Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-25 / 71. szám

IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: elsósor- ban a nyugati megyékben megnövek­szik a felhőzet, de még számottevő eső nélkül. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet <—9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. (MTI) BARÁTSÁGI NAGYGYŰLÉS A BERLINI KÖZTÁRSASÁGI PALOTÁBAN Aláírták a hazánk és az NDK közötti VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE Csúcspontjához érkezett csütörtökön a magyar párt- és kormányküldöttség hiva­talos, baráti látogatása a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban: a nap minden prog­ramját kivétel nélkül az „igen fontos” jelző illeti meg. A szerdán délben befeje­ződött hivatalos tárgyaláso­kat követően csütörtök dél­előtt másodszor is személyes baráti eszmecserén találko­zott egymással Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, a magyar delegáció vezetője és Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke. A csütörtöki megbeszélés há­zigazdája Kádár János volt, a találkozót ugyanis küldöttsé­günk berlini szállásán tartották. Délután került sor a magyar párt- és kormányküldöttség NDK-beli látogatásának legfon- _______ tosabb eseményére: a két ország vezetői ünnepélyes külsősé­™gek között aláírták a Magyar Népköztársaság és a Német 25- ^nt€k . Demokratikus Köztársaság közötti új barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évf. 71. szám Áfa! 90 fillér 1977. március T Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jó­váhagyólag tudomásul vette a külügyminiszternek a Görög Köz­társaságban tett hivatalos láto­gatásáról szóló jelentését. A nehézipari miniszter javas­latára a kormány állami nagy- beruházásként jóváhagyta a nagyegyházi szén- és bauxitva- gyonra épülő bányaüzem létesí­tését. A Minisztertanács megtárgyal­ta az idei mezőgazdasági mun­kákra való felkészülésről szóló jelentést és határozatban rögzí­tette a jó munkavégzés segítése érdekében a népgazdaság külön­böző területein szükséges intéz­kedéseket. A Minisztertanács megtárgyal­ta és elfogadta az Országos Terv­hivatal elnökének és a pénzügy- miniszternek összefoglaló jelen­tését néhány jelentősebb nagy- beruházás utólagos gazdasági ér­tékeléséről. Az előterjesztés meg­állapította, hogy a vizsgált 14 ipari és 4 egyéb létesítmény .megkezdte működését, kihasz­nálásuk általában megfelelő, a vállalati jövedelmezőség néhány helyen magasabb, másutt azon­ban alacsonyabb a tervezettnél, és sok helyen az előirányzottnál több munkaerőt foglalkoztatnak. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a szocialista orszá­gokkal kötött 1977. évi árucsere­forgalmi jegyzőkönyvek elő­irányzatainak végrehajtására tett intézkedésekről. A Miniszterta­nács a jelentést elfogadta. A kormány megtárgyalta és el­fogadta a pénzügyminiszter elő­terjesztését a Magyarországon külföldiek részvételével alapí­tandó közös vállalatok létesíté­sének és működésének helyzeté­ről és további lehetőségeiről. Az igazságügy-, valamint az építésügyi és városfejlesztési mi­niszter javaslatára a kormány rendeletet hozott a különösen nagy kárt okozó pincebeomlá- sokkal kapcsolatos építési és helyreállítási munkákról, vala­mint a jogi kérdések rendezésé­ről. A belügyminiszter jelentést tett a vagyonvédelem helyzeté­ről, amelyet általában megfele­lőnek értékelt. A kormány elfo­gadta a jelentést és határozatot hozott a vagyonbiztonság továb­bi növelése érdekében. Az igazságügyminiszter javas­latára a kormány rendeletet ho­zott a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szó­ló törvény végrehajtására. , A kormány ezután egyéb ügye­ket tárgyalt. (MTI) Az NDK Államtanácsának palotájában rendezett eseményen részt vett Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke, Her­mann Axen, Gerhard Grüneberg, Kurt Hager, Heinz Hoffmann, Werner Kronikowski, Werner Lamberz, Erich Mielke, Günter Mittag, Erich Mückenberger, Kon­rad Naumann, Alfred Neumann, Horst Siindemvann és Paul Ver- ner, az NSZEP KB Politikai Bi­zottságának tagjai, »Horst Dohlus, Werner Jarowinsky, Günther Kleiber, Egon Krenz, Inge Lange és Gerhard Schürer, a Politikai Bizottság póttagjai, az NDK Ál­lamtanácsának és kormányának számos tagja. Az okmányokat d Magyar Nép- köztársaság és a Német Demokra­tikus Köztársaság állami zászlajá­val díszített asztalnál írták alá a két fél meghatalmazott képvi­selői: a Magyar Népközársaság nevében Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, és Lá­zár György, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke; a Német Demokratikus Köztársa­ság részéről pedife Erich Honec- ker, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának fő­titkára, az NDK Államtanácsá­nak elnöke. Az új barátsági szerződés ün­nepélyes aláírása után Kádár Já­nos, és Erich Honecker, valamint a magyar párt- és kormánykül­döttség, az NDK párt és állami vezetésének tagjaival együtt gya­log ment át az Államtanács szék­házába, a magyar, NDK és vö­rös lobogókkal feldíszített Köz- társasági palotába. A két épület közötti alig 100 méteres út a magyar—NDK barátság újabb lel­kes demonstrációjának színtere lett. Berliniek tömege üdvözölte Kádár Jánost és Erich Honeckert, a magyar vendégeket, ünnepelték azt, hogy ’ néhány perccel koráb­ban a két párt és a két ország vezetői aláírták a Magyarország és a Német Demokratikus Köz­társaság közötti új barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gítségnyújtási szerződést. A Köztársasági palota az NDK nagy politikai tömegrendezvényei­nek immár hagyományos színtere. Itt tartották meg 1976-ban a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusát is. „Éljen az MSZMP és az NSZEP közös har­ca a békéért és a szocializmu­sért!” — hirdette a gyűlés fő jel­szava. A barátsági nagygyűlés elnök­ségében Kádár János és Erich Honecker mellett helyet foglaltak a magyar küldöttség tagjai, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, és az NDK párt- és állami vezetésének más ismert személyiségei, a társadalmi politikai élet különböző területei­nek képviselői. A gyűlés első szónoka Erich Honecker volt. Erich Honecker beszédét számos alkalommal szakította meg taps és éljenzés. A termet megtöltő tö­Korszerűsödő kisüzemek A megyében működő, 50—100—200 dolgozót foglalkoztató kisüzemek közül nem egy ma már feleslegesen — a népgaz­daság számára haszontalanul — köt le munkaerőt. A kis- létszámú üzemek között azonban számos fontos termelőegy­ség is van. Ezek fejlesztésének meggyorsítása, termelékeny­ségük növelése indokolt. Az alábbiakban három fejlődő, il­letve fejlesztésre megérett kisüzem terveit ismertetjük. Mind­három egység szűk szakmai területen tevékenykedik, célul tűzték ki azonban, hogy speciális feladataikat magasabb szín­vonalon látják el, s munkájukkal megfelelnek a tőlük is el­várt népgazdasági követelményeknek. Üj üzemcsarnokot építenek Bácsalmás ipari üzemei közül a Kereskedelmi Gépeket és Be­rendezéseket Gyártó Vállalat te­lepe a legfiatalabb. A fővárosi cég 1975-ben vette át a kis üze­met a MEZŐGÉP Vállalattól, és a berendezésgyárához csatolta, amely egyedi belkereskedelmi be­rendezéseket és sorozatterméke­ket készít. A bácsalmási KERIPAR-telep rövid múltja arról beszél, hogy a kis üzemet sikerült a gyár szer­ves részévé tenni. Kollektívája ta­valy többek közt a hévízi Termál Gyógyszállónak, a budapesti Ská­la és a bajai Bácska Áruháznak, valamint a debreceni Aranybika Szállodának gyártott berendezé­sek előállításánál és helyszíni szerelésénél kapott feladatokat. Az idén egyebek közt a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem toronyépületének berendezéséből veszi ki részét a telep, amel/ egyébként a múlt esztendőben 30 millió forintos termelési értéket produkált. A KERIPAR azzal a szándékkal ’„terjeszkedett" Bácsalmáson, hogy az átvett telepet korszerű üzem­mé fejleszti. Ebben az ötéves tervidőszakban előre láthatólag 6—7 millió forintot költenek az elképzelések megvalósítására. Az üzem vezetője, Kuthy János el­mondta, hogy a beruházási ke­retből a termelő területet rende­zik, ez a legsürgetőbb tennivaló. Felújítják a belső úthálózatot és új üzemcsarnokot építenek. A Hajójavító bázis Sok szempontból különleges a Baján található üzem, amely a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat úszógépeinek karbantar­tását, pótalkatrészekkel való ellá­tását végzi. Az országos vállalat feladata, hogy a tervidőszak vé­gére évi ötmillió köbméterről hatra emelje a kavicskiterme­lést. A döntés elsősorban a ház­gyárak termelésnövelését szolgál­ja. Feladatából adódóan a vállalat az ország valamennyi jelentős élővizén kifejti tevékenységét, s ehhez 1 milliárd forint értékű berendezést, vízi-szállítóeszközt használ. Karbantartásuk egyik bázisa a bajai hajójavító. A vállalati feladatok emelke­dése növelte munkájukat, s egy­ben szaporította gondjaikat. A javítást ugyanis igen mostoha körülmények között, nagyrészt a szabadban és télen végzik a dol­gozók. Az utóbbi években a kar­bantartáshoz értő szakmunkás- gárda fogyóban van, s a gépesí­tés sem tudja elérni azt a szín­vonalat, amelyet az üzem felada­tai megkívánnak. Tavaly mintegy 30 milliós be­ruházásba kezdtek, szociális léte­sítményt építenek, és hajóépítés­re alkalmas csarnokot. Mindket­tővel elsősorban a munkakörül­mények javítása a céljuk. Fej­lesztik a program során a mű­hely gépparkját is, amely ma még csak részben mondható kor­szerűnek. A vállalat feladataira való tekintettel most keresik a módját a bajai javítóműhely to­vábbi fejlesztésének, a szociális körülmények ismételt javításá­nak. Létszámnövelés nélkül A kecskeméti Asztalosipari Szö­vetkezetét ugyancsak a fejleszten­dő üzemek kategóriájába sorol­ták. — Mit jelent ez a jövőre néz­ve? — kérdeztük Rigó Endre el­nököt. — Szövetkezetünk részére ked­vező ez a besorolás — mondta az elnök. — Ennek ellenére ter­melésünket nem új dolgozók fel­vételével, hanem a termelékeny­ség emelésével szeretnénk nö­velni. A bútoriparban általában visz- szaesőben van a kolóniái beren­dezési tárgyak gyártása, nagy­üzemi módon ezeket a munka- igényes bútorokat már nem lehet gazdaságosan előállítani. A ke­reslet viszont egyre növekszik, s nekünk, akik már tizenöt éve készítjük ezeket a termékeket, mindent el kell követnünk azért, hogy kifizetődő legyen e mun­kánk. A múlt évi 27 millió forintos árbevételünkből 13 milliót a ko- loniál-család hozott. * A tervek szerint az év végéig legalább 14 millió forintra szeretnénk növelni a koloniálbútorakért kapott ösz- szeget, s a szabad kapacitásun­kat ezek gyártására használjuk. Hamarosan rátérünk a pneu­matikus kisgépek használatára és • Felvételünkön Csókás Lajos mór pneumatikus kisgéppel vég­zi a kolóniái tv-szekrény alkat­részeinek megmunkálását. korszerűsítjük a felületkezelést is. Az év közepére várjuk két új, NSZK gyártmányú, nagyteljesít­ményű gép érkezését. Az 1 mil­lió forintba kefiil éllécező és fur- nértáblásító jelentős mértékben növeli majd a termelékenységet. Ami a létszámot illeti, a to­vábbiakban egyre inkább a saját nevelésű szakemberekre támasz­kodunk. Most fejeződött be a tanműhely bővítése, ahová már hat gépet Is felszereltünk. A nyá­ron nyolc fiatal kap szakmunkás­bizonyítványt, s bízunk abban, hogy itt folytatják tovább a mun­kát. A.T.S.—Zs. A.-0. L. meg lelkes tapssal fogadta a szónoki emelvényre lépő Kádár Jánost is, és beszé­dének befejezésekor nem ■ akart szűnni a két nép testvéri összetartozásának, igazi barátságának, a két ország pártjainak, vezetőinek éltetése. Az FDJ — az NDK ifjúsági szervezete — tagjai átadták Ká­dár Jánosnak kedves ajándéku­kat : egy nagyméretű mackót, Berlin jelképét. Az Internacionálé hangjaival végétért nagygyűlés híven fejezte ki azt a testvéri fogadtatást, amelyben a magyar párt- és kor­mányküldöttséget egész NDK-be­li látogatása során részesítik. Erich Honecker beszéde Mai nagygyűlésünkön kedves vendégek tartózkodnak köztünk. Körünkben van a Magyar Nép- köztársaság párt- és kormánykül­döttsége, amelyet kedves elvtár­sunk, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezet. Igaz szívből, testvérileg üdvözöl­jük önt kedves Kádár János elv­társ, akit a magyar és a nemzet­közi munkásmozgalom kiemelke­dő harcosaként, a Német Demok­ratikus Köztársaság igaz barátja­ként tisztelünk. Szívélyesen üd­vözöljük a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnökét, Lázár György elvtársat és a ma­gyar küldöttség valamennyi tag­ját. Az önök látogatása, kedves ma­gyar. elvtársak, újra kifejezésre juttatja a pártjainkat, országa­inkat, népeinket összekötő meg­bonthatatlan barátságot. Az utób­bi napok találkozásain önök is meggyőződhettek arról, hogy ha­zánk lakóit milyen erősen áthat­ja ez a barátság. A Német De­mokratikus Köztársaság és a Ma­gyar Népköztársaság örökre egy­beforrott a szocialista államok közösségének keretében. A tegnap aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gítségnyújtási szerződésről Erich Honecker a következőket mondott ta: — A szerződés történelmi je­lentőségű dokumentum. Hosszú évekre kijelöli együttmunkálko- dásunk fő irányait. Az 1. cikkely értelmében, a proletár internacio­nalizmus elveinek megfelelően, minden területen kiépítjük és erősítjük az örök barátság és a kölcsönös testvéri segítség kap­csolatait, s minden vonatkozás­ban, tervszerűen és lankadatla­nul fejlesztjük az együttműkö­dést. Ezzel pártjaink, államaink között a szívélyes, testvéri kétol­dalú kapcsolatok magasabb sza­kaszába lépünk. Országaink számára, amelyeket megbonthatatlan szövetség fűz a Szovjetunióhoz és annak lenini pártjához, mélyen jelképes, hogy az új szerződés a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60., ju­bileumi évében jött létre. Ezzel országaink még erősebb gyökeret eresztenek a szocializmus világá­ban. Éppen ezekben az időkben mutatkozott meg teljes jelentő­ségében a Szovjetunió szerepe a nemzetközi történelemben. Dol­gozóink úgy ítélik meg, hogy Le- onyid Iljics Brezsnyev beszéde a szovjet szakszervezetek kongresz- szusán mind belpolitikai, mind külpolitikai vonatkozásában ki­emelkedő jelentőségű a népek bé­kéje, biztonsága és a társadalmi előrehaladásra irányuló törekvé­sek számára. Mai nagygyűlésünk szónoki emelvényéről biztosíthatom önö­ket, kedves magyar elvtársak, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság munkásosztálya, dolgozó népe mindent megtesz annak ér­dekében, hogy a Magyar Népköz- társasággal kötött megegyezése­ket eredményesen teljesítse. Ezt a munkásbecsület ügyének, nem­zetközi kötelezettségünknek te­kintjük. Látogatásuk idején alkalmuk volt találkozni az NDK dolgozói­val és tájékozódni arról, hogyan valósítják meg a Német Szocia­lista Egységpárt IX. kongresszu­sának határozatait. Erőfeszítése­ink középpontjában a gazdaság- politika és szociális politika egy­séges megvalósításának fő fela­data áll. A magyar elvtársakkal folyta­tott tárgyalásokon áttekintettük és meghatároztuk azokat az in­tézkedéseket, amelyek a közös kül- és biztonsági politika továb­bi összehangolását szolgálják. A jövőben is nagy figyelmet szen­telünk politikai és védelmi szer­vezetünk, a Varsói Szerződés erő­sítésének, és a szocialista gazda­sági integráció komplex program közös megvalósításának. A KGST országait gyors gazda­sági fejlődés jellemzi. Az embe­rek jólétét szolgáló, messzire mu­tató szociális célokat tűztünk ki, és ezeket tervszerűen megvalósít­juk. Ez nálunk a kor parancsa. Azt akarjuk, hogy minden nép szilárd békében éljen. A külpoli­tika területén következetesen ez irányítja közös tevékenységünket, ami megingathatatlanul a békés egymás mellett élés elveinek, a különböző társadalmi rendszerű államok kapcsolatai gyakorlati normáinak további megvalósulá­sát szolgálja. Ennek érdekében az érdekelt felek részéről a jó­zanság és jóakarat mindkét ol­dalon éppúgy elengedhetetlen, mint az államok szuverenitásá­nak, területi sérthetetlenségének és határainak tiszteletben tartása, s a belügyekbe való be nem avatkozás alapelvének szigorú be­tartása. A szocialista országok, különösen a Szovjetunió elleni rágalmazó hadjárat, a revansiz- mus s az országainkra gyakorolt nyomás és zsarolás kísérlete ma méginkább ellentmond az idők szavának, mint a hidegháború éveiben, s a szocializmus mai erejét tekintve még kilátástala­nabb, mint annak idején volt. Ezek azonban veszélyeztetik az enyhülést, fenyegetnek és mind­azt kérdésessé teszik, amit nagy fáradsággal az elmúlt években el­értünk. A népek, Európa békés jövőjének az érdeke megköveteli, hogy ezeket az imperialista mes­terkedéseket határozottan meg­akadályozzuk. Lankadatlanul har­colnunk kell annak érdekében, hogy az enyhülés folyamata to­vább haladjon és új, pozitív eredményeket hozzon. A helsinki záróokmány, mint egységes egész, hatékony eszköz az európai béke hosszú időre szóló megbízható biztosítására és a különböző társadalmi rendsze­rű országok kapcsolatainak a békés egymás mellett élés szelle­mében történő normalizálására. Ma a kormányokat nem a Helsin­kiről szóló szavak száma alapján ítéljük meg, hanem konstruktív tetteik szerint, amelyeket az el­fogadott megállapodások realizá­lására tesznek a béke és a biz­tonság érdekében. A belgrádi ta­lálkozót minden tekintetben ilyen értelemben kell az enyhülési fo­lyamat továbbfolytatására fel­használni. A magyar elvtársaink­kal folytatott véleménycsere so­rán megerősítettük eltökéltsé­günket, hogy ebben áz irányban dolgozunk, és nem kíméljük erőn­ket annak érdekében, hogy meg­szilárdítsuk a békét. Kedves magyar barátaink és elvtársaink! Köztársaságunkban tett látoga­tásuk napjai befejeződnek. Né­hány óra múlva hazautaznak. Kérjük, adják át a Magyar Nép- köztársaság kommunistáinak és minden dolgozójának legszívélye- sebb üdvözleteinket, legjobb kí­vánságainkat. Biztosak lehetnek abban, hogy pártunkra, a Német Demokratikus Köztársaság népé­re mindig megbízható barátként és szövetségesként számíthatnak. Éljen és virágozzék testvérálla­munk, a szocialista Magyaror­szág! Éljen és erősödjék a Német Szo­cialista Egységpárt és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság barátsá­ga! Éljen nagy barátunk, a Szov­jetunió, a Vörös Október országa! Éljen közös ügyünk: a szocia­lizmus és a béke! Kádár János beszéde Az MSZMP KB első titkára be­vezetőben köszönetét mondott a meghívásért és a szívélyes, test­véri fogadtatásért, amelyben a magyar küldöttséget Berlin lakói részesítették. Üdvözölve a nagy­gyűlés elnökségét és résztvevőit, Kádár János a következőkkel' folytatta :• Pártunk, kormányunk, a ma­gyar nép igen nagyra értékeli azt a testvéri barátságot, amely ösz- szeköt bennünket a Német Szo­cialista Egységpárttal, a Német Demokratikus Köztársasággal, s annak dolgozó népével. Ennek megfelelően, a magyar párt- és (Folytatás a 2. oldalon) munkakörülményeket a szociális létesítmények bővítésével javít­ják. A beruházásokat a tervidő­szak hátralevő éveiben valósítják meg a megyei tanács által B, te­hát a fejlesztendő üzemek cso­portjába sorolt bácsalmási KER- IPAR-telepen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom