Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-04 / 53. szám
2 • PETŐFI NßPE • 1977. március 4. Marchais, Berlinguer és Carrillo közös nyilatkozatot adott ki Véget ért Szófiában a KB-titkárok tanácskozása • A szocialista országok testvérpártjainak ideológiai és nemzetközi kérdésekkel foglalkozó titkárai kétnapos értekezletet tartottak Szófiában. A tanácskozás tegnap véget ért. Képünkön: a magyar küldöttség tagjai, Győri Imre, Óvári Miklós és Gyenes András a tanácskozáson. (Telefoto—BTA.) Plenáris ülés a haderőcsökkentési tárgyaláson események sorokban VARSÓ I-'OUis de Guiringaud francia külügyminiszter, aki szerdán este érkezett hivatalos látogatásra Varsóba, csütörtökön reggel megkoszorúzta az ismeretlen Katona síremlékét, majd megkezdődtek a lengyel—francia külügyminiszteri tárgyalások. VIENTIANE Szufanuvong államfő elnökletével Vientianéban együttes ülést tartott a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb népi tanácsa és kormánya. A kormány tevékenységéről Kaysone Phompihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt KB főtitkára, a kormány elnöke számolt be. ANTOFAGASTA Robbanás-sorozat történt a chilei Antofagasta katonai lőszer- raktárában szerdán. A robbanások során négy katona életét vesztette, hatan megsebesültek. A katonai hatóságok közlése szerint a lőszer-raktárban tűz ütött ki, s a lángok megfékezéséért folytatott háromórás küzdelem során 64 súlyos robbanás történt. (DPA, UPI) WASHINGTON Henry Kissinger volt külügyminiszter az elnökválasztások óta első ízben ismét feltűnt a Fehér Házban. Félórás megbeszélést folytatott James Schlesingerrel, Carter elnök energiaügyi tanácsadójával. Mint ismeretes, Kissin- gert a közelmúltban egy energiatakarékossági bizottság elnökévé nevezték ki. ADDISZ ABEBA Addisz Abebában tőmeggyű- lést tartottak az olaszok feletti aduai győzelem 81. évfordulója alkalmából. A gyűlésen Men- gisztu Hailé Mariam, az etióp ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke mondott beszédet. Az állam- és kormányfő hangsúlyozta, hogy Etiópia továbbra is az imperializmus elleni harc és a társadalmi haladás útját járja. Tizenöt év telt el azóta. A szlovák főváros régi üzemének helyén született Slovnaft kombinát évi termelékenysége ma millió tonnákkal mérhető. Választéka nagy: a kenőolajtól a motorüzemanyagig több mint százféle termékfajtát állítanak elő. De nemcsak az ipari létesítmények változtak meg, városokká terebélyesedtek a Barátság-vezetők mentén levő apró falvak. Ez történt például Százhalombattával is, ahová 1962 szeptemberében érkezett meg az első szovjet olajszállítmány. Nyolc évre rá Százhalombattát várossá nyilvánították. A Barátság kőolajvezetéknek az integrációban játszott jelentős szerepéről beszélgettem Szekér Gyulával, a Minisztertanács elnökhelyettesével. Szó esett az akkor még új létesítményről, az etifénvezetékről, amely a magyarországi Leninvárost köti ösz- sze a szovjet Kalussal. — De hiszen ez is a Barátság származéka — jegyezte még Szekér Gyula. — Az olajvezetéken MADRID Csütörtökön délben közös nyilatkozat kiadásával zárult Nyugat-, illetve Dél-Európa három legnagyobb kommunista pártja vezetőinek kétnapos madridi találkozója. A deklarációban Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt, és Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt nevében támogatásáról biztosította a Spanyol Kommunista pártot és Spanyolország összes demokratikus erőit a demokráciáért és a szabad Spanyolország felépítéséért folyó harcukban. A három kommunista vezető nyilatkozatában hangsúlyozta azt a meggyőződést, hogy a Spanyol Kommunista Párt, az összes haladó pártok legalizálása elengedhetetlen előfeltétele a spanyolországi demokrácia megteremtésének, és a valóban szabad választások megtartásának. Marchais, Berlinguer és Carrillo a nyilatkozat további részében hitet tettek „a politikai és társadalmi erők pluralitásán” alapuló új, szocialista társadalom felépítése mellett, amely tiszteletben tartja és szavatolja az összes kollektív és egyéni szabadságjogokat. Állásfoglalásukban hangsúlyozzák azt az óhajukat, hogy mindhárom párt teljes függetlensége alapján megvalósítják az egyes országok adottságaiA nyugati országok bizonyos körei részéről a belgrádi találkozó előtt indított nagyszabású kampányba legújabban egy veterán rágalmazót is bekapcsoltak: Habsburg Ottó Brüsszelben nyilvános előadást tartott arról, hogy szerinte mit kell tenni a belgrádi tanácskozáson az európai biztonság és együttműködés érdekében a nyugati kormányoknak. Habsburg Ottó, akit a jobboldali belga lap, a La Derniere Heure egyszerűen .,az osztrák császári és királyi ház jelenlegi fejének” nevez, azt tanácsolja a nyugatnak, hogy „tanúsítson egyhozzánk érkező szovjet kőolajból készítjük az etilént, a többletet pedig az új csővezetéken Kalus- ba irányítjuk. Ott poliklórvinilt, a műanyaggyártás fő komponensét készítik belőle. Ezután a szovjet műanyagtermékek ismét átlépik a magyar határt, de már különböző áruk formájában. A következő feljegyzés akkor született, amikor nemrégiben az NDK-ban jártam: az NDK-ban minden második gépkocsit a Schwedtben előállított benzin működtet. A gépkocsi olyan utakon száguld, amelyeket a Schwedtben készült bitumen borít. Az utak mentén földek húzódnak. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek olyan műtrágyát szórnak a földekre, amelyeknek zsákján a „Schwedt” védőjegy olvasható. Schwedt a Barátságfolyó NDK-beli „kikötője”. — Az NDK vegyiparának átállítása a kőolajra több milliárd márkát hozott a népgazdaságnak. Az NDK ennek köszönheti, hogy igen rövid idő alatt a vegyipari hatalmak sorába lépett — val összhangban levő szocialista társadalmat. A nyilatkozat aláírói hangsúlyozzák, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak mindennemű előrehaladásnak az enyhülés, a békés egymás mellett élés és a fegyverzetcsökkentés területén, a helsinki záróokmány megvalósításában. Végezetül az összes demokratikus erők közti párbeszéd szükségességét hangsúlyozva sík- raszállnak a demokráciát és haladást óhajtó erők egysége mellett. * Spanyolországban szerdán folytatódtak a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő tüntetések. A hatóságok a szerdai napon is több baloldali és szélső- baloldali csoportosuláshoz tartozó személyt tartóztattak le. San Sebastianban szerdán este a város központjában közel kétezren követelték, hogy részesítsék közkegyelemben a spanyol politikai foglyokat. Saint Jacques de Compostelle- ben őrizetbe vették a Forradalmi Kommunista Liga elnevezésű szervezet 14 aktivistáját, a baszkföldi Aranguren városában pedig a Dolgozók Forradalmi Szervezetének négy tagját tartóztatták le. Barcelonában letartóztattak 11 személyt és azzal vádolják őket, hogy a Katalánjai Felszabadítási Front tagjai. (AFP, EFE) séget és szilárdságot” a találkozón, lépjen fel „határozottan megfogalmazott” állásponttal, mindenekelőtt természetesen a neki tetsző célok érdekében. A „nagyherceg” tanácsai közé tartozik az is, hogy a nyugati kormányok mindenekelőtt az úgynevezett harmadik kosár kérdéseit szorgalmazzák Belgrádban — másszóval tegyenek kísérletet a szocialista országok belügyeibe történő beavatkozásra. A haladó belga sajtó elítéli az új kampányt. ((MTI) mondotta Horst Stieger profesz- szor, az NDK Állami Tervbizottsága közgazdasági intézetének igazgatója. A Barátság vezeték ipari központjainak szemléjét tovább folytatjuk a lengyelországi Plockban. 1963. november 27-én új lappal bővült az ősi város krónikája: Plockot bekapcsolták a kőolajvezetékrendszerbe. Ma a várost a „lengyel petrolkémia fővárosának” nevezik: Lengyelország benzint, gázolajat, valamint a műanyag- és műszálLíbia: népi szocialista köztársaság TRIPOLI Szerda este a líbiai legfelső népi kongresszus alapvető változásokat fogadott el az ország politikai intézményeinek struktúrájában. A kongresszus dél-líbiai Sebhában tartott háromnapos ülésének záróakkordjaként kikiáltották a Líbiai Arab Népi Szocialista Köztársaságot. A közvetlen népi hatalom proklamálásának értelmében feloszlatták az országot eddig irányító testületeket — így a forradalmi parancsnokság tanácsa helyett felállították a kongresszus legfelső titkárságát, míg a kormányt a legfelső népi bizottság váltotta fel. A népi hatalom kikiáltásául szolgáló dokumentum leszögezi, hogy a törvényhozás alapja a Korán, kifejti a kongresszus eltökéltségét a szabadság, a szocializmus, a minden arab országot magába foglaló arab egység megvalósítására és minden hagyományos intézmény elutasítására. A kongresszus által elfogadott változtatásokról Abdesszalam Dzsallud miniszterelnök számolt be szerda este, a testület záróülése után. A forradalmi parancsnokság tanácsát felváltó öttagú legfelső titkárság élén — főtitkári poszton — Moammar Kadhafi ezredes áll, rajta kívül a feloszlatott testület négy tagja vesz részt az újban, köztük Ábdesz- szalam Dzsallud eddigi kormányfő. A minisztertanácsot felváltó legfelső népi bizottság (26, tehát ugyanannyi taggal, mint a korábbi kormány) vezetésével Ab- delati El-Abeidi, volt munkaügyi minisztert bízták meg. Az eddigi miniszterek többségükben — titkári minőségben — megőrizték korábbi posztjukat. Ez alól kivétel Khoveildi Al-Hamidi, aki, minthogy tagja lett a legfelső titkárságnak, belügyminiszteri posztját átadta Junesz Belkaszem ezredesnek, az új belügyi titkárnak. A legfelső népi kongresszus szerdai ülésén meghívottként részt vett a líbiai látogatáson tartózkodó Fidel Castro kubai államfő, akit a kongresszus tagjai viharos ünneplésben részesítettek. gyártáshoz szükséges termékeket kap innen. A petrolkémiai kombinátban hétezer ember dolgozik. „Minden egyes ország érdekében, a szocializmus érdekében!” — ez a hatvanas éyek elején, a Barátság-vezeték építésekor született jelszó ma is időszerű. Az orenburgi gázvezeték, az uszty- ilimszki cellulózgyár, a Vinnyica- Albertirsai villamos távvezeték építőinek internacionalista kollektívái továbbra is ennek a gondolatnak szellemében dolgoznak. (APN—KS) Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön a bécsi Hofburg nemzetközi tanácskozótermében megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tanácskozás-sorozat újabb plenáris ülését. Wolfgang Behrends nagykövet, az NSZK küldöttségének vezetője elnökölt a sorrendben 128. zártkörű tárgyaláson. Ezúttal Todor Dicsev nagykövet, a Bolgár Népköztársaság delegációjának vezetője szólalt fel. A Concordia-sajtóközpontban rendezett tájékoztatón a szociaNEW YORK Az FBI (szövetségi nyomozó iroda) negyven esztendeje üldözi az Egyesült Államok jogászainak országos egyesületét, mert áz védelmezi az amerikai állampolgárok jogait. William Goodman, az egyesület elnöke és több neves amerikai jogász New Yorkban sajtóértekezleten tényekkel bizonyította, hogy az FBI minden eszközzel igyekszik lejáratni, sőt felszámolni az egyesületet. Ennek érdekében rendszeresen építenek be kémeket, besúgókat, az egyesületbe, átkutatják annak helyiségeit. Az egyesülethez tartozó jogászok lakásába elektronikus lehallgató berendezéseket építenek be. A több mint ötezer jogászt tömörítő egyesület elleni megtorlóhadjárat oka az, hogy tagjai fellépnek a törvényesség védelmében, vállalják a háborúellenes megmozdulások résztvevőinek, a néger és indián polgárjogi mozgalmak aktivistáinak védelmét. Maryland állam hatóságai jó ideig figyelmen kívül hagyták a néger szervezetek jelzéseit arra vonatkozóan, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a helyi ku- kux-klanislák provokatív cselekményei. Mikor végre a rendőrség érdeklődni kezdett Marylandban kifejtett tevékenységük iránt, kiderült, hogy helyi szervezetük kidolgozta a „négerek és a kommunisták elleni kereszteshadjárat” tervét. Ebben a tervben nem csupán szimbolikus csuklyás felvo(Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi központi vezetőségi ülésen a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében valameny- nyi szervezett dolgozó üdvözletét tolmácsolta Herczeg Károly, a SZOT főtitkárhelyettese. Utána Pierre Baghi, a Vasas Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének főtitkára a szervezethez tartozó 20 millió vasmunkás üdvözletét tolmácsolta, majd Ivan Ivanovics Kosztjukov, a Szovjet Kohász Szakszervezet elnöke és Sulo Pentilla, a Finn Vasas Szak- szervezet elnöke köszöntötte az ülés résztvevőit. Az ünnepi központi vezetőségi ülés az Internacionálé hangjaival ért véget. * A . Magyar Népköztársaság Ellis'ta országok szóvivője elmon- dotta, hogy Dicsev nagykövet a „szarnyországok” biztonságának kérdéséről fejtette ki kormányának álláspontját. A különleges státusszal résztvevő országok érdekeinek az felel meg legjobban, ha Közép-Európa térségében lényeges katonai enyhülést valósítanak meg. Ez pedig úgy jöhet létre, hogy a bécsi tárgyalások közvetlen résztvevői ebben a körzetben csökkentik haderőiket és fegyverzetüket. Utalt arra, hogy a redukálást kölcsönösen -és egyenlő százalékos arányban kell megvalósítani, ahogyan azt a szocialista országok javasolták. (MTI) nulásokról van szó égő keresztekkel. hanem a helyi szervezetek helyiségeinek, a néger aktivisták és a kommunisták otthonainak a felrobbantásáról is. * Az amerikai hivatalos személyiségek és a sajtó szívesen tetszelegnek az emberi jogok védelmezőinek szerepében. Amikor azonban az emberi jogok tényleges eltiprása ellen kellene konkrétan fellépni, a frázisokat nem követik a tettek. A nicaraguai közvélemény csodálkozással látja, hogy az amerikai kormányzat mélyen hallgat arról, ami ebben az országban történik — írja a New York Times. Nicaraguában a kormánycsapatok az asszonyokat, öregeket és a kisgyermekeket sem kímélve, egész falvak lakosságát kiirtják. A véres megtorlások ürügye az a vád, hogy „együttéreznek a partizánokkal”. James Theberge, az Egyesült Államok nicaraguai nagykövete a New York Timesnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy „ismeri az emberi Jogok nicaraguai megsértésének tényeit”. A Carter- kormányzat azonban — írja a New York Times — eddig semmiféle nyilvános nyilatkozatot sem tett a nicaraguai helyzetről, s ezt az országot nem sorolták azok közé az államok közé, amelyektől az Egyesült Államok megvonja a katonai segélyt az emberi jogok megsértése miatt. (TASZSZ) nöki Tanácsa a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének centenáriuma alkalmából a szakszervezeti mozgalomban kifejtett tevékenységük elismeréséül kitüntetéseket adományozott. A kitüntetéseket csütörtökön a Parlament Mun- kácsy-termében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az ünnepségen megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Herczeg Károly, a SZOT főtitkár-helyettese, Borovszky Ambrus, a Vasas Szakszervezet elnöke és Méhes Lajos, a Vasas Szakszervezet főtitkára. A centenárium alkalmából kitüntetéseket adtak át tegnap a Vasas Szakszervezet székházában is. (MTI) • A nyugat-ukrajnai Zsulin—2 szivattyúállomáson korszerű technikai berendezésekkel ellenőrzik a kőolaj áramlását. SZOCIALISTA INTEGRÁCIÓ A Barátság-olajvezeték tizenöt éve 1962. február 22-én indult el 4 és fél ezer kilométeres útjára a szovjet kőolaj, a hosszú csővezeték a csehszlovákiai Slovnaft kombinát tartályaiba torkollott. Bratislava volt az első „kikötő” a Barátság-olaj folyó partján. Utána következett a magyarországi Százhalombatta, a lengyelországi Plock és az NDK-beli Schwedt. • A pozsonyi Slovnaft — a Barátság kőolajvezeték csehszlovákiai kikötője. Egy veterán rágalmazó Brüsszelben Hogyan érvényesülnek az emberi jogok az Egyesült Államokban? A Vasas Szakszervezet Központi Vezetőségének ünnepi ülése