Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-03 / 52. szám

1977. március 3. • PETŐFI NÉPE • 5 IRODALMI EMLÉKHELYEK Kecskeméti Művésztelep Festők, grafikusok, keramikusok, szobrászok számára épít­tette a műkerti villákat Kada Elek polgármester. A szép kör­nyezet, a lakások kényelme. írói alkotótelep hiánya, régi ba­rátság időnként egy-egy írót is ide csábított. Az árnyas műkerti fák között megbúvó telepet méltán te­kintik irodalmi emlékhelynek. „Csengő báránykák szökdösnek ” Szívesen töltötte itt napjait Szép Ernő. „Két hónapig bo­lyongtam Kecskemét alatt zöld- dellő Műkert sétányai, virágágyai, friss vidám villái között, s most jöttem meg, s hogy le akarom rajzolni, valami messzi-messzi valószínűtlen tisztás képe anda­lítja az emlékezetet, a vidám­ságnak, békének, ifjúságnak, az élet jóságának és szerelmének népmeséből való egyszerű tisztá­sa, melyen csengő báránykák szökdösnek, s fák magas orches- terében madarak hegedülnek, és flótáznak, a kerek kék égen fe­hér selyem vánkosokon rózsaszín angyalok könyökölnek, s elnézik csendes örömmel a szerencsétlen és piszkos földnek azt a csodála­tos kis ligetjét, melyben a kedves emberek éldegélnek, akik szere­tik az eget és szeretik a földet, és szeretik egymást. ...Mit meséljek róluk, a bará­taimról, ezekről az aranyos és jó fiúkról, az előkelő Iványi-Grün- wald Béláról, Olgyay Ferencről, a telep két főuráról, az elegáns és nagyszerű Falus Elekről, a jó Fenkai Jenőről, a kánaáni ízű vad Herman Lipótról, a víg gro­teszk Faragó Gézáról, a zabolát­lan ifjú Pólya Tiborról, meg Ivánról és a festőfeleségekről, kik mint szép és jó tündérek sétál­tak a nagy kertben a virágok között.” Egyszeri királyfi A Nyugat 1912-es évfolyamá­ban olvasható Szép Ernő idillikus hangulatú tárcája. A könnyed rí­mek mestere még nehéz napjai­ban is rózsaszínűnek látta a vi­lágot, itt nagyszerűen érezte ma­gát. Csodálható, ha a vidámság oázisának vélte a Kecskeméti Művésztelepet? Tucatnyi elbeszé­lésében idézi a kellemes napokat. Ma is élvezhető olvasmány a Tombola, a Fű, a Hetipiacjj S?gr)tf,I?ty,áp napján, a Cigányy’jí-. ros című tárcanovella. Ezek előbb fővárosi lapokban, majd az Irka-firka című kötetben jelentek meg. Iványi-Grünwald Béla fiától az egy évtizede Londonban elhunyt kitűnő történésztől tudom, hogy a „gyermekes modort” már akkor kedvelő Szép Ernő itt fejezte be a Nemzetiben sajnos megbukott Egyszeri királyfit. Művésztelepi emlékeit felidéző levelében leír­ta, hogy a költő is lakmározott a köztulajdon törpeszederfáról. „Még most is tudom idézni sorait: „Kinn a kertbe reggel, a többi gyerekkel, Játszottam, cicáz- tam, Az eperfát ráztam, / Pi­ros epret szedtem .. Asszonyok a parkban Az irodalomtörténészek jól sej­tették — írta Iványi-Grünwald Béla történész —, hogy az Uitz Béla vendégeként néhány hóna­pig a telepen élő Kassák műkerti élményeit sűrítette az Asszonyok a parkban című híres költemé­nyébe. „Emlékszem a vers telepi fogadtatására, tudom, hogy a ,Huhu’ ottani hangjel volt, s több motívumának összefüggéseit is részletesen meg tudom indo­kolni.” A frontra induló hozzá­tartozóktól búcsúzó asszonyok, lányok, menyasszonyok, gyerekek bár.ata, gyötrelme jajong a ví- ziós sorokban. 1975-ben két napon át idézte a város vendégeként az író-festő hajdani emlékeit. Megmutatta Uitz Béla hajdani műtermét. Saj­nos. akkoriban nem tudtuk, hogy Kassák több verset írt Kecske­méten 1916-ban. (Egy évtizede még szinte hozzáférhetetlenek voltak ifjúkori költeményei.) Csak halála után olvastam a Jú­liusi földeken, a Himnusz című verseit. Megjelenésük időpontja, a motívumvilág egyaránt e költe­mények kecskeméti „illetőségét” sejteti. „ ... A térés meghízott földe­ken, — íveljétek ki ványadt kar­jaitokat, — testvérek, — s a sár­ga táblában nézzétek a paraszto­kat, — (az érett búza között) — amint erős, plasztikus lendület­tel , mozdulnak,, — (fél,a,ktban) — s százsoros :gesztusuk: — letörli a végtelen táblákat.” ' „A háború tükörképe” Az Egy ember élete című re­mekében részletesen leírja, hogy milyen vágyakkal jött ide, „a csendbe és a nyárba”. Másként látta persze azt a művésztelepi világot, mint az aranyos, kedves Ernőké. Ironizálva szólt a „gé- meskutak és cigányok favorizá­lásáról”. Észrevette a tanyákon szinte családtagként dolgozó, élő orosz hadifoglyokat, ö is részt vett a Szent István nap jótékony célú dáridós vígalmában, üldögélt az asszonyokkal tömött kocsmák­ban. „Gondolom, mi történne ezen az éjszakán, ha valami is­ten csodája folytán a harcme­zőkről hazafelé indulna a kecs­keméti század, és éjfélre meg is érkezne. Vér és tűz emésztené el ezt a várost... Ez a háború tü­körképe, itthon testben és lélek­ben.” A Karmester, esti világításban is, feltehetően itteni ihletésű. A Kecskeméti Napló 1916. július 13-i száma közölte Schlichting Lajos ezredes bejelentését. Az itt állomásozó 94. ezred zenekara 9 Kassák Lajos. hetente kétszer térzenét ad. Nyil­vánvaló, hogy egy ilyen alkalom emléke a Hirdetőoszloppal kötet­ben megjelent vers. A megélt él­mények, benyomások vissza-visz- szatérnek verseiben. „Félig mezítelenül vagy kifeszí­tett lepedő rpögött.,egészen , mezl-• telenül. lefekszünk a fűre .és,. gilt--, tétjük magunkat az áldott nap­meleggel” írja önéletrajzában. Boglyas faszüzek kontyán ál- long a sárga toronyóra: — dél van — s az én fiatal testem nyúj­tózik a júniusi földön. ... s a tág aranyló térbe most beléharangozom a nevem: — ...s a magasság visszaöblíti rám a pünkösdi ekhót. — Fekszem a lokrofillal teli zöldben — ha­nyatt — s hímes, szép testem vi­rággal permetezi a szél.” Festők, írók, muzsikusok Bizonyítható, hogy Bródy Sán­dor, és Rozványi Vilmos is dol­gozott a Művésztelepen. A jeles irodalmi hagyományok megérdemelnének egy márvány­táblát. A véletlen hozta, de a művészetek leglényegéből faka­dó együttlét hasznát harsogják az e cikkben idézett alkotások. Ha egyszer majd ismét a művészeké lesznek a műkerti villák, szerve­zetten kellene folytatni ezt a példaadást. A festők, szobrászok, grafikusok mellett kapjon helyet időnként egy-egy filmes, író, ze­neszerző. Heltai Nándor • Művésztelepi csendélet 1912-ben. Iványi-Grünwald munka közben. Még egyszer az iskolai pótló foglalkozásokról A Petőfi Népe 1977. január 14-i számában: „Évismétlők, elégsége­sek, túlkorosok” címen megjelent cikk; az úgynevezett iskolai pót­ló foglalkozások rendszerével fog­lalkozott. Az Oktatási Miniszté­rium e kezdeményezését — 1976 szeptember 1-től — már az álta­lános iskolai Rendtartás is magá­ban foglalja. A segítő szándékkal megírt cikk azt tanúsítja, hogy a pótló foglalkozás fogalma, illetve meg­valósítása körül véleménykülönb­ségek vannak. Nagy kár lenne, ha ezek tisztázatlansága miatt akár egyetlenegy iskolában is vissza­lépés következne be, holott a ta­nulmányi elégtelenség miatt be­következő tanévvesztés csökkenté­séért bőven van mit tenni. A cikkíró mondanivalójával tel­jes mértékben egyetértek. Azzal, hogy „o tanintézetekben ezért az eddigi eredményekre alapozva, már most arra kell törekedni, hogy a bukások számának to­vábbi csökkenése mellett mind kevesebb gyerek vegye igénybe a pótló foglalkozásokat, s mind többen szerezzék meg a szükséges ismereteket az előírt idő alatt’’. Ennek az álláspontnak elfoga­dása azonban szükségessé teszi, hogy tisztázzuk a pótló foglalko­zás lényegét. Ezt az említeti cikk így összegzi: „Nem indokolatlan az a vélemény, amely szerint a pótló foglalkozásokon megjelent tanulók döntő többsége úgy érté­kelhető, hogy lényegében ered­ménytelenül végezte el a tan­évet ... A pedagógusok a tizen­egy nap alatt nem tudják végér­vényesen felszámolni a diákok ismeretbeli hiányosságait, a le­morzsolódásuk változatlan marad, sőt fokozódik ... Számukra tehát kevés a tanév végi tizenegy nap a lemaradás pótlására." □ □ □ A szerző tehát a pótló foglal­kozások fogalmát a tanév végén, a tanítás befejezését követően tartandó 11 napos korrepetálásra szűkíti le. A Rendtartásban vi­szont nem hatálytalanította a pótló foglalkozás megvalósítása tárgyában 1973-ban kiadott állás- foglalást, sem azt a minisztériu­mi intézkedést, amely kiegészítő útmutatásokat közölt a pótló fog­lalkozások szervezéséhez. Ezek szerint a pótló foglalkozás lénye­gében három szakaszból álló te­vékenység. Az előkészítő időszakban, köz­vetlenül a tavaszi szünetet köve­tően a nevelők isméi megvizsgál­ják: kik a gyengébbek, akikkel fokozott mértékben kell törőd­niük. Tervszerűen, rendszeresen foglalkoznak a tanítási órákon, és részben azokon kívül is mind­azokkal, akiknek a tantervi anyag elsajátításában hiányaik vannak. Május közepén, a tanév végi is­métlés megindulásakor értékelik a tanulók teljesítményét, és ki­szűrik a bukásra állókat. A ré­szűkre nyújtott fokozott segítség eredményeként az utolsó tanítási napig sokan legalább elégséges szirteni teljesítik a tantervi köve­telményeket. „A pótló foglalkozás” ténylege­sen e pedagógiai tevékenység má­sodik szakasza. Időtartama: 11 munkanap. Ebben azok a tanulók vesznek részt, akiknek a tanítás befejeztekor a Rendtartás sze­rint javítóvizsgát kellene ten­niük. A pótló foglalkozásokon a nevelők azokat a tantervi anyag­részeket igyekeznek megértetni és gyakorolni, amelyek szükségesek az év végi követelmények eléré­séhez. Ezt követően az osztályozó értekezleten megállapítják az érintett diákok egy-két „nyitva- hagyott” érdemjegyét. Amennyiben a tanuló egy, vagy mindkét tantárgyból elégtelen, úgy augusztusban, az új tanév megkezdése előtt javítóvizsgát kell tennie. (Hiányainak pótlásá­hoz azonban megkapta legalább a szükséges útmutatásokat.) A pótló foglalkozások harma­dik szakasza, a nyári szüneti fel­készülés a javítóvizsgára. Ez azok számára kötelező, akik a júniusi 11 napos foglalkozás után sem feleltek meg a követelmények­nek. Ezek a diákok egyénileg a kapott útmutatások szérint tanul­nak. Lényeges, hogy a következő tanév elején az ismétlések körül­tekintően szervezzék meg az is­kolák. Gondoljanak a jártasságok készségek újabb megerősítésére, különös tekintettel azokra, akik egy vagy két tantárgyból csak a pótló foglalkozást követően felel­tek meg a tantervi követelmé­nyeknek. □ □ □ Ezeket ajánlottuk általános is­kolai pedagógusoknak a három szakaszos pótló foglalkozás meg­valósításához, amely a tanulmá­nyi elégtelenség miatti ismétlők csökkentésének csak az egyik megoldása. Élnünk kell vele, a tankötelezettségi törvény végre­hajtásának javuló eredményei mellett is. Ez alól nem kivétel Bács-Kiskun megye sem, hiszen az 1975—76. tanév végén az 56 403 általános iskolás közül 871 tanu­ló a tanév végén három vagy több tantárgyból, 596-an egy vagy két tárgyból lettek elégtelenek. Utóbbiak 41,6 %-a ugyancsak év­folyamot ismétel, mivel egy ré­szük nem jelent meg a javítón, a nagy többségük pedig sikertelen vizsgát tett. A pótló foglalkozás lényegéből fakad, hogy e lehetőségből a há­rom, illetve ennél több tárgyból elégtelenre állókat sem szabad kirekeszteni. Ha előbb nem tu­dott eredményt elérni, az iskola legalább a tavaszi szünetet köve­tően kíséreljék meg pótolni a hiá­nyaikat, hogy csupán egy-két tan­tárgyból álljanak elégtelenre az utolsó tanítási napon. így lehe­tőségük nyílik a pótló foglalkozá­son való részvételre. A javító vizsgázók sikertelensé­gének aránya újólag arra figyel­meztet: a pótló foglalkozás folya­matos pedagógiai eljárásával to­vábbra is élni kell, hogy meg­óvjuk a tanulókat az esetleges kudarctól. E segítségnyújtás pe­dagógiai megvalósítását, esetlege­sen szükséges továbbfejlesztését az Oktatási Minisztérium napi­renden tartja. Munkatervében szerepel a tapasztalatok össze­gyűjtése is. Faragó László minisztériumi tanácsos Konecsni kiállítás Kecskeméten Az Európa hírű grafikust, a je­les kommunista művészt, mint ismeretes, sok szál fűzte Bács Kiskun megyéhez. írtunk kiskun- majsai gyermekéveiről, hamaro­san közreadjuk kiskunfélegyházi emlékeit. Konecsni György több­ször időzött, dolgozott a kecske­méti művésztelepen, kedvelte ezt a várost. A megyeszékhely kulturális életének irányítói a napokban felkeresték a művész özvegyét — maga is kiváló grafikus — és megállapodtak egy kecskeméti tárlat megrendezésében. Ezen jó néhány, a Kossuth-díjas alkotó hagyatékából előkerült, eddig tárlatokon nem szereplő művet is láthat majd a közönség. Kiál­lítják természetesen Konecsni hí­res Bánk bán sorozatát is. A tárlatot a Megyei Művelő­dési Központ rendezi. Új magyar film: a Dübörgő csend ■ Dübörgő csend címmel új magyar filmet forgatnak Mocsár Gábor novellájából, mely olajmunkások között játszódik. Szijj Miklósnak, a rendezőnek ez lesz az első filmje. • Balról jobbra: Ladik Katalin noviszádi jugoszláv művésznő, Szabó Gyula és a rendező. Szijj Miklós. (MTI-fotó: Friedmann Endre felvétele.) mmmm wmmmm* Az Egyetemi Könyvtár corvinái 1876 végén már előre vetítette árnyékát az orosz—török háború. A magyar közvélemény még az 1849-es események hatása alatt állt, gyűlölte az ország leigázásá­ban résztvevő cári abszolutiz­must és lelkesedett a törökökért, akik menedéket adtak Kossuthnak és az önkényuralom bosszúja elől menekülő többi szabadságharcosnak. Ebben a hangulatban határozta el a budapesti egyetemi ifjúság, hogy . rokonszenve jeléiül ajándékot küld Abdul Kerim pasának, a török hadsereg fővezé­rének. A díszkard Ajándéknak egy Mária Terézia korában készült két ujjnyi széles damaszkuszi pengét választottak ki. Paholek György fővárosi kardműves régi arany­ba foglalt elefántcsontból új markolatot készített hozzá, s ezt a magyar és török címerrel, valamint a barátságot jelentő két egymásbafonódó kézzel díszítette. Vörös bársonnyal vonták be, végén arany sárkányfejjel. Az egyetemi ifjak 13 tagú küldöttsége száz év­vel ezelőtt, 1877. január 4-én indult útnak és két nappal később szállt hajóra Triesztben. A kor­mány politikai bonyodalmaktól félt, és megakadá­lyozta a küldöttség ünnepélyes búcsúztatását. A magyar fiatalokat Konstantinápolyban szere­tettel fogadták és nyolc díszhintón szállították szál­láshelyükre. A kard átadása nagy ünnepség kere­tében történt 300 magas rangú katona és államfér­fi jelenlétében. A szultánt a személyes megjele­nésben fogfájása akadályozta, sógorával képvisel­tette magát, s őt bízta meg, hogy a küldöttség tagjainak nyújtsa át a Medzsidje rend kitünteté­sét. A fővezér a jelenlevők hangos éljenzése köz­ben csatolta oldalára a díszkardot. A szultán ajándéka II. Abdul Hamid szultán a fővezérének küldött kardot nagy értékű ajándékkal viszonozta, 35 olyan kódexszel, amelyek egykor magyar földről kerültek a török fővárosba. A kódexek hozóját, Tahir bejt Budapesten kitüntető fogadtatás várta, de ez meg­hiúsult. Ehelyett a trieszti kikötőben április 19-én a külügyminisztérium üzenetét kapta meg: idegen állam követe nem érintkezhet egyetlen magyar hatósággal, egyesülettel, bizottsággal sem. A kó­dexeket Falcon effendinek, a bécsi török követség konzuljának kellett átadnia, aki a minisztérium egyik tisztviselője révén juttatja majd el Buda­pestre. Érdemes megemlíteni, hogy az a külügy­miniszter, aki így rendelkezett, nem valami ma­gyarfaló német volt, hanem gróf Andrássy Gyula, aki 1849 májusában a magyar kormány megbí­zásából a külügyi kapcsolat felvétele céljából Konstantinápolyba utazott. A kéziratos könyveket a külügyminisztériumtól a rektor, Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója és Ráth főpolgármester vette át. Az ut­cákon pedig a megbántott egyetemi hallgatók a következő alkalmi dalt énekelték: „Rajta pajtás, ürítsük a poharat, Fojtsuk belé a keserű gondokat. Ne búsuljunk, lesz még idő, mikor hej, Eljön hozzánk jóbarátunk, Tahir bej”. A magyar küldöttség látogatását egy 15 tagú török csoport mégis viszonozta, vezetőjük Seik Szulejmán effendí volt, a közép-ázsiai kolostorok igazgatója. Fogadásukkor a katonai parancsnokság nem engedte a közönséget a pályaudvarra, de on­nan a Hungária szállóig szinte diadalmenet volt az útjuk. Programjukon díszvacsora, a Népszínházban ünnepi előadás, városnézés, az Egyetemi Könyvtár megtekintése szerepelt. A corvinák A közvélemény, sőt még a korabeli szakirodalom is a kódexeket corvinák néven emlegette. Tulaj­donképpen csak 11 tartozott közülük biztosan Má­tyás király könyvtárához. Ezeket hófehér perga­menre aranybetűkkel írták, címlapjukon gazdag díszítéssel, Mátyás hollós címerével. Mindegyik la­tin nyelvű többségük ókori szerzőkkel, Cicerónak, Silicius Italicusnak, Julius Caesarnak a művei. Minden valószínűség szerint a többi kódexnek is magyar volt az egykori tulajdonosa. Tartalmi­lag nagyon változatosak, találunk köztük két Bib­liát, két latin nyelvtant, Arisztotelész, Cicero, Boethius, Terentius műveket, egy építészeti enciklo­pédiát Marcus Vitruvius Pollio tollából és egy úgy­nevezett partolánét, azaz hajósok részére készült leírást a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán part­jának kikötőiről. Két kódex különösen figyelemreméltó. Az egyik Albucasis arab orvos Chirurgiájának 1280 körül ké­szült latin nyelvű másolata 225 orvosi műszer raj­zával. A másik Dante Divina Comediája. Ezt 1345 körül írták le és 99 művészi miniaturával illuszt­rálták Velencében. Az ajándék kötetek állapota nem a legjobb, so­kat közülük megtámadott Konstantinápolyban a penész és nagy károkat okozott bennük. Különö­sen a kötések állapota volt siralmas. A szultán nem akarta így elküldeni, ezért valamennyit újra­köttette piros, fehér, illetve zöld kecskebőrbe. Az eredeti kötések — sajnos — elvesztek. A kódexeket azóta az Egyetemi Könyvtár őrzi; mint legféltettebb kincseit. Létükkel hirdetik a középkori magyar könyvkultúrát, egyben szép em­lékei a száz évvel ezelőtti török—magyar barát­ságnak. —y —•

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom