Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-16 / 63. szám

1977. március 16. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT Eredményesen szerepeltek a bajai birkózók A birkózásban az „A” és „B” kategóriás versenyek új rend­szerével együtt a minősítés is szigorúbb létt. A rendszer meg­követeli, hogy lehetőleg minden versenyzési alkalmat kihasznál­janak az I. o. címre pályázó birkózók. Így Haller János, bár nemrég épült fel az influenzából, nem hagyhatta ki a hét végén rendezett „Szelky Ottó” nemzet­közi szabadfogású versenyt. Az FTC hagyományos váloga­tó jellegű versenyét a török bir­kózók tették nemzetközivé. Hal­ler súlycsoportjában a 100 kg- ban tízen léptek szőnyegre. Ver­senyzőnk az első napi küzdel­meken simán jutott túl. Feke­tét (Szondy) tussal; ^Koppányi (Csepel) pontozással és Kispé- tert (FTC) leléptetéssel győzte Te. Másnap a nagyon erős oros­házi Horváthtal a kettős lelépte­tés sorsára jutottak. Utolsó mér­kőzését a DVTK-Hudák ellen el- taktikázta, s így az is kettős le­léptetéssel végződött Végered­ményben, az általa legyőzött Koppány és Kispéter mögött a harmadik helyen végzett, s ezzel értékes pontokat szerzett. Ugyancsak a fővárosban lép­tek szőnyegre a bajai ifjúsági és úttörő birkózók. A 17—20 évesek válogató jellegű seregszemle­versenyén négyen indultak, s valamennyien dobogóra kerül­tek. 52 kg (5 ind.): 1. Mülbacher Imre (BSK. Valamennyi ellen­felét az első menetben kétvállra fektette. 68 kg. (24 ind.): 3. Al­bert Elemér (BSK). Nyolc két­vállas győzelemmel és két pon­tozásos vereséggel. Úgy lett har­madik, hogy a súlycsoport győztesét a válogatott Tóthot (Dunaújváros) is kétvállra fek­tette. Muhoraitól (Szondy) 9:8 arányban, Csaba (Abony) ellen pedig 20:16 arányban pontozás­sal maradt alul. A 74 kg-ban (15 ind.) 2. Zimmermann Sándor (BSK), aki a selejtezők során a kalocsai Oláh elleni mérkőzést elkönnyelműsködte és tussal ki­kapott. Ezután mindenkit két­vállra, de mivel Oláh is a döntőbe került, a négy hibapont megmaradt. Az első helyet Csör- gics (FTC) könnyebb testsúlyá­val szerezte meg. A fiatal kalo­csai versenyző döntőbe kerülése is dicséretet érdemel. 82 kg-ban (13 induló): 3. Wessenhoffer Já­nos (BSK). Wessenhoffert ezút­tal is csak a két FTC-s birkózó Suhajda és Pepő tudta megelőz­ni. Mindkettő ellen minimális különbséggel maradt alul. ♦ A Ganz-MÁVAG birkózócsar­nokában az úttörők ezúttal kö­töttfogásban indultak. A hatal­mas mezőnyben csak a nagyon tehetséges Budimácz István ke­rült dobogóra, ö viszont a leg­felső fokára állhatott. A 29 kg- ban a BSK versenyzője veretle­nül bizonyult a legjobbnak. A szép siker ellenére is kijelentet­te, hogy, továbbra is a szabadfo­gás mellett tart ki, ami érthető, hiszen ott már számos érmet szerzett. KÉZILABDA Tizenkét férfi és tíz női csapat készül a rajtra Az MTSH Kézilabda Szakszö­vetsége a közelmúltban elkészí­tette a megyei bajnokság ver­senykiírását, amely hagyományo­san ezúttal is a folyamatos, ver­senyszerű játéklehetőséget kí­vánja biztosítani a résztvevő csapatok számára. A bajnokság rendezője ezúttal kötelezően elő­írja a felnőtt csapatok ifjúsági együtteseinek részvételét is. Az elmúlt évi vetélkedősoro­zat végén a Kertészeti Főiskola és a Tiszakécskei KSK a férfi, a Szanki KSK pedig a női me­zőnyből búcsúzott. Bajnokként az Újpesti Gépelem, illetve a Bajai Honvéd jutott fel (ez utóbbi az első helyezett Bajai Városgazdálkodási Vállalat csa­pata helyett, amely nem kívánt élni a feljutás jogával), a fér­fiaknál, míg a nők mezőnyé­ben a Kisszállási KSK számít majd újoncnak a megyei I. osz­tályban. A férficsoportban tizen­két csapat, míg a nőiben tíz együttes kezdi a bajnoki rajtot. A tavaszi fördulók április 3-án, az ősziek pedig augusztus 21-én kezdődnek. A csapatok nyilvános sorsolá­sát március 17-én, 16 órai kez­dettel tartják az MTSH Klapka utcai székházában, Kecskemé­ten. A Határőr Dózsa közgyűlése Az elmúlt héten tartotta meg évzáró közgyűlését a Határőr Dózsa SE elnöksége a lovaslak­tanya KISZ-termében. Béres László a sportkör titkára köszön­tötte a sportolókat, vendégeket az elnökségben helyet foglaló dr. Szabó' Miklóst, az MSZMP vá­rosi első titkárát, Tánczos Sán­dort, a városi tanács elnökét, Du­dás István ezredest, a határőr kerület parancsnokát, Bállá Béla alezredest, az országos parancs­nokság képviselőjét. Külön meleg .szavakkal üdvözölte Halas test­vérvárosának küldötteit, Kanizsa város párttitkárát Gubási Miklóst és Radetity Iván szb-titkárt. Hirling József alezredes, a lo­vasiskola parancsnoka, szakosz­tályvezető, tartalmas beszámoló­jában értékelte a sportkör 1976- ban végzett munkáját, eredmé­nyeket, majd a legközelebbi fel­adatokkal foglalkozott, már a moszkvai olimpiára is előre te­kintve. A sportkör célkitűzéseit, hogy a magyar bajnokságban erő­sítse meg eddigi helyét teljesí­tették 6 bajnokságon négy 2-dik, és több pontszerző helyezést ér­tek el 28 olimpiai pontot gyűjtve. Megnyerték a kezdőlovak baj­nokságát, az ifjúsági csapat 2- dik helyen végzett az országos bajnokságban. Több hazai és külföldi versenyen vettek részt, öt határőrközségben tartottak be­mutatókat Varró József Bukarest­ben, Horváth József Kassán győ­zött neves cseh, lengyel, román lovasokat előzve meg. Hriazik Pál a kezdőlovak országos ver­senyét nyerte Gazsi nevű lová­val, itt Varró végzett a 2-dik he­lyen Heródes nyergében. Kri- zsán János felnőtt területi, Amb­rus Imre ifjúsági bajnokságot nyert. Az idén immár 11-szer rendezi meg a sportkör a május 1-ki nemzetközi versenyt ápri­lis 29-től három napon át. Ezt első ízben rendezik a C. S. I. hi­vatalos versenyként, amelyre 100—120 bel- és külföldi lovas, és mintegy 100 ló elhelyezési gondja lesz a rendezőknek. Nagy gondot fordít a vezetőség az utánpótlás nevelésére, ifjúsági bizottság irányítja a fiatal lova­sokat. A lovasiskola KlSZ-szer- vezete vándorkupát alapított a legjobb tanuló legjobb lovas is­kolájának, ezt első ízben a 618. sz. Ipari Szakmukásképző iskola kapta. A jutalmat Ambrus Imre nyerte el. A jutalmazásokat kö­vetően Bállá alezredes bejelen­tése váltott ki nagy örömet az­zal, hogy a BM országos pa­rancsnoksága egy több, mint fél­millió forint értékben álló szál­lító gépkocsival ajándékozza meg a lovas szakosztályt kimagasló eredményeik jutalmául. Szalai László Ifjúsági ökölvívó bajnokság Baján Baján népes mezőnyök, mérsékelt érdeklődés mellett bonyolították le a Tiszántúli Ifjúsági egyéni ökölvívó bajnokságát. A sok nevező miatt a pehely-, a könnyű- és a kisváltósúly- ban nem tudták megrendezni a döntő­ket (valószínűleg a Bp. Honvéd nem­zetközi versenye előtt tartják meg). A vasárnap lezajlott döntők Illetve a le­bonyolított súlycsoportok eredménye! (eíől a győztesek), paplrsúly: Botos T. (SBTC)—Varga (Hatvan). 1. Botos, 2. Varga, 3. Kálmán (özd) és Iványl (Baktalórántházt Tsz SK). Légsúly: Ltpódi (Csepel Autó)—Mészáros (KSC), 1. Lipódi, 2. Mészáros, 3. Balogh Gy. (Hajdúhadh.) és Pintye (Kisvárdai SE). Harmatsúly: Nagy (Zalka SE— Szonda (Szolnoki MTE). l. Nagy, 2. Szonda, 3. Puporka (SBTC) és Zelen- ka (KSC). Váltósúly: Borok (Petőfi- bánya)—Samu (Kun Béla SE), l. Bo­rok, 2. Samu, 3. Kiss P. (Hajdúhadh.) és Urbán (Szegedi Dózsa). Nagy váltó­súly: Oláh (SBTC)—Kvintek (Hajdú­hadh.). 1. Oláh, 2. Kvintek, 3, Tóth L. (NyVSC) és Pintér (Szolnok). Közép­súly: Somogyvári (Békési SZMTE) — Kiss (Zalka SE), l. Somogyvári, 2. Kiss, 3. Hoffbauer II. (Bajai SK) és Rimóczl (Szolnoki MTE). Félnehéz­súly: Becsei (Szegedi Dózsa)— Sántha (Gyulai SE), l. Becsei, 2. Sántha, 3. Nagy J. (NyVSC) és Szabó M. (Máté­szalka). Nehézsúly: Pál (Mátészalka) —Szűcs (Csepel Autó), l. Pál, 2. Szűcs, 3. Sebestyén és Magyar (Cegléd). Befejeződött a hatodik Tóth László emlékverseny • Lothar Vogt (NDK) nemzetközi nagymester a verseny győztese. A hatodik Tóth László nemzet­közi sakkverseny résztvevői, hét­főn este ültek együtt asztalhoz utóljáraJ Igaz, ezen az utolsó es­tén a sakkasztal helyett fehér asz­tal volt a találkozó színhelye, s az esemény pedig az ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás. A záróbanketten részt vett Gábor Zoltán, a Magyar Sakkszövetség elnökhelyettese, Gyapai József, a városi tanács elnökhelyettese, Borszéki Lajos, a Megyei Sport- hivatal elnöke. Fekete Bélának, a Városi Sport­felügyelőség vezetőjének üdvözlő szavai után Gyapai József mon­dott záróbeszédet, amelynek so­rán megállapította, hogy a Tóth László emlékverseny jó célt szol­gált, s a színvonalas, érdekes ver­seny méltó a város nagy fiának emlékéhez. Ezután Verőczi Béla a verseny főbírája hirdette ki az eredményt. Elöljáróban elmondta, hogy a 18éas kategóriájú verseny nagyon sportszerű keretek közt folyt. Sem óvás, sem vitás kérdés, de még halasztás sem fordult elő. A ver­senyzők közül Hazai László ma­gyar mester 6,5 pontos eredmé­nyével túl is teljesítette a 6 pon­tos nemzetközi mesteri szintet. A versenyt Lothar Vogt (NDK) nemzetközi nagymester nyerte 8 ponttal. 2. Bárczay László nk. nagymester 7,5, 3. Faragó Iván nk. nagymester 7, 4. Hazai László, 5. Ermenkov (Bulgária), 6. Josef Augusztin (Csehszlovákia) 6, 7. Lukács Péter 5, 8. Osztojics (Ju­goszlávia) 5, 9—11. Pintér József, Honfi Károly és Estevez (Kuba) 4,5, 12. Csala Imre (BÁCSÉP) 2 pont. A legtöbb győzelmet elért sak­kozó a legjobb külföldi versenyző díját is Vogt kapta, a legjobb magyar versenyző díját pedig Bárczay László. A díjakat Gyapai József adta át a győzteseknek és a helyezetteknek. A versenyzők nevében Honfi Károly nemzetkö­zi mester mondott köszönetét a kitűnő rendezésért és azért a messzemenő gondoskodásért, amely a verseny lebonyolításához ideális feltételeket teremtettek. — Mindig nagy örömmel jövök Kecskemétre — mondta, hiszen számomra ez a város sok sikert jelentett. Itt szereztem a nk. mes­teri címemet, s itt értem el az első nagymesteri csillagot is az előző, ötödik Tóth László emlék- verseny megnyerésével. Most ezt sajnos nem sikerült megismétel­nem, de kellemes napokat töltöt­tünk a városban,' ,s örömmel lát­tam viszont az elmúlt két év alatt is óriásit fejlődött Kecskemétet. Lothar Vogt, az NDK alig 26 éves nemzetközi nagymestere, a verseny győztese a következőket mondta: — Számomra nagyon sokat je­lentett ez a verseny. Bár nem kezdtem a legjobban, a verseny közben láttam már, hogy van ke­resnivalóm. A hajrában sikerült is az elképzelésem. Nagyon jó volt a rendezés, kitűnő az ellátásunk és a versenyteremben is jók a feltételek. Meglepett, hogy Kecs­keméten milyen sokan és nagy szakértelemmel foglalkoznak a sakkal. Mindig örömmel jövök majd vissza Kecskemétre. Szabó Zoltán • Faragó Iván nk. nagymester lett a 3. helyezett. O már a moszkvai sakkolimpiára készül. • Bárczay László nk. nagymester, aki 9 fordulón át az élen volt, végül 2. lett. MA: A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Kecskeméti csapatok a szelvényen Felszabadulási Kupa Kecskeméti TE—Bp. Vasas, Kecskemét, Széktói pálya, 15 óra. Megyei Felszabadulási Kupa elődöntők Izsák—Soltvadkert, Izsák, 15 óra. Kalocsai SE—Gara, Kalocsa, 15 óra. Előkészületi mérkőzés Kecskeméti SC—Szolnoki MÁV, Széktói pálya, 13.15. RÖPLABDA Kecskeméti SC—Dunaújvárosi Kohász 3—1 (9, —13, 12, 13) NB I. férfi. Dunaújváros. Ve­zette: Hurák, Simái. KSC: Konyári, Arany, Deme­ter, Lantos, Nagy P., Szeghalmi. Csere: Kel ebien, Huszta. Edző: Beregszászi Szabolcs. Az első játszma volt a legsi­mább. Végig vezetve nyerte a KSC. A másodikban a KSC 8—0 arányban vezetett, amikor köny- nyelműsködni kezdett a csapat, s ez .felhozta a hazaiakat. Köz­ben játékvezető is követett el néhány hibát, s a játszma végül a Dunaújvárosé lett. A harmadik és negyedik játszma is szoros, ke­mény küzdelmet hozott, de nyert a KSC. Jók: Nagy P., Szeghalmi, il­letve Szélig, Ruffling.. A bajnokság állása: NB I. férfi 7. ZTE Vasas Izzó 9. KSC 10. MALÉV Szombathely 12. Szív. Volán 13. Dunaújváros 14. MTK-VM 7-14. helyért 2 2-6-14 2 2-6-14 2 2 — 6—3 4 2 114—4 3 2 1 14-4 3 2—2 3—6 2 2—2 2—6 2 2 - 2 0-6 2 A totó 12. heti, március 20-i szelvé­nyén három különböző osztály csapa­tai találhatók. A magyar NB Il-es és NB III-as mérkőzések mellett tippelni kell négy olasz A-osztályú mérkőzés­re is. Első helyen találjuk a Ganz- MA VÁG—Pécsi MSC összecsapást, amely mindkét együttesnek nagyon fontos. A legnagyobb figyelem a vi­déki mérkőzések felé irányul, mert néhány csapatnak az eredménye (Deb. récén, Izzó, Szóin. MTE) döntő lehet a továbbiakban. Az NB III. hat mérkőzése pontosan olyan elosztásban szerepel a szelvé­nyen, mint az elmúlt héten. A három főmérkőzés között találjuk a két kecs­keméti együttest is (Kecsk. TE—ÉG- SZÖV, Nagyszénás—Kecsk. SC), vala­mint a Ceglédi VSE—Szabó L. SE mérkőzést a délkeleti csoportból. A pótmérkőzésen található az északnyu­gati csoport három összecsapása (Rép­celak—Sabarla, Körmend—Győri Dó­zsa, Alumínium SK—Dunakeszi), ahol közel azonos erőt képviselő együtte­sek mérik össze erejüket. Az olasz A-osztály négy (Catanzaro —Fiorentina, Genoa—Inter, Lazio—Na­poli, Verona—Juventus) mérkőzésén minden csapatnak lehetősége van a pontszerzésre, de előfordulhat várat­lan eredmény is, amely után lényege­sen megváltozna a tabella állása. Tippjeink: 1. Ganz-MAVÁG—Pécsi MSC. NB II. A pécsiek lényegesen nagyobb Játék­erőt képviselnek, amely elegendő le­het a sikeres szerepléshez, még a fő­városban is. De gondoljunk arra Is, hogy a hazaiakat nem sok választja el a veszélyes zónától. Tippünk: 2, x. 2. Eger SE—Debreceni VSC. NB II. Az elmúlt heti fordulóban az egriek szereztek idegenben két pontot az NB II-ben. A három vereség utáni győ­zelem minden bizonnyal javulást je­lent az egrieknél, amely nagy küzdel­met ígér a Debrecen ellen. Tippünk: x, l. 3. MÁV DAC (Győr)—Budafoki MTE. NB II. A rapszódikusan szereplő győ­riek nehéz mérkőzés előtt állna, a kö­zel azonos erőt képviselő vendégek ellen. A budafokiak az elmúlt vasár­nap attól a csapattól hoztak el pon­tot, amely a MÄV DAC-ot Győrben verte meg. Tippünk: X. 4. Komlói Bányász—Volán SC. NB II. A hazai gárda még mindig nagyon közel van a veszélyes zónához és sok­kal jobban kell szerepelniük, hogy felzárkózzanak a középmezőnyhöz. Tippünk: l. 5. Szolnoki MÁV—Vasas Izzó. NB II. A MAV-nak nem sok esélye van a bentmaradásra, míg az Izzónak, nagy­szerű szereplése után, esélye lehet még a második hely megszerzéséhez is. Ehhez Szolnokon is pontot kell sze­reznie. Tippünk: X, 2. 6. BVSC—Szolnoki MTE. NB II. A BVSC súlyos ózdi veresége a hét leg­nagyobb meglepetése. A Szolnok jobb, de nem mehet biztosra, mert a vas­utas csapat javítani szeretne. Döntet­len eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: x. 7. Kecskeméti TE—ÉGSZÖV ME- DOSZ. NB III. Délkeleti csoport. A két együttes közül a vendégek állnak jobban a tabellán. A hazai csapatnak az osztályozó elkerülése a célja, de ahhoz lényegesen Jobban kellene sze­repelniük a bajnokságban. Pontosztoz­kodás várható. Tippünk: X, 1. 8. Ceglédi VSE—Szabó L. SE. NB III. Délkeleti csoport. A ceglédiek mérsé­kelten szerepelnek az NB III-as baj­nokságban és a kieső helyen tanyáz­nak. A vendégek Javuló játékkal pon­tot vetett el a listavezető szarvasiak­tól, Igaz hazai pályán, amely még job­ban megnehezíti a ceglédiek dolgát. Tippünk: X, 1. 9. Nagyszénást Tsz SK—Kecskeméti SC. NB III. Délkeleti csoport. Az el­múlt fordulóban mindketten győztek. Az értékesebb győzelem a nagyszéná- siaké, mivel Idegenben érték el. A ha­zai pálya előnye Is őket segíti. Tippünk: l. 10. Catanzaro—Fiorentina. Olasz A­osztály. A hazai csapat a kiesés elke­rüléséért küzd, váltakozó sikerrel. A rutinosabb vendégek sikere sem len­ne meglepetés. ( Tippünk: X, 2. 11. Genoa—Internationale. Olasz A- osztály. A Genoa meglepő győzelme a kiesés ellen küzdő Sampdorla ellen nem várt sikere az együttesnek. A nagyobb tapasztalattal rendelkező In­ter ellen jóval nehezebb feladat há­rul rájuk. Tippünk: X, l. 12. Lazio—Napoli. Olasz A-osztály. Rangadó jellegű találkozó, függetlenül a két együttes jelenlegi elfoglalt he­lyétől a táblázaton. Háromesélyes mérkőzés, ahol döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippünk: 1, x. 13. Verona—Juventus. Olasz A-osz- táiy. A bajnokságra törő Juventusra nehéz másfél óra vár Veronában, de a győzelem megszerzését nem akadá­lyozhatják meg a hazaiak. Tippünk: 2. +1 mérkőzés: OD 111.----- északnyugati csoport. A Jó formában levő együttes összei pásán, a hazai pályán játszó csí látszik esélyesebbnek. Tippünk: 1, x. A további mérkőzésekre tippjei 1. X. D. SAKK Gyenge teljesítménnyel: Bácsép SC—Vasas Láng 5:6 (3) Az országos csapatbajnokság IV. fordulójában a BÁCSÉP SC Hazai kör­nyezetben fogadta a jó középcsapat­nak számító fővárosi Vasas Láng együttesét. A kecskeméti OB. II. éllo­vas együttes ezúttal fáradtan, rossz formában játszott. Versenyzői sorra rontottak és a mérkőzés derekán úgy látszott, hogy a nagyarányú vereséget szenvednek. Néhány versenyzőjük a mérkőzés végére magára talált és nagy küzdőképességgel sikerült a pontará­nyon javítani. így végeredményben szoros eredmény várható, bár a BÁCS­ÉP SC részére nem kedvező. A három értékelendő játszmából egy pont meg­szerzése várható, így reálisan vere­ségre lehet számítani. A találkozó fa- voritja kétségtelenül a hazaiak voltak, azonban egy-két kulcsjátékos „kien­gedése” elég volt az első vereség be­gyűjtéséhez. Mivel még csak az idény elején tartunk, a tanulságokat levon­va lesz még bőven alkalom feledtetni e gyenge teljesítményt! Részletes eredmények: Lovass—Borlóy 1:0, Csala—Fábri 0:1, Kormányos—Ságodi 0,5:0,5, Erdélyi- Marton 0,5:0,5, Brandies—Lendvai 0:1, Miklós—Hochberg értékelendő, Ábel— Nikolett! 0:1, Lénáit—Hegedűs 0,5:0,5, Haragos—Zartler 0,5:0,5, Molnár—Már­kus 1:0, Balogh—Leitner értékelendő, Czeglédi—Papp értékelendő, Czentgráf —Nagy 0:1, Madl—Kanderer 1:0. Az OB. II. Nyugati csoport további eredményei: BKV Előre—HM Petőfi 5,5:8,5, Ganz Villany—Élgép 10,5:3,5, M. Vlscosa— Utasellátó 3,5:9,5 (1), Győri MAV-DAC —MÉM 2,5:11,5, Videoton—Zalaegersze­gi Építők 7:7, Dunaújvárosi Papírgyár —Alföldi Olajbányász 8:6. Az állás: 1. Ganz Villany 4 3 — 1 34,5 2. EACSÉP SC 4 3 — 1 34 (3) 3. HM Petőfi 4 3 — 1 34 4. MÉM 4 2 1 1 32 5. Utasellátó 4 3 — 1 31,5 (1) 6. Vasas Láng 4 3 — 1 29,5 (3) 7. Alföldi Olajbány. 4 1 — 3 29 8. BKV Előre 4 1 — 3 27 9. Nyergesújf. Vise. 4 2 1 1 26 (1) lO.'D.újv. Papírgyár 4 2 — 2 26 11. Győri MAV-DAC 4 2 1 1 26 12. Zalaeger. Épít. 4 — 2 2 24,5 13. Videoton 4 — 1 3 19,5 14. Elgép 4 — ■— 4 14,5 A BÁCSÉP SC csapata az V. fordu­lóban f. hó 27-én, Szolnokra utazik az Alföldi Olajbányász csapatához. Megyei csapatbajnokság: Az értékelő bizottság a II. forduló­ban függőben maradt állásokat a kö­vetkezőképpen értékelte: Buri—Faragó 0,5:0,5. Végeredmény: Kkfháza—Kalocsa 5,5:6,5. György—Dó­sai 0,5:0,5. Végeredmény: Baja—K. MFSC 6:6. A bajnokság állása: 1. K. Tlpogr. 2 2------18,5:5,5 4 2. Kh. MEDOSZ 2 1 1 — 15,5:8,5 3 3. Bajai Sp. 2 1 1 — 15:9 3 4. K. MFSC 2 1 1 — 14,5:9,5 3 5. Kalocsai SE 2 1 1 — 12,5:11,5 3 6. BÁCSÉP SC II. 2 1 — 1 14,5:9,5 2 7. K. Tlpogr. II. 2 1—1 14,5:9,5 2 8. Jánoshalmi Sp. 2 1— 110,5:13,5 2 9. K. Spartacus 2 1—1 10,5:13,5 2 10. Kkfh. Műanyag 2--------2 9:15 0 11 . Lajosmi. KSE 2--------2 6,5:17,5 0 12. Kelebiai KNSK 2--------2 2,5:21,5 0 A bajnokság állása a továbbjutás szempontjából: 1. Kh. MEDOSZ 2 11 — 2. Bajai Sp. 2 11 — 3. K. MFSC _ 2 11 — 4. Kalocsai SE 2 11 — 5. K. Tlpogr. 11------­6. K. Spartacus 1 1------­7. Kkf. Műanyag 2----------2 8. Lajosmi. KSE 2----------2 9. Jánosh. Sp. 1----------1 10. Kelebiai KNSK 2----------2 15,5:8 ,5 15:9 14,5:9,5 12,5:11,5 11,5:0,5 8:4 9:15 6,5:17,5 0 3:9 0 2,5:21,5 0 HÍREK: — A Kecsk. Tipográfia TE rendezé­sében II. oszt. minősítő verseny fo­lyik. Az állás az V. forduló után: Marosi, Paróczai 4—4, Kátay 3,5, Balanyi — Kutas 3—3, Kovács L. (K. Spart.), Csabai, Csorba (K. Spart), Garaguly 2,5—2,5, Mihácsi (Spart.) 2, Dr. Huri 0,5, Pálinkás (BÁCSÉP II.) 0. Kiskunfélegyházán megkezdődött az 1977. évi városi üzemi sakk spartakiád csapatbajnokság. Négy forduló után a verseny állása: 1. Műanyag SK I. 12,5 — 3,5 2. Műanyag SK II. 12—4 3—4. Apr. 4. SK 11—5 Pálmonostora 11—5 5. Műanyag SK II. 10 — 6 6. Gátér 9,5 — 6,5 7. Petőfiszállás 8—8 8—9. Petőfi Szak. 3 — 13 Vasutas SK 3 — 13 10. Közgazdasági 0 — 16 Gfmes György Befejeződött a MEDOSZ jubileumi sakkverseny A MEDOSZ megyebizottság, a Megyei Sakkszövetség, a termelő- szövetkezetek területi szövetségei rendezték meg a MEDOSZ 1977. évi jubileumi sakkversenyét. A területi elődöntők után került sor az elmúlt szombaton a me­gyei döntőre Kecskeméten, az SZMT Székházban, amelyeh részt vettek az állami mezőgazdasági üzemek és a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek legjobb női és férfi sakkcsapatai, valamint a legjobb egyéni férfi sakkozók. A gördülékenyen megrendezett megyei döntő csapatversenyeit az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság női és férfi sakkcsapatai nyer­ték. Az egyéni sakkversenyben 1. Csabai Imre (Helvéciái Állami Gazdaság), 2. Aladics Márk, 3. Pusztai József (mindkettő Bajai Mezőgazdasági Kombinát). A győz­tes csapatoknak és egyéni ver­senyzőknek a díjat Dulity Tibor, a MEDOSZ megyebizottság mun­katársa! adta át. A győztes csapatok és egyéni versenyzők március 20-án Szek- szárdon megrendezésre kerülő MEDOSZ országos sakkverseny területi versenyén vesznek részt. A MEDOSZ tömegsport verse­nyek hamarosan folytatódnak, kispályás labdarúgás, lövészet, ké­zilabda, röplabda, és atlétika sportágakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom