Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-11 / 59. szám
1917. március 11. • PETŐFI NÉPE • 5 MIT MUTATNAK AZ 1976-OS TAPASZTALATOK? Szakfelügyelői vizsgalatok a művelődési otthonokban Három esztendő telt el azóta, hogy miniszteri rendeletre megyénkben is megszervezték a művelődési otthon jellegű intézmények ellenőrző szakfelügyeletét. Azóta a megyei tanács művelődésügyi osztályának megbízásából Bács-Kis- kunban kiválóan felkészült, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberek végeznek vizsgálatokat, s ezen keresztül nyújtanak segítséget a városi és falusi művelődési házak, illetve klubkönyvtárak munkájához, előre elkészített tervek szerint. Az elmúlt év során négy megyei szakfelügyelő, tíz közművelődési szakemberrel együtt, ösz- szesen huszonnégy községben és négy városban járt. Tapasztalataikról mindenütt jegyzőkönyvet készítettek. Ezek alapján igyekszünk tájékoztatni olvasóinkat az alábbiakban. Arany meteorit? Jules Verne egyik művében leírja, hogy aranymeteorit esik a Földre. Kiderült, hogy ez nem is csak fantázia. Mint az Orbita című bolgár lap közli, van egy olyan hipotézis, miszerint az Afrika délnyugati részén található aranyrétegek annak az aranyme- teoritnak a maradványai, amely két milliárd évvel ezelőtt hullott a Földre. Ez a 25 ezer négyet- kilométeres terület, ahol az aranyrétegek vannak, formájában ellipszisre emlékeztet. Éppen ilyen módon helyezkednek el a Föld atmoszférájában széteső meteoritok töredékei. Haszontalan tárgyak Aki járja a boltokat, örömmel tapasztalja, hogy egyre nagyobb áruválaszték fogadja. Viszont kénytelen-kelletlen megállapíthatja azt is, hogy a polcokon teljesen felesleges tárgyak is vannak. Szerencsére kevés. Ám a reklámmütyürök között mindinkább előretör a gyakorlatilag semmire sem használható, csupán az illető vállalat, üzem, cégemb- lérríáj’át!,'vis&10 rriizere. • Azt ismét csak rosszallóan mondom, hogy e semmirekelő tárgyak rajongói is egyre többén vannak. Mintha sikk lenne a mutatós óraszíj-becsatoló, vagy az asztali cigarettapuhító tulajdonosának lenni. Mintha elterjedőben lenne az a nézet, hogy egy tárgy használati értékét nem a benne megtestesülő társadalmilag hasznos munka határozza meg, hanem a kibocsátó cég neve, és a tárgy jellege. Magam is kaptam egy tárgyat. Hogy mire való? A bőrzacskó nem más, mint — félve írom le — tolltartó. Nem tudom, hány daiabot készítettek ebből a micsodából, meg azt sem tudom, hogy kitalálója mennyi pénzt vett fel újítási díjként. Arról meg fogalmam sincs, hogy mennyi volt a munkabére azoknak, akik ezt készítették. — B — Hiányosak a feltételek A bizottságok tagjai huszonnyolc helység harminc intézményét nézték meg közelebbről. A vizsgálat során felvett jegyzőkönyvekben elgondolkoztató megállapításokat olvashatunk a működési feltételekkel kapcsolatosan. Gyakoriak az ilyen és hasonló megállapítások: „felújításra szorul; elhanyagolt az intézmény épülete; rossz az elhelyezés; javításra, bővítésre vár” stb. Nagyjából csupán minden második művelődési házat vagy klub- könyvtárat talállak elfogadható állapotban. Sok helyen ez a sajnálatos körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek egy része nem találja elég vonzónak az intézményt, s távol tartja magát tőle. Eléggé köztudomású, hogy Bács-Kiskun városai mennyire rosszul vannak ellátva közművelődési intézményekkel. Ez alól csak Kecskemét és Kiskőrös kivétel. Ám ez utóbbi helyen is meglehetősen sok gondot okoz, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Központ nem a mai igényeknek megfelelően épült fel. Hiányoznak az annyira nélkülözhetetlen kis helyiségek. Kalocsáról viszont azért ne szóljunk most, mert hamarosan megkezdi munkáját — végre, annyi várakozás után — a minden igényt kielégítő, új művelődési komplexum. Baja ugyancsak más eset: itt a József Attila Művelődési Központ a rendkívül mostoha körülmények ellenére is képes kimagasló és példamutató teljesítményt felmutatni. Ezt a szakfelügyeleti vizsgálat is nyomatékkai aláhúzta. A községekben változó a kép. Hajóson, Tompán, Jászszentlász- lón és másutt sikerült az igényeknek megfelelő intézményt létrehozni az elmúlt évek alatt. Több helyen azonban akadály az átlagosnál sokkal rosszabb elhelyezés. Például Dunavecsén, Szánkon, B?lotaszálláson. Ám mondjunk jó példát is: Szalk- szentmártonban az öreg, rozoga épületet is elfogadhatóvá változtatta a gondos törődés, s a tartalmi munkájuk is felnőtt ehhez. Az anyagi mellett a személyi feltételek legalább olyan fontosak a zavartalan, folyamatos és színvonalas működéshez. Ilyen tekintetben is nagyon eltérő a kép. Míg például a halasi járásban tavaly a tanácsok és a termelőszövetkezetek összesen mintegy hatszázezer forinttal növelték a támogatásukat, addig Kiskunfélegyházán a művelődési központ a kapott összegből az ott dolgozók bérét sem tudta volna kifizetni. A másik, örökké viszatérő gond, hogy túl gyakran cserélődnek a dolgozók. Néhány művelődési otthonban olykor egyetlen év leforgása alatt több igazgató váltja egymást. Előfordul, hogy hézagos a munkatársak felkészültsége; máskor viszont a kellő lelkesedés, az alapos munka, a törődés hiányzik. Az ismeretterjesztés ingadozásai A közművelődésben részt vevők többsége jól tudja: a korszerű világkép kialakítása, a politikaiideológiai műveltség fokozása, az általános tájékozottság elmélyítése, az ismeretanyag bővítése szempontjából milyen fontos szerepet játszik az ismeretterjesztés. Nélkülözhetetlen eszköze ez a művészeti nevelésnek, az ízlésfejlesztésnek, a hazafias és internacionalista nevelésnek épp úgy, mint a világnézet alakításának, vagy a testkultúra előmozdításának. A hagyományos, úgynevezett „szóló” előadások ma már nem elegendők. Szükség van a korszerűbb formák elterjesztésére is: a tanfolyamokra, akadémiákra, vetélkedőkre, vitákra, ankétokra és kirándulásokra. Ám viszonylag kevés helyen történik így. Nem egyszer igénytelenségre hivatkoznak ott, ahol képtelenek az igényeket sajátos eszközökkel felkelteni. A legegyszerűbb belenyugodni a helyzetbe. Arról nem is szólva, hogy sokszor a látszólagos közömbösség mögött tényleges művelődési vágyak, igények húzódnak meg; csak meg kellene ezeket látni. Félegyházán egész esztendőben nem szerveztek szabadegyetemeket, művészeti, vagy munkásakadémiát, előadás-sorozatot. Sőt, a háromszázhatvanöt nap csupán arra volt elég, hogy tizennégy ismeretterjesztő előadást rendezzenek. Halason ennek csaknem tizenötszörösét tartották a Gőzön István Művelődési Központban ; mostohább körülmények között. De Kiskunmajsán, Tompán, Pálmonostorán is alacsony az ismeretterjesztés színvonala. Aligha magyarázható ez csupán érdektelenséggel. Inkább a törődésen múlik a dolog. Hiszen Baján, Hajóson és Jászszentlászlón ragyogó eredményt tudnak felmutatni. A munkásművelődésről meglehetősen sok szó esik mostanában. Ez örvendetes. Ám az kevésbé, hogy a kiskunfélegyházi munkásklub csak a nevében az; a tartalmi munkájuk jóformán a semmivel egyenlő. Másutt az intézmények nem segítik eléggé a brigádvetélkedőket, nem fűzik szorosabbra kapcsolatukat az üzemekkel. Szerencsére néhány jó példával''is szolgálnak a jegyzőkönyvek. Kiskunhalason javul az üzemi ismeretterjesztés; a bajai szakmaközi klubkönyvtár módszeresen segíti a felnőttoktatást; Jászszentlászlón sikerült bekapcsolni az intézmény munkájába a szocialista brigádok tagjait. S mindegyiknél sikeresebb a bajai szocialista brigádvezetők fóruma. Amit ezzel kapcsolatban a József Attila Művelődési Központ az utóbbi másfél évben felmutatott, országosan is figyelmet érdemel. Az ellenőrzések külön foglalkoztak az ifjúsági klubok helyzetével. Ismét végletes a helyzet: a legjobbtól a legrosszabbig minden fellelhető a harminc helységben. Míg például Baján, Rémen és Félegyházán önmagukért beszélnek a rendszeresen kimutatható eredmények, addig Kiskőrös városban egyáltalán nincs ifjúsági klub. Pedig csak a középiskolás fiatalok száma több szazat tesz ki, nem is beszélve a gyarapodó üzemek, s a szövetkezetek munkásfiataljairól. Ami rangot ad s Nem lehetne kedvezőbb a művelődési intézményeink összképe? De igen. Ha a tanácsok mindenütt jobban saját ügyüknek tartanák a közművelődést, ha nagyobb lenne a hozzáértés és a lelkesedés az intézmények vezetőiben és munkatársaiban; s ha az eddigieknél következetesebben keresnék a helyi igények kielégítésének legsajátosabb és célravezetőbb formáit. Mintha így lenne ez a művészeti nevelésben és az amatőr művészeti mozgalmakban. A szakfelügyelők aláhúzták annak a fontosságát, hogy megyénkben rangos-neves, sok eredményt felmutató együttesek működjenek. Ide sorolható a bajai Liszt Ferenc Énekkar és a 'Duna Fotóklub, a Kiskőrösi Szimfonikus Zenekar. Számos alkalommal beszámoltunk már a megye- és az országhatáron túlmutató sikereikről. Velük együtt említhetjük meg a kiskőrösiek népdalkörét, a jászszentlászlóiak citerazenekarát és pávakörét, a majsai és bajai képzőművész kört, a szalkszent- mártoni díszítőművész kört is. Ez mind nagyon jó. Kár viszont, hogy akadozik a kiskun- majsai tánccsoport és citerazene- kar munkája, s ugyanez mondható el a jánoshalmiak csoportjáról is, legfőképpen a szakemberhiány miatt. Egyes kisközségekben — a kelebiai díszítőművész körben és a harkakötönyi tányérfestők között — zöld utat kapott a giccs is. Ügy véljük, hogy a szakfelügyelői észrevételek nyomán javul majd a pillanatnyilag bizony igen vegyes összkép. Varga Mihály Ezt látni kell! — Láttad már a népi iparmű-, vészeti kiállítást, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában? — érdeklődött egy kecskeméti ismerősöm. Az igenlő válasz után arra kért, meséljem el, milyen? Ekkor ébredtem rá, hogy nem tudom leírni, teljes szépségében visszaadni a színek gazdagságát és játékosságát, a faragások csipkeszerű finomságát, a hímzések különleges pompáját. , — Ezt látni kell — tanácsoltam, végül is, hiszen a legragyogóbb jelzők is szegényesek a mesébe illő látványhoz képest. Sajnos, a képek is adósak maradnak a színekkel. De valamelyest érzékeltetik, hogy a Szovjetunióban is — csakúgy mint nálunk, vagy a többi szocialista országban — milyen lenyűgözően virul, a hagyományokat megújító népi iparművészet. Minden alkotás valóságos remekmű. Felvidítja a tekintetet, megszépíti, otthonossá varázsolja a mai környezetet. Alkotói is köztünk élnek, mint például a képen látható asszony is, aki a Szovjetunió egyik híres népi iparművésze. Keze alól kerülnek ki, a nálunk is kedvelt