Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-08 / 82. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1977. április 8. Kikkel erősödött a pártszervezet? Elég kedvezőtlen talajadottságú a kelebiai határ. A határszéli község egyetlen mező­gazdasági szövetkezete 4300 hektáros földjén azonban évek óta nyereséggel gazdálkodik. A Rákóczi Csillaga Tsz sok száz tagja ugyan­is esztendőkön át tudatosan végzi az üzem­tervben előirányzott feladatokat. 1971 és 1975 között háromszor kapott a téesz kitün­tetést, mert teljesítette a kiváló termelőszö­vetkezet cím elnyerésének pályázati felté­teleit. Változások, korszerűsítések (3.) Űj rendelkezések az ipari szövetkezetekről A Rákóczi Csillaga Tsz az V. ötéves tervet is kedvező ered­ménnyel kezdte. 1976-ban 9,3 mil­liós nyeresége lett, árbevétele 8,6 millió forinttal haladta meg a tervezett összeget. Bár tavaly a növénytermesztést sújtotta leg­jobban az elemi csapás, még ez áz ágazat is hozott 3 milliós több­letet a tsz számára. Szabó G. Andrásné 1951. óta dolgozik a termelőszövetkezetben, 16 esztendeje párttitkár, és sok nehéz gazdasági évet megért. A pártalapszervezet kezdeményező­készségének, a szövetkezeti gaz­dák összehangolt, szorgalmas munkájának tulajdonítja a gaz­dasági eredményt. — Szövetkezetünk valamennyi gazdálkodási ágában működik egy Kubai emlékek Először 1972 telén — a kiskun- halasi kórház javában épülő mo­numentális tömbje tövében — mesélt kubai élményeiről Tegzes József ifjúmunkás. A huszonhá­rom .éves kőműves brigád vezető tele volt még a kétszáz kint töl­tött nap csodálatos emlékeivel. Idehaza újból megszokta már, hogy akácokat, nyárfákat lát kó­kuszpálmák, narancsligetek he­lyett, de elég volt egy tüzes rit­musú, latin hangzású dallam, s már is könnyű volt újraélni azt a felejthetetlen időszakot. Hetvenegy — Mikulás estéjén kezdődött, amikor Tegzesék pir- tói otthonába váratlanul betop­pant Pór László, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ- bizottságának titkára. Beszélge­tésük lényege. — Jóska, emlékszel a DÍVSZ havannai nagygyűlésének hatá­rozatára? — Hogy a világ fiatalságának küldöttei iskolát építenek Ku­bának? — Pontosan ... Vállalnád-e hogy az öttagú magyar brigád tagjaként te is segítenél? ... Szí­vesen kimennél-e Kubába? A család is odafigyelt erre. — Jaj, hogy mennél olyan ir­datlan messzeségbe! Ki ne értené meg a szülői szív féltő reagálását. De a lánytest­vérből az ifjúság vállalkozó ked­ve szólt. — Csak hadd menjen Jóska, Lásson világot. Aztán már vitte is a lenyűgö­ző események sodra. 1972. január 14.: a KISZ KB-nél találkozik először az öttagú magyar kőmű­vesbrigád. Paksi Pál, a Buda­pesti Tervező Vállalat mérnöke a vezetőjük. A többiek: a mis­kolci Kati Károly, a baranyai Kovács Imre, Gáspár Bertalan, a 13-as Építőipari Vállalat szak­munkása és Tegzes József Pirtó- ról. Repülőút — varázsszőnyeg. Ki­mondhatatlanul magasztos érzés — úszni a világűr végtelensége és a szelíden redőzött türkizkék tenger beláthatatlan tükre között. Míg egyszerre óriási fehérség csúszik a repülőgép alá messze lent. Grönland jégköpenyes föld­je. . Montreal, New York, Flo­pártcsoport elég jelentős lét­számmal Kelebia kommunistái­nak egyharmada a Rákóczi Csil­laga Tsz-ben dolgozik. Szalma Bé­la brigádvezető a szőlőtermesz­tés mindennapi munkájának irá­nyításán kívül az ültetvényen dolgozó kommunisták pártcso- port-bizalmija is. Nemrég vette fél az alapszervezet Ercsi Bélát, aki a szövetkezetben szerezte meg a kertészeti képesítést és ugyan­csak derekasan dolgozik. A me­zőgazdasági gépek karbantartásá­ról többek között az a szocialis­ta brigád gondoskodik, amely­nek Wirth György szerelő a ve­zetője. Ö maga szintén a párt tagja. Czégény Józsefné szocia­lista brigádvezető pártmunkáját a Rákóczi Csillaga Tsz kulturá­rida gigantikus és idilli csodái vibrálnak még emlékezetük film­szalagján, amikor gépük leeresz­kedik a kubai ©yárba, ragyogás­ba, erdők, mezők, virágok’ szín­pompájába. Fehér, sárga, kreol, csokoládébarna arcok derűjébe. Bábeli, de igézetes hangzavar, nyüzsgés, muzsika, tánc, rádió- és tévériporterek, újságírók hada,' virágcsokrok, házigazdák újjon- gó sorfala, négy kontinens fiatal­jainak dalos ismerkedése... És 30 fok meleg — az itthoni orr­pirosító hideg után ... Majd a felejthetetlen 200 nap ... Azóta négy év telt el. — Mi maradt meg legéleseb­ben a csodálatos idők emlékei­ből? Ma — ismét nagyszabású épít­kezés kellős közepén hangzik el a kérdés. A kiskunhalasi Kos­suth Lajos utcai lakótelepen, Tegzes József most is a betonnal, gépekkel okosan birkózó mun­kások közül lép elő — „interjú­ra”. Most is az a jókötésű, élénk tekintetű ifjúmunkás, csak talán kicsit karcsúsodott. Brigádja is alaposan kitett ma­gáért 1972 óta. Kezük munkájá­val is épült a Csipkeházi lakó­telep, a Kötöttárugyár, a Fazekas Gábor utcai diákotthon. A Kos­suth utcában már a Kecskeméti Házgyár termékeiből építenek — tavaly nyár óta. Arra az évre 60 lakás átadását tervezték; 90-re sikerült teljesíteni. Az idén 300 lakás átadása a cél. — Menni fog? Hiszen ha a múlt félévi 90 lakás arányában számolunk, mondjuk, 200 lenne várható. Annyira növekedett ta­lán a létszám? lis rendezvényeinek megszervezé­sében végzi. Rajtuk kívül igen sokan vannak a szövetkezetben, akiknek a kezdeményezőkészsé­gére mindig számíthat az alap­szervezet. A kiskunhalasi járásban né­hány szövetkezet elég nehezen vészelte át az 1976-os gazdasági évet, és veszteséges lett a mérle­ge. Kelebián másképp történt. — Amikor egy éve a fagy meg­tizedelte a szőlő- és gyümölcsül­tetvények várható termését, olyan megoldást kerestünk, ami áthi­dalhatja a jövedelemkiesest. Ter­ven felül paradicsomot termesz­tettünk. Jól sikerült és jelentős bevételt hozott. Az idén megkét­szerezzük a paradicsom területét. Százharminchárom nő dolgozik a tsz-ben, főként a kertészen — Nem azon múlik, hanem az új, szakosított munkaszervezésen. Szakmák, szerinti xr ,tehát például szerelő, javító, festő, kőműves u — ‘szalagok vannak, s mindenki csak a saját mesterségét végzi. Nem csoportosítják át más — esetenként még segédmunkára is. Persze, pontos összehangolt­ságra van szükség, hogy mire egyik szakma végez a feladatá­val, a másik helyen már szabad munkaterület várja). Feszesebb így a munka, de már önmagából adódóan fegyelmezettebb is. A specializáció emeli a munkaidő­kihasználás fokát. — Ez a brigád munkásságában végbement változás. Hát Tegzes József egyéni életében? — Megnősültem, kisfiam két­éves. Két éve múlt januárban, hogy a 6-os pártalapszervezet titká­rává választották. Volt KISZ-tit- kár, szakszervezeti bizalmi. — Brigádvezető és párttitkár — elég nagy lekötöttség. — Erről nem így beszél az ember. Ezerkilencszázhatvan- négyben itt kezdtem a munkás­életet. Megismertem az embere­ket — ők is engem. Éppen az esik jól, hogy mint a szakmá­ban, a pártfunkcióban is becsül­nek. Adnak a szavamra, biza­lommal jönnek hozzám tanácsért, tájékoztatásért. A közeli betonfalnál zúgva-zö- römbölve kúszik fölfelé az anyag­felvonó. A tetőnél festőién rajzo­lódik a napfényes égre a szállí­tószerkezet. Az ég kékje Kubá­ra fordítja képzeletünket... Mi­re emlékszik tehát legélesebben? — Sok mindenre. Volt alkal­mam ébren tartani azóta is. Leg­utóbb az öthónapos pártiskolán is sor került élménybeszámolóra. A részletek visszaidézéséhez ..korabei i” fényképfelvételekhez folyamodunk — Tegzesék fiata­los-derűs lakásában, a Csipke­házi lakótelepen. A vállalat se­gítségével jutottak hozzá. A fióknyi skatulyából ifj. Teg­zes József is segít előszedni a fotókat. — Ez itt apa — mutat az ép­pen ujjacskája hegyére eső fér­fialakra. Ám azon a képen, ahol — még legényember apukája az Atlanti-óceán vizében lubickol többedmagával, nem téved a gyerek. Csakugyan Tegzes József víztől csillogó széles vállára bök. Mellette a fiúk gyűrűjében rop­pant csinos kislány kucorog. — A néptáncos Szilvia velünk együtt irtotta a bozótot, hordta a maltert. A kislány Magyaror­szágon is fellépett. Ez itt a háromemeletes, beton­lábakon álló iskola, amelyet a 29 ágazatokban és a baromfitelepen, számíthatunk rájuk ebben a nagy munkában. A baromfitenyésztők között is sikerült úgy megszervezni a mun­kát, hogy a telep az előirányzat fölötti eredménnyel zárta az 1976-os évet. Az állattenyésztési ágazatnak 46 millió lett az ár­bevétele, 3 millióval magasabb a tervezettnél. Hasonló arányú volt a kiegészítő tevékenység jövede­lemnövekedése. A szorgalom eredménye a tag­ság jövedelmében is tükröződött. Volt olyan asszony, aki keresetén felül 10 ezer forint nyereséget kapott a baromfitelepen végzett odaadó munkájáért. A munkában kitűnt szövetke­zeti dolgozókból gyarapítja sorait a Rákóczi Csillaga Tsz párt- szervezete. Tavaly és tavalyelőtt négy fiatalt vettek fel. Az idén két új, a munkában helytálló szövetkezeti dolgozóval erősödik a közös gazdaság párttagsága. K. A. országból odasereglett fiatalok építettek fel — együtt a ku- . baiakkaL Az m előregjfártött 1. ele- , msKből.rt^szes.zerelhetű, blip tégy kétmillió dolláros költséggel ké­szülő intézmény építési időtarta­ma ott s akkor egy év volt. Min­den építkezés csak akkor minő­sül befejezettnek, ha már a be­rendezés, a felszerelés is a he­lyén áll, s a hozzá vezető bekö­tőutak, parkok, pálmaligetek is elkészültek. A nemzetközi brigád január 28-án kezdte el építeni az isko­lát, és már július 1-én készen állt a hatalmas iskolakomp­lexum. Fidel Castro — Kuba nagy nemzeti ünnepén, óriási tömeg előtt mondott köszönetét. Tegzes József mind a vendéglátóktól, mind a DlVSZ-től emlékdiplomát és brigádzászlót kapott — tár­saival együtt. Itthon a delegá­ció minden tagja Bondor József építési és városfejlesztési minisz­tertől kapott dicsérő oklevelet. Paksi Pálnak KISZ-érdemrendet, a többieknek pedig aranykoszorús KISZ-jelvényt adományoztak. Kép — cukornádaratásról. Vietnam javára egy napon át vágta a termést a magyar bri­gád is. A machetta — nádvágó kés — itt függ ma a Tegzes-la­kás előszobájának egyik dísze­ként. Együtt különleges kubai zeneszerszámokkal. Hogy szere­tik a zenét az ottani fiatalok! lyiíg a vén Európa fiai heverész- tek a fárasztó munka után, a tü­zes vérű latinok több órás tánc­ban pihenték ki magukat, rög­tönzött zenekar muzsikájára. Másik felvételen Fidel Castro látható a. nemzetközi táborban. Szokatlanul — hajadonfővel. Ek­korra már megfosztotta őt a jel­legzetes sapkától egy olasz ifjú­kommunista. — Van róla is kép... Ez ő, itt középen, akinek a f.ejére éppen „áldást osztok” ... Mikor Castro megjelent körünkben, ez a 120 kilós, többfajta sportban kiváló olasz odalépett hozzá, átölelte, megropogtatta, s már kezében is volt a Fidel-sapka ... Még auto­gramot is kért rá. Kapott is. — Találkozott-e azóta valahol — valakivel a nemzetközi bri­gádból? — A magyarok közül — a pes­tiekkel. mivel oda fel-feljárok ... És a berlini VIT-en is többük­kel. Ezzel az olasz fiúval is. Sé­tálunk, nézelődünk, s a nagy ka­vargásból előpattan a gyerek. Ugrik egyenest a nyakamba ... Még jó, hogy én se vagyok olyan nádszál termetű... A Castro- sapkája megvan még. Odahaza őrzi. Tóth István Az ipari szövetkezetek jogi sza­bályozása is szorosan kapcsoló­dik az egységes szövetkezeti tör­vényhez és ágazati sajátosságo­kat fejez ki. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel — a leg­utóbbi években bekövetkezett változásokat figyelembe véve — kiegészítette és módosította en­nek az ágazatnak a működésére vonatkozó, 1971-ben született jog­szabályt is. Mint a más rendel­tetésű szövetkezetek esetében, itt is az a cél, hogy bevált szövet­kezetpolitikánk elvei ezután is jól érvényesüljenek a gyakorlat­ban. A módosítás szerint minden ipari szövetkezet szervezeti és működési, továbbá munkaügyi és munkavédelmi szabályzatot al­kot. Ezeket a szabályzatokat — az érdekelt bizottságok bevoná­sával — a vezetőség készíti és a küldöttgyűlés fogadja el. Az al­kalmazottakra is vonatkozó ren­delkezésekhez a szakszervezet illetékes helyi szervének az egyetértése is szükséges. Ugyan­ebben a szellemben fogant az az előírás, hogy a szövetkezeti bi­zottság ülésein szavazati joggal részt vesz a szakszervezet képvi­selője is. Munkahelyi tanácskozások A szövetkezeti bizottság hatás­köre egyébként lényegesen bővül. Eddigi feladatai mellett ellátja a tagok érdekvédelmét és érdek- képviseletét is. Ennek a bizott­ságnak az elnökét a küldöttgyű­lés, tagjait pedig a munkahelyi tanácskozás választja meg. Igen fontos szerepet kaptak a munkahelyi tanácskozások, ame­lyeket a dolgozók közössége hoz létre és tart meg, évente legalább háromszor. Ez a tanácskozás kü­lönösen azokban a szövetkeze­tekben nagy jelentőségű, ame­lyeknek a dolgozói helyileg kü­lönálló vagy elkülönült szerveze­ti egységekben végzik munkáju­kat. Ilyenek például az építőipa­ri vagy a. szolgáltatás körében működő szövetkezetek. A tagok a munkahelyi tanács­kozásokon gyakorolhatják a leg­közvetlenebbül demokratikus jo­gaikat. Megválasztják a küldött- gyűlés és a szövetkezeti bizott­A Kiskunhalasi Állami Gaz­daság már 1967-ben megkezdte a mezőgazdasági művelésre al­kalmatlan területeinek erdősíté­sét. A telepítési program során több mint 1300 hektár erdő léte­sült, melynek nagyobb része ne- mesnyárültetvény. Az ötödik ötéves terv időszaka alatt 430 hektár új erdőt kíván­nak létesíteni, amelyből az el­múlt esztendőben 120 hektár már megvalósult. A munkák gépesíté­se érdekében egy nyárfacsemete telepítő berendezést alkalmaztak. A megfelelő talajápolásnak, nevelésnek köszönhetően az első években létrehozott ültetvények megértek a gyérítésre. A fák további fejlődésének alapvető feltétele ennek időbeni elvégzése. A gazdaság ezt a munkát a ha­gyományos erdészeti fakitermelő gépekkel nem tudta volna meg­oldani. 'Ezért vásárolt egy kana­dai gyártmányú, úgynevezett ság tagjait. Véleményt nyilvání­tanak a tagfelvételi kérelemről, kezdeményezik és szervezik a munkaversenyt, javaslatot tesz­nek kitüntetésekre, határoznak a jutalmak és az üdülési beutalók elosztásáról. Hatáskörükbe tarto­zik a munka végzésével, értéke­lésével, díjazásával kapcsolatot véleményezés. F oglalkoztat áshoz: munkamegállapodás A szövetkezet köteles munka­megállapodás szerint foglalkoztat­ni tagjait. Üj intézkedés, hogy szüneteltetni lehet a foglalkozta­tást, ha a szövetkezet — a szer­vezetét vagy tevékenységét érin­tő, lényeges változás miatt — nem tud a tagnak megfelelő mun­kát adni. Erre azonban csak azokban az esetekben van mód, amikor a munkajogi szabályok nem tiltják és nem korlátozzák a felmondást. A foglalkoztatás szüneteltetését kimondó határo­zat ellen az érintett tag a dön­tőbizottsághoz fordulhat. Mint minden termelő típusú szövetkezetben, az ipariban is a közgyűlés kizárólagos hatáskö­rébe tartozik az éves terv, a mér­leg és az eredménykimutatás jó­váhagyása. Ugyanez vonatkozik a vezetőség tagjainak, a felügyelő­bizottság elnökének és tagjainak a megválasztására, felmentésére, visszahívására és elmozdítására. Az alapszabály úgy rendelkez­het, hogy a közgyűlés feladatait — egészben vagy részben — rész- közgyűlés láthatja el. Annak érdekében, hogy min­den kérdésben az a szerv dönt­sön, amelyik a legalkalmasabb rá, az ipari szövetkezetekben is meg­nőtt a küldöttgyűlés szerepe. Ha­táskörébe tartozik a szövetkezet belső szabályzatainak az elkészí­tése, az elosztási viszonyokat érintő egyéb belső szabályok megalkotása és módosítása. Fon­tos feladatai közé tartozik —• egyebek mellett — az éves terv, a mérleg és eredménykimutatás részletes meghatározása és a főbb adatoknak a közgyűlés elé ter­jesztése. Küldöttgyűlést akkor' le­het összehívni, ha a szövetkezet­nek legalább 159 tagja van. G. P. gyérítő kombájnt. Gondoskodott szakmunkásokról is. Megvásá­rolta a kombájn által kitermelt faanyag további feldolgozását se­gítő gépeket. Ily módon egy tel-; jes kitermelő, feldolgozó és szá­mító gépsor áll a gazdaság er­dészeti ágazatának rendelkezé­sére. A gépsor egy műszak alatt 50—70 köbméter fát termel ki az állománytól függően. A munka ütemét az alapgép, a kombájn, diktálja. A kiszolgáló gépsornak ezj, kell követni, csak így oldha­tó meg a berendezések gazdasá­gos kihasználása. Az idén 250 hektáron gyérítik a telepítéseket. Mivel a gépsort nem tudják kihasználni, megálla­podást kötöttek öt állami gazda­sággal és három termelőszövet­kezettel. Ennek értelmében a társgazdaságoknak segítenek a fakitermelésben. K. V. í # Ezt az iskolát építették. Berendezett tantermek, felszerelt labora­tóriumok, hálók, csiszolt gránitpadló — és pálma. Sportpálya és e uszoda is készült a teljes „önellátásra” képes iskolához. Tio fö .iiümojizaorf a ínim 45 EZER CSIRKE MŰSZAKONKÉNT \, Baromfiipari Országos Vállalat budafoki gyárában nemrég üzembe állított holland gépsoron rövidesen befejeződnek az üzemi próbák. A beruházással lehetővé vált a nehéz fizikai munka meg­könnyítése, valamint egy korszerűbb termék, az előhűtött, bontott csirke előállítása. (MTI-fotó: Fehér József felvétele—KS) « Fakitermelés kombájnnal • A magyar brigád: (balról jobbra) Tegzes József. Kati Károly, Kovács Imre, Paksi Pál, Gáspár Ber­talan. • Fidel Castro — miután elvették a sapkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom