Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-14 / 86. szám

Kalocsai paprika harmincöt országba Jó kapcsolat a gyár és a gazdaságok között A Kalocsai Paprika- és Kon­zervipari Vállalat 35 __ országba szállít fűszerpaprikát. Az elmúlt esztendőben az Egyesült Államok 570 tonna kalocsai csemegepapri­kát vásárolt. Az idén eddig 300 tonnát szállított a gyár az Egye­sült Államokba, év végéig pedig 800 tonna paprikaőrlemény szállí­tását tervezi. A kalocsai vállalat a múlt esz­tendőben 4200 tonna fűszerpapri­kát szándékozott exportálni, A szocialista, valamint a tőkés or­szágokba irányuló szállítási köte­lezettségeit 105 százalékra teljesí­tette. Ebben az évben az előirány­zat szerint 4600 tonna fűszerpap­rikát értékesít külföldön, és ki­elégíti a hazai fogyasztók kalocsai fűszerpaprika iránti keresletét is. Fajtakísérlet vállalati támogatással Mindezek érdekében szükséges a termelés fejlesztése, ami hasz­nos a gazdaságoknak és a gyár­nak is. A Kalocsai Paprika- és Konzervipari Vállalat a fűszer­paprika-termesztés 1970. évi mély­pontja óta sokat tett a gazdasá­gok és a gyár, kapcsolatának erő­sítésére. A termeltetési szakembe­rek tevékenysége arra irányul, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű nyersanyaga legyen a feldolgozó üzemnek. A vállalat és a gazdaságok egyre szorosabb együttműködése a korrekt. az egymás érdekeit megfelelően fi­gyelembe vevő partneri viszo­nyokra épül. Az utóbbi évtizedben rohamos változáson ment keresztül a fű- szerpaprika termesztéstech noló-' giája. 1966-ban kezdődött el üze­mi felületen a helyrevetéses ter­mesztés, 1970-ben még csak 21 százalék, 1976-ban már 80 szá­zalék volt az aránya. Az idén a helyrevetés területe tovább nő. E technológia térhódításával olcsób­bá vált a paprika termesztése. A Kalocsai Paprika- és Kon­zervipari Vállalat jelentős fej­lesztési alapja lehetőséget ad a fűszernövény termesztésének és feldolgozásának korszerűsítésére. Ebből az alapból évenként juttat a paprikatermesztő gazdaságok­nak. Ez az anyagi támogatás le­hetővé teszi a fajtakísérleteket, a fűszerpaprika növényvédelmével kapcsolatos új módszerek kipró­bálását, az érést gyorsító külön­böző eljárások és a gépi szedés alkalmazását. Mindez egyúttal lehetőséget nyújt arra, hogy a termesztés kor­szerűsítésében érdekelt gazdasá­gok a jól bevált, új módszereket azonnal alkalmazzák. Kedvezményes vetőmag A fentieken kívül a termelés növelésére ösztönöz és annak biz­tonságát szolgálja, hogy a gaz­daságok a vállalattól kedvezmé­nyesen kapnak vetőmagot. A paprikavetőmag-előállító gazda­ságoknak pedig külön térítés jár. Az eddigi kedvező tapasztalatok alapján, különösen azok a nagy­üzemek, amelyeknek paprikaszá- rítójuk is van, kezdeményezik a vetőmagtermesztés közös tevé­kenységének a bővítését. A jó együttműködés eredménye, hogy a vállalat 1977-re minden fajta- választékban elegendő mennyiség­ben, jó minőségű vetőmagot ad­hatott a termelőknek. Az elmúlt évek során a Kalo­csai Paprika- és Konzervipari Vállalat több gazdasággal kö­zösen szárítóüzemet létesített. Fontos lépés volt a közös tevé­kenység fejlesztésében, hogy a vállalat belépett a faiszi Kék Duna Tsz által kezdeményezett fűszerpaprika-termesztési rend­szerbe. Ehhe£ jelenleg nyolc kö­zös gazdaság tartozik 2050 hektár paprikaterületteL E rendszer gaz­daságai az áru 70 százalékát fél­kész állapotban adják át, a vál­lalatnak. paprikatermesztő gazda­ságokon kívül jó kapcsolat ala­kult ki a Zöldségtermesztési Ku­tató Intézet kalocsai fűszerpap­rika kutató állomásával is. . Az a kutatás célja, hogy olyan fajták kerüljenek a köztermesz­tésbe, amelyek jól tűrik a tömeg- kezelést és lehetővé teszik az új technológiák, a helyrevetés, a gépi betakarítás alkalmazását. A széles körű együttműködés része a vállalat, az intézet és a gazda­ságok közösen szervezett külön­böző bemutatói. A kutató intézet és a paprikaipar szaktanácsot ad a termesztés sikerének elősegíté­sére. Mindezek eredményeképpen a korábbi egy évre szóló termékér­tékesítési szerződések mellett ma már öt esztendőre érvényes meg­állapodásokat is kötnek. Negyvenegy bázisgazdaság A válallatnak jelenleg negy­venegy mezőgazdasági nagyüzem­mel összesen 4500 hektárra van úgynevezett bázisgazdasági meg­állapodása. Közöttük van a dus- noki Munkás—Paraszt Tsz, az ország- legnagyobb fűszerpaprika­termesztő gazdasága, 800 hektár paprikaterülettel. A jó partneri kapcsolatok foly­tán emelkedett a szerződött terü­let. 1970-ben 3045 hektárra, ta­valy pedig már 6075 hektárra kötöttek megállapodást a nagy­üzemek. Emellett 5 ezer háztáji gazdaságban is termelik a fű- szerpaprikát, összesen több mint ezer hektáron. A termőterülettel párhuzamosan emelkedett a feldolgozott meny- nyiség, öt esztendő alatt több mint a kétszeresére — 17 és fél ezerről 37 ezer tonnára. Az idei terv, valamint az ed­digi szerződések a vetésterület és az átadandó mennyiség további emelkedését jelzik. 1A március közepéig kötött szerződések alap­ján 6300 hektáron termesztenek az idén fűszerpaprikát. A várha­tó mennyiség 52 ezer tonna. Az eddig említetteken kívül elősegítette a fűszerpaprika-ter­melési kedv növekedését, hogy az első- és másodosztályú áru át­vételi árát ez évtől kezdve má­zsánként 50 forinttal emelték. A kormány zöldségtermesztést elő­segítő intézkedéséi közül kedvező­en érinti az említett 5 ezer ház­táji gazdaságot a szerződött te­rületre vonatkozó adómentesség is. Az új fajták térhódítása és a korszerű technológia bevezetése elősegítette a termésátlagok nö­vekedését. Ez is hatott a termelé­si kedvre. 1971-ben még 53 mázsa volt a termésátlag, 1975-ben pe­dig hektáronként 81 mázsa. 1976- ban a rendkívül rossz időjárás miatt átlagosan 61 mázsa termett hektáronként, mégsem csökken­tette a.-paprikatermelési kedvet. A kedvelt fajták — a K—504- es, KM—622-es és a KD—601-es — vetésterülete hat év alatt 16- ról 75 százalékra emelkedett. Ez az arány a következő években várhatóan tovább nő az új faj­ták javára. Terjed a gépi betakarítás A dinamikus fajtaváltást nagy­ban elősegítette a gépi betakarí­tás fajtaigénye is. Egy-két év alatt meghonosodott a fűszer- paprika gépesített betakarítása. 1975- ben összesen 400 tonna csö­vespaprikát szedtek le gépekkel, 1976- ban már 2600 tonnát és 1977- ben ez a mennyiség előre­láthatóan meghaladja a 7 ezer tonnát — az összes termés 15 százalékát. A termelési kedvvel együtí nö­vekvő termésmennyiség nagyobb és korszerűbb szárítóberendezé­sek felállítását követeli. Az el­múlt évben már működött a partnergazdaságoknál kőt nagy teljesítményű, Binder, típusú szá­rító, mind a kettő jól vizsgázott 'tavaly a fűszerpaprika szárításá­val. Kiváló áru Az V. ötéves terv időszakában a vállalat négy korszerű szárítót állít a termelésbe, a partnergaz­daságoknál pedig hat ugyanilyen típusú szárító üzembe helyezese- re lehet számítani. A megnöveke- dett szárítási teljesítőképesség le­hetővé teszi, hogy a tervidőszak végére a jelenlegi ^110 napos szá­rítási idő az ideálisnak mondható 50—60 napra csökkenjen. A szárítókapacitás növekedése folytán az őrlemény minősége to­vább javult. Az utóbbi) években a 25 dekagrammos csomagolású, különleges paprika, valamint a díszdobozos — amely 30 deka­gramm kalocsai fűszerpaprikát tartalmaz — a kiváló áru jelzést viselheti. (X.) Gyászhír Fájdalommal tudatjuk a rokonok­kal és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ERZSÉBET j Kecskemét, Cédulaház u. 9. szám alatti lakos, életének 72. évében, rövid betegség után, f. hó 7-én hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 15-én, háromnegyed 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Min­den külön értesítés helyett. Gyá­szoló gondviselője és családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk TÓTH GABOR kőműves Kecskemét, Pásztor utca 5. szám alatti lakos, életének 55. évében elhunyt. Temetése f. hó 15-én, pénteken délután negyed 2 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 1433 * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább gyer­mek, feleség, édesanya, nagyma­ma, és dédmama THRON HENRIKNÉ Mohr Anna türelemmel viselt hosszú szenvedés után. 1977. április 8-án meghalt. Temetése f. hó 15-én. pénteken délután fél 4 órakor lesz a kecs­keméti köztemetőben. Gyászoló édesanyja, férje, leánya és veje Hegedűs István női és férfi szabó­mester és családja. 1416 * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett, jó férjem, édesapánk, nagy­apánk. apósunk ID. SÖRÜLI PÄL Kecskemét. Szép Ilonka u. 19. sz. alatti lakos, életének 86. évében rövid szenvedés után f. hó 8-án elhunyt. Temetése f. hó 14-én, há­romnegyed 11 órakor lesz a kecs­keméti köztemetőben. Gyászoló család. 9082 * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, apósunk MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét, Kőrösihegy 16. szám alatti lakos, hosszú, súlyos beteg­ség után. életének 70. évében el­hunyt. Temetése f. hó 16-án. 14 órakor lesz a kecskeméti közte­metőben. Gyászoló család. 9085 Megvételre ajánljuk használt üzemképes: — FA- ÉS VASIPARI SZERSZÁM­GÉPEKET, — VILLANY- MOTOROKAT, — VÍZ­SZIVATTYÚKAT, — HEGESZTŐ- DINAMÓKAT, — ROBBANÓ­MOTOROKAT, — DISSOUS GAZ- REDUKTORT (ÚJ) STB. Megveszünk: üzemképes qépet, műszert MAGÉV HASZNÁLT GÉP KIRENDELTSÉG 6000 KECSKEMÉT, Katona J. tér 8. Telefon: 12-934. SPORT. SPORT TÖMEGSPORT Olcsó „gyógyszer”, mégis a legnagyobb értéket védi Nagy izgalmak közepette bo­nyolították le Kecskeméten az ipari szövetkezeti KISZÖV Kupa megyei asztalitenisz-döntőt. A nők mezőnyében a Bajai Lakbe­rendező Ipari Szövetkezet bizo- .nyúlt a legjobbnak, míg a férfia­kéban a Kecskeméti Asztalos Kisipari Szövetkezet együttese nyerte a. versenyt. A győzelem­ben nem kis része volt, a me­zőny legkorosabb versenyzőjének, dr. Mészáros Lászlónak, a KISZÖV munkatársának. — Tulajdonképpen negyvenöt éve játszom rendszeresen, ebből tizenkét éve az ipari szövetkezeti mozgalomban. — mondotta. — Eddig nagyszer nyertem városit, háromszor megyei szövetkezeti bajnokságot, természetesen csa­patban is többször hozzájárul­tam a győzelemhez. — Játszik-e még valaki a csa­ládban? — Igen, a lányom nagyon ked­veli az asztaliteniszt. A kecske­méti városi bajnokságot meg­nyerte, pontosabban mindketten nyertünk... Pár év múlva az unokám is bekapcsolódik. Ha az egészségem engedi, én megvá­rom ! — Tulajdonképpen miért ját­szik? — Nemcsak játszom! Kéthe­tenként 1000—1200 métert le- úszok a fedettben, ezenkívül na­ponta rendszeresen futok, tor­nászok. Egy egészséges leizzadás után, amikor kijövök a tusoló alól. úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna... Este le sem tudnék feküdni torna nél­kül. Hozzátartozik az életemhez. — Milyen előnyét érzi a rend­szeres sportolásnak? — Tekintettel arra, hogy szel­lemi munkát végzek, engem fel­frissít. A mindennapi testmoz­gással tartom magam jó erőálla­• Dr. Mészáros László, a több­szörös bajnok. pótban, s a sport által tanultam meg a kitartást, a munkában a rendszerességet. — Mit tanácsol kevésbé aktív embertársainak? — Általános érvényű tanácsot természetesen nem lehet adni, de annyi bizonyos, hogy a testkul- túrára ugyan olyan szüksége van' az embernek, mint a szellemire, mint a mindennapi étkezésre... Különösen ülő, irodalmi, szellemi munkát végzőknek. De nem kam­pányszerűen, hanem rendszere­sen. Higyjék el, ha ezt egyszer megszokja az ember: megfizet hetetlen! A szervezet sokkal el- Tenállóbbá válik a betegségekkel szemben, a rendszeres testmozgás olyan „gyógyszer”, amely saját recept szerint összeállítható, ol­csó és mégis a legnagyobb érté-- két védi; az egészséget... — banczik — TEKE Kecskeméti MÁV— HÓDGÉP 5—3 (2467—2459) Kecskemét. MÁV-pálva. K. MÁV: Hiczpán 407, Villám 363, Bauer 43G, Szabó J. 374,’ Szabó D. 458, Mozsár 429. HÓDGÉP: Oláh 429, Szögi 400, Baranyi 413, Olasz 408, Szeberé- nyi 408, Tóth 401. Munkaalkalom KONYHALÁNYT keres felvételre a Bányai Júlia Gimnázium. Kecskemét, Nyíri út 11. Jelentkezés hétköznap 8— 16 óráig. 544 PÁLYÁZATOT hirdetünk szabadkasz* szás húsboltba, szakképzett boltveze­tői állás betöltésére. Jelentkezni lehet: Élelmiszer-kei eskedelnV Vállalat ki- endeltségén Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér 13. Huszik Gyuláné kiren­deltségvezetőnél. 1341 \ KIVÁLÓ ÁRUK FÓRUMA TITKÁRSÁGA OKISZ ’77 ELNEVEZÉSSEL pályázatot hirdet az ipari szövetkezetek részére, a KÁF megkülönböztető jelének elnyerésére A szövetkezetek a pályázatra kijelölt termékkel, 1977. ÁPRILIS 21-IG JELENTKEZHETNEK a Kiváló Áruk Fóruma titkárságán és a KERMI-nél, A Kiváló Áruk Fóruma titkárságán és a KERMI-nél, bevizsgálás és elbírálás céljából. A Kiváló Áruk Fóruma titkárságának címe: 1075 Budapest VII., Holló u. 2. Telefon: 214-010. A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet címe: 1428 Budapest VIII., József krt. 6. Telefon: 334-360. Az elfogadott, illetve a KÁF jelet elnyert termékek bemutatása a SKÁLA ÁRUHÁZBAN lesz, 1977. június 7-től 11-ig. * Részletes információt ad és sok sikert kíván a KIVÁLÓ ÁRUK FÓRUMA TITKÁRSÁGA 542 APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan SÜRGŐSEN eladó 1208 négy­szögöl szőlő, gyümölcsös, kis házzal, azonnal elfog- lalhatóan. miklóstelepi vas­útállomás és autóbuszmeg­álló mellett. Víz. villany van. Érdeklődni: Tóth Já­nos. Kecskemét. Bem u. 1. délelőtt 8—fél 10-ig és dél- * nn fél 5—7 óráig. 9029 RÉVFÜLÖPÖN eladó 135 négyszögöl telken fekvő. 4 hálófülkés nyaraló. Érdek­lődni : Pacher. Veszprém. Endrődi u. 59. 540 Lakás 2 SZOBÁS, összkomfortos lakás eladó. Dunaújváros, Vasmű út 61. III. 3. Izing. 539 Gépek és alkatrészek FELÜJlTOTT Wartburg nagykerekű. kitűnő állapot­ban eladó. Túrán Pál. Csen­gőd. Kiscsengőd 34. 1296 ÜZEMKÉPES Velorex IH rendszámú, valamint 15 db Hunor méhkaptár eladó. Apostag. Duna u. 45. 8993 KÉTÉVES fehér Zsiguli el­adó. Baja. Lenin tér 9. Va­dász. 283 ELADÖ RS 09-es traktor fű­kaszával. rászerelhető fű­részgéppel. Érdeklődni lehet mindennap. Bálint Benedek­nél. Kunadacs. Peregadacs 78. 9020 FIAT 850-es. bo'rdó gépko­csi eladó. Kecskemét. Bat­thyány u. 37. Trafik. 9034 RS 09-es traktor eladó. Akasztó. Vörös Hadsereg útja 31. 528 TRABANT 601-es eladó. Ér­deklődni 17 óra után. Kecs­kemét, Nándorfehérvári u. 40. 9043 SKODA GctávjLa alkatré­szenként is eladó. Cím : Ke­rekegyháza. Kunpuszta 163. 8997 Egyéb adásvétel ÉPÍTKEZŐK! Parkettái sze­gélyléc. lambéria kapható, illetve megrendelhető a ké­szítőnél. Knódel János, asz­talosmester. Harta. Ady E. köz 2. 9019 ELADÓ gerendák, horog fák. deszka, léc. üvegfal, ajtó. ablak, cserép, deszkakerítés kapukkal. Kecskemét. Hor­váth Ciril utca 3. (Piaci ABC-vel szemben.) 1349 HAMMOND orgona eladó. Müller Andor. Kecskemét. Malomköz 4. Telefon: 13-175. 9045 KARDVIRÄGHAGYMA 160 cm magas virágú, tűzpiros, paprikapiros, narancssárga, citromsárga. 4 Ft darabja. Megrendelhető postán utáin- véttel. 30 darabnál keveseb­bet nem szállítok. Joó Sán­dor 2941. Ács. Toldi u. 6. 531 12 DB ..FF” jelű 4,50 méte­res betongerenda, halszál« kás bejárati ajtó eladó.' Kecskemét. Nyíri út 19. t. em. 12. 9038 KLF 1.65-ös monori kazán új állapotban eladó. Érdek­lődni mindennap. Cím: Be- rente Antal. Kerekegyháza. Rákóczi u. 82. sz. 9041 Vényé* FIATAL házaspár Gyermek­kel, másfél évre üres szo­ba. konyhát, vagy üres szo­bát. konyhahasználattal bé­rein«. Leveleket ..Máius 1” jeligére a kiadóba kérünk.’ 9053

Next

/
Oldalképek
Tartalom