Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-24 / 70. szám

«

1977. március 24. • PETŐFI NÉPE • 5

VÁROSKÉP ÉS FESTÉSZET

Bagi Béla kiállításán

9 Sétálóutca.

Művészi megjelenítésről szeretnék szólni, melynek léptéke a látvány felől mindenképpen a látomás felé tágul ki.

Innen nézvést már az sem elsődleges jelentőségű, hogy Kecskemétnek — értsd: a hagyományos városrészeknek — sajátosan jellegzetes, mással össze nem téveszthető karaktere, hangulata van. E váratlanul szűkülő-táguló, olykor furcsa ívben kanyargó utcákat, a tűzfalakkal, oromzatokkal szeszélyesen harmonizáló, magas kerítéseket, a csaknem a fal tövéről kinövő fákkal; az álomszerűén mozdulatlan apró tereket, az emberi szem alakjának sokféleségét idéző ablakformákat — legalábbis ilyen tömény együttesben, mint Kecskemét régi negyedeiben — sehol máshol nem találni meg.

Mindehhez hozzátenném, hogy a városnak elemi lélegzetet kölcsönző vonások nem egykönnyen tárukoznaE fel, főleg nem a máshonnan idetelepülök tekintete előtt. E jellegzetességek — legyenek akár gyarlóságok, akár szívbizsergető nagyszerűségek, akár csúfságok, akár szépségek — mindenképpen rejtőzködőek. Az idelátogató hajlamos arra, hogy lecövekeljen az egyébként csakugyan pompás, de szecessziós mivoltában épp elégszer is méltatott főtér tájékán. Még a társadalmi mélységek legaljáig látó Erdei Ferenc is így ámuldozott a 30-as évek közepetájt a kora reggeli városközpont láttán: „Tornyok és paloták hivalkodnak a város közepén, amelyekről nem tudja a néző, hogy szépnek vagy torznak tart- sa-e őket, csak azt érzi, hogy ilyeneket még nem látott és ámul fölöttük. Nem hasonlók sem a nyugati, sem a keleti tájak képeihez, pusztai fantázia szülte őket, s olyanok lettek, mint a hír, mely a város fölött lebeg: megfoghatatlanság és ámulás, de csodálni lehet ezeket 'is.”

Hasonlóképpen lehet csodálni Bagi Béla képeit is, holott az általa megjelenített városmiliő a főtéren túl kezdődik. Ott, ahol megszűnnek az emeletek, ekép- pen a háztetők hangsúlyosabbá válnak, a látványon belül épp oly meghatározó szerephez jutnak, mint a kerítések és az oromfalak. Ahhoz, hogy e városnegyedek semmihez sem hasonlítható atmoszféráját elemeire lehessen bontani, majd összerakni tágasabb emberi üzenetet közvetítő művészi egységekké, nem elegendő idelátogatni, még csak idetelepülni sem — ehhez alighanem „benszülöttnek” kell lenni. S természetesen művésznek.

Nézegetem a képeket, hajlamosak vagyunk arra, hogy a háttérben a nosztalgia munkálását érzékeljük. Csupán azon oknál fogva, hogy az ábrázolt világ jócskán összeszűkülőben van, az alacsony tetőkre itt is, ott is rávetül már a panelházak árnyéka. Ám gyanakodnunk szükségtelen; nem a rekvizitupiok képsíkban való rögzítéséről, nem dokumentálásról, hanem a valóság újjáteremtéséről, öntörvényű művészi produktumról van itt szó. Minden egyes képen, s a képen összességében egyaránt. Vagyis: tudatos, távlatos komponáló tevékenységről. Kell valami konok bátorság, kizökkenthetetlen következetesség ahhoz, hogy egy művész csakis városképek által fejezze ki önmagát. Mintha egy költő egész életén át csak szonetteket írna... »

Formái megejtően egyszerűek! már-már alapformák. Ám épp ebből adódik kifejező erejük is.

A tárgyak vonalai oly stabilak, mintha a felderengő sejtelmeik súlyos tömbjébe volnának betonoszlopokként beágyazva. Mégis, emberarányú e képeken minden, amit a művész biztos kézzel megfogalmaz, s méghozzá úgy, hogy maga az ember — látványként — nem jelenik meg. A látványnál ugyanis fontosabb a lét determi- náltságának és mélységének az ézékeltetése. S Bagi Béla az utóbbira vállalkozik, nem sikertelenül.

Alapvetően a csend világa ez persze, a végtelenség hátterére vetített jelenések sora, mintha vízben tükröződő házsorokat látnánk, s eme érzetünket fokozza nemcsak a képek beüvegezettsé- ge, de a teljesen visszafogott ko- lorizás is, hivalkodó színfolton sehol sem akad meg a szemünk. Tulajdonképpen azt is nehéz eldönteni, hogy Bagi Béla képeinek melyek az uralkodó színei. A színek átmenetei már-már valóságfelettien finomak. A valósága feletti kifejezés „eredetire” történő visszafordítása is Indokolt itt; némely képen a kompozíció, álomszerű színeivel oly nézőpontra szögez bennünket, ahonnan a „rálátás” szinte szürreális, s csak a tudatosan meghökkentő mozzanat hiánya teszi, hogy az átváltás nem válik befejezetté. Mindezek után egyáltalán nincs okunk azt állítani, hogy Bagi Béla világa mozdulatlan; valami nehezen megfogható várakozás feszültsége teszi azokat izgalmassá, látomással telítetté.

Említettem a vállalkozás konok következetességét. Az, hogy Bagi Béla egyedüli „műfaja” a városkép, nem autodidakta mivoltából fakad, hanem nagy-nagy belső egyensúlyából, harmonikus lelkialkatából és harmóniateremtő képességéből. Ha egyáltalán szükséges számonkérni a művésztől a szó közvetlen értelmében felfogott társadalmi hasznosságot, akkor azt feltétlenül érzékelhetjük abban a késztetésben, melynek lényege az ember és a környezet kapcsolatának erősítése, de legalábbis megőrzése. Manapság ez a kapcsolat — vagy annak hiánya — olyan fontos kérdéseket vet fel, amelyek megfogalmazása nyugodtan válhat elsődleges művészi feladattá.

Bagi Béla festői pályafutásának e második gyűjteményes kiállítása — az első 1970-ben volt

— sugallja, hogy a városképi keretek tágításának idejét az alkotó is elérkezettnek látja. Ily módon tehát összegezésnek lehetünk tanúi. Olyan összegezésnek, mely

— remélhetőleg — egyúttal az újabb pályaszakasz kezdetét is ígéri.

Hatvani Dániel

9 Házak.

Honnan jöttek * Hogyan élnek Elégedettek-e ' Mit akarnak

a közművelődés dolgozói ?

„Fokozni kell a közművelődés helyzetét elemző, a fejlesztést tudományosan megalapozó kutatómunkát. Az irányítás színvonalát ezek eredményeinek felhasználásával is javítani kell.

(Az MSZMP Központi Bizottságának határozatából)

Negyvenen

Bács-Kiskunban

A mottóként használt idézet első mondata többek között arra is biztat, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel és legcélravezetőbb módszerekkel igyekezzünk feltárni a közművelődés sokrétű jelenségei mögötti valóságot. Az alábbiakban igyekszünk ráirányítani a figyelmet azokra, akik vállalt hivatásukból, munkakörükből adódóan intézményesen és tervszerűen terjesztik a műveltséget. A sok esetben eltérő anyagi-tárgyi feltételek mellett annak is meghatározó szerepe van. hogy milyen és mennyi műveltséggel, szakmai ismerettel, mekkora gyakorlattal és felelősségérzettel rendelkeznek a köz- művelődés irányítói, dolgozói.

Elgyéb dolgok mellett ez is érdekelt bennünket, amikor felkerestük a művelődési otthon jellegű intézmények vezetőit és munkatársait, Száznál is nagyobb létszámuk miatt mindenkihez nem juthattunk el. Negyven népművelőt faggattunk életéről és munkájáról, Bács-Kiskun valamennyi járásába és városába elmentünk.

A negyven személy közül tizenhat nő és huszonnégy férfi. Az előbbieknél huszonhét, az utóbbiaknál pedig harmincnyolc év az átlagos életkor. A megkérdezettek fele él és dolgozik városainkban, a másik fele a községi és nagyközségi intézményekben fejti kV tevékenységét. A beosztásokat, munkaköröket tekintve a megkérdezett igazgató, a másik megoszlás szintén fele-fele: húsz húsz beosztott: előadó, főelőadó, vagy csoportvezető. A férfiak közül kettő nőtlen, a nők közt hat hajadon: a többségük tehát mindkét nemben családos.

Megbecsülik őket

Ha az anyagi feltételek, állami-tanácsi támogatások, a működési körülmények pillanathyi mellőzésével a személyekre koncentrálunk, ha arra vagyunk kíváncsiak, miként is illeszkednek be egy adott helység életébe- közéletébe a népművelők, akkor

adott a legelső kérdés: jól ér- zik-e magukat elfoglaltsági körükben a napi tevékenység közben? A négyszemközti beszélgetéseket ezzel kezdtük.

A válaszok összességükben kedvező képet mutatnak A negyven közművelődési dolgozó közül csupán egyetlen egy mondta azt, hogy rossz a közérzete. Nyolcán azt állították, hogy részben, vagyis nem egészen érzik jól magukat. A többségük határozottan és egyértelműen kijelentette: jelenlegi beosztásában semmi olyasmi nem zavarja, amiért a kérdésre nemmel kellene válaszolnia. A kedvező képet inkább a beosztottak javára kell írni. Az igazgatók közül többen elbizonytalanodtak a válaszadáskor.

Amikor az került szóba, hogy vajon megbecsülik-e őket végzett munkájuk alapján, sötétebbre változott a kép: a városi népművelők közül minden második úgy érzi — tapasztalatai alapján —, , hogy nem becsülik meg érdeme szerint. A húsz falusi népművelőből viszont csak egy olyan volt, aki a lehangoló „nem"-et kimondta erről. Mások úgy vélekedtek: „Sőt, még szeretnek is; ezt gyakran érzem.” Aki taga- dóan válaszolt, elmondta azt is, hogy „a lakosság igen; de a feletteseim nem.”

„A vezető, az más”

A fenti kérdéscsoporthoz az is hozzátartozik, hogy — ez csak az igazgatókra vonatkozik — ki-ki a falu vagy város vezetői közé sorolja-e ön magát. Meglepő a vélemények összevisszasága, az ezzel kapcsolatos felfogások egészen széles skálája. Íme, két végletes példa: „Ha nem tartozunk a vezetők közé, eleve nem is lehet tekintélyünk. Enélkül pedig nem lehet eredményeket elérni.” „Szerintem nem is kell, hogy oda soroljanak minket. A vezető, az más. Miért lennénk mi azok?” Mások viszont nem így gondolják. Néhány példa: „Kiharcoltam magamnak: ezért tartozom a falu vezetői közé.” „Eléggé megbecsülnek ahhoz, hogy a község egyik vezetőjének érezhessem magam.” S íme, az ellenkező előjelű vélemények: „Nem becsülnek meg egyáltalán. Így hogyan lehetnék a falu egyik vezetője?” „Néha szóba sem állnak velem a tanács vezetői.” „Ha művelődési ügyben döntenek, engem meg sem kérdeznek.”

Mindent egybevetve: csupán

minden második igazgató tartja önmagáról azt, hogy ő maga egyik vezető személyisége annak a helységnek, ahol a munkáját végzi. Ez azért is érdekes és meglepő, mert arra a kérdésre, hogy jó-e a kapcsolata a feletteseivel, a helység vezető embereivel, csaknem mindenki igennel válaszolt. Itt ellentmondás látszik. Hogyan nevezhető jó kapcsolatnak az, mely nem teszi lehetővé, hogy egy igazgató a község vezetői közé tartozónak érezze magái ? Még szembetűnőbb az ellentmondás, ha megemlítjük á legkirívóbb vallomásokat is. Arra a kérdésre, hogy milyen a kapcsolata az igazgatónak a város vagy község vezetőivel, ilyen válaszokat adtak jó néhányan: „Nem is lehetne jobb.” ..Kitűnő”. „Minden szempontból kifogástalan.” Természetesen nem azt akarjuk állítani, hogy hiányzott ezekből a mondatokból az őszinteség. Talán inkább arról van szó, hogy a „békés csendet” egyesek összetévesztik az igazi alkotói együttműködéssel, azzal az elvi alapon történő összeforröttsággal, amely olykor még a vitát. bírálatot, „összezördülést” is kibírja.

Megbecsülés, önbecsülés, kapcsolat, jogkör: ezek hathatósan közrejátszanak abban, hogy egy népművelő képes legyen megvalósítani legszebb elképzeléseit. Itt ismét két szélsőséges kijelentést idézünk elöljáróban: „Bevallom, hamar lehangol a kudarc, és olyankor abbahagyom, amit elkezdtem.” S a másik vallomás: „Amit én bármikor eltervezek, kigondolok, az előbb vagy utóbb mindig sikerül.” Nem éppen szívderítő. hogy negyven megkérdezett közül tizenöten panaszkodtak a kudarcok miatt. Nézzük a magyarázatokat is, amelyek meglehetősen szűk körben mozognak: „nem volt rá pénz”; „hiányzott hozzá a megfelelő helyiség”; „elmaradt az érdeklődés”. Csupán egyetlen olyan vélemény hangzott el, melyből az derült ki, hogy nem volt. aki elvégezze az elgondolás valóraváltását. „Egyedül vagyok” — mondta egy igazgató.

(Folytatjuk)

Varga Mihály

A Megyei Művelődési Központ műsora

március 27—április 2-ig

KIÁLLÍTÁSOK:

Bagi Béla festőművész kiállítása. Megtekinthető: április 6-ig.

„Panoráma Canada” című fotókiállítás. Megnyitó: április 1-én, 17 órakor. Megtekinthető: április 30-ig.

HETI MŰSOR:

27- én, vasárnap 10 órakor: Kaktuszgyűjtők baráti köre. 18 órakor: Disco.

28- án, hétfőn 18 órakor, a Mokka presszóban: Buda Ferenc, József Attila-díjas költő szerzői estje, Révész Napsugár grafikusművész kiállítása.

28- án, hétfőn 17 órakor: Jogi tanácsadó szolgálat.

29- én, kedden 9.30 órakor: Készíts velünk játékot! Gyermekfoglalkozás fiatal népművészek vezetésével.

18 órakor: Természetvédelem. A Kecskeméti Természetbarát Szakosztály klubdélutánja.

30- án, szerdán 18 órakor: Filmművészeti szabadegyetem. A "szovjet némafilm.

18 órakor: Az olimpiai bajnok emlékei. Találkozás Pólyák Imre olimpiai és többszörös birkózó világbajnokkal.

31- én, csütörtökön 15 órakor: Antigoné. Az Iskolaszínház előadásának nyilvános tv-fel- vétele.

18 órakor: Egészségügyi Fórum — a megye és Kecskemét egészségügyi vezetőinek részvételével.

Április 2-án, szombaton 15 órakor: Felnőtt filmklub I.

19 órakor: Noclav-együttes táncestje.

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy az eredetileg március 25-re hirdetett Syrius- koncert március 29-én, 19.30 órakor lesz.

420

30 éves a Shi That

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Shi That (Igazság), Hanoi legnagyobb könyvkiadó vállalata. A Shi That fontos propagandista tevékenységet töltött be a háborús évek alatt. Kiadványainak száma a három évtized alatt meghaladta a 2600-at, példányszáma pedig a 32 milliót.

(APN—VNA—BUDAPRESS)

Maradni szeretnének

Vizsga előtt a szakmunkásképzőben

9 Az elektrotechnikai teremben — az intézet tanárai és diákjai készítették a berendezést. (Pásztor Zoltán felvétele)

A termelő üzemek, szolgáltató vállalatok — csakúgy, mint minden évben — idén is várják, hogy munkába álljanak a végzős szakmunkások. Addig azonban még hátra van a legfontosabb, a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése. A megyében 2100 fiatal ad számot júniusban a két, illetve három év alatt megtanult ipari mesterség elsajátításáról.

Közülük háromszáztízen á kecskeméti 623-as számú intézetben fejezik be tanulmányaikat. Mégpedig alaposan megváltozott körülmények között. A múlt év novemberében vették birtokukba az intézet új épületét, s ezzel egy- csapásra megjavultak az oktatás korábban mostoha feltételei. Erről beszél elsőként Tóth László igazgató:

— Az új iskolában teljes egészében kialakíthattuk a szaktantermi oktatást, ami megerősítette az elméleti képzést. Minden terem mellett szertár van — ezek felszerelése nagyrészt már megtörtént — így a szemléltetésnek eddig nem tapasztalt lehetőségei nyíltak meg előttünk. Valameny- nyi terembe jutott írás- és diavetítő, három feleltető gépünk közül az' egyik már használatban van a matematika-tanteremben. Még sokáig sorolhatnám, milyen gazdag máris az iskola felszerelése.

^Nekünk azonban nemcsak ez a bőség jelent újdonságot, hanem, hogy mindezt a rengeteg eszközt használni is tudjuk. Egyszóval, az épület megfelel a rendeltetésének, még az elméleti ismereteket is „gyakorlatiasan” tudjuk oktatni.

Ebbe a kényelmes otthonba azonban úgy érzik, még nem nőttek bele teljesen. Számtalan tervük, megvalósulóban levő akciójuk van, melyekkel még tartalmasabbá tudják tenni az iskolát. Eredményesebbé azt a két- három esztendőt melyek alatt a diákok elsajátítják a szakmát.

— Az új intézet adta lehetőségek kisugároznak a tanulásra is.

Hatnak a diákok művelődésére, mozgalmi munkájára, de még az iskolán belüli fegyelemre is — erről beszél György István igazgatóhelyettes, amíg a szaktantermeket megmutatja.

A folyosón végig vitrinek, az üzemek egész sora nyitott állandó kiállítást termékeiből. Ezek is jelzik, hogy a forgácsolókat, asztalosokat, villanyszerelőket, elektroműszerészeket, szabókat és fodrászokat képző iskola aktív kapcsolatban áll a vállalatokkal.

— A vizsgáfá *11 osztályban háromszáztíz diák készül — mondja György István —, azaz kettővel kevesebb. Néhány napja ugyanis két tanuló a Szakma Kiváló Tanulója elnevezésű országos versenyen már „vette az akadályt” eredményes szereplésével.

Egy . kis statisztika. A mostani tanévben harminccal többen végeznek, mint tavaly. Akkor viszonylag sokan — 38-an kaptak elégtelent félévkor, most 28 tanuló kapott egyest. A harmadévesek 3,04 átlagteljesítményt értek el, szinte azonosat az intézeti átlaggal. A gyakorlati tárgyakból

4,06 eredményt produkáltak, ez megy a legjobban. Legkevésbé viszont szakismeretből és elektrotechnikából jeleskedtek a tanulók, no meg matematikából.

A vizsgára készülő harmadévesek közül sokan vettek részt a közelmúltban megyei és országos versenyeken. Balázs Mária tizedik lett az országos döntőn. Fodrász lesz, egyelőre a szövetkezet leninvárosi üzletében gyakorolja a szakmát, hetente háromszor. Egy nap hat-hét „vendége1’ van. Szereti a helyét, s ott is áll majd munkába á bizonyítvány megszerzése után. A vizsgától a verseny alapján nem is fél különösebben. Mészáros Ildikó, a másik leendő fodrászlány viszont igen: — Most érzem csak igazán — mondja —, hogy a régi iskolában a mostoha körülmények mennyire befolyásolták a tanulást és a tanítást. Sokat kell még pótolnom, hogy sikerüljön a vizsgám.

A három forgácsolótanuló közül Turupuli Pál ugyancsak szép eredményt mondhat a magáénak. Az országos fémipari szakrajzversenyen nemrég negyedik lett, s hogy esztergályosnak sem utolsó, azt bizonyítja a jelenlegi munkája.

— A SZIM szerszámműhelyében dolgozom, csúcspadon. Egyedi darabokat készítek, tíz forint az órabérem. Ez egy végzett szakmunkásnak is szép kezdő besorolás. Ezért a megbecsülésért, meg a munkatársakért, az izgalmas, naponta megújuló feladatokért szeretnék ottmaradni a műhelyben.

Ugyancsak az SZIM-ben tölti gyakorlati idejét Piszmán Mihály esztergályos tanuló és Csabai Gyula leendő köszörűs. Mindketten gyakorlat-pártiak. Üzemi munkájuk tapasztalatait jól kamatoztatják, az elméleti órákon. A gyakorlati vizsgától nem is tartanak, s a többi tárgytól sem különösebben, de nem tagadják, hogy sokat kell még tanulniuk addig.

Férfiszabónak készül Simon Klóra, női szabónak Rózsa Erika.

Mindketten megcsinálták már a gyakorlati vizsga főpróbáját a megyei versenyen. Ügy érzik, hogy annak alapján nincs mitől tartani, bár szakmai tanulnivaló- juk nekik is bőven van még. Mindketten a mostani mesterük mellett szeretnének tovább dolgozni, Klára a szövetkezetben, Erika kisiparosnál.

A hét fiatal közül csak egy kíván munkahelyet változtatni, ha végez. Ragaszkodnak tehát azokhoz a kis közösségekhez, amelyek befogadták őket, segítették első próbálkozásaikat. Nemcsak ez jelent azonban kötődést a még egészen be sem fejezett diákévekhez. Az iskolában is maradni szeretnének valamennyien. Hiszen kétéves esti tanulmányok után leérettségizhetnek, s ez közös céljuk. Most úgy látják — a két fodrászlány kivételével —, hogy elérhető ez a cél.

Az utóbbi esztendők tapasztalata a 623-as intézetben: a végzett szakmunkásoknak körülbelül 40 százaléka „marad” az iskolában, s közülük minden második eljut az érettségiig.

Zs. A.