Petőfi Népe, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

1977. április *. • PETŐFI KEFE • I Ünnepi nagygyűlés Kecskeméten felszabadulásunk 32. évfordulóján (Folytatói az 1. oldalról) Tisztelt Elvtársak! Bevált gyakorlat nálunk, hogy az ünnep mindig a munka ünne­pe, a munka eredményeit nyug­tázzuk, a munka javítására moz­gósítunk. Az 1977-es év Bács- Kiskun megye életében is nagy jelentőségű. Elsősorban nem lát­ványos eredményekre számí­tunk, hanem arra, hogy ez az esztendő szorgalmas és céltuda­tos munkával valóra váltja el­képzeléseinket. A megyei pártér­tekezlet határozatainak végre­hajtása, az V. ötéves terv céljai­nak elérése nagyban függ attól, hogy az idén slkerül-e ledolgoz­ni a tervezett fejlődéstől való el­maradást. Az 1976-ban tapasztalt kedvező jelenségek, mint példá­ul a külkereskedelemben a ter­vezett kiviteli-behozatali arányok megtartása, azt ígérik, hogy a gazdasági egyensúly helyreállítá­sa elérhető eél. Ebben megyénk gazdaságának, üzemeink és ter­melőszövetkezeteink dolgozóinak nagy a szerepe. Gazdasági és társadalmi fejlő­désünkben kiemelkedően fontos tényező a megye ipara. Célunk, hogy 1977-ben és azt követően is az országosnál gyorsabb ütemben növeljük a termelést. Ebben az évben újabb intézkedések segítik az ésszerűbb munkaerőgazdálko­dás megvalósítását. Talán túlzott leegyszerűsítés­nek tűnik — de nem jár messze az igazságtól —, az a megállapí­tás, hogy megyénk fejlődésének lehetősége egyenlő az építőipar kivitelezői képességével. Néhány gondolatot célszerű e területről szóvátenni. Nemcsak a helyszín és a megjelentek többsége köte­lez erre. hanem egyrészt az, hogy az építőipar fejlődése az élet minden területén meghatározó jelentőségű, másrészt az, hogy az utóbbi években párhuzamosan a megye felgyorsult fejlődésével éppen az építőipar okozta a leg­több gondot fejlesztési törekvé­seink megvalósításánál. Az építőipar termékei iránt az igény megyénkben és országosan is ugrásszerűen megnőtt. A het­venes évek nagyarányú lakásépí­tése, a termelő és az ellátó ága­zatok számos új létesítménye olyan feladatot jelent, amelyet építőipari szervezeteink, nehezen, esetenként pedig nem tudnak ha­táridőre teljesíteni. A lakásépíté­sen kívül említhetem például a Halasi Kötöttárugyárat, a Solti rádióállomást, az új megyei kór­házat, a Bácska Húskombinátot, de sorolhatnám városok és köz­ségek termelési, oktatási, kultu­rális és egészségügyi-szociális rendeltetésű létesítményeit. Gon­doljunk csak a zsúfolt iskolák­ra, a diákotthonokra, óvodákra, bölcsődékre. A fejlődés feszítő gondjaival küzdünk, a növekvő igényeket pedig építőiparunk sok esetben nem képes követni, ennek követ­kezményei aztán a sokáig húzó­dó beruházások. Az építőipar nem kielégítő teljesítőképessége tartósnak ígérkezik az V. ötéves tervidőszak egészére, és ezzel szá­molnunk kell. A megyei pártbi­zottság foglalkozott a megye épí­tőiparával, elemezte helyzetét, megszabta feladatait, határozott az építőipar fejlesztését, támoga­tását illetően. 1977-ben 8—9 szá­zalékos termelésnövekedés szük­séges ahhoz, hogy a középtávú tervben előirányzott építési-sze­relési munkák időarányos részét elvégezzük és a teljesítőképesség hiánya — amely jelenleg körül­belül 800 millió forint — ne fo­kozódjon. A megyei párt- és ál­lami szervek ismerik az építő­ipar gondjait és tudatában van­nak, hogy az éves és középtávú tervidőszak céljai egyaránt feszí­tettek. Éppen ezért sürgős teen­dőnk, hogy a termelés növekedé­sét még ebben a ciklusban szol­gáló műszaki fejlesztésre az ed­digi támogatáson felül további jelentős segítséget adjunk a leg­nagyobb építőipari vállalatoknak és ugyanezt kérjük az illetékes főhatóságoktól is. Jogos a re­ményünk, hogy a támogatás ész­szerű felhasználásával vállalata­ink képesek lesznek olyan fej­lesztést megvalósítani, ami lega­lábbis enyhíti a jelenlegi feszült helyzetet, és garantálja, hogy egyes kiemelt létesítmények ha­táridőre elkészüljenek, ugyanak­kor befejeződjenek a folyamat­ban levő beruházások. A legfontosabb most az, hogy az építés fellendítéséből minden építőmunkás igaz elhatározással és egész szívvel, teljes felelősség­gel vállaljon részt annak tudatá­ban, hogy az. alkotómunkájuk nyomán magasba emelkedő és felújított létesítmények megha­tározóak Bács-Kiskun V. ötéves tervi általános fejlődésében — mondotta dr. Gajdócsi István. Rátérve a mezőgazdaságra, be­szélt a múlt évi eredményekről, az idei gazdasági év előkészíté­séről, a termelési rendszerekről, a megye szőlő-gyümölcs és zöld­ségtermeléséről. A lakosság élet- körülményeinek alakulásáról a következőket mondta: A lakosság életkörülményeinek 1977. évi alakulásában döntő je­lentőségű, hogy termelő ágazata­ink fejlesztése céljában és követ­kezményeiben a nép boldogulá­sát, életszínvonalunk emelkedé­sét szolgálja. Az idei esztendőre meghatáro­zott termelési feladatok eredmé­pi kapcsolódó beruházások kellő időben történő átadására. Az előző években egészsége­sen magas volt a születési arány- szám. Nem feledkezhetünk meg tehát a gyermekintézmények ed­diginél is nagyobb mértékű fej­lesztéséről, bővítéséről. 1977-ben a demográfiai hullám hatása még elősorban a bölcsődéknél és óvodáknál jelentkezik. Ugyanak­kor már most gondolnunk kell arra, hogy e nagy létszámú kor­osztályok még ebben az ötéves tervben általános iskolákba, és tíz év múlva középfokú oktatási intézményekbe kerülnek. Fejlesz­tési döntéseinknél e tényezőket messzemenő zn figyelembe vesz- szük. Az életszínvonalról, összegezve azt mondhatjuk, hogy a külgaz­dasági hatások és belső fejlődé­sünk nyomán sok tekintetben megváltozott körülmények kö­zött, javuló hatásfokkal végezzük munkánkat. Gazdasági sikereink legfőbb záloga a dolgozó emberek poli­tikánkat értő és vállaló hite, eredményes munkája. Igazolásul hadd hivatkozzam a csepeli mun­kások felhívására, amelyhez csat­lakozva országos és nemzetközi méretű verseny bontakozott ki, hogy tettekkel és építő terveink sikeres teljesítésével ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulóját. Kitüntetések hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából nyes végrehajtása, gazdasági le­hetőségeink javulása jó fedeze1 tét nyújt arra, hogy a tavalyi­nál gyorsabban, érezhetőbb mér­tékben emelkedjék a lakosság életszínvonala, növekedjenek a reáljövedelmek. A lakosság kész- pénzbevétele várhatóan 7 száza­lékkal lesz nagyobb. A keresetek növekedését biz­tosító központi bérintézkedések közül különösen jelentős az év közepén bevezetésre kerülő egy­séges műszakpótlék, valamint a január 1-én életbeléptetett új vál­lalati bérbesorolási rendszer. A teljes munkaidőben foglalkozta­tottak minimális havi bére 200 forinttal lett magasabb. Újabb szociálpolitikai intézkedések érez­tetik kedvező hatásukat 1977-től. Bács-Kiskun megyében ezek kö­zül kiemelkednek a szakszövet­kezeti tagokat érintő kedvezmé­nyek, akik ez év elejétől jogosul­tak a járadékra és a gyermek- gondozási segélyre A termelő és kereskedelmi vál­lalatok tervszerűbb, szorosabb együttműködésének eredménye­ként szűkíteni kell a hiánycikkek körét, a keresletnek megfelelő árukínálatra kell törekedni az üzletekben. Folytatódik megyénkben a nagyarányú lakásépítés. 1977-ben újabb 5000 lakás felépítésével számolunk. Az idei évben is fo­kozott figyelemmel ügyelünk ar­ra, hogy az állami célcsoportos lakások időarányosan és a ter­vezett költséghatárokon belül épüljenek rneg. Az egyenleteseb­ben ütemezett lakásátadások mel­lett gondot fordítunk a lakótele­ÖRßJ Hadd, hivatkozzam ,.itt a kom­munista szombatokra, melyeknek nálunk már hagyományai van­nak. Éppen ünnepi gyűlésünk házigazdái, a BÁCSÉP dolgozói mutatnak példát ennek a nagy­szerű akciónak a kiteljesedésé­ben. Március 19-én például — immár ötödször — ötezer ember mozdult meg és közel 50 munka­helyen tartottak kommunista műszakot gyermekintézményeink javára. A megye közvéleménye nevében tisztelettel mondunk kö­szönetét minden üzemnek, mun­kahelyi közösségnek, és minden embernek, aki pihenőnapját fel­áldozva dolgozott e létesítmények megépítése érdekében, tulajdon­képpen a holnapért — mondta dr. Gajdócsi István, • aki beszé­dét a következőkkel fejezte be: Az ünnep minden alkalommal a hétköznapi munka számvetése. A történelem az idő múlásával, tisztító erejével minden korsza­kot, minden generációt mérlegre tesz. A legfontosabb mérce egy nép, egy nemzet sorsának ala­kulása, viszonya az általános em­beri haladáshoz. Ügy gondolom, hogy mi emelt fővel ünnepelhet­jük a történelmi sorsfordulót: 1945. április 4-ét, mert tettek bizonyítják, hogy népünk végre gazdája lett sorsának, boldogu­lását maradéktalanul megtalálja a szocializmus építésében és egyenjogú tagja annak a szo­cialista béketábornak, amely él­csapata, mozgósító ereje az em­beri haladásnak. Az ünnepi nagygyűlés az In- ternacionáléval ért véget. G. S. Napirenden: az új iskolai tantervek A szakmunkásképző intézetek­ben a közismereti tárgyakat már ez év szeptemberétől az új tan­tervek szerint tanítják a peda­gógusok, s a jövő év szeptembe­rében megkezdődik az általános és középiskolai új tantervek be­vezetése is. Hogy a pedagógusok idejében felkészülhessenek a do­kumentumok gyakorlati feldolgo­zására, az elkövetkező hónapok, illetve az 1977—78-as tanév to­vábbképzési programjainak kö­zéppontjában az új tantervek megismertetése áll. Tavasszal az általános iskolák, a szakmunkás- képzési célú szakközépiskolák, valamint a szakmunkásképzők igazgatói és szakmai munkakö­zösségi vezetői megyei szervezé­sű továbbképző tanfolyamokon vesznek részt. A tanfolyamokhoz az Országos Pedagógiai Intézet rendelkezésre bocsátja az új do­kumentumokat és a különböző írásos segédanyagokat. Bekapcsolódik a pedagógusok továbbképzésébe az Iskolarádió és az Iskolatelevízió is. Az iskola­rádió 30, egyenként 30 perces adásban igyekszik megismertet-. ni az új tantervek leglényege­sebb pontjaival és gondolataival a gyakorló pedagógusokat. E mű­sorokat a rádió három szakasz­ban sugározza. Az első öt adás­ra a tavaszi szünetben kerül sor. Ezek a bevezető jellegű adások — a megújult Katedra-műsor ke­retében — az új tantervek legál­talánosabb jellemzőivel foglal­koznak. Az Oktatási Minisztérium mind a harminc adást magnószalagon sokszorosíttatja, és a sorozatokat — magnetofonkészülékkel együtt — átadja a továbbképzési inté­zeteknek. Onnan a tantestületek, a szakmai munkaközösségek, a pedagógusok azokat kikölcsönöz­hetik. A televízió a „Pedagógusok fó­ruma” adásain, önálló rovatban rendszeresen foglalkozik az új tantervekkel. (MTI) Tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyei tanács székházában ünnepséget rendeztek, amelyen megjelent Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára is. A hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen dr. Gajdócsi Ist­ván, a megyei tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket, s rövid beszédben méltatta annak a sorsfordulónak történelmi jelentő­ségét, amely 1945. április 4-én, a Szovjet­unió Vörös Hadseregének harcai nyomán Magyarországnak is meghozta a szabadságot. Beszéde után a megyei tanács elnöke kitün­tetéseket nyújtott át. Az Elnöki Tanács hazánk fel- szabadulásának 32. évfordulója alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést ado­mányozta dr. Hamvas Józsefnek, Baja Város Tanácsa nyugalma­zott elnökhelyettesének, Varjú Pálnak, a megyei tanács vb sze­mélyzeti és oktatási osztályveze­tőjének. A Munka' Érdemrend ezüst fo­kozata kitüntetést kapta Dor- mány Lajos, a megyei tanács vb gazdasági hivatalának veze­tője nyugdíjba vonulása alkal­mából, Lukács Lajosné dr. Schwalm Mária, a Kiskőrösi Vá­rosi Tanács elnökhelyettese és Szászfay György, a kecskeméti Katona József Színház műszaki felügyelője. A Munka Érdemrend bronz fo­kozata kitüntetésben részesült Asztalos Andorné, a Kiskunha­lasi Vendéglátóipari és Kereske­delmi Szakmunkásképző Iskola igazgatója, dr. Madarász Gyula, a Kecskeméti Városi Tanács vb igazgatási osztályvezetője, Sza­bados Sámuelné, a Dunaegyházi Községi Tanács vb-titkára és Kiss István, az Észak-Bács-Kis- kun megyei Vízmű Vállalat főgé­pésze, aki a kitüntetést a Parla­mentben vette át. A Bács-Kiskun megyei Ta­nács elnöke a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt ado­mányozta és nyújtotta át dr. Habar Máriának, a Bajai Városi Tanács vb szervezési és jogi osz­tálya vezetőjének, Batiz Jenöné­nek., a Balotaszállási Községi Tanács vb szakigazgatási szerve főelőadójának, Bálint Istvánné- nak, a Bács-Kiskun megyei II- letményhivatal főelőadójának, Bánáti Jánosnénak, a Kiskőrösi Városi Tanács vb titkársága előr adójának, Bozsó Antalnénak, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb titkársága szervezési és jogi osz­tálya előadójának, Csepeli István- ncnak, a Kecskeméti Városi Ta­nács vb igazgatási osztálya elő­adójának, Dusnoki Sándornénak, a Kiskunhalasi Városi Tanács vb titkársága dolgozójának, Fo­dor Sándornak, a Miskei Közös Községi Tanács vb-titkárának, Gazsó Endrének, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb munkaügyi osztálya főelőadójának, Gorja- nácz Istvánnak, a Hercegszántói Községi Tanács elnökének, Ju­hász Istvánnak, a Kecskeméti Városi Tanács vb műszaki osztá­lya főmérnökének, Keresztes Mi­hálynak, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb gazdasági hivatala gépkocsivezetőjének, dr. Kiss Er­nőnek, a Kiskunfélegyházi Váro­si Tanács vb igazgatási osztálya főelőadójának, Kőhegyi Mihály- nénak, a Bajai Városi Tanács vb pénzügyi osztálya főelőadójának, Kiibovics Istvánnénak, a Vaskúti Községi Tanács vb szakigazgatá­si szerve előadójának, Logaida Józsefnek, a Keceli Nagyközségi Tanács vb-titkárának, Major Jó- zsefnénak, Lakitelek Nagyközsé­gi Tanács vb-titkárának, Meny­hárt Mártának, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb építési, közle­kedési és vízügyi osztáya admi­nisztrátorának, Molnár Mihály­nak, a Bács-Kiskun megyei Ta­nács vb mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya helyettes ve­zetőjének, Németh Imrének, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb gazdasági hivatala csoportveze­tőjének, Oliácsek Tibornénak, 1 a Kalocsai Városi Tanács vb mű­szaki osztálya főelőadójának, ózv. Várady Lászlónénak, a Csi- kériai Községi Tanács vb szak- igazgatási szerve előadójának, Vincze Pálnak, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb pénzügyi osz­tálya főelőadójának és Zimay Lászlónak, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb egészségügyi osztálya főgyógyszerészének. A pénzügyminiszter hazánk felszabadulásának 32. évforduló­ja alkalmából, eddigi kiemelke­dő munkájuk elismeréseként a Kiváló Pénzügyi Dolgozó kitün­tetést adományozta Csányi Ist­vánnak, a Bajai Városi Tanács vb pénzügyi osztálya vezetőjének, Pokorny Zoltánnak, a Bács-Kis­kun megyei Illetékhivatal főelő­adójának, Pecznyik Ferencnének, Úszód Községi Tanács vb szak- igazgatási szerve előadójának, Batonai Dánielnek, Kunszentmik- lós Nagyközségi Tanácsa vb szak- igazgatási szerve főelőadójának és Lei Petemének, a Császártöl­tési Községi Tanács vb szakigaz­gatási szerve előadójának. • Varjú Pál átveszi a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést dr. Gajdócsi Istvántól. A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést ado­mányozta Gál Gyulának, a Bács- Kiskun megyei Tanács vb mező- gazdasági és élelmezésügyi osz­tálya szakfelügyelőjének és Pet­rányi Gézának, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya szak- f elügyelőj ének. A honvédelmi miniszter a Honvédelmi Érdemérem kitünte­tést adományozta Csizmás Fe­rencnek, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osztálya csoportvezetőjé­nek. A kitüntetettek nevében Varjú Pál mondott köszönetét, majd Katanics Sándor, a megyei párt­bizottsági nevében kívánt további eredményes munkát és jó egész­séget a kitüntetetteknek. * A Közlekedési, és Postaügyi Mi­nisztériumban vette át tegnap délelőtt a Közlekedés Kiváló Dolgozója kitüntetést Tamás György, a Kalocsai Városi Ta­nács vb műszaki- osztályának ve­zetője. Felszabadulásunk évfordulója al­kalmából dr. Glied Károly, a me­gyei tanács elnökhelyettese nyúj­totta át a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést Gstalter Jó­zsefnek, a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat áruforgalmi főelőadójának, Do­bos Ferencnének, a Bács-Kiskun megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat boltvezetőjének, Tarjá­nyi Dezsőnek, a BÉK boltvezető­helyettesének, Solymosi Mihály­nak, a Bács-Kiskun megyei Ven­déglátó Vállalat üzletvezető-he­lyettesének, Kiss Máriának, a BVV üzletvezetőjének és Magu- rr.i Ferencnének,■ a BVV üzletve­zető-helyettesének. Kiváló Pénzügyi Dolgozó ki­tüntetésben részesült Kovács Já­nos, az OTP jánoshalmi fiókjá­nak vezetője és Gyebrovszki Györgyné, az OTP megyei igaz­gatóságának csoportvezetője, akik a kitüntetéseket Budapesten vet­ték át. Az OTP Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést kapta Lieber Imré­né, az OTP bajai fiókjának fő­előadója és Szendrey Sándorné, az OTP megyei igazgatóságának csoportvezetője. * Hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Csibi Vincze rendőr alezredesnek a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést adományozta. Pénte­ken a megyei rendőrfőkapitány­ságon dr. Posváncz László, a me­gyei pártbizottság osztályvezető­je jelenlétében dr. Fehér Géza rendőr ezredes, a megyei rendőr­főkapitányság vezetője, kitünte­téseket adott át. A szolgálatban végzett eredményes munkájuk elismeréseként a Haza Szolgála­táért Érdemérem arany fokozatát kapta Albert Imre szakfőtiszt, Gulyás István és Juhász Ferenc rendőr zászlós, Nápora István rendőr őrnagy, PáIfi József rend­őr főhadnagy. E kitüntetés ezüst fokozatát kapta Bajnóczi Imre rendőr főtörzsőrmester, Barkó István rendőr főhadnagy, Dusno­ki András rendőr hadnagy, Szei- ter László és Tóth Imre rendőr zászlós. Bronz fokozatát Bocsi János rendőr főtörzsőrmester, dr. Horváth Ferenc rendőr szá­zados, Túri Pálné rendőr törzs- őrmester. A Közbiztonsági Érem arany fokozata kitüntetésoen részesült Balogh József rendőr alhadnagy, Czéh László rendőr főhadnagy, Boros János, Krémer Pál és Lá- tos Mihály rendőr főtörzsőrmes­terek. Ezüst fokozatát Bencses László rendőr hadnagy Kovács Sándor és Nánai József rendőr törzsőrmester, bronz fokozatát Marozsi Ferenc rendőr alhadnagy, Szabados Gyula rendőr zászlós, Varga Péter rendőr nadnagy. So­kan kaptak jutalmat, soron kívü­li előléptetést. A megyei tűzoltóparancsnoksá­gon Sebestyén István tűzoltó al­(Tóth Sándor felvétele.! ezredes, megyei tűzoltó parancs­nok a Haza Szolgálatáért Érdem­érem ezüst fokozatát Bencsik Já­nos tűzoltó főtörzsőrmesternek és Dezső Ferenc tűzoltó zászlósnak adta át. A Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát Szabó József tűzoltó hadnagy, ezüst fokozatát Gál Béla tűzoltó főtörzsőrmester, Nagy József és Galla Mihály tűzoltó törzsőrmesterek, bronz fo­kozatát iBöde Pál, Valentyik Sándor és Pécsi János tűzoltó őr­mesterek kapták. Többen része­sültek dicséretben és pénzjuta­lomban. A Magyar Honvédelmi Szövet­ség megyei vezetősége pénteken délután rendezett ünnepi meg­emlékezést, amelyen megjelent Erdélyi Ignác, a megyei pártbi­zottság titkára. Bognár Ferenc alezredes, az MHSZ megyei tit­kára beszéde után átadta a Honvédelmi Érdemérem kitüntetést 25 év után: Zárai Gézának, Cseh Ist­vánnak, Pólyák Imrének. Húsz év után Pechtler Ferencnek, 15 év után Bérén te Lászlónak, Né­meth Istvánnak, Ádám Leventé­nek, Magyarvári Istvánnak, Rá­bai Istvánnak, 10 év után Tóth Dezsőnének. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát kapta Lipniczki László. Négyen ezüst, tizenegyen pedig bronz fo­kozatát. Baján, a Kismotor- és Gép­gyár üdülőjében önkéntes közle­kedési rendőröket tüntettek ki, akik 10 és 15 éve teljesítenek szolgálatot. Tizenöt év után ki­tüntetést kapott: Burkus Ferenc„ Csehó István, Farkas Ferenc, Láda István, Molnár László, Olasz János. Tíz év után Ács László, Bocskor Imre, Frich Má­tyás, Gályái Ferenc, Gilián Jó­zsef, Halász László, Keszthelyi András, Kovács Gábor, Koch István, Kusztor István, Schramm Gábor, Sebestyén Pál, Tóth László, Varga Lajos, Wicker Má­tyás és Vörös László önkéntes rendőrök. A határőrség kiskunhalasi ke­rületparancsnokságán pénteken délután Dudás István határőr ezredes emlékezett meg a felsza­badulás évfordulójáról, majd ki­tüntetéseket nyújtott át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetést kapta Holló­st István határőr hadnagy és Bákai Sándor határőr törzsőrmes­ter. A Közbiztonsági Érem arany fokozata kitüntetésben részesült Dankó Lajos határőr százados, ezüst fokozatában Szilner József határőr törzsőrmester, Molnár Lajosné polgári alkalmazott. Bronz fokozatában Vezdán János határőr törzsőrmester. Szolgálati Érdemérem 25 év után kitünte­tésben Tóth Lajos határőr alez­redes, Kövesi István határőr fő­törzsőrmester, 20 év után Dávid Ferenc és Kéri József határőr főtörzsőrmester, 10 év után Ba- ranyi János határőr törzsőrmes­ter. Kiváló Határőr jelvényt ka­pott Nagy Sándor és Dávid Fe­renc honvéd őrnagy. • Hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából a MÁV Szegedi Igazgatósága területén dolgozók közül is többeket, ki­magasló politikai és szakmai munkájuk elismeréseként, kitün­tetésben részesítettek. Pénteken Budapesten, a MÁV Vezérigaz­gatóságon Urbán Lajos vezér- igazgató adta át a Közlekedés Kiváló Dolgozója kitüntetést Tö­rök Imre Kecskemét állomáson dolgozó fuvarszervezőnek. E napon Szegeden, az igazga­tóság központjában Lovász Lázár vasútigazgató adta át a huszon­hat igazgatói dicséretet, köztük a megyéből Steinmetz Vilmos technikus kiskunhalasi, P atonai Sándor főpályamester kecskemé­ti, Budai Lajos vonali menetirá­nyító kiskunhalasi, Pánczél Mi­hály forgalmi szolgálattevő kecs- kemét-alsóállomási, Kósa Imréné, kocsitakarító Kunszentmiklós- Tass állomási, Jámbrik Imréné bérelszámoló kiskunhalasi és Gulyás Antal segédkezelöi kecs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom