Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM • MŰVÉSZET RAFFA1 SAROLTA\ Ha elengedsz Százhuszonnyolc esztendeje, 1849 első napján keserűen dühös versben tört ki Petőfi indulata a zsarnokság és az elnyomást megtestesítő „véres kutyák” ellén. A költő a világszabadság és a szellem napvilága jegyében emelt vétót — a nemzet és a nép szószólójaként Ilyenkor, az újév napján elsőnek Petőfi előtt tiszteleg társadalmunk, s külön is Bács-Kiskun megye, amely fiának vallja őt A költő álmai valóban nem hazudtak, mind több megvalósul közülük. A szülővárosában, Kiskőrösön, emlékünnepséget tartottak Szilveszter napján a Petőfi-háznál, s hagyományossá vált az ilyen rendezvény a másik emlékhelyen. Szalkszentmártonban is, ahol 112 verset írt Petőfi Sándor. Ügy látszik, a továbbgondplás, az egyéni és közösségi töprengések alkalma is eljött, amiről az újévi oldal-összeállításunk árulkodik. Mindez azokkal a tervekkel, elképzelésekkel válik teljessé* amelyeket a fejünkben forgatunk. S ha nagyon akarjuk, sikerül is a megvalósításuk, kell, hogy sikerüljön. No, persze, a vidámabb vonalvezetésű rajz, vagy írás sem hiányozhat a sorból, amire megint csak Petőfi szolgáltat példát. A kgncsók vagy kupicák túlzott emelgetésének a veszélyeire viszont Lázár Ervin tárcája figyelmeztet, ámbár lehetséges, hogy egy kicsit későn... H. P. PETŐFI SÁNDOR Üresen áll már a kancsó... Üresen áll már a kancsó, bort bele! Ide hamar a javából, be vele! Boncidáig folyjon a bor, mint tenger, Ki megállhat még a lábán, nem ember. Jer ölembe, kincsem, rózsám, itt a bor! Ha megittad, csókra kerül majd a sor: Igyál tehát, ürítsd ki, mert szomjazom, De csókodat, hű csókodat, galambom! Kecskemét, 1843. január Petőfi állomásai Minden Petőfi-évforduló lehetőséget ad a nagy költőről írt művek számbavételére, Petőfi-ké- pünk új vonásainak rögzítésére. Először is, kerüljük a nagy szavakat. Petőfit nem lehet „frázisokkal”, pátoszos emelkedettséggel elénkidézni. Hozzá jobban illik a közvetlen, az egyszerű kifejezés. Most, a születésnapon minden nagy szó helyett vizsgáljuk meg az 1976-ban megjelent Petőfi állomásai című kötetet, amelyet Pándi Pál szerkesztett, s versek és elemzések sorával követi a költő útját. Az őrágyhoz című korai verssel '.kezdődik a gyűjtemény. Petőfi ekkor még szinte gyerek. És katona. Valószínűleg Sopronban írta e versét a „durva faalkotmányt”, az őrágyat szólítva meg. Közvetlen élményt dolgoz fel. Érdekes a vers ívelése: a fenn- költ magasságból a földre hullik, és újra felemelkedik, „leggyönyörűbb álmait” idézve. Aztán a népdal titkát keresi a költő, illetve a kutató irodalomtörténész, Bata Imre. Feltételezhető, hogy Petőfi a katonáskodás és az országjárás során sok népdalt ismert meg. De hiányzott belőle a korabeli népdalok „lojálissá idealizált paraszt kétes hitelű érzelmi világa” (Pándi). Például a Befordultam a konyhára című versében a látszat és a való ellenté- tezésével és az „alig történt valami” kedélyességével hat igen zárt szerkezetben. A népdalok szerkezete gyakran laza. Petőfi népdalszerű verseiben mindig keményre szorítja össze a sorokat és versszakokat. Mesterien szerkeszt. Közismert Petőfi családi lírája. Sokszor „elkoptatták” már az István öcsémhez írt kedves sorait. De — mint Agárdi Péter kimutatja — észre kell vennünk a végtelen közvetlenséget, fesztelenséget, bizalmas hangot, személyességet. S a nyelvben ez többek között a rövid, egyszótagú szavak túlsúlyában jelentkezik. („Légy jó fiú és gyámolítsd őt”.) Kevésbé ismertek a Felhők ciklus Byront is idéző világfájdalmas darabjai. Pándi e versek érzelmi háterére utal (baráti hűtlenség), és figyel a társadalmi igazságtalanságokból adódó indulatokra is (Igazság!, alszol?). A kérdések indulatos egymásutánja sejteti a költő lelkiállapotát. Ugyanakkor érdekes megfigyelni: hogyan tör ki válságából a Levél Vára dy Antalhoz című költeményében: „Legyünk rabokból ismét emberek!” A forradalmár költő előre érezte a „vérfolyamot”, a véres kor eljövetelét. Közismert szép versét, az Egy gondolat bánt enge- met címűt Péczely László elemzi. A költő híres látomását, halál-vízióját és a „piros zászlók”, a világszabadság (gondolatát bontja ki. Minden nyelvi elemre figyel: a „szent világszabadság” jelzős szerkezetre is. Fenyő István Petőfi magyarságtudatának sajátos kifejezési módját vizsgálja a Magyar vagyok című vers alapján. A bensőséges hang és az emelkedett érzelem mellett nagy- jelentőségű a költő személyessége — ellentétben például Kölcsey Zrínyi-verseivel. Kölcsey más szájába adja mondandóját, Zrínyiként kesereg nemzete sorsán. PeVetkőzik bokor, fi, fa, rendre. Téli álomhoz? Nem tudom. Egymást vigyázza-é az ághegy összekocódva — sem tudom. Roppan a gally, hogy gallynak fordnl szél ellenében. Védekezz. Szemem keresné pillantásod ártatlanul, de védekezz. Nem állok jót megkövült fákért; fűvel kárpitozott világért, legkevésbé kettőnkért. Hordok husángot, kifent élű kardot. Bizony, lustuló újjaim matattak már_ végzetesen ceruzacsonkícal, tollhegyekkel: énbennem ne bízz még te sem. Csak bokor, fű, fa vetkezik amint az elrendeltetett. Gombolkozom orrhegyig, állig, napfény üti át tenyerem késői, tompa kímélettel: játszódva-szögecselgetőn. \Ha elengedsz, hát most eressz eh amíg cseppenkint véreztetnek — míg szótlan tűrni van erőm. tőfi önmaga vall, bírál, személyessé teszi vélekedését. Kulin Ferenc A nép nevében sodró erejű, a reformkor szónoki hevületét idéző sorait vizsgálja — a benne levő kulcsfontosságú Dózsa György-hivatkozással. Az Okatoo- táia — Nyerges András elemzése — többek között azért is figyelemre méltó, mert szemlélteti, nogy Petőfi miként találja meg az elmaradottság szatirikus megjelenítési, bírálási módját. (Korábban már kísérletezett más műfajban a szatirikus kifejezési lehetőséggel A helység kalapácsa című komikus eposzában.) Másrészt — szinte Vörösmartyt idézve — megtalálja a romantikus, áradó érzelmek ábrázolását a Minek nevezzelek?-ben... 1848 és Petőfi neve nálunk ösz- szefonódott. Költői pályáját méltón jellemzi ekkor az Olaszország című verse (Fekete Sándor elemzése), melyben Brutus szellemét idézi, lelkendezik az olasz forradalom hírére. E versben a forradalmi hiti és az ódái lendület sodorja a sorokat, lelkesítve az olvasót. Petőfi eszmevilágát nem lehet megértenünk királygyűlölete nélkül. A királyokhoz című versét Bécsy Tamás helyezi nagyító alá. A refrén híres sorában fontos az időhatározó: „Nincsen többé szeretett király!” Vagyis a korábbi megalkuvásnak, király előtti hajbókolásnak végét jelzi a kor, ezt sugallja a többé szóval. A szabadságharc idején sem halkult el Petőfi költészetének sokszólamúsága. Szólt a szerelemről, szüleiről, a tájról. A Kiskunság című versét Szegedy-Maszák Mihály világítja át. Felhívja a figyelmet arra, hogy A puszta, télen a nem meglevőt érzékelteti, a Kiskunság a konkrét természeti látványt, ott több az elbeszélő elem, itt több a leíró rész. A kötet utolsó verselemzése: az Európa csendes, újra csendes címűt hozza közeibe. Korábban keveset foglalkoztak vele. Európa és a magyarság kapcsolatát vizsgálja 1849 januárjában, és a szabadságról írt nagy forradalmi ver- ■ sek sorába illik. A Petőfi állomásai, a különböző időszakban született verseket és azok elemzéseit tartalmazó szép kötet olvasása jó lehetőséget ad nagy költőnk alaposabb megismerésére. Szekér Endre GOÖRIMRE A kisinas A telep tele volt dömperekkel oxidált karosszériákkal kiherélt motorokkal a portás állt csak istenként a vártán míg a fiúk vándor anyag s maszek meló között odabenn szlalomoztak mikor a kék mennyekben a Lufthansa-gép feldübörgött János az égre nézett Dani az égre nézett Péter az égre nézett a portás állt csak istenként a vártán Kisinas Antal szíve szólalt NEM ÁRTANA VALAMI ILYET KÖZELEST ÖSSZEFUSIZNI A férfi krétaszín arccal görbéd a heverő szélén, kezét a gyomrán szorítja. Nyöszörög. Szeme alá sötét árkot mélyít a fájdalom, ajkát ösz- szepréseli. Fáj a gyomra. Az előszobából berregés hall at. szik. Utasszállító repülőgép, traktor vagy tűzoltóautó — gondolja a férfi. De aztán rájön, hogy tűzoltóautó nem lehet, mert akkor szirénázna. A kilincs vadul meg. nyikkan, kattog. Az az egyén, akarom mondani, géperejű jármű, aki rángatja, nyilván alig éri fel. Végre kitárul az ajtó, s egy megejtöen kopasz gyerek berreg be a kilincs alatt. — Szervusz, kipi-kopinger — nyögi a férfi —, minek ennyi gáz? — Követ szállítok — mondja a kopasz (ezek szerint dömper), egyben abba is hagyja a berregést, s úgy tetszik a dömpersé- get is. Közelebb lép, mutatóujjával a férfi gyomrára bök. — Megint itt van? Gyűrött arccal bólint. — Mit csinál? — Terpeszkedik. — Rá is gyújtott? — Ká. Mindketten elképzelik a Fájdalmat, ahogy pöffeszkedik oda- be. Nagy, lanemók pasas a Fájdalom, fekete, szétálló sörényű ét két hegyes szemfog lóg ki a szájából. Elégedetten fújja a füstöt. — Es Tropkó úr? — kérdezi a gyerek — már beküldted? Tropkó urat, akinek egyébként Troparin a becsületes neve, nemigen szereti beküldeni a férfi. Azt szeretné, ha a Fájdalom magától eltakarodna. — Még nem — mondja —, de most már itt az ideje. Egy üvegcséből kiráz egy szemet, lenyeli. — Bent van? — kérdezi suttogva a gyerek. GÁL FARKAS) Üszői hínáros vizeken Fákra függesztett áhítat — békanyálas december. Nem elég, hogy megmérd magad békével, szerelemmel, hiszen a tükör áruló, . foncsorozott egében a ráncok kondenz-csíkjait nem rejti el szemérem — szemeidnek holdudvara egyre sötétebb, mélyebb. Háromszor megrágod előbb a kimondott igéket. Apádhoz vagy hasonlatos, büszkeségedtől szenvedsz és nincs a békéhez közöd és nincs a szerelemhez. Barátaid, ha voltak is mögötted összenéznek. Belül gondjaidból rakott sistergő máglya éget Járkálsz a rétek tenyerén ködöt köhögő erdőn dérmohás háztetők fölött a jégvirág Hold feljön. Lila üvegtorony a füst a kéményekre ráfagy... Sajátodként mért hordozod jámbor arcát apádnak? Miért utánzód lépteit, mást kínzó hallgatását inért akarod, hogy benned az ő bölcsességét lássák? Belső békéd a szerelem megalvadt vére festi úszol hínáros vizeken s nem tudsz semmit feledni — Bent. — Mit csinál? — Még csak nézelődik. — A Fájdalom észrevette már? — Észre. — Mérgelődik? — De még mennyire — mondja a férfi, és a tenyerét jó erősen a gyomrára szorítja. A nyalka, rokonszenves arcú Tropkó úr bent áll hát a helyszínen, a böhöm Fájdalom gyanakodva föltápászkodik. — Már kergeti? — kérdezi a gyerek. — Nem — nyögi a férfi —, még csak beszélgetnek. — Azt kérdezi a Fájdalom, hogy mit akar már megint a Tropkó úr, igaz? — így a gyerek. — Azt. — És Tropkó úr mit válaszol? _ — Hogy lesz szíves, Fájdalom úr, elkotródni. — Kotródik? — Nem. Azt mondja, nem jókedvéből jár ide, hanem az én érdekemben. — A te érdekedben? — Igen, mert itt egy fekély — mutatja., hol —, és ez egyre csak nőni fog, ha zsírosat eszem és vedelek. — Mit ha vedelsz? — Pálinkát. — És Tropkó úr? — Nem vitatkozik, felgyűrte az inge ujját. A gyerek szeme felcsillan. — Leken neki egyet? — Remélem — nyög a férfi. — Jobb kézzel is meg bal kézzel is? — Jaj! — Mi az? — Verekszenek. — Gyerünk, Tropkó úr, húzz be neki! — lelkesedik a gyerek. A férfi arcán simulnak a ráncok, Hanyatt fekszik. — Már fogja a nyakát? — Fogja. — Tropkó úr jó erős, igaz? — Ühüm. — Még npm kergette ki egészen? * — Egészen még nem, de mindjárt kinn lesz. — Állj az ablakhoz — súgja a gyerek. — Minek? — Hogyha kijön a Fájdalom, essen le az emeletről. Majd jól összetöri magát. A férfi az ablakhoz áll, arcába kezd visszatérni a szín. — Most — mondja —, most kint van. — Hess, hess, ronda Fájdalom — kiabál a gyerek és kezével az ablak felé legyez, — sose gyere vissza! — Puff! — a Fájdalom nagyot nyekken a járdán. Klossy Irén rajza. Köszöntő helyett