lakkfestésű tányérok, kancsók, kanalak. A kiállítás tárgyai nem eladók, de aki mégis kedvet kap a vásárlásra, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának iparművészeti boltjában szebbnél szebb népművészeti dísztárgyak közül válogathat. V. Zs. (Fotó: Kotroczó István) Pajtások! Érdekes esemény színhelye volt az elmúlt napokban a kiskunhalasi Fegyveres Erők Klubja: itt sereglett össze csaknem négyszáz úttörő, az éneklő rajok és kamarakórusok Bács-Kiskun megyei szemléjére. A kulturális szemle egyik eseményeként sorrakerülő versenyre a bíráló bizottság tagjai szerint alaposan felkészült, biztos énektudással — és színjátszókészséggel — rendelkező úttörőket választottak a szaktanárok és csapatvezetők. Örömmel töltötte el a résztvevőket, hogy a szereplő kilenc raj tagjai népi játékokat is felelevenítettek, ügyesen eljátszották azokat. A bíráló bizottság Péli Gyözőné megyei szakfelügyelővel az élen a következő eredményt hirdette ki: a solti úttörőcsapat éneklő rajának bemutatóját értékelték a legjobbnak, ők kapták az aranyérmet, indulnak tovább az országos versenyre. (A tavasz1 szünet idején Szentesen rendezik meg ezt a vetélkedőt.) A kamarakórusok vetélkedőjén a solti és a dunapataji úttörőkórus és a kiskunhalasi Szűts József csapat kórusa bizonyult egyformán jónak, ők kapták a három aranyérmet. Mindhárom kórus :— szólt az értékelés — jól Összedolgozó együttes, akik szorgalmas munkával, gyakorlással érték el azt a szintet, amit a kiskunhalasi vetélkedőn bemutattak. Tiszta szívből gratulálunk a nyerteseknek, és valamennyi résztvevőnek, akik a közös dalolásban örömüket lelik! Tudósítóink jelentik Üj tudósítót köszönthetünk Vn- laczka András pajtás személyében, aki Apostagról jelentkezett. Érdekes eseményről számol be levelében. A csapat jövendő KISZ- tagjai, a 7-es és 8-os úttörők politikai vitakörön vettek részt az elmúlt napokban. Az üzemben, illetve termelőszövetkezetben dolgozó fiatalokkal közös csapatokban versenghettek, felelhettek a feltett politikai, társadalmi és mozgalmi élettel kapcsolatos kérdésekre. Könyvvel, tollal, zsebkönyvvel jutalmazták a legjobbakat. * * * Izgalmas, érdekes beszámolót küldött az Üttörőéletnek Szabó Marianna, a Kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskola csapatának tudósítója: a rajfarsangról írt. „A mulatság kezdete előtt egy órával — szól a beszámoló — jó- néhányan fürödtek a szendvics- készítés mámorában. A terem pedig tündökölt és hullámzott a rengeteg dekorációtól. Kezdésre pedig valamennyien ott. voltunk, a betegeket kivéve!” Volt léggömbverseny, citromevés — Berkes Laci lett a győztes! — és sok nevetés, tánc. Mivel közösen úgy döntöttek, hogy nem öltenek jelmezt, helyette mindenki hanglemezt hozott, lemezlovast jelöltek ki, és szavazással próbálták eldönteni melyik zeneszám a legszebb, legjobb. * * * Supka Évi Páhiból küldött levelet. Érdekes élményben volt részük az elmúlt napokban: tanárnőjük esküvőjén úttörő-tűzoltó és úttörő-rendőr egyenruhában vettek részt, az ő sorfaluk között vonult be az ifjú pár! A pajtások szavaltak és sok virágot vittel: a kedves tanárnőnek. Végül valamennyiüket vendégül látták * * * Bajáról Balogh Csillától hozott levelet a posta. Csilla a Bokányi Dezső Űttörőház riporterszakkörének tagja, érdekes eseményről számol be: Üttörőszobát kapott a Tinódi Lantos Sebestyén úttörőcsapat! A társadalmi összefogással készült szoba jelképes kulcsát dr. Gaszner István a Tanítóképző Főiskola főigazgatója adta át Váradi Zsolt csapattitkár- nak. Az ünnepségen a csapat első féléves munkáját is értékelték, — és megbeszéltek a következő félév feladatait is. * * * Két érdekes kiállításról is kaptunk tudósítást. Oriold Karcsi Bácsalmásról a náluk rendezett iparművészeti kiállításról küldött beszámolót. Mint írja a járásban élő pajtások rajzokat, domborműveket, különböző kézimunkákat küldtek erre a bemutatóra. „A nagy érdeklődést kiváltott kiállítás — fejezi be Karcsi a tudósítást — arról tanúskodik, hogy a pajtások hasznosan igyekeznek eltölteni a szabad időt. A másik beszámoló Kiskunmaj- sáról érkezeit. A megyében élő úttörő-képzőművészek a nagyközség művelődési házában mutathatták be alkotásaikat. Te#mésze- tesen több bírálattal „szűrték ki” a bemutatásra kerülő alkotásokat. A legjobbakat díjazták. Képünk az első díjat nyert Nagy József, kiskunmajsai úttörő alkotása. Címe: Kaszás. Selmeci Katalin Rejtvényfejtőknek A most közölt rejtvényt kisdobosoknak szánjuk, keljük az úttörőket, ok most ne küldjék be a megfejtést. Az itt látható dominókockákat rakjátok olyan sorrendbe, hogy egy magyar költő nevét kapjátok megfejtésül. A szerkesztőségnek címzett levelezőlapon (Petőfi Népe szerkesztősége, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/a) csak a költő nevét írjátok rá. A címoldalra Kisdobosrejtvény — megjelölést tegyetek! A március 17-ig érkező helyes megfejtéseket vesszük figyelembe. Milyen termetnek voltak honfoglaló őseink? Az antropológus a történeti múltban élt népességek testmagasságát a végtagcsontok hossz- mérete alapján állapítja meg. Ez több hasonló eljárásnak a közös elvi alapja. Az eddigiekben e módszerek változatos alkalmazása nem tette lehetővé, hogy reális összehasonlító vizsgálatot végezzenek a kutatók. Egy azonos módszerrel — 5000 év eddig vizsgált embertani leletei alapján — vont le következtetéseket a hazánk területén az újkőkortól az Árpád-kor végéig élt népesség termetére vonatkozóan dr. Szath- máry László, a nyíregyházi Jósa András megyei múzeum munkatársa. A fiatal antropológus kutatásai során különös figyelmet szentelt a honfoglaló magyarság testmagasságának vizsgálatára. Milyen volt eleink termete? Annyi bizonyos, — írja tanulmányában —, hogy a honfoglalás előtt hazánk területén élt avarkori népességnél magasabbak voltak őseink. Ezt az állítást — több mint kétezer avar-, honfoglalás- és Árpád-korban élt egyén csontvázának vizsgálata bizonyítja. Az avarkorban a férfiak átlagos testmagassága nem érte el a 168 centimétert a honfoglaláskor viszont majdnem 169 centiméter volt férfi őseink átlagmagassága. A testmagasság növekedése a magyarok letelepedésével függ össze. Nőknél az eltérés szintén egy centi a honfoglalás korának „javára”. A biológiai rekohstrukció további eredményei szerint az államalapítás utáni évtizedekben a nők testmagassága az avarkori értékre esett vissza. Ugyanakkor — bár nem ilyen mértékben — alacsonyabb lett a férfiak test- magassága is. Ebből — sok egyéb mellett — azt a következtetést vonta le a kutató, hogy inkább a népvándorlások előtt e területen élt népesség formálta a maga képére a honfoglalókat, mint fordítva. A kutatómunka részletes eredményei — a népesség struktúrájának leírásával — a helyi etnikai töredékek és a honfoglalók párválasztási rendjére is utalnak. Azaz a leggyakoribb eset a honfoglaló férfiak és az őslakosságból kikerült nők házassága volt, szemben a helyi férfiak és a honfoglaló nők kevésbé gyakori egybekelésével. K. Z.
