Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-23 / 94. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1977. április 23. e s e m é n v e k c. sorokban Fejér megyébe látogatott az NDK népi kamarájának küldöttsége Az NDK népi kamarájának ha­zánkban tartózkodó küldöttsége, élén Horst Sindermann-nal, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottsága tagjával, a népi kamara elnökével, pénte­ken Fejér megyébe látogatott. Elkísérte vidéki útjára a delegá­ciót. Apró Antal, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, az or­szággyűlés elnöke és Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagy­követe. A küldöttséget Székesfe­hérváron, a megyei tanács szék­házában a megye párt- és taná­csi vezetői fogadták és tájékoz­tatták. A tájékoztatón részt vet­tek Fejér megye országgyűlési képviselői. Az NDK népi kamarájának küldöttsége a tájékoztató után az Ikarus Székesfehérvári gyárába látogatott, ahol Toldi József ve­zérigazgató és Tóth István, a székesfehérvári gyár igazgatója mutatta be az európai hírű au­tóbuszgyárat: Elmondták, hogy az Ikarus az idén összesen 12 ezer autóbuszt gyárt, amelynek fele Székesfehérváron készül. Itt ál­lítják elő többek között az NDK^-magyar kooperáció termé­két, az IFA-Ikaruszt. A 28 ezer négyzetméteres óriásüzemben Horst Sinder- mann, az NDK népi kamarájá­nak elnöke beszélgetett a 18 tagú Ernst Thälmann lakatos szocialista brigád tagjaival és Boda János brigádvezetőnek át­adta Ernst Thälmann fába fara­gott arcképét. Az üzemlátogatás után a kül­döttség az Agárdi Mezőgazdasági Kombinátot kereste fel. (MTI) PAKISZTÁN Kijárási tilalom és statárium Fazal Elahi Csaudhri, a Pakisz­táni Iszlám Köztársaság elnöke csütörtökön este bejelentette, hogy az ország három nagy vá­rosában, Karachiban, Lahoréban és Hyderabadban kijárási tilal­mai és statáriumot rendeltek el. Hangsúlyozta, hogy az ország­ban válságos a helyzet. A márciu­si országos választásokat követő zavargások, kormányellenes tün­tetések országszerte mérhetetlen károkat okoztak emberéletben és vagyoni értékekben. Az államfő rámutatott a lá­zongok célja egyebek között az, hogy zűrzavart keltsenek az or­szág gazdasági életében, politikai vákuumot teremtsenek az or­szágban. A statárium megszegőit a há­rom városban rögtönítélő bíró­ságok elé állítják. Minden politi­kai tevékenységet és utcai tün­tetést betiltottak. Castro amerikai üzletemberekkel találkozott HAVANNA Fidel Castro, a kubai államta­nács elnöke két napon belül im­már a második alkalommal; csü­törtökön is fogadta annak az üzletemberekből álló delegáció­nak néhány tagját, amely az USA Minnesota államból érke­zett a földrész első szocialista ál­lamába. A megbeszélésen „vegyes té­mákról” volt szó. Mint ismeretes, Castro az amerikai küldöttség előtt előzőleg kifejtette, hogy az Egyesült Államok Kuba ellen al­kalmazott’ kereskedelmi embargó­ját gazdasági és erkölcsi szem­pontból egyaránt igazolhatatlan- nak tartja, viszont ennek meg­szüntetése megnyithatná az utat Washington és Havanna egyéb problémáinak megvitatásához. Az amerikai küldöttség legtöbb tagja kijelentette, hogy helyes­nek tartaná a kereskedelmi tila­lom megszüntetését, s hogy sürge­ti majd a Carter-kormányt egy ilyen lépésre. Az amerikai külügyminisztéri­um szóvivője csütörtökön' közölte, hogy Carter kormányzata fonto­lóra vette „különleges diplomáciai képviseletek” kölcsönös felállítá­sát Havannában, illetve Wa­shingtonban, habár erről a kér­désről Kubával hivatalosan még nem tárgyalt. Washingtoni elkép­zelés szerint amerikai részről Svájc havannai nagykövetségén az Egyesült Államok képviseleté­vel foglalkozó szekciót nyitnának. Amióta a két országnak nincs diplomáciai viszonya, Svájc gon­doskodik az Egyesült Államok kubai érdekvédelméről. (AP, UPI, Reuter) Gensher indiai látogatáson • Hans-Dietrich Gensher nyugatnémet külügyminisztert, aki indiai hivatalos látogatáson tartózkodik, fogadta Morardzsi Deszai miniszter- elnök (képünk). Gensher pénteken Üj-Delhiből az ország északi ré­szében levő Madrasba utazott. Útjára számos NSZK-beli üzletember is elkísérte. (Telefotó—AP) KÍNA Újabb nagy ugrás? Április 20-án, közel féléves elő­készítő munka után, az észak­kelet-kínai tacsingi olajmezőn megnyílt „minden idők” legna­gyobb kínai ipari értekezlete, — jelentették be pénteken, a nyitás után két nappal Pekingben. A mammut-tanácskozásnak, amely az olajkomplexum fedett stadionjában folyik, hétezer részt­vevője van. Ezek, az Üj Kína le­írása szerint »nagy tanulóhely­ségnek” tekintik Tacsingot,' és azt vizsgálják, hogy „a saját ma­gunkkal támasztott szigorú kö­vetelmények” és az „alapos, pon­tos munka” tekintetében „hol maradnak el” az olajmunkások­tól. Megnyitó beszédet Lí Hszien- nien PB-tag, miniszterelnök-he­lyettes mondott. Li, a „Tacsing-típusú" üzemek sokasodását sürgetve, célként je­lölte meg, hogy „valamennyi vál­lalat váljék 4 jeylzlonlzmus elle­ni harc bástyájává*’.' rlyeir módon — szerinte — „Kína ipari fejlő­dése, gazdasági ereje és védelmi képessége nagymértékben meg­nő". A gazdaság perspektíváiról szól­va Li Hszien-nien megismételte egy néhány nappal ezelőtt kelt vezércikk jóslatát, hogy ugyanis „az egymást követő nagy győzel­mek nyomán olyan helyzet alakul ki, — amely egy új nagy gazda­sági ugrás irányába mutat”. „Bizonyos — mondta Li —, hogy képesek leszünk végrehajta­ni az új nagy ugrást, teljesíteni és túlteljesíteni az ötödik ötéves tervet, beleértve az idei tervet is, bizonyosan modernizálni tudjuk az ipart, a mezőgazdaságot^ a honvédelmet, a tudományt es a technikát még ebben az évszá­zadban és bizonyosan el fogjuk érni az Egyesült Államok gazda­sági túlszárnyalásának hatalmas célját néhány évtizeden belül.” : (MTi) Indokínai helyzetkép TBILISZI ________ P énteken Tbilisziből hazauta­zott Hafez Asszad, az Arab Új­jászületés Szocialista Pártja fő­titkára, a Szíriái Arab Köztársa­ság elnöke. Hafez Asszad szíriai part- és kormányküldöttség élén az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének és a Szovjet­unió Minisztertanácsának meghí­vására tett hivatalos baráti láto­gatást a Szovjetunióban. (TASZSZ) _______________________ K INSHASA_____________________ I di Amin ugandai elnök pén­teken a zaire-i fővárosba érke­zett, ahol az ország déli térségé­ben kialakult katonai helyzetről tárgyal Mobutu zaire-i államfő­vel. Amin elnök repülőtéri nyi­latkozatában kijelentette, hogy Uganda kész katonai segítséget nyújtani a vele határos Zaire- nak, amennyiben a helyzet i azt szükségessé tenné. (AP, AFP. Reuter)______________________ B RÜSSZEL Leo Tindemans korábbi mi­niszterelnököt bízta meg Bau- douin belga király az új kor­mány^ megalakításával ______ W ASHINGTON Csütörtökön Washingtonba ér­kezett és Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Abdeí Halim Khaddam szíriai külügy­miniszter. Áttekintették a közel- keleti helyzetet, s foglalkoztak James Carter amerikai és Hafez Asszad szíriai államfő májusra tervezett genfi találkozójának előkészítésével (UPI) ____________ S AN SALVADOR" ' Hírügynökségi jelentések sze­rint a San Salvador-i kormány nem hajlandó tárgyalni Mauri- cio Borgonovo Pohl külügymi­niszter elrablóival. Mint ismere­tes, a salvadori politikus kedden esett a „Farabundo Marti Népi Felszabadítási Front" elnevezésű szervezet fogságába. Borgonovo Pohl családja, amely az egyik leggazdagabb salvadori család, ugyanakkor kijelentette, hogy kész „bármilyen tárgyalásokra” a gerillákkal._______ _______ R ABAT________________________ A marokkói hírügynökség pén­teken azt jelentette, hogy a ma­rokkói—zaire-i egyesített had­erők pénteken visszafoglalták az angolai határtól 60 kilométerre fekvő Kapanga városát. A hír- ügynökség jelentése szerint a kormánycsapatok Mutshatsha vá­rosa a shabai felkelők feltétele­zett főhadiszállása irányába nyo­mulnak előre. (UPI, Reuter, AFP) ___________________________ K AIRÓ ____________________ A szakadár „Eritreai Felsza­badítási Front” pénteki jelenté­se szerint alakulatai elfoglalták Tessenei városát, amely mind­össze 10 mérföldre fekszik a szudáni határtól. A jelentés sze­rint a, szakadár egységek a tar­tomány fővárosa, Asmara, vala­mint Keren városa között fekvő Iladerd városkát is birtokukba vették. (AP) ____________________ W ASHINGTON Az Amerika Hangja, a Szabad Európa és a Szabadság rádió csü­törtökön további 6,1 millió dol­lárt kért fenntartási költségeinek fedezésére az amerikai kongresz- szustól. A kérés az 1978-as pénz­ügyi évre szól. (UPI) Szerény külsőségű rendezvé­nyekkel és áldozatos munkával emlékeznek Indokína népei az amerikai imperializmus agresz- sziójával szembén két éve, 1975. áprilisában kivívott történelmi győzelemre. Akkor csak Kam­bodzsában és Dél-Vietnamban roppantak össze ugyan az ameri­kai imperializmust kiszolgáló re- zsimek, de a vietnami és a kam­bodzsai nép sikerei 1975 decem­berére a laoszi nép győzelmét — a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság megalakítását — is beérlelték. A győzelmes április második évfordulóján az indokí­nai országok — Vietnam, Laosz és Kambodzsa — népei és veze­tői a társadalom szocialista át­alakítására, a békés építőmunká­ra összpontosítják figyelmüket és energiájukat. Vietnam lendítő ereje A lendítő erőt — mint az im­perialista agresszióval szembeni küzdelem idején — az új törté­nelmi szakaszban is Vietnam képviseli. Az egységes nemzet- gyűlési választás eredményeként megalakult Vietnami Szocialista népgazdaság építésén, az 1976— 1980. közötti ötéves népgazdasági tervben előirányzott feladatok teljesítésén munkálkodik. A Viet­nami Kommunista Párt IV. kong­resszusán, 1976 decemberében jó­váhagyott II. ötéves terv elő­irányzata szerint 1976—1980. kö­zött a nemzeti jövedelem évente 13—14 százalékkal, a mezőgazda- sági termelés 8—10 százalékkal, az ipari termelésé pedig 16—18 százalékkal emelkedik. Az ötéves népgazdasági terv jóváhagyásakor a fő figyelmet a sokat szenvedett országokban a dolgozók életszínvonalának eme­lésére fordítják. Vietnamban je­lenleg az életszínvonal emelésé­nek egyik kulcskérdése a lakos­ság megfelelő élelmiszer-ellátása. Az ötéves terv 1980-ra 21 mil­lió tonna élelmiszer termelését irányozza elő, hogy fejenként 400 kilogramm élelmiszert biztosít­hassanak a lakosságnak. Éppen ezért a párt és a kormány nagy figyelmet fordít a mezőgazda- sági termelés fejlesztésére. Ostromlott előőrs Laosz népe marxista-leninis­ta pártja, a Laoszi Népi Forra­dalmi Párt vezetésével kihasz­nálva szomszédai győzelméből fa­kadó kedvező külső és belső kö­rülményeket, 1975 decemberében békés úton ragadta meg a hatal­mat, s lépett a kapitalista fejlő­dési szakaszt megkerülve a szo­cializmus építésének útjára. Így a laoszi forradalmárok megala­pozottan vallják, hogy a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság a szocialista rendszer egyik elő­őrsévé vált Délkelet-Ázsiában. A szocializmus építésének anyagi feltételei Laoszban na­gyon gyengék, mert a termelési mód elmaradott. Ebben a hely­zetben a Laoszi Népi Forradalmi Párt a legfontosabb feladatoknak tekinti: a gyarmatosítás követ­kezményeinek megszüntetését, a háború ütötte sebek begyógyítá- sát, a kisüzemi termelés — el­sősorban a szétaprózott, fejletlen mezőgazdaság — fokozatos átala­kítását, a nagyüzemi szocialista termelés feltételeinek megterem­tését, a nép életszínvonalának fokozatos emelését. A múlt év végén alapvetően lezárult a há­borús sebek begyógyításának sza­kasza. Visszaköltöztették szülőfa­lujukba azt a 200 ezer embert, akiket a háború idején az ame- rakaiak erőszakkal hurcoltak a megszállt területekre. Az erdő­égetéses rizstermelést űzőket megtanítják az öntözéses rizster­melésre, az öntözéses rizsterme­lőket szövetkezeti társulásra buz­dítják, a szocialista országok se­gítségével állattenyésztő állami gazdaságokat alapítanak. Laosz­ban két évvel ezelőtt a lakosság 60 százaléka volt írástudatlan, s ezt az arányt a múlt esztendő vé­gére 40 százalékra csökkentették. Kapcsolatok Amerikával A győztes indokínai országok kormányai állhatatosan munkál­kodnak a békés építőmunka nem­zetközi feltételeinek biztosításán is. A közvetlen szomszédokkal, a délkelet-ázsiai országokkal tör­tént kapcsolatrendezés után pár­beszédet kezdtek a fejlett tőkés­államok kormányaival is. É vo­natkozásban kedvező fejlemény­nek tekinthető az Egyesült Álla­mok elnöki különbizottságának március végi tárgyalása Hanoi­ban és Vientianéban. Carter elnök a VSZK és a laoszi NDK veze­tőinek küldött üzenetében ígére­tet tett a vietnami—amerikai é$ a laoszi—amerikai kapcsolatok normalizálására. Ez azonban, mint a Thaiföldről Laosz ellen meg-megismétlődő provokációk is mutatják, göröngyösnek ígér­kezik. Az Egyesült Államok elnöke üzenetében azt ígérte, hogy az USA megszünteti a laoszi NDK felforgatására törekvő belső és külső reakciós laoszi csoportok támogatását. Alig hagyta el az amerikai elnök különbizottsága Vientiánét, amikor a laoszi fel­fegyverezett árulók egy csoportja Thaiföldről megtámadta a Me­kong folyón Vientiáné közelében levő egyik szigetet... B. L. LAPSZEMLE A zaire-i tűzfészek „Miért szítják a zaire-i konf­liktust?” címmel a moszkvai Pravda pénteki számában Jurij Zsukov, a lap ismert politikai szemleírója összefoglalja az el­múlt hetek eseményeit és levon néhány következtetést. Elöljáróban Zsukov megálla­pítja, hogy a nemzetközi közvéle­mény növekvő aggodalommal te­kint a Zaire-ban, Afrika egyik legnagyobb és természeti kincsek­ben leggazdagabb országában fel­lobbanó veszélyes máglyára. A továbbiakban a következőket írja: „Nem múlik el nap, hogy ne ér­keznének hírek ennek az ország­nak a kifejezetten belső konflik­tusába való külső katonai beavat­kozás bővüléséről. Shaba tarto­mányban immár második hónap­ja tart a felkelés, amelynek fő oka, a New York Times szavai szerint a „súlyos gazdasági hely­zet és a lakosság alacsony élet- színvonala”. A burzsoá sajtó a külföldi be­avatkozást azzal próbálja megin­dokolni, hogy az eseményeket úgy tünteti fel, mintha nem fel­kelésről, hanem az országot ku­bai és szovjet katonai szakértők részvételével Angola részéről ért „invázióról’” lenne szó. Folyta­tódik a zajos propagandakam­pány, amely a fegyverszállításo­kat hivatott megindokolni. A francia légierő által odaszállított marokkói csapatok harcolnak Zaire-barí. A legújabb hírek sze­rint újabb marokkói, valamint szudáni csapategységeket! készíte­nek fel arra, hogy Zaire-ba dob­ják át őket. Shabá tartomány­ban, a harcok színhelyén az Egyesült Államokban és Nyugat- Európában toborzott zsoldosok vannak. Kinshasában egy egyiptomi küldöttség tárgyalásairól is hírt adtak, amelynek feladata volt megvitatni egyiptomi csapatoknak Shaba tartományba történő szál­lításának körülményeit. A Wa­shington Post arról számolt be, hogy a Dél-afrikai Köztársaság állambiztonsági szerveinek magas rangú képviselői a Zaire.-nak nyúj­tandó rendkívüli támogatásról tárgyaltak titokban Kinshasában. Az amerikai sajtó elismerte, hogy az Egyesült Államok 13 mil­lió dollár katonai támogatást nyújtott Zaire-nak. Változatlanul özönlenek a csa­patok és fegyverek Zaire-ba. Af­rikában aggodalommal tekintenek e messzire vezető műveletekre, amelyeknek nemcsak a zaire-i felkelés elnyomása, hanem a Zaire-ral szomszédos dél-afrikai államok, mindenekelőtt Angola elleni katonai akciók kezdemé­nyezése a célja. A harcok e fia­tal, határozottan antiimperialista politikát folytató köztársaság ha­tárának közvelen közelében foly­nak. Az intervenciósoknak az a nyil­vánvaló célja, hogy a harci cse­lekményekkel szakadást idézze­nek elő a kolonializmus és a rasszizmus maradványainak fel­számolásáért harcoló afrikai álla­mok egységfrontjában.” Jurij Zsukov végezetül Leonyid Brezsnyevnek április 18-án, a Ha­fez Asszad szíriai államfő tiszte­letére adott vacsorán mondott szavait idézi, amelyben az SZKP KB főtitkára arra figyelmeztetett, hogy minden felelősség azokra hárul egy esetleges új veszélyes afrikai tűzfészek kialakulásáért, akik megsértik az államközi kap­csolatok egyik alapelvét, a bel- ügyekbe való be nem avatkozás elvét. (MTI) • A szabadtartásos szarvasmarhatelepnél a Kiskunhalasi Allamt Gazdaságban. (Tóth Sándor felvételei) Huszár István Bács-Kiskun IU t ÍJj< íl HVT/OVarm (Folytatás az 1. oldalról) múzeumát, ahol nagy élvezettel és érdeklődéssel nézte a vitrinek­ben elhelyezett mintadarabokat és kíváncsian hallgatta a szövet­kezet elnökének magyarázatát. Elbeszélgetett a teremben dolgo­zó hat varróasszonnyal, akik szí­vesen mutatták be művészetük apró részleteit, a különféle ölté­seket és a már elkészült darabo­kat is. Hosszan tanulmányozta Huszár István Török 1 mrénének Kiskunhalas díszpolgárának ke- zemunkáját, aki 42 éve varrja a csipkét. A Minisztertanács el­nökhelyettese ezután a halasi csipke iránti keresletről érdeklő­dött, majd kifejezte azt a véle­ményét, hogy jobb piackutató munkával bizonyára növekedne a külföld érdeklődése a halasi csipke iránt. A déli órákban tett városnéző sétája során megtekintette a Halasi Áruházat. Ebéd után a Kiskunhalasi Álla­mi Gazdaság szabadtartásos szarvasmarhatelepét mutatta be Huszár Istvánnak Kovács Tibor, a gazdaság főállattenyésztője. Megyénk vendége töb& kérdést tett fel az állatok szaporulatát, tejhozamát, takarmányértékesítő képességét illetően. Innen a gaz­daság tajói üzemegységébe veze­tett az út, ahol a magasművelésű szőlőtelepítést tekintette meg Hu­szár István és az ott termelt szőlő minőségéről, a belőle készí­tett bor tulajdonságairól, a fagy­kárról érdeklődött Jónás Jánostól, a gazdaság főkertészétől. Az állami gazdaságból Kiskunt maisára, a Dunántúli Kőolajku­tató és Feltáró Vállalat üzemébe látogatott Bács-Kiskún megye vendége, akit Ivancsics Sándor üzemvezető tájékoztatott a mun­káról, annak már meglevő él várható eredményeiről. A nap to­vábbi részében Huszár István Kiskunmajsán megtekintette a szövetkezeti áruházat, a művelő­dési házat és a tanyai gyerekek nagy társadalmi összefogással épült kollégiumát. Bács-Kiskun megyei látogatá­sának végén a kiskunmajsai Jo- nathán Szakszövetkezetei kereste fel a Minisztertanács elnökhelyet-’ tese, ahol dr. Vedres Ferenc elnök adott rövid áttekintést a szak- szövetkezet helyzetéről, terveiről. Tegnap, az esti órákban Húszáé István, a Politikai Bizottság tag­ja, a Minisztertanács elnökhelyet-J tese, az Országos Tervhivatal el­nöke elköszönt a megye vezetői­től, a vendéglátóktól és Buda­pestre utazott. G. S. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom