Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-09 / 33. szám

1911. február 9. • PETŐFI NÉPE • 9 DRÁMA A CÉLRÓL ÉS AZ ESZKÖZÖKRŐL Felvétel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Felvételt hirdet a Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1977— 78-as tanévben a következő sza­kokra : — A színészszak nappali tago­zatára azok a színi pálya iránt ér­deklődő 18—22 éves fiatalok je­lentkezhetnek, akik középiskolát végeztek, vagy az 1976—77-es tanévben érettségiznek. — Tévérendező, tv-szerkesztő szak nappali tagozatára azok a 20—28 éves fiatalok jelentkezhet­nek, akik már valamilyen felső­fokú végzettséget szereztek, vagy ennek hiányában kivételes eset­ben a középiskolai érettségit kö­vető folyamatos munkában leg­alább két évet dolgoztak, illetve felsőfokú intézményben két tan­éven át eredményes tanulmányo­kat folytattak és a televíziós mű­vészi pályára kívánnak felkészül­nii A jelentkezés a választott szak fel­tüntetésével írásban történik, amely­hez mellékelni kell a jelentkezési la­pot, az iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt, életrajzot, valamint 50 forint vizsgadíj befizetését igazoló csekkszelvényt. (A művészeti főiskolá­ra jelentkezők egyidejűleg egy másik egyetemre vagy főiskolára is jelent­kezhetnek.) A jelentkezés határideje: 1977. már­cius 10. Cím: Színház- és Filmművé­szeti Főiskola, tanulmányi osztály, 1968. Budapest, Vas utca 2/c. A je­lentkezési lap és a vizsgadíj befizeté­séhez szükséges csekklap a főiskolán kapható. (MTI) A MŰVÉSZETEK ARCVÁLTOZÁSAI If júsági bérlet Kiskőrösön Még véget sem ért az ifjúsági filmklub sorozata, amiben — töb­bek közt — Federico Fellini, Pier Paolo Pasolini, Andrzej Wajda, Roger Vadim filmjeit láthattuk — a kiskőrösi Petőfi Sándor Mű­velődési Központ népművelői újabb, s ismét örömhozó rendez­vénysorozat megvaloc, .asába kezd­tek. öt hónapon át havonta egy alkalommal más-más művészeti ág képviselőit láthatjuk-hallhat- juk. Már lezajlott a Kaláka­együttes estje, februárban panto­mim-műsor, márciusban színmű­vészeti főiskolások versműsora, áprilisban Jandó Jenő zongora­koncertje, májusban pedig kiskő­rösi amatőr előadók — többek közt az országos versenyeken többször legjobbnak bizonyult Periszkóp Színpad — műsora kö­vetkezik. A Kaláka-együttes nevéhez méltó élményben részesítette hallgatóit: Népi és saját talál- mányú, különös hangzású zene­szerszámaikkal kísérve Arany János, Kosztolányi Dezső, Apáti Miklós, Weöres Sándor, Jesze­nyin, Burns, Morgenstern, Tamkó Sirató Károly verseit énekelték. Arany „Tetemrehívás”-ának rit­musra és beszéd-dallamra tisz­tult egyszerűsödött zenéje, vagy Weöres Sándor „Az éjszaka ké- pei”-nek összetettebb hangzásvi­lága, Tamkó Sirató Károly „Ten- gerecki Pá!”-jának gyerekkort idé­ző vidámsága a magyar ének­mondás örvendetesen újraéledt és terjedő hagyományát hozta el Kiskőrösre, Petőfi szülővárosába. A város akár az énekelt versek országos fesztiváljának színhelye is lehetne, ha a Petőfi Sándor Társaság egyik korábbi kezdemé­nyezése megvalósulhatna... Reméljük az öt előadásos bér­let további rendezvényei méltó folytatását adják majd a jó kez­deteknek. ízes Mihály Németh László: VII. Gergely • Hugó: „Sosem fogta meg Kóma ily erélyesen a világot.” (Simer Ottó, Gábor Miklós, Sára Bernadette.) (Tóth Sándor felvételei) ban, bátor a szókimondásban. Tudta ezt az író, de gondolatain túlnőtt írói természete, a szán­dékon az alkat. Bizony úgy hang­zik a vég, mintha a „Szerettem az igazságot...” búcsúszavaival Gergelyt ékesítené az igazság pálmája. A világ az őt követő Ottó püspökben, a keresztes­hadjáratokkal csak eszméit, ter­veit, s nem módszereit igazolta. A szép kecskeméti előadás vé­gén mégis mintha Gergely kap­na kicsit nagyobb nyomatékot Ss nem Ottó bölcs ítélete: „Fájdal­mad beszél, nem értelmed.” Gá­bor Miklós színészi ereje némi­leg a Forgács Tibor által tolmá­csolt desiderusi megállapítások igazát is elhalványítja. □ □ □ Ruszt József ezzel a rendezés­sel is hű maradt a politikus szín­ház gondolatához, kialakult jel- képrendszeréhez, eszközeihez. Németh László drámájában és az utóbbi években irányításával Kecskeméten bemutatott Shakes­peare- és Schiller-művekben a gondolat és a kifejezés találko­zási felületeit kereste. Az elő­adás — helyenkénti vontatottsá- ga ellenére — meggyőzött arról, hogy nem azért ragaszkodott ki­alakult stílusához, mert más nem jutott az eszébe. Ez a forma igen alkalmas a mű többszólamúságának, a gyö­nyörű szövegnek az érvényesíté­sére. Egy-két vitatható helytől eltekintve elfogadjuk értelmezé­sét. Ezúttal is nagy műgonddal dolgozott. A szász lovagokkal folytatott vitát, az éneklő zsina­tot megelőző pillanatokat, és a polgárok erőszakos föllépésének megformálását, bemutatását érez­zük halványabbnak, talán a nem összhangos színészi játék miatt. Henrik követeinek kiveretése a dráma egyik fordulópontja, de ez „nem jött ki” a premieren. □ □ □ Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy Gábor Miklós teljesítménye sikerekben gazdag pályájának szép állomása. Természetesnek hatnak szájából Németh László választékos mondatai, elhisszük VII. Gergely kivételes képessé­geit. Általában sikerrel küzdött színészi magatartására az idők folyamán rárakódott gesztusok tolakodásával. Akkor éreztük igazán maradandónak, élményes­nek alakitását, amikor szinte esz- küztelenül vetítette ki a Bána­tot, az Örömet, a Kételyt. A szerző is kifejtette Tímár Józsefhez írt levelében: csak erős egyéniségek csinálhatnak vala­mit a mellékszerepekkel. Cédrus­természetű főlyűsei elszívják az életerőt, a teret a környező ve­getációtól. Egyesek szerint nem mások, mint a főszereplő-nap viszfényei. □ □ □ Most elsősorban Trokán Péter­nek sikerült a felülemelkedés. Gyönyörű ívben, árnyaltan, el- hitetően mutatta: a famulus ta­nítványból miként búvik elő a pápa, ábrázolta a megőrizve foly­tatást. A többiek — Csernák Ár­pád (Róbert király), Gumik Ilo­na (Adelhaid), Hetényi Pál (Pé­ter kancellár) Koós Olga (Ág­nes császárné), Hídvégi Miklós (várkapitány), Simor Ottó (Hugó) és mások — nagy igyekezettel vettek részt a játékban, részesei kisebb-nagyobb mértékben a si­kernek. A legnehezebb feladatot Sára Bernadette kapta: az ese­mények alakulásában kevés szö­vegénél aránytalanul nagyobb a szerepe. Tiszta fény volt, a meg­testesült szellemiség, csak az kép­zelhető el nehezen, hogy ez a szelíd jóság miként hathatott ennyire a pápai döntésekre. Ro- konlelkek voltak a valóságban, ö valósította meg, a pápa em­bereszményét, igazolta illúzióit, író, színésznő csak sejteti mind­ezt. Szlávik István díszlet- és jel­meztervei jól szolgálták a rende­ző szándékát. Heltai Nándor bölcsességgel, hallgatva Ottó biz­tatására, túl teszi magát pilla­natnyi zavarán. Taktikusan visel­kedik, határozott, kemény. Elhi­teti velünk VII. Gergely—Gábor Miklós, hogy nincs helye a ko­rábbi engedékenységnek, vállalja a politika tetszik-nemtetszik tör­vényeit. Elátkozza a fenyegeté­sekkel zsaroló IV. Henriket. Még Gergellyel dobog a szívünk. □ □ □ Az ezt követő Canossa nagyobb próbatétel a pápa, mint a király számára. A mezítlábas uralkodó legyűri saját büszkeségét, elviseli a fagyot, jeget, VII. Gergely — iszonyú, könnyes, fájdalmas ver­gődés után — enged az asszonyi könnyeknek: futni hagyja a meg­alázott királyt. A vég kezdete. Elvakult önzé­sében, pártosságában hibát hibá­ra halmoz. Érvei fogytával nő az indulata, a logika, az ész sze­repét a tetszés szerint értelmez­hető dogma, isteni sugallat, sejtelem veszi át. Veri a mellét: „Az isten ujja itt van...” Már már látszik, hogy szinte minden alkalmat elszalaszt, kép­telen az önvizsgálatra, amikor a fölégetett Róma polgáraitól meg­átkozva, száműzöttként Róbert király salernói palotájában vég­re belenyilall a kétely. „A hiva­tásérzet volt hamis, vagy én hi­báztam?” Felcsillan a remény: hatalma vesztével megtalálja ön­magát. Felejthetetlen jelenet. A meg­tört öreg papnak eszébe sem jut, hogy a drapériás trónszékre ül­jön, ez a hódító, segítő normán királyé. Leül a színpad szélére, bomló cipőfűzőjét kötözgeti. Megtalálja a szétbomló szálakat, elégedetten kel fel. Élete gubancainak kibontásá­hoz az okos Desiderius apát se­gítsége is kevés. Képtelen a be­látásra. Dühében kitagadja az utódlására kiszemeltek közül a segíteni akarót, a nála messzebb látót. Jó ügyek mártírjaként ke­serűen vonul le a színpadról. Elbizakodottan még mindig azt hiszi, hogy kudarca a keresz­ténység végét, a világ végét jelzi. A Tanú megszűnése, az ordas eszmék előretörésekor, Németh László is rájött arra, hogy a szel­lem, az akarat önmagában kevés az iíj kicsíráztatásához. Nem azért növekedett tábora lassab­ban a várttól, nem azért alakult úgy a történelem, ahogyan, mert türelmetlen volt a jó kívánásá­Áttetsző, takaratlan lámpákkal átvilágított modern szerkezetű díszletemelvény elé szertartáso­san vonul be esténként a kecs­keméti színpadra a középkor. Harangzúgás, zsolozsmás ének, passiós hangulat, ceremóniás ki­mértség. Mindenki tudja helyét. A színes főpapi öltönyöktől elütő dísztelen barátcsuhában a pápa. Középütt természetesen. Magányosan. A szorosan tapadó fejfedőből markáns, sápadt arc szigorlik a világra. Nyilvánvaló az írói, rendezői szándék. VII. Gergely sorsával, a pontosan 900 esztendővel ez­előtti Canossa-járás politikai, lé­lektani motívumainak, a feltárá­sával, az elembertelenedett ügy­szeretet, a konok fanatizmus ve­szélyeire figyelmeztetik a néző­ket. A tegnapiakat, a maiakat és az eljövendőket. A közjó és az ilyen, többnyire kivételes tehet­ségű, akaratú emberek érdeké­ben is. Németh László egy pillanatig sem titkolta, hogy saját — vélt — sorsa ösztönözte e nagyszerű csillaghullás ábrázolására. Az egykori Hildebrand barát a fa­natikusan hitt isteni rendelés dogmáival akarta összeenyvezni az ébredező nemzeti tudattól, a pápai politika ügyetlenségeitől megrepedezett keresztény vilá­got. Azt gondolta, hogy az igaz­ság felismerése elegendő az egyén és közélet megváltoztatásához, a parancsolatok érvényesüléséhez. Németh László is nagy szándékú programmal kereste a szép élet eszményét, társadalmi megúju­lást. Az erkölcsi tisztulástól, a megemelt mércétől várta az igaz­ság érvényesülését. □ □ □ Először csak a pápa hangját halljuk a nyitóképet követő je­lenetben. Követek takarják el a nézők elől. VII. Gergely a téved­hetetlenek magabiztosságával ha­tároz országokról, népekről. Ragyogó indítás, kevés hasonló található a világirodalomban. Néhány mondat és ismerjük a történelmi helyzetet, az egyházfő szándékait, szemléletét és adottak bukásának okai. Az igazság egye­düli letéteményeseként viselke­dik: az az igazi keresztény, akit ő annak tart, azt bizonyítanak okmányok, törvények, ami neki, azaz a hite szerint általa képvi­selt kinyilatkoztatásnak, ügynek hasznos. A kiválasztottság prófé- ciás mániájával kéri számon egy­re ingerültebben a valóságtól az ábrándos elképzeléseket, keresi az új hit törvényeit életükkel megvalósító híveket. Szűkül és tágul egyszerre a színpad. Egyre nyilvánvalóbb, csak az a fontos, ami a pápa „lelke színpadán? történik. öreg ember már, szelleme friss, őrzi fiatalságát a küldetés. Po­litikusabb alkatú titkára aggá­lyait játszi könnyedséggel intézi el. Mit se jelentenek számára praktikus meggondolások, csak a Magasságbelivel társalog. Em­beri érzékenységre, érdekekre, állami törvényekre sincs tekin­tettel: az országok eszközök ke­zében. □ □ □ Régóta várta Gábor Miklóst ez a szerep. Van eszköze az aláza­tosság köntöse alól is előtolakodó hatalmi gőg kifejezésére, érzé­kelteti az atyáskodó jóságot, a pápa és az ember vívódásait. Mennyi mindent megtudunk csu­pán a járásából. Tudósok állító­lag egyetlen hajszálból kiderítik, hogy milyen állapotban van a szervezet, így vagyunk Gábor Miklós járásával. Az indulatot olykor alig tudják követni a lá­bak, néha odacövekelődik a föld­höz nagy bújában, máskor szinte meghazudtolva korát röpül. A királyi legátusok váratlan jövetelekor látjuk először tanács­talannak. Meglepte a váratlan fordulat és még bizonytalansága leplezésére sincs ideje. Telitalá­lat ez a jelenet! Tisztéhez illő • Desiderius: „Túl mohó voltál a jóban.” (Forgács Tibor, Gábor Miklós.) SjGíífíííöi /, • Donizo: „S hogy jöttél éppen Canossába.” (Hidvégi Miklós. Trokán Péter.) 7. — Jó — bólint a lány —, de tegeződjünk, fiatalok vagyunk, nekem úgy sokkal könnyebb. Igen? Félszeg örömmel egyezik bele a másik. — Én Kati vagyok — nyújt kezet a lány. — Én meg Róbert. — Annyi baj legyen. Figyelj, Robi, fölteszem az első kérdést. Nős vagy? Leesik az ifjú ornitológus ál­la, aztán nyel egy nagyot. — Elváltunk. Féléve. — Gyereketek van? — Nincs. — Mivel ütöd agyon a szabad idődet? — Nincs szabad időm, és nem is értem, hogy mi köze minden­nek ... ? A lány legyint, jegyzőfüzetet, golyóstollat szed elő a táskájából. — Semmi az égadta világon. Ne is törődj fvele. Ez csak a jó kapcsolat megteremtése miatt volt. Ilyesmikkel tömték a fejün­ket az újságíró-iskolán. Ne ro­hanjunk ajtóstól a házba, előbb igyekezzünk általános emberi kontaktust kiépíteni a páciens­sel. Nyerjük meg a bizalmát úgynevezett intim kérdésekkel, de'a jóízlés határain belül. Hát ez ilyen három kérdés volt. Ha netán utána érdeklődnének a szerkből... Fütyült egy hattyúnak, amely épp alattuk úszott el, de az föl sem nézett. — Egyébként — folytatta a lány — a legviccesebb, hogy tényleg érdekel, hogy te kit áb­rázolsz. Jó fejnek látszol... De- hát most első a munka... Áruld el, melyik a leghasznosabb ma­dár ezek közül? És körbe intett. — A te aveseid közül? Megrázta fejét a madarász. — Rossz a kérdés. Majd min­denki ezt firtatja, pedig ez egy rossz kérdés. Mert a maga mód­ján mindegyik hasznos. És bizo­nyos fokig mindegyik káros. Em­berszemszögből. Egy bizonyos gerinces emlősnek a szempont­jából. A szellemileg legfejlettebb emlősnek a szempontjából. De még ha elfogadom, mert el kell fogadnom az ítélkezésnek ezt az alapját, minthogy magam is ide tartozom, még akkor sem helyes így fölvetni a kérdést. Milyen emberi érdekről van szó? Rövid távú, hosszú távú érdekről? Csak anyagi érdekről? És így to­vább... Nézd ott azt a flamin­gót! Micsoda elegancia, micsoda színek, micsoda mozgás! Vonal­minták, színkompozíciók grafi­kusoknak, festőknek, szobrászok­nak ... örülnek neki az ideláto­gató gyerekek, felnőttek, mert szép, mert öröm nézni. Hát nem hasznos ez a madár, már csak azért is, mert létezik, mert kor­társunk, mert mi itt és most gyönyörködhetünk benne? Kati elismerően biccentett. — Jó szöveg volt. Fölhaszná­lom. És átfogalmazom a hasznos­ság kérdését is. Melyik az a ma­dár szerinted, amelyik a legtöbb embernek, hosszú távon, és nem­csak anyagi szempontból a leg­többet nyújtja? Határozottan, gondolkodás nél­kül felelt Guszt Róbert: — A kongói zümbi. Kati már buzgón gombolta is ki masináját a dobozból. — Muti, melyik az? Előbb le­kapom, most jó a fény, aztán majd mesélsz róla. Sajnálkozva vont vállat a ma­darász. — Nálunk itt nincs kongói züm­bi. — Egyáltalán nem található szép honunkban? — Én azt nem mondtam — szögezte le a fiatalember —, én csak azt mondtam... — Ki vele! — szakította félbe erélyesen Kosaras Kati — Gye­rünk, mondd, hol találok ilyen kongói micsodát? Hátha én ír­hatok róla elsőnek? Össznépi szenzáció. Számomra meg kész mennybemenetel. Szóval? — Hát... izé ... az a helyzet, hogy tudtommal ma Magyaror­szágon kongói zümbi csak egyet­len helyen található. Egy pesti tenyésztőnél. A Szemlér utca hu­szonegyben, a hatodik emeleten. összecsípte szemét a lány. — Roppant érdekes! Mondd, véletlenül nem te laksz ottan? Véletlenül nem te vagy az egyet­len boldog zümbi-tulajdonos szer­te e hazában? Véletlenül nem az a terved, hogy egy nem is léte­ző, egy fantázia-madár meséjével elcsalj engem a Szemlér utca hu­szonegybe, a hatodik emeletre? Szíven ütötte a vád a fiatalem­bert, egyelőre nem is jött ki hang a torkán, csak fölszegett fejjel hápogott. Kati elnevette magát, össze­csapta a kezét. — Tisztára, mint egy gólya! Mindjárt kelepelni kezd!... Jó, elhiszem, tényleg üzemel ilyen kongói zümbi, elhiszem, csak ná­lad lehet találkozni vele... Pör­gesd magad vissza, szent a béke. Mikor végzel itt? — Még félig-meddig megbán- tottan érkezik a válasz: — Mi kivételesen — három­kor ... Egyébként az apámnál élek a Szemlér huszonegyben, vá­lás után a garzonunk Icának ma­radt ... És az öregem a tenyésztő, én csak a disszertációmat írom a zümbikről... Tehát egyáltalán nem volt olyan tervem... Kati megrántotta a vállát. — És ha volt? Akkor se dűl ösz- sze a világ. Dehát nem volt, kész. Ebben maradunk. Van egy kopott kis 500-as Fiatom, azzal várlak a főkapu előtt, háromkor, talán beleférsz ... Akkor hát haverok vagyunk továbbra is? Nyújtotta a kezét. És fölra- gyogtatta a legszebb mosolyát. Guszt Róbert megigazította szemüvegét, majd óvatosan meg­szorította a feléje nyújtott kezet. Aztán gyorsan vissza is kapta. — Most meg min nevetsz? — kérdezte ingerülten. A lány legyintett. — Hülyeség. Csak úgy elkép­zeltem, hogy ti miért váltatok él. Mert te mindig majdnem kiszúr­tad a szemét a hegyes orroddal annak a szegény Icának, amikor meg akartad csókolni... Szóval — pont háromkor!. Megfordult és leszaladt a híd­ról. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom