Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
1977. április 20. • PETŐFI NÉPE • T SPORT* SPORT Kiskunhalason rendezik a nemzetközi lovasversenyt A kiskunhalasi versenyek ren- dezése hagyomány az ország lovaséletében és a baráti országok lovasai körében. A XI. nemzetközi lovasversenyre is Kiskunhalason kerül sor 1977. április 29.—május 1. között. A versenyre benevezett: Bulgária, Csehszlovákia csapatai, Szlávia SVTS, Kassa Lovasklub, Lengyelország, Jugoszlávia csapatai, belgrádi „Május 13.”, Dakovói Lovas Klub, újvidéki „Granicsár”, Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Szovjetunió, Magyarország csapatai: Budapesti Honvéd, Dalmandi MEDOSZ, Enyingi MEDOSZ, Igar, Lenin Tsz, Me- zöszilas, Mezőföld Tsz, és Határőr Dózsa SE< A Határőr Dózsa csapatából rajthoz állnak: Varró József I. osztályú versenyző, válogatottkeret-tag, Horváth József I. osztályú versenyző, Hria- zik Pál, Tuska Pál, Mezei Miklós, továbbá több ifjúsági versenyző. A lovasverseny programja, időbeosztása a következő: április 29-én 14 órakor: A XI. nemzetközi lovasverseny ünnepélyes megnyitása, majd díjugratás. Április 30-án 10 órakor: díjugratás, 130 cm, összevetéssel, 14 órakor: megyei tanács díja 120 és 150 cm, két fordulóval. Május 1-én három versenyszámra kerül sor. 10 órakor: BM Határőrség országos parancsnokának díja. Pontszámgyűjtő verseny, 120, 150 cm. 14 órakor: Kétlovas staféta, 130-as pálya, 15.30 órakor: Városi tanács nagydíja, magasugratás. Mind a hat versenyszámban a Nemzetközi Lovasszövetség általános szabály és ugrószabályzat előírásai a mértékadók. Kiskunhalas lakossága örömmel várja a jelentős sporteseményt, a versenyeket, azok résztvevőit. A Határőr Dózsa Sport Egyesülete egyébként a verseny színhelyén (Kiskunhalas, Felszabadulás utca 6. szám, lovaspálya) jelentős felújításokat végeztetett. A határőrség országos parancsnoksága, a megyei tanács, a városi tanács anyagi támogatásával, s a határőrök társadalmi munkája révén a pálya körül új lelátókat építettek, korszerűsítették az utakat. Jelentős mértékben segítették a munkát a helyi üzemek dolgozói is. G. B. I Kettős K. MÁV-győzelem Kecskeméti MÁV— Győri Richards 6—2 (2406—2312) NB I. női. Kecskemét. K. MÁV: Tóthné 389, Van- csainé 365, Túri E. 411, Török M. 415, Tóth K. 419. Medgyesiné 407. Győri R.: Ceignerné 400, Szalai 334, Vajdáné 380, Lakatos 399, Kapocs 364, Tomozi 435. Kecskeméti MÁV— Bp. Vegyterv 5—3 (2420—2401) NB II. férfi. Budapest. K. MÁV: Pintér G. 398, Hicz- pán 404, Szabó D. 427, Szabó J. 342, Szunyogh 422, Bauer 427. Vegyterv: Lakatos 392, Gombos 369, Fülöp 407, Koncz 384, Németh 424, Ihász 425. I NB riI-AS MÉRKŐZÉSEK Gyulái' SE—' * BÁCSÉP 5—3 (2299—2199) NB III férfi. Gyula. Gyula: Hídvégi 402. Oláh 373, Herbály 351, Hídvégi Z. 378, Szák 431, Beleznai 364. BÁCSÉP: Munkácsi 360, Dorogi 374, Szűcs 337, Kiss 365, Kunos 375, Orbán 388. rFJJS/t V n n — Szentesi VSC 7—1 (2588—2513) NB III férfi. Szentes. ZIM Vasas: Lénárt 453, Kun 440, Kardos 428, Kovács 401, Kiss 442, Tanai 424. Szentes: Mihály 398, Vajda 414, Kávási 413, Tóth 421, Kardos 452. Bakonyi 415. Mezőberényi TEXTIL— Kecskeméti TE 6—2 (2442—2342) NB III férfi. Mezőberény, Mezőberény: Szigeti 385, Bimbó' 402, Karczag 405, Schupkégel 397, Várhegyi 356, Kajor 437. KTE: Faragó 412, Kiss 396, Mák 383, Kovács D. 350, Vata 409, Csikány 392, • Török Mariann, a Kecskeméti MÁV fiatal tekézője. Nemrég vidékbajnokságot nyert, s a felnőttcsapatban is eredményesen szerepel. Vasárnap 415 fával járult hozzá a MÁV győzelméhez. (Banczik István felvétele) NB I IFJÚSÁGI Kecskeméti MÁV— Győri Richards 4—0 (749—667) Kecskemét, MÁV te'kecsarnok. K. MÁV: Határ I. 368. Túri A. 381. Győr: Fehérvári 315, Lakos 352. MEGYEI BAJNOKI EREDMÉNYEK K. ZIM Vasas B.—KTE B. 8—0 (2421—2184) K. MÁV B —BÁCSÉP B. 6—2 (2292—2208) Vörös Meteor—Fémipari KTSZ 4—4 (2273—2239) , K. Sütőipar—OTP SK 6—2 (2343—2109) KOSÁRLABDA NB II. Egy győzelem, három vereség Salgótarjáni Kohász—Kkfh. Lenin Tsz SK 109—83 (56—33) NB II férfi. Salgótarján. Vezette: Szabó, Palotás. Kkfh. Lenin TSZ SK: Mészáros (46). Bódi (12), Csáki (9), Nádas- di (4), Hevér (2). Csere: Szabó (4), Horváth (4), Bense (2), Nem- csok. Edző: Kurucz István. Szegedi Postás— K. MFSC 98—70 (46—34) NB II férfi. Szeged, Rókusi tornacsarnok. Vezette: Komlósi, Sepsi. • MFSC: Sümegi (23), Hakstol (tO), Várnagy (2). Ruzsonyi (18), Szabó (10). Csere: Tóth (4), Várszegi (3). Deák, Emri. Edző: Vasvári Károly. Salgótarjáni Kohász— Kkfházi Vasas 85—45 (44—18) NB II női. Salgótarján. Vezette: Szabó, Palotás. Ld.: Bódi 8, Farkas 8, Vi- dáts 8. K. MFSC—Szarvasi Főisk. SP* 52—46 (23—27) NB II női. Szarvas. Vezette: Tárnok, Oláh. MFSC: Szentesiné (9), Kontrá- né (12), Bánságiné (19), Lehocz- kyné (4), Olajosné (2). Csere: Kovács (4), Fodor (2), Vasváriné, Horváth, Chabada. Edző: Vasvári Károly. RÖPLABDA BÁCSÉP—Zuglói Danúvia 3—0 (3, 10, 5) NB II. női. Kecskemét. Vezette: Kovács, Maczák. BÁCSÉP: Rock, Böröczfi, Ga- raczi, Nagy, Domokos, Magó. Edző: Dunszt István. Alacsony színvonalú mérkőzésen minden megerőltetés nélkül nyert a BÁCSÉP csapata. Az Időnként felerősödő szél és az eső is akadályozta a jó játék kibontakozását. Salgótarjáni ÜMSE—BÁCSÉP 3-2 (—4, 12, —11, 12) NB II. férfi, Salgótarján. VeBÁCSÉP:’ Bíró, Páll, Nyilasi, Huszta, Németh, Molnár. Csere: Sinkovics, Csikós, Katona, Kovács, Fodor. Edző: Nyilasi József. Jól játszott a BÁCSÉP csapata. A negyedik játszmában 12—7-es a döntő játszmában pedig 10-J 2-es vezetés után vesztették el a játszmát és a mérkőzést. Jók: Molnár, Páll. A KISZ az „Edzett Ifjúságért 99 mmmrnrn Napjainkban, amikor a fejlett szocialista társadalom építése, a társadalmi, gazdasági fejlődés, a tudományos-technikai forradalom felgyorsulása új igényeket támaszt — az ifjúság szellemi felkészültsége mellett — a megfelelő fizikum, az edzettség és állóképesség, az ifjúság testnevelése és tömegsportja nagy jelentőségű társadalmi kérdés. A KISZ Központi Bizottsága februári ülésén tárgyalt e fontos témakörről, amelyen Fejti György, a KISZ KB titkára előadói beszédében részletesen foglalkozott az ifjúság testnevelésének és sportjának helyzetével, továbbfejlesztésének széles lehetőségeivel. Idézett Kádár János elvtársnak a KISZ IX. kongresszusán elhangzott beszédéből. „A KISZ döntő feladata — hangsúlyozta Kádár elvtárs —. s helyes volna, ha a Kommunista Ifjúsági Szövetség ezt pártfeladatnak tekintené, hogy segítse a testedzést, a tömegsportot. A nép, az ifjúság egészséges életéhez és jó közérzetéhez is hozzátartozik, hogy komoly méretű testedzés és tömegsport legyen Magyarországon. Kérem, hogy ami az ifjúsági szövetségen múlik, mindent tegyenek meg ennek érdekében.” A KISZ alapvető tevékenysége az ifjúság szocialista nevelése, s ebben nélkülözhetetlen eszköz a sport és a testedzés. A testnevelés és a tömegsport napjainkban a társadalmi érdeklődés középpontjába került. Pártunk, állami és társadalmi szerveink fontos döntéseket, nagy jelentőségű határozatokat hoztak fejlesztésére. Az eddigi eredmények azonban nem kieléeítőek. A KTSZ KB a további lehetőségek kihasználása érdekében jelentős javaslatokkal fordult az ország ifjúságához. Új sportolási formák bevezetését, a fiatalok még szélesebb körű mozgósítását irányozta elő. A KISZ- bizottságok ugyanis színvonalas snortrendozvőn vekkel megfelelően szolgálhatják az ifjúság szemléletformálását. Különösen akkor, ha rendezvényeik vonzóak, érdekesek és jól szervezettek lesznek. A KISZ KB határozata természetesen nem csak új vonásokat, jelentős határozatokat jelent a sport és tömegtestnevelés terén, hanem a korábbi program továbbfejlesztését is. Hiszen az 1975-ben meghirdetett ..Edzett Ifjúságért” jelvényszerző akciót fejlesztik tovább egy az egész ország ifjúságát (a nem KISZ-ta- gokat is) átfogó tömegsport-mozgalommá. A mozgalom alapvető célja, hogy az ifjúság széles tömegeit mozgósítsa a rendszeres testedzésre, segítse a fiatalok egészséges életmódjának kialakítását, fizikai képességének, honvédelmi készségeinek, mozgás- kultúrájának fejlesztését, adjon programot a szabad idő hasznos eltöltésére. A mozgalom sorsa, sikere természetesen az üzemekben, vállalatokban. intézményekben, tanintézetekben dől el. Ezért hatékony együttműködésre van szükség ezen a területen az illetékes vezetők, a sportegyesületek, a szakszervezeti és szövetkezeti érdekképviseleti szervek, az MHSZ- klubok és a KISZ-szervezetek között. A KISZ KB határozatainak végrehajtása, a közelgő feladatok végrehajtása érdekében a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága is megtárgyalta tennivalóit és intézkedési tervet dolgozott ki az „Edzett Ifjúságért” mozgalom to- váhhfoilesztése pvekorlnti megvalósítása céljából. Ennek keretében két ütemterv határozza meg a tennivalókat. Elsőként a mozgalom indításához szükséges felkészítés konkrét kivitelezését, fogalmazták meg. maid a második szakaszban a hosszabh távon jelentkező állandó feladatokat határozták meg. A KTSZ Bác«-Kiskun megvei Bizottsága az ütemtervnek megfelelően máris folyamatossá tette a KISZ KB nagy fontosságú határozatának gyakorlati kivitelezését. Az MTSH kunfehértói edzőtáborában tájékoztató, felkészítő jellegű tanfolyamot tartott az üzemi, vállalati KlSZ-szerve- zetek, a középfokú tanintézetek sportfelelőseinek. A képzés, továbbképzés ezzel természetesen nem zárult le, hanem folytatódik, újabb gazdag tartalommal telítődik, hogy a kiképzett sportfelelősök hatékonyan részt tudjanak venni a mozgalom indításában, szervezésében és lebonyolításában. Munkájukat jelentősen segíti majd a szervező bizottságok megalakulása. De részt vesznek a mozgalom szervezésében az MHSZ. az SZMT. az MTSH és a művelődési osztályok illetékesei is. Az első, s egyúttal az egész megyét átfogó mozgalmi napra május 7-én. 8-án kerül sor. várhatóan több ezer megyebeli fiatal részvételével. Ezen a napon valamennyi sportlétesítmény az ifjúság rendelkezésére áll majd. A műsor pedig az atlétika különböző versenyszámaitól a labdajátékokon keresztül a kötélhúzásig változatos játékokban bővelkedik. Május 6-án, 7-én és 8-án rendezik meg a Bács-Kiskun megyei fiatalok verőcemarosi kempingtalálkozóját is, amelyet a KISZ megyéi Bizottsága az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodával közösen szervez. Az ugyancsak gazdag programmal lebonyolítandó találkozón a KISZ- bizottságok küldöttei vesznek részt. Az „Edzett Ifjúságért” tömeg-; sport-mozgalom gépezete tehát hamarosan beindul. Az út ismert, ameiyen haladnunk kell, amely a fejlődéshez vezet. A tartalmat azonban nekünk, résztvevőknek kell biztosítani. Legalább olyan lelkesedéssel és jó hozzállással. mint amilyen szándékkal a mozgalom továbbfejlesztésének programja megszületett. Banczik István ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS Kecskeméti SC—SZEOL AK, Kecskemét, Széktói Stadion 14 órakor. Asztalitenisz MEGYEI CSB-EREDMÉNYEK Dunavecse—Mélykút 9—7 Győztesek: Zvaló 4, Vajda 2, Sódar 2, Kovács 1, illetve Szőke 3, Sziráczki 2, Bundula 2. Kkfházi Szövetkezeti SE— Kiskunhalasi AC 11—5 Győztesek: Rigó dr. 4, Csenki 4, Korponai 2, Sánta 1, illetve Lakatos 2, Korúja 2, Szőllősi 1. Kunszállás—Kunszentmiklós 9—1 Győztesek: Hajnal 3, Kertész 2, Tóth 2, Laczkó 2, illetve Vörös 4, Rádi A. 1, Papp 1, Cser 1. Dunavecse—Kunszentmiklós 11—5 Győztesek: Zvaló 3, Vajda 3. Molnár 3, Sódar 2, illetve Vörös 4, Benkő 1. MEGYEI NŐI CSB Csólyospálos—Kiskőrös 7—2 Győztesek: Palotás I. 3, Nyerges É. 3, Széles Zs. 1, illetve Andriska E. 1, Baksa K. 1. * Kunszentmiklóson' rendezték a kecskeméti járás asztalitenisi serdülő seregszemléjét. Eredmények: Fiú egyéni: 1. Vörös János (Kunszentmiklós), 2. Papp (Kun* sze.ntmiklós), 3. Tóth Cs. (Kunszentmiklós), 4. Bodor (Kerekegyháza). Leány egyéni: 1. Szőke Judit (Kunszentmiklós), 2. Kelemen A. (Kunszentmiklós), 3. Molnár A. (Kunszentmiklós), 4. Peti A. (Kerekegyháza). Fiú csapat: 1. Kunszentmiklós, 2. Kerekegyháza, 3. Városföld. Leány csapat: 1. Kunszentmiklós, 2. Kerekegyháza, 3. Városföld. Területi tornász seregszemle Kiskunhalason A hét végén Kiskunhalason rendezték a területi fiú tornász seregszemlét. A bajnokság magas színvonalú küzdelmet hozott, bár a szomszédos megyék csapa- j tai nem iák ellenállást fejtettek I ki. Pedig az országos döntő előtt nagyon jót tett volna a megye legjobb tornászainak, ha méltó ellenfelekkel találkozhattak volna! A versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Báthory Gábor, Mészáros Csaba, Kovács Attila. Pataki Miklós,. Eretovits Tamás, Csillag István. Részletes eredmények: 1960 évf.: 1. Paprika Jenő (KAC), 1961: 1. Mácsai Péter (NSE),,, £,. .Martino)?;nTfcte (KAC), 3. Albert Mihály (KAC), 19Ö2: 1. Na^y b' Ckaba ”'(KéE)'," ' 'Í964'Í3U Ív” Báthory Gábor (KAC), 1965: 1. Mészáros Csaba (KAC), 2. Kovács Attila, 3. Pataki Miklós (KAC), 1986: 1. Horváth Kálmán, 2. Monda Sándor, 3. Papp Sándor (mindhárom KAC), 1967: 1. Kiss Csaba. 2. Tóth Barna (mindkettő KAC). 1968: 1. Eretovits Tamás, 2. Hegyes Csaba, 3. Csillag István (mindhárom KAC). Ismét kétszámjegyű győzelem BÁCSÉP SC—BKV Előre 11:3 A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Rangadók minden osztályban A totó 17. heti. április 24-1 szelvényén változatlanul magyar és olasz csapatok szerepelnek, az Ismert elosztásban. Az NB II-böl öt nagyon fontos mérkőzés (Eger—BVSC. Fűzfő— Komló. Szolnoki MTE—Nagykanizsa. Szekszárd—Ganz-MAVAG. Budafok— Székesfehérvári MÁV) került fel a szelvényre, amelyek között találunk fellutásért és kiesésért küzdő csapatokat is. Az NB Ill-ból hasonló lelle- gü mérkőzések találhatók a szelvényen. A négy főmérkőzés között szerepel a váciak péti és a Kazincbarcika miskolci mérkőzései. Jó küzdelmet hozhat még a Schönherz SE—Sabaria és Győri Dózsa—Bábolna összecsapása. A plusz egyes találkozó (Borsodi Bányász—Debreceni MTE) inkább a hazaiaknak ielentősebb a bentmaradds miatt. Az olasz A-osztály az utóbbi hetekben négy mérkőzéssel szerepelt a szelvényen. A négy mérkőzés mindegyike ígér nagy harcot, főleg ahol a kiesés ellen küzdenek, de a bajnoki címre esélyes Juventusra is nehéz másfél óra vár Perugiában. Tippleink: 1. Egri SE—BVSC. NB II. A két együttes közül a BVSC szerepelt lobban az elmúlt fordulóban, igaz hogy hazai pályán, míg az egriek Komlón szenvedtek vereséget. Az otthoni környezet az egrieket segíti, ám a fellövőben levő BVSC pontszerzése sem lenne meglepetés. Tippünk: 1. x. 2. NIKE Fűzfői AK—Komlói Bányász. NB II. Kiesési rangadó, mivel mindketten a veszélyes zónában tanyáznak. Nagy küzdelemben döntetlen körüli eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: x. 3. Szolnoki MTE—Nagykanizsai Olajbányász SE. NB II. Az élcsoporthoz tartozó két együttes összecsapásán döntő lehet a hazai pálya előnye és a pillanatnyi forma. Tippünk: x, 1. 4. Szekszárdi Dózsa—Ganz-MAVAG. NB II A MÁVAG gyenge sorozata tovább tart. Az elmúlt vasárnapi vereségével a kiesflielöltek közé került, és ha nem sikerül a hátralevő mérkőzéseken megszereznie a bentmaradáshoz szükséges pontokat, akkor kénytelen lesz elbúcsúzni az NB II-től. Tippünk: X. 5. Budafoki MTE—Székesfehérvári MÁV. NB II. A két együttes közül a vendégek még harcban vannak a fellutásért. Az MTE súlyos vereséget szenvedett a BVSC-től. mely után ..elszálltak” a remények, de még sok minden lehetséges a hátralevő mérkőzéseken. Háromesélyes találkozó. Tippünk: x. l. fi. Péti MTE—Váci Híradás. NB 111. Északnyugati csoport. A váciak meggyőző fölénnyel vezetik a tabellát és biztosan haladnak a magasabb osztály felé. A hetek óta tartó veretlenségüket nem hisszük, hogy Péten vesztenék el. Tippünk: x. 2. 7. Schönherz SE—Sabaria. NB III. Északnyugati csoport. A Sabaria az élcsoporthoz tartozik, míg a hazai honvédők a kiesés ellen küzdenek. Döntetlen körüli eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: x. 8. Győri Dózsa—Bábolnai SE. NB 111. E.szaknyugati csoport. A győriek céllá az első tíz közé Jutás és annak megtartása A vendégek tavaly estek ki az NB II-ből. Tippünk: x. X. 9. Miskolci VSC—Kazincbarcikai Vegyész. NB III. Északkeleti csoport. A listavezető nehéz mérkőzés előtt áll Miskolcon. A Javuló hazaiak megállíthatják a vendégeket győzelmi sorozatukban és otthon tarthatják a két pontot. ám pontosztozkodás is lehetséges. Tippünk: 1. x. 10. Bologna—Fiorentlna. Olasz A-osztály. A hazai gárda még mindig a kieső zóna tagja és számára nagyon kellene a győzelem, mert könnyen kieshet. A Jobb Fiorentlna ellen, ez nehéz lesz. Pontosztozkodás várható. Tippünk: x. 1. 11. Catanzaro—Cesena. Olasz A-osztály. A Catanzaro még reménykedhet, ezzel szemben a Cesena már maldnem menthetetlen. Tippünk: l. 12. Perugia—Juventus. Olasz A-osz- tálv. A bajnokságra törő torinói együttes nehéz mérkőzés előtt áll. és pontszerzése nem látszik biztosan a Javuló Játékot nyújtó hazaiak ellen. Tippünk: x. 1. 13. AS Roma—Xnternazlonale. Olasz A-osztály. Az Inter nápolyi győzelme meglepetés, mint ahogy a Roma peru- giai súyos veresége Is. Döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippünk: x. l. +1 mérkőzés: 14. Borsodi Bányász—Debreceni MTE. NB III. Északkeleti csoport. A Bányász nagvbáton.vt győzelmével Javított helyzetén. de még mindig a kiesők között van A vendégek tartiák második helyüket a tabellán. Tippünk: x. A további mérkőzésekre tippieink: 1. x. D. I. Az országos csapatbajnokság VI. fordulójában otthonában mérkőzött egyetlen OB-s csapatunk, a BÁCSÉP SC. Ellenfele a középmezőnybe tartozó fővárosi közlekedési csapat volt. A kecskemétiek kitűnő teljesítménnyel, mindössze egyetlen vereséggel ismét biztos, kétszámjegyű győzelmet arattak. Részletes eredmények: Lovass—Tárnái 1:0, Csala—Kovács 0,5:0,5, Kormányos—Tanai 1:0. Erdélyi—Apáti 1:0, Brandies —Zilizi 0,5:0,5, Miklós—Jáki 0,5— 0,5, Ábel—Hegede 1:0, Lénárt— Fiiszár 1:0, Haragos—Mérő 0:1, Molnár—Ajtósi 1:0, Czeglédi— Horváth 1:0. Pólyák—N. Budea 1:0, Centgráf—Kiss 0,5:0,5, Madi— Jenei 1:0. A forduló további eredményei: Ganz Villany—Vasas Láng 10:4, Viscosa—H. Petőfi 4,5:5,5 (4), Videoton—Utasellátó 3,5:10,5, Dunaújváros—MÉM 3,5:8,5 (2). Alföldi Olajbányász—Zalaegerszegi Építők 7,5:6,5. Győri MAV-DAC—Élgép eredmény nem érkezett. A bajnokság állása: I. BÁCSÉP SC 6 5 — 1 38,5 2. Ganz Villany 6 5 — 1 52,5 3. Utasellátó ti 4 — 2 51 4. MÉM 6 4 1 1 49,5 (2) 5. Honvéd Petőfi 6 4 — 2 4.‘.5 (4) 6. Vasas Láng ti 4 — 2 43.5 7. Magyar Viscosa ti 3 1 2 39,5 (4) 8. Dunaújv. Papír.6 3 —• 3 38,5 (2) 9. Alföldi Olajb. ti 2 — 4 38 10. BKV Előre 6 1 — 5 36 11. Zalaegerszegi Ép. 6 — 2 4 36 12. Győri MAv-DAC 5 3 l 1 34 (14) 13. Videoton 6 — 1 5 28 14. Elgí-p 5 — — 5 19.5 (14) f>„ryv -,~,r _ p H ct r r n A BÁCSÉP SC legközelebb május 8-án. Zalaegerszegen a testvércsapat Építők ellen játszik a, a VII. fordulóban. Országos bajnokságot nyert a Kecskeméti Katona J. Gimnáziumi A sportmozgalom átszervezés« óta első ízben megrendezett országos középiskolai csapatbajnokságon ismét nagyszerű sikert aratott a nagy hagyományokkal rendelkező Kecskeméti Katona J« Gimn. csapata. A 7 fordulós svájci rendszerben lebonyolított versenyt nagy küzdelemben megnyerte, s így újabb bajnoksághoa juttatta megyénket! A végeredmény: 1. Kecskeméti Katona J. Gimn. 18,5, 2. Hajdú-Bíhar megye és Szabolcs-Szatmár megye 18—18, 4. Baranya megye 16,5, 5. Bp. Eötvös Gimn. 16 ponttal stb. A csapat az C® H-es BACSÉR versenyzőire épült. Egyént eredményeik: Czeglédi 5,5 (7), Centgróf 4 (7),’ Madi 6 (7), Kátay 3 (6), Kutas 0 (1) ponttal. HÍREK: — Megkezdődött a bajai járá« egyéni bajnoksága, melyen 17 £6 vesz részt. A versenyt körmérkőzéses formában rendezik meg. Gínes György 0 A Kecskeméti Katona József Gimnázium országos középiskolásbajnokságot nyert sakkcsapata. Balról: Madi Tibor, Kátay latra, Czeglédi Zsolt, Kutas Lajos és Gentgráf József. (Méhes! Éva felvétele)