Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-10 / 58. szám

/ 1977. március 10. • PETŐFI NÉPE • 3 AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL (1.) A gyermek és a közlekedés Forradalmi ifjúsági napokra készülnek a fiatalok Nagy eseménysorozatra készülnek az ifjúkommunisták. Március 13-én kezdődik a forradalmi ifjúsági napok három hétig tartó prog­ramja. Ezúttal, ismét két városban és két járás községeiben dolgozó fiatalok rendezvényeit ismertetjük. Kölcsönös bizalom Gazdasági előrehaladásunk egyik jellemzője, hogy egy-egy családon belül a kisebb gyerme­keknek kerékpárja, a nagyobbak­nak motorja, a szülőknek sok esetben gépkocsija van, A gép­járművek száma ugrásszerűen növekszik. Sajnos emelkedik a közlekedési balesetek, az áldoza­tok száma is. Ez különösen akkor fájdalmas, ha gyermekekről van szó. Kifutott az úttestre, figyelmet­lenül kilépett a busz mögül, ke­rékpárral irányjelzés nélkül a gépkocsi elé kanyarodott... stb — sorolhatjuk az újságokból is­mert baleseti körülményeket. Az esetek túlnyomó többségében a gyermek a felelős. 1975-ben az ország közutain 47, 1 és 14 év közötti gyermek halt meg, 376 súlyos. — 615 könnyebb sérüléseket szenvedett, őszintén ntegi kell mondani, hogy a gyer­mekek baleseteiért mi felnőttek vagyunk felelősek. Társadalmi kö­telességünk ugyanis, hogy a gyer­mekekkel korán és sok türelem­mel megismertessük a, közlekedés alapvető szabályait, az őket fe­nyegető veszélyeket. A legnagyobb felelősség azon­ban mégis a szülőket terheli. Mert szülői kötelesség a gyerme­kek felkészítése arra, hogy az ut-; ca veszélyes. Már kicsi korban ki kell fejleszteni gyermekeink­ben a közlekedésbe való beillesz­kedés képességét, ki kell alakíta­ni bennük a közlekedési érzéket. A motorizáció nélkülözhetetlen velejárója előrehaladásunknak. A gépjármű sok embernek, család­nak jelent örömet. A pozitívumok mellett — főleg a felnőttek fele­lőtlensége miatt — megdöbbentő és elgondolkoztató esetek soroza­ta található. . Nem az iskola feladata — amint sok szülő hiszi —, hogy kisgyer­mekét a közlekedésben való he­lyes magatartásra, úttesten tör­ténő áthaladásra, körülnézésre, foltozott figyelemre oktassa. A gyermekekkel korán, intenzíven és sok türelemmel kell a szülő­nek megismertetnie a közlekedést és „mumus” nélkül felfedni előt­tük az ott leselkedő veszélyeket. Tudjuk, hogy a szülők többsé­ge nem az autók számának növe­kedését szidja, hanem mindent kihasznál útközben, a gyermek érdekében, hogy a közlekedés ve­szélyeit elmondja. A sajnálatos baleseti statisztika szerint 1976- ban megyénkben balesetet szen­vedett 94 gyermek nagy része a KRESZ alapvető szabályait sem ismerte. Közülük 49 okozója volt a balesetnek! A szülők — lelkiis- meret-furdalás nélkül —útra en­gedték őket. Ök futottak ki a te­hergépkocsik mögül... „pedáloz- tak” a kerékpárváz alatt —, hogy felborzolják az idegeinket. Sajnos még nincs olyan büntető jogszabály, amely az ilyen szü­lőket bíróság előtt felelősségre vonhatná. é * * • gyen a gyermek önálló. Ez az in­dokolás felelőtlen és elfogadha­tatlan. A szellemileg fejlett gyerme­keknek gazdag fantáziája van. E kor sajátossága, hogy megpróbál­nak mindent, ami eddig tilos volt számukra. Gondolkodás nákül, rögtön cselekszenek, mindig ug­rásra készek. Így a szülőknek csak az lehet a következtetésük, hogy 5 év alatti gyermekeket semmi­lyen körülmények között sem szabad az utcára felügyelet nél­kül engedni. Még nincsenek tisz­tában a közlekedés veszélyeivel, koruk miatt nem is tudják felis­merni a veszélyes szituációkat. A gyermekek KRESZ-oktatása gyakorlati példák bemutatásával a leghatásosabb. Sajnos, a szám­talan szabálytalankodó, rossz pél­dával „élenjáró” felnőtt módot ad erre. Ha nincs a közelben rend­őr. akkor 10—20 másodperc előny miatt átmennek a piros jelzőlám­pánál, vagy nem a kijelölt gya­logátkelőhelyen sétálnak, futnak át, csak a fékcsikorgás hívja fel rájuk a figyelmet. Sorolhatnám a példákat, amelyekből szerencsé­re nem mindig lesz „ügy”. Ezek a példák mind alkalma­sak arra, hogy gyermekünket a rossz, balesetveszélyt hordozó ma­gatartások helytelenségére fel­hívjuk. A látottak alapján győz­hetjük meg a helyes viselkedés­ről. Öva intjük a szülőket, hogy a gyermekkel együtt kövessenek el szabálytalanságokat. Itt főleg a „sietős” utakról van szó. Így az alapvető közlekedési morál be nem tartása: lelép a zebrára, no­ha a közelben volt gépkocsi, gyors fékezésre kényszerítette a vezetőt. Ezáltal olyan érzést ala­kít ki a gyermekben, hogy ha sietős dolga van, akkor nem kell úgy vigyázni és az általa már ismert szabályokat betartani. Ilyenkor vigyázzon más. Nagyon bevált KRESZ-oktatási módszer, hogy — megfelelő alap­ismeretek után — hagyjuk ma­gunkat kalauzolni gyermekünktől. Döntse el ő, hogy mikor, mit he­lyes az utcán tenni. Előfordulhat, hogy rosszul dönt. Ilyenkor — ha nincs veszélyes helyzet — men­jünk bele a javaslatába. Ugyanis ilyen esetekből (közel elsuhanó autó, gyorsan jött piros jelzés) le­het a későbbi „értékelés” során- a legjobb indoklás a helyes vi­selkedés szempontjából. Nyomatékos kérésünk, hogy a szülők ne ijesztgessék rendőrrel a gyermeket. Inkább arra tanítsák, hogy a rendőr védi a gyermekek biztonságát. Meg kell magyarázni, hogy a rendőr nem „elkapni” akar szabálytalankodókat, hanem a közlekedés rendjét őrzi, köteles­ségét teljesíti mindnyájunk érde­kében. Ha a szülő megfontoltan, reá­lisan folytatja a KRESZ „előkép­zést”, akkor biztosan kialakul gyermekében a helyes és bizton­ságos magatartás, így nyugodtan engedheti a közlekedés „mélyvi­zébe”. Dr. Babay Imre a fiatalkorúak ügyésze KECSKEMÉT VÁROS: már­cius 15-én 10 órakor a Kossuth téren ünnepélyes keretek között nyitják meg a forradalmi ifjúsági napokat. Március 21-én délután 6 órakor kezdődik a fáklyás felvonulás. Ezt követően új KISZ-tagok tesz­nek fogadalmat. Március 27-én fél 9-kor a Czollner téri lőtéren az ifjúgár­disták lövészversenyt tartanak. Április 2—3-án a KTE-pályán felszabadulási futóversenyen, vesznek részt a diákok és a dol­gozó fiatalok. Április 2—3—4-én a Széktói Stadionban városi sportversenyt tartanak. KECSKEMÉTI JÁRÁS: már­cius 13-án 10 órakor a szabad- szállási művelődési házban tart­ják a FIN járási megnyitó ün­nepséget. Március 15-től április 4-ig Ed­zett ifjúságért jelvényszerző sportversenyekre kerül sor az alapszervezetekben. Március 20-án fél 9-kor kezdő­dik a hagyományos orgoványi emlékmenet. Ezt követően az or­goványi művelődési házban a já­rásbeli úttörők kulturális bemu­tatót tartanak. Március 27-én 9 órakor Kecs­keméten, a Czollner téri lőtéren a lövészverseny járási döntőjére kerül sor. Április 3-án 9 órakor a kecs­keméti Széktói Stadionban férfi kispályás labdarúgótornát ren­deznek. KISKÖRÖS VÁROS: Március 15-én nyitják meg a forradalmi ifjúsági aapokat, s ez alkalom­mal új KISZ-tagok fogadalmat tesznek. Ugyanezen a napon a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskolában Három tavasz címmel történelmi vetélkedőt rendeznek a középis­kolások. A Szarvas étteremben bállal fejeződik be e nap prog­ramja. Március 16-án délután 3 óra­kor a szolgáltatóház ifjúsági klubjában szavalóversenyt tarta­nak a városi ifjúgárdisták. Március 21-én 10 órakor, a Pe­tőfi Gimnáziumban a nagy költő nevét viselő középfokú tanintéze­tek diákjai találkoznak. Ezen a napon kerül sor az új sportpá­lya avatására is. Az IGV KISZ- klubjában pedig a KISZ alapító tagjaival találkozhatnak a fiata­lok. Április 2-án a lőtéren lövész­versenyt rendeznek az ifjúgár­disták. Április 3-án délután 3 órakor a- Petőfi Gimnázium diákjai ta­lálkoznak az' ifjúsági szövetség alapító tagjaival. . KISKŐRÖSI JÁRÁS: március 15-én délután 6 órakor az akasz­tói művelődési házban nyitják meg a forradalmi ifjúsági na­pokat. Március 19-én délután 4 órakor a Kiskőrösi Állami Gazdaság tabdi kerületének központjában a fiatalok megemlékeznek a Ma­gyar Tanácsköztársaság kikiáltá­sáról. Az ünnepségen a KISZ ala­pító tagjai is- részt vesznek. Április 3-án a keceli művelő­dési házban kulturális program­mal, a sportpályán versenyekkel fejeződik be a járásbeli fiata­lok eseménysorozata. • A párt vezető szerepe az in­tézmények és szervezetek szerte­ágazó rendszerén keresztül érvé­nyesül. Alkotmányunk is ki­mondja a munkásosztály pártjá­nak vezető szerepét hazánk társa­dalmi, politikai életében. Ám mindenfajta szerv ezeti-intézmé­nyi rendszernél jobban biztosít­ja e szerep valóságos érvényre jutását az a kölcsönös bizalom, amely az utóbbi két évtizedben alapvető jellemzője a párt és a munkásosztály, a párt és a dol­gozó nép viszonyának. E bizalom folyamatos fenntar­tása, szüntelen erősítése az egyik legfőbb vonása az MSZMP munkastílusának. A párt abból in­dul ki, hogy a szocialista társa­dalom csak az egész nép tevé­kenységének eredményeként jöhet létre, a nép megérti és kész vál­lalni az ebből eredő feladatokat. A párt ezért nem kívánja rá­kényszeríteni elgondolásait a tö­megekre, hanem meggyőzés útján alakítja ki az egyetértést. Az esz­mecserékben. a vezetés nemcsak kifejti a maga elgondolásait, ha­nem meghallgatja és gondosan mérlegeli a tömegek véleményét is. A pártnak ez a munkastílusa, a párt részéről megnyilvánuló bizalom — mint két évtizede fo­lyamatosan tapasztaljuk — bizal­mat szül a másik oldalról is. E politikai vonal alapján a párton- kívüliek, a legszélesebb rétegek meggyőződhetnek róla, hogy a párt nem uralkodni akar a nép fölött, hanem szolgálni kívánja felemelkedését. A vezető szerep a mi felfogásunk szerint — mint ezt Kádár János nemegyszer hangsúlyozta — szolgálat, a munkásosztály, a nép ügyének szolgálata. A párt iránti bizalmat éppen az tartja fent, hogy az emberek a mindennapi gyakor­latban állandóan érzékelhetik ezt a törekvést. • Súlyos történelmi tapaszta­latok alakították ki pártunkban ezt a szemléletet. Az ifjabb nem­zedékek már nem emlékezhetnek rá — s már csak ezért is tanul­ságos felidézni —, hogy az ötve­nes évek első felében a vezetés a gyanakvás és a bizalmatlanság szemüvegén keresztül tekintett a tömegekre, rőt a párt kádereire is. A szektás politika mély árkot ásott a párt és a néptömegek kö­zé. Ezt az árkot azután ellensé­geink olyan szakadékká mélyítet­ték, amelybe kis híján sikerült beletaszítaniok a magyar népi de­mokráciát. A válságon az MSZMP éppen azért tudott viszonylag rendkívül gyorsan úrrá lenni, mert az el­lenséggel szembeni határozott fellépést párosította a tömegekbe vetett mélységes bizalommal. Ha fellapozzuk a Központi Bizottság akkortájt született határozatait, kiolvashatjuk belőlük a szilárd bizalmat abban, hogy az ellen- forradalmi demagógia által meg­tévesztett tömegek képesek lesz­nek felismerni az- igazságot, meg­látni a szabadság, a demokrácia, a nemzeti érdekek jelszavaival fellépő ellenséges erők valóságos természetét és céljait. A történe­lem igazolta ezt a várakozást. Olyan tanulsága ez fejlődésünk­nek, amelyet soha nem felejt­hetünk gl, nehezebb időkben épp­oly kevéssé, mint amikor vi­szonylag jól mennek a dolgok. Mert ez a kölcsönös bizalom olyan erkölcsi-politikai tőke, amely napos és borúsabb időben egyaránt élengedhetetlen felté­tele a zavartalan fejlődésnek. Jól látják és tudják ezt ellen­ségeink is. Nem véletlen, hogy a szocialista országok ellen most folyó nyugati kampányban a fő cél a párt és a nép kapcsolatá­nak aláásása, az ékverés, a bi­zalmatlanság felszílása. Hazánk­ról e kampányban viszonylag kevés szó esik, de a szándékok iránt mi sem táplálhatunk illú­ziókat. Ám azt js nyugodtan ál­líthatjuk, hogy minden ilyen tö­rekvés homokra épül, éppen mert szilárdan őrizzük a párt és a nép egymás iránti bizalmát. 9 Ez a bizalom könnyíti meg a szótértést olyan esetekben, amid­kor egy-egy intézkedés kedvező hatása csak távlatilag érvénye­sül, vagy amikor szükséges, de kihatásaiban ellentmondásos lé­pesről van szó. Kényesnek tűnő politikai problémák megoldását is segíti, kedvező hátteret, alapot biztosítva ehhez. Gondoljunk csak olyan kérdésre, mint hazai ár­rendszerünk, árpolitikánk. Isme­retes, hogy a mi viszonyaink kö­zött közgazdaságilag az olyan ár­rendszer az ésszerű és indokolt, amely lehetővé tesz bizonyos ár­mozgásokat. Tény, hogy az ilyen árrendszer politikailag több gon­dot okoz, mint ha — „kerül ami­be kerül” alapon — a költségve­tés magára vállal minden több­letköltséget és így akadályozzuk meg az árak változását. A párt mégis a gazdasági ésszerűség mellett döntött, azt az utal vá­lasztva, hogy az életszínvonalat növekvő árszínvonal mellett emeljük. Bízott a közvélemény ítélőképességében, s a tapasztala­tok szerint ez a várakozás nem bizonyult megalapozatlannak. Nemcsak a politikai vonalon múlik azonban a kölcsönös bi­zalom fennmaradása. Minden pártszervezet, minden kommunis­ta felelős érte a maga területén. Különösen fontos szerepet játszik itt a párttagok, a kommunista tisztségviselők személyes maga­tartása, stílusa, életvitele. Tud­juk, hogy senki nincs eleve be­oltva olyan ..betegségekkel” szem­ben, mint az úrhatnámság, a gőg, a hatalmaskodás. s mindig kísértő veszély a kioktató stílus, a türelmetlenség, a restség az ér­velésre és a vitára. Márpedig az efféle magatartás súlyosan árthat a bizalomnak. Ezért is kell fel­lépnünk ellene, bármikor és bár­hol is ütné fel a fejét. • A történelem megtanított bennünket, hogy a párt csak a nép támogatásával, a nép pedig csak a párt vezetésével érheti el céljait. Ezek a célok má hazánk­ban egybeesnek.' Ebben az azo­nosságban gyökeredzik és ezt erő­síti tovább a párt és a nép tör­ténelmi tapasztalatokra épülő kölcsönös bizalma. Gy. L. A legjobb tejtermelők között • Deli Miklósné az alsónémedi „Közös út” Mezőgazdasági Szak- szövetkezet tagja a falu 53 háztáji tejtermelője közül az első díjat nyerte el a termelési versenyben. Három tehenétől 12 ezer liter tejet szállított a helyi tejcsarnokba. (MTI-fotó: Fehérváry Ferenc felv.—KS) Minden szülő kötelessége a gyermekének felkészítése a köz­lekedésben való helyes viselke­désre. Szakemberek, pszichológu­sok szerint ezt a nevelést 2—3 éves korban kell megkezdeni. Ek­kor persze nem lehet a közleke­dés szabályait megtanítani, de fontos a közlekedésben való rész­vétel érzékének kialakítása. Ez évekig tartó nevelés. Cél a közle­kedési helyzetek és veszélyek megismertetése, főleg a gyakor­latban. Néhány felnőtt, aki a vil­lanyrendőrnél állva hallja a szü­lőt, aki gyerekét óktatja, talán okoskodásnak tarthatja ezt. Ment­ség. hogy sokan közülük életük nagy részét nem a fokozott moto- rizációs korban élték le. Felesle­gesnek, eltúlzottnak tartják az ilyen „gondoskodást”.' Pedig nagy szükség van erre a nevelésre a kicsiny gyermekeknél is. • Két fő hibát tapasztalhatunk a szülőknél a gyermekeknek a közlekedésre, önállóságra nevelé­sével kapcsolatban: sok szülő az iskola kapujáig kíséri az egyéb­ként önálló és magára vigyázni tudó gyermekét. Az állandó fél­téssel az ellenkezőjét éri el, mert a gyermek mindig veszélyt érez, ha nincs mellette a szülő, ha nem fogják a kezét. így, amikor ké­sőbb egyedül kell döntenie, hogy a jármű láttán mit tegyen, át merjen-e menni az úton, — ta­nácstalan. Nap, mint nap tapasz­talhatjuk, hogy gyermekek ácso- rognak az útkereszteződésnél. Közlekedési ismeretek hiánya, vagy bizonytalanságuk miatt rosszkor, a veszélyhelyzetben át­haladó felnőtt „árnyékában” pró­bálnak átjutni a túloldalra. Ezért írja elő a KRESZ is, hogy kis­korú gyermekek láttán a vezető maximális óvatosságot) tanúsítson. Hasonlóan hibás, de sokkal ve­szélyesebb az a szülői magatartás, hogy 3—4 éves gyermeket hagyja ez úton keresztülsétálni, az utcán játszani. A szülői magyarázat: le­Ég a villany -ég... Megcsörrentek a levélbedobó- nvílás vaslemezei. Feleségem ép­pen kilép az előszobába. Csak úgy. szószaporítás végett odave­tem; — mintha nem derülne ki úgy is pillanatokon belül. — Postás — újságos?' — Az ótépétől jött meg az átutalási betétszámla-kivonat — tér vissza a párom. Kezébeil a jellegzetes, „ablakos” cégjelzéses boríték, amelyről felbontás előtt tudja már az ember, mi van ben­ne. Na most a szokásos sopánkodás következik. Hogy megint milyen sok a gáz, meg a ... — Mgen... — kezdi már is nőm, holott még szét sem hajto­gatta a perforált szélű, zöld.betűs- rubrikás okmányt, amelyen kód­számok kíséretében sorakoznak fekete számjegyek —, a különbö­ző rendeltetésű befizetések össze­gei. — Mmmgen — ismétli erő­teljesebben nejem — egyénileg kódolt véleményét, s már közli is, miről. — Hát igen ... Nektek aztán prédikálhat az ember naphosszat, hogy ne gyújtogassátok annyife­lé a villanyt, mert itt is, ott is égve hagyjátok, aztán... ‘ Most megnézhetitek. Tessék. Kifelé me­gyünk a télből, s mégis 242 forint a fogyasztás. A múlt hónapban — tudom fejből — 228 forint volt... A hanghordozás sejteti, hogy nem szűnik tiborcos( panasza, ha­nem még magasabbra fog csap­ni a gázszámlánál, hiszen arra mindig allergiásabb. Jó lesz hát elejét venni, megrekeszteni őt még a villanyszámlánál. □ □ □ Hiszen — ismerjük asszony­káinkat — ha egyszer belelendül­nek, vége-hossza nincs a zsémbe- lődésnek. Pénzügyekben nem is­mernek tréfát. Nem olyan nagy­vonalúak, mint mi, férfiak, akik másodikákon elegáns gesztus­sal odaadjuk fizetésünket borí­tékostul, úgy, ahogy van. Belát­juk, úgy is megvan minden fo­rintnak a helye, minek hát ke- sergéssel tetézni a sanyarúságot. Elannyira, hogy a további részletek nem hoznak lázba ben­nünket. Átutalási betétszámla­kivonat — terhelések — jóváírá­sok — kód és hasonló miskulan- ciák nemigen érdekelnek minket különösebben. Hogy ennyit is tudunk, hosszú évek kénytelen­kelletlen odafigyelésének „ered­ménye”. A havonként hajlandó­ságunktól függetlenül bekövetke­ző asszonysiralmakat így is, úgy is végig kellett szenvednünk, ugyebár — s valami ránk is ra­gadt az átutalási betétszámla tu­dományából. Nos — a férfiak zöme részéről ez elvi kérdés, mondhatni — ne­mes értelemben vett idealizmus. Aminek klasszikus meghatározá­sa talán az lehetne, hogy „nem szeretjük, ha piszkos anyagiak felkavarják közérzetünket”. Nőink persze félreértik — en­nélfogva félre is magyarázzák a férfiak finomlelkűségét, ódzkodá­sát szennyes pénzügyektől, amik közt a háztartások hajója lavíroz. Nem átallják szemünkre hányni, hogy szerintük merő kényelmes­ség, szemérmetlen önzés, a fize­tés beosztásával járó kellemet­len meglepetésektől való gyáva menekülés az igazi táplálója elő­kelő kibújásunknak. Azért mondom, hogy e két el­lentétes nézet fölött lehetne vi­tatkozni. De minek ereszkedjünk le odáig ... Sokkal jobban teszi minden férj. ha a költségek; kiadások fö­lötti asszony-sirámok levezetésé­re vitatkozás, polémáia helyett szelíd népnevelő-módszerekhez folyamodik. Teszem azt. — Ugyan drágám, már hogy volna sok az a villanyköltség. Nem a te-féle szatócstakarékos­ságnál kell megfogni a kérdést. Hogy így ne égessük fölöslege­sen, meg amúgy spóroljunk ve­le.. . □ □ □ S itt kell valami meglepő, te­hát nem amolyan szokványérvet bedobni, hogy például — „Igazán örülhetnél a gyerek olvasó má­niájának. Ne azt nézd, hogy a vécén hányszor ég reggelig a villany, mert valamelyikünk az olvasás izgalmában elfelejtette el­oltani, hanem azt a szellemi gya­rapodást ...” —• Mondom, ez fal­ra hányt borsó az asszonyok föld­hözragadt materializmusának. Hanem. — Ahelyett, hogy a villanykölt­ség fölött prézsmitálsz, gondolnál arra, mennyivel többe kerülne a fény, ha a gyereknek még ma is gyertyavilág mellett kellene Rejtő Jenő életművében búvárkodnia. Tudod te, mibe került még a XVIII. század végén is egy font, azaz fél kiló gyertya? Huszonhét­huszonnyolc krajcárba! Ezt add össze! Egy — körülbelül három­negyedméteres gyertyaszálért eny- nyi pénzt kellett kidobni, amikor még ugyanannyi súlyú, tehát egy font disznóhús ári» 10 krajcár, a marhahúsé 9, a bárányé meg a birkáé 6 krajcár volt... Ekkorra természetesen kigúvad nőnk szeme, és száját is huzamos időn át képtelen becsukni az érv meggyőző hatásától. Hát még amikor rátetéz az ember! — Gondold csak el, hány font gyertyát lennénk kénytelenek égetni havonta, ha ugyanakkora fényerő mellett, s ugyanolyan hosszú ébrenléttel töltenénk es­téinket, mint villanynál! Számítsd ki, hogy a XVIII. századvég óta változatlan ár mellett hány ton­na disznóhús, marhafelsál vagy ürücomb értékét kellene gyertyá­ban elfüstölnünk ... Hátha még a tévét is gyertya hajtaná! — Míg ma?... Te sokallod azt a vacak kétszáznegyvenkét fron- csit a villanyért, de számítsd csak át ezt a pénzt disznóhúsra; par kiló az egész. Ennyi értékért dőzsölhetsz villanyfényből egész hónapon át... Ö, de ezek a hézköznapiságba süppedt háziasszonyok! Hol van­nak ők ilyen finom nüanszok megértésétől, átérzésétől... Tudom, erre már rég összeszo­rított ajakkal legyintene az én drága kis feleségem is — és az éles összecsapást elkerülendő zú­dulna ki a konyhába. Pedig még volnának meggyőző érveim a vil­lany olcsósága mellett a gyertyá­val szemben. Ami például a ké­nyelmet illeti. Hallották már, ugye, a metaforát: körmére ég a gyertya, azaz a dolog. A mainál azért mégiscsak valamivel söté- tebb középkorban nem is átvitt értelmű volt ez á szókép, hanem nagyon is egy az egyben kellett érteni. A szerzetes-barát ugyanis gyertyavilág mellett végezte éji áj tatosságát, hogy jobban lásson, a gyertyát körmére ragasztva vi­lágította meg a kódex lapjait. Ha már most lassan, elmélázva ájta- toskodott, bizony szó szerint kör­mére égett a gyertya. Azóta vo­natkozik a szólásmondás a mun­kájával késlekedő emberre. □ □ □ De máris visszarobog— nejem képében a rideg valóság. Kezében cetli, golyóstoll, szám­lakivonat, s koppintgatja nekem körme hegyével a cédulára rótt új számoszlopot. — Azt mondod, bagatell az a kétszáznegyvenkét forint. Nosza, dobjál csak kétszáz forintot a zsebpénzedből is. Annyi lett a gázköltség is meg a... — minek ismételjem nejemet —, hogy nem elég amit ideadtál. — Hisz’ tisztán megkaptad a fizetésem! — Na és? Belehalsz, ha most a „fényért” a prémiumodból is fel­áldozol két piroshasút?! Igaza van. A világosságért min­dent. Hogy az a ...! Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom