Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-22 / 119. szám

1977. május 22. • PETŐFI N£PE • T SPORT-SPORT - SPORI KÉZILABDA Kiskunhalasi < és debreceni iskolák csapatai az országos középiskolás döntőben Kiskunhalason, a Szilády Áron Gimnázium bitumenes kézi- labdapályáján rendezték meg az országos középfokú iskolai ké­zilabda-bajnokság területi dön­tőjét. Ebben a bajnokságban csak olyan tanulók szerepelhetnek az iskola csapatában, akik nem iga­zolt tagjai valamely sportegyesü­letnek. A szakemberek tehát nem vártak különösebben magas színvonalú mérkőzéseket, ám a területi döntőn ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalhattuk. A megnyitóra hat-hat leány és fiú csapat sorakozott fel, s a ren­dező iskola nevében Sallay Sán­dor igazgató köszöntötte a ven­dégeket. Ezután Király Zoltán, a KISZ megyei bizottságának megbízott titkára nyitotta meg a versenysorozatot. A verseny sajnos mindjárt egy kellemetlen üggyel kezdődött. A gyomai Kiss L. Szakközép­iskola leánycsapatának igazolása ugyanis nem volt megfelelő, s bár a mérkőzéseiket lejátszották az eredményük nem számított a táblázaton. A két-két továbbjutó helyért hatalmas küzdelem folyt, bár az hamar eldőlt, hogy mind a lá­nyoknál, mind pedig a fiúknál a kiskunhalasi csapatoké az első hely. Végül mindkét második he­lyet a debreceni iskolák szerezték meg. LEÁNYOK: Budapest—Debre­cen 7—13, Kiskunhalas—Máté­szalka 14—11, Kiskunhalas—Bu­dapest 15—6, Hódmezővásárhely —Mátészalka 12—7, Hódmezővá­sárhely—Budapest 13—4, Kiskun­halas—Debrecen 10—7, Debrecen —Mátészalka 13—9, Kiskun­halas—Hódmezővásárhely 13—11. Debrecen—Hódmezővásárhely 11 —9, Budapest—Mátészalka 14— 10. Végeredmény: 1. Kh. Szilády Gimn. 5 5 ------ 52-35 10 2 . Db. Bethlen Gimn. 5 4 — 1 44-35 8 3. Hh. Komócsin Szk. 5 3 — 2 45-35 6 4. Bp. Fürst Gimn. 5 2 — 3 31-51 4 5. Mt. Esze T. Gimn. 5 1 — 4 37-54 2 6. Gy. Kiss L. Szk. 5-------5 0-0 — F IÚK: Debrecen—Szeged 16—7, Má­tészalka—Szarvas 11—11, Kiskun­halas—Budapest 15—14, Mátészal­ka—Budapest 25—22, Kiskunha­las-Szeged 21—13, Szarvas— Debrecen 13—12, Mátészalka— Szeged 29—18, Budapest—Szarvas 17—16, Kiskunhalas—Debrecen 15 —10. Kiskunhalas—Szarvas 19— 14. Debrecen—Mátészalka 21—19, Budapest—Szeged 26—23, Szarvas —Szeged 18—1(3. Kiskunhalas— Mátészalka 19—18, Debrecen- Budapest 14—13. Végeredmény 1. Kh. Szilády Gim. 5 5 ------ 89-69 10 2 . Debreceni Szk. 5 3 — 2 73-67 6 3. Mt. Esze T. Gim. 5 2 1 2 102-91 5 4. Sz. Vajda Gimn. 5 2 1 2 72-72 5 5. Bp. Landler J. 5 2 — 3 92-93 4 6. Sz. Déri Sz. 5 - 5 74-110 — A különdíjak közül a legjobb góllövők: Nagy Katalin (Máté­szalka) 29 gól, Talakas Béla 56 gól. A legjobb kapus Kása Ka­talin (Hódmezővásárhely) és Ko­vács Sándor (Szilády Gimn.) lett. A VB EMBLÉMÁJA • Buenos Airesben bemutatták a jövőre sorra kerülő labdarúgó­világbajnokság hivatalos emblé­máját, amely egy argentin gauchot ábrázol, aki az argentin válogatott kék—fehér mezét vi­seli. (Telefoto — AP —MTI — KS) SOROKBAN LABDARÚGÁS Hétközi edzőmérkőzésen a Honvéd Kun Béla SE csapata 3—(i arányban győzött az NB Ill-as Ceglédi VSE, a KTE va­sárnapi ellenfele ellen. Góllövők: Farkas 2, Dongó. KÉZILABDA A megyei kézilabda-bajnokság eredményei; Férfiak: Kiskunmaj- sa—Soltvadkert 14—13, BSK—La- josmizse 14—22, H. Radnóti SE— MEZŐGÉP 21—13, Kiskörös- Kertészeti F. 22—15, Balotaszál- las—KSC 11—29, Kalocsa—Bács­almás 19—12. Nők: KAC II.-r-Kecel 7—14, Soltvadkert—Méntelek 27—8, KTE II.—Kisszállás 8—9, János­halma II.—Kiskunmajsa 4—16. A férfi bajnokságban a KAC vezet 7 mérkőzés után 14 ponttal a Lajosmizse előtt. A női bajnok­ság élén a Soltvadkert áll ugyan­csak 7 mérkőzésből 14 ponttal. TISZTA VIZ, RENDEZETT VÍZPART Az Országos Környezetvédel­mi Tanács állásfoglalását „tiszta víz, rendezett vízpart” jelszóval a MOHOSZ is magáévá tette. A mozgalomhoz csatlakozott a MOHOSZ megyei intéző bizott­sága, s megyénk valamennyi hor­gászegyesülete. A munka a vizek tisztaságának megóvására, a víz­partok gondozására, s a száraz­földi környezet védelmére irá­nyul, de a vízügyi és erdészeti szervek támogatásával sor kerül Eásítási akcióra is. IFJÚSÁGI ÉS TARTALÉK­BAJNOKSÁG Az országos ifjúsági és tarta­lékbajnokság szegedi csoportjá­nak eredményei. Jánoshalma— rCTE 0—7 (tart. 0—5), SZVSE— K-khalasi MEDOSZ 2—0 (tart. 1—6), KSC—Nagyszénás 4—0 tart. 3—2). Az ifjúsági bajnok­iágban a Bcs. Előre Sp. vezet 42 jonttal a 40 pontos SZEOL AK is a 29 pontos Sz. Dózsa és az SZVSE előtt. A NYILVÁNOSSÁGNAK SZÁNTÁK • Kondicionáló termet létesített Budapesten az I. kerület fiataljainak és sportszerető lakóinak a Bem utcában a kerületi sporttanács. Az edzőszereket testnevelő tanár vezetésével bárki használhatja. (MTI- fotó, Várkonyi Péter felv. TELEFOTO—KS) Népszava Száz éve, 1877 májusában jelent mez előszűr a Népszava, Napilappá csak jóval késóbb lett. Az első napi­lapszám üdvözlő cikkéből idézünk. VÍZSZINTES; 1. Az Idézet második sora (zárt betűk; O, L, Ü, M, N.). 13. Német betű. 14. Hozzájut. 15. Tűlízesíti az ételt. 16. No. más formában. 17. .. .zmus, a szellemekben való hit (+’). 18. Rendfokozat. 19. Svéd. román, né­met gépkocsik jelzése. 20. Erdélyi vá­ros. 22. Az idézet első része (Zárt be­tű: L.). 24. Személyes névmás. 25. Tu­lipános formája régi bútor. 26. Női becenév. 27. Király a szláv nyelvek­ben. 29. . . .lő. ing. blúz ujjának sze­gélye. 30. Birtokol. 31. A „Kétévi va­káció” Írója. 32. Magas németül. 33. Tolsztoj utóneve. 34. Jelenleg. 35. Mel­léknévi képző. 36. Tápláló Ital. névelő­vel. 38. Könnyed kis beszélgetés első része. 39. Így kezdődik az ABC. 40. Pirul ikerszava. 41. Szeszes ital. 42. \ szájhagyományban élő történet. 44. Gyermekjáték (bújócska) része. 46. Bátor. 47. Határozórag. 48. Három sze­mély együttese. 49. Vas megyei köz­ség. 50. Francia impresszionista szob­rász. 52. Gyermek síróhang. 55. RN. 57. Tehergépkocsi rövidítése. 59. Ül párja (rag). 60. Fogaival apróra dara­bolt. 61. Mássalhangzó kiejtve. 62. A kakas dísze. 64. Táplálkoznia. 65. Szel. FÜGGŐLEGES; 1. Hull rájuk az eső. 2. Shakespeare hőse. 3. Diplomata gépkocsik jelzése. 4. Zeneiskola régies neve. 5. ... rin, vörös festőanyag. 6. A beszéd. írás tárgya. 7. Milliószor bil­lió. 8. Tojás németül. 9. Megkülönböz­tető Jegye. 10. Igekötő. ll. Sors! 12. A betegségek okait vizsgáló tudomány­ág. 17. Az idézet harmadik része (Zárt betű: K.). 18. Az egyik szülő, 21. Fa­ipari termék, névelővel. 23. . . .mail. 28. RRT. 29. Hím állat. 30. A tuniszi uralkodó címe. 31. Neves ruhagyárunk névbetűi. 32. Az idézet negyedik sora (Zárt betűk: D. D, L, V.) 33. Talál. 34. Szed valamiből. 37, Vívásban talá­lat. 38. Lakoma. 39. Fa része. 40. Ik. 41. Valaminek a helyét műszerrel meg­állapítani. 43. írásban hibázik. 45. Szomszédos ország fővárosába való. 46. Zománc. 47. Szovjet űrhajós, ford. 49. A kereskedelem egyik ága. 50. Ál­talános költség, eredeti írással. 51. Kis valószínűséggel, de esetleg. 53. örök­zöld díszbokor, díszfa. 54. Sajnálj, fáj­lalj. 56. Tőszámnév. 58. össze-vissza­rak. 63. Juttat. 64. Mássalhangzó kiejt­ve. 65. Határozórag. BEKÜLDENDŐ: Vízszintes 22., füg­gőleges 17. és 32. számú sorok meg­fejtése. A május 13-1 keresztrejtvény helye* megfejtése: Vízsz. 32: Küldi Föld kö­rüli pályán vízsz. 20: Első fiait, első lányait, vízsz. 2: Hajót a Marsig, Vé­nuszig hajít, függ. 1: Embermosoly süt át az űr homályán. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Nagy Máténé, Já­noshalma; Kiss István, Kecskemét, Rohály Andrásné, Kecskemét; Hargi­tai Béla, Csengőd. A Magyar Honvédelmi Szövetség feladata az Edzett ifjúságért mozgalomban Az Edzett ifjúságért mozgalom célja hogy ösztönözze, mozgósít­sa a fiatalokat a rendszeres test­edzésre, sportolásra. Azzal, hogy nemenként és korosztályonként változó követelmények teljesíté­sét írja elő, segíti a mozgalom az egészséges életmód kialakítását, a fizikai képességek, valamint a mozgáskultúra fejlesztését. A tömegsportmozgalom irányí­tása az Oktatási Minisztérium, az Országos Testnevelési és Sporthi­vatal és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség feladata, ám a végrehajtásban a szakszervezetek a szövetkezeti szervek és a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség is ko­moly részt vállalt. A mozgalom beindulása óta eltelt, viszonylag rövid idő alatt is sok szó esett már az előbbiek szerepéről, s most Bognár Ferenc, az MHSZ megyei titkára arról beszélt, hogy milyen fontos okai vannak az MHSZ-nek, hogy tevékeny részt vállaljon az Edzett ifjú­ságért mozgalomban. — Az MHSZ egyik legfonto­sabb, sajátos feladata a sorköte­lesek, a tanuló és dolgozó ifjúság honvédelmi oktatása, fizikai és technikai edzése. Mindez — az MHSZ-klubokban jól ismert — különböző szakágakban történik a lehetőségeknek és a fiatalok ér­deklődésének megfelelően. Talán mondani sem kell, hogy miért van ez így? Orvosi statisztikák sokasága bizonyítja, hogy a helyzet bízó- riyos szempontból tarthatatlan. Nagyon sok fiatal fizikuma, saj­nos, nem fiatalos. Edzettségük, teherbíró képességük gyenge. Legutóbb a néphadsereg ifjúsági aktívaértekezletén Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi minisz­ter is szólt erről. Ez tehát az egyik, nagyon is kézzel fogható ok arra, hogy ak­tiv szerepet vállaljunk a mozga­lomban. A másik pedig, hogy a tömegsportmozgalmak szervezésé­ben az MHSZ-nek már igen gaz­dag tapasztalatai vannak. — Melyek azok a területek, ahol az MHSZ a legtöbbet tud tenni? — Mi a legnagyobb tömegeket eddig a lövész- és tömegsport szakág területén mozgattuk meg. 1975-ben például 254 ezren,1976- ban már 291 ezren vettek részt az MHSZ és a vele együttműkö­dő szervezetek által megrende­zett különböző honvédelmi tö­megversenyeken. Az MHSZ által szervezett honvédelmi minőségi sportolók 1976-ban igen szép eredményeket értek el. összesen 48 ifjúsági arany-, 35 ezüst-, és 35 ifjúsági bronzjelvényt szerez­tek. A felnőtt sportolóink közül 18ü ért el minőségi szintet, s to­vábbá az utóbbi 2 évben 17 fő kapta meg az érdemes, illetve kiváló sportoló címet. Más szervekkel való együtt­működés nem idegen tőlünk. Annyira nem, hogy nélkülük el sem érhettük volna a látványos eredményeinket. A szövetségi munka legkiemelkedőbb támoga­tói eddig is az ifjúsági szövetsé­gek voltak. Programjaink össze­hangolásáról, együttműködésünk­ről, az évente megkötött szerző­dések tanúskodnak. A KlSZ-alap- szervezetek különösen a klub­szintű versenyeinkre mozgósítot­ták a fiatalok nagy tömegét. — Az Edzett ifjúságért moz­galom követelmény szintjei közt speciális MHSZ-feladatokat is találunk? — Az MHSZ Bács-Kiskun me­gyei vezetősége és 202 klubjának tagsága eddig is fontos feladatá­nak tekintette a lakosság, külö­nösen az ifjúság testi nevelését. Ezért örülünk, annak, hogy az Edzett ifjúságért mozgalom egyik kötelezően előírt programja lett a 6 fordulós honvédelmi kupa lövészversenyben legalább kétsze­ri, s az összetett honvédelmi ver­seny ugyancsak két fordulóján tör­ténő részvétel. Ez tükrözi, hogy az ifjúságnak megfelelő honvé­delmi készséget kell elérnie szo­cialista hazánk építése és védel­me érdekében. — Az eddig vázolt programo­kon felül, mit tehet még az MHSZ? — A szövetség mozgalmi esz­közeivel igyekszünk mi is a tömegsportmozgalmat vonzóvá tenni. Már akad erre néhány példa. Kísérleti jelleggel Csepelen és Gödöllőn például bevezették az úgynevezett „Arany menet­jegy” mozgalmat. Ennek lénye­ge, hogy az MHSZ által működ­tetett légpuska lőpavilonoknál a kiemelkedő eredményeket el­ért lövészek lőlapjait sorsolják, s aki jó lövő, s szerencséje is van, egyhetes NDK-körutazásra nyerhet vonatjegyet. Végezetül úgy gondoljuk, hogy az Edzett ifjúságért mozgalom jelentősen segíti az MHSZ fel­adatainak megoldását, s a tegíi, fizikai nevelés szempontjából több lehetőséget ad. Fontosnak tartom azonban, hogy a fiatalok elsősorban maguk igényeljék a testmozgást, s a testi nevelést és önnevelést éppúgy a napi tevé­kenységük kötelező részének érez­zék, mint a tanulást, vagy az olvasást. Sz. Z. MAI MI SOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 1.59: Tévétorna. (Ism.) (Színes!) 9.95: Iskolatévé: Tévéovi. Iskola- előkészítő tanfolyam. Zőldsaláta palánt&Ja. (Ism.) 9.39: Mindenki iskolája: 14. Föld­rajz. Magyarország gazda­sági földrajza. 19.99: Hírek. 19.95: 4. Történelem. A népi de­mokratikus Magyarország. (A szerdal adások 1. Ismét­lése!) 19.35: A fehér delfin. Francia rajzfilmsorozat. 19.50: Jack kapitány. Szovjet fűm (Színes!) 12.99: Csak gyerekeknek! Kls­film-összeállítás. 1. Hü ba­rátok. Szovjet bábfilm. (Ism.) 2. Hegedű a dzsun­gelben. Szovjet rajzfilm. (Ism.) 3. Hurvlnek cirkusz. Csehszlovák bábfilm. (Ism.) 13.58: Pedagőgusok fóruma. 14.35: A Tavasz 17 pillanata. Szovjet tévéfilmsorozat X1I/12. rész. (Ism.) 15.49: Egy nemzet kincseiből. A Horizont Szerkesztőség mű­sora. (Színes!) 16.95: A Magyar Televízió Sza­. badegyeteme. Üj fajok szü­letnek. (Színes) 18.55: Reklámmüsor. 17.09: Forma I. Autóverseny a Monacói Nagydfjért. Köz­vetítés Monte Carlóból. (Színes!) 18.00: Műsorainkat ajánljuk! '.8.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.49: Esti mese. (Színes!) 18.50: Tévétorna. (Színes!) 19.09: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Oh, azok a szép régi há­zasságok. A békéscsabai színház művészeinek vi­dám estje. (Színes!) 21.15: Sporthírek. 21.25: A Magyar Televízió II. Nemzetközi Karmesterver­senye Díjkiosztó Gálaest (színes!). Közvetítés a Ze­neművészeti Főiskola nagy­terméből. 22.25: Hírek. KOSSUTH 7.23: Hétköznapok formálói. 8.10: Ot kontinens hét napja. 8.28: Lily Pons és Mario Del Monaco énekel. 9.05: Rejtett forrás. Lator László műsora Nadányi Zoltán költészetéről. 9.28: Az MRT gyermekkórusa romatikus műveket éne­kel. 10.03: Gyermekkorom emlékei. 10.52: Haydn-dalok. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.53: Rádiólexikon. 14.23: Bach: 82. kantáta. 14.49: Matkó István aktuális gaz­dasági jegyzete. 15.17: Operettrészletek. 15.59: Bemutatjuk új lemzün- ket. 17.10: Üj operalemezeinkből. 17.50: Georgetowni levél. 18.00: Népdalok. 18.45: Ady-est Ipolyságról. 19.45: Dzsesszfelvételekböl. 20.00: A londoni szimfónikus ze­nekar hangversenye a Prágai Tavaszon. Kb. 21.00: Elég idő volt még ez. Epizódok Gulyás János elbeszéléséből. Kb. 21.15: A hangversenyköz­vetítés folytatása. Kb. 22.20: Népdalok. 22.43: Mikor a néma beszélni kezd. Összeállítás Hor­váth Imre műveiből. 0.10: Operettrészletek. PETŐFI 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Pachelbel orgonamflvei- ből. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi lemezeslá­dája. 9.00: Spirituálék. 9.17: Operettrészletek: 10.10: Atlétikai tehetségkutató akció. 10.33: Iránytű. 11.30: Két arckép a sport világából. (Ism.). 12.14: Népdalok. 13.01: A császár csalogánya. Andersen meséje rádióra alkalmazva. (Ism.). 14.00: Táskarádió. 15.00: En láttam, neked, hogy tetszett? 15.33: Delibes: Sylvia — balett II. felvonásból. 15.58: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. 16.08: Nótakedvelóknek. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rádió? 18.35: Huszka Jenő operettjei­ből. 19.33: A vasárnap sportja. Totó. 20.00: Kritikusok fóruma. (Ism.) 20.10: Könnyűzene. Katona Klá­ri, a Kék Csillag együt­tes és az Illés-együttes hangversenye a Láng Mű­velődési Központból. 21.33: Máriássy Judit írása. 21.33: örökzöld dallamok (Ism.) 22.33: Operakórusok. 23.03: Gyulai Gaál János: Mai kiállítás. 3. MŰSOR 8.08: Világhírű előadóművé­szek Beethoven-felvételel- böl. 9.03: Kari Böhm Wagner felvéte­leiből. 9.54: Üj Zenei Üjság. 10.29: Bach-művek. 12.19: Művészlemezek. 13.10: Schubert: VII. szimfónia. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Operarészletek. Verdi: Jeanne d’Arc. 15.08: Csak fiataloknak! (Ism.) 16.08: Dokumentumműsorok és dokumentumjátékok szem­léje, Uránbányászok. 16.40: A rivalda túlsó oldalá­ról. (Ism.). 17.10: Üsző jégtábla. Galgóczl Erzsébet rádiójátéka. 18.03: Hangverseny ciklus szá­zadunk zenéjéből 1. rész. Közben: 18.53: Házat laboratórium­ban? (Ism.). 19.08: A hangversenyközve- tltés folytatása. 19.56: Világszinház. (Ism.). 21.41: Felicia Weathers énekel. 22.03: Üj lemezeinkből. Hétfő KOSSUTH 8.28: Mit üzen a Rádió? 9.03: A szív és a test vitája. Francois Villon versei. 9.10: A hét zenemüve. Beethoven: Egmont — kísérőzene. 9.40: Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.20: Bioritmus. 11.40: Édes Anna. Kosztolányi Dezső regé­nye folytatásokban. XIII. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóink­nak. 13.35: Népzene. Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Lengyel művészek operafelvételeiből. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Dalok a békéről. 15.28: Prokofjev: f-moll szo­náta. 16.00: Ütközben. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: Hét pofon. Részletek Gyulai Gaál János—Romhányl József zenés játékából. 17.10: Bemutatjuk új opera- felvételeinket. 17.22: A pályatárs szemével. Beszélgetés a filmről és az irodalomról. 17.54: Színes népi muzsika. 19.15: Olasz táncdalok. 19.40: Beethoven-hangverseny. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangverse­nye a Csepeli Munkás­otthonban. Kb. 20.15: Adottságok, lehetőségek a Bajai Állami Gazdasági Kombinátban. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: Billy Vaughn zenekara játszik. 21.30: Egy hajdani megye- székhely: Kisvárda. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Üj lemezeinkből. 23.29: A démon. Részletek Rubinstein ope­rájából. 0.10: Nádas Béla táncdalaiból. PETŐFI 8.33: Zenés játékokból. 9.33: Fúvós muzsika az NDK- ból. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Berényi Anna, Torontáli István és a Jokers együttes felvételeiből. 12.33: A divat, mint olyan ... 12.50: Irina Bogacsova és Zurab Andzsaparldze énekel. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: Erdei kirándulás. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: ötödik sebesség. . 18.00: Egy hazában — Nemzetiségi szövetségek. 18.33: Duna menti Országok Népzenei Fesztiválja. Újvidéken. 19.37: Offenbach operettjeiből. 20.15: Labirintus. Zenei rejtvények fiatalok­nak. 20.33: Az emberi biológia jö­vője — II. rész. 21.03: Tánczene. Halló Berlin! Halló, Budapest! Közös műsor az NDK hangja Rádióval. 22.03: Nóták. 22.33: Derűre is derű. Jelenetek Bronislav Nuslc humoros önéletrajzából. 23.00: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 3. MŰSOR 14.05: A St. Martln-ln-The- Fields-i kamarazenekar játszik. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Az Írnokok mezeje. Részletek Herold operájá­ból. 16.45: Mindenki iskolája. 17.15: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 17.30: A hét zeneműve. Beethoven: Egmont — kísérőzene (ism.) 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Ijesztő hírek. Görgey Gá­bor tréfája. A Zsebrádió- színház bemutatója. 18.23: Huszonöt perc beat. 18.48: Barokk muzsika. 19.33: Belllnl: Az alvajáró. Kétfelvonásos opera. 21.02: Tallózás. 21.22: Az operaközvetítés foly­tatása. 22.21: Magyar zeneszerzők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom