a fiatalok vesznek részt, akik az egyetemek és a főisko­lák nappali, esti és levelező ta­gozatára jelentkeztek, és a fel­sőoktatási intézményekben mate­matikából, fizikából vagy bioló­giából kell felvételizniük. A matematika-írásbelin a múlt évihez hasonlóan mintegy har­mincezren vesznek részt, fiziká­ból 22 000-en, biológiából pedig mintegy tízezren írják meg a közös dolgozatot. A diákoknak mindenütt egységesen, központi­lag kidolgozott tétel alapján kell számot adniok ismereteikről: er­re összesen 180 perc áll rendel­kezésükre. Egy tételt kapnak, ami matematikából nyolc, fiziká­Hazánk mezőgazdasága diák­szemmel címmel hirdetett orszá­gos pályázatot a Magyar Mező- gazdasági Múzeum. Az általános iskolás tanulók eredményeit Az Alkotó Ifjúság pályázatra készülnek A Gáz- és Olajszállító Vállalat kecskeméti üze­mében jó néhány tehetséges fiatal szakember dol­gozik, szakmunkások és magasabb képzettségűek egyaránt. Jó képességüket nemcsak színvonalas munkavégzéssel, hanem az Alkotó Ifjúság-pályáza­tokon való részvételükkel is bizonyítják. Az elmúlt évben az üzem műszerészei gázátadó állomás ma­kettjét készítették el a seregszemlére, s a vállalaton belüli versengésben a harmadik helyet szerezték meg a pályamunkával. Az idén három pályaművön dolgoznak a GOV kecskeméti üzemének fiataljai. A legnagyobb „fába” a városföldi kompresszorállomás kis közösségének tagjai vágták a fejszéjüket: tanulmányt írnak a ná­luk beépített amerikai „SOLAR” típusú kompresz- szorok üzemelési tapasztalatairól. A közös munka felelőse Szegedi Antal Péter üzemmérnök, aki Nagy Attila üzemmérnökkel és Ringerhof fér Ist­ván gázipari mérnökkel vállalkozott a szakmai kö­rökben érdeklődésre számottartó dolgozat megírá­sára. A tanulmányt a tröszt szintű „Fiatal szak­emberek a korszerű szénhidrogén iparért” elneve­zésű pályázaton is szerepeltetik majd. Szép és hasznos feladat megoldásának gyűrkőztek neki az üzem villamos részlegének fiataljai, akik Bartos András részlegvezető irányításával egy cél­műszert készítenek el. A GOV kecskeméti üzemé­nek ifjú szakemberei még egy pályamunkát alkot­nak, nevezetesen egy katódállomás makettjét, amely szemlélteti, hogyan működik egy vezetékre ráépített aktív korrózióvédő állomás. A. T. S. ból pedig hat feladatot tartal­maz. Biológiából tesztet töltenek ki, ezenkívül a tételen rajzos feladat is szerepel. A feladatok megoldásához a tanárok gondos­kodtak a segédletekről, minden szükséges eszköz rendelkezésre áll. Matematikából és fizikából azok a hallgatójelöltek írják meg a dolgozatot, akik a műszaki felső- oktatásra, a közgazdasági egye­temekre, a pénzügyi és számvi­teli főiskolára, a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolára, vala­mint az agrár-felsőoktatás, a ta­nárképzés, és a természettudomá­nyi karok egyes szakjaira je­lentkeztek. Közös fizika írásbelit írnak az orvostanhallgató-jelöltek is. Biológiából az egészségügyi felsőoktatásba, valamint az agrár felsőoktatás, a tudományegyete­mek és a tanárképző főiskolák egyes szakjaira jelentkezettek ír­nak közös írásbelit. (MTI) nemrég ismertettük. Azóta érté­kelték a középiskolások teljesít­ményeit is. A táj termesztési környezetünk ipari, szántóföldi növények té­makörében Bács-Kiskun megyé­ből 2. díjat kapott Nánai Tünde, a kalocsai I. István Gimnázium tanulója. Az egyéb kategóriák­ban III. díjat érdemelt ki pálya­munkájával Farkas Mihály (Kecskemét), Fazekas Márta (Kiskunhalas) és Göböiös Agnes (Kalocsa). NAPTAR 1977. május 24., kedd Névnap: Eszter Napkelte: 3 óra 57 perc. Napnyugta: 19 óra 25 perc. Holdkelte: 9 óra 33 perc. Holdnyugta: 23 óra 43 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan, időnként erősen fel­hős idő. Szórványosan eső, zá­por. Többfelé megélénkülő észak- nyugati, északi szél. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 5— 10, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 16—20 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: hűvös éjszakák, általá­ban száraz idő várható. Leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet 6—12 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. Jelentős mennyiségű csa­padék (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 száza­lékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 22-én a középhömérséklet 16,7 (az 50 éves át­lag 17,6). a legmagasabb hómérséklet 25,0 Celsius-fok volt. A nap 13 órát sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 10,8, 13 órakor 17,2 tokot mértek, a reggeli leg­alacsonyabb hómérséklet 8,4 Celsius- fok volt. Növényvédelmi felhívás Az almamoly rajzása a hónap elején megkezdődött. A változékony időjárás miatt a rajzás szakaszos. A lárvakelés már megkezdődött, a tömeges kelés 25 —26-ra várható. Az almamoly lárvája egész életét a gyümölcsben tölti, ezért a hatékony védekezés alapja az, hogy a lárvakelés időszakában növényvédő­szer fedettséget kell biztosítani a gyü­mölcsök felületén. Védekezésre felhasználható Nexlon 40 EC 0.3 százalékos. Safidon 30 EC 0,2 százalékos. Satox 20 WSC 0,4 szá­zalékos. Sinoratox 40 EC 0.1 százalé­kos és Unitron 40 EC 0,2 százalékos töménységben. A tojásalakban telelő takácsatkák lárvakelése befejeződött, a telelés so­rán sok tojás elpusztult, ezért alapo­san meg kell vizsgálni a leveleket és csak akkor indokolt az atkaőlőszer al­kalmazása. ha levelenként 1—2 atka található. Az atkák ellen eredményesen hasz­nálható a Pol Akaritox 0,2 százalékos, Diasinon Phenkapton 0,25 százalékos töménységben. A Diasinon Phenkap­ton az almamoly ellen is hatásos. A jelenlegi időjárási viszonyok rend­kívül kedvezőek az almavarasodás terjedéséhez. A betegségek ellen fel­használható a Dithane M 45 0,2 száza­lékos töménységben. A permetléhez lisztharmat elleni készítményt is cél­szerű keverni. (Pl.: Thlovit 0,3 száza­lék vagy Pol-Sulkol Extra 80 WP 0,3 százalék.) A fentiek alapján az almafáink vé­delmére az alábbi vegyszerkombiná­ciót ajánljuk: Diasinon-Phenkapton 0.25 százalék+Dithane M 45 0,2 száza­lék-)-Thlovit 0,3 százalékos töménység­ben. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet emelkedése várható. Kerüljük a ma­gas hőmérséketen és tűző napfényben történő permetezéseket, mert perzse­lést okozhatunk. Felhívjuk a figyelmet a munka- és egészségvédő óvórendszabályok betar­tására. — 4200 facsemete. A Kiskun- halasi ÁFÉSZ ezen a tavaszon 4200 különféle facsemete forgal­mazásával járult hozzá a kister­melők jobb ellátásához. Ebből ezer csemetét ingyen kaptak meg a kistermelők. — Vasárnap reggel jelezték a kecskeméti állami tűzoltóságnak, hogy az éjszaka folyamán tűz volt Lajosmizsén, a Bene 107. szám alatti házban. A vizsgálat megállapította, hogy a nyugdíjas tulajdonos, Rikter Ede ittasan le­feküdt és dohányzott. Eközben elaludt, s a cigarettától meg­gyulladt az ágynemű. A tűz kö­vetkeztében az idős ember har­mad- és negyedfokú égést szen­vedett és sérüléseibe belehalt. . - >:? Süíígföíá Megszökött a részeg gyalogos Borsószezon előtt A Kecskeméti Konzervgyárban készülődnek a zöldborsó feldolgozására. Amennyiben az időjárás közbe nem szól, a fontos nyersanyag feldolgozása június ötödiké táján kezdődik el a gyárban. Anyaghiány, s egyéb problémák miatt néhány hónapig abbamaradt a jánoshalmi tornacsarnok építése. A nagyközségi tanács költségvetési üzemé­nek dolgozói nemrég ismét elkezdték a munkálato­kat. Tervük szerint jövő tavasszal átadják rendel­tetésének a 44 méter hosszú és 31 méternyi széles korszerű tornacsarnokot, melynek jelenleg a lelátó­ját alakítják ki. (Pásztor Zoltán felvétele.) A hét végén Bács-Kiskun me­gye közútjain történt közlekedé­si baleseteket az ittasság, figyel­metlenség, gondatlanság okozta. Szombaton délelőtt Kecskemé­ten, a Budai-hegy felől a belvá­rosiba kerékpározott Farkas La­jos, Kecskemét, Máriahegy 56. szám alatti lakos. Noha jelzőtáb­la hívta fel figyelmét, nem adott elhaladási elsőbbséget egy mo­torkerékpárnak, amelyet Makó Ferenc hódmezővásárhelyi lakos vezetett. A motorkerékpáros fé­kezett ugyan, de a balesetet már nem tudta elkerülni. A két jár­mű összeütközött. A két férfi könnyebb sérülést szenvedett. A balesetért felelős Farkas Lajos el­len szabálysértési eljárás indult. Ugyancsak szombaton az esti órákban Kecskeméten, a Dózsa György út és a Gara utca ke­reszteződésénél Lesi Rózsa, Kecskemét, Horváth Döme utca 18. szám alatti lakos részegen, körültekintés nélkül lépett az út­testre, s elütötte egy személy- gépkocsi, melynek vezetője, dr. Makai János —, Kecskemét, Les­tár tér 1. szám alatti lakos — mór hiába fékezett. A szeren­csés kimenetelű baleset során — Az ünnepi könyvhét alkal­mából pénteken délután Kecs­keméten, a Megyei Művelődési Központban kiállítás nyílik at Kossuth Könyvkiadó munkájáról.’ — Szivattyúsiker. Szentesen, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat kutató állomásán ren­dezték meg a dél-magyarországi háztáji és kisegítő gazdaságok, és a kertbarátok ankétjét. Aa előadásokkal egyidejűleg zöldség- és kisgépbemutatót is tartottak. Nagy sikert arattak a bajai Lak- berendező, Építő Vasipari Szö­vetkezet gépei, a kiskertek ön­tözésénél jól használható szivaty- tyúk. — Hatszáz lakásos mintalap kótelepet építenek Zalaegersze­gen a kertvárosban. Előbb a közművek, az út-, a víz-, csator­na- és gázhálózat készül el, majd a lakóépületekkel együtt a közös­ségi és szolgáltató egységek is te­tő alá kerülnek. Az első létesít­mény, egy 16 tantermes általános iskola, építése már el is kezdő­dött. Az országban ez a hatodik minta lakótelep. — Balatonföldváron az Ex­pressz Nemzetközi Üdülőtáborá­ban rendezték meg a fiatal uta­zók második országos találkozó­ját. Hazánk minden részéből mintegy kétszázötvenen vettek) részt a háromnapos programon; amely vasárnap ért véget. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1974. május 24. 9.30 órákor: KÉSZÍTS VELÜNK JÁTÉKOT! Vezetik: ifjú népművészek. 18 órakor: Hogyan tájékozódjunk a túránt A természetbarát-szakosztály programja. KIÁLLÍTÁS Orosz János festőművész kiállítása ELŐZETES 27-én nyílik a Kossuth Kiadó könyvkiállítása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Május 24., kedd du. 3 óra: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÓ Ifjúsági A-bérlet. este 7 óra: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÖ Somlay-bérlet. MOZI 1977. május 24. Lesi Rózsa nem sérült meg, de megijedve a felelősségrevonástól, elszaladt. A részeg nőt vissza­hozták a baleset helyszínére, ahonnan mentővel a megyei kór­házba szállították. Még vizsgálat előtt innen is megszökött. Isme­retlen helyen tartózkodik. Vasárnap a késő esti órákban Pólyák Mihály, Kecskemét, Czi- gány János utca 19/b. szám alat­ti lakos a rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán bejelentette, hogy a délutáni órákban Kecskemét és Jakab- szállás között segédmotorkerék­párjával egy dűlőútra akart ka­nyarodni, s amikor irányjelzés és hátratekintés nélkül az országút felezővonala felé vezette jármű­vét, hátulról elütötte egy sze­mélygépkocsi, s nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset után Futó István, Kun­baja, Szabadság tér 13. szám alatti lakos, a személygépkocsi vezetője betétlapot adott a _ mo­torkerékpárosnak. A rendőrség) megállapította, hogy Pólyák Mi­hály megszegte a közlekedési szabályokat, a balesetért ő a fe­lelős, ezért szabálysértési eljárás indult ellene. T. L. KECSKEMÉT VÁROSI: lél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor lucky lady Csak 16 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes amerikai kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 őrakOV TIBBS ÉS A SZERVEZET 14 éven aluliaknak nem ajánlottl 20 százalékkal felemelt helyárúi Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film MESEMOZI: fél 4 órakor - l péti. REXi és a többiek Színes magyar rajzfilm STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Humor a filmen í FOLYTASSA, COWBOY! i Színes angol filmvígjáték • > PETŐFI ' NÉPE A Magyar Szoclallata Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. i Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgat» Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, U-IU (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Poetn Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—»5162 Jelzőszámlám. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét Külső-Szegedi út •. , Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istvi» Index: 25 065 t HU ISSN 0133—nia A mmmusm Hazánk mezőgazdasága a középiskolások szemével Folytatják a jánoshalmi sportcsarnok építését

Next

/
Oldalképek
Tartalom