Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-04 / 53. szám
Egyetemisták tanulmánya — Kunszentmiklóson Űjabb kutatási eredményekkel gazdagodott a Kiskunsági Nemzeti Park kunszentmiklósi múzeuma. A nagyközségben tavaly nyáron már a második alkalommal táboroztak budapesti egyetemi hallgatók, akik vizsgálták a helység településszerkezetét, gyűjtötték sok más között a földrajzi neveket, a népi építészet és táplálkozás hagyományait. Az adatokat „Egy hajdani szálláskertes település monografikus vizsgálata” címen dolgozták fel. A térképekkel, hangfelvételekkel és fotókkal illusztrált vaskos tanulmányt a napokban eljuttatták a községi tanácshoz. Az emlékmentő munka egyelőre a múzeum dokumentumgyűjteményét egészíti ki a természet- védelmi terület kunszentmiklósi részéről. KÖRNYEZETÉRT • Egy részlet a kiállításból, a megnyitó napján. (Tóth Sándor felv.) A SZÉP EMBERI Kecskeméti építészek kiállítása Nemrégiben arról számolhattunk be olvasóinknak, hogy egy kecskeméti építész: az Ybl-díjas Kerényi József önálló kiállítás keretében bemutatta alkotásait Hajdúszoboszlón. Ezúttal ismét egy hasonlóan örvendetes tényről adhatunk hírt: megrendezték a Magyar Építőművész Szövetség kecskeméti csoportjának tárlatát. A Megyei Művelődési Központ művészklubjában egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők azt a kiállítást, amelyen tizenhat építésznek mintegy félszáz alkotása látható. „Szép emberi környezetet szeretnénk tervezni és építeni”, ezt a közösen megfogalmazott művészi hitvallást olvashatjuk a terem bejáratánál. A fotókon és modell-fotókon látható — elkészült, illetve félig kész — épületek és belső térkiképzések, berendezések arról győznek meg bennünket, hogy a fenti, szépen megfogalmazott arc poetica, építészeink tehetségén keresztül a gyakorlatban érvényre jut. Az objektumok rendeltetését, s jellegét tekintve épp úgy sokszínű a kép, mint a kivitelezés, a művészi megoldások oldaláról közelítve. A fotók kórházat, iskolát és művelődési házat mutatnak be a nézőknek; meg éttermet, kollégiumot, munkásszállót vagy éppen ravatalozót. S természetesen művészi produktumot is. „Nem is tudtam, hogy a Strand Éttermet Csurgó Éva tervezte” — mondta mellettem valaki a megnyitó alkalmával. Más meg azt nem tudta, hogy a Kecskemét, Széchenyi téri lakóházat Neu- hauser László, a hunyadivárosi iskolát pedig Tóth Tamás kitűnő tervei alapján készítették el. Vagy pedig azt nem, hogy Sági Károly nevéhez fűződik a kecskeméti stadion remekbe szabott bejárata — ami a művészi fotón nagyszerűen érvényesül. Mindent egybevetve: ez a kisméretű, de jól elrendezett kiállítás többek között arról is beszédesen árulkodik, hogy a fentebb említett MÉSZ-csoport rövid idő alatt nagyot lépett előre az igazi alkotói műhellyé formálódás nem éppen könnyű útján. Az Ybl-díjas Kerényi József elnökletével hallat magáról ez a kis közösség, melytől a jövőben egyre többet várhatnak azok, akik szívükön viselik a korszerű körzetalakítást, a kis és nagykörnyezetek rendszeres és tervszerű szépítését. A már említetteken kívül Báhner József, Csák- vári Ildikó, Farkas Gábor, Iván József, Kovács Ferenc, Kozma Mihály, Krizsik László, Losonczi László, Palkó Péter, Szakáll Mária és Udvardy Lajos járult hozzá alkotásainak közreadásával a csoportos bemutatkozás sikeréhez. Az eseményen — szerdán este — Borvendég Béla, Ybl-díjas építész, a MÉSZ elnökhelyettese mondott megnyitó beszédet. V. M. A népgazdaság energiaellátásának fejlesztése Dr. Simon Pál sajtótájékoztatója a Parlamentben Műszaki könyvek népszerűsítői Az ország energiaellátásának helyzetéről és a fejlesztésről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Parlamentben dr. Simon Pál nehézipari miniszter. Elmondta, hogy energiaellátásunkra a stabilitás a jellemző, amelynek forrása a hazai energiatermelő ágazatok alapvetően jó munkája, és a külföldről elsősorban a KGST- országokból származó energiaimport. Az energiatermelő iparágak a múlt évben teljesítették előirányzott terveiket és minden feltétel rendelkezésre áll ahhoz, hogy az idén is maradéktalanul eleget tegyenek kötelezettségeiknek. A szénbányászat múlt évi tervét annak ellenére teljesítette, hogy Dorogon vízbetörés korlátozta a termelést. Kőolajból a múlt évben csaknem 10 millió tonnát dolgoztunk fel, s ezen belül, az iparág növelte a benzin, a gázolaj- és a háztartási tüzelőolaj, továbbá a vegyipari alapanyagok arányát. Az ország villamosener- gia-fogyasztása tavaly megközelítette a 26 milliárd kilowattórát, s mintegy 3,7 millió fogyasztót láttak el energiával. A hazai energiaellátás külföldi forrásai közül különösen jelentős a magyar—szovjet energetikai együttműködés, amelynek révén a hazai szükséglet mintegy 35 százalékát fedezte a szovjet energiahordozók importja. Az idei tervek szerint az energiafelhasználás a múlt évihez viszonyítva mintegy 4 százalékkal növekszik. Az igények 53 százalékát hazai, 47 százalékát pedig import energiahordozókkal elégítjük ki. A kőolajbányászok 2,15 miilió tonna kőolajat termelnek, importból pedig 7,9 millió tonnát szerzünk be. Földgáztermelésünk az idén 6,5 milliárd köbméterre emelkedik, amelynek kiegészítésére a múlt évihez' hasonló mennyiségben szerzünk be import földgázt. A hazai villa- mosenergia-termelés mellett 4,5 milliárd, kilowattóra áramot kapunk a KGST-országok egyesített villamosenergia-rendszerétől. A hazai erőművek tavaly maradéktalanul falhasználták a rendelkezésükre bocsátott szenei és nagyobb arányban fűtöttek földgázzal. E két intézkedés alapján mintegy 150 ezer tonna fűtőolajat takarítottak meg. A kormány anyagi támogatással is ösztönzi az energiagazdálkodás jobb hatásfokát. Az energiaellátás távlataiban világszerte, s nálunk is mindjobban előtérbe kerül a szénfelhasználás növelése. Az új erőművek legnagyobb részét is széntüzelésre alapozzuk,. s ugyanakkor máris jelentős kutatásokat végzünk a szénlepárlás korszerűsítésére, a barnaszenek gázosítására, cseppfolyósítására, a szenet kísérő egyéb ásványok kémiai kezelésére, tehát a szén komplexebb hasznosítására is. Ebben a tekintetben világviszonylatban első lesz a Dunántúlon építendő bánya, amely egyszerre három fontos ipari nyersanyagot, szenet, bauxitot és ipari vizet ad . majd az országnak. (MTI) A Műszaki Könyvkiadó és a Műszaki Könyvklub 1977/1. tájékoztatója ismerteti az 1976-ban tartott műszaki könyvnapokra meghirdetett pályázat eredményét. Több Bács-Kiskun megyei díjazottat találtunk a lista tanulmányozásakor. Az üzemellátó boltok versenyében a kecskeméti második helyezést szerzett. A munkahelyi terjesztők versenyében három bajai bizományos is a díjazottak közé került. Balogh Miklós, a Kismotor- és Gépgyárban, Bánhidi Béláné, az Al- sódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságnál értékesített sok műszaki kiadványt. Övári Éva a Ganz Villamossági Művekben bizonyította, hogy lelkes könyvterjesztő. ^ A Bács-Kiskun megyében tevékenykedő műszaki könyvtárosok közül mindössze ketten kaptak jutalmat, noha száznál jóval többen részesültek elismerésben. Mindketten a Kismotor- és Gépgyár szakszervezeti, illetve műszaki könyvtárának a dolgozói. A jutalmazottak valamennyien jól tudják, hogy a műszaki könyv nélkülözhetetlen eszköze a legújabb tudományos és műszaki eredmények, haladó munka- módszerek elterjesztésének. Űtibeszámoló a Kilimandzsáróról, koccintással A sikeres Geográfusok öt világrészben sorozatból is kiemelkedő előadást tartott másfél éve Rockenbauer Pál, a tv munkatársa Kecskeméten. Jó hangulatban beszélgettünk a tapsos rendezvény után. Kiderült, jól ismeri a homoki tájat, a híres szőlőket, gyümölcsösöket, borokat. Mégis kosarat kaptam, amikor egy pohár itókával megkínáltam. „Nagy út előtt mindig megfogadok valamit. Most a Kilimandzsáró csúcsára készülök, s amíg oda el nem jutok, elhatároztam, nem iszom.’’ Egy magyar expedíció tagjaként megjárta azóta Afrika legmagasabb hegyét. Élményeiről ma délután 15 óra 30 perckor, illetve este 18 órakor a Tudomány és Technika Házában tart diavetítéssel kísért előadást. Érdekel a bizonyára most is színes, érdekes mondandó, de alig várom a rendezvény végét. Koccintani szeretnék végre Rockenbauer Pállal. Lehetséges, most is kitér a szíves ajánlat elől. Talán újabb csúcsok meghódítására készül. Nála már így megy: egy expedíció, egy fogadalom. H. N. AZ OLVASÓ KÉRDÉSE: „Mikor lesz garzonházi klub?” A KISZ-TITKÁR VÁLASZA : Ebben a mozgalmi évben” 99 Növényvédelmi közlemény Érsek Györgynek, a KISZ Kecskemét Városi Bizottsága titkárának tettük fel Balázs István olvasónk kérdését: „mikorra készül el a Széchenyi városi ifjúsági klub?” — Amikor a garzonházat tervezték, még nem volt szó arról, hogy klubot is alakítsanak ki az építők a fiatal házasok otthonában. Közben gondoltunk erre a lehetőségre, s így még volt alkalmunk jelezni ezt a vállalatnak. Ki is alakították a földszinten a helyiségeket: egy folyosóból nyílik mind az öt. De mivel későn jött változtatásról van szó, ezek nem teljes értékű szobák. — Miért? — Eredetileg szárítók lettek volna a helyiségek, oda például nem kellett volna sem antennacsatlakozó, sem konnektor, Ezeket pótolni kell. — Mi a jövő útja? — Több javaslattal fordultunk az illetékesekhez. A KISZ ugyanis nem lehet üzemeltető, az csak pénzügyi szerv lehet. A legutóbbi megbeszélések szerint az SZMT művelődési ház szívesen átvenné és, mivel nagyobbrészt munkásfiatalok laknak a garzonházban, megszervezné a lakóterületi munkásművelődési klubot. Ezt mi támogatjuk, s az idei akcióprogramunkban felhívtuk a vállalatok, intézmények, üzemek KISZ-szervezeteit, hogy munkafelajánlásaikkal segítsék elő a klub mielőbbi megnyitását, amire legkésőbb 1978. április negyedikén sor kerülhet. — És addig? — A megyei sportfelügyelőség vállalta, hogy a megnyitóig kondicionáló, testedző klubot rendez be, s nemcsak a sportszereket bocsátja az ottlakók rendelkezésére, de a gyakorlatok irányítását is megoldja fiatal munkatársával, aki egyébként a házban lakik. — Van már valamije a klubnak? — Igen, az épület átadásakor egy televíziót, egy rádiót, egy lemezjátszót és egy rádióasztalt kapott, ezek egyelőre a gondnoki lakásban vannak. B. J. A különböző zöldségnövények palántanevelését most készítik elő. A károsítok ellen már ebben a szakaszban védekezni kell, sőt némelyek ellen csak most eredményes a védekezés. Egészséges palántát csak fertőtlenített talajban nevelhetünk. Fóliasátorban a talajt 30—35 centiméter mélyen célszerű megforgatni. A forgatás közben talált drótférgeket, cserebogár-pajorokat pusztítsuk el. Az ágyások talajában mindig jelenlevő kórokozókat forró vízzel semmisíthetjük meg. Négyzetméterenként 10 liter forró vizet kell beöntözni. A kórokozók a magtakaró földben is jelen vannak, ezért azt is fertőtlenítenünk kell. Erre a célra jó eredménnyel használhatjuk a kereskedelemben kapható 40 százalékos formaiint. Ebből minden köbméter takaróföldre 2,5 litert számítva 15—20 liter vízzel hígítunk és ezzel öntözA Bóes megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói tavaly 109 újítási javaslatot nyújtottak be, s ebből már 41-et hasznosítottak. Az újítások bevezetéséből mintegy 12 millió forint eredménye zük meg a talajt rétegenként. Az így fertőtlenített talajba két hét múlva vetni vagy vagy három hét múlva palántázni lehet. A takaróföld fertőtlenítésére vegyszert is használhatunk, Bercema— Ferbanból négyzetméterenként 5—6 dekagrammot kell néhány centiméter mélyen a talajba,keverni. A fenti eljárásokkal eredményesen védekezhetünk palánta fejlődést okozó gombák ellen. A palántanevelésnél nagyon fontos tényező a hőmérséklet és a talajnedvesség. A túlmelegedett és túlöntözött palántaágyakban, fóliasátrakban mégis felléphet a betegség. Védekezni gyakran az alábbi módon lehet: Zineb 80 permetezőszerből 0.5 százalékos permetlevet készítsünk, (10 liter vízben 5 dkg. vegyszert feloldva) és négyzetméterenként 2,5 litert öntözzünk a fóliasátrakba. származott a vállalatnak. Figyelemre méltó, hogy nőtt azoknak az újítási javaslatoknak a száma, melyeket fizikai dolgozók adtak be. 14 MILLIÓ FORINT ÚJÍTÁSOKBÓL NAPTÁR 1977. március i.t péntek Névnap: Kázmér Napkelte: 6 óra 20 perc. Napnyugta: 17 óra 33 perc. Holdkelte: 16 óra 25 perc. Holdnyugta: 5 óra 16 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március másodikén a középhőmérséklet 0,8 (az 50 éves átlag 3,4), a legmagasabb hőmérséklet 6,0 Celsius-íok volt, a nap 9 órát sütött, s 4,2 mm csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 1,2, 13 órakor 6,1 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 0,3 Celsius- fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 4., péntek este 7 óra MANDRAGORA Bérletszünet. Kaposváron du. 3 óra: VII. GERGELY MOZIMŰSOR 1977. március 4.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VIGYÁZAT, VADNYUGAT! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, olasz—francia westernfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A BÁTYÁMNAK KLASSZ ÖCCSE VAN Színes, magyarul beszélő, csehszlovák filmvígjáték Éjszakai előadás: 22 órakori Filmbarátok Köre SUTTOGÁSOK, SIKOLYOK Csak 18 éven felülieknek! Színes svéd film MESEMOZI: fél 4 órakor TÖBB MESE EGY SORBAN Színes, magyar rajzfilm-összeállítás STÜDIOMOZI: (Városi Mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Egészségügyi felvilágosító sorozat AMIÉRT A Nö MINDENT ELKÖVET Kisfilm-összeállítás — Tavaly sem csökkent a totólottó népszerűsége, sőt, egyenletesen nőtt. összesen 683 millió szelvény érkezett be a kiértékelő helyekre az elmúlt évben. — SZOLNOK—SZÓFIA. Március 10-én a szófiai Magyar Intézetben megnyílik a szolnoki művésztelep kiállítása. A tárlat áttekintést ad az alföldi piktúra történetéről, a telepen élő és alkotó művészek munkásságáról. — A kecskeméti sajtóklubban Ignácz Ferenc Afrika-kutató és vadász tart vetített képes előadást ma 15 óra 30 perces kezdettel a „fekete földrész” kevésbé ismert területeinek néprajzáról, növény- és állatvilágáról. Élménybeszámolóját eredeti használati tárgyakkal és fegyverekkel is szemlélteti. — Tegnap délután ülést tartott a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Jelentést fogadtak el a pénzügyi osztály ellenőrzési munkájáról, jóváhagyták az osztály ügyrendjét. A Hungária Szálloda és Étterem Vállalat Aranyhomok Szállodájának munkájáról Jakobszen Antal igazgató tájékoztatta a testületet, majd megvitatták az előterjesztést az 1977. évi lakáselosztási és szanálási feladatokról. Az ülés bejelentésekkel ért véget. — Centenáriumi kommunista műszak. A Vasas Szakszervezet megalakulásának századik évfordulója tiszteletére az egyéb val- lallásokon kívül a Lampart Zománcipari Művek gyárainak dolgozói — így a kecskeméti fürdőkádgyár közössége is —, felajánlottak egy kommunista műszakot, amelyet március 12-én tartanak meg. — Az elmúlt évben 8,6 százalékkal több könyv jelent meg, mint tavaly, erről nyilatkozott Drucker Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének főtitkára. A példányszám 74,5 millióról 89,3 millióra, azaz, mintegy 20 százalékkal nőtt. — A tavaly elért eredményekről és az idei tervekről holnap délelőtt számol be dolgozóinak a Bács-Kiskun megyei Tanács Gyógyszertári Központja Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Az ülés programján szakmai tárgyú tüdományos előadás is szerepel. A gyógyszerészek bálját szintén holnap rendezik meg, az Aranyhomok Szálloda helyiségeiben. — Szélesedd demokrácia. A Férfi Fehérneműgyár bajai gyáregységében újabban fizikai dolgozókat is meghívnak az igazgatói értekezletekre, ami a munkahelyi demokrácia kiteljesedésének egyik jele. A munkások az előzetes írásbeli tájékoztatón kívül a párt- és gazdasági vezetőktől szóbeli segítséget kapnak a terítékre kerülő témák jobb megértéséhez. — Ma délelőtt vöröskeresztes csoport alakul Kiskunhalason. A városi ifjúsági klubban a 618. számú Szakmunkásképző Intézet diákjai alakítják meg a csoportot. Gárdonyi 86 levele — Csongrád megye legtöbb községi általános iskolájához ma még nem tartozik tornaterem, sok faluban azonban közel van az iskolához a nap közben kihasználatlan művelődési ház. Az idei tanévben harminckét művelődési intézményben tartanak tornaórákat, általában heti húsz órát. — Gyógyvíz. Vizsgálják a Sár- vár-Rábasömjén határában pár évvel ezelőtt talált sóban gazdag termálvizet, amely 92 fokos és literenként 42 gramm sót tartalmaz. A helyi kórházban végzett balneológiái kezelések során kiderült, hogy a víz többfajta betegség gyógyítására alkalmas. — Szivattyú a kisgazdaságoknak. A Bajai Lakberendező, Építő és Vasipari Szövetkezet az idén Bácska II. néven saját tervezésű robbanómotoros szivattyúk gyártását kezdte meg. Erre az esztendőre Összesen 4 ezer darabra kaptak megrendelést. A főként kisgazdaságokban, háztájikban alkalmazható termékből március 5-ig ötszáz darabot szállítanak. — Lakitelek lakosságának több mint fele előfizet valamilyen újságra, folyóiratra, vagy éppen példányonként veszi meg azokat. Lapunknak a 4579 fős lakosságból 540 előfizetője van a nagyközségben. — Kalocsán a célcsoportos lakásépítéshez kapcsolódóan két gyermekintézményt építenek, illetve bővítenék 1978 és 1979-es határidővel. Az eperföldi iskolát négy tanteremmel bővítik, és a Zrínyi lakótelepen 40 személyes bölcsődét adnak át. Érdekes színekkel, adalékokkal gazdagítja a Kőhegyi Mihály „Gárdonyi Géza levelei az Országos Széchényi Könyvtárban” című közleménye az íróról kialakult képet. Az Egri Múzeum 1975-ös, most megjelent’ Évkönyvében ismertette Gárdonyi 86 levelét. A legkorábbit 1891-ben írta, Hentaller Lajos címére. Felhatalmazza, hogy közölje megküldött versét. Az utolsókat 1922- ben postázta. A címzettek között több tekintélyes közéleti embert, írót találunk. Dicséri Harsányi Kálmán tehetségét; „A bor még forr, de már érzik rajta a ritka erő és finomság minden cseppjén”. Több levél foglalkozik Jókaival. „Halála óta olyan az irodalmunk, mint az a ház, amelyből kihalt a gazda. Kong az ürességtől.” Igaz, korábban ellenezte az író második, nagy vitákat kiváltó házasságát. Megtudható, hogy miért különbözött össze Gárdonyi a Nemzeti Színházzal. Herczegh Ferenccel közli, hogy ő sohasem kérte Kisfaludy-társasági tagságát, így nem is búsul a leszavazás miatt. A levelek változatos ismertetésével ezúttal is hasznos munkát végzett Kőhegyi Mihály. PETŐFI NÉPE A Magyar Szociálist* Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-916 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv n Terjeszti a Magyar Fosta Előfizethető * helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 219—95162 jelzSszámlár* Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 9. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka IstvAa Index: 25 069 HU ISSN 0133—239X >